A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Van abban valami rendkívül mulatságos, mikor egy lány cipel egy kétszer akkora bőröndöt, mint amekkorát illő lenne. Igen, történetesen a talaj felszínét kapargatom, ami a magasságom illeti, és a bőrönd is kezd egyre nehezebb és nehezebb lenni.
Persze akár gondolhatnám azt is, hogy Milán megint ráült, de tudom, az vallási képtelenség, mivel benne nincs meg az a hülyeség, ami engem ideszáműzött. És igen, idilli életem fekete foltjának találom ezt az amúgy impozánsnak tűnő helyet.
Mióta csak az eszem tudom, számomra a táncon kívül semmi más nem számított, és igen... fergeteges voltam, ezt minden önfényezés nélkül mondhatom, hisz az otthoni szobámat díszíztő trófeák, érmek is ezt bizonyítják, azokat meg nem osztogatják csak úgy. A másik meg, hogy tettem is azért, hogy mindezt elmondhassam magamról, ami némileg a külsőmön is meglátszik, sprotosabb, izmosabb vagyok a korosztályom béli lányoknál, ami a rengeteg futásnak, gimnasztikának, és magának az életvitelemnek köszönhető.
Felvágni viszont nem fogok vele, nem is mutogatom, aki észre akarja venni, az észre is fogja.
Gyorsan szorítok picit a copfomon, nem mintha az annyit javíthatna az amúgy is szélfútta külsőmön, aztán nem kis hezitálás után, nyitom ki a nagy ajtót, hogy belépjek személyes börtönömbe.
Nem nézek körbe, nem érdekel, hol vagyok, kik vannak még itt, mit csinálnak, jelenleg duzzogok. Vagyis nem... ez több holmi duzzogásnál, ez olyan szörnyű dolog, ami ellen nem tudok tenni, kevés vagyok hozzá.
Ha csak belegondolok abba, hogy a pécsi művészeti suliban is lehetnék - ahová egyébként be is kerültem volna, ha nem jön közbe ez az... izé -, ökölbe szorul a kezem.
Aztán mégis körbe nézek, de az a fintor az arcomon nem akar megszűnni. Nem értem, miért én. Vannak még öten a családban rajtam kívül, miért rajtam jött ki ez a furcsa izé? A szülők sem értik, senki sem érti, hisz ilyesmi a Sólyomfi családban még nem fordult elő.
De nem én lennék Hell, ha nem venném rá magam arra, hogy legalább a kínálkozó lehetőségeket lássam a helyben, ha mást nem is, csak öt évet kell itt lehúznom, aztán a magam ura leszek... nem olyan hosszú idő az...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=522814#post522814][b]Sólyomfi Helena - 2015.09.24. 19:05[/b][/url]

Van abban valami rendkívül mulatságos, mikor egy lány cipel egy kétszer akkora bőröndöt, mint amekkorát illő lenne. Igen, történetesen a talaj felszínét kapargatom, ami a magasságom illeti, és a bőrönd is kezd egyre nehezebb és nehezebb lenni.
Persze akár gondolhatnám azt is, hogy Milán megint ráült, de tudom, az vallási képtelenség, mivel benne nincs meg az a hülyeség, ami engem ideszáműzött. És igen, idilli életem fekete foltjának találom ezt az amúgy impozánsnak tűnő helyet.
Mióta csak az eszem tudom, számomra a táncon kívül semmi más nem számított, és igen... fergeteges voltam, ezt minden önfényezés nélkül mondhatom, hisz az otthoni szobámat díszíztő trófeák, érmek is ezt bizonyítják, azokat meg nem osztogatják csak úgy. A másik meg, hogy tettem is azért, hogy mindezt elmondhassam magamról, ami némileg a külsőmön is meglátszik, sprotosabb, izmosabb vagyok a korosztályom béli lányoknál, ami a rengeteg futásnak, gimnasztikának, és magának az életvitelemnek köszönhető.
Felvágni viszont nem fogok vele, nem is mutogatom, aki észre akarja venni, az észre is fogja.
Gyorsan szorítok picit a copfomon, nem mintha az annyit javíthatna az amúgy is szélfútta külsőmön, aztán nem kis hezitálás után, nyitom ki a nagy ajtót, hogy belépjek személyes börtönömbe.
Nem nézek körbe, nem érdekel, hol vagyok, kik vannak még itt, mit csinálnak, jelenleg duzzogok. Vagyis nem... ez több holmi duzzogásnál, ez olyan szörnyű dolog, ami ellen nem tudok tenni, kevés vagyok hozzá.
Ha csak belegondolok abba, hogy a pécsi művészeti suliban is lehetnék - ahová egyébként be is kerültem volna, ha nem jön közbe ez az... izé -, ökölbe szorul a kezem.
Aztán mégis körbe nézek, de az a fintor az arcomon nem akar megszűnni. Nem értem, miért én. Vannak még öten a családban rajtam kívül, miért rajtam jött ki ez a furcsa izé? A szülők sem értik, senki sem érti, hisz ilyesmi a Sólyomfi családban még nem fordult elő.
De nem én lennék Hell, ha nem venném rá magam arra, hogy legalább a kínálkozó lehetőségeket lássam a helyben, ha mást nem is, csak öt évet kell itt lehúznom, aztán a magam ura leszek... nem olyan hosszú idő az...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=522847#post522847][b]Ombozi Sára - 2015.09.24. 19:33[/b][/url]

Rengeteg dolgon jár most az esze, és nagyon sok dolog miatt kell aggódnia. Ha nem akarna jóban lenni a Rellon vezetőségével, biztos letojná magasról, hogy új kis rellonos érkezik. De mivel szüksége van a jó kapcsolatokra, ez neki is érdeke, kénytelen mosolyogva beleegyezni, hogy a lányt elkíséri és megmutatja neki a kastély fontosabb részeit. Bár személy szerint nagyon jót szórakozik az eltévedt elsősök kétségbeesett fejein, szóval elképzelhető, hogy véletlen kifelejt majd valamit.
A bejárati csarnokban csepp késéssel ér, és így is málhás szamárnak érzi magát, nála van a táskája, egy könyv, a hatalmas rajzmappája, ami a mostani műveit tartalmazza, meg egy pulcsi, mert anélkül nem akart eljönni a szobájából, hátha hűvös lesz a kastély falai között.
- Szia, te vagy izé... Heléna, vagy ki? - kérdezi, mert fele munkát végzett és nem igazán jegyezte meg a kis elsős nevét, de mintha erre emlékezne. Nagyon könnyű megtalálni az elsősöket. Elveszettek, ácsorognak, nézelődnek, csomag van náluk és ha az ember lánya hozzájuk szól, megszeppennek és azt sem tudják, hol vannak.
De aztán mosolyt kanyarít Sára az ajkára, hogy jobb benyomást keltsen, de annyira nincs kedve most a jópofizáshoz... de legalább próbálkozik. Aztán meglátja a kis szőke arckifejezését, és elég morcosnak tűnik. Meglepetten vonja fel szemöldökeit.
- Na, mi a baj? Ugye tudod, hogy ha ilyen arckifejezést vágsz, az nem tesz jót a bőrödnek? Ez nem csak hiedelem, tényleg így van - gondolta szól, hogy tényleg így van. Az idegeskedés és a mérgesség, a grimaszolás mind-mind rontják a szépséget. Persze, vannak lányok, akik nem foglalkoznak ezzel. Na, Sára pont nem ezek közé tartozik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=522857#post522857][b]Sólyomfi Helena - 2015.09.24. 19:49[/b][/url]

A kedvem nem lett jobb, sőt, de legalább két lány szóba is elegyedett velem, legalább is addig, míg nem közöltem velük, én már pedig valami Rellonban fogok kikötni reményeim szerint.
Na, ezen cseppet meglepődtem, mert mindkét delikvens két pillanat váltott át közvetlenből távolságtartóvá. Csak vállat vonok, mondván, fogalmam sincs, mi bajuk van ezzel, de majd elmúlik.
Igen, tisztában vagyok vele, hogy nekem most itt kell állni, és várni a csodára, vagy legalább valakire, aki jön és felkarolva mutatja az én sárga köves utamat, de a helyzet az, hogy erre marhára nem érek rá. Fáradt vagyok és éhes, a feszültség, meg a hiszti, amit levágtam otthon teljesen kicsinált. Főleg mert nem szoktam. Tényleg messze áll tőlem, hogy kivágjam a hepajt, de úgy gondolom, ha valami teljesen felforgatja az életem, ez a legkevesebb, amihez jogom van, na mindegy.
Meg is érkezik a csoda, egy szőke lány személyében, akiről csak azért merem feltételezni, hogy művészjellem, mert olyan nagy mappát cipel, amit Kolos szokott.
Biccentek ugyan, de még ha csak egy kicsit is, felvonom a szemöldököm, hisz a nevem nem olyan nehezen megjegyezhető, konkrétan, minden harmadik szaladgáló lány Helena, legalább is felénk, talán ezért sem vagyok képes teljesen egyedinek érezni magam, hiába tudom, belőlem nincs több.
- Helena... de jó lesz az Hellnek is, mindenki így hív - vonok vállat, aztán erőt véve magamon, újra megragadom a bőröndöm, mert csak nem fogunk itt ácsorogni.
A kérdést hallva, viszont rávigyorgok a felsőbb éves lányra, mert nem ez a szöveg már nem hat rám.
- Még a serdülőkort se értem el, látod? Egyetlen ragyám sincs... nem hinném, hogy egy aprócska grimasz akkora kárt tenne benne, és amúgy is, holnapra elmúlik - veszem fel közben a dzsekim, hogy azt mégse kelljen kézben cipelnem.
- Figyu, miért van az, ha közlöm valakivel, Rellonos vagyok, az olyan gyorsan szelel el, mintha legalább is azt mondtam volna, a keresztapa bérence vagyok? - nézek fel rá értetlenül, mert igen, ez határozottan furdalja a kíváncsibb oldalam, közben meg már indulásra készen vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=523640#post523640][b]Ombozi Sára - 2015.09.26. 10:57[/b][/url]

Helena

Na jó, talán annyira nincs a helyzet magaslatán, mint tervezte. A nevét csak majdnem sikerült csinálnia, de erre rá se hederít. Csak legyint egyet, és kissé megvonja a vállát, mosolyt kanyarít az ajkára.
- Ó, igen, pont erre gondoltam - és ezzel már el is van intézve a helyzet. Pont erre a névre gondolt tudat alatt, igen, csak megbotlott kicsit a nyelve. A Hell becenévre gondolva pedig kuncog egy kicsit magában, de az arcán nem látszik semmi. A kis elsős rellonosok határozottan mókásak, Sára pedig szeret mókázni, jól esik neki a komoly életében ilyesmi. Kicsit gyereknek lenni és katasztrofálisnak.
- Ahogy gondolod, engem ugyan nem zavar. De nem mondhatod, hogy én nem szóltam - védekezőn emeli fel a kezeit, aztán int a lánynak, hogy kövesse őt, mert hülyén érzi magát, itt ácsorogva a bejárati csarnokban. Legalább haladjanak valahova. Amúgy sem akarta ezt csinálni, jobb lesz, ha minél előbb letudja. Mondjuk beadhatná a lánykát a Navinésekhez, gyermekmegőrzőbe. Biztosan örülnének is neki, Sárának pedig lenne egy szabad napja, amire olyan régóta vágyik már.
- Hm? Azért, mert olyan naivak, hogy hisznek a sztereotípiáknak, bár, általában nem árt - gondolkozik el a dolgon sétálás közben és hümmög kicsit. Igen, tényleg tudna olyan háztársakat mondani, akik elől menekülni kellene fejvesztve, de például ez az elsős kislány? Nem túl sok veszedelmet vagy átkot nézne ki belőle első körben és szerinte igaza is van. Tök ártalmatlan. Majdhogynem cuki. Kicsit bizarr, hogy ilyen gondolatok járnak a fejében.
- De alapvetően talán annak köszönhető, hogy a pincében lakunk, a sárkány a házunk jelképállata és vannak köztünk, akik előbb átkoznak és utána kérdeznek - gondolja, azért nem árt, ha kicsit jobban felvilágosítja a lányt. Mondjuk például ha az öccsére gondol, aki tűzmágus, és könnyen dühbe jön, és mondjuk... na mindegy. Vagy ott van Michelle, a késdobáló. Jobban belegondolva, azért tényleg vannak olyan rellonosok, akik elől menekülni kéne.
- De ne aggódj, elég összetartó közösség vagyunk, háztársakkal kíméletesek vagyunk általában - csak általánosságban mer beszélni, mert ő neki eszében sincs ismerni mindenkit, de abban sem hisz, hogy ezek a sztereotípiák mindenkire igazak lennének. Ő például igyekszik kedves lenni, meg ott van Ethan is, aki egy úriember. De talán túl sokat boncolgatta a rellonosokat és a személyiségüket mára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=524212#post524212][b]Sólyomfi Helena - 2015.09.26. 23:32[/b][/url]

Azért nem vagyok vak, látom rajta, hogy kedve engem pátyolgatni egyáltalán nincs, így hát erőmhöz mérten igyekszem megkönnyíteni a dolgát. Persze csak pár ezer kérdésem van így jelenleg, de elnapolom őket, hisz előbb utóbb úgyis rájövök a dolgokra magamtól is, és legalább ő is előbb leléphet.
- Nézd... nem kell ám jó pofiznod, csak azért, hogy jó benyomást kelts, vagy mit tudom én... én nem várom el, hogy megjátszd magad, csak hogy én jobban érezzem magam - közlöm vele vállat vonva, aztán hagyom, had lásson a monológom mögé, mait akar. Én se tudok mással takaródzni, mint amit látok. Márpedig most azt látom, hogy meg kell erőltetnie magát azért, hogy egy bizonyos hatást keltsen, én meg valamiért nem bírom, ha valakinek kényelmetlen a közelemben lennie. Már pedig, ha az ember nem lehet saját maga, az már eleve rossz dolog, nem?
- Nem bizony - mosolyodok el, és tényleg megjegyzem, hogy a rellonos már pedig szólt előre. Majd ha ráncos leszek, eszembe jutottam, hogy valamilyen módon közöljem vele, igaza volt. Mondjuk remélem, erre nem mostanában kerül sor. Közben meg el is indulunk, aminek nagyon örülök, mert így esélyesebb, hogy hamarosan ágyba kerülök.
Furcsa, de sanszos, hogy le kell mondanom a napirendemről, pedig már annyira berögződött, de majd csak megszokom, fő a pozitivitás, nem?
- Hmmm... miféle sztereotípiák? - persze, hogy érdekel, így magam mellett húzva a bőröndöm, nézek fel a lányra, hátha elcsepegtet még valami infót.
- Nos igen, így elsőre semmi bizalomgerjesztő nincs benne. Az utóbbit tekintve meg... nos, ilyen emberek mindenhol vannak, csak lehet nem átkozódnak, hanem adnak egy ballost, vagy mit tudom én. Persze, sose fogom megérteni, miért ilyenek, vagy miért jó nekik, de amíg én nem látom kárát... - vonok vállat, amolyan " had szóljon" feelinggel. Nem szokásom ítélkezni, ezt valahogy kinevelték belőlem, azt meg belém, hogy olykor jobb megtartani a véleményem, de a szőkeség csak nem fog begurulni.
- Na, ez legalább egy kicsit megnyugtat - kuncogok halkan, majd mikor megkordul a gyomrom, a hasamra téve a kezem, pislogok fel a kísérőmre.
- Nem kajálhatnánk valahol? Mióta feltettek a vonatra egy falatot se ettem - jó tudom, nem szabad nyávogni, nem is azt teszem, de tény, ennél éhesebb már nehezen lehetek.