A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Az ürességtől kongó csarnokba érve, a lépcső tetején torpan meg. Jobb lába a következő fok felé tett mozdulat közben, a levegőben dermed meg, cipője orra feszülten billen felfelé. Fejével óvatosan fordul, s lélegzetvétel nélkül, a válla fölött pillant vissza a mögötte tornyosuló, hatalmas homokórák irányába, ahol mintha nem lenne minden rendben. Mintha azok nem a jól megszokott képet mutatnák. Mintha valaki egy egészen aprócska változást eszközölt volna a csarnok látványvilágában.
Noel a pillanat törtrésze alatt felejti el, hogy éppen a csárdába siet, mert nemsokára Sárával van találkozója, aki semmilyen körülmények között sem akart nemhogy házon, de még csak kastélyon belül sem összefutni vele. A szabad ég megnyugtató, az év közben megfáradt idegeket ellazító panorámáját vagy épp ellenkezőleg, egy zárt, nem éppen beszámítható emberekkel tömött helyet jelölt ki öccsének, mint két lehetséges opciót, amelyek közül aztán kedve szerint választhat.
Elfelejti, hogy a szívecskékkel telefirkált lapra válaszul a kocsma szót kanyarította, és hogy máris késésben van. Elnyíló száját torz fintorra húzza, tekintetéből olyasfajta görcsös, undorodó utálkozás sejlik fel, amit ezen a Földön csak egyetlen élőlény képes kiváltani belőle: Leonie.
Körmei húsába marnak, ahogy kezei ökölbe szorulnak, és az előzőleg levegőben mozdulatlanná fagyó lábfeje rángni, majd reszketni kezd. Egy állatias, az életéről is lemondó ordítással húzza vissza jobb lábát az emelet kopott kövére, és fordul teljes testével a róla készült plakátokkal leragasztott homokórák felé.
- Mi a fészkes, francos, döglött hétszentség ez?! - üvölti artikulálatlanul, idegtől remegő tagokkal. A Rellon ház pontjait számláló üveghez lép, és egy kurta mozdulattal letépi róla a papírt. Összeszaladó szemöldökei alatt néz farkasszemet saját magával, de hiába, ha ez egy nekiszánt tréfa akarna lenni, egyáltalán nincs humoros kedvében. Az alak a képen egyértelműen nem ő, és bár tagadhatatlan, hogy úgy néz ki, mintha ő lenne, arra azért minden bizonnyal emlékezne, ha bedrogozták volna, és efféle ruhában táncolt volna Sára kamerája előtt. Leonie... mit csináltál még a testemmel, mikor te voltál én, és én voltam te?
Bezzeg ő! Úgy vigyázott a lány rühes testére, mintha attól az szebb, puhább vagy illatosabb lett volna... és mivel hálálja meg az a piros, gülüszemű szörnyeteg? Nem elég, hogy elviselte a havi vérzését, hogy indokolatlan fájdalmai voltak, hogy a lányoknak fent tartott vécét kellett használnia, és hogy balfék idióták szólították le a folyosón, nem! Még ez is!
- TE OTT! - hirtelen kiált rá a mellette elsétáló vörösre, akár egy elvetemült féleszű, s ha a lány megfordul, szembesülhet a vérfarkasként vicsorgó negyedévessel, amint a plakátot az arca mellett tartva, a képen - begyógyszerezettként - hullámzó testére mutogat. - Mondd meg! Ez itt... ez... ez én vagyok, vagy nem én vagyok, he? EZ ITT OMBOZI NOEL, VAGY NEM OMBOZI NOEL?! He?
Zöld színű tekintete az idegenre villan, s közben idegesen topog. Valószínűleg az egész kastély ki van tapétázva ezzel a... felhívással, és neki sem ereje, sem kedve nincs Leonie baromsága miatt hárítani az esetlegesen rá kiszabott büntetéseket. Nagyot sóhajt, majd leereszti feje mellől a papírt, hogy letépkedhesse a többi ház homokórájáról is az odaerősített plakátokat. Mennyei.
- Áh, felesleges válaszolnod... itt mindenki tudja, hogy a képeken én vagyok... Ombozi... - morog, s vet egy pillantást a másikra. Nem szokása segítséget kérni senkitől, de elég körbenéznie az egyébként rendben tartott csarnokban, hogy ráébredjen a kendőzetlen igazságra. - Figyelj, ha nem kell órára menned, vagy ilyesmi, segíthetnél. Van egy gyökér csaj a suliban, virágokat szór a folyosókon meg a fúriafűz alatt sátrazik. Egy ötéves szintjén van, szóval... gyanítom, hogy az ő műve ez is. Egyedül a következő Holdfogyatkozásig sem végzek. Hm?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=500939#post500939][b]Ombozi Noel - 2015.07.28. 17:26[/b][/url]

Az ürességtől kongó csarnokba érve, a lépcső tetején torpan meg. Jobb lába a következő fok felé tett mozdulat közben, a levegőben dermed meg, cipője orra feszülten billen felfelé. Fejével óvatosan fordul, s lélegzetvétel nélkül, a válla fölött pillant vissza a mögötte tornyosuló, hatalmas homokórák irányába, ahol mintha nem lenne minden rendben. Mintha azok nem a jól megszokott képet mutatnák. Mintha valaki egy egészen aprócska változást eszközölt volna a csarnok látványvilágában.
Noel a pillanat törtrésze alatt felejti el, hogy éppen a csárdába siet, mert nemsokára Sárával van találkozója, aki semmilyen körülmények között sem akart nemhogy házon, de még csak kastélyon belül sem összefutni vele. A szabad ég megnyugtató, az év közben megfáradt idegeket ellazító panorámáját vagy épp ellenkezőleg, egy zárt, nem éppen beszámítható emberekkel tömött helyet jelölt ki öccsének, mint két lehetséges opciót, amelyek közül aztán kedve szerint választhat.
Elfelejti, hogy a szívecskékkel telefirkált lapra válaszul a kocsma szót kanyarította, és hogy máris késésben van. Elnyíló száját torz fintorra húzza, tekintetéből olyasfajta görcsös, undorodó utálkozás sejlik fel, amit ezen a Földön csak egyetlen élőlény képes kiváltani belőle: Leonie.
Körmei húsába marnak, ahogy kezei ökölbe szorulnak, és az előzőleg levegőben mozdulatlanná fagyó lábfeje rángni, majd reszketni kezd. Egy állatias, az életéről is lemondó ordítással húzza vissza jobb lábát az emelet kopott kövére, és fordul teljes testével a róla készült plakátokkal leragasztott homokórák felé.
- Mi a fészkes, francos, döglött hétszentség ez?! - üvölti artikulálatlanul, idegtől remegő tagokkal. A Rellon ház pontjait számláló üveghez lép, és egy kurta mozdulattal letépi róla a papírt. Összeszaladó szemöldökei alatt néz farkasszemet saját magával, de hiába, ha ez egy nekiszánt tréfa akarna lenni, egyáltalán nincs humoros kedvében. Az alak a képen egyértelműen nem ő, és bár tagadhatatlan, hogy úgy néz ki, mintha ő lenne, arra azért minden bizonnyal emlékezne, ha bedrogozták volna, és efféle ruhában táncolt volna Sára kamerája előtt. Leonie... mit csináltál még a testemmel, mikor te voltál én, és én voltam te?
Bezzeg ő! Úgy vigyázott a lány rühes testére, mintha attól az szebb, puhább vagy illatosabb lett volna... és mivel hálálja meg az a piros, gülüszemű szörnyeteg? Nem elég, hogy elviselte a havi vérzését, hogy indokolatlan fájdalmai voltak, hogy a lányoknak fent tartott vécét kellett használnia, és hogy balfék idióták szólították le a folyosón, nem! Még ez is!
- TE OTT! - hirtelen kiált rá a mellette elsétáló vörösre, akár egy elvetemült féleszű, s ha a lány megfordul, szembesülhet a vérfarkasként vicsorgó negyedévessel, amint a plakátot az arca mellett tartva, a képen - begyógyszerezettként - hullámzó testére mutogat. - Mondd meg! Ez itt... ez... ez én vagyok, vagy nem én vagyok, he? EZ ITT OMBOZI NOEL, VAGY NEM OMBOZI NOEL?! He?
Zöld színű tekintete az idegenre villan, s közben idegesen topog. Valószínűleg az egész kastély ki van tapétázva ezzel a... felhívással, és neki sem ereje, sem kedve nincs Leonie baromsága miatt hárítani az esetlegesen rá kiszabott büntetéseket. Nagyot sóhajt, majd leereszti feje mellől a papírt, hogy letépkedhesse a többi ház homokórájáról is az odaerősített plakátokat. Mennyei.
- Áh, felesleges válaszolnod... itt mindenki tudja, hogy a képeken én vagyok... Ombozi... - morog, s vet egy pillantást a másikra. Nem szokása segítséget kérni senkitől, de elég körbenéznie az egyébként rendben tartott csarnokban, hogy ráébredjen a kendőzetlen igazságra. - Figyelj, ha nem kell órára menned, vagy ilyesmi, segíthetnél. Van egy gyökér csaj a suliban, virágokat szór a folyosókon meg a fúriafűz alatt sátrazik. Egy ötéves szintjén van, szóval... gyanítom, hogy az ő műve ez is. Egyedül a következő Holdfogyatkozásig sem végzek. Hm?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=501015#post501015][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2015.07.28. 19:17[/b][/url]

Hol lehet ez az Ombozi Zsigmond? Le kéne mennie már a csárdába megtudakolni, hiszen csak miatta jött ide. Az a formátlan, ormótlan alak, aki még csak azt sem tudja, hogy jelenleg apai szerepben van, sehol nincsen. Az iskolában milliónyi embernél érdeklődött, de még az unokatesóival sem sikerült összefutnia, pedig nem olyan hatalmas ám ez a hely. Nem kicsi, de nem is nagy. Valójában éppen megfelelő méretű. És, ha már itt tartunk, nagyon különös az egész. Hivatalosan három kerek egész darab családtagja rohangál a téglák között, ehhez képest egyetlen egyet sem talál, a sors fintora pedig az, hogy egy házban is vannak. Kezd gyanakodni, hogy a tesói nem Ombozik, hanem Houdinik.
Mint az elmúlt pár napban állandóan, úgy most is a folyosón kajtat, hátha talál egy embert, aki közli: igen, láttam őket! Közben persze a pletykák eljutnak leányunk füléig, példának okáért, hogy Noel - aki a fiúbbik fele a családnak - egy javítótöltelék. Na nem előítéletes ő, járt dühkezelési terápiára és még mindig alkalmazza a jellegzetes rövidítéseket. Nem könnyű kihozni a sodrából, na de ő megvert pár srácot, nem felgyújtotta a fél erdőt! Micsoda huligán rokonai vannak neki!
A legújabb pletykák szerint Nelli, a klán legfiatalabb tagja emós és anorexiás, de minimum pandának képzeli magát - ez nem megerősített információ -, Sára pedig egy lánnyal jár. És itt most hagyjuk, hogy mindezt megeméssze Rebeka. Félreértés ne essék, neki egyikkel sincs baja, csak hát, ha már nagy családi egybesülést tervez, nem ártana, ha legalább félig épelméjű emberek közé keveredne, amire - mint az látható - nem sok esélye van már most.
Na de épp a folyosókat rója, mikor elér a bejárati csarnokhoz. Azt ugyan látja, hogy minden tele van plakátolva, de fogalma sincs, ki lehet ez a srác. Biztos valami pancser, aki így akar magának nőt szerezni, hogy a félmeztelen bolond képeit kipakolja. Gondolja mindezt addig, míg valaki idegbetegen elé nem tartja az egyik darabot. Szinte szó szerint landol a popóján, ahogy megdermed jártában és pislogás nélkül mered a másikra. Eleve ez a "te ott" már egy kedves indítás, na de a következőkre még ő sem számít. Íriszei borzalmasan gyorsan cikáznak a kép és a fiú között, csak akkor állapodnak meg a hímszerű képződményen, amikor elhangzik a bűvös bemutatkozás: Ombozi Noel. HÁH! Megvagy.
- Te vagy Ombozi Noel? - kétkedve dönti oldalra a fejét. Nincs miért megcáfolnia a kijelentést, de azért mégis fura találkozni vele. Nem meri elszólni magát, hogy rokon, nincs most olyan idegállapotban drága kedves kuzinja, hogy ellője ezt a kártyát. Ettől függetlenül a szavak irgalmatlan módon visszhangoznak a fejében és egyre csak zakatolnak, mint valami idegesítő vonat. Kezeit pulóvere zsebébe mélyeszti, tornacipőjével a padlót birizgálja, de oda se néz, gesztenyebarna szemeit nem veszi le a fiúról. Mintha félne, hogy az eltűnhet bármelyik pillanatban. A kérésre megrázkódik, mintha csak magához térne és némán bólint egyet, majd elindul, hogy leszedjen párat, miközben jól szemügyre veszi a másikat.
- Te figyelj csak... Ööö... - kissé kínosan dolgozik folyamatosan, majd végre megáll és odalép a fiúhoz, hogy megrázza. - Most már tudni fogod, hogy nem álmodsz - bólint egyet és nagy levegőt véve folytatja. - Mi rokonok vagyunk. Ombozi Rebeka Liliána vagyok és Ombozi Zsigmond az apám - ez felér egy Star Wars-os jelenettel, amikor Luke megtudja, hogy Vödör az apja. Ijesztő. Még mindig fogja Noel vállát, hátha újra meg kéne shake-elni, vagy egyszerűen csak megtartani élettelen, ájult testét. Sosem lehet tudni.
- Ha te tényleg Ombozi Noel vagy, ahogy nevezed magad, azonnal vigyél el Zsigmondhoz, különben... - itt töprengő fejet vág. Mivel is árthatna? Igazából mindegy, mert az amorfizációnak köszönhetően pillanatokon belül meg is gyógyítaná. Ejj, nehéz eset. - Különben olyat teszek, hogy te sem hiszed el - komolyan pislog a fiúra. Na jah. Már kinőtte a dühöngő őrült Rebit és nem most óhajt visszaesni. Főleg nem azért, mert az újdonsült családja egyik tagját péppé veri.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=501225#post501225][b]Ombozi Noel - 2015.07.29. 12:58[/b][/url]

Jobb szemöldöke leheletnyit feljebb araszol, ahogy értetlenül, a feje mellett tartott lappal áll. Száját bután összecsukva nézi az idegen lányt, aki úgy tűnik, nevét jól ismeri, de arcát még nem tudja hozzákapcsolni. Talán egy elfeledett mentorált lehet, akiért már napokkal ezelőtt jönnie kellett volna, és akinek kötelességtudóan el kellett volna szavalnia betanult, újoncüdvözlő szövegét, majd körbekísérni a kastélyban, és kitérni az épület lényegesebb helyszíneire, ahol bővebb beszámolókkal fárasztja le a frissen érkezőt. Talán. Bárgyún pislog párat, s azon gondolkodik, hogy most mégis mivel magyarázza ki magát Annelie-nél? A házvezető, a helyettese, de még az igazgató sem rémíti úgy meg, mint a mentorok vezetője, az ő... barátnője. Kezét leereszti, ujjai gombócba gyűrik a papírt.
- Én vagyok - mondja, hangjában némi aggodalom cseng, amit saját ingatag sorsa iránt érez. Ha kiderül, hogy valóban elfelejtette az új lányt, és szerencsétlen már időtlen idők óta csavarog a régi falak között, neki befellegzett. És lám, még megnősülnie sem kellett hozzá. Lehangoltan húzza oldalra száját, és már éppen az ezerszer elismételt szövegébe kezdene bele, mikor a vörös odalép hozzá, és a vállaiba kapaszkodva emberesen megrázza. Mi a fene? A nagy levegőt, amit előzőleg vett, most eltátott száján át engedi ki. Bárgyú értetlensége bosszús tudatlanságba csap át, ráadásul a lány még csak el sem ereszti, így egy furcsa frusztráció is úrrá lesz rajta. Rebeka erősen fogja, szinte kapaszkodik belé, mire ő tág pupillákkal kénytelen-kelletlen körbeles. Csak az kell, hogy ezt valaki meglássa, aztán meg azonnal lehozza az Edictum! Nem, neki esélye sincs nősülni. Ez már biztos.
- He? - nyögi ki félig-meddig indulatosan, nemes egyszerűséggel kimondatlanul is ostobának titulálva az intim szférájában álldogáló vöröset. Gunyoros grimasszal néz bele a szeplőkkel körbeölelt szemekbe, aztán, mint aki ma már hallani sem akar több, neki intézett tréfáról, megrázza a fejét. - Ez elég béna vicc... - minden jókedv nélkül nevet fel, s tovább csóválja fejét. - Ha ismernéd Zsiga bá't, tudnád, hogy nincs gyereke. Ő nem az a fajta. De ne vedd magadra, értékelem a próbálkozást. Szóval most jöttél? Körbe kell vezetni? Az én nevem írták a mappádra?
Kérdéseit kötelességtudóan, és annak rendje-módja szerint unott hanglejtéssel sorolja, s közben a lány kezeiért nyúl, hogy kapaszkodó ujjait a tőle telhető legszelídebb módon hajtogassa le vállairól. Aztán visszapillant Rebeka töprengő arcára; maga sem hiszi el, hogy megdöbbenti amit hall. Hiszen... egyszerűen képtelenség, hogy Zsiga bácsinak gyereke legyen, mert... Merlinre, még komoly kapcsolatáról sem tud, nemhogy egy életre szóló kezdeményezésről!
- Hát azt már megtetted - dünnyögi maga elé, s a homokórák felé lép, hogy letépje róluk az utolsó kiragasztott papírt is. - És kitől hallottál Zsiga bácsiról? Egyébként egy ideje már nincs itt. Lent dolgozik a csárdában, de pár hónapja elment.
Vállait vonogatva halad a fal mellett, és onnét sorban szedi le vadul kuncogó, táncoló képmásait. Olykor visszapillant Rebekára, hogy megbizonyosodjon arról, nem volt hiba hátat fordítani neki. Így vagy úgy, de tart attól, hogy a lány ráveti magát, és karmolni, ütlegelni kezdi, míg fel nem kerekednek megkeresni az állítólagos apaszerepbe lépő Zsiga bácsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=501303#post501303][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2015.07.29. 18:21[/b][/url]

Akkor ez ő. AKKOR EZ Ő! Igeeeeeeeeen! Magában örömujjongásba kezd, hogy végre valahára idáig is eljutottak, megtalálta, de mindebből külső szemlélőként semmi sem látszik. Pusztán annyi, hogy ismét bólint egyet, hogy felfogta. Nem engedi el mindaddig, amíg ki nem szedi belőle a létező összes információt Zsigmondról. És persze önnön személyéről.
Az értetlen arckifejezést megérti. Elsőre. De mikor közlik, hogy ő itt csak humorizál, hát elindul benne felfelé a pumpa. Na persze, majd pont egy ilyen zakkant családot választ, a nagy Ombozi névre áhítozik, mi? Azért odáig még nem fajultak a dolgok. Azonban az apjáról tett megjegyzésre kínosan felröhög. Nem olyan fajta. Köszi Noel, jobban tudom. Hagyja, hogy lefejtsék ujjait a vállakról, így legalább alkalma nyílik keresztbe fonni őket. Nos, igen, a java még csak most jön.
- Noel, egyszerűen nem hiszlek el! Lehet, hogy még sosem találkoztam Zsigmonddal, de ő az apám. Belőle vagyok - erősen utal arra, hogy igen, valóban és konkrétan belőle van. Nem óhajtja durvábban megfogalmazni a mondandóját, pedig meg tudná. - Egyébként egy körbevezetést lehet, hogy igénybe vennék - gyorsan kitér egy mellékvágányra, de pusztán a pillanat törtrészéig, mert nem érnek rá hülyéskedni. Neki most találkoznia kell életében először a felelőtlen, suhanc, betyár apjával. Azzal a mocskos, lelépős fajtával, aki után az anyja hozzáment ahhoz a férfihoz, akiről eddig azt hitte, hogy az... Ó istenem, le sem írom többször, mert már én tépem tőle a hajam, nem csak Rebeka. És ekkor végre megkapja az ötvenmillió dolláros választ. Hol is van Zsiga? És itt pattan el az első húr, ami az idegeit kordában tartotta.
- Elment - jelenti ki, de szemében megcsillan valami furcsa. Valami nagyon ijesztő. - Elment? - ingerülten szorítja a falhoz kuzinját, nem törődve azzal, hogy ki láthatja meg őket. Dühkezelési terápia, ennyit rólad. Ha ez nem volna elég, két oldalt erősen megragadja Noelt és szorítja annak felkarjait, miközben szemei villámokat szórnak. - Hogy érted azt, hogy elment? - itt már üvölt. Igen, kísérteties látvány, felesleges tagadni. Ismét megrázza a szerencsétlen rokont, mintha ezzel bármire is mehetne, majd elereszti és beletúr hajába, miközben fújtat egyet. Elkezd fel s alá járkálni, hogy némiképp csillapodjon. Hogy is kell ezt? Mély levegő és kifúj, jól van.
- Anyám nem szólt neki a terhességéről, ezért nem tudtok ti se rólam, de nem ez a lényeg, hol az apám?! - immáron nem kiabál, csak emelkedett hangon fordul ismét a másik rellonos felé. Látható, hogy íriszeiben az igazság csillog, nem hazudik. Ha ezek után is kételkedne bárki, érezze magát halottnak. Nagyon halottnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=509265#post509265][b]Ombozi Noel - 2015.08.25. 16:56[/b][/url]

Arcán enyhe undor fut át, ahogy egy percre még lélegzetét is visszatartva, szorosan összetapasztott szájjal lenéz a rámeredő lányra, aki a fiú értetlenkedésére nem rest még egyszer, kicsit konkrétabban megfogalmazni a Zsiga bácsihoz köthető saját rokoni szálát: belőle vagyok. Pfej. Noel lelki szemei előtt önkéntelenül is nagybátyja homályos képe jelenik meg, amint félreérthetetlen célzattal közeledik egy ismeretlen nőhöz, majd pedig...
- Oké, oké, értem - mondja határozottan, s védekezőn maga elé emeli a kezében tartott meggyűrt plakátokat, hogy ha Rebeka ismét megakarná rázni, esetleg - ki tudja? - ütni, akkor ne egyből az arcát találja el. - Szóval Zsiga bá' a faterod. Menő.
Óvatosan leengedett kezei mögött felderülő arca tűnik fel, zölden világító tekintetében valamiféle bizarr elismerés csillan. Úgy néz a szemben álló lányra, mintha az egy valódi csoda volna. Aztán egy gondterhelt sóhaj mellett a fel felé nyújtja karját, hogy egy újabb papírt tépjen le róla. Fejcsóválva gyűri azt is össze, és már éppen beszélni kezdene, mikor unokatestvére őt megelőzve furcsa, ijesztő hangszínen szólal meg, s azzal együtt karon ragadja és a falnak passzírozza őt. Ez így igencsak húha...
- Úgy látom a vehemenciád nem édesanyádtól örökölted - állapítja meg felszaladó szemöldökkel, majd arrébb fúj egy arcába lógó göndör tincset. Szája ismét szólásra nyílik, de Rebeka pont, mint az előbb, most is hamarabb közöl. Méghozzá üvöltve, ahogy azt ugyebár egy frissen megismert rokonnal illik. Csak természetesen. Noel csupán csak egyetlen pillanatig haboz, aztán a keze ügyében lévő összes papírt eldobja, és karjait megrántva ellöki magától a másikat. Már nem csak Rebeka, de az ő tekintete is villámokat szór, ráadásul a hirtelen jött feszültség lángok formájában akar távozni testéből. - Mégis mi a frászért üvöltesz velem, he? Mi a rák bajod van neked? Tán én vagyok az apád, hogy velem hisztizel?!
Bár nem emeli fel a hangját, fenyegető testtartásából és arcának megkeményedett vonásaiból tökéletesen érezhető, hogy az Ombozi lány elérkezett a fiú türelmének végső határmezsgyéjére. Noel lehunyt szemekkel csitítja az ereiben tűztáncot járó vért, de így is hallja a továbbra is emelkedett stílusban nyilatkozó unokatestvért.
- Igen, elment, nem tudom hol van - ismétli önmagát, majd néhány mély levegővétel után kinyitja szemeit és a tőle telhető legnagyobb önfegyelemmel fűzi tovább gondolatát. - Ő amolyan világutazó, akinél sohasem tudni, hogy éppen hol van, mit csinál, mikor jön vissza, de egy biztos: mindig hazatér. Egy-két hónap és itthon lesz.
Beszéd közben hátát hagyja a hideg falnak döntve, s közben a testében felzaklatott, hirtelen dühöngeni vágyó tüzet csillapítja. Gyanakvó tekintetét már egy percre sem veszi le a lányról, ahhoz ugyanis túlságosan is megbízhatatlannak tartja. Lassan pislogva hallgat, száját beharapva gondolkodik mit mondhatna még. Nagyon szereti Zsiga bácsit, hiszen velük mindig rendes volt, sőt, olykor jobb támaszt nyújtott, mint saját apja, de akárhogy is próbálkozik, képtelen őt apaszerepben elképzelni. Ahhoz túl kalandvágyó, egy utazó, szélvész, természeti katasztrófa. Haj-haj, nehéz ügy.
- Ha írunk neki, biztos, hogy azonnal jön - dünnyögi az orra alatt, de hangjából kihallatszik a kétely. - Csak nem tudom hogy fog rád reagálni. Tudod, hozzád hasonló korú lányoknak szokta csapni a szelet. Öhm, hány éves is vagy?
Nyakát vakarva kérdez, és kezdi magát nagybátyja helyett is kínosan érezni. Határozottan, kétségbeejtően kínosan. Ujja kipirosodott nyakáról állára, majd halántékára vándorol, úgy vakarózik, akár egy bolhás kutya. Közben elfordul, hol a kiplakátolt falat, hol a lépcsőt figyeli, majd tekintetét visszaemelve Rebekára, aggódó pillantást küld felé. Ez a helyzet, melyben a lány kénytelen lenni, kifejezetten szar lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=511548#post511548][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2015.08.31. 17:40[/b][/url]

Őszintén szólva nem, nem menő. Sokkal jobban örülne, ha Barna lenne az apja és kihagyhatná ezt az egész rohadt mizériát, de ugye sperma tervez, papa meg... Jó, ez mondjuk csúnya kijelentés így ebben a formában, de hát Rebeka tervben sem volt! Tulajdonképpen járulékos veszteség Zsiga számára, anyjának pedig egy halálig tartó feladat. Anett persze sosem tekintett így lányára, de ez kit foglalkoztat? Most túlságosan el van foglalva azzal, hogy dagonyázzon az önsajnálatban. Igen, ez a legjobb kifejezés. Nem is felel inkább semmit, helyette íriszei beszélnek.
Elharapja az első kikívánkozó választ, ami valahogy úgy hangozna, "te viszont a stílusod biztos apádtól", ez viszont roppant kockázatos megjegyzés. Annyit még ő is megtudott, hogy Farkas kapcsolata a gyerekeivel kissé... Egyedi. Ez nem akadályozza meg abban, hogy ehelyett Noel arcába üvöltsön, noha nem maximális hangerőn űzi az ipart. Őszintén szólva ő van kéznél, ráadásul benne van az az érzés, hogy Zsiga a fiúhoz tartozik, így neki is bűnhődnie kell. Mármint, nem abban az értelemben, hogy korbácsot és ostort ide, igazából csak a hitetlen üdvözlés miatt kijár neki a keménység.
- Nem, te a tróger unokatesóm vagy, aki cseszik segíteni nekem! - bár már rég nem szorongatja szerencsétlen rokonát, azért villámgyorsan perdül meg tengelye körül, hogy a képébe mondja mondandóját, ezúttal viszont nem üvölt. Csak kicsit emelkedett a hangja, látszik rajta, hogy igyekszik visszatartani az előtörni vágyó bestiát. Konkrétan nem érdekli, hogy a másik Ombozi csúnyán meresztgeti a szemeit, továbbra is jeleznénk, hogy nem neki kell egy teljesen új közegbe család nélkül beintegrálódnia azzal megspékelve, hogy nem hisznek a létezésében. Ha itt valakit sajnálni kell, az kivételesen ne Noel legyen, mert nem érdemli meg. Rebeka meg nem kér belőle, így ezt a témát akár lezártnak is tekinthetjük.
- Hónapok - ismétli meg a szavakat és ekkor lebiggyeszti ajkát. Jól hangzik. Tulajdonképpen tizennyolc év után ez a pár hónap már tényleg elrepül. Még az a szerencse, hogy nem előbb tudta ezt meg, különben nem újraegyesülni, hanem mészárolni jött volna ide. Na de milyen sok itt a "ha", kérem szépen? Térjünk rá a biztos dolgokra és Noel válaszára.
- Álljunk meg egy pillanatra... - feltartja mutatóujját és nagyon erősen koncentrál, hogy ne menjen le hídba. Nem sok híja, de megállja valahogy. - Szóval azt mondod, hogy az apám tizennyolc éves lányokat ront meg? - be kell vallanom, sokkal rosszabbul hangzik ez kimondva, mint Rebi fejében. Sokkal, de sokkal rosszabbul. Annyira, hogy leroskad a földre és ott is marad. Kész, erre már a szó szoros értelmében innia kéne. És nem, ide a víz édeskevés lesz.