36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 18. 20:10 | Link

Ethan
#foreveryoung #girlsjustwannahavefun #csingiling


Az egyetlen dolog, amit mostanában nagyon biztosan tud, hogy nem elégedett az életével. De még mennyire, hogy nem, semmivel. Furcsán érzi magát az iskolában, a testvéreivel, a kapcsolatában, a saját bőrében. Úgy érzi nem tart sehova, holott mindig is elérte, amit akart. De amikor nem tudja, mit akar, akkor kezdődnek a problémák.
Szóval mostanában próbálja elterelni a figyelmét, valami mást csinálni, tulajdonképpen nem válogatós pótcselekvések terén. Most éppen azt az időszakot próbálja újraélni, amelyiket a legjobban szerette életében. Amikor idekerült, gondtalanul, új lappal indult, kötöttségek és plusz felelősség nélkül. És minden olyan habkönnyű volt.
Szóval úgy döntött, előveszi a tiniőrültségeit. Túlságosan felnőtt, ez is ijesztő számára, márpedig ő soha nem is akart. Ideje ismét Csingilinggé változnia, a kis tündérré, aki mókát és szórakozást hoz mások életébe. De azért ügyel arra, hogy a saját hírnevén semmi csorba ne essen. A nagyon rég nem használt, vállig érő, csillogó fekete parókáját veszi fel. Erős sminkkel változtatja el arcát, hogy ne legyen olyan könnyen felismerhető. Na jó, aki jól ismeri és sokat látta, azt nem tudja úgysem átverni, még a bolyhos, kapucnis pulcsijában sem.
Némileg szürreális látványt nyújt, ahogy a Harsogó portrék folyosójának témájává válik. Ha a kinézete nem lenne elég, éppen egy rózsaszín kecskét próbálna húzni maga után. A csillámmal alaposan teleszórt állatnak azonban más tervei vannak, Sára pedig a kecses mozdulatok helyett inkább nekirugaszkodik, testsúlyát is próbálja bevetni, hogy úgy ráncigálja szegény kecskét.
- Gyere... gyere már! - kéri tőle egyre kétségbeesettebben, újra és újra, lassan pedig düh bukkan fel hangjában. Kilátástalan helyzetében még cicceg is az állatnak, hátha úgy kevésbé akarja makacsul lerágni az egyik függönyt. Még hasznos tulajdonsága is lesz ez az állatnak, ha végre eljuttatja a helyére, Lasch irodájába. Biztos benne, hogy a drága tanár úr imádni fogja új kedvencét. Főleg, ha ilyen falánk és a dolgozatok közelébe engedi. Javítás megoldva!
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 18. 20:50 | Link

Sára

Muszáj elmenekülnie az elől a rémálom elől, amit Mihaelnek és gyereknevelésnek neveznek egyetlen mondaton belül. Egyszerűen a szituáció, amibe Barbi kényszerítette őket, szürreális és nonszensz. A legrosszabb pedig, hogy azt is ellenőrzi a varázslat a "babán" (még mindig viszolyogva gondol arra a valamire, ami csak úgy tesz, mintha egy baba lenne), hogy megfelelően sok időt tölt együtt vele a két szülő. Így a délelőttöt azzal töltötte, hogy az unokatestvére társaságában ült egy szobában, miközben legfeljebb félszavakkal kommunikáltak. Arról természetesen szó sem lehetett, hogy puszta kézzel pelenkázzon, megoldotta varázslattal a pelenkatisztítást, ami valljuk be, jóval kényelmesebb és praktikusabb kezelése a helyzetnek, mint az, hogy nekiállnak szerencsétlenkedni. Lévén, mindketten meglehetősen tapasztalatlanok ezen a területen.
Hogy Barbi reményei beigazolódtak-e? Megismerte jobban egymást a két fiú? Ennél is jobban, mint eddig ismerték? Nem. Kibékültek-e? Majd talán a korai negyvenes éveikben, családdal és egy majdnem fél emberöltővel a hátuk mögött, talán, képesek lesznek leülni egy asztalhoz kávézni vagy teázni anélkül, hogy Mihael nekiessen. Ismétlem: talán.
Mindezt egybevetve nem meglepő, hogy igen fáradtan fordul rá a harsogó portrék folyosójára, amikor is szembetalálkozik egy tucat parókával kidíszített, felöltöztetett lovagi páncéllal és egy félmeztelen Keith-szel, aki a falra mázolja legújabb mesterművét egy makacs, rózsaszín kecskét vonszoló feltűnően kimázolt, ciccegő lánnyal. Majdnem. Egy pillanatra lehunyja a szemét.
Valószínűleg nagyon fáradt, de hallucinációk még sosem kísérték ezt az állapotot. Az orrnyergére fog a mutató és hüvelykujjával, megmasszírozza, sóhajt egyet. Aztán kinyitja a szemét, de a látvány nem változik. Ilyen nincs, illetve, végül is, arra már rájött, hogy ez az iskola pár fokkal kevésbé visszafogott vagy diszkrét, mint a Beauxbatons volt. Elindul az abszurd duó felé.
- Kérlek, mondd, hogy csak véletlen találtad.
Ez az első reakció, ami úgy eszébe jut, de ez még mindig egy jobb verzió, minthogy a lány ezt a kecskét ellopta valahonnan, aztán fogta és varázslattal kifestette rózsaszínre, hogy aztán elvigye valahová. Egyébiránt egyelőre a meglepettségtől inkább olyan kissé színtelen a hangja, mintsemhogy agresszív, számonkérő vagy más módon éles legyen.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 18. 21:02 | Link

Ethan
#rózsaszínkecske #elszabadulok #csingiling


Pedig jó kis terve volt. Kihasználja a pangós időszakot, amikor mindenki órán van, elvezeti a kecskét, beviszi, hagy még pár meglepetést Lasch irodájában. Megcsodálja művét, megveregeti a saját vállát, elégedetten vigyorog egész nap. Már a gondolattól is fel van villanyozva. Annyira akarja ezt az elégedett, mámorító érzést, hogy már szinte fáj neki, szóval még nagyobb beleéléssel rángatja a pórázt, ami mellesleg eredetileg kutyáknak készült. Nem kecskéknek. Talán itt van a baj.
- Óóó, szia! - pillant fel, amikor hangot hall és ösztönösen bekapcsol az agyában egy kis védelmi rendszer. Ennek hatására olyan ártatlan képpel pillant fel Ethanre, olyan ártatlanul vigyorog rá, mintha tényleg nem lenne, csupán csak pár agysejtje és azokat is legalább olyan hasznos dolgokra használná, mint a megfelelő körömlakk színének kiválasztása. Tökéletesen tudja játszani a hülye naivát, ha arról van szó.
- Ja, hogy ez? - egy könnyed kézmozdulattal mutat végig az állaton, mosolyogva. - Ajándékba lesz.
Amint ezt közölte, úgy érzi, meg van oldva a probléma. Némi méreggel tekintetében nézegeti az állatot, de lassan meglágyul a szíve. Hiszen ő egy nagyon jó ötlet, hasznos is pajtás. Tulajdonképpen még szimpatikus is neki a makacssága, elégedett sóhajjal, büszke tekintettel pillant végig. Lélekben gyermekévé fogadná, ha nem hangzana ez igazán bizarrul. Még a helyzetnél is bizarrabbul.
- Nincs kedved segíteni? Nem olyan könnyű szállítani, én majd húzom, te meg megtolhatnád hátulról - kérlelő pillogás és ártatlan mosoly jár a mondathoz, és még meg is simogatja a rózsaszín, csillogó állat fejét. Tapasztalatból tudja, hogy ilyen helyzetben ezekkel a megjegyzésekkel általában könnyedén eléri, hogy mindennel foglalkozzanak, csak azzal ne, mit csinál ő tulajdonképpen.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 18. 21:13 | Link

Sára

Az ártatlan képen és vigyorgáson sokat rondít a tény, hogy egy kecskét igyekszik éppen kutyapórázon rángatni. (Igaz, ezt a tényt nem veszi észre. Bár a birtokon vannak vadászebeik, azokkal sem ő foglalkozott sosem, nem is a családhoz közel álló állatok, inkább az anyja hobbijai. De a nő sem áldozott rájuk túl sok időt, rábízta a személyzetre.)
S ha mindez nem lenne elég, egy rózsaszín kecskét, csak a pontosság kedvéért.  Némi szkepticizmussal néz emiatt Sárára is. Ajándékba, mi? Arra viszont már, hogy még meg is kérik arra, hogy ő tolja hátulról a kecskét a haladás érdekében, az egyenesen... nem, erre már nincs ideális kifejezés.
- Nem igazán értek az állatokhoz, szóval hidd el, jobban jársz, ha nem veszek részt a szállításban. Na és kinek viszed ajándékba? - Az utolsó szóra az egyik szemöldöke enyhén megemelkedik. Nyilvánvalóan repesni fog a boldogságtól az a szegény ember, aki visszatérve az irodájába/szobájába ezzel a méltóságában igencsak megtépázott (RÓZSASZÍN!) állattal találkozik szembe, amint az éppen a sarokban álló szobanövény leveleit legeli le békés állati tudatlanságban.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 18. 21:30 | Link

Ethan
#rózsaszínkecske #elszabadulok #csingiling


Látja Ethan arcán, hogy... lát mindent. Érdeklődőn vizsgálja a másik arckifejezését és kicsit aggódik miatta. De nem, annyira nem sikerült lesokkolni, mint gondolta, a férfi meglepő higgadtsággal és megfelelő mértékű szkepticizmussal kezeli a helyzetet, Sára pedig megeresztene felé egy elismerő mosolyt, ha nem zavarnák meg közben. Édes kis kecskéje most elégelte meg a függönyt, és annyira csábítónak tűnt Sára pulcsijának alja, hogy mindenképpen meg kellett kóstolnia. Ennyire közel pedig nem akart kerülni a kecskéhez, nagyon nem, főleg nem a szájához, nyelvéhez... a fogaihoz meg főleg nem. Így egy sikkantás kíséretében ugrik egyet, miközben próbálja elvenni a felsőjét.
- Ó, hát... a kedvenc tanárbácsimnak. Lasch úr biztosan örülni fog neki - bólogat közben, mert úgy dönt, egye fene, elárulja magát. Ajándékba viszi. Amúgy sem ismeri a másikat, valószínűleg nem ismeri fel és/vagy nem tudja a nevét. Furcsa mód nem nevet rajta. Nem tesz rá megjegyzéseket. Inkább csak áll és figyeli, és ettől valami furcsa, hideg érzés kúszik végig a gerincén. Ethan kissé félelmetes számára, legalábbis biztosan nem szívesen húzna vele ujjat. Lehet, hogy badarság és félreismeri, de hirtelen nem tud szabadulni ettől a rossz előérzettől.
- Figyelj, ha már nem segítesz, király lenne, ha nem mesélnél erről másnak. Tudod, amolyan titkos rajongó vagyok - ő is tudja magáról, hogy nagyobbnál nagyobb hülyeségeket talál ki, de zavartalan beleéléssel képes ezeket előadni. Lévén most tulajdonképpen nem Ombozi Sáraként van itt, nem kell emiatt aggódnia. Közben pedig észre sem veszi, hogy eddig két kézzel rángatott pulcsiját már nem húzza semmi. Egy pillanatig fel sem tűnik. Ez pontosan elég idő ahhoz, hogy az eddig makacsul ácsorogni vágyó állat magától, felügyelet nélkül elinduljon kalandozni a folyosón.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 18. 22:09 | Link

Sára

Nem különösebben ellenséges, inkább visszafogott módon érdeklődő - a megfigyelők érdeklődésével, nem azokéval, akiket majd szétvet a vágy, hogy csatlakozzanak valamiben. Mindössze érdekesnek tartja, nade hát ki nem tartaná érdekesnek azt a helyzetet, amibe már egy eleve nehéz nap után csöppent. Sára állattal való intermezzója, amelynek középpontjában a pulóver áll, azért határozottan megmosolyogtatja. Szörnyű, hogy egy egyszerű mosoly, mit tud művelni az ember arcával - és ő sem a világ lakosságának azon parányi része közé tartozik, akikkel ez másképp lenne. A derűs kifejezéstől ellágyulnak a vonásai is, és láthatóan tényleg mulattatja az a szerencsétlenkedés, amivel a szöszi megörvendezteti.
- Ki ne örülne egy ilyen szép... - kicsit lehajol, hogy megnézhesse, ami a mondat hiteles folytatásához kell, aztán visszaegyenesedik - .. nősténykecskének az irodájában.
Nincs sok fogalma arról egyelőre, hogy ki is a tanár pontosan, mármint persze, átfutotta az oktatók listáját, de neki külön órája valószínűleg nemigen lesz vele. De a tény, hogy ő már tudja, mi fogja várni az irodában, némi együttérzést csal belé. Valamennyit. Nem túl sokat. Sára kérésére megemeli mindkét kezét, tenyérrel a lány felé.
- A számon lakat van. Ha már idáig elhoztad, jobb, ha inkább otthagyod valahol, mintha még ügetnél vele két-három kört a kastély területén.
Sára pedig annyira le van foglalva a beszélgetéssel, hogy a kecske, alias A Kecske, saját felfedezőútra indul a nagy, szűk, folyosóalakú világban, ahol minden új, minden színes és minden végtelenül izgalmas. Ez főként az igen sokatmondó, izgalomtól izzó kecsketekintetben nyilvánul meg. (Sem.) Az állat után mutat.
- Szerintem szökik a kecskéd.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 18. 22:47 | Link

Ethan
#szökikakecske #ebbőlnemleszmeglepi #csingiling


Próbálja faképpel tovább tűrni az egészet, de ahogy Ethan lehajol a mondat közepén és pont megfelelő hangsúllyal mondja ominózus mondatát, kiszalad belőle egy jóleső nevetés és ebben a pillanatban esik le neki, hogy rég mulatott ilyen jót. Ami jobban belegondolva elég szánalmas, így nem is olyan nehéz komolyságot erőltetnie magára.
- Tulajdonképpen egész hasznos. A teje meg tök egészséges állítólag - és körülbelül ennyiben ki is merült a tudása a kecskékről. Hiába, a biológia szele nem nagyon csapta meg szegény lányt. Mázli, hogy művészlélek, nem kell azzal foglalkoznia, mennyi haszna lehet még egy kecskének. Bár még az is felmerül benne, hogy egy hosszabb előadással vagy érveléssel akár még némi elismerést is kicsikarhatna Ethanből. Talán. Bár egyáltalán nem ismeri a másikat, ilyen feltételezésekkel tulajdonképpen csak vaktávban lövöldöz.
- Az olyan lenne, mintha feladnám, vagy inkább csak újratervezés? - kérdezi végül, mert hát a másik véleménye objektívabb, mint az övé. És hiába, ő mindig is ilyen volt, nem szabadul tőle, igenis érdekli, mit gondolnak róla mások. Nem kifejezetten egyes személyek, inkább kollektíven az emberek mit gondolnának róla. Nem. Így sincs több értelme a dolognak.
Örül neki, hogy Ethan legalább azzal hitegeti, hogy nem fog mondani semmit, de nem bízik benne különösebben. Nem a rossz előérzet miatt, inkább csak mert nem ismeri és nem elég buta ahhoz, hogy vakon megbízzon mindenkiben. De aztán a másik elmutat egy irányba, és megállapítást tesz, ő pedig értetlenül pislog egy ideig, hátrafordul és nézi, amint az eddig lecövekelt drágája peckes járással indul meg felfedezni a kastélyt és húzza maga után pórázát.
- Óóóó, nemár! - egy fáradt sóhaj kíséretében szakad ki belőle a rövidke, ámbár annál kifejezőbb mondat. - Lehet, hogy csak hagynom kéne elkalandozni. Tök jó ajándék lesz valakinek, aki megtalálja, nem?
Ezek után pedig reménykedőn pillant fel Ethanre, könyörgő, zöld tekintetével egyértelművé téve, hogy némi feloldozást vár tőle. Így is megtépázott büszkesége biztos nem bírná ki, ha egy rózsaszín kecske után futkározna a kastélyon át és ha el is kapná, biztos le kéne még birkóznia. Nem. Na neeem.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 18. 23:07 | Link

Sára

Kecskesajtot evett már.. de úgy önmagában kecsketejet még sosem ivott, valahogy nem volt rá alkalma az évek során. És nem is érzi most különösebben kétségbeesve magát, hogy mit szalasztott el az életben.
Nos, ezt a hiányosságát sem most fogja pótolni.
Hol Sárára néz, hol pedig az egyre távolabb kószáló állatot követi, nehogy szem elől tévesszék - legalábbis addig, amíg Sára úgy nem dönt, hogy lemond a tisztes felügyeleti jogról.
- Attól függ, hogy csak úgy szélnek akarod-e ereszteni. Bár annak is megvan a maga bája. Sajnos a hátrány így is úgy is megvan, nem fogod látni a szerencsés megtaláló arcát.
Illetve igen, ha bevállalja, hogy a kecskével együtt vagy annak közelében kapják el, és könnyedén rá lehet húzni, hogy ő az elkövető. (Ez különösen szomorú akkor, ha tényleg ő az elkövető.) Udvariasan felkínálja a karját Sárának - illemtudó mozdulat, semmi tolakodás, csak egy ajánlat arra, hogy becsatlakozhat mellé, ha szeretne.
- Esetleg biztos távolból követhetjük, mint gyanútlan járókelők, hátha elcsípjük a pillanatot.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 18. 23:33 | Link

Ethan
#szökikakecske #ebbőlnemleszmeglepi #csingiling


Nem tudja, mi lelte, éppen csak nézi, ahogy az ördögi terve lelkesen baktat el a folyosón, és eszében sincs megállni a közelben, megkóstolni valamit... esetleg valakit. A "szélnek ereszteni" kifejezésen kénytelen elvigyorodni. Valószínűleg Ethannek, de még Sárának sincs fogalma, micsoda rózsaszín csapást eresztenek éppen az iskolára. De nem is baj, még mindig jobb, mintha egyéb kellemetlenségek végett, véletlen Sára nyakán maradna.
- Valóban kár. Bár a tudat is kellemes, hogy nem nekem kell ráncigálnom a folyosón - próbálja még szebbé varázsolni a helyzetet, csupán egy csipetnyi pozitív szemlélettel. De aztán Ethan felajánl neki egy még szebb alternatívát, amely megoldaná a problémát. Végigpillant a másikon, a mozdulatán, kedves mosollyal fogadja el az ajánlatot. És abban a pillanatban, ahogy finoman belekarol Ethanbe, leesik neki, hogy miért volt olyan furcsa érzése vele kapcsolatban. Mert ő olyasvalakinek tűnik neki, aki egyből megkedvelteti magát az emberrel.
- Ártatlan nézelődők? Tetszik - állapítja meg emellett, miközben elindul a másik rellonos oldalán, szépen, nyugodtan. Akár a naplementében is sétálhatnának, legalább olyan giccses lenne, mint egy rózsaszín kecskét figyelni és várni, mit szólnak hozzá a kastély lakói. Közben megfogalmazódik Sárában egy olyasféle illúzióromboló gondolat, hogy vajon nincs-e jobb dolguk ennél? És végül úgy dönt, nincs.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2015. augusztus 19. 11:38 | Link

A Kecske
#kecskelovaglás #ezmitkeresitt #répaízűelesté

Épp egy jól szituált sárgarépát rágcsálva, pontosan a konyha irányából közlekedik azt se tudja merre. Most, hogy tulajdonképpen nyúltáppal tömi magát, nincs is olyan dolog a világon, amit ne lenne képes megtenni. Be is fordul a közeli sarkon és egyszer csak hirtelen... KECSKE. Sokat látott eridonosunk számára is megdöbbentő látvány egy rózsaszín, nem mellesleg dizájnosan csillogó, járkáló tejgyár. Először ránéz a répára: biztos a manók raktak bele némi elestélt, de mivel ezidáig ez az egyetlen környezetéből teljesen kilógó dolog, amivel találkozik, így megpróbálja elfogadni, hogy amit lát, létezik. Nincs könnyű feladata.
Míg a szerver feldolgozza a kapott információt, a kecske - becsületes nevén: A Kecske - odasomfordál hozzá és az oldala mellett tartott répát egyszerűen kihúzza a kezéből. Méltatlankodva csóválja meg a fejét, de úgy dönt, ha ez a kis dög eleszi előle a napi betevőjét, dolgozzon meg érte. Élete legsötétebb mélypontja következik ekkor. Körbejárja a kecskét, mintegy felmérve annak fizikai állapotát, majd mikor úgy dönt, hogy egy lopkodó (kecske)nő megbecstelenítése nem ütközik semmiféle társadalmi normával, egyszerűen felül a hátára. Jól látjátok emberek, a hátára.
- Gyíte kecske! - ezzel a felszólítással megragadja a pórázt és - édes jó uram - rácsap a szerencsétlen állat hátsóbb felére, mármint inkább testének utolsó harmadára, hiszen a kecskéből kifelé irányuló forgalom csomópontját nem óhajtja piszkálni. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy bármilyen szívós is A Kecske, azért Norbi nem két kiló, ami azt jelenti, hogy a nyomorult ugyan elindul előre, de lábai kissé rozogán tartják meg őket. Idő kérdése, hogy mikor adja majd fel a küzdelmet. Onnantól Norbi már csak a "Kecskegyilkos" néven fog futni.
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 19. 12:55 | Link

Sára, Norbert és a kecske

Pillanatnyilag tényleg nincs, meg aztán kár is lenne lemaradni a műsorról, ha már így belefutott a lehetőségbe. Oldalra vet egy csapott mosolyt Sárára, amikor az belé karol, majd úgy indul el vele a karján, mintha már nagyon régi és nagyon kedves ismerősök lennének. Véletlen sem alig tíz perce, hogy ismeretséget kötöttek egymással, sőt.
Sőt!
Jó ég, hogy lehet ennyire udvariatlan?
- Majd elfelejtettem, a rózsaszín kecskéd túlságosan elvonta a figyelmem, de Ethan vagyok. - Csak, hogy a lány tudja hogyan hívni. A jelen szituációba a teljes körültekintéssel eszközölt hosszú bemutatkozás aligha illene, így az Ethan is épp elég. Valószínűleg annyi idő még pont eltelik Norbi érkezése előtt, hogy újdonsült társasága is odabiggyesszen neki egy nevet. Aztán viszont befordulnak a folyosón és...
.. mi történik tulajdonképpen?
Még magához képest is megrökönyödötten szemléli azt a teljesen értékelhetetlen képet, amint egy magas, elvileg érett, felnőttszerű képződmény a homo sapiens sapiens sorai közül, megül egy nála jóval kisebb teherbírású kecskét. A száját is eltátja egy pillanatra, mielőtt észrevenné magát, akkor viszont visszacsukja és tanácstalanul Sárára néz. Ő nem láthatja ugyanazt, amit ő. Egészen biztosan nem. Végül tekintete ismét a kecskén köt ki, amint az remegő lábaival igyekszik megtartani Norbi súlyát magán, s bár sosem volt elhivatott állatvédő, teljesen komolyan megsajnálja a szerencsétlen állatot. Nem elég, hogy elhozták ide, egy számára teljesen új környezetbe; nem elég, hogy rózsaszínre festve vonszolták végig a folyosókon; de most még egy magas humanoid próbál kecskegolni(?) rajta.
- Elnézést, de -
és most itt jönne valami udvarias, szépen megfogalmazott sor.
- Mi a jó eget csinálsz?
Nem sikerült.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 19. 13:18 | Link

A jó, A rossz, és A Kecskegyalázó
#azazénkecském #eztnemteszedzsebre #vágtasshatudsz


Egy idő után furcsán hatalmába keríti az az érzés, hogy mi sem természetesebb, mint itt sétálgatni Ethannel, fél szemét a rózsaszín, fogadott gyermekén tartani. Mintha tényleg nem lenne olyan hihetetlen szürreális az egész, hanem csak egy átlagos délután a Bagolykőben. Némi minőségi szórakozás, se több, se kevesebb, pont amennyi jár.
- Örülök a találkozásnak, Sára vagyok - rámosolyog még a másikra és ő is érzi, mennyire bizarr a jelenlegi szituáció. Nem, nem így szokott új emberekkel megismerkedni, de ő akart újdonságot az életébe, némi kitérőt a kétségbeejtően monoton hétköznapokból. Hát tessék, itt van. Megkapta, amire vágyott.
Éppen ezen morfondírozik csendesen, amikor érzi, hogy Ethan kissé megfeszül mellette, felpillant rá, és furcsállja a reakciót. Ha az ő kis műsora semmi ilyesmit nem váltott ki belőle... akkor mindenki levonhatja a következtetést. Nagyot nyel, miközben Ethan tanácstalan tekintetével találkozik. Kissé fél megnézni, miről van szó, ezért bámulja őt olyan makacsul, de aztán kénytelen, követi a tekintetével, amerre Ethan nézhet.
A látványt nem nehéz kiszúrni. És abszolút hatásos, sokkoló. Hasonlóan megrökönyödik, mint a másik. Az ő kis fogadott gyermeke, az a rózsaszín, csillogó remekmű, az imádott, _A_Kecske_ éppen súlyos terhet cipel. Pontosan egy Szentmihályi Norbertnyi súlyt, ami pont egy Szentmihályi Norbertnyi súllyal több, mint amit vinnie kéne... és mint amit kibír. Szerencsétlenen látja a kétségbeesést, ahogy próbál megindulni, de hiába, lábai remegnek. Sárában pedig felélednek a nem létező anyai ösztönök és iszonyatos haragra gerjed.
- Szállj le róla, de rögtön, te kecskeszomorító! - cseppet megemelt hangon szólítja fel az eridonost, mert nem érzi elég hatásosnak Ethan kérdését. Sőt, a saját fellépését sem érzi elég hatásosnak - pedig hell yeah, nagyon is az - , ezért elengedi Ethant, előveszi a pálcáját és gondolkodás nélkül átkoz. A Levicorpus tűnt elsőre legjobb megoldásnak, ami ha célba ér, Norbi már lóg is - nem kötélen ugyan, de legalább fejjel lefelé.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2015. augusztus 19. 16:54 | Link

A Kecske, A Fekete Kecsked és A Kecskeszakértő
#neménkezdtem #azkecskegelés #Norbiszomorító

Igazából szerencsétlen kecskének még egy hangyányi szerencséje sincs, hiszen Norbi nem várja meg, hogy kiélvezze az elorzott falatokat, nemes egyszerűséggel ráül. Csak egyetlen dolog biztosítja, hogy az állat életben van és nem nyelte félre a még szájában bukfencező répadarabot: nem esett össze holtan. Látod te szamár - pardon, kecske, így jár az, aki meglop egy Szentmihályit! Most aztán nyállal szippanthatod az energiát és a nem létező szénhidrátot magadba, hogy ne murdelj meg nyomban. Ez kellett? Megkaptad!
Ezen idilli képet egy hang töri össze. Fiunk kérdőn pillant a másik srácra, aki nem tudjuk, honnan került elő, de nyilvánvalóan nem érti a szituáció abszurditásán túl megbúvó lényeget. Mit is csinál? Igazából egy véges teherbírású haszonállatot ül meg jelenleg abban a reményben, hogy feljut vele az Eridon toronyba. És különben is, az kecskegelni, te alulművelt surmó.
- Ennek az özvegy kecskének a bosszúja az volt, hogy megette a répámat, pedig nem is ártottam neki. Hát ráültem. Valamit valamiért - megvonja a vállát, de ő is érzi, hogy ez több, mint nevetséges. Aztán a hölgy is szólni kíván az úr mellett, így Norbi kegyesen odafordítja tekintetét és maga is haragra gerjed. Hogy képzeli valaki, hogy beleszól konfliktusába A Kecskével? Azért még egy állatnak is vannak jogai, mint például... Hát kell lenniük. Igazából csak a szerencse műve, hogy megindul lefelé, mert ahogy ő lezúg az említett szenvedő hősről és az szó szerint fellélegzik, már kerül is fejjel lefelé. Bizony, Norbi a szerencse fia, az a nyomorult jószág pedig megélheti élete legrosszabb napját. Nem elég, hogy rózsaszínre festették és behurcolták ide, még a green peace szabályzatába ütköző kecskegelést is végrehajtották rajta, majd lógás általi halálra ítélték. Tiltakozásul mekeg is egyet. Ha ilyen egy kecske élete, soha ne váljon azzá senki. Nem vicc.
- Normális vagy? Mit művelsz ezzel a kiszolgáltatott állattal? - úgy kel ki magából, mintha az övé lenne, s közben nem is sejti, hogy a valódi kecsketulaj vele szemben áll. Bizony. Értetlenül pislog, majd Ethan felé fordul. - A nőd meg van hibbanva! Állatkínzó! - és mondja ezt a galamb a verébnek. No, kétség sem férhet hozzá, hogy a helyzet komikus mivolta épp annak tragikusságában rejlik. Három érett fiatal áll egy csillámló kecske felett és azon vitatkoznak, mi volna a helyes döntés ezek után. Ahelyett, hogy visszahelyeznék ezt a szerencsétlent természetes környezetébe. De semmi gond, a logika nem erőssége a csapatnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 30. 21:59 | Link

Sára, Norbert és a kecske

A félreértések elkerülése végett érdemes megjegyezni, hogy Ethan nem az az ember, aki szívesen vagy könnyedén kihátrál egy nehéz helyzetből. Többnyire szereti a kihívásokat, ha valami nem hullik könnyen az ölébe (bár az is, ha erőfeszítés nélkül szerezhet meg dolgokat, kifejezetten fel tudja frissíteni). A változatosság gyönyörködtet.
Ám lehet, hogy ez kicsit túl..ságosan is nagy változatosság.
És szégyen, nem szégyen, amikor a kifestett kecske pozíciót változtat, majd fejjel lefelé kezd panaszos hangok kíséretében lógni plafonról, megfordul a fejében a lehetőség, hogy ő most szépen lép hátra egyet-kettőt és angolosan távozva diszkréten kisétál ebből a káoszból. Így történne, ha Norbi éppen nem rá nézne nagyon hangsúlyosan, hogy állítsa meg a .. nőjét. Halványan megvonaglik az arca erre a megjegyzésre; talán valamiféle cinikus mosolykezdeményt nyel vissza ezzel.
- Szerintem, beszéljétek meg egymással, hogy melyikőtök keresi fel előbb a PETA-t a vallomásokkal és a fájdalomdíjul szolgáló adományokkal, addig én leszedem azt a fejjel lefelé lógó kecskét.
Annyira... el sem tudta volna képzelni reggel, hogy a mai napon lesz olyan szituáció, amikor ez a mondat elhagyhatja a száját. Vagy úgy akármikor. A megilletődöttség és őszinte, mélyről érkező belső döbbenet miatt a szavai majdhogynem szelíden beletörődőnek hangoznak, miközben elindul, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Az ő fülét ugyanis határozottan irritálja a kecske panaszos sírása, nyökögése. Zsebéből előszedi a pálcáját és ahelyett, hogy csak simán hatástalanítaná az előző varázslatot, inkább gondosan lelebegteti előző pozíciójába: négy patával a földön.
Jó, és most mit kezdjen vele? Az a kettő vagy pöröl még egymással vagy a mutatványt nézték, igaz, a mentőakció nem volt valami látványos. Az állat viszont továbbra sem csendesedett el, szóval próbaképpen .. sután ráteszi a kezét a fejére és megsimogatja.
Nem szokott kecskét simogatni. Különösebben nem is jelent számára nagy örömöt. És abból kiindulva, hogy az még mindig azt az éles, harsány hangot adja ki magából, a kecskének sem jelent örömöt.
- Najó, inkább kezdjetek vele ti valamit.
Pillanatnyi szünet, aztán úgy érzi, hogy muszáj pontosítania.
- Ne üljetek rá. - Norbira mutat mutatóujjával, aztán szép lassan az irány átvándorol Sárára.
- És ne lógassátok fel.
A végére nem bírja ki, a szája szegletébe kiül egy derűs nemhiszemelazegészet mosoly.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2015. augusztus 30. 22:06
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint