# Bátor Đominic

Viktor már mesélt arról, hogy a különböző házakba milyen tulajdonságú tagok járnak, és igen, ha jól emlékszem, mikor a Rellonosokról beszélt akkor azt hozzátette, hogy nem árt távol tartanom magamat tőlük, de ha bármelyikük is bántana, akkor ő megvédene. Ilyen egy rendes tesó. Viszont Đominic nem tűnik rossz arcnak, tőle nem kell tartanom, elvégre nem hagyott az alagút mélyén. Viszont őszinte, túlságosan is. Ezeket az ijesztő infókat, olyan hamar zúdította rám, hogy a gyomrom teljesen görcsbe rándult. Mi történt volna, ha nem érkezik meg időben? Már nem itt sétálnék? A halálon még sosem gondolkodtam és még nem is akarok ezen agyalni. Aki 7 évesen a kipurcanásról elmélkedik az gyagyás, én mondom.
 - Igen, azon van, tanárnak tanul - vigyorgok. Alig várom, hogy itt tanítson és akkor lehet a nebulója, tök cool lenne. Mindig jelentkeznék, az órák egészen biztosan viccesek lennének, az én bátyám neve Humor Herold is lehetne. Minden egyes dologból tréfát csinál, ezért nem szomorkodom soha. Vele lakni baromi jó. Remélem nem kell pár hét múlva elköltöznöm.
Aztán mégiscsak furdalja az oldalamat a kíváncsiság: Valóban gonoszak a Rellonosok? Đominic közéjük tartozik - már ha jól vettem ki a szavaiból - ezért ő többet tudhat róluk? A válaszát hallva nagyot nyelek, szemeimet kigúvasztom és erősen megfogom kezét, sőt, kicsit közelebb is lépek hozzá. Jól rám ijesztett. Eddig nem találkoztam ilyen emberekkel, tehát ha véletlenül összeakadnék eggyel, akkor az Álomvilágomnak lőttek. Abban csak virágok, nyuszik, foci és csupa szép dolog van.
Már rég kiértünk a sötétből és a szemem meg is szokta a világosságot, nincs szükségem arra, hogy hunyorogjak. A Bejárati csarnokhoz visz Đominic, és egyszercsak felemel, majd felültet a korlátra. Tudtam, hogy pehelykönnyű vagyok, de ennyire?
 - Rendben - rámosolygok. Azt teszem, amit mond, kapaszkodom és az ajtót figyelem, hátha befut a tesóm, aztán egy pillanatra visszanézek Đomira. - Köszönöm, hogy kihoztál onnan.

#Ölelgessünk zöledeket Leonieval! *_*

Úgy érzem ma semmi sem ronthatja el a kedvem! Olyan mesés napunk van! Véééégre itt a tavaaaasz! Je! Már egészen reggel óta ilyen vidám vagyok, ha nem bánjátok elmesélem miért is.
Szóval. Reggel 6-kor kipattantak a szemeim, berohantam Viktor szobájába és rajta ugráltam. Hihi. Lehet neki ez nem volt túl vicces, de én nagyon élveztem. Most gonosz vagyok? Igen, ez egy szörnyű tett volt, egyszer biztosan megbűnhődök érte. Nyúúú. Kis gazfickó vagyok. Eztán pár perc alatt benyomtam egy egész kakaós csigát, mivel hallgatok a bátyámra elrohantam fogat mosni, mert a végén a Fogmanók - a Fogtündér ellenségei - éjszaka megtámadnak, és lyukat fúrnak a fogamba. Borzalmas lenne. A sérómat tökéletesen belőttem, még a végén nem tetszenék a lányoknak. Viktor javaslatára egy csőfarmert, és egy kék pólót vettem fel, mely narancssárga mintás volt. Mivel bátyám azt mondta így nem mehetek még ki az utcára, ugyanis nem nyár van, még egy zöld pulcsiba is belebújtam. Szófogadó gyerek vagyok én. Mellesleg milyenek ez a nagy tesók... Néha úgy viselkednek akár a szüleid. Felháborító. Az iskolatáskámba beletömtem a vizet és a szendvicset, amit Viktor gyártott nekem, aztán nyomtam az arcára egy cuppanóst, majd tűztem az Előkészítőbe.
Az utat ugrándozva tettem meg, néha dúdoltam is. Szinte mindenki agyalágyultnak nézett. Egy kicsit dilis vagyok, az lehet. Vagy talán csak kezdek felszabadulni, pár héttel ezelőtt még nagyon idegen volt számomra ez a hely, a kütyük, meg minden, mostanra viszont megszoktam és kezdek visszatalálni a Zizzent Krisztiánhoz. A suliban semmi érdekes nem történt, nem írtunk dolgozatot, nem feleltünk, egyszerűen szuper volt minden. Aztán kettőkor már a kastély felé vágtattam, mint egy ló. Igaz, hogy vizsgaidőszak van, ezért nincs tanítás, de Viktor megengedte, hogy szétnézzek odabenn. Felfedezőtúra. Király! Gyorsan szedtem aprócska lábaimat, s mire beértem tökre elfáradtam.
Sóhajtok egyet, majd sétálva folytatom az utamat. Mikor belépek a Bejárati csarnokba megtorpanok. Körbenézek, majd elvigyorodok. SÁRKÁNYOK! SÁRKÁNYOK MINDENHOL! Überkiráááály! Az egész olyan vicces és aranyos egyben. Plüss, feliratok, amelyeken csupa cuki szöveg áll. Ma rellonos nap van, vagy mi a szösz? Közben egy vörös leányzót is meglátok, odasétálok hozzá.
 - Hűűűű, mi folyik itt? Nagyon jól néz ki a csarnok - előkapom a csibészes vigyoromat. Remélem segíthetek neki.

#Ingyen ölelést mindenkinek!

Sokkal szimpatikusabb ezzel a kinézettel a Bejárati csarnok. Olyan kis aranyos, mesébe illően lett felöltöztetve. Bár egyelőre fogalmam sincs miért varázsolták ilyenné e csodás helyet, de a vörös leányzó biztosan kellő magyarázatot fog adni nekem. Kicsit sem ijeszt meg, amikor a lány belehajol az arcomba és szinte ordítva üdvözöl, sőt... Vigyorgásra késztet. Azt hiszem egy kedves, aranyos lánykával van dolgom.
 - Még szép! - válaszolok rögtön. - Biztosan cukorból van a szívük. Mondjuk az egyik azt mondta, hogy a legtöbben leginkább élve felnyársalnának, ám én nem hiszek nekiiii! - gyorsan elhadarom a mondandómat. Végig gondolom azt a találkozást Đominiccal az alagútban, hát... Az igazat megvallva nem úgy állította be a háztársait, mint akik mindennap vattacukrot zabálva cukin viselkednek egymással, és még meg is ölelgetik egymást. Csupa pocsék dolgot mesélt róluk. Akkor még komolyan vettem, de mostanra úgy gondolok a Rellonosokra, mint a legtündibündibb emberekre, akiket valaha a hátán hordott a Föld. Leonie pár perc alatt elhitette ezt Krisztián. Mellesleg szerinte nem létezik gonosz személy, kivéve a Százarcúborszorkát a Szegény Dzsoni és Árnikából. Na, az a szipirtyó a velejéig romlott. Komolyan.
Követi a leányzót a plüsshalomig. Atya_Úr_Isten. SÁRKÁNYOS PLÜSSÖK! JÉZUSOM! Ha valaki nem tudná a kedvenc állatom a sárkány. Minden ilyesfajta cuccokat imádok! Megragadok legalább hármat és figyelmesen végighallgatom mit mond nekem a vöröske.
 - Benne vagyok - vigyorgok. Mondjuk én nem szoktam random ismeretlen embereket ölelgetni, de ha ez a parancs, akkor legyen. Közben befut egy szőke leányzó, akinek kiesik a cigaretta a szájából. Pedig a cigi nagyon káros, bele is lehet halni. Na jó, lehet csak rágó. Igen, holtbiztos, hogy a szöszi szájában csak egy rágógumi volt. Hallgatom, ahogyan a főnököm lelkendezve mesél a jövevénynek. Kicsit ledöbbent arcot vág. Biztosan a díszítés miatt, mert teljesen elnyerte a tetszését. Miután a vezérem jól megölelgette a rellonos leányzót elé álltam, majd ránéztem a nagy barna szemeimmel. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Meg kéne öleljem, de még egyszer mondom: csakúgy nem szoktam embereket ölelgetni. Végül megteszem, s próbálok felszabadultan viselkedni, mint mindig.
 - Tessék, ez itt a tiéd - kedvesen rámosolygok és átnyújtom az egyik plüsssárkányt. Miután Leonie kiszáll Máté nyakából a srác elé szökkenek. Hát fiúkat nem igazán szoktam átkarolni, csak a legjobb barátomat, de őt is csak akkor, ha szomorú. Ám most Rellonos nap van, mindenkinek kijár egy kis ölelés. Így hát átkarolom az ismeretlen srácot, s neki is adok egy plüsst. Lehajolok, s felveszem a földön heverő cigarettát, majd a lány felé fordulok.
 - Ez cigirágó? - kérdezem csillogószemekkel. Eztán megragadom a srác karját, s próbálom magammal húzni.
 - Gyere, ha jól tudom van itt színes ceruza, filc meg csillogós toll, rajzoljunk valami szépet! Vagy inkább játszani szeretnél? Mert ismerek egy csomót!

#Ünnepeljünk!

Végre megérkeztek az első ünnepeltek. Jippí! Bár kicsit azért tartok a reakciójuktól, elvégre mindenki azt mondja, hogy a rellonosoknak jégszívük van, gonoszak és mindenkit gyűlölnek. Én már nem tudom mit higgyek. Eddig azt hittem a való világban nem létezik rosszindulatú személy, de mikor bátyám és Đominic mesélt a zöldekről, akkor tökre beparáztam. Viszont Leonie azt hadarta el nekem két perccel ezelőtt, hogy a rellonosok nem is érzéketlenek, s vágynak egy kis ölelésre, meg cuki dolgokra. Nem tudom kinek van igaza. Jaaaj, összezavarodtam. Csakhogy muszáj cselekednem, elvégre megérkeztek a zöldikék. Én is odapattogok vidáman hozzájuk, ám mikor a szőke leányzó suhint a pálcájával, s valami számomra érthetetlen szót kimond, Leonie megfagy. Kicsit megijedek. Most mégis mi történt? Köpni nyelni nem tudok. Ezzel viszont ráérek foglalkozni, hiszen a két rellonos várja az ölelést. Kicsit bizonytalanul a szöszi elé állok és lassan átkarolom a derekát. Még buksisimit is kapok! Valóban nem rossz arcok ők. A következő egy srác, akit gyorsan megölelek, aztán a kezébe nyomok egy plüsst. Eztán megfogom a kezét, s a rajzolós asztalhoz vezetem. Most már egy csöppet felszabadultabb vagyok. Mikor megérkezünk előhalászom a lapot, és az egész felszerelést. Leülök a földre, s megvárom, hogy az rellonos fiú is lecsüccsenjen mellém. Közben megérkezik Leonie, aki a nyakunkba aggat egy-egy színes boát. De jól néz ki! Ugyan csikizi a nyakam, de túlélem. Eztán befut egy leányzó is, akit nem ismerek, de úgy tűnik ő nem rellonos, túl kedves.
 - Háááát... - elgondolkodom. - Rajzoljunk kígyót, az megy! - megragadom az egyik zöld színest és alkotni kezdek. Még a nyelvem hegyi is látszik, annyira beleélem magam a rajzolásba. Viszont Leonie-nak jobb ötlete támad. Rögtön felcsillan a szemem.
 - Húúú, ez egy remek ötlet! - mondom vigyorogva, s előhalászok egy másik lapot, ami kicsivel nagyobb, mint az előző. De mivel a kígyót befejeztem, és  nem akarom, hogy kárba vesszen, odaadom a srácnak, ám előtte még naaaaaagy nyomtatott betűkkel ráírom a nevem.
 - Tessék, ez a tiéd - mosolyogva átnyújtom a rajzot. - Remélem tetszik.
Hát, nem lett túl csodálatos, de azért nem rossz egy hét évestől. Léptek zaja üti meg a fülemet, gyorsan felkapom a fejem és egy barna hajú lányt pillantok meg, aki felénk igyekszik.
 - Sziaa! - üdvözlöm boldogan, aztán tekintetem a rellonos srácra emelem. - Amúgy te szeretsz rajzolni?