Aileen

Hirtelen vidám reakciómnak a lány nem annyira örült. Összehúzott szemeit látva csak még inkább biztosabb lettem abba, amit csinálok, bár igaz, fogalmam sincs, hogy éppen mit művelek.
Arcára valami különös ült ki, amit eddig még nem láttam rajta. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, amíg nem felelt a kérdésemre.
- Ohh, az nem jó Kicsi Lány. -Mosolyogtam, de már kicsit szomorúbban. Következő mondatán először meglepődtem. Mire reagálni tudtam volna a lány hátat fordított, és elindult valahova. Még jobban meglepődtem. Arcomról eltűnt a mosoly, és valami más érzés kerített hatalmába, amiről nem pontosan tudnám megmondani, hogy mi az. Másodpercek alatt kapcsoltam; gyorsan a lány után futottam. Megfogtam a kezét, aztán a lehető legszebben néztem rá.
- Mi a baj Kicsi lány? Aileen? Mondj el bármit nekem, ohh Kicsi lány! -A mondatom vége felé bevetettem a kiskutyaszemeket. Az előző próbálkozásom se jött be, ezért volt egy olyan érzésem, hogy most is hasonlóan fog reagálni. Ezzel a gondolattal nem törődve továbbra is így néztem rá, bár a nagy szemek csak kis ideig tartottak, utána a sima "aranyosan mosolygok és kedvesen nézek" dolgot választottam. A kezét közben elengedtem, de továbbra is készenlétbe tartottam, hogy ha ismét el akar menni, elkaphassam.
Kicsit arrébb léptem, mert zavart, hogy az út közepén állok, így a falnak nekidőlve figyeltem a lányt. Közben feltűrtem a zakóm ujját. Már a bulira felöltözve indultam el -bár ez nem egy olyan nagy kiöltözés, zakó&farmer&póló kombináció- de éreztem, hogy nem ebbe kellett volna jönnöm. Meleg volt, és az is biztos, hogy a Nagyteremben is meleg lesz. Újra a lányra néztem.

Aileen

Hirtelen vidám reakciómnak a lány nem annyira örült. Összehúzott szemeit látva csak még inkább biztosabb lettem abba, amit csinálok, bár igaz, fogalmam sincs, hogy éppen mit művelek.
Arcára valami különös ült ki, amit eddig még nem láttam rajta. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, amíg nem felelt a kérdésemre.
- Ohh, az nem jó Kicsi Lány. -Mosolyogtam, de már kicsit szomorúbban. Következő mondatán először meglepődtem. Mire reagálni tudtam volna a lány hátat fordított, és elindult valahova. Még jobban meglepődtem. Arcomról eltűnt a mosoly, és valami más érzés kerített hatalmába, amiről nem pontosan tudnám megmondani, hogy mi az. Másodpercek alatt kapcsoltam; gyorsan a lány után futottam. Megfogtam a kezét, aztán a lehető legszebben néztem rá.
- Mi a baj Kicsi lány? Aileen? Mondj el bármit nekem, ohh Kicsi lány! -A mondatom vége felé bevetettem a kiskutyaszemeket. Az előző próbálkozásom se jött be, ezért volt egy olyan érzésem, hogy most is hasonlóan fog reagálni. Ezzel a gondolattal nem törődve továbbra is így néztem rá, bár a nagy szemek csak kis ideig tartottak, utána a sima "aranyosan mosolygok és kedvesen nézek" dolgot választottam. A kezét közben elengedtem, de továbbra is készenlétbe tartottam, hogy ha ismét el akar menni, elkaphassam.
Kicsit arrébb léptem, mert zavart, hogy az út közepén állok, így a falnak nekidőlve figyeltem a lányt. Közben feltűrtem a zakóm ujját. Már a bulira felöltözve indultam el -bár ez nem egy olyan nagy kiöltözés, zakó&farmer&póló kombináció- de éreztem, hogy nem ebbe kellett volna jönnöm. Meleg volt, és az is biztos, hogy a Nagyteremben is meleg lesz. Újra a lányra néztem.

Eric

Mikor Eric kicsi lánynak szólított már egészen biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel vele, és mivel meghiúsította a lelépési tervemet, úgy gondoltam megpróbálom kitalálni furcsaságának az okát. Szerencsére a kezemet nem fogta túl sokáig, mert persze nincs bajom azzal, ha megérintenek, de ha éppen dühös vagyok, akkor nem bírom túl jól, ha tapiznak. Idegességemben odavetettem neki:
- Mi van, bolondgombát ettél? – emiatt szinte azonnal el is szégyelltem magam, ilyet utoljára a nagyanyám szájából hallottam. De azért a gondolat megragadta a fantáziám. Mi van, ha tényleg evett valami olyasmit, amit nem kellett volna. Azonban abban nem hittem, hogy egy étel képes ilyen változást okozni egy emberben, persze, ha bele volt keverve valami…
Ekkor a fiú hangot adott annak, hogy észrevette pocsék hangulatom, valamint bizonyította, hogy rendelkezik némi empátiával, bár sajnáltam, hogy a „kicsi lány”-ozástól az egész inkább idegesítő volt, mint kedves. Egy pillanatra belegondoltam, hogy talán elmondhatnám neki, hogy mi is a bajom, de aztán letettem róla. Ha Eric ép eszénél lett volna, akkor lett volna rá esély, hogy megosztom vele az okot, de nem úgy nézett ki, mint, aki önmaga.
Szörnyű gyanú lett úrrá rajtam hirtelen: lehet, hogy ivott és most teljesen részeg. Hogy elméletemet leteszteljem kicsit közelebb hajoltam hozzá, de nem éreztem alkohol szagot, csak azt a friss illatot, ami mindig körüllengte a srácot. Vérbeli levitásként azonban nem hagyhattam megoldatlanul a problémát, így alaposabban szemügyre vettem a fiút. Az öltözéke hanyag eleganciát sugárzott, joggal feltételezhettem, hogy a bálra indult. Ebből számomra az is következett, hogy barátnője van, elvégre minek menne egy szingli srác a Valentin-napi buliba? Eközben Eric csak állt a falnak támaszkodva és várta a válaszom. Aztán egy pillanat alatt beugrott, mintha tudtam volna csak nem jutott volna eszembe: Bár Eric nem ivott, de én az előbb lehajtottam valami egészen gyanús folyadékot.
Teljesen ledermedtem, majd kétségbeestem. Eldöntöttem, hogy visszamegyek a bódéhoz és kikérem magamnak a dolgot, de aztán ezt elvetettem. Elvégre senki nem kényszerített a lötty elfogyasztására, persze ez nem változtatott azon, hogy irtó dühös voltam, mivel én csak saját magamért vállaltam a felelősséget. Hirtelen nagyon megsajnáltam Ericet: így elrontottam a Valentin-napját, pedig szegény nem tett semmit, csak épp találkozott velem. Úgy éreztem valamit tennem kell, mert egyértelműen az én hibám, hogy a dolgok ilyen irányt vettek. Idegesen csapongó gondolataimba próbáltam rendszert vinni, mikor támadt egy ötletem, mely egyben az egyetlen reménysugaram is volt.
- Eric, velem jönnél valahova? – kérdeztem, majd szinte választ sem várva elkaptam a karját és húzni kezdtem magam után. Útközben azért fohászkodtam, hogy ne találkozzunk össze senkivel.