Asszonykám, Lexine

Most minden jó. A csárda is jól meg, otthon is minden rendben, és a távol levő családtagjaimmal is minden oké. Már alig várom az ünnepeket. Elterveztük már most, hogy egyik nap csak itthon leszünk, aztán bemutatom a szüleimnek Lexit és Elliotot, másnap pedig a nagybátyámékhoz, Ell apjáékhoz megyünk el.
Mivel Bogárka egyre többet van újra itthon, így lazábbak a napjaim, már második napja voltam csak két órát bent. Elég sok a gyökér, főleg így az ünnepek táján. Látják más boldogságát, meg a díszeket mindenhol, és a könnyebb utat választják, részegen minden semmiségnek tűnik.
Így, hogy kevesebb gond szakadt a nyakamba, könnyen beszéltem meg a kis "lakótársammal", hogy napközben meglátogatom az iskolában. Besurranok, talán még ki sem néznek, elvégre nálam idősebbek is járnak oda.
A reggeli két és fél óra meló után hazamentem 11-kor, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Ha hozzá megyek, muszáj normális szaggal megjelennem, mert aztán elterjesztik, hogy egy görénnyel találkozgat...
Jó melegen öltöztem, hisz a december megjött, és máris simán tudtam magam mögött nyomokat hagyni a hóban, ahogy feltrappoltam a kastélyig. Dideregve vágtam át a bejáratig, alig vártam, hogy levehessem a kesztyűm meg a sapkám. Amint beléptem, feltűnt, hogy rohadt nagy ez a hely, és minden bizonnyal megállok az első helyen, ahol esélyesnek tartom, hogy rám talál.
Így is tettem, kicsit beljebb sétáltam, és bámészkodva megálltam a lépcsősor aljában. Azért jó páran futkostak körülöttem, de legalább négy embert meg kellett kérdeznem, hogy nem látta-e a barátnőmet, mire megtudták mondani, hogy igen, látták, és valószínű, hogy ez a csarnok útjába fog esni. Nem volt más hátra, mint előre, a kabátom cipzárját lehúzva fújtam ki magam, míg várakoztam.

Asszonykám, Lexine

Most minden jó. A csárda is jól meg, otthon is minden rendben, és a távol levő családtagjaimmal is minden oké. Már alig várom az ünnepeket. Elterveztük már most, hogy egyik nap csak itthon leszünk, aztán bemutatom a szüleimnek Lexit és Elliotot, másnap pedig a nagybátyámékhoz, Ell apjáékhoz megyünk el.
Mivel Bogárka egyre többet van újra itthon, így lazábbak a napjaim, már második napja voltam csak két órát bent. Elég sok a gyökér, főleg így az ünnepek táján. Látják más boldogságát, meg a díszeket mindenhol, és a könnyebb utat választják, részegen minden semmiségnek tűnik.
Így, hogy kevesebb gond szakadt a nyakamba, könnyen beszéltem meg a kis "lakótársammal", hogy napközben meglátogatom az iskolában. Besurranok, talán még ki sem néznek, elvégre nálam idősebbek is járnak oda.
A reggeli két és fél óra meló után hazamentem 11-kor, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Ha hozzá megyek, muszáj normális szaggal megjelennem, mert aztán elterjesztik, hogy egy görénnyel találkozgat...
Jó melegen öltöztem, hisz a december megjött, és máris simán tudtam magam mögött nyomokat hagyni a hóban, ahogy feltrappoltam a kastélyig. Dideregve vágtam át a bejáratig, alig vártam, hogy levehessem a kesztyűm meg a sapkám. Amint beléptem, feltűnt, hogy rohadt nagy ez a hely, és minden bizonnyal megállok az első helyen, ahol esélyesnek tartom, hogy rám talál.
Így is tettem, kicsit beljebb sétáltam, és bámészkodva megálltam a lépcsősor aljában. Azért jó páran futkostak körülöttem, de legalább négy embert meg kellett kérdeznem, hogy nem látta-e a barátnőmet, mire megtudták mondani, hogy igen, látták, és valószínű, hogy ez a csarnok útjába fog esni. Nem volt más hátra, mint előre, a kabátom cipzárját lehúzva fújtam ki magam, míg várakoztam.

Szejejmem

Úgy éreztem, végre sínen van az életem. Körülöttem minden rendben volt, boldog voltam. Végre nem viszontagságok és bizonytalanság között éltem, végre próbálkoztam és ez engem is meglepett. Sok minden van a hátam mögött, de volt valaki aki feledtetett velem mindent és csak az számított, hogy neki megfeleljek, nem volt szükségem senki másra, csak rá, jobban mondva rájuk.
Ugyanakkor kezdtem egyre inkább belebonyolódni. Minden esetét mellette töltöttem, úgy aludtam el, hogy ott horkolt mellettem. Lassan de biztosan estem egyre mélyebbre a gödörbe és nem akartam kimászni. Biztos pontnak éreztem, habár nem tudhattam, hogy ő mit gondol, egészen addig amíg meg nem találtam a névre szóló borítékot az ajándékos asztalon. A nevem volt rajta. Fintorogva bontottam ki, attól félve, hogy valami belerobban az arcomba, de mivel nem történt semmi, kinyitottam és megláttam az egyik közös képünket, jót vigyorogtam rajta, aztán megfordítottam és megfagyott bennem a vér. Ott állt nagy piros betűkkel a szó, amire talán már régóta vártam, bár nem a szemembe mondta, ez így sokkal jobb volt.  Újra és újra elolvastam, hirtelen el is felejtettem, hogy hová is tartottam. Nem volt a stílusom az elérzékenyülés de igencsak sűrűn kellett pislognom ahhoz, hogy egyben tudjam tartani a sminkemet. Szokás szerint alaposan ki volt húzva a szemem, a hajam egyenesen hullott a vállamra, nem volt rajtam sapka, most először arra mentem, hogy csinos legyek. A magassarkú szóba se jöhetett, bakancs volt rajtam de kifejezetten jól néztem ki. Erről jutott eszembe, hogy nekem mennem kell. Rohanni kezdtem lefelé a lépcsőkön és már a távolból megláttam a göndör fejét. Széles vigyorral rohantam hozzá, a kezemben a félig összegyűrt képpel, szaladtam, egészen addig amíg neki nem ütköztem. Ott aztán felugrottam rá, mivel elég apró vagyok, a lábaim a levegőben kalimpáltak, miközben a nyakába csimpaszkodtam.
- Ezt azért nem gondoltam volna. A legjobb karácsonyi ajándék.
Hittem abban, hogy tartunk valamerre, mert szeretett volna bemutatni otthon, bár nem voltam épp a megfelelő barátnő alapanyag. Mégsem tudtam most visszafogni magamat, nem ment.

Asszonykám, Lexine


Kezdtem azt érezni, hogy elfelejtette, várok rá. Talán nem kellett volna azt az üzenetet írnom neki... Összeszorult a gyomrom a gondolattól, hogy most aztán vége, elrontottam. Nem kaptam még választ tőle, de ő már biztosan megkapta a képet. Rágcsáltam ajkamat amíg várakoztam. Csak néztem a többi diákot, és eszembe jutott, hogy már eszembe sem jut a lányokról, hogy meg kéne fűzni őket. Csak arra a lökött szőkére gondoltam, meg a kis bakira, amit...amit azt hittem elkövettem, egészen amíg meg nem láttam. Rohant felém, és csak azt vettem észre, hogy máris a nyakamban landolt. A derekát átölelve szorítottam magamhoz, szélesen vigyorogva. Belepusziltam a hajába, el nem engedtem volna semmi pénzért.
- Már azt hittem, kiakadtál rajta, és el sem jössz... - vallottam be neki a kétségeimet, de vigyorogtam, hisze ezután a reakció után mást nem is tudtam produkálni. Leraktam a földre, és lehajoltam hozzá, hogy a szavaim biztosítékául megcsókolhassam. Egyáltalán nem érdekelt, kik láttak meg minket, azért valószínű, hogy már sejthették, van valami. Már nem is akármi. Ő az enyém, a szerelmem.
- Szeretlek, lökött tyúk - összetúrtam a haját, másik kezemmel még a derekát öleltem, nehogy elmozdulhasson mellőlem. Nem is ment olyan nehezen a kimondása, mint gondoltam.
- Anyuék válaszoltak a levelemre. Már nagyon várják, hogy megismerjenek Téged, meg Elliotot. Kérdezte, hogy mi a kedvenc sütid...majd azt írjuk meg neki, rendben? - kisimítottam arcából a haját, majd a homlokára nyomtam egy puszit. Egy lépésnyit hátraléptem, úgy mértem végig, mert hát eddig nem sikerült. - Hú de csinos barátnőm van - elégedetten vigyorogtam rá.

Szejejmem

- Kiakadni? Úgy ismersz te engem? Nem ijedek meg a kihívásoktól.
Na jó igazából de, attól is nagyon parázok, hogy találkoznom  kell a szüleivel de ezt még nem nyavalyogtam neki. Nem gyakran szoktam hisztizni, nem az én stílusom, én inkább kiakadok, török, zúzok és káromkodom, de néha szoktam igazán csajszis lenni, mint például most, ahogy a nyakába landoltam. Élveztem, ahogy az ajka a hajamat súrolta, éreztem a forró leheletét ami ismét csak vigyorgásra késztetett. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon végleg megtört-e köztünk a jég, aztán amikor lerakott és megcsókolt én csak bedőltem, könnyebbé téve a dolgát és lelkesen viszonoztam, úgy, ahogy otthon szoktuk csinálni és nem érdekelt, hogy ki lát meg. Soha nem voltam szemérmes csaj, nem most fogom elkezdeni.
- Nem is vagyok lökött, annyira.
Durcásan pillantok végig rajtam pedig valójában igaza van. Nem lökött vagyok, hanem egy igazi idióta, meggondolatlan és felelőtlen, hiszen még nem nőttem fel igazán, egy nagy gyerek vagyok még mindig, de ő is az, talán pont ezért találtuk meg annyira a hangot. Mivel nem érem fel kényelmesen a nyakán én nem karolok bele, csak ráfonom az ujjaimat a karjára. Bámulok föl rá, mintha egy angyal lenne aki most pottyant le az égből, pedig inkább neveztem voltam kisördögnek, mint angyalnak. Még mindig bennem volt a félsz, hiszen az előéletem nem bővelkedik pozitív tapasztalatokban. Pont azért voltam annyira óvatos vele, inkább mentem bele érzelmek nélkül, mint érzelmekkel, de nem tudtam tenni az ellen, hogy magába bolondított.
- Én is dobtam be neked, valami hasonlóval.
Meglepett, hogy egyre járt az agyunk, bár ha már itt van, nem fogom neki elárulni, mit rejt az én levelem. Nem lehettem biztos benne, hogy vajon megfogja-e kapni, de ha nem is kapná meg, jól esett leírni és elkészíteni.
- A szüleid? És süti? Szülősüti? Engem nem csipáznak a szülők.
Elfintorodom és nyelek egy nagyot, csak úgy színpadiasan a miheztartás végett. Nem igazán tudom helyén kezelni a dolgot, főleg, hogy nekem csak egy iszákos apám van, akivel jobb, ha Jamie nem kerül egy asztalhoz, soha nem láttam működő kapcsolatot, főleg nem olyat, ahol kölykök is vannak ráadásul ennyi, féltem, határozottan így kapva kaptam az alkalmon, hogy terelhetem a témát. Hátrébb lépek és körbefordulok.
- Látod látod? Sehol a sapka, meg a te pólóid.
Széttárom a karjaimat és felvonom a szemöldökömet, bizony, próbálok csinos csajszi lenni, bár nem igazán megy, szívesebben sörözöm és tömöm a pizzát.