36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Bejárati csarnok - Pethő Abigél hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. március 18. 18:01 | Link

Katie


Búzakorpás kekszeket szorongatva a kezemben bóklásztam a folyosókon. Vagyis inkább lábujjhegyen osontam, amiben segített az is, hogy nem volt cipő a lábamon, csupán a térdzoknim, így nem vertem nagy zajt a cipők kopogásával a folyosó kövén. Ami kicsit hideg volt, és hiába a vastag, kötött zokninak, néha lábujjhegyre kellett emelkednem, hogy ne fázzon az egész talpam. A zajtalanságomnak köszönhetően, főleg a kanyaroknál sikerült ráijesztenem egy-egy épp befordulni akaró diákra. Ám cserébe ők is megijesztetettek engem azzal, hogy megijedtek, így kvittek voltunk. Bár volt egy fiú, aki csúnyán rám szólt, hogy nem kéne kémkednem utána. Én meg csak motyogva bocsánatot kértem, pedig nem is utána kémkedtem. Sőt, valójában nem is kémkedtem! Inkább kutattam valaki után. Ehhez a művelethez kellettek amúgy a kekszek is, de erről még mesélek később.
Ma délután túl voltam végre az összes vizsgámon! Vagyis, Bájitaltanra elfelejtettem bemenni, de ha jól értelmeztem a szabályokat, attól még léphetek évfolyamot. Nagyon remélem, hogy így van, mert egyrészt nem szeretnék csalódást okozni se otthon, se Csongornak és Rózsa néninek. Mind szurkoltak értem a vizsgaidőszakban, Csongi meg mindenféle agyserkentő ételt és sütit készített nekem. Másrészt pedig voltak terveim a jövő évvel kapcsolatban. Egyelőre azonban nem aggódtam túl sokat a feledékenységem miatt, volt most más, ami kitöltötte a gondolataim nagy részét.
Szóval, ma felmentem a szobámba, ahogy vége volt a vizsgának, hogy pihenjek egy picit. Beszélgettem Arnolddal, a szfinxemmel, de hamar kimerített a sok találós kérdésével, így inkább azon kezdtem el gondolkodni, milyen programot szervezzek Rudolfnak, a még mindig antiszoc plüss rénszarvasomnak. Ám, ahogy körbepillantottam erre a gondolatra a szobában, rájöttem, hogy Rudolf nincs sehol! Egyből a legrosszabbra gondoltam: biztos elszökött. Kérdeztem Arnoldot, látta-e, de a homályos kérdés-szerű válaszaiból csak arra jutottam, hogy oké, nem elszökött, hanem elveszett. Biztosan kiment sétálni valahova, és nem talált vissza. Azon nyomban felugrottam az ágyról, még cipőt húzni is elfelejtettem. Nem volt időm ilyenekre. Már félig kint voltam a folyosón, amikor eszembe jutott a mese, amiben a gyerekek nem akartak eltévedni. Így hát felkaptam az éjjeliszekrényemen lévő tányérról az összes kekszet, és így indultam neki a keresésnek.
A keksz pedig arra kellett, hogy apró darabokat törjek belőle, és azokat elszórjam a Levita klubhelyiségtől kezdve, arrafelé, amerre épp jártam. Valamiért azt gondoltam, Rudolf ebből majd tudni fogja, merre kell hazatalálni.
Épp a Bejárai Csarnokba érkeztem, eszembe jutott, hogy talán kiment levegőzni. Elmerengve bámultam ki az ablakokon, ahogy elhaladtam mellettük, és még idejében sikerült megállnom a lány előtt, még mielőtt nekimentem volna.
- Öhm... bocsi. - Motyogtam zavartan, miközben kikerültem őt. Indultam volna tovább, de aztán mégis inkább megálltam, és megfordultam, az előbbi lány felé.
- Nem láttál véletlen erre egy rénszarvast? - Kérdeztem halkan, reménykedve. Majd eszembe jutott, hogy személyleírást is kéne adnom róla, mert így akármelyik másik rénszarvasról lehet szó!
- Kicsi, kábé ekkora... - Lehajoltam, hogy a talajhoz képest megmutassam a kis plüss magasságát.
- ... piros orra van, és Rudolfnak hívják. - Egészítettem ki, miközben felegyenesedtem. Aham, azt hiszem, ennyi.
Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2013. március 18. 18:06 Szál megtekintése
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. április 24. 21:26 | Link

Ruu

Kissé feszengve álltam a lány előtt, és nagyon-nagyon reménykedtem benne, hogy látta Rudolfot. Már majdnem minden helyet felkutattam érte, de eddig egyetlenegy nyomot sem találtam, amiből arra következtethettem volna, hogy ő a közelben lehet. Az is lehet amúgy, hogy elrabolták! Na, erre még nem is gondoltam, azt hiszem. Nem szökött el, ennyi biztos... vagyis nem biztos. Nem tudom, Arnold mindig olyan furin válaszol, lehet én meg nem is jól értelmezem a mondatait...á, nem tudom. Figyeljünk inkább a lányra.
- Hát... nem szokott legelni, ő inkább a sütit szereti. Szaladgálni pedig még nem láttam, bár attól még lehet, hogy szokott. Csak amikor én ott vagyok, akkor nem nagyon. - Magyarázom neki elgondolkodva, tényleg nem láttam még Rudolfot szaladni!Seprűn repült már, de nem egyedül persze, nincs neki olyan miniseprűje mint Kumának. Csak úgy utasként. De nem, szaladni nem.
Ezek és ilyesféle gondolatokkal a fejemben kicsit kiszakadtam a valóságból,és meg is feledkeztem egy kicsit segíthetekmegkeresniamúgyRunavagyok-ról. Tekintetem az egyik ablakra vándorolt, miközben közelebb lépkedtem hozzá, így a szerencsével határos módon nem lettem a lány lendülő karjának áldozata. A többi eseményt homály fedi részemről. Szemeimmel a tájat fürkésztem, szaladgáló rénszarvas után kutatva. Nagyon megmaradt most ez a fejemben, hogy Rudolf a tudtom nélkül futkozik. És mi van, ha eltörte a lábát, és most valahol, egy árokban fekszik, sérülten... nem. Megráztam a fejem, nem akartam ilyen negatív gondolatokat, általában a kevésbé tragikus magyarázatokat szerettem, így most is egy sima eltűnésnél maradok, és ennyi.
Azzal vissza is fordultam a lányhoz, és hirtelen nem is tudtam, mi van. Vagy, hogy miről beszélgettünk eddig, vagy most nekem kellene válaszolnom,esetleg kérdeznem?
- Öhm... - a kezemre pillantottam, amit ebben a pillanatban fel is emeltem - Kérsz sütit? Búzakorpás. - Kínáltam a lányt.
- Amúgy mész valahova? - Pillantottam a sporttáskára, majd elkerekedett szemmel, hirtelen megint a lányra néztem.
- Vagy te is megszöksz?
Szál megtekintése
Bejárati csarnok - Pethő Abigél hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint