Sharlotte

Szeretem a csípős hideget. Sőt, kifejezetten rajongok azért, amikor arra teper, hogy alaposan megfagyasszon, és amikor a jégfogak kitörnek rajtam, nevetve mászok öles léptekkel arrébb. Nanuq mellettem hatalmas ugrásokkal ficánkol a hóban, örül neki, hiszen tudja, hogy a föld ezen részén igen kevés ideig van lehetősége kiélvezni, így ameddig lehet, addig bolondozik. egy szál pólóban cammogok fel a kis utacskán, amiről vagy eltakarították a havat, vagy csak simán letaposták, rejtély, de hogy könnyen járható a kis bakancsommal, az biztos.
egy kézzel egy nagy... nem, egy óriási táskát cipelek átvetve a vállamon, akár egy Lapföldi télapóka, már csak a szakáll kellene, meg a rajtam lévő latyakbarna szín ruhánál kissé élénkebb szín. na jó, talán koboldnak vagy manónak elmennék a felsőm fűzöld színéből ítélve, feltéve, ha nincs magassági vagy szélességi limit a Mikulás álláskereső hirdetésében.
Kivételesen azonban nem teperek új lakhelyre. Épp most érkezek meg az új otthonomba. Magyarország. Állítólag medvék is vannak valahol, ha ügyes vagyok, még láthatok is párat. De igazából a sárkány miatt vagyok itt.
Őszintén szólva, az előttem tornyosuló épület baromi nagy. Nem is, inkább a Gigamisztikus lenne rá jó szó. Egy pillanatig elfog a kétely, hogy itt ma megtalálom a sötétben az engem megillető vagy netán váró helyiséget, elvégre voltam már kastélyban, ahol eltévedtem bámészkodás közben, de ez egy iskola is, meg mágikus is... Kegyelem fejemnek, mit vétettem? És a tetejébe meg amit kaptam szótárt igen elnyűtt volt, ráadásul lyukas is, így majd mutogathatok mint egy aberrált, vagy activitit is játszhatok ily késői órán, mindenki nagy örömére. Leon a majom. Hé, ez rímelt!
A nagy ajtót csuklómozdulattal csukom be, mit nekem nagy méret, és megvárom, amíg a mellettem lévő igen nagy hógombóc vizes szőrgombóccá rázza magát, hogy utána én is leporoljam magamról a havat. Két toppantás, és a nagy csarnokban a hang ágyúlövésnek hangzik. Hoppá. És mennyi átjáró, lépcső, boltív, ajtó, és zeg-zug! Ha még ma meg akarom találni a klubizémet... És ráadásul nem is akárhol, hanem a pincebelit! Mert itt még négy is van ezekből, meg másnevűek/színűek... Néha ezért nem jó új helyre menni, mert a sok újdonság túlságosan megkavaró. De a félhomályban megmoccanó alak úgy tűnik reménysugarat jelenthet nekem! Ha nem ijesztem halálra szegényt, akkor lehet még egy órán belül vízszintesbe rakhatom korpuszomat.
-Hello!
Ez egy nemzetközi köszöntés, remélhetőleg nem túl laposak vagy gurulósak a magánhangzóim se, habár ilyen farkashidegben egy szál pólóban flangálok, így ember legyen a lyukból, aki nem jön rá, hogy valahonnan Északról jöttem. Nekiállok előkotorni a kis szótáramat, és egy szines papírkánál felcsapom.
-Az én nevem Leon. - olvasom fel szépen a bejelölt sort, majd felnézek. - Pince?
Lényegretörő, és mindenképpen tömör. Nem kell megijeszteni senkit, elég ha elmutogat egy irányba, onnan már könnyebb. Egyébként is a pince volt az első szó amit megtanultam ezen a nyelven is. Mérhetetlenül megkönnyíti az életemet.

Sharlotte

Néha szeretem megfigyelni a dülledő szemeket, amiket felém meresztenek, ha hirtelen valaki elé toppanok. Nem mondom, feltűnő vagy inkább látványos egy alak vagyok, és ezt ki is használom néha, nem tagadom. Elvégre amim van, azt kell használni, és ha már szórakoztató lehet, minek prüntyögjek rajta...
A jelekből ítélve megértettek, sőt mi több, egy nevet is kapok vissza. Felderülök, elvégre ez egy teljesen kimondható és érthető név, pedig riogattak azzal, hogy ez is olyan ország ahol a Lupenstiklimoklum kaliberű kimondhatatlan és megjegyezhetetlen kacifántokkal látják el a szülők szegény csemetéiket. Én sem panaszkodhatom, nevem mint a pelyva, igaz az utóbbi saját választás, de akkor is... És úgy vélem hogy a hozzám képest aprócska termetű leányzóhoz tényleg illik a neve. Nanuq, a nem kevésbé nagy és bundás is nagy érdeklődést mutat a lány felé, habár lecövekel a lábam mellett, leülve a popójára, hogy ne essen kísértésbe, azért az orra immár hallható szimatba fog. Táskám egy nagy zuttyanással teszem le a földre, hogy ne kelljen tartani, a hosszú cipelés ugyan nem nehéz számomra, súlya nem igazán van, csak hát méretre is nagy, hogy finoman fogalmazzak, így a mobilizálása kissé problémás, és kényelmetlen. Szabaddá vált kezemmel meglapogatom a tutyi fejét, majd a lányhoz fordulok, amikor az angolul szólal meg.
-Oh, yes! - villantok egy féloldalas vigyort, hisz világnyelv, és sokszor csak ez ment meg. - I'm looking for my room.
Ezzel azonban megáll a társalgás, mert neveket kezd fel sorolni. Lehet elsiettem a következtetést, miszerint könnyű neveket is találhatok erre? Vagy ez a sok harakiri ezekről a Rebelláról, meg miről...
-Leviathan? - meresztem a szemeim, és körbenézek, hogy vajon mögöttem áll-e ilyesmi. - Nem. Pince.
Nos, nem valami szörnyeket vagy ilyesmit keresek. Én csak simán a szobámat akarom. És úgy tűnik, hogy az előttem álló igenis tud segíteni, csak valami hiba van a rendszerben, így a kommunikációnk kissé akadályozott. Na jó, nem szépítek. marhára hülyén érzem magam. Legalább egy IQ hiányos trollnak nézhet szegény. Hol egy fal, hogy a fejem beleverjem?

Sharlotte

Sharlotte feláll, majd enyhe kényelmetlenség villan át arcán. Sajnálom, de se a vállamra nem ültetek senkit, le sem szándékozom ülni az ágyamig, és rogyasztani sem fogok, így inkább csak közömbösen állok, elvégre nem ittam nyurgító löttyöt... Ilyen lettem. És ez a vizslató pillantás, ami a kutató szempár felől érkezik! Azt hiszem ha önértékelési zavarom lenne és bújkálni akarnék, elvetélt ötlet lenne méreteim miatt. Vigyorogni támad kedvem néha az ilyen helyzetektől.
Nos, legalább annyival közelebb vagyok a célomhoz, hogy ez a sok harakiri nem valami szörny, amiken át kell magam küzdeni az ágyamig. Nem mintha probléma lenne az ilyesmi, de lássuk be, nem kajáltam hosszú ideje, utazok két napja, és lassanként tényleg fogfüzért csinálnék magamnak egy saját szobáért. Vagy Noelért. esetleg így a kettő jöhetne egybe. Forró nyelv nyalint végig a tenyeremen, és egy oldalpillantást vetek a fenekelő dögre mellettem, és szépen a bundájába törölgetem a kezem. Vagy törölgetném, de az olvadt hó miatt azt hiszem inkább kézmosás lett belőle. Sebaj. Legalább az előttem állóval szót értek.
-Don'no.
Vonok vállat, figyelve a másik arcát, nem mintha annyira nagy szakértője lennék az emberi mimikának. Akármelyik szörny hangulatát leszűröm egy pillantásból, de az emberek... Úgy vagyok vele, hogy minnél többet ismerek meg a saját fajomból, annál jobban szeretem a kutyámat. Sajnos. Vannak kivételek, deeeeee... És egyébként sem túlzottan érdekel a nagy lélekvájkálás vagy a fürkészés, vagy a mások élete úgy cakpakk.
-My room is in basement.
Jelentem ki magabiztosan. Közben klimatizálódok, és úgy vélem, hogy ez a kissé langyos melegség idebent a szélcsendnek tudható be. Zsebre vágom a szótáramat, és szabad kezemmel meglengetem az egyetlen felsőtestem fedő ruhadarabot, hűsítő célzattal.

Sharlotte

Biccentek, és amíg a lány elindul előttem, én a táskám újra felkapom, mint egy dolga végezte Mikulás, csak épp most a kandalló helyett egy lépcsősor felé indulunk. Azt hiszem jó hírnek élhetem, hogy az lefelé irányul, tehát nem valami grillsütőbe vezet. A huzatos hely kissé hűvös, tehát kellemesem lehűti a melegedő engem, és szórakozottan pillogok magam mögé, ahol egy túlságosan aktív négylábú cikázik ide-oda minden kis csempekockát megszaglászva. Ugyan a lépcsőket sosem szerette, de ez is amolyan edzés féle, tehát nem probléma.
könnyedén veszem a lány tempóját, nem is nagyon veszem fel a csendet, sokszor nem nagyon tudnak mellettem megszólalni, elvégre elismerem, inkább tűnök olyannak, aki napi 32 órát az edzőteremben tölt, és a tankönyveivel súlyzózik, semmint olyannak, aki tanul. Ezért düllednek még jobban a szemgolyók, ha kiderül, hogy nem csak káposztalé van a hajam alatt. furcsállva túrok a fejem tetején lévő kócba, elismerem, hogy most túl rövidre vágták. Nem mintha zavarna, csak... Nem ilyenkor hordanak hosszút, és nyáron rövidet? Igaz én nem vagyok malamut, mint a mögöttem szimatoló.
A csendet, mely inkább megnyugtatott, semmint zavart volna, Lotte zavarja meg újra, így újra előre fókuszálok. De hát muszáj néha hátrafelé pillognom, mert ugyan jó memóriám van, de visszafelé mégiscsak más az út. Egyébként is fura alak vagyok, nem lenne jó, ha holnap letarolnék valakit hátrafelé menet, mert nem emlékszem az útra. Szórakozottan ütöm tenyerem a combomnak, a csatangoló ebet közelebb hívva, nehogy egy erre járó szívgörcsöt kapjon vagy erős szívdobogást tőle, majd válaszolok.
-From Northern Canada. 'n you?
Visszakérdezek, hiszen tudom, hogy sokan szeretnek beszélni, vagy csak a csendet elodázni. Tény, hogy mellettem nem túl jó csendben lenni, kissé hasonlíthat arra, amikor először merészkedtem sárkánybarlangba. Jobb ha a mögötted lévő melák hangokkal jelzi hollétét, így nem kell rettegned hogy a nyakadba esik és matrica lesz belőled. Időközben előhalászom inkább a kis szótáram, hiszen nem mindig leszek oly szerencsés, hogy találok egy angolul beszélő alakot.
-Mi Levita, Rellon az?
Dörmögöm fintorogva, habár lényegesen könnyebbnek tűnik ezt a nyelvet megtanulni, mint a kínait, ahol még a betűket is elsősként kellett újravenni.