36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ipkovich Kornél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 40
Írta: 2022. január 21. 20:27 | Link

Erdődy Hella


Furcsa érzések kerítik hatalmába, ahogy hosszú idő óta először lépi át az épület belső tereit a külsőtől elválasztó nagy, kétszárnyú, tölgyfából készült ajtó küszöbét. Képletesen, mert ebben az iskolában nem léteznek küszöbök. Legalábbis akkor, amikor ő idejárt még nem voltak. Ahogy pedig útja viszi előre, egyenesen az igazgatói szoba irányába, még mindig nem lát egyet se. Ha egyszer eleven gyerek vagy a Bagolykőben, teljen el bármennyi év is, legyen az igazgató bárki is, pontosan tudod, hogy hova kell menned. Ő pedig tudja. A kis hercegfi volt, hogy több időt töltött ott, mint tanóráin. Nem rossz volt, és még csak véletlenül sem akart rosszat, egyszerűen csak eleven volt.
Most azonban, hogy társadalmi helyzete óráról órára változik, meg kell látogatnia az intézmény igazgatóját, el kell mesélnie ezeket a változásokat, engedélyt kell kérnie számos alkalomra, amikor egy egy diákja nem lesz jelen, nem látogat órákat, vagy éppen nem tér vissza a lakrészébe. Ezekről az alkalmakról az év folyamán beszélniük kell, és különös körültekintéssel kell lennie arra, hogy a nevezett tanuló a varázsvilágban ugyan nagykorúnak számít, tankötelezettségének még nem tett eleget, hiszen a negyedik évfolyamba jár, alapképesítéssel nem rendelkezik. Vagyis, abban az esetben, ha a megengedettnél többet hiányzik vagy osztályozó vizsgákra, vagy évismétlésre kötelezik. Ez attól is függ, hogy mekkora a hiányzás mértéke.
És mégis, megadják az engedélyt arra, hogy a lány szabadon kijárhasson, távol legyen, és igény esetén, ha úgy alakul, a magántanulói státuszba való átkérése előtt sincs akadály. Ez utóbbit nem szeretnék még, ebben egészen biztos. Nem akarnak olyan körülményt, vagyis gyermeket, mely miatt Cassandrának távol kell lennie az intézménytől huzamosabb ideig. Egyelőre csak az esküvőre kell készülniük, majd közös otthonukba kell beköltözniük, eztán az újdonsült hercegnének csak a protokolláris eseményeken való megjelenésekkel kell foglalkoznia, és persze a tanulással, szigorúan. Még bő harminc perce van addig, míg a lánnyal a megbeszéltek szerint a csarnokban találkoznak, így addig sétálgat, a pontállást nézi, és sárga szíve büszkén dobban. Szoros a verseny, de még nyerhetnek.
Hozzászólásai ebben a témában
Erdődy Hella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. január 25. 19:00 | Link

Ipkovich Kornél
face


Nem különösebben érdekli, miként áll volt háza. Annyi ott manapság a gond, hogy néha már inkább vallaná magát rellonosnak, vagy levitásnak, hogy az még neki is szégyenletes. Navinésnek soha. Ugyan, kérem. Az nem az ő köre. Egyetlen Erdődy sem járt soha közéjük. Le ugyan nem nézi őket, de nincs köze hozzájuk és örül, hogy ez így van, volt és lesz is mindig. Nem kizárt, hogy Nim lett volna az első, de megúszták, hogy ez kiderüljön, hiszen öccse kviblinek született. Mostanság az Atlanti-óceánt járja. New York és London közt viszi az utasokat hatalmas hajóján. Egyszer elmenne vele megint, hogy újra láthassa azt a sok vizet. Olyankor inkább érzi magát sellőnek, mint hidromágusnak, amikor ekkora víz közelében lehet. Futólag pillant a pontjelzőre. - Jellemző... - fintorodik el látványosan és elfordítja fejét, látva milyen szörnyen állnak a főnixek. Szégyenletes, hogy mivé válik a ház, ha olyanok kezében van, akiknek fontosabbak az apró-cseprő magánügyeik, mint a diákjaik. Azt suttogják a falak, hogy a Házvezető annak idején egy párt alkotott a helyettesével, aki megölte magát. Mindennek oka van. Hella úgy véli lehet ő is inkább menekült volna el a halálba. Aztán most itt ez a másik férfi. Magas vörös hobó. Róla meg egyenesen süt, hogy egy követ fúj Rudolffal. - Micsoda bagázs...Döbbenet - lép tovább a nemesekre jellemző tartással és kifinomultan elegáns mozdulattal Hella, amikor is nekikoccan valakinek. - Oh, elnézést - szólal meg, ám ahogy feltekint, rájön azonnal, hogy ismerősbe botlott - Kornél herceg! Szavamra! Minő kellemes meglepetés és öröm! - hajtja meg fejét a nemes előtt illendően. Elvégre rangban és rendben is fölötte áll az ifjú. - Mi járatban van szerény intézményünkben? - érdeklődik udvariasan, de valóban kíváncsi is, hogy mindek köszönhetik a nemes látogatását. Mivel az Erdődy család csak grófi rangban van, s így ő csupán grófnő, nem tegezi a nála fiatalabb férfit. Manapság ugyan már csak a számukra rendezett bálokon találkoznak a nemesek, mégis meg kell adni, amit követel az etikett. Hella a maga részéről sosem szerette igazán az ilyen rendezvényeket, ám tökéletes jólneveltségének hála, mindet tisztességgel végig szenvedte. Egy ilyen bálon mutatták be őket egymásnak. Kellemes társaságnak bizonyult a Herceg, így most is őszinte örömmel látja viszont a mindig kimért és arisztokratikus professzornő.
Hozzászólásai ebben a témában

"Sic igitur per asperam, ad astra"
Ipkovich Kornél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 40
Írta: 2022. február 2. 14:39 | Link

Erdődy Hella


Kornél az a fajta ember, aki mindenben képes meglátni a jót, egyszerű, gyermeki lélek, és talán egy kicsit együgyünek is hat, pedig nem az. Sokat olvasott, tanult fiatalember, aki számos gátlással él, melyek oka nem csak a harmadik neve, ahogy azt sokan már sejthetik. Ipkovich Kornél, ez a szép szál fiatalember, bizony számos olyan hátránnyal küzd, melyről még az őt ismerőknek sincs fogalma. Talán egyről, egy embernek, tulajdon fivérének, aki bizony, mint korban hozzá talán valamivel közelebb álló férfi családtag, tanácsosa lehetett. Habár, tegyük hozzá, a finom frusztráció fennállása arra enged következtetni, hogy eme fiatal férfiú nem kapta meg azt a megnyugtató választ, melyet oly nagyon remélt. Ezen azonban ebben a pillanatban esélye sincs merengeni, hiszen néhány drágakő éppen akkor pottyan a másik három házhoz, ami nem örvendezteti meg annyira, ám belegondolni sincs ideje, mert következő pillanatban úgy szólítják meg, ahogy ebben a kastélyban még soha, ő pedig kisfiús zavarral és pírrel az arcán fordul a hang tulajdonosának irányába.
- Grófnő. - Szelíden biccent a hölgy felé, hogy aztán ne csak arccal, de testtel is felé forduljon. A hétköznapokban nem sokan tudják, hogy hercegi rangja van, nem kérkedik, de nem is tagadja, egyszerűen csak nem tartja kiemelten fontosnak, hogy másként kezeljék. Mint minden Ipkovich gyermek, ő maga is megtanulta, hogy igen is különleges, hogy a címe is az, és ennek megfelelően kell viselkednie. Betölt egy státuszt egy nemes és nagy múlttal rendelkező családban, ami azt jelenti, hogy azzal, ha nem viseltetik tisztelettel, egész családjára, felmenőire, őseire, testvéreire, unokaöccseire és húgaira hoz szégyent. Így hát, Kornél tökéletesen tisztában van azzal, hogy ki is ő, és sem a túlzott arrogancia, sem a kispolgári tagadás irányába nem indul el. Azonban, ahogy azt már jeleztem, hétköznapjaiban nem szokása többként hivatkozni magára, mint csak Kornél.
- Az igazgató úrnál voltam. A menyasszonyom az intézményük bentlakó tanulója, így hivatalosan is eljöttem bemutatkozni, és megkérni őt, hogy amikor csak szükséges, engedje el, hogy az esküvői előkészületek és társasági események alkalmával már oldalamon lehessen. Ön is tudja, hogy a hölgyeknek sok idő kell az előkészületekre, nem szeretném, ha ne lenne fesztelen ezeken az estéken. - Való igaz, a sok cicoma, kence, és minden, amit ilyenkor az hölgyek magukra kennek, és amivel előkészülnek az estékre, hogy ezt követően a hajnali fényben is tündököljenek még, időigényes vállalkozásnak bizonyul. Kornél pedig, egyáltalán nem is kérdőjelezi meg a fontosságát ennek, hiszen jó emlékei vannak egy-egy bálról, melyet áttáncolt a virágszál kisasszonyokkal, akik akkor, amikor ő már alig volt ébren, tündököltek. - Ön itt oktat, ha jól értem?
Hozzászólásai ebben a témában
Erdődy Hella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. február 10. 18:50 | Link

Ipkovich Kornél
face


Fiatal kora ellenére a Hercegnek nem szállt fejébe a rangja. Udavariasságán látszik a kiváló neveltetést, de valamiképp a szerénység is, ami egy nemes legbecsesebb ismérve. Sajnálatos módon ez Hella esetében látszatra nem így van, sőt pont ellenkezőleg. Gőgösnek és beképzeltnek tűnhet hűvös magatartása miatt, bár a remek neveltetésnek ő maga sincs híján. Ezért hát figyelmesen hallgatja végig Kornél herceg szavait. Ennek dacára néhány apró fintor csak átfut hűvös arcán, a "menyasszony" és az "esküvő" kifejezéseket hallva. - Nos ez rendkívül figyelemreméltó gesztus Öntől. Az Igazgató úr minden bizonnyal méltányolta, ahogy a kedves arajelöltje is nem különben - bólint visszafogottan, mert a szó szoros értelmében kirázza a hideg, ha arra gondol, hogy annak idején majdnem őt is elvette egy aranyvérű kurafi. Természetesen a Hercegről nem ezt gondolja! Félreértés ne essék, azonban a puszta tény, hogy "Házasodni kell az ő köreikben!" azonnal kiváltja belőle ezeket a heves ellenézéseket. Eleme is nagyot csobban képletesen szólva, még ennyi évvel az után is, hogy megtagadta saját frigyét. Mást vett el az, akit neki kiszemeltek. - Szegény asszony...Vajon őt is megpróbálta idő előtt felpróbálni? - kalandoznak el gondolatai, amiket gyorsan visszaterel a fiatal nemes kérdése a realitás mezejére. - Így van - biccent elegánsan - Gemmológiát oktatok és próbálom kinevelni a következő nemzedékét ennek a csodás tudománynak - nyilatkozik udvarias kifinomultsággal arról, hogy olykor legszívesebben belepofozná néhány renitens nebulóba a tudást, de ugyebár meg van kötve a keze. Igazán nem híve az erőszaknak, de néha megesik, hogy a szigor és a fenyítés a leghasznosabb. Ahol meg már az sem...Az meg veszett ügy, ami mögé nem áll be és ezzel le is zárta a témát. - A kedves családja egészsége, hogy szolgál? Oly régen jártam már estélyen, hogy azt hiszem egészen elvadultam - cseveg azon a módon, ahogyan egymással csak a nemesi származásúak tudnak. Ezt nem lehet megtanulni. Vagy van, vagy nincs meg valakiben. Hella direkt kiművelte a benne lakozót, hogy még ijesztőbb lehessen az ellenkező nemmel szemben.  

Hozzászólásai ebben a témában

"Sic igitur per asperam, ad astra"
Ipkovich Kornél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 40
Írta: 2022. február 18. 10:09 | Link

Erdődy Hella


Kedves mosoly kúszik arcára a gondolattól, hogy Cassy értékeli a gesztust. Reméli, hogy valóban így lesz, hogy nem érzi majd túlontúl tolakodónak tettét, és ahelyett, hogy kellemetlensége okán fordulna egyet gyomra, inkább azért teszi, mert a boldogság mozgatta meg kissé. Amikor gyermekkorban volt, hallott meséket a szerelemről, arról, hogy olyankor, mikor az ember nagyon mély érzelmekkel szeret egy embert, akkor pillangók nőnek a hasába. Emlékszik rá, ahogy a nagy, aranykeretes tükör előtt állt, száját nagyra tátotta, édesanyjára gondolt, és várta, hogy a pocakjában született pillangók megérezve a friss levegőt, kiszálljanak belőle. Nem azért, hogy elveszítse az érzést, hanem, mert nagyon szerette volna látni, milyenek is. Úgy képzelte, hogy édesanyja pillangói kékek, bársonyos mélykékek, ezüstös csillanással. Persze ez csak képletes, de gyermekként a varázslat, ha benne is él az ember, varázslatos.
Cassandrához lilát képzel, bronzos barnát. A lila mély, mint az éji égboltot követő hajnali rózsaszín feletti sötét sáv. Titokzatos, bűvöletes lila, olyan, mint a leány, akit nem ismer, de aki iránt már most ragaszkodást érez, szeretetet, vonzódást, vágyat. Tudni és érteni akarja őt. Tudni, érteni, érezni. Még hosszú út áll előttük, de Kornél tudja, hogy olyan párra leltek neki, akivel a házassága sírig tartó boldogság lesz. Megfogalmazni az okát nem tudja, ez egy nagyon különleges érzés, melyet gyermekként is érzett, és mellette is érez. Ez a biztonság.
- Reményeim szerint igen, tisztelem az egyenességet, és úgy vélem, hogy az iskola vezetésével is illendő megosztanom a tényt, hogy az életünkben változások állnak majd be. - Jelenleg erre a részre még nem tértek ki egymás között, de mindenképpen fontosnak tartja, hogy ma, később, amikor már együtt lesznek, megvitassák a közeljövőre vonatkozó terveiket. Házasságukat követően, mint a legtöbb pár, házat kapnak a két család közös ajándékaként, el kell dönteniük, hogy hol kívánnak élni. Bogolyfalva lenne a legcélszerűbb, hiszen Cassandrát az oktatási intézménye, míg Kornélt szeretett munkája köti ide.
- Ugyan. Véleményem szerint a tanított viselkedés olyan, mint a seprűlovaglás, vagy a biciklizés, nem lehet elfelejteni. - Ő maga rég nem ült már seprűn, hosszú lábai okán nem olyan kényelmes a számára, így másként oldja meg közlekedését, és a seprűt csak akkor választja, ha más lehetősége nincs. - A szüleim, testvéreim, házastársaik és gyermekeik is kiválóan vannak, habár, ha ide tekintek, úgy látom, unokaöcsém, Misi éppen vétett valamit. - Hiszen a Levita éppen tíz pontot veszített, alig egy perccel korábban. - Remélem, hasonló jókról számolhat be Ön is.  
Hozzászólásai ebben a témában
Erdődy Hella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 123
Összes hsz: 136
Írta: 2022. február 23. 10:04 | Link

Ipkovich Kornél
face


Látszik a nemes ifjún, hogy örömét leli ebben az egész házasulási hajcihőben és a boldogság úgy jár a nyomában, mit a saját árnyéka. Hella még azt is meg meri magában kockáztatni, hogy talán szerelmes is abba a lányba, akit a család neki kiválasztott. Elhúzza száját még a gondolatra is, mert számára ez inkább gyötrelem. Szerelem. A kamaszok magyarázata hormonjaik túltengésére, míg az idősebbek ezzel igyekeznek cáfolni hormonjaik csökkenésének tényét. Irritálo ez is, az is egyformán. Valamiért minden alkalommal, amikor olyan emberrel találkozik, aki épp valamelyik fenti önáltatást végzi, össze szorul a gyomra. Nem irigységből! Merlin a tanúja ő kívánja legkevésbé a házasság szentségét vagy a szerelem rózsaszín szemüvegét felvenni. Egyszerűen csak kirázza tőle a hideg és kész. Ennek ellenére, jó neveltetése okán és, hogy ne hozzon szégyent családjára, annál is jobban, mint eddig tette, erről mélyen hallgat. Néha ül csak ki arcára a nem tetszés. - Igen ezek valóban nagy változásokat hozó idők leszenek - biccent visszafogott egyetértéssel, de nem tesz hozzá egyebet, nehogy végig kelljen hallgatnia bármiféle giccses litániát a családteremtés nemes hagyományáról, mely az arany vér megóvásának célját szolgálja. - Úgy vélem a környezet, melyben élünk könnyen tudja ezeket alakítani. Ha évekig nem ül seprűn, elsőre kilencvenkilenc százalék, hogy vagy be sem tudja indítani, vagy lezuhan róla - fejti ki véleményét a tárgykörben, melyben igen komolytapasztalatokkal rendelkezik. Már nem a seprűs részben, hanem a környezeti tényezők személyiségformáló erejének tekintetében. Nem egy ízben volt alkalma elszokni az aranyvér elvárta kiművelt jómodortól. - Igen, köszönöm kérdését. Szüleim nagyszerű egészségnek örvendenek és öcsém is azt írta legutóbbi levelében, hogy bár az Indiába tett útja kifárasztotta, jól érzi magát - mosolyodik el alig láthatóan, s ekkor szólal meg a csengő, mely jelzi az óra végét. Szinte ugyanekkor tódul ki rengeteg diák a termekből, s a zaj az ezerszeresére növekszik körülöttük. Hella eleme megpezsdül ereiben. A víz érzi azt a sok energiát, mely felbuzgott környezetében. Körbe pillant akvamarin színű szemeivel. Rideg pillantása jó pár nebulót int szó nélkül csendre. Kemény és szigorú megjelenése tiszteletet parancsoló. Azonban azt még nem tudta elérni, hogy a nebulók áthangolódjanak az ő gemmológiájára. Ezért is tervez könnyű vizsgát nekik az idei év végére, hogy megkönnyítse az átállást. Aztán majd jövőre jönnek a teljesen új nézőpontból megközelített oktatási anyagok.

Utoljára módosította:Erdődy Hella, 2022. február 23. 10:04
Hozzászólásai ebben a témában

"Sic igitur per asperam, ad astra"

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint