36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 16. 19:54 | Link

Zay


//tanítás utáni időben, késő délután//


Tudta, hogy a maga módján tud ő szerencsétlen lenni, de Zalán még sosem veszített el semmi fontosat. Ma mégis úgy ért vissza a napi edzéséről a Levita klubhelyiségébe, hogy a szarkatoll, amit kabalájaként használt, már nem volt a rajta a seprűjén. Annyira hozzászokott, hogy mindig ott van, hogy csak akkor vette észre, hogy hiányzik, amikor végig akart menni a Kométán a seprűápoló szettjével. De hogyan veszíthette el? És a még fontosabb kérdés, hogy hol?
 Először a hálószobáját túrta fel, majd a klubhelyiséget, sikertelenül. Úgy döntött, hogy megpróbálja rekonstruálni a levita körlet felé vezető útját, hátha csak simán lepottyant valahol. Bár ebben Zalán erősen kételkedett, az a toll már évek óta azzal az erős csomóval volt odakötözve a seprű nyeléhez, hogy még ő sem tudta rendesen kibogozni. A nagyanyja tekerte rá, mondván, hogy ez megakadályozza, hogy bármi baj történjen vele, amíg a levegőben van.
 Zalán kissé nyugtalanul fordult be a bejárati csarnokba. Emlékezett rá, hogy itt egy rövid szóváltásba keveredett pár diákkal. De a seprű végig a kezében volt. Úgy gondolta, azért nem árt még alaposabban megvizsgálni a helyet, mégiscsak több ideig ácsorgott itt.
 -  Ne haragudj - fordult oda egy lányhoz, akit egészen szimpatikusnak talált. Remélte, hogy nem fogják hülyének nézni őt a következő kérdéséért. - Tudnál segíteni? Nem láttál errefele egy madártollat? Úgy ekkora volt - mutatta a kezével a méretet - és fekete-fehér. Egy szarkáé. Valahol elhagytam.

Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 17. 13:15 | Link

Zali

Egy tükörsima mezőn állok, minden ragyog és nagy a fény. Álmodom talán? Nem látok semmit, csak nagy fehér fényességet, így a szemem kicsit kinyitom. Most hirtelen citromszínű lett a tejfehér színű világ. Egy odvas tölgyfának vetve a hátam pihenek a nyári napsütésben.  Mikor már teljesen kinyílnak a szemeim, látom a napot, a felhőket az égboltot. Milyen jó móka lenne megszámolni őket. Egy.. kettő… húsz. Kicsit megdörzsölöm a homlokomat, ami eléggé meleg. Most már jó lenne visszamenni a klubba, mert ma lesz a pizsiparti. Danával mesterkedtük ki pár hete, még takarodó előtt le kellene settenkedni a konyhába is, hiszen milyen összejövetel az amin nincs kaja? A terv szerint hárman leszünk: én, Dana és Danka. Talán eddig az életemben csak háromszor voltam pizsipartiban, ezért még e téren tapasztalatlannak számítok. Mivel már eléggé szúrja a szemem a fényes napkorong, felállok és visszasétálok a kastély felé. Rögtön ahogy a csarnokba érek, zsivalyt hallok magam körül. Pár elsőéves lány a lépcsőkön szaladgál viháncolva. Mivel nem akarom hogy bajba kerüljenek, odatipegek és szólok hogy egy kicsit halkabban örüljenek annak ami ennyire feldobta őket. Kiderül, hogy az jókedv okozója, hogy találtak egy csigát a birtokon. Hát jó, még gyerekek de ennyi idős korban én lélekszakadva futottam volna balra-jobbra egy ilyen pici teremtés elől. Nincs időm megkérdezni hogy most hol van a kis jószág, mert valaki megszólít.
-    Szia. Nem láttam, de szívesen segítek. Megkeressük. Hékás, tudtok… - fordulok a lányok felé, akiknek már bottal lehet ütni a nyomokat.
-    Na, mindegy is. – legyintek.

Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2021. július 25. 19:26
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 20. 12:21 | Link

Zay


Nem fogott fel sokmindent abból, hogy éppen min vihorászott az a diákcsoportosulás, csak akkor figyelt fel rájuk igazán, amikor a lány odaszólt feléjük. Vajmi kevés sikerrel. Zalán fellelkesedett annak hallatán, hogy segítenek neki, hálásan nézett a másik barna szemeibe, bár sokkal több információval már ő sem tud szolgálni, hol érdemes keresniük.
 - Köszönöm, több szem mégiscsak többet lát. Nem biztos, hogy itt hagytam el, de elég valószínű, mert tisztán emlékszem, hogy a réten még megvolt, amikor jöttem befelé. Lehet még körbekérdezhetnénk a többieket - mutatott arra a pár szál diákra, aki még a bejárati csarnokban álldogált. Volt, aki szemmel láthatóan várt még valakire. Talán hogy együtt menjenek enni a nagyterembe, vagy hogy ők is kiszabaduljanak kicsit az udvarra. Egy-két emberke a tankönyveivel volt rogyásig megpakolva.
 Kicsit aggódni kezdett. Első látásra, amikor körbepásztázta a padlót, sehol nem látta elhullajtva a kabaláját. Persze vannak itt még zugok, ahova nem lát el, de ez nem segített az egyre erősebb hiányérzetén, hogy valami fontos dolog került ki a keze ügyéből.
 - Tudod, nagyon sokat jelent nekem az a toll - magyarázta gyorsan a lánynak, mielőtt az észrevenné az arcára ülő aggodalmat. Eközben nyakát nyújtogatva kezdte el körbejárni az bejárati csarnokot. - Egyféle kabala. Egyébként hogy hívhatlak? Engem szólíts Zalánnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 20. 16:28 | Link

Zali

Nekem ez a fiú nagyon ismerős. Nem tudom, talán a mugli világban az egyik sorozatban láthattam. Mindjárt rá is kérdezek: Szia, te vagy az a srác aki a nem is tudom melyik soriban szerepelt? Ja, nem. Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontosak a kabalatárgyak. Az én személyes kedvenc kabalám, most a szobában vár rám. El is fog a rémület, mi lesz ha egy rinocérosz csorda vágtat végig hirtelen a folyosón? Elvégre, ez a Bagolykő. Itt bármi megtörténhet, bárkivel. Határtalan örömömre, velem csak jó dolgok történtek, mint például sok ismerőst és barátot szereztem. Yay, ne feledkezzek el erről a fiúról, hátha a gyűjteményem részese lesz.
- Pont ahogy mondod. Megkérdezzem őket? – választ se várva az éppen elhaladó kis csapat felé iramodok, de sajnos nemleges válasszal kullogok vissza.
Elég nehéz volna bárkinek is észrevenni egy tollat a földön, mivel az emberek többsége nem a földet pásztázza, hanem előre figyel nehogy nekiütközzön egy kósza falnak. Még is a remény hal meg utoljára, ezért elhatározom hogy addig nem tud lekoptatni amíg meg nem találjuk. Biztos valahol a közelben lesz, mert velem mindig azt szokott történni, mármint mikor elhagyok valamit, hogy tőlem pár lépésnyire található a keresett tárgy. Fel is villan a kislámpa a fejem felett, körbejárom a srácot egyszer, majd a szemeimet a földre szegezem, és kutatok. Rágógumi papír, egy kifogyott tintásüveg egy zsebkendő. Miközben az új ismerősöm beszél hozzám, a papírral megfogom a zsebkendőt és a kukába dobom. Nem lehetünk biztosak, ki tudja mennyi bacit hordozhat?
- Nyugibugi, semmi baj. Megtaláljuk, ne aggódj! Hogy? A nevem Zayday, de szólíthatsz Zaynek vagy Zay-Zaynek, de ha tudsz valami jobb becenevet, ne tartsd magadban! Örvendek, Zalán! Becézhetni szabad-e? – kíváncsiskodom.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 21. 20:37 | Link

Zay


  Nem tudta először mi az, ami annyira érdekes lehet az arcán, hogy Zayday ilyen elmélyülten nézze őt. Végül ráhagyta a dolgot, lehet hogy csak nagyon gondolkodott valamin. Nem tartott tovább pár másodpercnél. A következő pillanatban már suhant is el, felajánlva, hogy körbekérdez.
 - Jó ötlet - bólintott határozottan. Reménykedve nézett utána és várta a fejleményeket. Csalódottságára azonban a lány válaszok nélkül lépett vissza mellé - Akkor mindjárt megkérdezünk még másokat is... Zay - ismételte a nevet, hogy könnyebben meg tudja majd jegyezni. Bár ilyen különlegeset nem lesz nehéz észben tartani.
 - Becézni? Hát öö... lehet végülis, lehet - egyezett bele végül, bár eszébe nem jutott, hogy a Zalánt mégis miféleképp lehet becézni. Édesanyja hívta sokszor Zalánkának, de egy ideje kezdett ő is leszokni róla, amikor látta, hogy már nem tetszik annyira a fiának.
 Lábujjhegyre állt, úgy próbált átnézni pár diák feje fölött, amikor is meglátta, hogy egy Rellonos gólya, aki repüléstanról volt ismerős neki, alig észrevehetően intett felé egyet. Szemeivel aggódva nézett körbe az előcsarnokban, mintha félne attól, hogy meglátják őt. A nagyterem nyitott ajtaja mögé húzódott vissza, amikor a tekintete összeakadt Zalánéval.
 - Szerinted? Mintha mondani akarna valamit - bökött fejével az ajtó felé, aminek takarásába vonult vissza a kis sárkány. Nem volt sok tapasztalata a Rellonosokkal, csak Médit volt lehetősége jobban megismerni idáig. Meglepetésére a legtöbb gúnyos megjegyzést - amit egyéként végtelenül indokolatlannak talált - a saját házától kapta meg. Legalábbis néhány hozzá hasonló Levitás gólyától. Problémát csináltak abból, hogy átaludja az órákat. Szerintük nem elég elhivatott abban, hogy ők nyerjék meg a házkupát. Szóvá tették, hogy a semmiben röpködni szerintük ostobaság, akinek van egy kis mersze is, az beáll kviddicsezni. Ezek nem is érdekelték különösen, de az a beszélgetés a minap... az elevenébe vágott.
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 21. 21:21 | Link

Zali

Mivel én elég beszédes lányka vagyok, nem szeretem az olyan embereket akik nem figyelnek rám, hanem szótlanul elsietnek. Most sem várom meg hogy a fiú befejezze a mondatát, már lódulok is előre. Remélem nem zavarja. Kisebb hápogási rohamot is kapok, amikor egy elsőéves szinte elsprintel előlem. Nem túl szép reakció, hiszen nincs se bibircsókom meg mézeskalács házam sem. Tényleg, írhatnék esetleg haza hogy küldjenek egyet, de persze miniatűr változatban. A szobában a csajokkal cukrosan élvezetes estéink lennének. Nem mintha most nem lenne az, de ez még inkább feldobná a hangulatot. Na jó, talán az órákra is csenek le pár letört darabkát. Még mindig nem adom fel, és most egy rellonos fiúnál próbálkozok, de tőle sem kapom meg az áttörést.
- Sajna még senki… Jó, ú…. Zali. Zali megfelel? – kérdem, várva a reakcióra.
A finom édességek mellett, persze a húst sem vetem meg. Sokszor reggelire Zala felvágottat is szoktam enni. Gondolkodom, hogy ezt megosszam-e a fiúval de inkább elvetem mert nem trécsparti céljából vagyunk most itt. Megfordulok, hogy tovább kutassak de olyan érzésem támad, mintha valami átlibbenne rajtam. Talán egy szellem volt? Az iskolában töltött éveim alatt gyakran találkoztam szellemekkel, de még mindig nem vagyok hozzászokva. Ácsi, ennek a fószernak mintha egy toll lenne a kalapjában. Már majdnem rávetem magam, amikor észreveszem hogy lúdtoll. Banyek, egy pillanatra átjárt a sikerélmény. Nem hiszem hogy a srác észrevette a próbálkozásom, ő most éppen egész mással van elfoglalva. Mikor hozzám szól, én is az említett személy irányába tekintek.
- Biztos is. De mitől van berezelve? – kérdezem magamtól, meg Zalántól is.
Valamit tudhat. Amit nem szeretne a folyosón átkiabálva közölni. Talán oda kellene mennünk? Hát, ha ő nem jön ide, akkor nekünk kell odamennünk. Lehet megfélemlítették, ha így van nyugodtan elmondhatja hogy ki volt, mert nem vagyok a tettek embere, mármint verekedés terén. Egyrészt pontlevonást, másrészt büntetőmunkát és harmadrészt fájó öklöt eredményezne. Minek az erőszak, ha lehet beszélgetni? Még jó hogy nem Vásott Zayzayként ismernek.

Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2021. július 21. 21:26
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 22. 23:07 | Link

Zay

  Egy szimpla félmosollyal nyugtázta, hogy igyekszik hallgatni újdonsült becenevére, noha még senkinek nem jutott eszébe így hívni őt. Tetszett neki a lány közvetlen stílusa, megjegyezte magában, hogy akkor is szívesen lógna vele, ha nem éppen segítségre van szüksége.
 - Passz. Nem igazán ismerem őt. Szóval remélem, hogy nem tőlem. Nem tűnök rémisztőnek, ugye? - kérdezte megerősítésképp Zaydayre nézve. Nem tudott róla, hogy valaha is szándékosan ráijesztett volna bárkire. Véletlenül is csak nagy ritkán. Eszébe jutott erről szegény Ramóna és a kis patkány esete. Jót mulatott volna rajta így utólag, ha nem furdalta volna jobban az oldalát a kíváncsiság a rellonos lány iránt.
 Lassan szelte át a bejárati csarnokot, szemével a többi embert pásztázva, hogy figyelik-e mások is őt. Egyelőre nem úgy nézett ki.
 - Szia - kezdte óvatosan, amikor belesett az ajtó mögé. A lány egyből a saját szájára szorította a mutatóujját, arra kérve Zalánt, hogy halkítsa le mégjobban magát. Ijedten pislogott a fiú válla mögé, majd némán végighúzta a fején a kezét, mintha csak hosszú haját próbálná fésülni. Zaydayre utalt vele. Kérdőn nézett Zalánra. A fiú nem tudta, hogy a másik követte-e őt, de mosolyogva a fejét rázta.
 - Nem kell paráznod tőle sem. Ugye Zay? - mondta halkan remélve, hogy a lány hallótávolságon belül van.
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 23. 15:11 | Link

Zali

Mindig kerültem a bajt, nem keveredtem bele eddig semmilyen összezörrenésbe. Bár karácsonykor mindig balhé szokott keveredni a Hudson család asztalánál. Harc a végsőkig, az utolsó csokis sütiért. Nem szívesen hívnék meg senkit hozzánk, mert igen furcsa család vagyunk. Persze szerethetőek a magunk módján, de nagyon zajosak és kíváncsiskodóak. Ezek csak azt eredményeznék, hogy a meghívott észrevétlenül feláll az asztaltól. Ezen még nem kell annyit aggodalmaskodni, mert nyár van. Megeresztek egy mosolyt a fiú felé.
- Dehogy tőled, nem hinném hogy rémisztő vagy. Biztos meglátta az agyaraimat. Megvan a vacsi. – mondom és megnyalom az ajkaimat.
Ez a rémült rellonos, emlékeztet engem valamire vagy valakikre. Már tudom is, előfordult, hogy tavaly pár elsőéves azt hitte tanár vagyok. Komolyan. Folytonosan magáztak addig a pillanatig, amikor leteremtettem őket hogy csak három évvel vagyok idősebb náluk, de ha annyira öregnek tűnök akkor már szólíthatnak mamának is. Legszívesebben örökké fiatal maradnék, de nem én döntök. Na ez a diák, pont olyan, mint egy megszeppent elsős. Megpróbálom bevetni magam, és annyira édes leszek mint a méz. Vigyázni kell, egy rossz mozdulat vagy szó és veszett az ügy. Sajnálatot érzek iránta, ennyire megfélemlített diákot még nem láttam. Lehet hogy ilyen a személyisége, de nem lehetünk benne biztosak.
- Szia, nem kell. Együtt vagyunk. – mondom, majd a fejemre csapok.
- Mármint nem úgy, hanem most és itt, ebben a pillanatban.. Tudod mit? Befogom. Zali te beszélj! – adom át a terepet.

Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2021. július 23. 15:14
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 24. 11:16 | Link

Zay

Hátrafordult, sűrű pislogások közepette, mert fogalma sem volt, hogy Zayday mitől jött úgy zavarba. Nem volt mindig annyi esze, hogy mögöttes jelentést fedezzen fel egy egyszerű mondatban. Homlokát ráncolta, szemöldökét elgondolkodón összevonta, de ettől sem lett okosabb. Végül ráhagyta a lányra a dolgot és visszavette a szót tőle.
 - Mondd, te tudsz valamit arról, mi lett a szarkatollal?
 A lány úgy szorította magához a táskáját, mintha az bombabiztos pajzsként szolgálna bármi és bárki ellen. Odahajolt a fiúhoz és suttogva mondta ki azt, amit Zalán már sejteni kezdett.
 - Elvették.
 - Elvették? - ismételte értetlenül - És te láttad?
 A rellonos gólya válaszképp csak bólogatni tudott.
 - És... nem akarod esetleg elmondani, kik voltak azok? - kérdezett vissza. Érezni lehetett a hangjában egy csepp türelmetlenséget. Olyan közel volt már a megoldáshoz. A másik ahelyett, hogy megint egyszerűen kimondta volna, mutogatni próbált. Egyenesen Zalán mellkasára célzott mutatóujjával - Nem értem - vallota be végül a fiú, majd tanácstalanul nézett Zaydayre - Aki elvette... az én vagyok? Vagy olyan mint én? Mégis miben olyan, mint én?
 
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 24. 16:57 | Link

Zali

Most megpróbálom csak külső szemlélőként nézni az eseményeket. Semmi beszéd, halkan szuszogok csupán és a helyzeten filózok. Egy kicsit zavarba hozott az iménti kijelentésem, ezért is választanám a csendet. Persze csak egy kis ideig. Minimum egy percig kell betartanom, hogy ne follyak bele a beszélgetésbe, rekordot döntök. Kész dráma, sorozatokba nincs annyi feszültség mint a körülöttünk lévő feszültségben. Bizony, a főszereplők beszélnek a legtöbbet és ezért is várom hogy hozzám forduljanak.  Hogy tudja-e a csajszi? Hogyne tudná, különben miért hívott volna ide minket? Ha csak nem azért, mert új barátokat akarna magának szerezni. Ezzel a szomorú képpel engem meggyőzött, leszek a barátja. Viszont lehet folyton bús képet akar vágni, akkor csak egy vidám bohócmaszkban vagyok hajlandó vele mutatkozni. Na jó, persze megértem talán ilyen napja van de ha állandóan ilyen lesz a kedve a barinőmnek, sajnos nem fog sokáig tartani a barátság. Hidegzuhanyként ér, amikor a lány egyenesen Zalánra mutat. Jé, győztem. Akkor most..
- Neked van egy ikred és nem szóltál? Vagy mire utalhat ez a…. hé csajszi, hogy vagy? – kérdezem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Várj, lehet azt akarja mondani hogy egy levitás volt a tettes. – csapom össze a tenyereimet.

Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 25. 16:32 | Link

Zayday

- Nem, dehogy is... Vagy legalábbis nem tudok róla, hogy lenne ikertestvérem. - mondta gyorsan fejét rázva. Csak egy húga volt, de néha azt is bőven elégnek találta. Szó se róla, odáig volt Fanniért, de még sokszor Zalánnál is energikusabbnak és hangosabbnak bizonyult otthon, amit már csak az igazán erős idegzetű, kemény veteránok (értsd: Hollósi szülők) tudtak elviselni. Amikor Fanni megtudta, hogy a bátyja eljön Bagolykőre, teljesen odavolt és minden létező alkalmat megragadott, hogy addig nyúzza még otthon a bátyját, amíg lehetősége van rá.  Visszagondolván minderre, eleresztett egy kósza mosolyt. Viszont Zayday következő tippje kizökkentette őt az addigi merengéséből.
 - Kimondtad azt, amitől tartottam. Tényleg így volt? Más levitások vették el?
 A lány egyetlen bólintással adott bizonyosságot Zalánéknak, majd sietős léptekkel megkerülte őket és elviharzott. Úgy érezte, ezzel mindent elmondott.
 - Oké. - húzta ki magát a fiú, majd karjait összefonta maga előtt - Hát nagyon reméltem, hogy csak simán elhagytam. De... most mégis mi a fenét csináljak? Kérjem vissza? Vagy csak úgy vegyem el? - Zalán nem volt a híve az erőszaknak és sosem volt még olyan helyzetben, hogy konfrontálódnia kellett volna úgy bárkivel. Na jó, a húgát kivéve, de a harc az utolsó kondéros kekszért mégiscsak más kategóriába sorolható.
 - Köszönöm, hogy segítettél. - fordult végül Zayday felé. Bár az imént hangosan gondolkodott, egyáltalán nem volt szándéka belerángatni szegény lányt a szarkatoll vadászatának következő szakaszába - De azt hiszem... - nem akarta lerázni őt, de nem volt bőr a képén azt sem kérni, hogy segítsen neki a továbbiakban is. Hiszen csak most ismerte meg őt. Nem tudta befejezni a mondatot, inkább hagyta, hogy a lány saját belátása szerint maradjon ott, vagy köszönjön el tőle. Minden esetre örült volna annak, ha legalább ott áll valaki mellette, amikor szembekerül a tolvajokkal.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. július 25. 16:33
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2021. július 25. 20:11 | Link

Zali
(zárás)

Szívesen lennék egy ikerpár tagja. Az még plusz örömöt jelentene, ha egypetéjű ikrek lennénk. Olyan helyzeteket lehetne kihozni belőle, hogy az életünkből 10 évados sikersorozatot lehetne forgatni. Kislánykoromban mindig ment egy sorozat, amiben ikrek voltak. Az egyik nagyon szerény és kedves, a másik öntelt és gonosz. Egymás ellentétei. Ha született volna egy ikertestvérem, az órákon tudtunk volna bohóckodni a tanárokkal, vagy a barátainkkal. Ki tudtuk volna menteni egymást, a szorult helyzetekből. Megelégszem ezzel az egy öcsémmel is, de hátha születik még testvérünk. Egy húgocskának nagyon örülnék, nagyon elkényeztetném. Én lennék a legidősebb, és a legjobb fej. Még azt is megengedném amit a nagyi nem, vacsorára is csokit ennénk.
- Okés, hát lehet van valahol egy eltitkolt. Nem lehet semmit kizárni.. – mondom, majd tovább tanakodok. Miért is lopná el egy ember a testvére kabaláját? Fura az én gondolkodási módom, de Bigyó felügyelő segédének esetleg elmennék. Vannak olyan családok, ahol bevett szokás a szarkaság. Szó szerint. Mármint, én a közvetlen környezetemben ismerek ilyen famíliát, de nem mondhatok róluk rosszat. Az anyám barátnőjének (aki nem mellesleg boszorkány) bevett szokása, hogy a hallban tartott cukorkás tálkát kiürítse. Nincsen gyereke, akkor minek neki édesség? Jancsi, Juliska futás!
- Gondoltam hogy így volt! – jelentem ki, és kezdek ide-oda járkálni, észre sem veszem a lány távozását.
Nem mondta el miért félt annyira. Ráadásul el sem köszönt, és nem tudom a nevét, később nem találom meg. Ezért körbenézek, de már eltűnt. Hátha összefutok vele a folyosón egyszer.
- Figyi Zali, nagyon nehéz volna csak úgy elvenni tőlük. Már biztosan a klubhelyiségetekben vannak, mert késő van. Szerintem kérd vissza, vagy ha nem adnák, akkor kérd az egyik prefektus segítségét. Például Bettiét, belevaló csajszi. A lényeg, ne veszítsd el a fejedet és ne keveredj balhéba, okés? – tanácsolom a fiúnak.
- Ugyan semmiség, örülök hogy tudtam segíteni a rellonos csajszi vallatásában, és persze annak is hogy megismertelek. Elkísérlek egy darabig, úgy is először arrafelé megyek, azután meg készülődök, mert csajos pizsiparti lesz a szobánkban, alig egy órán belül. Indulhatunk? – kérdezem kedvesen, majd útközben további beceneveket ötletelek az új pajtinak.

Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 31. 23:12 | Link

Zay

  Zaydaynek igaza volt. Lassan visszamehetne ő is a körletébe. Este talán rákérdez azoknál a levitásoknál, hogy nem kaphatná-e csak simán vissza, amit elvettek tőle. Mondjuk nem sok esélyt látott rá, hogy csak úgy boldogan, bérmentve visszaszolgáltatják a szarkatollat. Hiszen a rellonos lány is egészen meg volt rémülve, pedig aztán rájuk ez annyira nem jellemző.
 Bólintott a másik utolsó mondataira. Bettit már ismerte,jó ötletnek tűnt a segítségét kérnie, bár nem akart belerángatni senkit egy ilyen gyerekes dolgok szülte konfliktusba. Még elválik, hogy lesz. Nem akart azért sokáig várni, nem volt ínyére az ötlet, hogy kabala nélkül repüljön. Még az is lehet, hogy simán megpróbálja visszalopni. Abból mégis mi baj történhet?
 - Részemről a szerencse, kedves Zay - válaszolta, arcára pedig mosoly kúszott. Amellett, hogy elvesztett valamit, szert tett egy új, kedves ismerősre. Remélhetőleg jövőbeli barátra. Boldogan fogadta Zay ajánlatát, hogy menjenek együtt egy darabig. Örült, hogy most kivételesen nem neki kellett annyit beszélnie, de még szoknia kellett a lány ilyesfajta közvetlenségét. Már nem is tűnt olyan borzasztónak ez a nap.

Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint