Nagyot csattanva zuhan át egy random bőröndön, és lesmárolja a Bejárati csarnok kőpadlóját. Megint.
- Mi a fffu...ckereszt?! - hörög szemrehányóan. Megtanulhatná már, hogy ha a plafont nézi állandóan, akkor előbb-utóbb pofára esik. Inkább előbb, mint utóbb, dontvörri. Lassan rutinból nyalogatja a moha ízű járólapot.
Felpattan a földről, mintha mi sem történt volna, és egy könnyed mozdulattal hátrakotorja a kócos séróját. A frizurája semmivel nem lesz rendezettebb, mint előtte volt, de legalább az érzet megvan. Jóazúgy! A talárja alól kivillan a befáslizott jobb keze, és az ujjpercein virító horzsolások.
- Hallod? - pillant a csarnok közepén tanácstalanul ácsorgó lányra. - Te miért aknásítod el a terepet? Náci rohamosztagnak érzed magad?
Aztán alaposabban szemügyre veszi a kiscsajt, és a szája cickányos vigyorra húzódik. A tekintetében huncut fény villan, mert imád kötözködni, amíg egyszer valaki visszakézből rá nem nyom egy Avada Kedavrát, és kalandja véget ért. YOU DIED!
- Mi ez a sáskajárás színű árnyalat? - bök a lány hajára. - A fodrászod öngyilkos lett?

Ha tudná, hogy "igen kedves fiú"-ként aposztrofálták gondolatban, valószínűleg elgurulna a röhögéstől. Akkor is, ha irónia volt. Szerencsére azonban nem gyötri a legilimencia kínzó terhe - meg úgy általában semmilyen teher, amit nem akar magára venni.
- A jó hír, hogy én sem tudom, merre kéne menned - mondja segítőkészen, a lábával arrébb rugdosva egy kisebb méretű, kósza utazótáskát. - A saját házamat, az Eridont sem mindig találom meg, úgyhogy tegnap a könyvtárban aludtam.
Mindezt olyan könnyed, magától értetődő természetességgel jelenti ki, mintha a vasárnap koradélutáni időjárásról csevegnének éppen.
- Alaprajzom nekem sincs - vonja meg a vállát. - De ha gondolod, bekövetlek Instán.
A kettőnek nyilvánvalóan semmi köze egymáshoz.
- Szóval a hajad egy Én kicsi pónim kataklizma, minden világos - biccent. - Akarod, hogy megvárjak veled egy prefit, vagy bárkit, aki útba igazít? Vagy esetleg hozhatok neked két napi hideg élelmet. A kajáldát történetesen tudom, hol találom - bök a róka orrára, ezzel jelezve, hogy szag után szinte bármit lenyomoz.

Egy úriember készségesen segítene a bőröndök cipelésében, ebből kifolyólag ő csak áll zsebre dugott kézzel, és szkeptikusan figyeli, ahogy a kék hajú lány a csomagjaival zsonglőrködik.
- Egyébként... - billenti félre a fejét. - Koppány Ricsi vagyok.
Gondolatban végigpörgeti az összes létező varázslatot, amit ismer - vagyis mind a hármat -, majd úgy dönt, hogy ha akarná se tudná szponzorálni a csajt. Kár a gőzért.
A katasztrófa elkerülhetetlen, úgyhogy higgadt pislogással figyeli, mikor a leánynak sikerül földhöz csattintania az egyik pakkját, és mindent szétszórni belőle, a csarnok teljes hosszában.
- Klassz - kommentálja vérlázító ignoranciával.
Valahol a tudata mélyén érzékeli ugyan, hogy most Edward Cullenbe kéne kapcsolnia, és gálánsan összeszedegetni a szétszóródott csetreszeket meg papírokat. Közben meg is dicsérhetné a kékség rajzait, és az már majdnem zöld lámpa az első csókhoz.
Yup! Pontosan ezt kéne csinálnia, úgyhogy megteszi, ami tőle telik:
- Hát ez jó béna volt - röhögi el magát.

- Csá Maja - tartja fel a jobb tenyerét üdvözlésként, mintha a forgalmat akarná megállítani, vagy a USS Enterprise-ról érkezett volna teleporttal.
Érdeklődve figyeli, hogy van, aki még nála is pancserebb, pedig az ő megérkezése a Társalgóba szintén drámai volt. Szárazjég, mennydörgő performansz, heroikus csukafejes, stb. Jobb ezt nem feszegetni.
- Öhm... - dörgöli meg az állát, amíg végignézni, ahogy az új lány a saját lábában orra bukik, és egy hangos csattanás kíséretében elnyúlik a térkövön. Meglehetősen látványos demonstrációja ez a kellem és kifinomultság festői kombójának. Nagyon ballerinás.
- Tényleg ki akarod nyírni magadat az első napon? - kérdezi, miközben a fél szemöldöke a homloka közepére szökken. - Csak mert ha igen, van nálam gandzsa, és beszélhetünk az... ö... problémáidról? - firtatja inkább óvatosan, semmint kijelenti. Há' sose lehet tudni, hogy ki milyen traumákkal küszködik. Nem igaz? De.
- Hagyd azokat a bőröndöket - legyint. - Az enyémek is maguktól felkerültek a hálókörletbe.
Ezt persze mondhatta volna korábban is, de akkor lemarad erről a páratlan Anasztézsa Sztíles esik-kel mutatványól, és azért biza' kár lett volna.
- Na gyere, szerintem rádfér egy kakaó - mondja, majd irányba állítja a csajt a kajálda felé. Nincs is annál jobb, mint mikor az ember folyékony cukorba áztatja a központi idegrendszerét.
- Ne törődjél semmivel, egyél zsömlét kiflivel!
S ezzel a végszóval vezeti el Maja Dexet a színről, hogy aztán majd valaki - aki ért is hozzá -, valóban tudjon segíteni a lánynak megtalálni a Levita tornyot.

Firhang le.

Nem szereti, hogy azért kell iskolába járnia, mert tanköteles. Hát mennyivel nagyobb vagányság lenne már egy híd alatt csövelni! De a keserű igazság az, hogy a Ricsit nem lehet szimplán átíratni holmi javítóintézetbe, mert hajlamos felrobbantani maga körül ezt-azt vadmágiával, úgyhogy minden ellenérzés dacára még mindig Bagolykövön van a legjobb helyen.
- Hát én nem követlek, csak megyek utánad - mondja könnyedén. - Vagy vezetlek hátulról, ha úgy tetszik.
Vidáman galoppozik a lány mögött, miközben Maya őrjöng, mint egy csapat lódarázs. Most minek ekkora ügyet csinálni egy kis híján felrobbant bájitalból? Hiszen nem halt meg senki. (Ugye?...)
- Hallod? - pislog egy nagyot, mikor a csaje dühösen megtorpanva felé fordul, és jól letorkolja. - Te miért vagy ilyen fullánkos? Valaki rádobott egy házat a húgodra, a Keleti boszorkányra?
A jobb keze hüvelyk- és mutatóujja közé csippenti Maya sok-rengeteg-végtelen mennyiségű hajának egy kósza tincsét, és meghúzza, mint a kisfiúk az oviban. Nem annyira, hogy fájjon, vagy hogy a kezében maradjon a fürt, épp csak jelzés értékűen, hogy "Figyelj rááám!"
- Hova megyünk egyébként? - kérdezi kíváncsian.
A többesszámot magától értetődőnek veszi, elvégre mennek. És együtt. Addigra Ridzsike boldogan pörög a Bájitaltan óra előtt szippantott Ritalintól, s a világon semmi gondja nincs. Olyan, mint egy kajla sakálfióka, aki játszani szeretne.

Mayát láthatóan szanaszéjjel frusztrálja a jelenléte az első pillanattól kezdve, amivel Ridzsike tisztában is van, csak épp marhára nem törődik vele. Ezt lehet tapintatlanságnak nevezni, ha úgy esik jól, meg lehet akár szívósságnak is. Megközelítés kérdése, ugyebár.
- Nyugikaaa - húzza el a szót félig énekelve, félig vonyítva. - Majd a következő órai munkánk jobban sikerül.
Csillogó tekintettel bazsalyog, mint rohadt tök a Balatonra. Egyoldalúan eldöntötte már, hogy kedveli a csajt, bármilyen nyűgös-hisztis és harapós is. Talán a szép haja miatt, vagy mert olyan kifejezően tud a szemeivel villámokat szórni.
- Túl sokat görcsölsz azon, hogy mi lesz, ha valami nem, vagy nem úgy sikerül, ahogy azt előre eltervezted - vonja meg a vállát. A cickányvigyora gyengéd mosollyá szelídül, ahogy a lány arcát fürkészi kíváncsian.
- Hibázni tök emberi dolog - mondja, miközben még mindig ide-oda húzkodja a kezében tartott sűrű, sötét hajtincset. Olyan, mint a folyékony selyem, és nagyon jó érzés taperászni. Kedve lenne megszagolni a lány feje búbját, de azt még a metilfenidát-hidroklorid jótékony ködén át is érzékeli, hogy Maya val'szeg tüzet kezdene okádni tőle, mint egy felbőszült sárkány. Ricsinek volt már szerencséje a Rellonos vérmérséklethez. Legutóbb az állkapcsát törték el majdnem, véletlenül-szándékosan, egy jól irányzott kézilabda dobással.
- Klassz! - ragyognak fel a szemei óriásira tágult pupillákkal. - Akkor menjünk a Nagyterembe! Itt fagyok meg éhen, és totál kajaflessem van már vagy fél órája.
A többesszám konstans és megmásíthatatlan. A lány kénytelen lesz beletörődni, vagy alternatív megoldásként választhat radikális lépést a sakálprobléma elhárítására. Utóbbinak nyilván lesz következménye, mivel Ridzsi az adok-kapok elv alapján működik már pusztán azért is, mert így fair.
- Lazuljá' le, jó? Ha idegeskedsz, attól ideges leszel - dünnyögi szórakozottan. - Szereted a zöld buktát? Nekem az a kedvencem.

Hunyorogva figyeli a Maya arcán áthullámzó érzelmi kavalkádot. A haragot, a feszélyezettséget, a visszafojtott szavakat. Érdekes, hogy "kielemzésnek" vett egy egyszerű megállapítást. Érzékeny pont lehet ez neki.
Ricsinek ilyenkor sok mindenen kattog az agya, de az összes komplex gondolat tompán csüng a ködben, és nem látja a végét.
- Mindegy is - mosolyodik el gyöngéden. - Nincs jelentősége.
Persze a lány nem tudhatja, hogy ez a kijelentés mire vonatkozik. Ő legfeljebb annyit érzékelhet, hogy a sakálkölyök gyorsan elveszíti az érdeklődést Maya selymes hajtincse iránt, és a szemeiben égő kíváncsiság tompa parázslássá csendesül.
- Figyelj csak? - szól a lány után, mikor amaz nagy lendülettel, értetlenül és kissé sértődötten továbbindul.
Utána lép, és megfogja Maya csuklóját tenyérrel fölfelé. Cseppet sem erőszakos, és nem is rántja meg, mert ő nemazasrác, aki kislányokat cibál. Még beállva sem.
- Tessék - nyom Maya kezébe egy piros-fehér keménykapszulát. - Vedd be lefekvés előtt, vagy dobd ki a kukába, nehogy csalódást okozz a szüleidnek.
A két tág szembogara Maya egyik szeméről a másikra ugrál.
- Nekem mindegy, de ha tovább feszülsz, elpattansz, mint a hegedűhúr - mondja önmagához képest komolyan, majd elengedi a lány csuklóját.
- Ja, és próbáld ki a zöld buktát a kajáldában, az tényleg király!
Azzal zsebre dugja a kezeit, s amennyiben nincs több kérdés, Repo! The Genetic Operát fütyörészve elindul az Eridon torony felé. Eszébe jutott, hogy van két laposra préselt Sparos fánk, meg egy fél zacskó szikkadt krumpliszirom a sporttáskája mélyén, és azok most valamiért sokkal csábítóbbnak tűnnek, mint a hatfogásos díszebéd a Nagyteremben.