A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Tágra nyílt szemekkel, csodálkozó ámulattal nézek körbe, átlépve az iskola főbejáratát. Nem csak azért teszem ezt mert elszoktam az ilyen jellegű épületek és belső terek látványától, hanem mert igen erős déjá vu érzést élek meg ebben a pár pillanatban. Talán ráfoghatom később arra a tényre, hogy minden ilyen nagy múltú és fizikai kiterjedésű intézmény hasonló szerkezetű. Valahol mélyen, legbelül azonban biztosan tudom, hogy nekem most itt kell lennem, hogy ez megtörténjen velem. Itt a helyem. Minden ide vezetett. Az érzés azonban, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan már tova is száll, hogy átadja helyét a mérhetetlen kíváncsiságnak. A vasútállomásra való megérkezésem óta erre vártam, hogy végre betehessem a lábam ide és megismerhessem a tanodát, ami nem csak új munkahelyem, de végső soron otthonom is lesz egy jó időre. Reményeim szerint legalábbis. Először is teszek pár lépést és meg is találom a hirdetőtáblát, amit elkezdek böngészni. Egyik kezemben a bőröndöm a másikban Lex és hordozója. Hajam fonatban simul petrolzöld, combközépig érő kabátomra, mely alatt egy egyszerű acélkék pulóver és farmer van. Utazáshoz praktikus viselet, ahogy a bőrcsizma is, amibe fázós lábaimat bújtattam. Elveszettnek tűnhetek és akár tanácstalannak is a külső szemlélő számára. Meglehet, ez így is van. Az előbbi kósza érzet ellenére minden új még nekem és míg meg nem ismerek minden zegzugot, addig lesz bennem némi megilletődöttség. De azt hiszem akad majd, aki útba igazít, amikor szükségem lesz az iránymutatásra. Miután átfutottam az összes tacepaót elindulok az orrom után, átvágva a csarnokon, mely a bejáratból nyílik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=752519#post752519][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.21. 20:57[/b][/url]

Tágra nyílt szemekkel, csodálkozó ámulattal nézek körbe, átlépve az iskola főbejáratát. Nem csak azért teszem ezt mert elszoktam az ilyen jellegű épületek és belső terek látványától, hanem mert igen erős déjá vu érzést élek meg ebben a pár pillanatban. Talán ráfoghatom később arra a tényre, hogy minden ilyen nagy múltú és fizikai kiterjedésű intézmény hasonló szerkezetű. Valahol mélyen, legbelül azonban biztosan tudom, hogy nekem most itt kell lennem, hogy ez megtörténjen velem. Itt a helyem. Minden ide vezetett. Az érzés azonban, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan már tova is száll, hogy átadja helyét a mérhetetlen kíváncsiságnak. A vasútállomásra való megérkezésem óta erre vártam, hogy végre betehessem a lábam ide és megismerhessem a tanodát, ami nem csak új munkahelyem, de végső soron otthonom is lesz egy jó időre. Reményeim szerint legalábbis. Először is teszek pár lépést és meg is találom a hirdetőtáblát, amit elkezdek böngészni. Egyik kezemben a bőröndöm a másikban Lex és hordozója. Hajam fonatban simul petrolzöld, combközépig érő kabátomra, mely alatt egy egyszerű acélkék pulóver és farmer van. Utazáshoz praktikus viselet, ahogy a bőrcsizma is, amibe fázós lábaimat bújtattam. Elveszettnek tűnhetek és akár tanácstalannak is a külső szemlélő számára. Meglehet, ez így is van. Az előbbi kósza érzet ellenére minden új még nekem és míg meg nem ismerek minden zegzugot, addig lesz bennem némi megilletődöttség. De azt hiszem akad majd, aki útba igazít, amikor szükségem lesz az iránymutatásra. Miután átfutottam az összes tacepaót elindulok az orrom után, átvágva a csarnokon, mely a bejáratból nyílik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=752647#post752647][b]Lewy Bojarski - 2019.03.22. 14:22[/b][/url]

Anastasia Strakhova

Mérhetetlen megkönnyebbüléssel töltött el a tudat, hogy mikor ismét átlépem a Tanoda falait, már nem leszek a Navine házvezető-helyettese. Nem zargathatnak ostoba kérdésekkel, kérésekkel, óhajokkal és sóhajokkal. Egészen rám is kényszerül az a mosoly, ahogy beléptem az ajtón. Szürke kabátom zsebében nyugtatom az egyik kezem, míg a másikban óravázlatokat tartogattam, még pár hasznos infót az új vezetőségnek. Ennyit igazán megtehettem értük. Ami meglepő, az a tény, hogy korán értem ide. Talán egy kicsit elszámoltam magamat az edzés után fennmaradó idő miatt. Mióta jártunk az ultrahangon és kiderült, hogy fiaim lesznek, ez nem az első eset. Kicsit, azt hiszem, szétszórt vagyok, de már kezdtem megbarátkozni a gondolattal. Az előcsarnokba lépve levettem a napszemüvegem, majd lassan körbepásztáztam a folyosót.
- Segíthetek valamiben? - pillantottam a nő felé, mert hát. A diákoknak még nem sok keresnivalója volt itt, ha pedig tanár vagy egyéb alkalmazott, akkor eléggé elveszettnek látszik. Nem tettem felé újabb lépést, de azt a szívességet megtettem neki is és magamnak is, hogy megálltam az előcsarnok közepén. - Mert ha nem a takarítós szertárat keresi, akkor az nem arra van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=752725#post752725][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.23. 08:58[/b][/url]

Általában nem vagyok ennyire tétova, sőt a gyorsaságom miatt becsültek. Diszpécserként és előtte mentősként is a másodperc tört része alatt kellett döntenem és tettem ezt az esetek nagy többségében sikerrel. Természetesen, aki dolgozik az néha hibát vét. Ez velem sem volt másként, mégis szerettem a munkám. Azonban most érzem újra, hogy milyen jó, amikor nem nehezedik az emberre akkora felelősség. Azt hiszem kényelmes lettem, pedig felmondásom óta bő egy hónap telt csak el. Úgy látszik az ember reakció ideje ebből a szempontból hamar lecsökken. - Oh, jó napot! - fordulok az engem megszólító felé és visszafogott, de kedves mosollyal nézek rá nagy szemeimmel ártatlanul -   A hatékonysághoz minden apró részlet ismerete jól jön, de most a tanárok szobájára kíváncsibb lennék - felelem kedvesen, de határozott elszántsággal. Tényleg szeretek minden kis eldugott sarkot ismerni, ám most még elég lenne az is, ha a legfőbb helyek és útvonalak felkerülnének a fejemben rajzolódó térképre. Remélem megszólítóm segíteni tud ebben. Ha azt tudja, hogy merre van a takarítószeres szoba, akkor biztosan ismeri az intézmény többi szegletét is ilyen mélységig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753545#post753545][b]Lewy Bojarski - 2019.03.30. 19:01[/b][/url]

Ténylegesen a szétszórt lenne a legjobb szó arra, amit éppen tapasztalok magamon, pedig ez nem olyasmi, amit megengedhetek magamnak. Bár még inkább itt csináljak hülyeséget, mint hogy  pályán, éles helyzetben. Az már végképp megengedhetetlen lett volna. Azért csak sikerült az ismeretlen arcot felfedezni a bejárati csarnokban, még ha enyhe fáziskéséssel is. Talán ez még határeset, belefér.
- Viszont - nem esek túlzásokba, sosem voltam az a tipikusan fecsegős alkat, azt hiszem, a szószámomat a gyerekeim számára tartogatom, nem lehet csak beledobálni őket a vakvilágba. Egy kósza pillanat erejéig meg is torpantam ott helyben, a tekintetem a nőn tartva.
Egy pillanatnyi idő kellett, mire feldolgoztam volna a mondanivalóját. Persze, használom a nyelvet, de ilyen mondat összetételt nem túl sűrűn használnak a közelemben. Szóval talán az értetlenség is kiült az arcomra, de nem tovább egy másodpercnél. Fel is vontam a szemöldököm enyhén.
- Szóval maga az egyik új tanár. Korai - pillantottam a karórámra, mielőtt még intettem volna az állammal, hogy ebbe az irányba kövessen, én nem vagyok gps, hogy navigáljak. Szerencsére én is arra tartottam épp. - Az igazgatóval beszélt már? A papírjai rendben vannak?
Nem igen várakoztam, vagy jön, vagy lemarad, nekem mennem kellett a dolgomra, így célirányosan el is indultam a dolgomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753557#post753557][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.30. 19:36[/b][/url]

A férfi, akit a jó sors az utamba sodort nem épp szószátyár és, mi tagadás nem is valami nyájas. Nincs ezzel semmi baj. Sőt, kifejezetten örülök, hogy végre valaki előnyben részesíti a céltudatos kommunikációt. A magam részéről igyekszem visszatükrözni azt, amit kapok, főleg, ha ahhoz kellő affinitást érzek. Jelen esetben, mivel én vagyok az elveszett fél ebben az új és pompás rengetegben inkább öltök erős vértezetet mosolyból és jóindulatból szépen kimunkálva, még akkor is, amikor kérdései élét érzem csattanni. - Igen én vagyok. A nevem Anastasia Strakhova - nyújtom a férfi felé szabaddá tett kezem, s ha elfogadja akkor röviden de határozottan megrázom az övét. Ha nem akkor udvariasan biccentek csak neki, ám a válaszadást mindkét esetben folytatom - Tudtommal minden rendben van, de azért természetesen személyesen is be szeretnék majd mutatkozni neki - mosolygok a szigorú úriemberre biztosítandó, hogy szándékomban áll tényleg felkeresni a nevezettet. Közben elindul én pedig mellé szegődöm, tartva vele a lépést. Nem tudom merre vezet az útja, de bízom benne, hogy egy felé az enyémmel, még ha csak egy darabon is, és ilyetén segít nekem megtalálni saját célomat - Ön az iskola gondnoka, vagy esetleg a protektora? - kérdezem ártatlanul. Nem ismerek senkit itt, legalábbis személyesen még senkivel sem találkoztam a kollégáim közül és a főnökömet, az emlegetett - mostanra már biztosan jócskán csukló - igazgatót sem láttam még sosem. Csak levek útján zajlott le a felvételi procedúrám. Nem tudom ez mennyiben furcsa, de nekem nagyon kényelmes volt. Miközben haladunk van alkalmam ide-oda tekingetni. Szemeim sorjáznak a folyosókon, próbálva hozzászokni a belső miliő látványához. Más, mint amihez hozzá voltam szokva, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Sőt, bevallom kedvemre valóbb itt lenni, mint bárhol másutt a világban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753568#post753568][b]Lewy Bojarski - 2019.03.30. 20:03[/b][/url]

Lehet, hogy magára vette, hogy nem rajongtam körbe, de sajnos ez nem hatott meg különösebben. Azt hiszem, ez afféle rossz szokás, hogy már teljesen immunis lettem arra a kis hasznos kiegészítésre, amit mások talán empátiának neveztek volna. Túl sok időt töltöttem el az iparban, a média előtt, egy idő után muszáj volt.
- Lewy Bojarski - szorítottam vele kezet, ha már minden áron szeretett volna plusz információkkal traktálni, amikre valószínűleg nem is fogok emlékezni rövid időn belül. Szomorú. - Csak érdekelt, hogy egyből a tanáriba indul, vagy előbb az igazgatóhoz, mert a kettő nem egy helyen van.
Ezen felül persze nem ártom bele magamat a dologba, mert még HVH voltam, talán jobban meghatott, kik is a kollégáim, ez az érzés hamar elmúlt. Szívem szerint talán táncoltam is volna egy sort, hogy elhárult a felelősség, de nem tettem, tekintve, hogy nem vagyok jó benne, meg mégis hogy nézne ki?
A kérdésre szélesen elvigyorodtam, de megingattam a fejemet, azt hiszem, nem hiányzott még az a plusz nyűg, hogy magam restauráljam a folyosókat. Bár előttem volt, ahogy egy nagy létrán állva foltozom a vakolatot.
- Nem, a Navine házvezető-helyettese voltam, illetve repüléstant tanítok. Semmi épület karbantartás. Mit fog tanítani?
Az iskola diákjait ismerve inkább "mit próbál majd meg" tanítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=753582#post753582][b]Anastasia Strakhova - 2019.03.30. 20:50[/b][/url]

A férfi nevét most már tudom. Ismerős csengése van, szlávos de pontosan nem tartom fontosnak meghatározni, hogy mely országból való lehet. Lényegtelen információ volna, amivel nem terhelem magam. A fő az, hogy az ő személyében egy embert már személyesen is ismerek, mint az hamar kiderül a kollégáim, vagyis a tanári kar tagjai közül. - Első körben a tanáriban szeretnék egy asztalt foglalni magamnak - mondom szerényen. Emlékszem, hogy a régi öreg rókák mindig lestoppolták a napfényes helyeket, ha az ember nem ment be elég korán. Ezért szeretnék most én is rutinosnak tűnni ezzel a kis előbb bejöveteli hadművelettel. Közben haladunk, öles léptekkel, de nem sietve és még válaszokat is kapok, többet is mint reméltem. Sőt, istenem, uram isten egy mosolyt is elereszt. Hát nem vagyok ravasz? Igazából nem, ezt nem a furfangomnak köszönhetem, csak a jól feltett kérdésemnek. Pont ezért módfelett örülök neki. A Bojarski úr által említett ház, a Navine az egyik a négyből, van egy amit Eridonnak neveznek. A tájékoztatóból ezeket a dolgokat természetesen megjegyeztem, ahogyan a rövid áttekintéseket is, melyeket az egyes házakhoz adtak. Azt hiszem, ha diákként volnék itt, akkor nagy valószínűséggel vagy a Levitába kerültem volna, vagy még inkább a Rellonba, legalábbis azok alapján, amit tudok ezekről a szegmensekről. A rálátásom persze koránt sem teljes, sőt egyenesen a nullához konvergál, de ez az év kezdete után, azt remélem változni fog majd. - Gemmológiát, mester szakon pedig Mineropathológiát fogok, már ha a diákok is úgy akarják - mondom mosolyogva minden nemű öniróniától mentesen. Mi tagadás nem mostanában álltam a katedrán és félek az első hetek igen zehernyések lesznek. Bele kell jönnöm, de bízom magamban és a tudásomban, ami elég stabil alapokon áll és azért alkalmaztam is néha. A rohamkocsin is volt módom bevetni egyszer-egyszer pár köves praktikámat. Így elkeseredésnek vagy igazán mély, komoly félelemnek nyoma sincs bennem. Ha pedig úgy érzeném, hogy kezd inamba szállni a bátorságom, hát nyakamba akasztok egy gránátot és ujjamra húzok egy borostyánt és e két kő ereje majd minden nehézségen átsegít.