A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

A hír futótűzként terjedt. Jó, az én saram. Írtam a rellonos srácokkal való közös csoportba, hogy aki szeretne, elköszönhet tőlem, de időpont foglalás szükséges a bejáratnál. Nem gondoltam át. Mert éppen hogy beléptem az ajtón - hivatalosan még diáknak számítok, szóval megtehetem - ezek a barmok megrohamoztak, mintha tényleg nem lenne jobb dolguk. Azt sem tudom miért vannak ennyien a kastélyban, de már mindegy. Mert eljött a napja annak, hogy eltakarodjak az országból és vissza se nézzek. Hogy végre eljussak abba a városba, ahova gyerekkorom óta álmodozok megtenni. Már csak a gondolattól sokkal szélesebb vigyor lesz arcomon, mint az indokolt lenne.
Éppen ezért vigyorogva fogadom a kézfogásokat, a váratlan puszikat és öleléseket, a vállba veregetéseket azoktól, akiktől éppen jön. A bőröndömet és a sporttáskát az ajtón túl hagytam, mert kiábrándító, de tényleg befért minden cuccom ennyibe. A tértágító bűbáj csodákra képes, de a festős és rajzolós cuccaimat nem hagyhatom csak úgy itt, amikor tökéletesen tudok velük dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy az első pár hónap biztosan hatalmas szívás lesz, mire kiismerem magam...
Hangosan röhögök fel, majd fordulok Kende felé.
- Hallod ezt tesó? - vetem át a srác nyakán karomat. - Azt mondja, majd ő vigyáz Csipeszre - meg a nagy lóf- lófüvet. Kende fog vigyázni Csipeszre, és a legjobb helye lesz a dudi mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844886#post844886][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.25. 18:11[/b][/url]

A hír futótűzként terjedt. Jó, az én saram. Írtam a rellonos srácokkal való közös csoportba, hogy aki szeretne, elköszönhet tőlem, de időpont foglalás szükséges a bejáratnál. Nem gondoltam át. Mert éppen hogy beléptem az ajtón - hivatalosan még diáknak számítok, szóval megtehetem - ezek a barmok megrohamoztak, mintha tényleg nem lenne jobb dolguk. Azt sem tudom miért vannak ennyien a kastélyban, de már mindegy. Mert eljött a napja annak, hogy eltakarodjak az országból és vissza se nézzek. Hogy végre eljussak abba a városba, ahova gyerekkorom óta álmodozok megtenni. Már csak a gondolattól sokkal szélesebb vigyor lesz arcomon, mint az indokolt lenne.
Éppen ezért vigyorogva fogadom a kézfogásokat, a váratlan puszikat és öleléseket, a vállba veregetéseket azoktól, akiktől éppen jön. A bőröndömet és a sporttáskát az ajtón túl hagytam, mert kiábrándító, de tényleg befért minden cuccom ennyibe. A tértágító bűbáj csodákra képes, de a festős és rajzolós cuccaimat nem hagyhatom csak úgy itt, amikor tökéletesen tudok velük dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy az első pár hónap biztosan hatalmas szívás lesz, mire kiismerem magam...
Hangosan röhögök fel, majd fordulok Kende felé.
- Hallod ezt tesó? - vetem át a srác nyakán karomat. - Azt mondja, majd ő vigyáz Csipeszre - meg a nagy lóf- lófüvet. Kende fog vigyázni Csipeszre, és a legjobb helye lesz a dudi mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844887#post844887][b]Marina Darik - 2022.03.25. 18:32[/b][/url]

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Őszintén, az utóbbi hónapokban nem figyelt annyira. Nem mintha Marina arról lenne híres, hogy mindenkire és mindenre emlékszik ami csak történik vele, mellette, utána. De most a szokásostól is dekoncentráltabb volt a VAV miatt. Egyszerűen benne volt egy gát az agyában, hogy ha erre most nem figyel, akkor oda az élete. Minden. Éppen ezért fogalma sem volt róla, mi az a nagy gyűlés a bejárati csarnokban.
Könnyed ugrásokkal vetődött a diákság közé, és vékonyságát kihasználva surrant egyre közelebb a figyelem középpontja felé. Mosolyra húzódtak ajkai, amikor megpillantotta kedvenc embereit a tömeg közepén. Ki más lenne ott, mint ők.
- Már megint miben sántikáltok, ami ennyi embert idevonzott? - ingatta meg a fejét vigyorogva. - Csak nem csináljuk meg tényleg a benti nerfbajnokságot? - tippelt izgatottan a lány, és körbepillantott az arcokon.
- Mitől van mindenkinek olyan feje, mintha valaki temetésén lennénk? - vonta össze zavartan a szemöldökét, és egyre jobban elbizonytalanodott. Kendére esett a tekintete. - Kende? - Aztán át Móricra.
- Loki? Mi történik? - kérdezte legjobb barátját egyre kétségbeesetten. Mellkasában a szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni. Arcát elöntötte a kellemetlen melegség, mert érezte, hogy valami rossz van készülőben. Ilyen volt, amikor hazaérve nem találta meg a nagyit. Néhányaktól még ugyanolyan sajnálkozó pillantást is kapott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844889#post844889][b]Reiner Kende - 2022.03.25. 21:33[/b][/url]

Bezzeg ilyenkor gyorsabban telnek a napok -, aminek Kende egyszerre örül, ugyanakkor nem különösebben adja. Őszintén szólva, fogalma sincs mi van, csak történnek a dolgok, mire odakeveredik, hogy az előcsarnok falát támassza a vállával. Ahogy egyre többen lesznek, úgy jut a társaság közepére - még szép, a dude mellett van. Most még. A keserű szájízt felváltja az őszinte, széles mosolya, amikor visszaemlékezik az illúzióra a barlangban, és Móric szinte azzal fel is röhög mellette. Fasza lesz ez.
- Maximum egy másik életben - szalutál az eltévedt gyerek felé. - A kislány olyan szabadon él majd mellettem, mint sörben a buborék - vigyorog a másikra, mint egy igazán jó keresztapa. Ja, legalább annyira jó, mint prefektusnak és ez sokkal több mindent elmond, mint kellene neki. Szavai után dobja karját Móric vállára. Reméli, hogy a dude is szabad lesz Rómában, mint a buborék. Halkan nevet, már csak attól, hogy látja a vigyort a haverja fején.
Aztán megérkezik a Szösztalicska, akire a nevére pillant oda. Kis boot idő kell, de három pillanattal később lesüti szürkéskék szemét. Bakker.
Móricra sandítva engedi el a másikat, és fülén morzsolva válaszol inkább ő Maenek. - Mondanám, hogy lenne értelme a bajnokságnak, de nincs, mert nyernék - von vállat, közben ujjait mozgatja meg a levegőben. Mielőtt zsebre tenné azokat, lazán megveregeti Móric hátát. A sajnálkozó tekintetekre pillant oda, pislákol rájuk, hogy nincs e mondjuk ennél hasznosabb dolguk, mint az amúgy se könnyű szitun nehezíteni? Aztán hol egyik-hol másik barátjára vezeti tekintetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844890#post844890][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.25. 22:16[/b][/url]

Még hangosabban röhögök fel, amikor Kende azonnal reflektál Csipeszre. Senki másnál nem lehetne a hörcsögöm. Igazából senki másra nem bíznám rá. Vidáman engedem el a srácot és vetem át karomat Kende vállán, kezem már mozdul, hogy mehessen a woogity, mikor a levegő egy pillanat alatt fagy meg körülöttünk. Kezem esik le Kendéről, a vigyorból csak mosoly lesz, ahogy hallgatom Rint. És ahogy a kérdések csak jönnek. Vérszegény mosolyt eresztek meg barátom válaszára, majd túrok tincseim közé a pillantások kereszttüzében. Mert nincs jobb dolguk. És meglepően gyorsan összerakta mindenki, hogy ezek szerint Rin semmiről nem tud...
- Tényleg a dudi nyerné - meg sem kell próbálnunk. Egy ideig nem is lesz rá alkalmunk. Kendére sandítok, hátha beugrik valami, amivel enyhíthetnék a szitu komolyságán, de most valahogy az ő jelenléte sem segít. Sem gondolkodni, sem kalapáló szívem normális dobogásában. És a legrosszabb, hogy ez már nem az izgalom miatt dobog ennyire, hanem mert ránézek Rin arcára. Levegőm akad bent egy pillanatra, ahogy fürkészem, erősebben markolok tincseimre, majd esnek kezeim magam mellé. Róla pillantok Kendére, megengedek magamnak egy szomorkás mosolyt, majd vissza Rinre.
- Rin - lépek elé lassan, jobb kezem nyúl ki, hogy ujjait fogjam meg gyengéden, miközben elkapom tekintetét. - Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? - tartom mosolyomat, egyetlen pillanatra sütöm le tekintetem. - Szeretnék arra a mosolyra és nevetésre emlékezni, amiket két öklendezés között sikerült kipréselned magadból - ujjaimat fűzöm össze övéivel, erősen szorítok rájuk, ahogy még közelebb lépek hozzá. - Elmegyek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844892#post844892][b]Marina Darik - 2022.03.26. 10:16[/b][/url]

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Erőtlenül elnevette magát Kende válaszán. Tényleg ő nyerne, ezt mindenki tudja. De valamiért most eltörpült ez a tény a hangulatban. Mi történik, amiről nincs sejtéje? Miért szomorú, és miért érinti a két barátját? Ők nem szoktak szomorúak lenni, legalábbis nem mások előtt.
- O-oo - szaladt ki a lány száján akaratlanul a hang, ahogy Loki közelebb lépett hozzá. A szíve a torkában dobogott, és próbált a lehető legnyugodtabb maradni. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.
- Persze. Hogy is felejthetném el - ingatta a fejét egy gyenge mosoly kíséretében. Alsó ajka megremegett kissé, nagyon igyekezett erős maradni. - Miért mondasz nekem ilyeneket? - kérdezte, de a fejében már kezdte összerakni a képet. A sok ember, akik mind szomorúan nézték a jelenetet, Lost boi zavart tekintete, az egész. Mégse tudta igazán felfogni.
- El? Mégis hova? - kérdezte a barna zakatoló mellkassal. Szeme megtelt nedvességgel, de sűrű pislogások mellett eltüntette őket.
- Ha mész, akkor én is - szólalt meg az előzőekhez képest határozottan. - Öt perc alatt összepakolok, sőt csak Srtut kell és mehetünk - csúsztatta ki Loki kezéből a sajátját a lány, ezzel is mutatva, hogy ő nem hajlandó elköszönni.
- Te is jössz? - fordult Kendéhez, ezzel a kérdéssel szinte kérve, hogy álljon mellette. Hogy ő se engedje el Lokit. Különben is, miért csak az ő mellkasa zakatol, és senki másé? Hiszen alig néz rá a barátja. - Te tudtad... - esett le neki. Lassan körbefordult, megnézve minden arcot, keresve legalább egy embert, aki a szemébe mer nézni. - Mindenki tudta... - suttogta maga elé, és megnyúlt az arca. Visszanézett Lokira.
- Miért én vagyok az egyetlen, aki most hall erről először? - kérdezte elfúló hangon, meg-megremegő ajkakkal, és bizony csak kibuggyant az a könnycsepp is a szeméből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844894#post844894][b]Reiner Kende - 2022.03.26. 11:15[/b][/url]

A barátai, hol így-hol úgy erősítik meg a most baromira nem lényeges dolgot mielőtt az egész helyzet még tovább befeszülne. Elnézve Maet és Móricot, hátrál egyet, végig suhan tekintete az arcokon.
- Na, jó, skera emberek. Ez frankón csak négy fülre tartozik - egy biccentéssel hívja arrébb a közönséget. Naná, hogy akad köztük olyan bánat, aki tovább játssza a katasztrófaturistát. - Ti lennének Áser legnagyobb rajongói a színházban - emeli meg a szemöldökét, hogy szedjék a lábukat szépen arrébb.
A sutyorgó, már messzebbről hallgatózó társaság mellett ismét a falat támasztja és a mennyezetet pásztázza, amikor annyit hall meg halkan visszhangozni: elmegyek. Szürkéskék tekintetét azonnal a Szösztalicska arcára kapja, meg a könnyektől csillogó szemekre és onnan a dudera. Hogyan könnyíthetné meg nekik? Valahogy most sokkal nehezebben érez bármit.
Hajába túrva lépked arrébb pár pillanattal később, és lassan, egy halvány mosoly mellett kapja el Mae tekintetét.
- Most nem - ingat a fején, apró, lezser léptei közben. Éppen csak Móric arcára néz. Most nem megy vele, de Róma nem változtat majd semmin, ez kurva biztos.
Aztán megáll. Fejét kezdi lehajtani, mint amikor Károlyék gyerekként rajtakapták valami ökörségen, de a mozdulat félbe marad és valahol félúton bólintás lesz belőle. Aprót lép közelebb. - Én igen, de a többiek nem - ami most teljesen mindegy, mert volt egy olyan tippje, hogy magasról tesznek mindhárman a többiekre, akikről azt se tudja kicsodák: Marina nem miattuk sírja el magát.
Pólója szegélyét feltűrve nyúl a zsebébe, hogy egy zsepit ásson elő. Mivel nem tudja Móric hogyan fog reagálni, egy szó nélkül nyújtja a pzst a lány felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844896#post844896][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.26. 13:09[/b][/url]

Szívem szorul össze, hogy nem felejtette el. Mégis hogy tenné? Így vagyok ezzel én is. Azon a napon kerültünk először össze, és alakult ki valami olyan köztünk, ami talán két ember között még soha. Rin volt az első igazi barátom, a testvéremen kívül, és ezt a köteléket nem szakíthatja el senki.
- Rómába - felelem halkan, még erősebben szorítok rá kezére, és valahonnan nagyon messziről hallom meg azt, ahogy Kende megpróbálja eloszlatni a körülöttünk álló tömeget. Mert Rin ellép tőlem, ezzel engedi el a kezem, és nekem ezzel együtt remeg meg a térdem.
- Rin... nem... - azonban mielőtt befejezhetném, már Kendére pillant. A hangszín, amit megüt sokkal hevesebb dobogásra készteti a szívemet, mellkasom szorul össze torkommal együtt. Aprót bólintok: igen, mindenki tudta. Mindenki ma tudta meg, én pedig simán képes lettem volna szó nélkül elmenni, hogy ezt az egész helyzetet megkönnyítsem magamnak. Nem neki. Neki mindenhogy nehéz lett volna, de az, hogy így kell látnom, nehezebbé teszi bárminél azt, hogy elmenjek.
Sír. Miattam sír.
- Rin, kérlek - lépek elé ismét, kezét kapom el ismét, másikkal törlöm le a könnyet arcáról, majd nyúlok szabad kezéért is. - Nem jöhettek velem most - kezeinket emelem mellkasomhoz. - Nem mondtam el. Nem tudtam, hogy tehetném... nem akartam, hogy az elmúlt heteinket megbélyegezze az, hogy elmegyek. Nem akartam látni, ahogy sírsz. Nem akartam, hogy fájjon. Egyszerűen képtelen voltam elmondani - hajtom le fejemet, zavartan pillantok fel ismét, hogy elkaphassam tekintetét. - Sok minden változott az elmúlt hónapokban, úgy éreztem már nem vagyok annyira az életed része, mint annak idején. De nem érdekel - rázom meg fejemet. - Szeretlek. És ez nem fog változni akkor sem, ha elmegyek - hajolok közelebb, kissé lejjebb, hogy arcára csúsztatva kezeimet leheljek lágy csókot ajkaira. - Nem fog változni semmi - suttogom ajkai közé, majd egyenesedem fel és lépek el tőle, mintha nem lennének körülöttünk emberek. Mintha csak mi ketten lennénk a kastély bejáratában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844897#post844897][b]Marina Darik - 2022.03.26. 14:01[/b][/url]

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Érzékelte, hogy az emberek megindultak körülötte, de pillantását végig Lokin tartotta. Róma. Sokszor beszélgettek róla. Főleg régebben, amikor még minden annyira egyszerű volt, és lehetett álmodozni. Móricnak annyit jelentett az olasz város, mint neki Magyarország. Tervezgették is nem egyszer, hogy elmennek, elszöknek oda, aztán találja meg őket akinek van türelme hozzá. Vajon mikor kezdett el kifakulni a tervből a barna?
Ezúttal hagyta, hogy a szőke tényleg megragadja a kezét, és közelebb legyen hozzá. - Hogy ne fájna? Azt mondtad sose hagysz magamra - rítt a lány, mint egy kisgyerek, aki képes volt elhinni, hogy az összes elmondott szó igaz. Sokat változtak, igen. El is távolodtak egy kicsit. De nem gondolta sose, hogy ennyire. Hogy pont vele nem osztja meg a terveit.
- Du sagde, at vi altid ville blive sammen Azt mondtad mindig együtt maaradunk - nyüszögött a lány, és szipogott egy párat. Könnyei anélkül hulltak alá, hogy egyáltalán tudatában lett volna neki. A szíve ketté hasadt, ahogy Loki búcsúcsókot lehelt ajkaira. Tompán érzett, de mégis rettentő erősen. Nem akarta elveszíteni. Nem akarta, hogy változzon az életük, hogy mások legyenek. Hogy Lokinak olyan barátai legyenek, akiket ő nem ismer, és olyan történeteket meséljen majd, amiben ő nem szerepel.
Most rajta volt, hogy leküzdje a kettejük között lévő kis távolságot, és szorosan magához ölelte a fiút, hogy az érezze az összes gondoskodást és féltést, amit érez.
- Én is szeretlek Loki. Kérlek sose felejts el - suttogta a másik fülébe, és ha lehet még szorosabban vonta magához a fiút. Mellkasa meg-megrázkódott a feltörő sírástól. Minden meg fog változni. Neki biztosan.
Ellépett egy kicsit távolabb, és pulcsija ujjával megtörölgette az arcát. - Mit mondasz Lost boi. Mégis Loki az első, aki dobbant - mosolyodott el halványan, erősnek mutatva magát legjobb barátja kedvéért. Csak egy kicsit még megerőlteti magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844900#post844900][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.26. 15:18[/b][/url]

- Nem is hagylak magadra - csillannak meg kékjeim. Minden eddigi tudásomat elő kell kapnom, ami az évek során rám ragadt barátnőmtől. Nehéz nyelv a dán, baszki, én meg nem vagyok valami tanulékony... de miatta képes vagyok megerőltetni magam. - Együtt maradunk. Itt leszek veled - ugyanúgy ajkaiba suttogom szavaimat, saját ajkaim néhány szónál érintik ugyanúgy övéit. Szemeimet hunyom le egyetlen pillanatra, majd távolodok el tőle. Minél tovább húzom ezt az egészet, annál nehezebb lesz tényleg megmozdulnom, és elérnem azt a kurva vonatot. Hangosan nyögök fel, ahogy a törékeny test nekem csapódik. Gondolkodás nélkül szorítom magamhoz, fejemet fúrom a barna tincsek közé, reszketegen engedem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Soha nem tennék ilyet - mosolyodom el tőle. Arcára lehelek egy puszit, hüvelyujjamat húzom végig alsó ajkán ráncolt szemöldökkel, ahogy lefelé pillogok rá. - Ígérd meg, hogyha Ádám elbassza, egy rendes lányt vagy pasit szedsz össze magad mellé, amíg nem vagyok itt. Onnan nem tudom beverni a képüket, ha bántanak - mert ebben az egy évben nem tervezek hazajönni. Egyáltalán nem. A legrosszabb, hogy látva már ennyire is Rin reakcióját, elmondani sem merem neki, hogy az az egy év, nem biztos, hogy egy év is marad. Lehet egy élet. Lehet ott maradok életem végéig, hiszen olyan sok rejtett lehetőség van abban a városban, ami úgy vonzz, mint egy jó hideg sör egy kurva meleg nyári napon. Halkan szusszanva hagyom, hogy ellépjen tőlem, halkan nevetek fel. A körülöttünk maradt embereket kezdem el fürkészni, hátha... de nincs itt. Amélia nem jött.
- Kende - lépek haverom elé, majd ölelem magamhoz szorosan. - Téged nem smárollak le, de azért bírlak. Ne érezd magad diszkriminálva, haver - szólalok meg, majd eltolom magamtól. - Vigyázz magadra - engedem el rendesen, majd tartom öklömet koccra, rögtön utána woogity-ra. Szélesen mosolyogva lépek Rin elé, utolsó csókot lehelek a homlokára, majd már tényleg az ajtó felé hátrálok. - Majd küldök képeket mennyire perfettó olasz lettem! - vigyorodom el már az ajtóban, sarkon fordulok, felkapom a csomagjaim és ott sem vagyok.
Ez sokkal nehezebb volt, mint azt valaha gondoltam volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844901#post844901][b]Reiner Kende - 2022.03.26. 17:15[/b][/url]

Ha most saras lenne a cipője talpa, tökéletesen fel lehetne térképezni, ahogy lassan, de biztosan bejárja a csarnokot. Tarkóján dörzsölve, apró mosollyal ajka szélén hagyja barátainak, hogy úgy köszönjenek el egymástól, ahogy azt kell. Olyan… intim, hogy mosolya csak szélesedik, megcsillanó szeme alatt.
Eszébe jut amikor az elemi teraszon belefutott a kettőbe és lekezeltek Móriccal. Dámák nem értékelték, fasza nap volt és aztán csak egyre több ilyen volt és még van a mai napig is. Még szélesebb mosollyal kinéz az ajtón, a város felé. Hajába túrva pillant hátra válla felett, arra, hogy a dude kinek nem tudja beverni a képét, de ha ilyen helyzet áll fent, talán a haverja nevében még ki is szórna pár pofonofont.
- Hm? - fordul Maehez, majd nevetve öleli magához Móricot.
- Ja, szomorú is vagyok - veregeti meg a hátát. - Én is egészen bírlak, haver - vigyorogva ingat a fején, majd engedi el. Vigyorgó fejjel szorít rá Móric vállára. - Vigyázok én mindenre - bólogat, megy a kocc és a woogity, oda se kell néznie. Hiányozni fog neki, szar lesz, de majd lesz valahogy.
- Az tutti! Keresd a pizzázót! - ujjait összecsapva emelgeti a levegőben a barátja felé, másik karja lendül Marina köré, hogy az oldalához húzza a lányt. Állítólag Kende nem rossz támaszték, itt a lehetőség letesztelni.
- Jó utat, te állat! - kiabál röhögve, fején mosolya megremeg, és karja csak jobban magához húzza a Szösztalicskát. A hajába csókol, majd Móric felett a városra emeli tekintetét. Tegnap volt, de rohadt biztos, hogy ma is bemegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844902#post844902][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.03.26. 17:17[/b][/url]

Szempilláim még összetapadnak, ahogy jobban magamra húzom a takarót. Visszamerülnék a fantáziám világába, ugyanakkor az egyetlen, apró pislogás elég, hogy meglássam az asztalom felett lógó rajzot. Úgy ugrom ki az ágyból, mintha kilőttek volna, a tükör elé ugorva mentem a menthetőt, de a karórám szerint sietnem kell. Bármelyik pillanatban elindulhat és ahogy a folyosón megüti a fülemet: ez az a pillanat, cipőm csikordul, szedem a lábaimat a csarnok felé a toronyból.
El akartam köszönni tőle. Úgy, ahogy ő is tette Párizs előtt. De sokkal nehezebb bejutni a rellonba, mint azt bárki is elsőre gondolná, utána az üzeneteinket nézve… nem akartam zavarni az indulása előtti estén. Milyen jogon tenném? Egész este, egy szemhunyásnyit sem aludtam, napközben nyomott el. Pedig el kell mondanom neki, hogy nem haragszom már és, hogy számít a művészete. Rómában kivirágozhat… Heves szívdobogással sietek végig az utolsó néhány méteren, majd lassítva nyujtogatom a nyakam az emberek mögül, hogy egy pillanatra meglássam még a mosolyát.
Szófoszlányok, majd tekintetem zizeg az összetapadó ajkakon. Zavartan, a jelenetet aligha nézem végig, elkapom pillantásom és vissza lépkedek az emberek mögé. Fülem zúg, kissé mintha lebénulnék, mert bár vissza akarok menni a hálókörletbe, nem tehetem meg. Belül a mellkasomtól terjed el ez a facsaró érzés, ami korábban nem volt ennyire erős, de pont azért nem tehetem meg. Nem én lennék, ha a gyermeteg, szánalmas érzések miatt nem köszönnék el tőle. Lehet, hogy soha többé nem látom. Hosszan, reszketegen kifújom a levegőmet, majd ahogy mozdulok, a vigyorát látom meg, és egyértelmű: elindul. Az embereket arrébb tolva kerülök mögé a nyitott ajtóba.
- Hé, Tökfej! - szólok utána. - Legalább tudom, hogy most esélyed sincs eltévedni: minden út Rómába vezet - mosolyodom el szélesen. - Mutasd meg az olaszoknak, hogy a temperamentumuk hozzád képest semmi - legyintek. A mellkasom fel kíván robbanni, fülemben dobog, nem is biztos, hogy a szavak a helyükön voltak, de nem érdekel. Teljesen ellent mondva szomorú és aggodalmas pillantásomnak, mosolyom attól lesz őszinte, hogy pontosan tudom: számít a művészete. Egyszer talán tényleg elmondom neki.
- Majd megölellek Rómába - teszem csípőre a kezem, most nem fogok búcsúzkodni. Szóval csak megemelem a kisujjamat, bár elég messze vagyunk, így némán megígérve húzom vissza magam mellé. Móricnak mennie kell, én pedig nagyon nehezen állok itt tovább.
Valamiért akkor sem fogom fel, hogy elmegy, amikor végignézem, ahogy elsétál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=844909#post844909][b]Marina Darik - 2022.03.27. 00:38[/b][/url]

#búcsúzás
#évvége
#Kende
#Loki

Bármennyire is nehéz volt, megpróbálta elhinni az összes hamis szót. Kétségbeesett, mert felfogni se volt ideje. Talán meg se értette még rendesen, hogy mit jelent az, hogy Loki elmegy. Hogy nem piszkálja a haját tanulás közben, nem őrültködnek együtt az órákon, és nem menekülhet át hozzá, ha rosszat álmodik.  
Elnevette magát Marina. - Nem bassza - biztosította Lokit könnyelműen. Könnytől párás tekintettel nézett Kendére, és habár gyengén is, de próbálta elviccelni a helyzetet. Hiszen mindig ezzel védekeztek. Mind a hárman. A nevetés volt a kulcs.
Orra piszén mozdult egyik és másik irányba, ahogy érezte, hogy két barátját nézve újra elborítja a szomorúság. Eddig kezében markolászott zsepit kibontotta, és gyors mozdulatokkal megtörölte az arcát.
- Ha baj lenne szólj. Egy szavadba kerül és ott vagyunk - biztosította még Mae, miközben bánatosan felpillantott barátjára. Nehéz volt elengedni, pláne, hogy ilyen hirtelen jött az egész. Talán könnyebb lett volna, ha van valami előjele. Nem figyelt eléggé, belekényelmesedett a helyzetbe. És tessék, megint hoppon maradt. Elhagyja a legfontosabb ember az életében.
Reflexszerűen simult hozzá Kendéhez, és intett egy utolsót barátjának, mielőtt teljesen elveszíti a kontrollt az érzelmei felett. Teste már fordult, hogy a szőke mellkasába fúrja fejét, mikor az ismerős hangra lett figyelmes. Megfeszült teste,  nézte a jelenetet, és felsandított Kendére. Aztán vissza a kettősre. Amélia felé küldött egy mosolyt, mintha az együttérzését fejezné ki felé. Aztán inkább mégis Kende meleg ölelését választotta megnyugtatásként.