A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=752519#post752519][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.21. 20:57[/b][/url]

Tágra nyílt szemekkel, csodálkozó ámulattal nézek körbe, átlépve az iskola főbejáratát. Nem csak azért teszem ezt mert elszoktam az ilyen jellegű épületek és belső terek látványától, hanem mert igen erős déjá vu érzést élek meg ebben a pár pillanatban. Talán ráfoghatom később arra a tényre, hogy minden ilyen nagy múltú és fizikai kiterjedésű intézmény hasonló szerkezetű. Valahol mélyen, legbelül azonban biztosan tudom, hogy nekem most itt kell lennem, hogy ez megtörténjen velem. Itt a helyem. Minden ide vezetett. Az érzés azonban, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan már tova is száll, hogy átadja helyét a mérhetetlen kíváncsiságnak. A vasútállomásra való megérkezésem óta erre vártam, hogy végre betehessem a lábam ide és megismerhessem a tanodát, ami nem csak új munkahelyem, de végső soron otthonom is lesz egy jó időre. Reményeim szerint legalábbis. Először is teszek pár lépést és meg is találom a hirdetőtáblát, amit elkezdek böngészni. Egyik kezemben a bőröndöm a másikban Lex és hordozója. Hajam fonatban simul petrolzöld, combközépig érő kabátomra, mely alatt egy egyszerű acélkék pulóver és farmer van. Utazáshoz praktikus viselet, ahogy a bőrcsizma is, amibe fázós lábaimat bújtattam. Elveszettnek tűnhetek és akár tanácstalannak is a külső szemlélő számára. Meglehet, ez így is van. Az előbbi kósza érzet ellenére minden új még nekem és míg meg nem ismerek minden zegzugot, addig lesz bennem némi megilletődöttség. De azt hiszem akad majd, aki útba igazít, amikor szükségem lesz az iránymutatásra. Miután átfutottam az összes tacepaót elindulok az orrom után, átvágva a csarnokon, mely a bejáratból nyílik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=752725#post752725][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.23. 08:58[/b][/url]

Általában nem vagyok ennyire tétova, sőt a gyorsaságom miatt becsültek. Diszpécserként és előtte mentősként is a másodperc tört része alatt kellett döntenem és tettem ezt az esetek nagy többségében sikerrel. Természetesen, aki dolgozik az néha hibát vét. Ez velem sem volt másként, mégis szerettem a munkám. Azonban most érzem újra, hogy milyen jó, amikor nem nehezedik az emberre akkora felelősség. Azt hiszem kényelmes lettem, pedig felmondásom óta bő egy hónap telt csak el. Úgy látszik az ember reakció ideje ebből a szempontból hamar lecsökken. - Oh, jó napot! - fordulok az engem megszólító felé és visszafogott, de kedves mosollyal nézek rá nagy szemeimmel ártatlanul -   A hatékonysághoz minden apró részlet ismerete jól jön, de most a tanárok szobájára kíváncsibb lennék - felelem kedvesen, de határozott elszántsággal. Tényleg szeretek minden kis eldugott sarkot ismerni, ám most még elég lenne az is, ha a legfőbb helyek és útvonalak felkerülnének a fejemben rajzolódó térképre. Remélem megszólítóm segíteni tud ebben. Ha azt tudja, hogy merre van a takarítószeres szoba, akkor biztosan ismeri az intézmény többi szegletét is ilyen mélységig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753557#post753557][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.30. 19:36[/b][/url]

A férfi, akit a jó sors az utamba sodort nem épp szószátyár és, mi tagadás nem is valami nyájas. Nincs ezzel semmi baj. Sőt, kifejezetten örülök, hogy végre valaki előnyben részesíti a céltudatos kommunikációt. A magam részéről igyekszem visszatükrözni azt, amit kapok, főleg, ha ahhoz kellő affinitást érzek. Jelen esetben, mivel én vagyok az elveszett fél ebben az új és pompás rengetegben inkább öltök erős vértezetet mosolyból és jóindulatból szépen kimunkálva, még akkor is, amikor kérdései élét érzem csattanni. - Igen én vagyok. A nevem Anastasia Strakhova - nyújtom a férfi felé szabaddá tett kezem, s ha elfogadja akkor röviden de határozottan megrázom az övét. Ha nem akkor udvariasan biccentek csak neki, ám a válaszadást mindkét esetben folytatom - Tudtommal minden rendben van, de azért természetesen személyesen is be szeretnék majd mutatkozni neki - mosolygok a szigorú úriemberre biztosítandó, hogy szándékomban áll tényleg felkeresni a nevezettet. Közben elindul én pedig mellé szegődöm, tartva vele a lépést. Nem tudom merre vezet az útja, de bízom benne, hogy egy felé az enyémmel, még ha csak egy darabon is, és ilyetén segít nekem megtalálni saját célomat - Ön az iskola gondnoka, vagy esetleg a protektora? - kérdezem ártatlanul. Nem ismerek senkit itt, legalábbis személyesen még senkivel sem találkoztam a kollégáim közül és a főnökömet, az emlegetett - mostanra már biztosan jócskán csukló - igazgatót sem láttam még sosem. Csak levek útján zajlott le a felvételi procedúrám. Nem tudom ez mennyiben furcsa, de nekem nagyon kényelmes volt. Miközben haladunk van alkalmam ide-oda tekingetni. Szemeim sorjáznak a folyosókon, próbálva hozzászokni a belső miliő látványához. Más, mint amihez hozzá voltam szokva, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Sőt, bevallom kedvemre valóbb itt lenni, mint bárhol másutt a világban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753582#post753582][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.30. 20:50[/b][/url]

A férfi nevét most már tudom. Ismerős csengése van, szlávos de pontosan nem tartom fontosnak meghatározni, hogy mely országból való lehet. Lényegtelen információ volna, amivel nem terhelem magam. A fő az, hogy az ő személyében egy embert már személyesen is ismerek, mint az hamar kiderül a kollégáim, vagyis a tanári kar tagjai közül. - Első körben a tanáriban szeretnék egy asztalt foglalni magamnak - mondom szerényen. Emlékszem, hogy a régi öreg rókák mindig lestoppolták a napfényes helyeket, ha az ember nem ment be elég korán. Ezért szeretnék most én is rutinosnak tűnni ezzel a kis előbb bejöveteli hadművelettel. Közben haladunk, öles léptekkel, de nem sietve és még válaszokat is kapok, többet is mint reméltem. Sőt, istenem, uram isten egy mosolyt is elereszt. Hát nem vagyok ravasz? Igazából nem, ezt nem a furfangomnak köszönhetem, csak a jól feltett kérdésemnek. Pont ezért módfelett örülök neki. A Bojarski úr által említett ház, a Navine az egyik a négyből, van egy amit Eridonnak neveznek. A tájékoztatóból ezeket a dolgokat természetesen megjegyeztem, ahogyan a rövid áttekintéseket is, melyeket az egyes házakhoz adtak. Azt hiszem, ha diákként volnék itt, akkor nagy valószínűséggel vagy a Levitába kerültem volna, vagy még inkább a Rellonba, legalábbis azok alapján, amit tudok ezekről a szegmensekről. A rálátásom persze koránt sem teljes, sőt egyenesen a nullához konvergál, de ez az év kezdete után, azt remélem változni fog majd. - Gemmológiát, mester szakon pedig Mineropathológiát fogok, már ha a diákok is úgy akarják - mondom mosolyogva minden nemű öniróniától mentesen. Mi tagadás nem mostanában álltam a katedrán és félek az első hetek igen zehernyések lesznek. Bele kell jönnöm, de bízom magamban és a tudásomban, ami elég stabil alapokon áll és azért alkalmaztam is néha. A rohamkocsin is volt módom bevetni egyszer-egyszer pár köves praktikámat. Így elkeseredésnek vagy igazán mély, komoly félelemnek nyoma sincs bennem. Ha pedig úgy érzeném, hogy kezd inamba szállni a bátorságom, hát nyakamba akasztok egy gránátot és ujjamra húzok egy borostyánt és e két kő ereje majd minden nehézségen átsegít.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=825146#post825146][b]Anastasia Strakhova - 2021.01.23. 15:30[/b][/url]

Ábrándos tekintettel nézek körül és igazítok el pár kicsúszni próbáló lapot a nálam lévő paksamétában. Úgy fest lassan kiadják a Rubya naplót és nem csak a verseket, hanem annak tudományos részen felüli teljes tartalmát. Egy tragikus élet történetét. Vallomásokat szerelemről, szenvedélyről, veszteségről. Az utat, ami végül olyan hamar ért véget, hogy az embernek a szíve összeszorul, ahogy csak rá gondol. Kezemben a nagy halom irattal baktatok. Célom az Igazgató irodája, ahol azóta, hogy Éjféli kisasszony elment elég nagy a fejetlenség. Másodjára kérték be a havi gyengélkedői szerekről szóló kimutatást, mert amit felvittem, az elkeveredett. Ez nála sosem fordulhatott volna elő, amilyen sarkos és precíz nő volt. Nem igazán barátságos, de ez már mellékes. Sietnem kellene, mert még nem etettem meg Lexet és már biztosan ott toporog a tálkája mellett. Macskám növelte a kezelések hatékonyságát, így hivatalosan is megkapta a terápiás kisállat titulust. Büszke vagyok rá nagyon. Út közben oda köszönök pár nekem köszönő diáknak és angyali mosolyt küldök feléjük. Lassan közeledik a vizsgaidőszak, így egyre kevesebben vannak ilyenkor a csarnokban. Sok tanulót látok a könyvtárban együtt görnyedni a tananyagok felett. Néhányan még hozzám is jönnek, hogy korrepetáljam őket, amit szívesen meg is teszek. Aztán nemrég egy különleges nevű nő is járt nálam, aki a tanácsomat kérte. Egy medált szeretett volna, ami segíti az "igazságvadászatban", ahogy ő fogalmazott. A rutil kvarcot ajánlottam neki. Nem sok mindent árult el, hogy mire kell neki, de azt ígérte tudni fogom, ha sikerrel járt és a kő a hasznára vált. Úgy legyen! Bálint megint elfoglalt és ismét alig találkozunk. Kezdem megszokni, hogy csak névleg állunk párban. Talán az első évfordulónkon, Valentin napon majd sikerül megint kicsit közel kerülnünk egymáshoz. Kijelenthetem, hogy zajlik az életem. Mindig történik valami érdekes. Sosem unatkozom és ezt nagyon szeretem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=825293#post825293][b]Anastasia Strakhova - 2021.01.26. 08:23[/b][/url]

Az egész egy pillanat műve. Pont háttal állok a lépcsőnek, hogy még egyszer átfussak a halom tetején lévő papíron, amikor valaki nekem esik. Előre vetődöm a tehetetlen lendülettől és a lapok ezer meg egy irányba repülnek szét a kezemből. Mintha hó esne úgy hullanak lefelé, beterítve a csarnok padlóját. - Oh ne, ne, ne!- kiáltok fel reflexből oroszul, és kezedek kapkodnin a lap9k után ügyetlenül és teljesen feleslegesen. Ekkor hallom meg a hátam mögül jövő hangot. - Semmi baj, nem...nem sérültem meg...és te? - fordulok a diákhoz akinek köszönhető ezek szerint az incidens. Barátsagos kékjeimmel gyorsan végigmérem és némi megnyugvással látom, hogy megúszta egy kis szégyenkezéssel. Szerencsére mi ketten nem estünk el, viszont az irataimnak rosszabb sors nem is juthatott volna. Mivel sajnos pár diák átgyalgolt néhányukon még az előtt, hogy pálcámat előhúzva összeszedhettem volna őket. - Ennek a titkárságon nagyon nem fog örülni, igaz? - emelem meg az egyik jókora lábnyommal megszentségtelenített lapot és úgy pislogok hol rá, hol a diáklányra angyali ábrázatommal, hogy attól még a legkeményebb szívek is összefacsarodnának. Közben sorra röppennek elém és rendeződnek kusza halomba előttem az iratok gyászos küllemű földi maradványai. Próbálom őket egy kicsit összerendezni, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyul. Akad olyan is ami elszakadt attól, hogy áttrappoltak rajta a szorgos diák lábak. Veszett fejsze nyele az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=825641#post825641][b]Anastasia Strakhova - 2021.01.31. 23:57[/b][/url]

Szerencsére a diáknak nem esett baja. Nekem sem sikerült elesnem, csupán a papírjaimmal parkettáztam ki a bejárati csarnok padlóját. Lehet ma nem kellett volna ki sem kelnem az ágyból. Egy jó könyv és Lex társasága. Ennyi. Semmi más nem. Bezzeg most mégis itt vagyok. Kezemben egy csomó megtépázott lappal mentem ami menthető, de főleg a tanári méltóságomat. - Ne foglalkozz velük - ingatom a fejemet ajkaimat vonallá préselve és figyelve az elhaladó társaságot. Vannak renitens diákok, akik szemrebbenés nélkül gázolnak át mindenen. Sok dolog elveheti a kamaszok eszét. - Nem a te hibád - mosolygok a lányra. Nekem jött. Igaz. De baleset volt, így nincs okom se leszidni, se bántani amiatt, ami történt. - A gyengélkedő e havi leltárja volt rajtuk, amit már másodjára vittem volna fel - magyarázom és most, hogy az utolsó kóbor irat is a karomban pihen ismét megindulok a lépcsősor felé - Te merre, hová tartottál éppen? - kérdezem visszapillantva vállam felett és bevárva, hogy a lány esetleg csatlakozik-e hozzám, mert pont arra visz az útja. Ha egy felé tartunk talán kicsit tudunk beszélgetni, mert ahogy elnézem lett némi bűntudata a véletlen botlás miatt. Megesik az ilyesmi. Mivel nem szándékosan lökött fel, hanem tényleg csak egy pillanatnyi megingás okán, remélem hamar el tudom nála boronálni a dolgot és nem emészti majd magát rajta soká. Kár lenne. Az iratokból tudok másolatot készíttetni, meg talán az irodán sem harapják át a torkomat. Nem lesz itt semmi baj. Érzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=825769#post825769][b]Anastasia Strakhova - 2021.02.05. 16:07[/b][/url]

Elegedtem én is ezt az egészet, pont úgy, ahogy a lány mondja. Ezt bólogatva közlöm is gyorsan vele. Igaza van. Mindig lesznek udvarias, segítőkész diákok, meg olyanok, akik átgázolnak mindenen, házuktól függetlenül. Tartoztam az ördögnek ezzel az úttal és nem bánom. Attól, hogy a papírok egy része cifet-cafat, mi még a diákkal lehetünk csipet-csapat pár folyóméteren keresztül. - A lelki támogatás jól esne, mert szinte biztos, hogy odafenn leszedik rólam a keresztvizet, ha ezeket meglátják - csúsztatom szét legyezőszerűen a karomon lévő paksamétát - De nem szeretném, ha miattam váratnád meg a barátnőidet - mosolygok a lányra nem csak szám görbéjével, hanem világoskék, ártatlan pillantású szemeimmel is, miközben teszek pár lépést felfelé azon a lépcsőn, amin a lány érkezett. Kedves lánynak látszik. Láttam már néhányszor és ha jól emlekszem a navine ház tagja. Eddigi tapasztalataim szerint ők a tanoda békés lelkei. Nem igen hallottam olyat a tanáriban, hogy egy sárga kárt csinálna. Nem szokásuk randalírozni sem, amennyire őket ismerem. Ezért is volt egyértelmű pár másodperc után, hogy az előttem álló lányka sem direkt lökött fel engem papírostól, mindenestől. Kedvesnek látszik, olyan akit tényleg érdekel a másik ember. Simán itt is hagyhatotz volna. Persze ezt még most is megteheti. Szíve joga természetesen.