Payne uraság

*Ebben a szent percben tette le a Bolhapalota című könyvet a navinés lányka. Roppant boldog amiért végre a saját ágyában heverészhet, olvasgathat, meg gitározhat. A Madagaszkári kiruccanás alatt már majdnem el is felejtette mennyi kényelmes az ő pihe-puha ágyikója. Ó, de jó lesz végre ebben aludni! Mmm... Ekkor a gyomra korogni kezd. Nem is ő lenne... A kis éhenkórász! Hogy neki mindig szüksége van valami finomságra. Lemászik az ágyáról, s bekukkant a alá, ugyanis odarejtette el a csokis dobozkáját. Kinyitja, ám egy árva szelet snickers sincs benne. Borzasztó! Anna fújtat egyet, belebújik papucsába, majd elindul a konyha irányába.
Egész gyorsan megérkezik az említett helyszínre, ahol egy duplacsokis muffin és egy fincsi banánturmix társaságában már indul is tovább. A manók rendkívülien kedvesek voltak, azonnal jöttek, segítettek, pár perc alatt teljesítették a leányzó kívánságát. Igen, ez is iszonyúan hiányzott már Annának.
Beveszi az egész muffint a szájába, s szabad kezével megigazítja terepmintás ujjatlanját, és farmer shortját. Eztán harap egyet a finomságból, majd siet is tovább. A fejében már ott volt egy kép, ahogyan olvassa a regényt, és közben eszegeti ezt az isteni süteményt, néha pedig kortyol a turmixából. Tökéletes délután.
Teljesen elveszett gondolataiban, olyannyira, hogy szinte észre sem vette az előtt lévő hatalmas tornyot, aki épp megszólította. Majdnem nekiment.*
 - Bocs - *nézett fel rá.
~Bakker, ez az tengeres gyerek. Merlinre... Milyen cikin viselkedtem ott! Bárcsak ne találkoztunk volna... Jézus!~
Próbálna tovább menni, mert baromira nincs kedve dumálni Williammel, ám hiába szeretné elhúzni a csíkot, az "élő óriás" megakadályozza. Kicsit furcsán is néz rá, főleg mikor kiböki, hogy mit is akar tőle. Anna dühösen rázza meg a fejét.*
 - Jól vagy te összerakva? - *kérdezi.* - Menj oda hozzá, ha akarsz tőle valamit, nem leszek én postás - *szemeit a Williamébe fúrja. Felháborító...*

Ma

Payne uraság

*A folyosók eléggé elhagyatottak, valószínűleg mindenki a szobájában kuksol és élvezik, hogy végre itthon lehetnek. Anna is ezt tette, persze csak addig, míg a pocakja nem jelezte, hogy bizony szükség lenne valami élelemre. Így hát a konyhában gyorsan készíttetett magának turmixot és muffint, aztán már indult is volna vissza pihe-puha ágyikójába, ámde egy diák útját állta. Hiába próbálta megkerülni, egyszerűen sehogy sem fért el. Kérdőn felpillantott rá, bár ne tette volna... Amit hallott kiverte nála a biztosítékot. Ja, majd mint valami futár kézbesíti a leveleket, nyilvánvaló...
A srác megjegyzését elengedi a füle mellett, sőt, szinte meg sem hallotta, még mindig azzal van elfoglalva, hogy manapság a fiúk így pasiznak. Neeeem, nem megy oda a kiszemelt lánykához, inkább mással viteti el a levelet. Elképesztő. Anna nagyot harap a muffinjából, s közben Williamet bámulja, a fejét ingatja. Nem fér a kis buksijába, hogy hogy lehet valaki ilyen.*
 - Hogy mit kérek? - *vigyorodott el a lány.* - Nagy büdös semmit, mert nem fogom elvinni a leveled - *ismételte el még egyszer. Valószínűleg valami baj lehet a hallásával, vagy pusztán értetlen, mert most mondta el másodjára, hogy ő bizony semmilyen levelet nem fog elvinni senkinek. Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszébe...
Kortyol a turmixból is. Mmm... mennyei! Ezek a manók értik ám a dolgukat. A fiú újra megszólal, mire a lány összeszűkíti szemeit.*
 - Haha, milyen vicces ma valaki... - *forgatja szemeit. Egyáltalán nincs kedve a fiúval tovább dumálni, így hát megpróbál elindulni.*
 - És ha most megbocsátasz - *már menne is, a szemével pedig int a rellonosnak, hogy húzódjon arrébb. Reméli veszi az adást.*