A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Komolyan ijesztő ez a környék. Egyáltalán nem értem, hogy sokan hogyan engedhették meg, hogy vámpírok, meg még isten tudja milyen lények éljenek a közelemben, vagy bárki közelében, aki számít. Az ember ráveszi magát, hogy kitámolyogjon a friss levegőre, de már nem teheti gondtalanul, viszont elvárnák, hogy azért szocializálódj. Ráadásként még valami kis futkározó elsős vagy másodikos lányt is sikerült totál véletlenül letarolnom, mikor megpróbáltam egy felém gurult labdát visszaadni. A sport nem megy valami jól, tény. Inkább csak veszek egy mély levegőt, aztán beletörődöm abba, hogy elő kell szednem azt a felem, aki csevegni is tud, bár akkor nem biztos, hogy annyira szimpatikus leszek egyeseknek.
Lenyomom a bejárat kilincsét, hogy a hűvös, arcot csipkedő őszi szélből a sokkal kellemesebb időjárású kastélyba léphessek. Kibontom a kabátomat és a sálat is meglazítom a nyakamon, miközben a tavaly kemény munka árán megszerzett házkupánk mellett sétálok el, amire csak egy elismerő mosolyt mutatok. Büszke vagyok a házamra, végre azt láthatom, hogy nem felesleges dolgok vezetik csak a világot. Düh, ellenszenv, ilyen-olyan kapcsolatok. Jó utóbbiban lehet haszon, elismerem. Még akkor is, ha én ezzel eléggé hadilábon is állok, de próbálkozom. Mosolygom, ha kérdeznek felelek…meg a hév engem is el tud vinni, ha olyanról beszélhetek, ami érdekel.
Olykor eltöprengek azon, hogy jó irányba haladunk-e, még a magam életén is, amiben azért igyekszem. Hiszen, ha én megszerzem a kellő tudást, nagy dolgokat vihetek véghez, elérhetem a céljaimat. Ez azért motivál, meg látszani is szokott rajtam. Még akkor is, mikor éppen úgy érzem, emiatt néznek ki, csak hajtom magam előre, kiáltják rám, hogy ne levitáskodj, vagy, hogy okoskodó, de azt hiszem ez teljesen túlélhető. Meg azért nem vagyok én annyira embertelen senkivel… van szívem. Másként, hogy lehetnék életben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=417171#post417171][b]Füredi Csenge Lili - 2014.11.06. 12:31[/b][/url]

Komolyan ijesztő ez a környék. Egyáltalán nem értem, hogy sokan hogyan engedhették meg, hogy vámpírok, meg még isten tudja milyen lények éljenek a közelemben, vagy bárki közelében, aki számít. Az ember ráveszi magát, hogy kitámolyogjon a friss levegőre, de már nem teheti gondtalanul, viszont elvárnák, hogy azért szocializálódj. Ráadásként még valami kis futkározó elsős vagy másodikos lányt is sikerült totál véletlenül letarolnom, mikor megpróbáltam egy felém gurult labdát visszaadni. A sport nem megy valami jól, tény. Inkább csak veszek egy mély levegőt, aztán beletörődöm abba, hogy elő kell szednem azt a felem, aki csevegni is tud, bár akkor nem biztos, hogy annyira szimpatikus leszek egyeseknek.
Lenyomom a bejárat kilincsét, hogy a hűvös, arcot csipkedő őszi szélből a sokkal kellemesebb időjárású kastélyba léphessek. Kibontom a kabátomat és a sálat is meglazítom a nyakamon, miközben a tavaly kemény munka árán megszerzett házkupánk mellett sétálok el, amire csak egy elismerő mosolyt mutatok. Büszke vagyok a házamra, végre azt láthatom, hogy nem felesleges dolgok vezetik csak a világot. Düh, ellenszenv, ilyen-olyan kapcsolatok. Jó utóbbiban lehet haszon, elismerem. Még akkor is, ha én ezzel eléggé hadilábon is állok, de próbálkozom. Mosolygom, ha kérdeznek felelek…meg a hév engem is el tud vinni, ha olyanról beszélhetek, ami érdekel.
Olykor eltöprengek azon, hogy jó irányba haladunk-e, még a magam életén is, amiben azért igyekszem. Hiszen, ha én megszerzem a kellő tudást, nagy dolgokat vihetek véghez, elérhetem a céljaimat. Ez azért motivál, meg látszani is szokott rajtam. Még akkor is, mikor éppen úgy érzem, emiatt néznek ki, csak hajtom magam előre, kiáltják rám, hogy ne levitáskodj, vagy, hogy okoskodó, de azt hiszem ez teljesen túlélhető. Meg azért nem vagyok én annyira embertelen senkivel… van szívem. Másként, hogy lehetnék életben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=418085#post418085][b]Warren Mina - 2014.11.08. 14:52[/b][/url]

Nem hittem volna, hogy ekkora késésben leszek. Pedig milyen időben elkezdtem ezt a beadandót! Nem is hittem volna, hogy csak az utolsó estén tudom befejezni. Persze, nem foglalkoztam mindig ezzel, de szerettem volna, ha tényleg jól sikerül. Mostanában igen hullámzó az eredmény, bár van egy olyan érzésem, hogy egy-két tanár csak azért szivat, mert tanárgyerek vagyok. Nem mintha lett volna választásom, sőt én kifejezetten örülök, hogy anya is itt tanít. Sokkal könnyebb dolgom van azóta, és egyszer már láttam őket beszélgetni is, jó nem hosszan, de már az is csoda, hogy a beszélgetés végén apa rám mosolygott, anya pedig integetett. Nem veszekedtek. Szinte hihetetlen, úgyhogy a felüdülés garantáltan megérkezett, csak kicsit később, mint hittem.
Viszont elkészült a beadandóm, már csak le kéne adnom. A nagyteremben azt mondták, hogy a bácsi már kijött, így kilépve a bejárati csarnokon át, próbálom kitalálni, hogy merre is mehetett. Később is ráérne odaadnom persze, de tuti, hogy ha elteszem, akkor valami tragédia történik vele, mondjuk végigfolyik rajta egy bögre kakaó, ami a semmiből bukkan elő átváltoztatástan óra alatt, amiből így is elég gyengus vagyok.
- Bocsi!
Az áldozatom egy szőke lány, látásból mintha már rémlene, vagy lehet csak hasonlít valakire, de mindenesetre úgy érzem, hogy ő talán segíthetne nekem. A táskámat a vállamra kapva, az irományt rejtő mappát magamhoz szorítva sietek oda hozzá, mielőtt még elhagyná a helyet. Iskolai egyenruhába kellene lennem, de nem voltam otthon, a hétvégén apánál voltam, és elfelejtettem, hogy reggel tőle jövök iskolába, így hát a hétvégén készített pólómat húztam fel, amibe biztos, hogy a mai napon valaki még bele fog kötni, pedig vannak, akik tényleg durván öltözködnek. Például az a Rellonos lány, aki a múltkor órán mellettem ült. Amíg a tanár beszélt, addig ő ollóval levágta a szoknyája alját, és így nem csak kicsit ért térd fölé, hanem nagyon is combközépig. Persze a fiúknak ez nagyon tetszett.
- Bocsi, nem láttad Lasch professzort elhaladni itt?
Belekezdenék, hogy mennyire fontos lenne a professzor megtalálása, mert bizony ezt itt nagyon gyorsan oda kellene adnom neki, hogy ne essen baja, mert, hogy ez itt a beadandóm, de valószínűleg a halálba untatnám, és tényleg fontos lenne a profnak átadni, bár arra egyelőre még nem gondolok, hogy a tanáriba biztos lenne valaki, aki odateszi az asztalára. Ennyit arról, hogy tanár szülők gyermeke vagyok. De majd csak eszembe jut ez is.