A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Ha most megtudnám magam figyelni kívülről, valószínű, úgy látnám magam, mint egy szőlőfürt, amin a csomagok a szőlőszemek. Márpedig ha ez így van, akkor én egy jól megrakott szőlőfürt vagyok, mert az izmaim már pattanásig feszülnek. Ha akárcsak egy pillanatnál is tovább kellene tartanom a nagy zöld táskát a vállamon, valószínű, hogy a jobb karom a vállamtól indulva elszürkülne, és mint egy szobor kecses karja, szomorúan, de annál gyorsabban zuhanna a földre. Ahogy ez lepereg lelki szemeim előtt, átsuhan a gondolat az agyamon, hogy talán még meg is könnyebbülnék. Erre a gondolatra gyorsan le is rakom a lépcsőre a táskát, és szépen lassan lefejtem magamról a többi kis csomagot is. Döbbenet, mennyivel könnyebbnek érzi magát az ember ennyi többletsúly ledobása után. A vonaton egészen elmacskásodtam, így még gyűröttebbnek érzem magam, ami nem segít komfortfokozatom emelésén. Ahogy idefele jöttem, a cipőm mintha egyre hangosabban koppant volna a padlón, minden egyes lépésemnél. Hol a szívem kalimpált egyre gyorsabban, hangosabban, majd a cipőm annyira hangos lett, hogy eltompította szívem dobogását. Nem tudom, hogy a fáradságtól és a gyaloglástól vert e ilyen hangosan és gyorsan, van mástól. Most, hogy megpihentem, a gyomrom hangos sírása vette át az irányt. Az igazat megvallva nem nagyon csomagoltam magamnak semmi ételt, és ki is merültem az utazással, költözködéssel járó herce-hurcától. Nem tudom, hogy most mit kellene éreznem. Talán nem kellett volna Zsanival olyan csúnyán beszélnem, és...talán az ajtó rácsapás sem volt a lehető legjobb megoldás a konfliktusunk kezelésére. Lehet, küldenem kellene neki egy bocsánatkérő levelet. Sokszor vágok a testvérem fejéhez olyan dolgokat, amiket át sem gondolok. Kettőnk testvéri kapcsolata valamiért sokkal kuszább, szövevényesebb, mint más ikerpároknál. Azt hiszem...talán. Nem tudom, miért érzek vele kapcsolatban sokszor dühöt. Olyan dühöt, ami nem enged tisztán látni.  Egyszr csak jön az érzés, a lila köd, és én viharzok, rombolok, mint egy hurrikán, aki rossz helyre téved. Lehet egy hurrikán egyáltalán jó helyen? Vagy ő csak útban van, akár merre jár is?
-Uhhh.   
Ajkamat csak ennyi hagyja el, és én lehuppanok a legközelebbi lépcsőfokra . Táskám mélyére nyúlok, hátha hoztam magammal legalább vizet, de csak egy almát találok. Gyomrom az almára is hevesen bólogat, szinte már az alma után kap, én pedig nem ellenkezem vele. Így hát első vacsorám a lépcsőn egy egész darab alma,  Krémek krémje, á la Edgard?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=343703#post343703][b]Málnai Zoé Anna - 2014.07.25. 22:21[/b][/url]

Ha most megtudnám magam figyelni kívülről, valószínű, úgy látnám magam, mint egy szőlőfürt, amin a csomagok a szőlőszemek. Márpedig ha ez így van, akkor én egy jól megrakott szőlőfürt vagyok, mert az izmaim már pattanásig feszülnek. Ha akárcsak egy pillanatnál is tovább kellene tartanom a nagy zöld táskát a vállamon, valószínű, hogy a jobb karom a vállamtól indulva elszürkülne, és mint egy szobor kecses karja, szomorúan, de annál gyorsabban zuhanna a földre. Ahogy ez lepereg lelki szemeim előtt, átsuhan a gondolat az agyamon, hogy talán még meg is könnyebbülnék. Erre a gondolatra gyorsan le is rakom a lépcsőre a táskát, és szépen lassan lefejtem magamról a többi kis csomagot is. Döbbenet, mennyivel könnyebbnek érzi magát az ember ennyi többletsúly ledobása után. A vonaton egészen elmacskásodtam, így még gyűröttebbnek érzem magam, ami nem segít komfortfokozatom emelésén. Ahogy idefele jöttem, a cipőm mintha egyre hangosabban koppant volna a padlón, minden egyes lépésemnél. Hol a szívem kalimpált egyre gyorsabban, hangosabban, majd a cipőm annyira hangos lett, hogy eltompította szívem dobogását. Nem tudom, hogy a fáradságtól és a gyaloglástól vert e ilyen hangosan és gyorsan, van mástól. Most, hogy megpihentem, a gyomrom hangos sírása vette át az irányt. Az igazat megvallva nem nagyon csomagoltam magamnak semmi ételt, és ki is merültem az utazással, költözködéssel járó herce-hurcától. Nem tudom, hogy most mit kellene éreznem. Talán nem kellett volna Zsanival olyan csúnyán beszélnem, és...talán az ajtó rácsapás sem volt a lehető legjobb megoldás a konfliktusunk kezelésére. Lehet, küldenem kellene neki egy bocsánatkérő levelet. Sokszor vágok a testvérem fejéhez olyan dolgokat, amiket át sem gondolok. Kettőnk testvéri kapcsolata valamiért sokkal kuszább, szövevényesebb, mint más ikerpároknál. Azt hiszem...talán. Nem tudom, miért érzek vele kapcsolatban sokszor dühöt. Olyan dühöt, ami nem enged tisztán látni.  Egyszr csak jön az érzés, a lila köd, és én viharzok, rombolok, mint egy hurrikán, aki rossz helyre téved. Lehet egy hurrikán egyáltalán jó helyen? Vagy ő csak útban van, akár merre jár is?
-Uhhh.   
Ajkamat csak ennyi hagyja el, és én lehuppanok a legközelebbi lépcsőfokra . Táskám mélyére nyúlok, hátha hoztam magammal legalább vizet, de csak egy almát találok. Gyomrom az almára is hevesen bólogat, szinte már az alma után kap, én pedig nem ellenkezem vele. Így hát első vacsorám a lépcsőn egy egész darab alma,  Krémek krémje, á la Edgard?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=343748#post343748][b]Isidor Slusser - 2014.07.25. 23:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=344109#post344109][b]Málnai Zoé Anna - 2014.07.26. 19:53[/b][/url]

...És akkor a harmadik harapásnál becsukom a szemem, és próbálok nem a hangos csámcsogásomra figyelni, hanem jóllakottnak érezni magam. NA már most ebben a félig ellazult állapotban jön egy égzengés méretű ricsaj, robaj, vagy minek nevezzem. A lépcsőn felejtettcuccaimon éppen ebben a pillanatban bukdácsol át egy srác, aki meg kell hagyni igen bámulatos akrobata mozdulattal próbálja kivédeni az esést...de nem sikerül, hasra csúszik. Gondolom eléggé belemászhatott a saját fejébe, és a gondolatai fogságában aligha tudott figyelni az én szanaszét heverő cuccaimra. Meg is értem. Felpattanok, éppen segíteni próbálok, amikor mint ha mi sem történt volna, feláll, és már pakolja is fel magára a cuccaim, mint egy..nem is jut eszembe egy megfelelő szó sem a meglepettségtől. Miközben pakolászik, bemutatkozik. Kicsit nehezen értem.
-Isidor? Értem. Öhmm...Én Zoé vagyok.
Az új ismeretlen segítőm rám zúdít egy kérdéshalmazt, amitől először sipákolva kalimpálok, és igyekszem, nem elsüllyedni alattuk. Gondolataim és egyben a válaszokat igyekszem, gyorsan összegyűjteni, mielőtt újabb kélrdést tenne fel, amitől én összezavarodnék, és netán tán elfelejteném az előzőkre gondosan összeszedett válaszaim. Elég kellemetlen lenne, azt hiszem.
- Ööö...lassíts kicsit! Mármint a kérdésekkel. De egyébként köszi a segítséget, de...ne vigyek én is valamit? Így elég hülyén érzem magam...
Motyogom félig hangosan, félig magamnak, aztán beletörődöm.
- Veszprémből jöttem. Hogy miért is ide? Igazából nem is tudom. Anyukám elém tolt pár prospektust sulikról, és valamiért erre böktem rá. De hogy jó választás volt e...majd kiderül.
Eresztettem meg egy bátortalan kis mosolyt, majd tovább baktattunk, mindeközben igyekeztem nem orra bukni a lépcsőkön. A cipőm talpa csúszik, és ráadásul még szemtelenül hangosan kopog is. Mintha mondani akarna valamit, csak épp semmit sem értek belőle. Egy árva mukkot se.
- Huh, az utam, hogy is mondjam...baromi unalmas. El is aludtam, de még a nyakam is elfeküdtem. De a vonat kellemes ritmusban zakatolt. Olyan volt, mintha azt mondaná, a-ludj..a-ludj...a-ludj... Talán ezért is dőltem ki.
Nevetek fel, majd megállok.
- Öö..várj...hol is vagyunk most? Ne haragudj, tununk lassítani egy picit? Úgy érzem magam, mint Alice csodaországban. Ne vedd sértésnek, nagyon szépen köszönöm a segítséget, csak nem bírlak követni. Kicsit elfáradtam.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=344484#post344484][b]Isidor Slusser - 2014.07.27. 12:24[/b][/url]