Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=830646#post830646][b]Borbély A. Leila - 2021.04.30. 00:35[/b][/url]

A változatosság kedvéért teljesen józan voltam. Igaz, nagyon nehezen tartottam távol magam a kedvenc kis tasakomtól, de lassan a készlet is elfogyott a hónapra, meg a kedvem is jobb volt, mint általában. Arról nem is beszélve, hogy Ádámot vártam, hogy a beígért filmezést végre tető alá hozzuk. Azt beszéltük, hogy az utolsó óránk után a folyosón bevárjuk egymást, és együtt foglaljuk be a levitás mozitermet - akkor is, ha valakik épp bent romantikáznának, mert rohadtul leszartam. Arra viszont nem számítottam, hogy esetlegesen felfigyelnek rám az emberek. Pontosabban egy bizonyos. Milán.
A férfi azonnal a falhoz passzírozott, és a fülembe kezdett suttogni. Valószínűleg le akart smárolni, csakhogy elfordítottam a fejem.
- Most nem, Milán. Egy másik délután talán. Dolgom van - válaszoltam neki, de a szemébe nem mertem felnézni. Talán túlságosan ismerős volt a helyzet. A beszorítottság érzése. Lehunytam a szemem, ahogy újabb szavakat suttogott, és kezével a mutatni kezdett. Először csak a karomat simította végig, majd mikor azt elkaptam, a derekamnál fogva rántott közelebb. A mellkasán megtámaszkodtam a tenyeremmel, hogy el tudjam tolni.
- Értsd meg, hogy most nem - mondtam egy fokkal határozottabban, és fészkelődni kezdtem masszív, izmos karjai között. Csak nem tágított. Ajkai utat törtem a nyakamhoz, és csókokkal kezdte behinteni. A folyosón elhaladó emberekre néztem, segélykérően próbáltam találni legalább egy valakit, aki akár csak visszanéz rám, de mindenki inkább a plafont nézte vagy a földet. Egyedül voltam, ahogy mindig. Bassza meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=830750#post830750][b]Borbély A. Leila - 2021.05.01. 21:54[/b][/url]

- Ez nem vicces, hagyd abba - nyikkantam egyre kétségbeesetten, ahogy realizáltam, hogy nem vagyok elég erős hozzá, hogy Milánnal bármit kezdjek. Böhöm nagy volt hozzám képest, és éreztem, ahogy odalent is egyre jobban beindult rám. Balja a fenekemet markolászta, míg jobbja a pólóm alá kúszott. Csak nem akarta a folyosón csinálni. Talán ha becsalom az egyik terembe lesz menekülőutam. Csak egy pillanat kellene, egy óvatlan elengedés, és már hűlt helyem lenne. De ahogy a gondolatsor végére értem volna, hirtelen minden megváltozott. Megfeszült mellkasomból hirtelen szuszakoltam ki az addig bent tartott levegőt, és szinte csillogó szemekkel néztem Ádámra, ahogy felém fordult.
- Igen, én... - kezdtem volna, és Ádám fele indultam. Milán a karomnál fogva kapott el, és hatalmasat rántva rajtam parancsolt maga mögé.
- Húzd el a csíkot Fellner, mielőtt megjárod - fenyegette a tagbaszakadt férfi, és még jobban kihúzta magát, hogy megmutassa Ádámnak milyen hajszál kevés esélye van. - Mi csak szórakoztunk Leilával. Semmi közöd hozzá - beszélt felsőbbrendűen, én pedig abban a pillanatban realizáltam a szituáció komolyságát. Bármennyire is féltem egyedül maradni Milánnal, sokkal jobban tartottam tőle, hogy ez mire futhat ki.
- Hagyd békén Ádámot, kérlek - fogtam meg a hatalmas srác vállát, hogy magam felé irányítsam a figyelmét. Lopva barátomra néztem, igyekezve bátornak mutatkozni, és egy mosolyt is küldtem felé. - Semmi gond. Minden rendben lesz - bizonygattam, és idegesen a fülem mögé túrtam egy tincset. A testem csak eszköz. A testem csak eszköz - mantráztam magamban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=830762#post830762][b]Borbély A. Leila - 2021.05.01. 23:52[/b][/url]

Ezerszer hagytam volna, hogy kihasználjanak, ha ezzel biztosítani tudtam volna Ádám egészségét. Csak én hiába tettem volna meg, ha ő továbbra is beleállt a szituációba. Tekintetem elsötétült, ahogy hallgattam a kettejük rövid szócsatáját.
- Kérlek, neee - sikkantottam az utolsó szót, ahogy Milán keze lendült. Indultam utána, hogy valamiképp megvédjem Ádámot, bárhogy, de nem volt rá szükség. Egy pillanat alatt néztem végig, ahogy barátom kifekteti a tagot. Csodálkozva néztem nem csak én, de az egész folyosó a jelenetet. Most bezzeg figyeltek...
Odafutottam Ádám mellé, és lerogytam térdelésben mellé. Épp nem érdekelt, hogy Milán él-e még, felőlem akár a padlón is maradhatott. - Jézusom ne haragudj! - Remegő kezekkel fogtam meg az arca két oldalát, és hajtottam hátra gyengéden a fejét. - Várj egy kicsit - szóltam aggódva, ahogy már az én kezemen is vékony csíkba végigfutott a vér. Gyorsan lekaptam magamról a fekete blézeremet, és egy csomóba összegyűrve Ádám orra alá nyomtam. - Jaj, miért pont te? - suttogtam idegesen, és a fiú szemüvegéért nyújtózkodtam. Talán még sose voltam ennyire ideges, mint akkor. - Tartsd hátra a fejed, el kell mennünk a gyengélkedőre - tájékoztattam, de csak azért járt a szám, hogy levezessen a felesleges feszültséget magamban.
- Jézusom Ádám, miért kellett nekiesned, nem láttad mekkora darab? - kértem számon zsörtölődve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=830892#post830892][b]Borbély A. Leila - 2021.05.04. 23:59[/b][/url]

Rettentően aggódtam, hogy Ádámnak miattam lesz baja. Igazából talán ki se néztem volna belőle, hogy képes lenne ilyen kibaszott menőn megvédeni magát. Lenyűgözött, csak ezt még egyenlőre én magam se fogtam fel a reszkető kezeimmel egyetembe. Hirtelen csak azt a rohadt sok vért láttam, amit mind elvesztett - bár utólag belegondolva egy havi alkalmával naponta hatszor annyi vér jött ki belőlem, szóval nem kellett volna, hogy nagyobb baja legyen tőle.
Lassan a szívverésem is visszaállt normálisba, és képes voltam felmérni a helyzetet, mint egy normális ember. Hagytam, hogy Ádám félretolja a kezemet az orra elől, és egy kisebb lila puklin kívül nem történt nagyobb. Mármint se orrtörés, se elmozdulás, szóval egész jól megúszta a mérkőzést.
A fiú karjába bokszoltam. - Ez nem vicces. Mi lett volna, ha komolyabb bajod esik? Vagy rosszul számolsz? - tettem fel számon kérőn neki a kérdéseimet. rád kezet emelni senki. Félrenéztem, ahogy a mondat elhagyta a száját. Persze, soha senki mi? Mintha csak így működne a világ.
- Azt akarta, hogy most csináljuk, én meg hiába mondtam neki nemet. Dehogynem tudod! Múlt hét szerdai vendég a pubban. másnap meséltem, hogy előbb elment mint én - tértem vissza a sokkos állapotból a saját stílusomba. Oldalra nézve csekkoltam végül le a szemüveget, majd a csizmám szárából előhúzva a pálcám mormoltam el a varázsigét.
- Tessék, máris jobb, mint újkorában - nyújtottam át a gazdájának egy vigyor kíséretében. A folyosón egyre többen lettek, és mindenki úgy sutyorgott, mintha csak megöltünk volna valakit. Zseniális. - Gyere Ádám. Belátogatunk a gyengélkedőre, aztán végre megnézzük azt a filmet. Mit szólsz? - álltam fel, aztán nyúltam Ádám kezéért, hogy segítsek neki felkelni. Közben egy pillanatra Milán irányába néztem. Valaki őt is próbálta összekapargatni, közben pedig gyilkos fejjel nézett ránk. Már biztos voltam benne, hogy legközelebb nem leszek ilyen kedves vele.