Rachel

Meglepett a bagoly, de eszembe sem volt kihagyni a lehetőséget, hogy megint találkozzak Rachellel. Igaz először nem értettem pontosan, hogy ki is ő, meg mit is akar, de hamar beugrott, mert nem mindennap dekorálok mosdókat csinos lányok, kellemes társaságában. Szóval miután tisztáztam magamban, hogy ki ő, el is indultam a levélben említett helyre.
A gondot csak az okozza, hogy ez a kastély nagyon nagy, új vagyok, és persze bármikor el tudok tévedni. Jó pár alkalommal kell útbaigazítást kérnem, és egyértelmű, hogy nem vagyok a prefektusok gyöngye ebből a szempontból - sok másból sem, Rachellel való első találkozásom a jó példa erre - de azért igyekszem titkolni a helyzetet. Ami sokat segít, hogy a festmények az említett folyosón valóban hangosak, így az utolsó néhány sarkon már csak a hangokat kell követnem. Mennék gyorsabban is, de a felügyelők miatt nem kockáztatok. Eddig békén hagytak, ezután se szeretném ha zaklatnának.
Én még iskolai egyenruhában és talárban vagyok, de ahogy nézem Rachelnek már volt ideje átöltözni... Na igen, a kastélyban lakásnak is megvannak az előnyei. De én nagyon kedvelem a lakásomat is a faluban.
- Szia! - köszönök rá a lányra, próbálva túl harsogni a vitázó portrékat. - Csendesebb hely nem volt? - kérdezem vigyorogva, bár ennek a zajnak is meg van a maga előnye... Kihallgatni biztos csak nehezen tudnak minket. Persze használhatnunk valami bűbájt is, hogy kizárjuk a sok felesleges zajt, de a helyzet az, hogy a változatosság kedvéért fogalmam sincs, hova tettem a pálcámat.

Rámosolygok a lányra aztán szétnézek, melyik portrék élnek szerelmi életet. Nem szeretem az ilyen vitákat, na meg ez a fajta civakodás rossz emlékeket idéz fel bennem. Próbálok hát inkább Rachelre figyelni, és arra, hogy mit is mond. Hegyezni kell ám rendesen a fülem, de szerencsére megértek mindent.
- Te választottad ezt a helyet... - jegyzem meg felhúzott szemöldökkel. Nem hiszem, hogy bárki kényszerítette, hogy itt várjon rám. De végül is mindegy. Vagyis majdnem. Semmi kedvem őket hallgatni - Nem tudsz valami varázsigét, amivel kizárhatnánk a vitájukat? - kérdezem reménykedve. Ha nem, hát az sem baj. Egyszerűen megfogom a kezét és a folyosó egy másik részére húzom, ahol kevésbé vészes a helyzet. Persze itt is van vita bőven, de érezhetően jobban szeretnék maguknak megtartani a felek, hogy mi is a pontos probléma, így jóval halkabban teszik, mint azok korábban.
- Öööö... tényleg? - nézek rá meglepetten. Aztán elgondolkozom, miről is beszélhet. - Ah...! Valamit rajzolni... - mondom megvilágosodva, bár az igazság az, hogy nem emlékszem pontosan mit meg miért, de ha olyan fontos majd megmondja újra.
- Áh! Hülyeség! - intem le a prefektusággal kapcsolatban. Tökre nem érdemlem meg. Tudom, hogy Lin csak azért bízott meg ezzel, mert idősebb vagyok mint a többség, na meg mert jó szomszédok vagyunk. Más ötletem legalábbis nincs a dologra. De nemet meg nem mertem mondani. Be szeretném végre fejezni az iskolát és többet tanulni a művészetekről, szóval ez a legkevesebb. Bár így belegondolva, emlékszem, annak idején féltékeny voltam Beckyre, hogy ő prefektus lett én meg nem. S talán emiatt sem hittem el Carolnak, hogy Teo bá mellém állt volna. De ez megint olyasmi, amin nem kéne agyalnom.

Egyszerűen muszáj arrébb húzni, hát nem lehet ilyen lármában normálisan beszélgetni. Nem is értem, miért itt akart találkozni. Ez valami fura női logika lehet. Mindenesetre sikerül egy csendesebb folyosó szakaszra érni, és így azt is megtudom, hogy varázsolni nem tud, énekelni viszont igen.
- Wow... oké... ez ha elég hangosan énekelsz, akkor jó lesz - vigyorgok rá, és elismerően bólogatok, mert a dal egész jó, s ha már nem varázsol tényleg az az egyetlen dolog, ami tehet, hogy jó hangosan énekel.
Ha tudom, hogy a prefiségről akar beszélni... hát lehet kihagyom. Nem a kedvenc témám. Ezért is inteném le, de azt hiszem félre ért egy kicsit.
- Öhm... gondolom igent kéne mondanom... - húzom el a számat egy pillanatra a feltételezésén, aztán körbe nézek, s bár nem látok senkit sem, mégis közelebb hajolok a lányhoz, hogy a fülébe súghassam - ... de az igazság az, hogy az volt hülyeség, hogy engem választottak erre a posztra...
Aztán visszahúzódom és rákacsintok, hogy értse, eszembe sincs másképp viselkedni. Bár az itteni mosdók nem szorulnak festésre, azért van pár dolog, amit el tudnék képzelni... Csak ugye a felügyelők... Na de egyszer csak elmennek ők is.
Ami pedig a sárkányos tetoválást illeti... Próbálok úgy csinálni, mint aki emlékszik, de hát nem az volt a közösművészetünk csúcsa, amikor ezt ecseteltük és hát le is kellett lépnem, mielőtt rajta kaptak volna, így nem csoda, ha ez kicsit kiesett.
- Ah... jó, hogy emlékeztetsz - felelem végül a köztes utat választva - Amúgy miért szeretnél tetoválást, és miért pont a vádlidra? Miért pont sárkányt?
Érdeklődöm és kíváncsian várom a választ, ha már én vagyok az előrajzoló. Mondjuk, szerintem, egy tetováló szalonban jobbat készítenének neki, de ezen nem fog múlni. Ha pedig nem akar, nem kell válaszoljon. Én szimplán csak kíváncsi vagyok, mert bár több lyuk van a fülemben, mint bárkinek akivel eddig találkoztam errefelé, meg a nyelvem is át van szúrva, arra sosem gondoltam még, hogy tetoválást varrassak magamra. Az iskola pedig... Megint egy olyan téma, amire elhúzom a szám.
- Nem egészen olyan, mint vártam... De valamit valamiért - vonom meg a vállam a tömör válaszom után és bízom benne, hogy ért ennyiből és nem várja, hogy sokat meséljek. Mert bár rettentően élvezek sok mindent, és igyekszem örülni, hogy előbb-utóbb azt is tanulhatok majd, amit tényleg szeretnék, most hogy hullafáradt vagyok nehezebb a derűs oldalát látni a dolognak. Na meg az újból felhangzó mondatfoszlányok sem tesznek jót a kedvemnek.
- És ha nem akar mást? - kérdezem csendesen, a mellettem álló lány valószínűleg nem is hallja, hiszen ő maga is megjegyzést tesz az elhangzottakra, aztán megrázom a fejem. - Mi lenne ha keresnénk egy nyugodtabb helyet? - fordulok Rachel felé, s kérve pillantok rá. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne.

Rachel

- Nekem nem tűnt szörnyűnek. De hát te még nem hallottad az öcsémet, amikor zuhanyozik - nevetem el magam, mert valóban nem volt rossz, amit dúdolt, és szegény Kwonhoz képest mindenkinek aranyhangja van. De a Silencio sem rossz ötlet, sőt, így hogy tökéletesen hajtja végre kiváló megoldásnak bizonyul. Mondjuk, így titkokat nem tudunk megbeszélni, de talán nem is azt akar.
- Ez esetben nem kell sokat keresgélniük, hogy beáruljanak, máris itt van egy prefi... De egyébként nem hiszem, hogy bárkit zavar, ha kicsit csendben vannak - ha meg mégis, nos vállalom a következményeket. De igazán nem teszünk kárt egyetlen műben sem, és feltételezem, hogy később a hangjukat is visszaadja majd nekik Rachel.
Azt gondolnám, hogy a tény, hogy itt vagyok, hogy vigyorogva figyeltem, ahogy elnémítja a portrékat bizonyíték lenne, hogy én nem a jó prefik közé tartozom és hogy nem jó embert választottak erre a posztra, de rá kell jönnöm, hogy ő sem ismer még eléggé. Még akkor sem, ha kipingáltunk egy mosdót már együtt.
Felhúzom a szemöldököm és úgy nézek rá.
- Sosem voltam jó - feleltem még szélesebben vigyorogva. Igaz, mindez nézőpont kérdése. De a közvélemény mindig az volt, hogy egy rosszcsont vagyok, és bár sokat csillapodott a bennem levő kalandvágy, kizárt, hogy valaha is eltűnjön. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ezt itt és most kell megbeszélnem vele, így inkább a tetoválása felől kérdezem. Nekem fura a válasza, de semmivel sem furább, mint amit én adnék, ha a piercingjeimről kérdeznének, így csak bólintok.
- Értem. Van nálad papír meg ceruza? - kérdezem, mert ha esetleg ő felkészült, akkor neki is állhatok már most megrajzolni a kért sárkányt.

Rachel

Nevetek a válaszán, aztán lezártnak is tekinthetjük az éneklős témát. A portrékat is elhallgattatja, így nyugodtan beszélgethetünk.
- Egész biztos sokan vannak - mondom ismét nevetve. Az meg már más kérdés, hogy az újabb téma miatt, lehet jobb lenne mégis csak, ha hangoskodnának, mert ha bárki erre jár, és meghallja, hogy nem vagyunk a legjobbak, akkor bajba is kerülhetünk. Megint más kérdés, hogy minden bizonnyal ki tudnám magyarázni a dolgok, de jobb szeretem, ha nem kell ilyen módszereket alkalmazni. Egy ideje amúgy is fontosabb az őszinteség nekem, mint a kihágások következményei elől való menekülés, azonban vannak még helyzetek, amikor mégis ez utóbbi kerül előtérbe és nem az igazmondás. Nem vagyok szent. Pedig próbálok javulni. Belátom, hogy a sok apró füllentés, amit életem során felhoztam, nem volt szép dolog, s talán pont emiatt kaptam akkor pofont a sorstól amekkorát. De a berögzült szokásokat akkor is nehéz levetkőzni.
Az ő kihágásait nem ismerem, és nem is kérdezek rá. Ha akar beszélni róla, majd elmondja. Engem viszont inkább érdekel, hogy miért is hívott ide. Mert lássuk be, ez azért egy elég fura találka hely. A helyszínválasztást a válasz után sem értem, de egyáltalán nem zavar. Sőt! Miután kiderül, hogy van nála papír és ceruza is, elveszem azokat, majd kényelmesen leülök a földre.
- Pardon? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, amikor azt mondja, hogy aztán szép legyen. Mégis mit gondol ő rólam?
- Melyik lábadra szeretnéd? Pontosan hova? Mekkorát? - kérdezgetek tovább, aztán ha megkapom a válaszokat, akkor olyasmit, teszek, amit esetleg furcsállhat.
- Ülj le - kérem, majd az említett vádlira illesztem a lapot, ha kell feltűrve a nadrágot, aztán hasra fekszem és úgy nézem egy darabig a lábát, próbálva ráképzelni a sárkányt.
- Van speciális kívánságod a sárkány kapcsán? Norvég tarajos, mennydörgő, kínai...? vagy inkább valami mítikus? - faggatom tovább, épp csak felpillantva rá.

Rachel

- Ccöh! - horkanok fel mosolyogva, mert hát nem sokra megyek a "szépet" szóval. Ahogy a további magyarázattal se... - Nem... de őőő... Megoldjuk...
Mert tényleg nem értem, hogy a vádlija fölé és a térde alá, hogy mehetne. Eddig abban a hitben éltem, hogy a vádli van közvetlen a térdhajlat alatt, de lehet rosszul tudom.
- Jah, hogy jah! - mondom végül amikor újra elmagyarázza és végre megértem. Leül én pedig elfekszem. Képzelem milyen látványt nyújthatok. A lapot a lábára helyezem és gondolkozom, próbálom ám elképzelni a sárkányt. Nonfiguratív és fekete. Ez sem túl sok.
- Meg tudod mutatni nagyjából mettől-meddig szeretnéd? - kérdezem még mindig a lábát nézegetve. - Szép lábad van amúgy - jegyzem meg tök mellékesen és ha megmutatja hova és mekkora sárkányt szeretne azt bejelölöm a lapon, aztán elveszem a lábáról és magam elé helyezem, hogy elkezdhessek egy skiccet. Közben pedig tovább kérdezgetek.
- Szárnya legyen? Tüzet okádjon? Tekeredjen, vagy egyenesen álljon? - és még sok-sok hasonló, hogy valami konkrétabb elképzelést kapjak a lánytól, mert mégis csak az ő lábán fog virítani, nem lehet elviccelni a dolgot. Persze ha nem tetszik neki az első, rajzolhatok neki még 100 másikat, de mégis egyszerűbb lenne, ha rögtön az elején tisztáznánk a legfontosabbakat.

Rachel

Bólogatok, jelölök, így már valamivel jobban értem, hogy mit is gondol. A pirulásán mosolygok. De nem teszem szóvá.
- Nekem ne köszönd, én csak megállapítottam a tényt - Mondom neki, aztán a lapra koncentrálok. Igyekszem nagyvonalakban felvázolni egy sárkányt, majd ahogy faggatom és tisztulnak a részletek én is egyre aprólékosabb munkába váltok. Aprókat bólogatva, hogy lássa közben figyelek ám és igyekszem eleget tenni a kérésének.
- Ez igazán megtisztelő - pillantok rá fel végül épp csak egy pillanatra, megvillantva egy vidám mosolyt, aztán visszafordulok a papírhoz, és tovább rajzolgatok, immár hason fekve a folyosón. Már-már elkezdenék dudolászni, amikor feltesz egy kérdést.
- Öhm... Nem is tudom. Az első lyukat a fülembe 14 éves koromban szúrta a legjobb barátom. Totál kiakasztottam vele mindenkit... Úgyhogy jó ötletnek tűnt többet is csinálni. - Mesélem lazán, és el-elmosolyodva az emléken, még ha most kicsit keserűnek is tűnik a dolog.
- Az utolsót egy muglival lövettem, amikor eltanácsoltak a Szöuli Varázslóképzőből. Szimpla dacból - a köztes 3-4-ről meg tényleg nem tudom már. Nem is volt olyan fontos. Bár tudom sokan különösebb jelentőséget nyilvánítanak ezeknek a dolgoknak, nekem csak annyi szerepe volt, hogy "menő" és "kikészíti" az ősöket otthon.
- A nyelvemet pár éve lövettem a szülinapomon, részegen, szóval nem emlékszem... - zavartan megvakarom a tarkómat mert hát khm... Ciki vagy sem... De ez van - De ha emlékeznék rosszul járnának, mert vagy két hétig fel volt dagadva a nyelvem és még beszélni sem tudtam, nem hogy enni...
Elhúzom a számat. Erről amúgy nem szoktam beszélni. Ahogy arról sem, hogy naivan azt reméltem, ennyivel visszaszerezhetek egy lányt. Néha tök idiótának érzem magam. De azért nem bántam meg. Emlékeztet rá, hogy ne kövesem el még egyszer ugyanazt a hibát.

Rachel

- Köszönöm - pillantok fel rá hálásan, aztán visszafordulok a rajzoláshoz. Nem hiszem, hogy elpirulok, legalábbis nem érzem, hogy elöntené a melegség az arcom, de azért zavarba hoz. Még annak ellenére is, hogy tudom hogy jól rajzolok. Festek. Festeni jobban tudok, ez az igazság. De a rajzolás se megy rosszul. Igaz ritka, hogy így kérésre alkotok valamit, de most egészen kikapcsol.
- Túl sokat hiányoztam... - mondom vállvonogatva, aztán felpillantok rá - Vagy ha úgy tetszik, volt jobb dolgom, mint órákra járni - mondom vigyorogva, felhúzott szemöldökkel, s remélem sejti, hogy a mosdódekoráláshoz hasonló nagyon jó időtöltéseim voltak. Persze nem csak ilyesmik, de jelentős része a hiányzásaimnak hasonló okokból fakadt. Megint másik részük abból, hogy festeni mentem valahova, vagy gitároztam az út mentén, esetleg csak belemerültem az olvasásba az udvaron és nem hallottam a csengőt, ami jelezte, hogy órára kell menni. De nem megyek bele, hacsak nem kérdez rá.
- Én sem tudtam. De gondolom, nagyon vagánynak képzeltem magam - húzom el a számat, és színezgetni kezdem a megrajzolt alakzatot. - Ha ésszel csináltam volna, viszem az öcsémet magammal, de ő ahhoz túlságosan buligyilkos.
Állapítom meg keserű mosollyal s még jobban elmerülök a színezésben. Aztán ahogy kiegészíti a mondandóját, felpillantok rá, a szemeibe nézek és nagy komolyan válaszolok.
- Helyes. Ne is kerülj mélyebbre. Soha - tanácsolom a lehető legkomolyabban, aztán lepillantok a rajzomra és késznek nyilvánítom.
- Ez hogy tetszik? - kérdezem, ahogy felkönyökölök, majd felülök s felé nyújtom a papírt.

Rachel

- Öhm... - megköszörülöm a torkomat és kissé zavartan pislogok körbe - Tudod azóta... megkomolyodtam - mondom nem túl meggyőzően, de aztán veszek egy nagy levegőt és megpróbálom máshogy megfogalmazni - Vagyis... Rájöttem, hogy nem sok esélyem van Alapfokú Mágikus Bizonyítvány nélkül... Azzal se. De anélkül abszolút semmi... És a Művészeti képzésre mehetek, amíg az nincs meg...
Fejezem be kissé sután, elhúzott szájjal. Aztán rámosolygok.
- De persze te még fiatal vagy... Mindenesetre jobb ha bejársz az órákra. Tapasztalatból mondom - Nem hiszem, hogy valaha megfordult a fejében, hogy sokkal idősebb lennék. Hivatalosan csak egy évvel járok felette.
Kicsit talán jobb is, hogy másra terelődik a szó. Bár igazán nem vagyok az a fajta, aki ne válaszolna a legtöbb dologra őszintén. Persze más kérdés az, ha mondjuk a félvámpírság kerül szóba. Azt nem kötöm akárki orrára. Csak ha nagyon muszáj, de olyan meg tuti nincs.
- Hehe... Na igen... Ha ő velünk jön, akkor valószínűleg egyáltalán nem iszom. De nem biztos, hogy rosszul jártam volna. Néha az az érzésem, hogy ő vigyázott rám, mindig és nem fordítva. Máskor meg sajnálom, hogy nem sikerült csak egy kicsit elrontanom - vállat vonok ismét. Ez már lassan rossz szokássá válik. De valóban kettős érzéseim vannak Kwonnal kapcsolatban. Persze rengetegszer megvédtem. Mert őt aztán simán elverték volna, hogy elvegyék a pénzét, vagy a drága ruháit. Muglik ellen pedig amilyen szabálytudó sosem rántott volna pálcát.
A témát azzal zárjuk, hogy majdnem megesketem a lányt, hogy nem lesz részeg. Kedvem lenne ténylegesen megtenni, de tudom, hogy semmilyen jogom nincs hozzá. Inkább a rajzot mutatom meg neki.
- Persze... Csak így lapon... furán mutatna, ha a körbe tekeredést rajzolnám meg. De örülök ha tetszik - mosolygok rá, aztán lassan felállok. Leporolom a taláromat, aztán felsegítem őt is, ha igényli.
- Akkor végeztünk? - kérdezem próbálva, nem túl lerázósnak hangzani - Mert akkor hazamennék... - megrángatom a taláromat, hogy értse, megválnék már tőle. Na meg a boltomba is be kéne nézni... De mindez másodlagos.