Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=565759#post565759][b]Havasi Bence Milán - 2016.01.24. 00:53[/b][/url]

A Karácsony több szempontból is emlékezetes maradt most a számára. Egyrészt talán életében először törődtek vele ezen a napon és még ajándékot is kapott. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen egyáltalán lehetséges, hisz eddig ő a saját bőrén ezt a kedvességet és családi szeretetet nem tapasztalta és él benne a gyanú, hogy soha nem is fogja. Bár ki tudja, hogy mi lesz, ha Nina tényleg örökbe fogadja. De ezen még nem gondolkodik előre feleslegesen, bármikor alakulhat másképp...
Viszont most a másik ok miatt van itt. Mégpedig a rohama marcangoló emléke. Van, hogy elkapja a mellkast összeszorító pánik, hogy ez bármikor megismétlődhet, sőt, rosszabb is lehet. Hogy egyszer majd abban az állapotban marad, a saját elméje pusztító káoszában. Ilyenkor még inkább, még görcsösebben próbál kapaszkodni a gondolataiba, minden apró kis foszlányra. Viszont ez a hely képes elnyomni ezt a késztetést. A folyosón uralkodó hangorgia képes túlszárnyalni a fejében nyüzsgő dolgokat, mielőtt megint elvesztené az irányítást.
Az egyik ablakpárkányon ül és csak bámul kifelé a hóesésbe. Megnyugtatja a monotonitása és furcsa diszharmóniát kelt ez benne a ricsajjal, ami a folyosón uralkodik. Talán ezért nem is nagyon járnak erre, mert a zsibongásba belefájdul az ember feje is hamar. Viszont egy idő után mintha változna a hangulat a a festmények között. Izgatottabb és kíváncsibb, tucatnyi kérdés hagyja el egyszerre a szájukat. Mégpedig egy ember miatt van az újonnan jött felfordulás.
Lassan néz az említett irányába, aki hasonló tempóban közeledik felé. Megakad rajta a tekintete és már érti, hogy miért foglalkoztatja annyira a képlakókat is.
- Ne törődj velük. - A mondat gondolkodás nélkül buggyan ki a száján, mikor a lány a közelébe ér. Nem is érti, mi ütött belé, hisz semmi köze a másikhoz. Nem az ő dolga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=569243#post569243][b]Havasi Bence Milán - 2016.03.01. 12:33[/b][/url]

Mint ahogy tanácsolta, próbálta saját maga is kiszűrni a kellemetlenné vált hangzavart a tudatából, de ahogy a moraj egyre intenzívebbé vált, úgy vált egyre nehezebbé ezt megtenni. Hiába, hogy pont ezért jött ide, hogy a saját gondolatait elnyomják a pletykás festmények, kiknek nincs jobb dolgon a falon lógva, mintsem kibeszélni még a sarokban tanyázó pókot is, hogy ugyan miért csak két perc alatt sikerült neki a hálója azon szakaszát megszőni, holott a konkurenciája már rég végzett vele... Ez pedig csak fokozódik, ha érdekesebb személyeken tudják a nyelvüket köszörülni. Természetesen ahogy Bence megjelent a folyosón, egyből váltottak a pókról őrá, de miután a füle botját sem mozdította, csak mint valami kőszobor meredt az ablakon keresztül a hóesésbe, nem bizonyult elég érdekesnek nekik. Nem úgy, mint a fehér hajú lány, aki még az ő érdeklődését is felkeltette kissé. Manapság az ilyesmi ritkán fordul elő. Illetve ez mindig is így volt.
Le sem vette róla a szemét, nézte a tétova lépteket, a lehajtott fejet... érteni akarta, mint mindig mindent, ha kicsit is burjánzani kezd benne a kíváncsiság. Értette a magatartásának üzenetét, így kissé szigorúbban pillantott körbe a festmények között, nem mintha csúfos nevetésnél többet kapott volna cserébe. Nem is érti magát. Ismét csak megjelenik benne a gondolat, miszerint ez nem is az ő dolga. Illetve eddig nem volt az...
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - Lecsúszott az ablakpárkányról és már hajolt is le, hogy összeszedje az elhullajtott könyveket, hisz miatta kerültek oda. Gyors mozdulatokkal kanalazza őket össze, majd mire eléri a fülét a lányos hang, már előtte ácsorog.
- Nem vagyok kép. Tessék. - Óvatosan nyúl a lány kezéhez, hogy odaadhassa a könyveket a tulajdonosnak. Próbál nem ismét ráijeszteni, de valószínűleg ismét kudarcot vall, főleg, hogy végül is hirtelen termett előtte is.
- Unatkoznak. Nincs jobb dolguk, mint a véletlenül erre tévedő diákokon járatni a szájukat. - Vállat von, talán nem is igazán szorult a lány pont az ő magyarázataira. De ezzel egyetemben a képek is egyhangú bosszúsága változtatta meg a folyosó hangulatát és ismét ő volt a téma, mint a "pimasz, neveletlen kölyök". Erre azért kissé kénytelen volt elmosolyodni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=574666#post574666][b]Havasi Bence Milán - 2016.03.17. 20:53[/b][/url]

A megjegyzést nem is méltatta válaszra, felesleges szócséplés lett volna csupán. Felesleges azon lovagolni, hogy kinek a hibája volt és kié nem, az se érdekli már, hogy mi volt a kiindulópont. Sokkal inkább leköti a lány tényleges reakciója. A mozdulatai, az apró mimikák...
Rá kell döbbennie, hogy ez a lány... aranyos. És ilyet nagyon ritkán gondol és még ritkábban mond ki. De valahogy olyan őszinteséget lát benne, amit rettentő kevesekben képes felfedezni. Lehet, hogy ez csak egy kósza benyomás és alapja sem lesz a későbbiekben, de nem veti el elsőre mindezt. Hisz kell valaki, aki nem bájolog, aki nem játszik szerepet... aki csak önmagát adja...
Talán túlságosan is. Teljesen lefagy a mozdulatban, mikor  elugrik tőle, mintha valami gyógyíthatatlan beteg lenne. Végül is valahol helytálló a gondolat, de mégis... csak nem ordít róla, hogy valami már nincs egészen rendben fejtájékon. Viszont öröm az ürömben, hogy képes a keze között megtartani a könyveket. Legalább nem csinált magának plusz munkát.
- Hé, nincs miért bocsánatot kérned. - Csak egy kis idő után szólalt meg, hangjában pedig valami furcsa mellékzöngét lehetett kihallani. Talán... mosolygott? Ő? Ritka pillanatok egyike, de a görbület tényleg megjelent az arcán. Olyan kellemesen abszurdnak találta a kialakult helyzetet. Viszont hamar tova is szállt a mimika.
- Nem akarlak újra megijeszteni, de most hozzád érek, hogy odaadhassam a könyveid, jó? - Nyugodtan beszél és tényleg csak azután érinti meg óvatosan kissé, hogy arra engedélyt kapott. Nem szeretne egy furcsa ördögi körbe kerülni a figyelmetlensége miatt.
A megjegyzésre emeli csupán a tekintetét ismét a képekre és lassan végigjáratja azt rajtuk. Egy darabig csendben is marad, ahogy elmereng a feltételezésen.
- Szerintem, ha megkérdeznéd erről őket, nem mondanának túlzott negatívumokat. Tudod, szerintem ők olyanokat láthattak, amiket mi valószínűleg sosem fogunk. - Nem vár megerősítést, sem ellenvetést a képek felől, így próbálja csak olyan hangerővel lefektetni a saját véleményét, hogy csak a lány hallhassa. Hisz tényleg, mindennek megvan a maga előnye és hátránya, csak az az emberfüggő, hogy ki melyiket tartja fontosabbnak, melyiket közvetíti a világ felé.
- Mégis honnan tudod, hogy... mindegy. - Meglepi a kérdés, nem is kicsit. Hisz nem volt nehéz felmérni a lány helyzetét és az imént még pont, hogy az egyik falon ücsörgőnek nézte. Mégis akkor honnan tudja, hogy már jó ideje itt van? Végül viszont csak sóhajt egyet és a tarkóját vakargatva tekint el a folyosó vége felé.
- Olykor szükségem van arra, hogy valami képes legyen elnyomni a saját gondolataimat a fejemben. - Nehezen találja a szavakat, nem igazán szeret erről beszélni. De hazudni nem lett volna semmi oka. Hibája mindenkinek van, neki éppenséggel csak több jutott talán, mint másnak. Legalábbis ezen a véleményen van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=581198#post581198][b]Havasi Bence Milán - 2016.03.31. 13:37[/b][/url]

Furcsa. Jóformán menekült, hogy itt lehessen, hogy a káoszban lelhessen nyugalmat, hogy a gondolatai végre kissé elcsendesedhessenek. Most viszont már voltaképp zavarónak találta a hangzavart, most csak egyedül akart volna maradni a kusza gondolatainak áradó tengerével és a lánnyal. Nem, ebben viszont nem volt semmi hátsó szándék, csupán a kíváncsiság. A fehéren vibráló sziluett felkeltette az érdeklődését, adott valamit, amit szeretne mélyebben megismerni. És ezen törekvésében az immár bosszantóan harsogó képek igen megnehezítették a helyzetét. Bár tény, hogy ez a kis kellemetlenségérzet egyáltalán nem ült ki az arcára sem, olyan volt ez, mint a szúnyogcsípés; csak akkor veszi észre az ember, ha tudatosan odanéz.
Épp csak hozzáért a lány puha kézfejéhez jelzésértékűen, de azt is csupán pár másodperc erejéig. Nem híve a fizikális kontaktusteremtésnek, ő inkább a szavak embere, ha választani kéne... Viszont a megjegyzést inkább le se reagálta, csak a festmények felé pillantott. Sosem tartotta magát annak, épp csak magától következtette ki, az alap udvariassági formulákat. Ennél többre nem is igen képes. Ahhoz már egyfajta kötődésnek ki kéne alakulnia és túlságosan kevés embert enged közel magához. Csak benő egyszer majd a feje lágya...
- Ehm... - Habozva nyújtja ki a kezét és óvatosan fogja meg a lányét. A kis malőrön meg épp csak meggörbül kissé a szája széle, de tova is suhan a mimika egyből. - Ha... Eg... Bence. - Általában az emberek legalább a saját nevüket el tudják mondani reflexből... Ő viszont már nem tudja, hogy pontosan kihez is tartozik. Jobbára senkihez.
Olyan gyorsan húzza vissza végül a kezét, amilyen gyorsan csak tudja. Zavartan pislog el oldalra és süt róla, hogy némiképp zavarban is van. Nem akart hülyét csinálni magából... Viszont nincs mit tenni, ami megtörtént, az megtörtént, amit egy sóhajjal nyugtáz is végül.
A kérdésre is csak hümmög kissé meg bólint, hiába tudja, hogy az utóbbi feleslegesnek mondható. A gondolatai ismét ostromolják, túlüvöltik a folyosón uralkodó káoszt, hogy belefájdul a feje is. Csermely megjegyzése rángatja vissza a valóságba és kissé közelebb is hajol, hogy szemügyre vegye az ékszert. Egy darabig nem is szól semmit, csak csendben elemez és keresi a logikát.
- Hogyan segít? Elmondja mi merre van? - Legalábbis erre tudna hirtelen következtetni. Végül csak lassan egyenesedik ki újra és a lány reakcióján kénytelen kissé gúnyosan elmosolyodnia.
- Kétlem. - Gondolkodás nélkül szalad ki a száján. Egy pillanatra csupán sikerült belesüppednie a világvége életérzésbe. - Sajnálom, csak... kiszaladt a számon...