Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.

Hátát úgy húzza a zsák, mintha köveket cipelne reggel óta, pedig az egész fene nagy szenvedésnek csupán egy oka van - elaludta a vállát. Nem mondom, kész káoszban ébredt reggel amikor úgy tudta orrbacsapni magát jobbjával, hogy csak orra fájt, de karja mintha nem is hozzá tartozna, az i-re a pontot azonban az tette fel, amikor kíváncsiságból jól megharapta a kisujját, és... nem érzett semmit. Azonnal riadóztatta Móricot, hogy baj van, valaki levágta a karját az éjszaka és rosszul ragasztotta vissza, de szerencsére pár perccel később már érezte az alkarjába szúrkált rotringhegyeket, úgyhogy lassan leesett mindkettejüknek - csak elaludta azt, nincs itt szó bűntényről. Aztán a nyújtózkodás volt a non plus ultra, elég volt egy rossz mozdulat, és olyan görcs állt a vállába, azt hitte menten összerogy, mint valami prémium focistanövendék. Azóta túlesett egy okklultizmus dolgozaton, ami alatt természetesen végig krokodilkönnyekkel fenyegető sziszegéssel pislogott Ambrózy bára, ugyan szánja már meg a nyomorék kölköt; minekután azonban erre nem került sor, valahogy összepuskázott magának egy elfogadhatót. Hé, ha a nagy szenvedés után is K-t ír, az azért feltűnő lett volna!
- Te Móric - torpan meg mindennek a közepén, majd mint akit kézrátételes gyógyítással megáldott maga a Dalai Pápa, táskáját félredobva kis terpeszben áll meg a folyosó közepén. Az útban. Minek köszönhetően nekimennek, úgyhogy szabadkozik egy sort, majd picit oldalrébb áll meg ismét, hogy kikerülhető legyen. - Azt olvastam, az ikreknek van ilyen különleges izéjük, hogy ha fáj valamilyük, az a másiknak is fáj. - Igazolni látszik az elmélet, hiszen Móric is nagyot szisszent mindig vele együttérzően. - Szóval ha én most meghúzom a hajam...
Tudjátok, van az a tipikus nézés, amitől megszólal a vadnyugati zene, megpördülnek a cowboy-pisztolyok és nyihognak a pacik a díszletben. Na. Egy pillanatra minden megfagy, majd egy nagy levegő kíséretében markolja magát fürtjein, hogy aztán egy hangos kiáltással adja mindenki tudtára - ez bizony kegyetlenmód fáj. - NA, UGYE NEKED IS FÁÁÁÁÁÁJ?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=824492#post824492][b]Mórocz Áser Móric - 2021.01.13. 19:54[/b][/url]

Hátát úgy húzza a zsák, mintha köveket cipelne reggel óta, pedig az egész fene nagy szenvedésnek csupán egy oka van - elaludta a vállát. Nem mondom, kész káoszban ébredt reggel amikor úgy tudta orrbacsapni magát jobbjával, hogy csak orra fájt, de karja mintha nem is hozzá tartozna, az i-re a pontot azonban az tette fel, amikor kíváncsiságból jól megharapta a kisujját, és... nem érzett semmit. Azonnal riadóztatta Móricot, hogy baj van, valaki levágta a karját az éjszaka és rosszul ragasztotta vissza, de szerencsére pár perccel később már érezte az alkarjába szúrkált rotringhegyeket, úgyhogy lassan leesett mindkettejüknek - csak elaludta azt, nincs itt szó bűntényről. Aztán a nyújtózkodás volt a non plus ultra, elég volt egy rossz mozdulat, és olyan görcs állt a vállába, azt hitte menten összerogy, mint valami prémium focistanövendék. Azóta túlesett egy okklultizmus dolgozaton, ami alatt természetesen végig krokodilkönnyekkel fenyegető sziszegéssel pislogott Ambrózy bára, ugyan szánja már meg a nyomorék kölköt; minekután azonban erre nem került sor, valahogy összepuskázott magának egy elfogadhatót. Hé, ha a nagy szenvedés után is K-t ír, az azért feltűnő lett volna!
- Te Móric - torpan meg mindennek a közepén, majd mint akit kézrátételes gyógyítással megáldott maga a Dalai Pápa, táskáját félredobva kis terpeszben áll meg a folyosó közepén. Az útban. Minek köszönhetően nekimennek, úgyhogy szabadkozik egy sort, majd picit oldalrébb áll meg ismét, hogy kikerülhető legyen. - Azt olvastam, az ikreknek van ilyen különleges izéjük, hogy ha fáj valamilyük, az a másiknak is fáj. - Igazolni látszik az elmélet, hiszen Móric is nagyot szisszent mindig vele együttérzően. - Szóval ha én most meghúzom a hajam...
Tudjátok, van az a tipikus nézés, amitől megszólal a vadnyugati zene, megpördülnek a cowboy-pisztolyok és nyihognak a pacik a díszletben. Na. Egy pillanatra minden megfagy, majd egy nagy levegő kíséretében markolja magát fürtjein, hogy aztán egy hangos kiáltással adja mindenki tudtára - ez bizony kegyetlenmód fáj. - NA, UGYE NEKED IS FÁÁÁÁÁÁJ?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=64&post=824515#post824515][b]Mórocz A. Móric - 2021.01.14. 16:21[/b][/url]

A túlélésre kell játszani. Alapszabály. Egyébként nem az, de a mai nappal biztos, hogy felkerült a lista élére, mer’ komolyan nem lehet bírni már ezt a stresszt. Ami másokat ér, hát látom az arcukon, ne akard már nekem beadni, hogy nem a túlélésre mennek, csak nézz rájuk! Mint valami gyászmenet, ami… nem, egyáltalán nem nyomja rá a bélyeget az én napomra, csak mondjuk félig, mert nem aludtam valami jól, ráadásul Móric csodálatos magas c hangjára kelni reggel, nem tett jót a lelkemnek. Normális esetben sem tesz mindig jót, de miután kiderült, hogy harapdálta magát, és nem érzett semmit, azért na. Elkezd gondolkodni az ember.
Így indultam neki a napnak, amire csak rátett az a remek dolgozat Henrik bácsival, mintha csak ráérzett volna. Én meg ültem felette, mint egy rendes gyermek, mert… nos, lehet elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem írtam semmit, de legalább rájöttem, hogy - mire is? Szemöldökráncolva caplatok a folyosón, hogy eljussunk a következő véres harc helyszínére, amikor meghallom nevemet testvérem szájából, aminek következtében ott helyben megállok, ahol vagyok. Kérdés nélkül dobom el én is a táskámat, ahogy Móric teszi, kisterpesz a folyosó közepén, és várok a csodára. Elgondolkodhatnánk azon, miért nem kérdezek semmit, de Móric vagyok, Móric meg a testvérem, szóval megspórolom ezt magamnak. Félrebiccentett fejjel, elnyílt ajkakkal, összeszűkült szemekkel gondolkodom a felvetésen, majd kiáltok fel azzal a lendülettel a fájdalomtól.
- MÓRIC, HOGY EGY PIXIE-ÓL LEGYEN A SZOBÁD, NORMÁLIS VAGY?! HAGYD MÁR ABBA! - kapok fejemhez azonnal, mert igen, fiam, nekem is nagyon fáj, szóval fejezd abbafele! Vérmesen csillanó tekintetemet emelem testvéremre, miközben simogatom a fejemet, ahol kínoz minket, majd ahogy abbahagyja, kihasználva az alkalmat harapok bele saját alkaromba, cseppet sem kímélve magam. De nem ám! ÉDES A BOSSZÚ!