Kislány


Fáradt volt, méghozzá halálosan. Újabb álmatlan éjszaka, nem akarta lecsukni a szemeit, mert akkor megint jön a vörös fény. Fogalma sem volt mi okozhatta ezeket az álmokat, de már nagyon idegesítette, hogy mindig ugyan az, minden éjjel. A délelőtt nagy részét azzal töltötte, hogy elpakolta a még széthagyott holmijait, majd levette a dögcéduláját és nézegette egy darabig, mintha az erőt adna neki. Persze nem  jött semmi válasz, sem a jobb érzés, így morogva visszaakasztotta a nyakába, lenyelte a gyógyszeradagját és felöltözött. Fekete pólót vett fel, farmer térdnadrágot és a szokásos tornacipőt. A haja kissé kócos volt, borotválkozni pedig nem volt kedve, így borostásan és kócosan vágta be a háló ajtaját maga mögött. Szótlanul, lehajtott fejjel szelte a folyosókat, szeretett volna valami célt kitűzni magának, de nem jutott eszébe, hogy merre kellene mennie. Zavartan kaparta elő a zsebéből a pakli kártyáját, lassan tempót vett fel és a lapokra koncentrált. Gyorsan kevergette az ujjai között, négyfelé vette, a következő pillanatban pedig már megint egy pakli lett belőle. Észre sem vette, hogy időközben merre megy, csak sűrű beszédre lett figyelmes. Felkapta a fejét és körbepillantva elfintorodott. Na ide aztán nem akar jönni, gyorsan tovább is sétálna de a szeme megakad egy apró kislányon, aki kerek szemekkel nézi a mozgó alakokat, mintha annyira izgalmas lenne. Az angyal megjelenik a vállán, az amelyik nyitott szemmel és füllel figyel a katonaságon. Gyerekeket és nőket előre, nem hagyhatja itt, lehet, hogy valami baja van. De persze az ördög sem maradt szó nélkül. Kornél hajlott rá, hogy rövid úton elhúzzon, lépett is egyet előre de végül felnyögött és egy gyors mozdulattal a kislány mellett termett. A kártya forgatását persze nem hagyta abba, tettetett érdeklődéssel nézte a kislányt egy darabig, csak az utolsó pillanatban szólalt meg, mielőtt kellemetlen lenne.
-Ugye nincs semmi baj?
Minden szó mint a keserves kínhalál, bár az arcán egyáltalán nem látszódott, a hangján sem hallatszódott mennyire nem fől a foga ehhez a beszélgetéshez.

Kislány

Váratlanul érte a kislány reakciója, nem számított rá, hogy egy apróságtól olyan reakciót fog látni, amit bármelyik nőtől. Hátrált egy lépést, attól félve, hogy esetleg megijeszti, mert bár nincsenek rá tanuk de nem ez volt a célja. Kezdi egy kissé bánni, hogy nem lépett le az első adandó alkalommal. Viszont, ha már itt van, akkor igyekszik kihozni a legjobban a helyzetből. Látja, hogy a kislány egészen ki van tekeredve így felsóhajtva leguggol elé, így majdnem egy magasságban vannak.
-Azt hittem, hogy sírsz, vagy ilyesmi.
Megvonja a vállát, minden erejével azon van, hogy ne fintorodjon el. Ujjai között szüntelenül pörgeti a kártyát, nem kell már figyelnie rá, hogy mit csinál, az keze szinte önállóan mozdul.
-Nem vagy te egy kicsit fiatal Eridonosnak?
Semmi nem kerüli el a figyelmét, ahogy a kislány felpattant láthatóvá vált a címere a talárján. Tizenkettőnek is alig nézte a csöppséget, azt hitte, hogy valamelyik tanárnak a kölyke, vagy csak felszökött a faluból a kastélyba, de csalódnia kell. Kezdi érteni, hogy mire fel volt a furcsa hangnem, biztosan érettebb, a koránál biztosan.
-De ne aggódj, nem akarlak bántani, vagy ilyesmi.
Megenged magának a lány felé egy félszeg mosolyt, összecsapja a kártyákat, az egyik tenyerébe fogja őket a másikat pedig a lányka felé nyújtja.
-Kornél vagyok.
Micsoda őszinteség, kedvesség, mégis szennyes lelkét csak még koszosabbnak érezné, ha csúnyán viselkedne a gyerekkel. Bár nem volt gyakorlata az ilyesmiben, csak távolról látott ennyi idős kislányt, mégis úgy gondolta, hogyha az idősebb példányoknál ez bejön, miért ne sikerülhetne a fiatalabbaknál is?

Kislány

Ha látta volna magát kívülről, már szétröhögte volna az agyát. Egy lány sem vette még le a lábáról, most mégis a kis tündér elé egy pillanat alatt leguggolt. Nem volt mindig ő félelmetes és tartott attól, hogyha bunkón viselkedik meglátja a kislány szemében azt, amitől utálja magát. De amikor ehelyett egy mosolyt látott az arcán, amolyan igazi kislányosat ő is elvigyorodik.
-A hölgyek?
Hátrapillant a válla fölött. Soha nem foglalkozott velük igazán és ahogy alaposan szemügyre vette őket, már értette, hogy miért nem. Nagy részük nagyikorú volt, kiéhezetten integetettek neki és nem érdekelte őket, hogy egy kislány is figyeli a jelenetet. Fintorogva fordul vissza Ashley felé és hallgatja amit mond.
-Hú akkor már kész nő vagy, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a szipirtyókat kellene bámulnod.
Felkel és a hóna alá nyúlva megemeli a kislány és leteszi oda ahol háttal áll a portrénak és nem látja, mit művelnek a kiéhezett öregasszonyok. Ő soha nem volt az a típus, akinek az ilyesmi bejött volna. Nem szerette ha ezüsttálon kínálják neki a dolgokat, arra hamar rá lehet unni. De inkább nem gondolt ilyesmire, egy kislány társaságban, mert zavarba hozta a dolog, illetlennek érezte.
-Örülök, Ashley.
Bólint és most az egyszer valóban komolyan is gondolja. Ritkán akad ilyen társasága és bár soha nem szerette a gyerekeket mégis kihívást érzett abban, amit mondott. Megpörgeti az ujjai között a kártyákat, kiteríti és a kislány orra előtt.
-Na jó, majd én megpróbálom, hátha egy kicsivel ügyesebb vagyok. Húzz egyet.
Cirka húsz év alatt bőven volt ideje gyakorolni, reménykedik benne, hogy sikerrel jár, hiszen ez a hobbija.

Mint minden tipikus férfi, nem foglalkozik az árulkodó jelekkel, nem is igazán tudja, mi az, ami jó egy kislánynak és mi nem. Világ életében azt feltételezte, hogy a gyerekek nem igényelnek más csokinál, cukornál és rengeteg játéknál. Egy hétköznapi kölyök számára semmi más nem lehet fontos, talán még az, hogy falkában tömörüljenek és rosszalkodjanak, de ennél többet nem igazán néz ki egyikből se.  Ezért sem érti, hogy Ashely miért van egyedül, talán nincsenek barátai? Vagy csak egy kis magányra vágyott, amibe ő egész rendesen belekontárkodott, de úgy tűnik, a kislánynak ínyére van a dolog.
-Jegyezd meg a lapot, amit húztál tündérke, aztán add vissza.
Annyira természetesen jött neki a becézés, észre sem vette. Ashely tényleg olyan volt, mint egy kis tündér, pici, könnyű és bár Kornélnak nem tűnt fel elsőre, de nagyon szép. Inkább csak úgy nézett rá, mint potenciális alanyra, akinek biztosan tetszeni fognak a trükkjei. A vele egykorúakat már nem lepi meg a dolog, kíváncsi, vajon a kislány rájön-e a turpisságra. Amint visszaadja a lapot, Kornél becsúsztatja a pakliba, megkavarja, majd az egyik kezén fektetve a kislány felé tolja és rákoppint.
-Tessék, vedd egy a lapokat és nézd meg, ott van-e köztük a tiéd.
Még akkor sem találna ugyanolyat se, ha naphosszat keresné, a srác mégis izgul, reméli nem csúszott hiba a gépezetbe, Ashley nem jön rá a trükkre, helyette inkább meglepődik, szeretné, ha örömét lelné benne.

Ahogy Ashley egyre lázasabban keresi, úgy lesz az ő vigyora egyre szélesebb. Hát mégiscsak sikerül majd átverni. Fogalma sincs, mi járhat a kislány fejében, csak arra tud gondolni, hogy mekkorát fog csodálkozni, ha végül előkerül a lap. Szinte biztos volt benne, hogy nem fog egyszerűen lebukni, de ilyen lázas keresésre azért nem számított. Vigyorogva hagyja, hogy átnézze a kislány, keresheti, úgysem fogja megtalálni.
-Szólj, ha feladtad.
Elégedett vigyor kúszik a szájára, mondjuk elég nagy gonoszság, hogy kihasználja, hogy a kislány nem ismeri a stílusát és a trükköt, de hát pont ezért gyakorolt hosszú éveken keresztül. A legtöbb vele egykorú már élvezi az ilyesmit, csak az ő lelkének egy része maradt ilyen csököttül gyerekes, nyilván nem ok nélkül. Elnézegeti a kislány arcát, amikor belemerül a keresésbe, egyébként nem teszi meg, mert feltűnt neki, hogy néhány árnyalattal sötétebb az arcszíne, az érkezése óta. Ha ez miatta van, hát biztosan bóknak veszi, mert akkor valami biztosan jól csinál. Talán mégsem annyira reménytelen a gyerekekkel szemben. Soha nem vallaná be, hogy szórakoztatónak találja a helyzetet, de hát, valahol mélyen egyszer ő is szívesen lenne apa, talán.
-A hajadban nem nézted meg.
Felvonja a szemöldökét, odanyúl a kislány füle mögé, ahonnan általában az érméket szokta kiszedegetni. Azt Hajni óta senkinél vetette be, főleg azért, mert a lány orv módon sajátította ki magának a relikviát ami érzékeny érintette, azóta pedig nem hajlandó az érmék elővarázsolására. Szóval, visszatérve a történethez, lassan nyúl a kislány válla mögé és hirtelen rántja vissza a kezében, amibe ott van a szív király. Néhányszor megforgatja az ujjai között a kislány orra előtt, könnyű volt, pedig aggódott, hogy esetleg lebukik.

Igazán kicsinyes dolog átverni a kislány, de legszívesebben elnevetné magát, ahogy végignéz a bosszantó tündérarcon. Tényleg ennyire egyszerű lenne átvágni egy lánykát, aki nyilvánvalóan azért van itt, mert a varázslók között is különleges képességeket örökölt.
-Hidd el, nem most tettem oda...végig ott volt.
Felnevet, még a kezeit a feltartja, hogy ártatlannak látszódjon, de pont ez az, amit nem kellett volna. Hiába vágta át, úgy tűnik az éleslátás mégiscsak hozzátartozik a lányhoz. Elkomorodik, köhint és megkavarja a lapokat.
-Semmi, ne foglalkozz vele.
Nem akarja megijeszti, esze ágában sincs elmesélni mi történt a kezével. Ha a kislány nagyon erősködik, akkor majd kitalál valami hazugságot, ami kevésbé horrorisztikus, mint a valóság. Tovább pörgeti a lapokat, és a gondolatai is valahogy így cikáznak az agyában.
-Tudod mit? Mutatok még egy trükköt, hátha most ügyesebb leszel.
Továbbra is guggolva marad, hogy egy szintben legyenek, a kártya pörögni kezd az ujjai között, majd szétteríti őket kivesz egyet találomra és megmutatja a kislánynak.
-Jegyezd meg melyik lap volt hercegnő.
Rákacsint, majd visszateszi a lapot, ismét összeforgatja őket.
-Megkérem a két piros dámát, hogy segítsenek megkeresni a lapodat.
Izgul ő is, mert ez a trükk eddig csak egyszer sikerült neki, de valami látványosra lesz szüksége, hogy elterelje a figyelmet saját magáról. Kiveszi a két  piros dámát, egyiket a pakli aljára a másikat pedig a tetejére teszi. Utána a bal kezébe veszi a lapokat végül átdobja a paklit a jobb kezébe a bal kezébe pedig három lap marad. A két dáma, és középen egy harmadik, rajta a világ szeme.
-Remélem, ez volt a lapod...
Lassan fordítja meg a lapot, közben végig Ash arcát bámulja, hogy lássa az eredményt.

Ashley

Fogalma sem volt róla, hogy a lányban miféle érzések játszódnak le, miközben ő megpróbált nagyon rendes gyerek lenni. Talán épp az volt a baj, hogy nagyon rendes volt, túl jól játszotta a szerepét. Ha tudná, hogy fél óra alatt szerzett magának egy kéretlen imádót, azonmód valami otrombaságot tenne, csak azért, hogy a kislányt eltántorítsa az érzéseitől. Hiszen Ashley sem tudja, mivel áll szemben. Kornél egy borzalmas ember, még borzalmasabb személyiséggel megáldva, de ezt ő is pontosan tudja magáról, csak épp most jól viselkedik, igyekszik egy pici lány kedvére tenni, ami sikerült is neki.
-Ez nem a te dolgod pici lány, akkor sem mondanám el, ha megpróbálnál rá kényszeríteni.
Villant rá mosolyt és igyekszik inkább másfelé terelni a szót. Esze ágában sincs egy olyan kislánnyal beszélgetni a sebeiről aki alig nőt ki a földből, meg úgy senkivel sincs, ez az ő titka, amit csak kevesekkel oszt meg és a kis törpe nincs köztük.
-Igen, bizonyára csak csaltam.
Felsóhajt. Tudta, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de ekkora drámára azért nem számított. Sóhajtva kel fel, nem foglalkozva azzal mennyire elmacskásodott a lába a térdeléstől és a kislány után megy. Mégsem hagyhatja csak így szó nélkül itt. Valójában ez is megfordul a fejében és majdnem annyiban is hagyja a dolgot de a józan esze és a pici dohos szíve is arra ösztönzi, hogy cselekedjen  valami jót. Rövid keresés után rá is talál a kislányra, aki ott guggol egy lovagi páncél mögött.
-Most mégis mit csinálsz?
Összevonja a szemöldökét, miközben lepillant rá, majd hirtelen a dereka után kap és fél kézzel, könnyedén a vállára emeli a csöppséget, ellenkezést nem tűrve. Lehet, hogy sikítani és kapálózni fog a kis törpe, de ez őt egyáltalán nem gátolja meg semmiben.
-Most szépen visszaviszlek a körletedbe, nem fogom hagyni, hogy itt kuksolj.
Öles léptekkel indul el az Eridon irányába, szerencséje van, mert pontosan tudja, merre kell menni, hosszú lábainak hála pedig, gyorsan megszabadulhat a kislánytól.