Pöttöm

Talán az apró új-zélandi isi miatt várta azt Farkas, hogy nagyobb lesz a sürgés a kastélyban. Bár csak tizedannyi diák lakott ott, mint ebben az iskolában, kisebb is volt az épület, így mindig mindenhol láttál kósza diákokat. Kívülről, ránézésről persze nem lepődött meg, hogy a Bagolykő ilyen sötét és elhagyatott, de azért mégis remélte, hogy valami családias meleg fényű dologba csöppen majd bele, mint otthon.
- Úristen, Félix! Mi van, ha itt akkora a szigor, hogy a gyerekek minden idejüket a szobájukban kell töltsék, ha nincsenek óráik?
Amiket eddig hallottak a Bagolykőről, abból nem gondolta volna ezt, de a mellékelt ábra mégis mást mutatott. Farkas aggódni kezdett egy kicsit.
- Hová hoztak minket?
Ő maga észre sem vette a huzatot és az ajtón betoluló havat, de amikor ikre riasztotta, máris megragadta a másik kapuszárnyat, és taszított rajta egyet, hogy kicsukják a telet. Most aztán rájuk zárult a sötét, hideg kastélycsarnok.
Félix itt is talált lelkesedni valót, és éhezve valami kellemesre a zord helyiségben Farkas érdeklődve ment oda a serleghez, amire Félix mutatott. Tényleg nem tűntek nagyon biztonságban lévőknek.
- Ki tudja, lehet, hogy ide csak rendes kölykök járnak, akik nem rongálnak kupákat.
A következő kérdés épp Farkas következő gondolatához idomult.
- Dehogy vagyunk jó helyen, mondom, ide csak jó gyerekek járnak - kacsintott testvérére cinkosul.
- Azért csak nézzünk körül.
Ekkor kordult meg a gyomra.
- Te, nem lehet, hogy mindenki vacsorázik, azért feledkeztek meg rólunk?

Pöttöm

- Ja, képzeld el! Útnakindulunk, de jön a bagolyköves kommandó, és lekapcsol még a határ előtt. Ha egyszer a hatalmukba kerítenek, nem fognak elengedni. Már megtudtuk, hogy itt láncra verik a diákokat, most már az övék vagyunk.
A fantázia ilyen őrült elszabadulása inkább Félix specialitása volt, de néha Farkas is megengedhette magának a képtelenségek összehordásának eme luxusát.
- Ó, bocsánat. Jártak - felhúzta képzeletbeli kesztyűjét... - Szerinted kirúghatnak minket? Vagy kimoshatják az agyunkat? Lehetséges, hogy itt fogunk megjavulni?
A gondolat elborzasztó volt. Ők ketten olyan jónak tűntek együtt. Így lettek teremtve, ilyenre, és ennek így is kellett lennie. A szüleik szerették őket még akkor is, ha sok bosszúságot okoztak nekik, ebben Farkas sosem kételkedett, hát akkor meg mi a probléma? Nem kell megváltozniuk.
A báty lelombozva kapargatta a házkupát védő üvegbura szegélyét. Biztosan a komor kastélyhangulat nyomta így el. A gyomra megint megkordult.
- Ja, a vacsora. Ömm - szétnézett, de csak köveket, nagy zárt ajtókat, és egy széles lépcsősort látott felfelé. Odafent zászlók csüngtek súlyosan. A terem kongott, semmi féle emberi hangot nem hallottak, amely nyomán elindulhattak volna. Az hétszáz, hogy depresszióba fog esni ezen a nyomasztó helyen. Hiányoztak neki a régi iskola nagy ablakai a sok beáradó fénnyel, a vidám arcok, a barátok, a melegség. Főleg a melegség, mert az átázott ruhája még mindig túlságosan hűtötte és a haja is csöpögött. Ja, a vacsora.
- Ha lenne morzsám, megenném, öcsi - horkantottam tesóm Jancsi és Józsikás ötletére.
- Szerintem a kastélyokban a pincében van a konyha, vagy nem? - vont vállat végül. - Kereshetünk egy lejáratot. Vagy menjünk éppenhogy felfelé, ott legalább van egy vörös szőnyeg.
Az első szín ezen a komor helyen - gondolta.
- Talán egyéb kellemes dolgokban végződik az a folyosó.