37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Harsogó portrék folyosója - Rachel Octavia Amber hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. március 30. 14:51 | Link

Mihael Gérard Saint-Venant


Rach megbeszélte az egyik diáktársával, hogy találkoznak a harsogó portrékkal teli folyosón, úgyhogy elindult a célhelyszín felé. Sötét farmert, fekete tornacipőt és egy fekete hosszú ujjú felsőt viselt, haját kiengedve hagyta, így indult neki az útjának. Szerencsétlenségére a várva várt személy mégsem jött el, mert már fél órája várt rá és nagyon unta a dolgot, holott tudta, hogy a másik mindig pontos volt és utálta a késést, de úgy volt vele, hogy vár rá egy ideig, hátha el kell intéznie egy fontos dolgot a találkozó előtt, de mivel már régóta ott rostokolt, belátta, hogy jobb, ha lassan elindul, mert ebből a taliból nem lesz már semmi. Ahogy ott állt, jobban szemügyre vette a falon lógó népességet, akiknek valóban be nem állt a szájuk, igazi trécselős, közösségi életmódot folytattak.
- Nagyon előnytelen ez a ruha rajtad. -fejtette ki hangosan a véleményét az egyik kép előtt állva, amelyen egy piros ruhás nő volt látható régimódi, gusztustalanul túldíszített csicsás szerelésben. A ruháját csillogó bigyók borították, nagyon idétlenül nézett ki és bohócot csinált viselőjéből.
- Hogy mit mondtál?! Azonnal vond vissza! Ez a ruha maga a tökély! -rikácsolta mérgesen a hölgy, aki tombolt a dühtől, mivel megsértették az önérzetét.
- Sajnálom, de azt kell mondjam, ocsmány ez a ruha. Nekem egyáltalán nem tetszik, csak lehet véleményem! Vagy fáj az igazság? -vágott vissza Rach, közben vigyorogva mérte végig a nőt és arcára kiült a nemtetszés mimikája.
- Pimasz, neveletlen lány! Tudod, a te ruhád is ocsmány! - válaszolta egyre mérgesebben a portré alanya, miközben hevesen Rachel-re mutogatott.
- Az enyém legalább nem idejétmúlt csiricsáré. Na pá! -válaszolt higgadtan, gúnyos mosollyal az arcán a nőnek, még integetett is hozzá a végén.
Nem ment messzire, még egy képet megnézett, ami egészen lekötötte, egy idősebb férfi volt rajta és egy terülj-terülj asztalkámnál üldögélt, amely tele volt rakodva finomságokkal. Az illető nem evett, csak játszadozott a tányérján lévő étellel, bár Rach nem is tudta eldönteni, hogy a festmények ehetnek -e vagy sem, bár ha aludni és trécselni is tudnak, akkor miért is ne vehetnének magukhoz némi táplálékot?
- Nem ízlik a kaja? Vagy nincs aki megetessen? -kérdezte a lány csodálkozó fejjel, közben tekintete a férfiról az ételre vándorolt.
- Hogy merészeli?! -visított fel az uraság, közben kését és villáját fenyegetően maga elé tartotta, bár Rachel nem tudta mire vélni ezt a fura viselkedést, azért jót szórakozott rajta. Úgy látszik, hogy megtalálta a délutáni mulatságát, egy ideig nem fog unatkozni, ugyanis a portrékat bosszantani igen felemelő érzés!
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 20:57 | Link

Choi Min Jong


Eltelt már jó néhány hónap, amikor a Rellonos újdonsült ismerősével jókat mókázott az átmeneti szállásukon, avagy kidekorálták a mosdót a másik iskolában. Akkor Choi megígérte Rachel-nek, hogy megrajzolja neki a lábára a kívánt sárkányos tetoválását és azt is megemlítette, hogy nagy valószínűséggel a Bagolykő Mágustanoda diákja lesz. A hírek szerint ez sikerült is neki, ráadásul a Levitások prefektusa lett, szóval nagyon tudhatott valamit, ha már most ilyen nagyszerű sikereket ért el az elején. A lány bagolyban üzent neki, hogy találkozzanak a Harsogó portrék folyosóján, hogy egyeztessenek a tetoválással kapcsolatban, mivel az előző helyen már nem sikerült nekik egyeztetni.
~ Remélem, hogy eljön a megbeszélt helyre. Jó lenne, valami őrültséget is csinálni vele, mert a mosdó dekorálást is élveztem! Igaz ijesztően indult az egész, révén, hogy az elején nem szólalt meg, csak magával ragadt, de aztán később kiderült, hogy jó fej srác! ~ -gondolta magában Rach, miközben várt a fiúra a folyosón. Fekete nadrágot, fekete cipőt, világoskék blúzt viselt, haját pedig kiengedve hagyta.
- Ó, Matilda! Miért kísértesz még? Miért nem hagysz már magamra?! Mondtam már neked, hogy nem akarlak többé látni! Hagyj végre békén!
- Jaj, Bence! Hogy mondhatsz nekem ilyet? Hisz tudod jól, hogy nélkülem sehol sem tartanál! Nekem köszönhetsz mindent! Ugye nem felejtetted el az egyezségünket? Egyébként is, minket már az egész élet összeköt, úgyse szabadulhatsz tőlem!
Rachel ezt a felemelő párbeszédet hallgathatta, amíg türelmesen várt a fiúra, nem szeretett volna belefolyni a társalgásba, hiszen nem az ő dolga volt, hogy mit beszél egymással a kedves páros, másrészt nem is érdekelte annyira, hogy belefolyjon a dolgaikba, inkább arra koncentrált, hogy kibírja addig visszadumálás nélkül, amíg megérkezik Choi.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 16. 20:58 Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 21:53 | Link

Choi Min Jong


- Szia! Örülök, hogy végül eljöttél! -köszöntötte Rach a fiút nagy lelkesedéssel, majd hozzátette:
- Öhm, nem találtam, tudod még ez a legjobb hely megbeszélések gyanánt!
- Ó Márta! Miért nem szeretsz már? Mit ártottam neked? Ugye visszafogadsz kegyeidbe? Én még mindig szeretlek téged!
- Hagyj már békén Áron! Megmondtam már neked világosan, hogy mást szeretek! Nem foglak visszafogadni, térj már észhez és hagyj békén!
- De jó, látod ezt kell folyamatosan hallgatnom! A szerelmi drámákat! -mondta oda a fiúnak, hiszen már a feje tele volt ezekkel a csodálatos történetekkel...már nagyon unta az egészet és várta, hogy megérkezzen a partnere és felszabadítsa ebből a kegyetlen helyzetből.
- Ugye tudod, hogy miért vagy itt? Ígértél nekem valamit! -mondta élcesen a szemeit forgatva, miközben Choi-ra nézett.
- Gratulálok a prefektusághoz! -említette meg neki kedvesen a Rellonos, mert valóban büszke volt rá, hogy mióta itt van, ilyen szép eredményt ért el, de remélte, hogy nem szállt a fejébe a dicsőség és kapható lesz még egy kis rosszalkodásra, vagy csínytevésre a közeljövőben, hiszen megőrizhetné még magából azt a részét, amit a másik suliban ott hagyott a mosdóban. Remélte, hogy nem szállt el vele a ló, amikor kinevezték prefektusnak, mert úgy ismerete meg őt, hogy egy belevaló, vagány srác, aki nem fél megtenni semmit sem és egyáltalán nem tart a következményektől. Persze azt tudta, hogy ez a poszt következményekkel és felelősséggel jár, de azért azt remélte, hogy megőrzi majd régebbi énje egy darabkáját és mit sem törődve a dolgokkal belemegy egy újabb őrültségbe, bár ezt előre nem láthatta, szóval minden leendő következmény a fiún múlott.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 07:49 Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 23:45 | Link

Choi Min Jong


- Igen, én választottam! -felelte a fiúnak, aki abban a pillanatban továbbhúzta, mielőtt megszólalhatott volna.
- Jó lenne, de én csak egy számot ismerek, ami továbbsegítene minket,
ezt dúdolva még mindig jobb mint a portrékat hallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=31tiWX-8bdc
- Hülyeség? -kérdezett vissza Rach, mert nem gondolta volna, hogy a srác nem gondolta komolyan  a prefektusi kötelességeit. Bár ha jobban belegondolt, akkor rájöhetett arra, hogy nem lesz már olyan komoly követője a sok lazaságban, amiben idáig részt vett, hiszen, idáig nagyon laza volt.
- Szóval most, hogy prefektus lettél, akkor minden kötetlenségnek vége van? -érdeklődött a lány szomorúan, majd hozzátette:
- Tudod tartozol nekem még egy tetoválással, méghozzá a lábamon egy sárkánnyal, ugye nem felejtetted el? -kérdezte Rach érdeklődve, mert nagyon izgult, hogy vajon a fiú tartja -e az ígéretét, vagy sem.
- Egyébként hogy érzed magad az iskola falai között? Remélem, hogy megtaláltad a számításaidat! -tette hozzá a lány.
- Na még ilyet! Ne mondd, hogy nem szeretsz! Tudom jól, hogy nagyon odavagy értem!
- A fenéket! Hagyj már békén! Nem érzek már irántad semmit! Felejts el légy szíves! Idővel majd találsz magadnak mást!
- Ó igen! Ez aztán az igazi szerelmi élet! Nagyon örülök neki, hogy ezt hallgathatom egész délután! Elegem van ebből! -mondta határozottan legyintve, mert már nagyon unta az egész szövegelést, elege volt ezekből a különleges megjegyzésekből és ezt nem félt  a környezete tudtára adni.

Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 07:50 Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 17. 11:21 | Link

Choi Min Jong



- Uhh, szörnyű hangom van, úgyhogy inkább befogom a szájukat ezeknek a folyamatosan trécselő festményeknek:
- Silencio! -mondta ki hangosan, határozott a némító bűbájt, miközben a pálcáját a pletykás nép felé irányította és végre elérte azt, hogy csend legyen a folyosón. A portréknak ez nem igazán tetszett, de nem tudtak mit csinálni, más elfoglaltság után kellett nézniük beszélgetés helyett.
- Azt hiszem, hogy ezután nem ártana rájuk szórni egy kis felejtés átkot, mert tuti, hogy be fognak árulni minket a prefektusoknak vagy a tanároknak. -fordult a fiúhoz, mikor végzett a varázslattal. Jól tudott bánni a pálcával aranyvérű családja révén, de ritkán élt ezzel, jobban szerette úgy megoldani a dolgokat, hogy legyen bennük kellő kihívás.
- Ez vicces igen, hogy téged választottak erre a posztra, ne feledkezz meg magadról azért sose és légy mindig olyan, amilyen voltál, ne add fel a másik énedet, unalmas folyton jónak lenni. -válaszolta a Rellonos a srácnak, mert nem szerette volna, hogy esetleg elszaladjon majd vele a ló és megfeledkezzen magáról, bár erre kicsi volt az esély, de nem zárta ki ennek a lehetőségét sem a későbbiek folyamán.
- Azért szeretnék a lábamra, mert ott jól néz ki és pont akkorára gondoltam, ami átéri a bokámat, mivel Rellonos vagyok így a sárkányra esett a választásom, és régebben is ilyet szerettem volna csináltatni, mert számomra sok mindent szimbolizál az a lény. -válaszolta Rachel, majd a végén sóhajtott egy nagyot, remélte, hogy teljes körű magyarázatot adott a fiúnak a tervezett tetoválásával kapcsolatban, de szívesen megválaszolta volna még az esetleges további kérdéseket.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 16:29 Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. június 4. 15:07 | Link

Choi Min Jong


- Akkor jó. Megnyugtató, hogy létezik még nálam is borzalmasabb hangú egyén. - felelte kuncogva Rach, miközben arra gondolt, hogy a húga valóban szerencsés, mert neki szép hangja van, cserébe nem szeret énekelni.
- Oh, ez igaz, örülök, hogy nem vagy az a vaskalapos prefektus. Szerintem sokan hálásak lennének érte, ha nem kéne hallgatniuk ezt az állandó jellegű duruzsolást és hangzavart, amikor épp erre járnak. - válaszolta a Rellonos, hiszen máris jobban érezte magát, hogy végre csend volt körülötte, mert már nagyon zavaró volt az örökös szószátyárság.
- Nos, azt hiszem, ebben hasonlítunk. - tette hozzá röviden Rachel, amikor Choi kijelentette, hogy igazából sosem volt jó. Egyelőre nem állt szándékában megemlíteni neki az éjszakai kihágásait és a seprűs kalandját, ami majdnem balesettel végződött vagy akár rosszabb is lehetett volna, mert nem akarta, hogy bajba kerüljön emiatt, hiszen mégiscsak egy prefektussal társalgott. Igaz, hogy azért belegondolt abba, hogy nagy valószínűséggel nem árulta volna be őt a fiú, mivel a mosdót is együtt dekorálták ki, de azért egyelőre jobbnak látta, ha hallgat erről, később pedig bármikor elmesélheti neki, ha jobban megismeri, szóval lesz még rá bőven alkalma.
A festményeknek láthatóan nem tetszett, hogy csöndben kell maradniuk, mert megvető és haragos pillantásokat küldtek a lány felé, de Rach mit sem foglalkozva velük tovább csevegett:
- Igen, itt van a zsebemben! - válaszolta a zöldike, majd előhúzta a kissé gyűrött papírfecnijét és egy miniatűr íróalkalmatosságot is mellékelt hozzá, amiket aztán átadott a srácnak, hogy elkezdhesse megrajzolni a kívánt sárkányos tetoválását.
- Aztán szép legyen ám! - közölte vigyorogva, majd a fiúra emelte a tekintetét, és várta, hogy megszülessen a nagy alkotás.
Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. június 30. 21:06 | Link

Choi Min Jong


- Szépet! Na jó, biztosan tetszeni fog! - felelte mosolyogva a lány, majd elnevette magát, hiszen maga az egész helyzet nagyon muris volt.
- Nos, a jobb lábamra szeretném oldalra, a térdem és a vádlim közé, de a vége tekeredjen a vádlimra, szóval öhm...érted! - próbálta elmagyarázni Rach a kívánságát, igaz régebben ezt említette, így remélte, hogy a srác fel tudja idézni valamennyire, hogy mire is gondolt pontosan.
- Tehát a jobb lábszáram alsó oldalára. - ismételte meg rövidebben a Rellonos, és közben kicsit mosolygott is magán, hogy ilyen nehezen tudja kinyögni, mit is akar.
A zöldike helyet foglalt Choi előtt a földön, és karjával átkarolta a térdét, közben pedig a fiúra nézett, aki a vádlijára illesztette a lapot, aztán hasra feküdt és látta, hogy nagyon elgondolkodott. Gyanította, hogy azon tűnődik, mit hozhat ki ebből az egészből, és valószínűleg próbálta elképzelni, hogy milyen sárkány illene rá.
- Különösebb speciális kívánságom nincs, de szeretném, ha fekete színű lenne és nonfiguratív. Nem igazán szeretem a színes tetoválásokat, illetve csak néhány tetszik azokból, de a sárkány ne legyen az! Kb. ennyi az elképzelésem, ha gondolod, akkor készíthetsz több fajtáról is vázlatot, aztán majd meglátjuk. - válaszolta Rach, miközben kicsit aggódóbb hangnemre váltott, remélte, hogy Choi megérti, hogy mit akar pontosan, mert idáig eléggé úgy tűnt, hogy csupa halandzsa, amit összehord neki. Kicsit hülyén érezte magát emiatt, de próbálta nem kimutatni ezt, belegondolt abba, hogyha valamit nem ért a srác, akkor majd úgyis visszakérdez. Általában nem esett nehezére kifejeznie magát, de most egy olyan helyzetben volt, hogy ő maga sem tudta, mit akar pontosan, mármint, hogy milyen sárkányt, ezért is bízott abban, hogy Choi egy olyan rajzzal lepi majd meg, ami neki is elnyeri a tetszését és utána már csak a megvalósítás van hátra.
Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. július 17. 19:58 | Link

Choi Min Jong



A lány értette, hogy a srácnak nem sok fogalma van arról, hogy pontosan mit is akar. Igazából neki se volt teljesen pontos elképzelése róla, de azért némi ötlete már volt.
- Nos, ettől eddig szeretném! - mutatott a térde alá közvetlen oldalra a lábán, szinte a lábszára végéig. Ó köszönöm! - válaszolta kissé elpirulva, amikor Choi megjegyezte, hogy szép lába van, ezt nagy dicséretnek vette.
- Nem kell, hogy szárnya legyen... Pici tüzet okádjon és tekeredjen, a farka vége kulcsolja át a bokámat, valahogy úgy gondoltam. - próbálta magát kifejezni Rach, mivel tudta, hogy nincs egyszerű dolguk.
- Nézd, tudom, hogy nem könnyű, amit kérek tőled, de bízom a kreativitásodban. - jelentette ki kedvesen, mosolyogva a Rellonos, hiszen bízott benne, hogy a srác feltalálja magát és az elmondása alapján megrajzol valami olyasmit, ami neki is tetszeni fog. Ha pedig nem így történne, akkor türelmesen rávezetné, hogy mit is akar pontosan, mivel még rajzolhat több variánst is, szóval nincs minden veszve, csak meglesz előbb-utóbb a végeredmény.
- Ja és mint már említettem, fontos, hogy nonfiguratív legyen. - magyarázta Rachel, hiszen ezek a tetoválási minták tetszettek neki a legjobban. A szülei nem biztos, hogy örülni fognak ennek, de ez őt egyáltalán nem érdekelte. Úgy volt vele, hogyha már megvan a tetoválása, akkor már úgysem tudnak vele mit csinálni, szóval kénytelenek lesznek megbékélni legújabb testékszerével.
- Te mikor csináltattad a piercingjeidet és kivel? - érdeklődött Rachel, hiszen még nem is kérdezett rá erre a dologra, és nagyon kíváncsi volt rá.
Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. július 17. 20:39 | Link

Choi Min Jong



Choi nagyon tárgyilagos volt, de ezt a lány egyáltalán nem bánta, mert legalább nem kellett szabadkoznia a pirulása végett.
- Nos, tényleg így van, szerintem nagyon kreatív vagy, szóval szerintem megbirkózol ezzel a dologgal! - mondta biztatóan Rach, miközben a fiúra nézett, mert valóban úgy gondolta, hogy Choi-nak ez nem kihívás.
- Ó, értem. Miért tanácsoltak el, ha nem titok? - kérdezte a lány félénken, hiszen nem volt biztos benne, hogy a másik erre választ fog neki adni. Benne volt a pakliban, hogy feláll és otthagyja, vagy egyszerűen semmit sem válaszol rá, vagy kioktatja, hogy ne tegyen fel ilyen jellegű kérdéseket, esetleg őszintén felel rá.
- Wow, az jó buli lehetett! Én még nem tudom, hogy mit fogok részegen csinálni, ha esetleg eljutok odáig. Mindenesetre nem vállalok magamért felelősséget az tuti. Időnként azért ki kell rúgni a hámból, annyi biztos, csak hát ésszel, ha lehet. - mondta lelkesen a Rellonos, aki még sose itta le magát úgy, hogy képszakadás legyen, max. annyit ivott, hogy kissé spicces állapotba kerüljön, szóval még sose rúgott be igazából.
A lány remélte, hogy sose jön el az az idő, amikor olyat tesz öntudatlan állapotban, amit később még megbánhat, úgyhogy mindig figyelt arra, hogy mennyi alkoholt visz be a szervezetébe. Persze nem zárta ki, hogy a jövőben bármi megtörténhet, de idáig mindig kordában tartotta magát, ha italozásról volt szó, avagy, ha úgy érezte, hogy kissé a fejébe szállt az ital, akkor inkább megálljt parancsolt magának és nem ivott tovább.
- Én még sosem kerültem a spicces állapotból mélyebbre. - jelentette ki, bár nem tudta, hogy ez mennyire érdekli a fiút, de úgy érezte, hogy ezt még hozzá kell fűznie az előző kijelentéséhez.
Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. július 17. 21:15 | Link

Choi Min Jong


- Ó, értem! Hát sokszor én is inkább mást csinálnék, minthogy órákra járjak... Kár, hogy ezt nem tehetem meg, de azért ha valami rendhagyóra készülsz, akkor légy szíves szólj, és jövök én is! - kacsintott rá a lány cinkosul, mivel nagyon jól érezte magát a mosdó kipingálásánál, szóval szerette volna, hogyha valami hasonlót visz véghez a srác, akkor szól neki és együtt csinálják. Igaz az ismeretségük igen furcsán indult, mert az elején Rach azt hitte, hogy egy sorozatgyilkossal vagy affélével van dolga, és mindaddig tartott a sráctól, amíg ennek az ellenkezője ki nem derült. Mindez annak volt köszönhető, hogy a fiú hevesen, gondolkodás nélkül vitte bele a dolgok közepébe mindenféle magyarázat nélkül, de ez már mind a múlté és maximum egy jót mosolyog rajta, amikor visszagondol erre az emlékre.
- Hát ha buligyilkos az öcséd, akkor nem biztos, hogy díjazta volna ezt az egészet! - válaszolta Rach somolyogva, miután gondolataiból visszatért a valóságba. Idáig nem esett szó a srác családjáról, szóval mostanáig nem is tudott róla, hogy volt egy öccse is, mivel csak a mostani találkozásuk elején említette meg Choi, hogy az öccsének is rossz az énekhangja. Nem is akarta firtatni a dolgot, ezért inkább csöndben maradt.
- Rendben, igyekszem. - felelte Choi-nak, mivel ő is egyetértett azzal, hogy a spicces állapotnál tovább menni már veszélyes móka.
A srác megrajzolta a Rellonos leendő tetoválását, ami nagyon elnyerte a lány tetszését.
- Wow, ez nagyon jó! Ügyes vagy, köszönöm! Ez tökéletes lesz! Annyi lesz csak a változtatásom, hogy a végén a bokámnál tekeredjen a vége, de az már csak apróság! - lelkendezett a lány, miközben elkönyvelte magában, hogy Choi igazán tehetséges és nem semmi teljesítmény, hogy rögtön elsőre megrajzolta azt, amire gondolt.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. július 17. 21:34 Szál megtekintése
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. július 17. 22:12 | Link

Choi Min Jong


- Értem. De látod, most itt vagy és csak ez számít, hogy visszatértél az intézménybe. - válaszolta Rach komoly arccal, mert méltányolta azt, hogy Choi nem adta fel és újra a padokat koptatja, hogy elérjen valamit.
- Ó, hát nem lehet köztünk túl sok korkülönbség! - nevetett fel Rach, mikor a srác azt taglalta, hogy ő még milyen fiatal és spec. előtte az egész élet. A lány ezen jót mókázott, alig bírta abbahagyni a nevetést, de aztán leállt ezzel nagy nehezen.
- Bocs, csak nagyon muris volt, ami elhangzott a szádból az előbb! - felelte mosolyogva Rach, miközben a fiúra nézett és elkönyvelte magában, hogy biztosan túl komoly a korához képest, azért mond ilyen furcsa dolgokat.
- Érdekes kapcsolatod lehet akkor a testvéreddel. Egyrészt komolyabb nálad, másrészt azért nekem túl merevnek tűnik, szóval tanulhatna tőled egy kis lazaságot. - válaszolta Rach őszintén, ez bizony a húgára is vonatkozott, bár itt fordítva volt az egész, mert ő sokkal komolyabb volt nála, de ez nem is volt baj, mert még volt mit tanulnia a húgának tőle.
- Igen, valóban furán mutatna. Mindenesetre köszönöm, hogy megrajzoltad nekem, hamarosan meg is csináltatom. - válaszolta hálásan a lány, mert legalább most már volt nála valami, ami alapján véghez tudja vinni régi álmát.
- Igen, végeztünk, köszi a segítséget! - felelte a Rellonos, majd miután felsegítette őt Choi, elköszönt tőle és visszament a szobájába a srác rajzával, amit a naplójába tett, nehogy nyoma vesszen. Elégedettség töltötte el ezzel a találkozással kapcsolatban, hiszen végre hamarosan megvalósíthatja az álmát ezáltal.

Köszönöm a játékot!  Smiley
Szál megtekintése
Harsogó portrék folyosója - Rachel Octavia Amber hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint