Koppány Richárd
(Előzmény: Itt )

Nem szerette, hogy időnként olyan diákokba futott bele, akik evidensen nem azért voltak az iskolában, hogy tanuljanak, hanem egyszerűen mert tankötelesek. Ő maga ugyan nem volt stréber, és az sem véletlen, hogy nem a Levitába osztották be, de ettől függeltenül nem szeretett volna csalódást okozni a szüleinek vagy épp saját magának.
Márpedig az imént lezajlott incidens, ami után egyszerűen kipenderítették őket a Bájitaltan teremből pont olyasmi volt, aminek otthon nem örülnének. Maya még akkor is mérges volt, amikor a Bejárati csarnokon keresztül igyekezett eljutni a Nagyteremig, hogy ha már így alakult, akkor idejekorán lecsapjon a finom falatokra, mielőtt mindenki másnak is kicsengetnek. Viszont nagyon nem úgy tűnt, hogy a srác le akart volna róla kopni.
- Figyu, muszáj követned?! - csattant fel a lány egy ponton, miközben egy gyors mozdulattal a másik felé fordult, aki eddig a háta mögött haladt. - Menj végre a dolgodra, vagy legalább kerülj ki nagy ívben légyszíves! - közölte a másikkal a véleményét arról, hogy nem volt elég kijönnie a teremből ahhoz, hogy megszabaduljon tőle. A srác egy kicsit sem lopta be magát a szívébe, egyáltalán nem olyan alaknak tűnt, akivel szívesen beszélgetne vagy csinálna bármit, és egyáltalán nem hiányzott neki az sem, hogy az első bájitaltan órái egyikén rögtön ilyen szörnyen indítson valaki más miatt. Maya biztos volt benne, hogy ha Richárd nem szól közbe az okvetlenkedésével és a véletlenszerű hozzávalókkal, akkor legalább elfogadhatóra sikerült volna a főzete.

Koppány Richárd
(Előzmény: Itt )

Nem szerette, hogy időnként olyan diákokba futott bele, akik evidensen nem azért voltak az iskolában, hogy tanuljanak, hanem egyszerűen mert tankötelesek. Ő maga ugyan nem volt stréber, és az sem véletlen, hogy nem a Levitába osztották be, de ettől függeltenül nem szeretett volna csalódást okozni a szüleinek vagy épp saját magának.
Márpedig az imént lezajlott incidens, ami után egyszerűen kipenderítették őket a Bájitaltan teremből pont olyasmi volt, aminek otthon nem örülnének. Maya még akkor is mérges volt, amikor a Bejárati csarnokon keresztül igyekezett eljutni a Nagyteremig, hogy ha már így alakult, akkor idejekorán lecsapjon a finom falatokra, mielőtt mindenki másnak is kicsengetnek. Viszont nagyon nem úgy tűnt, hogy a srác le akart volna róla kopni.
- Figyu, muszáj követned?! - csattant fel a lány egy ponton, miközben egy gyors mozdulattal a másik felé fordult, aki eddig a háta mögött haladt. - Menj végre a dolgodra, vagy legalább kerülj ki nagy ívben légyszíves! - közölte a másikkal a véleményét arról, hogy nem volt elég kijönnie a teremből ahhoz, hogy megszabaduljon tőle. A srác egy kicsit sem lopta be magát a szívébe, egyáltalán nem olyan alaknak tűnt, akivel szívesen beszélgetne vagy csinálna bármit, és egyáltalán nem hiányzott neki az sem, hogy az első bájitaltan órái egyikén rögtön ilyen szörnyen indítson valaki más miatt. Maya biztos volt benne, hogy ha Richárd nem szól közbe az okvetlenkedésével és a véletlenszerű hozzávalókkal, akkor legalább elfogadhatóra sikerült volna a főzete.

Nem szereti, hogy azért kell iskolába járnia, mert tanköteles. Hát mennyivel nagyobb vagányság lenne már egy híd alatt csövelni! De a keserű igazság az, hogy a Ricsit nem lehet szimplán átíratni holmi javítóintézetbe, mert hajlamos felrobbantani maga körül ezt-azt vadmágiával, úgyhogy minden ellenérzés dacára még mindig Bagolykövön van a legjobb helyen.
- Hát én nem követlek, csak megyek utánad - mondja könnyedén. - Vagy vezetlek hátulról, ha úgy tetszik.
Vidáman galoppozik a lány mögött, miközben Maya őrjöng, mint egy csapat lódarázs. Most minek ekkora ügyet csinálni egy kis híján felrobbant bájitalból? Hiszen nem halt meg senki. (Ugye?...)
- Hallod? - pislog egy nagyot, mikor a csaje dühösen megtorpanva felé fordul, és jól letorkolja. - Te miért vagy ilyen fullánkos? Valaki rádobott egy házat a húgodra, a Keleti boszorkányra?
A jobb keze hüvelyk- és mutatóujja közé csippenti Maya sok-rengeteg-végtelen mennyiségű hajának egy kósza tincsét, és meghúzza, mint a kisfiúk az oviban. Nem annyira, hogy fájjon, vagy hogy a kezében maradjon a fürt, épp csak jelzés értékűen, hogy "Figyelj rááám!"
- Hova megyünk egyébként? - kérdezi kíváncsian.
A többesszámot magától értetődőnek veszi, elvégre mennek. És együtt. Addigra Ridzsike boldogan pörög a Bájitaltan óra előtt szippantott Ritalintól, s a világon semmi gondja nincs. Olyan, mint egy kajla sakálfióka, aki játszani szeretne.

Koppány Richárd

Nehezen fért a fejébe, hogy a másik miért mászkál még mindig utána, miközben a bájitaltan órának (legalábbis számukra) már vége. Márpedig Maya rosszul tűrte, hogyha nem volt semmiféle hatása az eseményekre. Ezért is próbálta magához ragadni az irányítást, mikor rárivallt a fiúra.
- Azért vagyok "fullánkos", mert elrontottad az órai munkám és most sem akarsz lekopni! - felelte a lány, nem igazán hangosan, ellenben annál határozottabban. A Keleti-boszorkányos utalást sajnos nem értette, így az sem jutott elhozzá, hogy Ricsi vicces próbál lenni. Hiába, Maya nem muglik között nőtt fel, úgyhogy még ha több is volt a tudása a varázstalan világról és a meséiről, mint mondjuk egy aranyvérűnek, azért nagyon sok alap dolog kimaradt neki.
Aztán mikor a srác finoman megrángatta egy tincsét, és továbbra is úgy beszélt hozzá, mintha együtt indultak volna el valahova, méghozzá szándékosan, akkor egy döbbent pillanatig enyhén leesett állal nézett rá, mint aki mondani akar valamit, de aztán inkább összeszorította az ajkait, mert félt tőle, hogy kimondja, amit gondolt.
Ricsi úgy viselkedett ugyanis, mint aki nincs teljesen rendben fejben. Maya nem ismerte a tudatmódosító szerek hatását testközelből, így nem tudta volna megmondani, hogy mi a baj, csak azt érezte, hogy a srác egyáltalán nem figyel arra, amit mond neki, vagy mintha egyik pillanatról a másikra elfelejtené azokat, és egyébként is úgy viselkedik, mint a nyolcéves öccse valaha, amikor rájött a lázadhatnék.
- Én - hangsúlyozta ki a szót és az egyes számot, - a Nagyterembe megyek, aztán a körletembe. Hogy Te hova mész, azt nem tudhatom - felelte magára erőltetett nyugalommal, és a fiú arcát nézte, míg a válaszra várt. Gyanakvás ült a lány tekintetében, próbált rájönni, hogy mi lehet a másikkal a baj. Vajon elárulja magát valamivel Ricsi?

Mayát láthatóan szanaszéjjel frusztrálja a jelenléte az első pillanattól kezdve, amivel Ridzsike tisztában is van, csak épp marhára nem törődik vele. Ezt lehet tapintatlanságnak nevezni, ha úgy esik jól, meg lehet akár szívósságnak is. Megközelítés kérdése, ugyebár.
- Nyugikaaa - húzza el a szót félig énekelve, félig vonyítva. - Majd a következő órai munkánk jobban sikerül.
Csillogó tekintettel bazsalyog, mint rohadt tök a Balatonra. Egyoldalúan eldöntötte már, hogy kedveli a csajt, bármilyen nyűgös-hisztis és harapós is. Talán a szép haja miatt, vagy mert olyan kifejezően tud a szemeivel villámokat szórni.
- Túl sokat görcsölsz azon, hogy mi lesz, ha valami nem, vagy nem úgy sikerül, ahogy azt előre eltervezted - vonja meg a vállát. A cickányvigyora gyengéd mosollyá szelídül, ahogy a lány arcát fürkészi kíváncsian.
- Hibázni tök emberi dolog - mondja, miközben még mindig ide-oda húzkodja a kezében tartott sűrű, sötét hajtincset. Olyan, mint a folyékony selyem, és nagyon jó érzés taperászni. Kedve lenne megszagolni a lány feje búbját, de azt még a metilfenidát-hidroklorid jótékony ködén át is érzékeli, hogy Maya val'szeg tüzet kezdene okádni tőle, mint egy felbőszült sárkány. Ricsinek volt már szerencséje a Rellonos vérmérséklethez. Legutóbb az állkapcsát törték el majdnem, véletlenül-szándékosan, egy jól irányzott kézilabda dobással.
- Klassz! - ragyognak fel a szemei óriásira tágult pupillákkal. - Akkor menjünk a Nagyterembe! Itt fagyok meg éhen, és totál kajaflessem van már vagy fél órája.
A többesszám konstans és megmásíthatatlan. A lány kénytelen lesz beletörődni, vagy alternatív megoldásként választhat radikális lépést a sakálprobléma elhárítására. Utóbbinak nyilván lesz következménye, mivel Ridzsi az adok-kapok elv alapján működik már pusztán azért is, mert így fair.
- Lazuljá' le, jó? Ha idegeskedsz, attól ideges leszel - dünnyögi szórakozottan. - Szereted a zöld buktát? Nekem az a kedvencem.

Nem úgy tűnt, mintha megtalálnák a közös hangot, és őszintén, Maya ezen a ponton nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán szeretne még próbálkozni. A fiú FURA volt, így, nagybetűvel, és ez az egész szituáció rendkívül frusztrálóan hatott az ifjabbik Castle-re.
Ricsi megállapítását arról, hogy túl sokat görcsölne, villámló tekintettel jutalmazta. Kikapta a tincset a fiú kezéből, amit még mindig szorongatott, majd egy pillanatot várt, mielőtt megszólalt volna, mert érezte, hogy ha kinyitja a száját, abból valószínűleg hangos vitázás lesz. Végül inkább csak odasziszegte a másiknak a válaszát:
- Senki sem kérte, hogy kielemezz.
Ugyan a lány tudta, hogy talán túlságosan is bunkón viselkedik Ricsivel, főleg, mivel az eléggé nyilvánvaló dolgokat állapított meg, ráadásul még igaza is volt, azért még nem tudta magát rávenni, hogy megbarátkozzon a jelenlétével. Dolgozott benne a tinédzser dac.
Azt is rögtön megbánta, mikor megosztotta a fiúval, hogy hova készül.
- Meg sem lep... - sóhajtotta fáradtan és egy kicsit feladva, miközben ismét hátat fordított Ricsinek, és elindult a megszabott irányba.
- Az meg mi? - kérdezett vissza a zöld bukta hallatán, de még ő maga sem tudta eldönteni, hogy tényleg érdekli-e a válasz. Szabadulni akart ebből az egész helyzetből, mert fogalma sem volt róla, hogy mit gondoljon Ricsiről és egyszerűen kényelmetlenül érezte magát a közelében.
A Nagyteremben rögtön az első, útjába eső tálnál megállt hát és elkezdte vizslatni, hogy milyen étellel tudna úgy lejutni a Rellonba, hogy közben semmit sem csöpögtet vagy morzsáz össze.

Hunyorogva figyeli a Maya arcán áthullámzó érzelmi kavalkádot. A haragot, a feszélyezettséget, a visszafojtott szavakat. Érdekes, hogy "kielemzésnek" vett egy egyszerű megállapítást. Érzékeny pont lehet ez neki.
Ricsinek ilyenkor sok mindenen kattog az agya, de az összes komplex gondolat tompán csüng a ködben, és nem látja a végét.
- Mindegy is - mosolyodik el gyöngéden. - Nincs jelentősége.
Persze a lány nem tudhatja, hogy ez a kijelentés mire vonatkozik. Ő legfeljebb annyit érzékelhet, hogy a sakálkölyök gyorsan elveszíti az érdeklődést Maya selymes hajtincse iránt, és a szemeiben égő kíváncsiság tompa parázslássá csendesül.
- Figyelj csak? - szól a lány után, mikor amaz nagy lendülettel, értetlenül és kissé sértődötten továbbindul.
Utána lép, és megfogja Maya csuklóját tenyérrel fölfelé. Cseppet sem erőszakos, és nem is rántja meg, mert ő nemazasrác, aki kislányokat cibál. Még beállva sem.
- Tessék - nyom Maya kezébe egy piros-fehér keménykapszulát. - Vedd be lefekvés előtt, vagy dobd ki a kukába, nehogy csalódást okozz a szüleidnek.
A két tág szembogara Maya egyik szeméről a másikra ugrál.
- Nekem mindegy, de ha tovább feszülsz, elpattansz, mint a hegedűhúr - mondja önmagához képest komolyan, majd elengedi a lány csuklóját.
- Ja, és próbáld ki a zöld buktát a kajáldában, az tényleg király!
Azzal zsebre dugja a kezeit, s amennyiben nincs több kérdés, Repo! The Genetic Operát fütyörészve elindul az Eridon torony felé. Eszébe jutott, hogy van két laposra préselt Sparos fánk, meg egy fél zacskó szikkadt krumpliszirom a sporttáskája mélyén, és azok most valamiért sokkal csábítóbbnak tűnnek, mint a hatfogásos díszebéd a Nagyteremben.