36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 00:09 | Link

Milan Blaise Felagund

- Takarodó van- csendül fel a hangom, jegesebben a kelleténél, ahogy elérem a bagázst, akik még most is itt tanyáznak, holott elmúlt takarodó.
- Kaptok két percet, hogy összekaparjátok magatokat, és visszalejtsetek a házatokba, különben egyenként fogom felnyalatni veletek a padlót- momentán nem érdekel, hogy látszólag idősebbek nálam, nem mellesleg rellonos is van köztük, a hangom ellentmondást nem tűrő, a tekintetem is képes lenne megfagyasztani bennük a vért. Igen, határozottan nincs jó kedvem, viszont jelvényem van, amit az a srác is észrevesz, aki már szólásra nyitná a száját. Csupán felvont szemöldökkel meredek rá, kíváncsi vagyok, be mer-e szólni. Ha nem lennem rajtam ez, tuti sőt talán örülhetnék, ha pusztán szavakkal megúszom, na nem mintha könnyen adnám magam. Elégedetten mosolyodok el, ahogy látom, lenyelve a békát, hallgatnak az eszükre.
Jelenleg másra sem vágyom, csak az ágyamra, idejét se tudom, mikor aludtam ki magam rendesen, annyi minden lefoglal. Fáradt sóhaj közepette túrok a hajamba, hisz ez a kép igencsak plátóinak tűnik. Fogalmam sincs, mit szívhattam, mikor rábólintottam a prefiségre, az tuti, hogy nem a házam iránti feltétel nélküli hűség vezérelt, mert azon kívül, hogy otthonosabbnak érzem, és az ott lakókkal hamarabb közös nevezőre jutok, mint a pónilakban dekkolókkal, nem igazán foglalkoztat semmi, ami azt érintené.
Mindenesetre, panaszra nincs okom, kellően lefoglal ahhoz, hogy ne agyaljak, sőt, egyáltalán ne csináljak semmit, azon kívül, amit muszáj.
Jelenleg nem tudom, merre haladok. Még mindig lefelé a lejtőn, vagy megtaláltam az utat, amivel elkerülhetem azt, amivé soha nem szeretnék válni? Ezek így marha jó kérdések, csak pech, hogy nem tudom rájuk a választ. Azért gáz, ha Ophelia LaFonde-ból lenne vizsga, most kegyetlenül meghúznának.
Lassan lépkedek, gondosan ügyelve arra, ne hunyjak szemet a szabályszegők felett. Ez a része tetszik, most rajtam a sor, hogy terrorizáljam diáktársaim, és csak reménykedek abban, hogy tudom olyan jól csinálni, mint Lyra és Noel.
Nem kell engem félteni, ha tekintélyt akarok, el tudom érni, a Gregoryval közös jellemvonásaim még megvannak, csak érthető okok miatt, nem fogom kamatoztatni őket. Inkább nyelek be pár Crutiatust, minthogy olyanná váljak, amilyen ő.
- Hello, hát te?- csapódok egy srác mellé, akiről csak azért tudom, hogy háztársam, mert láttam párszor a klubhelyiségünkben. Mivel reményeim szerint, már mindenkit elküldtem, akinek nem kellene itt tartózkodni, nyugodtan lazíthatok kicsit... már ha képes vagyok egyáltalán olyasmire.
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 2. 00:46 | Link

Ophelia, a kemény

A könyvtár is bezár egyszer, haza menni nincs sok kedve, így aztán a csodálatos Legendás lények és megfigyelésük egy szakadt, összepacázott példányával kénytelen egy ablakban meghúzni magát. Nem vonzza most sem a zöld kárpit, sem a meleg kandalló, mely ebben a kezdeti nyálkás hűvösségben elálmosítja az embert. Két nap múlva itt van az Varázstani Alapismeretek Vizsga, és kéne kérnie egy időpontot Holló Alberttől is. Már tudja, hogy mit várnak el tőle, de azt nem, hogy ő azt akarja-e, amit a szülei.
Szereti őket, a maga mufurc módján persze, de szereti, és nem akar ellenük tenni, legalábbis okkal nem, de az is igaz, hogy nem akar már csak az ő vágyaik szerint élni. El kéne döntenie, hogy hova tovább, és ez nem egy egyszerű feladat. Most viszont igyekszik csak a könyvre és arra koncentrálni, hogy ne essen szét, mivel a saját példányát a húga benyelte, aki a saját példányát elhagyta valahol, így kénytelen volt kikölcsönözni egyet, de mivel most vizsgaidőszak van, már csak ez az egy nyomi példány maradt, ahol minden sárkánynak bajszot rajzolt a nagyon értelmes tulajdonosa.
Egy csapat, nem messze tőle bandázik, de nem sokra méltatja őket, mivel nincs nála óra, így őket használja annak. Tervei szerint, ha elindulnak aludni, majd ő is elindul, így kényelmesen leérhet a Rellonba. Haza nem vágyik, ott minden pillantásukkal őt vizslatják, az anyja szeme mindig könnyes, mert vizsgázik a kicsi fia, a húga percenként kap idegösszeomlást a vizsgái miatt, az apja tekintetét mindig magán érzi, így nem lehet vizsgára készülni.
A hatodik sárkány után kicsit behunyja a szemét, és hajába túrva vár, hogy a szeme tikkelése kicsit alábbhagyjon. Fáradt a teste, de szellemileg éppen most van toppon, most kéne odakoncentrálnia, mert tudja, ha lefekszik, akkor bosszankodni fog csak, amire nem elég mentség, hogy a teste hálás, hiszen a plafon bámulása és a mély, szenvedő sóhajtások semmire se megoldás. Aztán jön egy lány, aki jól leteremti őket. Kinyitva a szemét, érdeklődéssel rápillant.
Futólag látta már, neki is a klubhelyiség rémlik, és van egy helyes P betűje is. Egyértelmű, hogy az új prefektusok egyike. Tüzes jellemnek tűnik, meg kell hagyni, érdeklődése azonban alábbhagy, amikor senki sem akar kekeckedni, és mindenki elhúz a hálója felé. Na ha a lány elmegy, akkor ő is elindul. Tervnek szuper, ám a kivitelezés nem annyira, mivel a lány őt is kipécézte.
- Elromlott az órám.
Fejével a távozók háta felé bök, és kelletlenül összecsukja a kezébe tartott példányt. Nagyszerű. Eddig megúszta büntetőmunka nélkül és most, az utolsó vizsgája előtt bekap egyet.
- Szépen csináltad. Azt hittem az a Rellonos srác nekiáll majd az erejét fitogtatni, de nem mert semmit tenni, pedig negyedéves. Ügyes vagy.
Nem akar büntetést, így igyekszik úgy csinálni, mintha őt nem kellene megbüntetni. Igyekszik elrejteni a könyvet, nem akarja mutogatni, hogy ő tanul, szerinte elvárás vele szembe, hogy mindent tudjon kívülről, elvégre tanár gyerek.  
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 01:07 | Link

Nemis kemény Rolleyes

Igazából nem foglalkoztat annyira, miért kószál még ilyenkor is kint. Ja, meg kéne büntetnem, de azokat se büntettem meg, majd egy háztársat fogok, mi? Tudom, hogy a legtöbben cseppet elfogultak, így én miért ne engedhetném meg magamnak? Plusz semmi kedvem még felügyelni is, ahogy elvégzi. Látom  a könyvet, egyből eszembe jut a vizsga, és elnyomom a késztetést, hogy elhúzzam a szám. Már csak egy kell, mégse vagyok képes arra koncentrálni, sőt... szerintem a koncentráció már rég kiveszett belőlem.
Csodálom, hogy a festmények is abbahagyták duruzsolást, vagyis látszólag... azért látom, hogy némelyiknek mozog a szája, és esküszöm, nem fogok kiakadni ezen. Már második évem taposom itt, mégse vagyok képes feldolgozni ezeket az apróságokat, mint például a beszélő festmények, meg a manók a konyhában, vagy, hogy már azt se tudom, melyik együttes van most a slágerlisták élén. Utálom Serent, amiért nem hagyott modernizálódni, pedig lefogadom, nem került volna akkora nagy erőfeszítésébe megbuherálni a telóm.
Csodálom, hogy még látok, de büszke is vagyok magamra. Tényleg sok áldozatot kell hozni, ha az ember illúziómágia tanulásra adja a fejét, és mondhatni még sehol nem tartok. Viszont kitartásból jeles, mint mindig, mert abból az egy tulajdonságból sose szenvedtem hiányt.
- Nem kell fényezni, megúszod az ágytál takarítást- forgatom a szemem, majd a falnak dőlök, keresztbe fonva a karjaim a mellkasom előtt. Túl sok időt töltök Olivérrel - jelzem muszájból-, kezdem átvenni a tapló stílusát, bár nem mondhatni, hogy emiatt rosszul érzem magam.
- Csak a jelvény miatt, ha nem lett volna rajtam, tuti, én húztam volna a rövidebbet- vonom meg a vállam. Nem, akkor se húztam volna be a fülem farkam, sose tennék olyat, hisz még egy üres teremben sem mutatnám ki, ha félek, vagy pusztán gyenge vagyok.
- Oké, vágom én, hogy vizsgák, meg minden, de nem viszed túlzásba? Ilyenkor már csak a mazochisták tanulnak- biccentem oldalra a fejem, ahogy érdeklődve figyelem a srácot. Próbálok rájönni, ki lehet. Aztán a festményektől kapom meg a választ, mire megint rám jön a vigyoroghatnék.
- Nem mondod, hogy te vagy Felagund fia- kétkedve mérem végig... és leküzdöm  a kényszert, hogy elröhögjem magam. Na, nem a srácon, hanem a helyzeten.
- Hmm... lehet mégis megbüntetlek, az apád jól kicseszett velem- vágok töprengő képet, persze igyekszem tudtára adni, hogy csak húzom az agyát, nem áll szándékomban változtatni az elhatározásomon. Viszont tény, hogy nem én vagyok Humor Herold, így azon se lepődök meg, ha a háztársam nem vevő rá.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. szeptember 2. 01:10
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 2. 02:52 | Link

Ophelia deis. Cheesy

A büntetéseket, melyekről hallott már, végigvette fejben többször is, de valahogy nem tetszett neki egyik sem. Írt mostanában eleget, és állítólag a Varázstanin fog is még kedvére, mert Holló Albert most se szánta meg a végzősöket, de úgy érzi, most már lassan eléri azt a szintet, ami ahhoz kell, hogy bemenjen vizsgázni és ne bukjon meg. A gyakorlati büntetések, mint amit a kishölgyike is emleget mellette, pedig rémesen távol állnak tőle.
- Igazán hálás vagyok nagyvonalúságodért, drága prefektám.
Egy kicsit még meg is hajol, bár látszik, hogy nem az igazi a dolog. Távol áll tőle a színészkedés, vagy a hirtelen érzelmi változás. Ő stagnál. Nem épp a legjobb szinten, de már évek óta itt van. A közöny, az elszigetelődés, a lekezelés szintén. Régebben, amikor még gyermek volt, próbálgatta a szerepeket, kitapasztalta, hogy a környezetében élőket mi teszi boldoggá. Ez volt a legelfogadhatóbb, így a megfelelési kényszere is kielégült, úgy érezte sikert ért el. Nem is akármilyet, hiszen az elmúlt három évben remekül szuperált ez a stílus, csak most, a vizsgák alatt, meg amikor elkezdett készülni rájuk változott meg a dolog valahogy. Felkelt benne valamit, valami ismeretlen, új érzés.
- Ugyan, akkor innen megátkoztam volna. Szerintem fel se tűnt nekik, hogy itt vagyok.
Feleli színtelen hangon, de picit talán érezhető benne, hogy tényleg így gondolja. Most, hogy nem büntetik meg, már átkozódásról is beszél, olyan hétköznapian, mintha arról csevegnének, hogy ki melyik oldalról szokta elkezdeni a banánt. Nagyon hasonló súlyú témák.
- Edzened kéne, vagy önvédelmet tanulni, ha gondolod, én taníthatlak.
Erre legalább jó volt az az év, amit máshol töltött, kicsit kikupálódott, és az elmúlt években gyakorolta, így nem lett puhány, simán padlóra tudna küldeni egy nála magasabb, szélesebb embert is, de persze miért is akarna ilyet egy iskolában? Viszont egyszer még biztos jól jön. A könyvre pillant, amit nem sikerült időben eltennie, majd egy kicsit elhúzva a száját, egy apró vállvonással megadja a választ.
- Holnapután lesz a varázstani alapismeretek vizsgám, jól kéne szerepelnem.
A legtöbben azért akarnak jól szerepelni, hogy kövessék az álmaikat, de ő még nem jutott el arra a szintre, hogy kitalálja, ki is szeretne lenni. Neki kényelmes a jelenlegi élete. Főznek, mosnak rá, egészségügyi séta címen besétál reggel az iskolába, itt melegedik, firkál, eszik, hazasétál, otthon alszik, olvas. Nem rajong se kviddics csapatért, se zenekarért, se a muglik által kedvelt dolgokért. Nincs barátnője, aki nyafogva kérné számon, csak egy lány, akivel elszórakoznak, de semmi több, és nem is vágyik másra.
- Nevess nyugodtan, már nem bosszankodom a dolgon. Volt egy idő, amikor féltek tőlem, az vicces volt.
Mindenki tartott tőle, amikor kiderült, hogy Felagund professzor gyereke és nem mertek ellent mondani neki. Nos, az az idő tényleg szórakoztatta, és ha visszagondol, még most is szórakoztatja, elvégre tényleg, szinte látta a szemükben a félelmet. Bujkáló és tőle szokatlan mosollyal fordul a lány felé.
- Szerintem állj be a sorba, a fél iskola a kicseszettek közé tartozik. Veled mit tett?
Érdeklődik, leküzdve a mosolyt, amit a régi emlékek keltettek. Romlik a helyzet, már elkezdett nosztalgiázni is. Ezek a dolgok tőle szokatlanok.
- Milan vagyok, vagy Blaise, amelyik tetszik, azt használod. A szüleim itt se tudtak megegyezni.
Nem is érti sokszor, hogy mit keresnek egymás mellett, hogy miért jó nekik, ha veszekednek. Neki erre a pluszra pont nincs szüksége az életébe, még a végén kevésbé lenne kényelmesebb, mint most.

Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 08:46 | Link

FelaFia Blaise Cheesy

A világért se vallanám be, hogy még egy hete se vagyok prefi, és vajmi keveset tudok a dolgomról. Láttam Lyráékat, mikor járőröztek, persze megbüntettek ám engem is, hisz egy rellonos semmilyen körülmények között nem kivételezne, ugye.  
A szemeim a srácra villannak, ha most gúnyolódni szeretne.... én azt neki nem ajánlom.
- Lehetsz is, de vigyázz, nehogy a végén meggondoljam magam- küldök felé egy bájos mosolyt. Oké, néha előjön a cseppnyi önbizalmam, és kimondottan hálás vagyok, hogy most is ez történt. Persze a bujkáló mosolyom jelzi, nem feltétlenül gondolom ezt komolyan, de a srác nem ismerhet annyira, hogy rájöjjön erre, bár ha van annyira jó emberismerő, mint Seren... na ne, azt inkább ne, utálom, mikor akaratomon kívül válok nyitott könyvvé.
Azt se hallgatom el, hogy csak a mütyür nem hagyta, hogy a falnak kenjenek, vagy hasonlók. Mondjuk, nem adtam volna könnyen magam, de egy idő után, tuti, saját magam fújtam volna visszavonulót. Az, hogy megőrizzem lényem azon részét, amivel ki is vagyok békülve, sokkal fontosabb annál, minthogy az erőm fitogtassam. Persze nőből vagyok, így dacból se szenvedek hiányt, ezért is szegem fel az állam.
- Ne gondold, hogy szükségem lett volna a segítségedre. Én nem várom a herceget  a lovával, és igencsak ki tudok akadni, ha valaki kényszert érez aziránt, hogy épp rajtam segítsen- a hangom komor, végtére is nem hazudok. Egy kezemen megtudom számolni, eddig hány embernek hagytam akárcsak azt, hogy hozzám érjen. Hát még, hogy segítsen. Nem szorulok én senkire, és inkább hagynám, hogy fellógassanak, mint azt, hogy valaki az én fenekem mentse.
- Az, hogy nem vesznek észre, nem feltétlenül rossz. Jobb lenne egy emberkoszorú kellős közepén mutogatni, mekkora menő vagy?- felvont szemöldökkel teszem fel a kérdést, mert a srác eddig nem tűnt hírnévhajhásznak, és erősen bízom benne, hogy ennyire senkit nem tudok félreismerni, mert akkor ott már komoly gondok lennének.
- Hmmm, okés, a krav magával itt úgyse érnék semmit, max. egy újabb tárgyalást varrnának a nyakamba, és tényleg pszichopatának könyvelnének el- húzom el a szám, nem szándékozom részletekbe bocsátkozni, ha a másikat érdekli, majd rákérdez, ha akar. A tanulás meg mára a védjegyemmé vált, bár a jegyeimen ez meg nem látszik. Naná, mert az illúziómágiáért se osztogatnak plusz pontokat, nem mintha annyira szeretnék az éltanulók közé kerülni.
- Végzős vagy? Na, az szívás... hát... csak sikerül, gondolom- vonom meg a vállam, én sose csinálok nagy ügyet a vizsgákból. Azzal is megvoltam elégedve, hogy Seren szinte úgy rugdosott át SVK-ból. Hála égnek, mára azért egy fokkal jobban megy a varázslás.
- És, mi leszel, ha nagy leszel?- kérdezek rá, csak úgy mellékesen. Tényleg érdekel, ilyenkor mivé szeretne válni valaki. Mondjuk Lyra egészen végzős koráig auror akart lenni, aztán számomra érthetetlen okok miatt, mégis tanár lett. Meg ereklye kutató.
- Hát, bocsi, de én azt a szintet még nem értem el... Sajnos nem vagy olyan rémisztő, hogy miattad rémálmaim legyenek- sóhajtok fel teátrálisan, mintha tényleg bánnám, hogy megint nem sikerült olyan hatást mutatnom, mint amit várnak tőlem. Én ezt már tökre megszoktam, kuriózum, mikor én úgy reagálok valamire, ahogy azt egy ember tenné, igen... selejtes vagyok, nem is kicsit, de hát ez van.
- Felvitt apacs dokihoz...- vonom meg a vállam. Oké, ezt talán még segítségnek is elmenne, a bökkenő csak az, hogy marhára figyelmen kívül hagyta az ellenkezésem, ezzel is megutáltatva magát velem. Azóta az óráján se voltam, és esküszöm, mihelyst lesz alkalmam le is adom.
- Nem bírom az orvosokat, azt meg még úgyse, ha olyasmire "kényszerítenek", amit nem akarok. Olyankor hajlamos elborulni az agyam, ami ellen naponta küzdök...- osztom meg vele, miért volt az nekem akkora trauma, bár félő, így se fogja érteni, de ez így is van jól.
- Hmmm Blaise. Azért... gondolom egy élmény velük élni- kuncogok halkan, el nem tudom képzelni, milyen Fela otthon, ha olyan csupa szív ember, mint akinek itt mutatja magát, komolyan elkezdem sajnálni szegény srácot.
- Ophelia, bocsi, csak egy nevem van, és a választási lehetőség abban merül ki, hogy hívsz-e így, vagy nem- tőlem szokatlan mód mosolygok rá. Na, nem az a szokatlan, hogy mosolygok, hanem az, hogy abban semmi gúny, még csak ahhoz hasonló vonás sem bújik meg. Na, ez számít ritkaságnak.
- De azért nem lehetnek olyan rossz szülők... gondolom. Fogalmam sincs milyen, ha valakinek családja van- vonom meg a vállam közömbösen. Pedig ködösen emlékszem, hogy nekem is volt... valamikor, de ezt az emléket elnyomja a lép, ahogy látom, anyámat megölik.
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 5. 04:59 | Link

Ophelia, akinek jó neve van. Cheesy

- Vigyázok, hiszen jól jön az embernek, ha vannak szövetségesei.
Barátja úgy sincs, sosem kereste mások társaságát, pedig lehet, hogy célszerű lett volna. Talán egy kicsit nyitottabb lett volna a világra, és nem egy ablakban gubbasztana, hanem valakivel szórakozna éppen. Mondjuk a dolog pozitívuma, hogy így legalább megismerhette a lányt, akivel talán ezek után még jóban is lesz.
- Szerencsére, mivel nem vagyok az a szőke herceg típus, és ami azt illeti, lehet, rossz néven vennék, ha az éjszaka közepén patadobogással verném fel az összes festményt, akik elkezdenek hangosan szidni és kiabálni, ami miatt mindenki más is felkel, és tarthatunk vizsgaidőszakban pizsi partit. Mondjuk ez nem is rossz ötlet, viszont lócitromot nem takarítok.
Elég kényes úrfi ő ahhoz, hogy nekiálljon takarítónőt játszani egy ló után, ez sajnos ki van zárva. Majd elkap néhány Navinést, ők megcsinálják, mert olyan kis rávehetőek. A Legendás Lények Gondozása órán is mindig velük csináltatja meg az alja munkát, a nehezebb házi feladatait pedig rendszert Andine-nal vagy a húgával íratja meg.
- Meg aztán hiányzik belőlem az a mértéktelenül sok nyálasság gén, ami miatt úgy bomlanak a mai lányok. Mondjuk nem is hiányzik, képes vagyok hisztéria és nyafogás hallgatása nélkül is korrekt üzletet kötni, korrekt partnerekkel, és ez így egyelőre kifizetődő dolog.
A házasság, család, vagy akárcsak egy komoly kapcsolat nem szerepel a szótárába. Úgy érzi, ha lenne egy tartósabb kapcsolata, ami tényleg kapcsolatnak mondható, az csak hátráltatná őt, ha mondjuk egyik napról a másikra más tervek és életvitel szerint szeretne élni. Az ő rellonossága ebben nyilvánul meg, hiszen éles eszével, és mindkét fél számára nyerő ajánlattal ő is csak nyerni tud.
- Nem segítettem volna azonnal, hogy aztán dicsfényben tündököljek, csak nem bírom ezt az erőszakos, Jani a gáton fajtát. Mondjuk úgy, hogy nem akartam, hogy a kelleténél több időt pazarolj rá, és segítettem volna, hogy gyorsabban padlóra kerüljön.
Azon, amit a lány mond, egy pillanatig elgondolkozik, hiszen van igazságalapja a dolognak, nem is kevés. Végül egy bólintással igazat ad neki.
- Ez mondjuk igaz. Bár akkor legalább könnyebben lehetne átkozni, mivel elég közel állnának, bár hozzám inkább, ha már Felagund fia vagyok a mérgezés passzolna. Azért jobb lenne nem teljesen észrevétlennek lenni, bár te is rám találtál, hála a csoportosulásnak, akik nem indultak időben az ágyukba.
Mondjuk nem is bánja különösebben, nem olyan vészes ez a lány, és végre jött valaki, aki elhallgattatta azt a nagyokost. A srácról néha Hóborc a Roxfort kastély szelleme jut eszébe. Csak egyszer találkozott vele, amikor az apja át akarta íratni, mert keményebb nevelést akart neki, de ez az egyetlen találkozás is épp elég volt ahhoz, hogy a dobálózó szellem az emlékeibe vésődjön. Fáj, ha valakit könyvekkel dobálnak meg.
- Újabb tárgyalást? Mennyi volt eddig?
Fordul érdeklődve a lány felé, mert azt nem nézte ki belőle, hogy bármilyenen is lett volna, de azt sem, hogy esetleg túlozna, így feltételezi, hogy tényleg részt vett már és a jelek szerint nem is egy alkalommal.
- Végzős.
Kimondani is rossz, és bár nem látszik rajta, de ilyenkor tényleg összeszűkül a gyomra, csakúgy, mint a következő kérdésnél, vagyis mi lesz, ha nagy lesz. Hát ez szuper kérdés. Ő naponta hatszor legalább felteszi magának.
- Jó kérdés. Ha rám nézel, te mit gondolnál, mit tanulok?
Eddig senki se segített neki a kérdést megválaszolni, pedig tükörbe ő is szokott nézni. Agyalni is szokott előtte, de nem lett okosabb. Ő egy elkényelmesedett srácot lát, akinek a legnagyobb problémája, hogy a tanárok furcsálják, hogy milyen szép, nőies a kézírása, ami nem is csoda, hiszen lányok készítik el a feladatait.  
- Pedig nagyon igyekszem. Lehet tanárnak kéne mennem, és akkor már az itteni éveimben, mint gyakornok szivathatom a diákokat, rémhírek terjednének el és mindenki rosszat álmodna, aki járt az órámon.
Más lehet, hogy lelkesedéssel adná elő az ötletet, de nála, hiába próbálkozik, érezhető, hogy valami hiányzik. A lelkesedése hanyatlott az elmúlt néhány hétben, a vizsgák pedig végképp kivették az észből. Oké, már a háromból megvan kettő, és már csak a varázstani hiányzik, amit holnapután, sőt lassan holnap lesz, és igazából amennyit tanult, biztos, hogy a végén nem fog egy falnak dőlve zokogni valamelyik mosdó sarkában.
- Ez már önmagában is ijesztő. Mármint, nekem még nem volt szerencsém hozzá, de láttam az évnyitón, meg ha itt eszek, akkor is látni szoktam, és néha rám néz, olyan furán, mintha a lelkemre pályázna.
Ez előző dokit jobban csípte, főleg mert jó lábai voltak, és mert nő volt, olyan határozott és ironikus stílussal. Most viszont, ha a gyengélkedőre kerül, nem valószínű, hogy Uff nagyfőnök combjával lesz elfoglalva.
- Egyszer gyere el, szerintem elég egy nap, és megérted. Tudod vannak azok az élethelyzetek, amikor beugrik hozzátok valaki, és akkor anyukád irritálóan cuki. Na az enyém mindig ilyen, viszont amikor gáz van, akkor a rellonosokat megszégyenítően tud nézni és viselkedni, merev és hideg lesz. Az apám olyan, mint itt. Inkább a diákja vagyok. A húgommal elvagyok, talán azért, mert nem vérszerinti rokonom. Ő is rellonos, bár inkább eridonosnak mondanám, amolyan pozitív jelenség.
Örül, hogy a lány a Blaise-t választotta. Neki is kedvesebb, a Milannal néha hadilábon áll. Ezt viszont a világért se mondaná el senkinek, van most épp elég feszült pillanat az életében.
- Nekem tetszik. Ophelia. Jól cseng, és illik is hozzád.
Arra, hogy nem rossz szülők csak bólint. Ezzel nem vitatkozhat, hiszen mindent megadtak nekik, és felneveltek egy olyan gyereket is, akihez semmilyen rokoni kapcsolat se fűzi őket.
- Egyik helyzet sem könnyű. Mondjuk az itteni helyzetről eddig csak jókat hallottam, mármint, hogy a zöldeken belül igyekeznek viszonylag családias légkört megteremteni. De ha családra vágysz, várlak szeretettel nálunk. Szoba van, furcsa szülők vannak, kaja van, kert is van, meg állatok, és ha éppen nincs otthon senki, rendezhetünk bulit.

Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 5. 12:23 | Link

Blaise, aki lassan zavarba hoz Rolleyes Cheesy

- Szövetséges?- vonom fel a szemöldököm, hisz erről eddig nem volt szó. Épp csak nem akarom megbüntetni, mert nincs kedvem az utána járó macerához. Persze ez nem feltétlenül az ő hibája, nehezen építek ki kapcsolatokat, az igazat megvallva, nem tudom, eddig hogy sikerült.
- Arra akadnak majdnem önként jelentkezők- kacsintok rá, elvégre, ha egyszer én feladatba adom, azt nekik meg kell tenni, ha nem akarnak sok pontot megvonni maguktól. Hmmm, jobb, ha rá is írom a képzeletbeli listámra, mai egyre csak nő. Én se szívesen takarítanék, és amilyen vagyok, gyanítom előbb átkoznám meg a prefektát, és behódolnék a pontlevonásnak, de hát.. egy félig-meddig rellonostól nem lehet mást várni, főleg, ha jócskán rendelkezik agresszív hajlamokkal.
- Hát így nem tudom, mit kezdhetnék veled... nyálas gének nélkül...- rázom meg a fejem, még csettintek is a nyelvemmel, aztán csak elmosolyodok. Még csak az hiányozna, hogy valaki ódákat írjon, meg mi egymás. Az ilyen pasikat meghagyom a Navinésekenek, azok úgyis napi huszonnégyben őket várják, én meg szívesen fogadom a normális pasikat, akik tényleg azok.
Kíváncsian fürkészem a másik arcát, hasonló felfogásunk, már ami a kapcsolatokat illeti, így nem tudom, merjek-e hinni neki. Nem lenne újdonság, ha kamuzna, a háztársak többsége megteszi, csak hogy imponáljon.
Én nem hogy a tartós kapcsolatnak, semmilyen kapcsolatnak nem vagyok híve, egyszerűen nekem nem megy, nem akarok bárkihez kötődni akár csak minimálisan is. Amit megtanultam az az, hogy csak magamra számíthatok, és ha valaki egy kicsit fontosabb is lesz, az tuti jól hátba fog szúrni, mint Lyra, aki elméletileg a barátnőm, mégse láttam már vagy hónapok óta. Vagy, mint Noel, aki mindig eltűnik, ilyen emberekhez nem akarok ragaszkodni, ha az elkerülhetetlen, akkor legalább egy biztos pont legyen, akire számíthatok, ha szükségem van rá, de úgy tűnik, túl sokat kérek.
- Ez esetben kösz... én se, bár általában az ilyeneket ott hagyom, nem érnek annyit, hogy bármennyit is foglalkozzak velük- vonok vállat, miközben a falnak dőlök, mert az úgy mégis csak kényelmesebb. Persze időnként körbenézek, mert mondjuk nem tenne jót a kezdetleges prefektusi pályámnak, ha rajta kapna, épp egy szabályszegővel cseverészek, de mivel ez a veszély jelenleg nem áll fent, így nagy ívben tojok rá.
- Ha nem akarsz észrevétlen lenni, tegyél róla, hidd el, még egy diák se halt bele abba, hogy odament valakihez- osztom meg vele a tényt. Roppant egyszerű, nem kéne a sült galambot várni, hanem igenis odamenni valakihez, ahogy én is ezt tettem, és nagy ritkán teszem is. Sajnos vagyok annyira szerencsétlen, hogy sokan viszont hozzám jönnek, és még csak nem is érdekli őket, mennyire nincs kedvem hozzájuk. Egyedül a háztársaim bírom elviselni, meg egy-két tanárt.
- Egy, de az se volt egy leányálom- mosolyodok el halványan. Senkinek nem kívánom, hogy abban a padban üljön, amelyikben én, mert.... az kész, mai a zárt ajtók mögött megy. Írhatnék róla egy cikket az Edictumba is akár, de jobb szeretném elfeledni, ahogy az azelőtti korszakot is, csakhogy... fene nehéz lezárni magamban.
- Nem tűnsz végzősnek- vonom fel a szemöldököm, ahogy alaposan végigmérem Blaiset. Tényleg nem egy tipikus végzős, legalább is, nem olyan, amilyet én láttam. Semmi engem imádjatok, vagy épp mindjárt elhúzok, csókoljátok meg a talpam, kisugárzás. Ha végzős is, akkor tuti, nem rellonos.
- Nemtom'. Így elsőre, minisztériumi aktakukac- vonok vállat, mert ez még kézenfekvő is lenne neki, nem valami megerőltető meló, viszont ritka unalmas.
Az ő ötletére felnevetek, tényleg, talán hangosabban is a kelleténél.
- Nem hiszem, hogy az a pálya megfelelő lenne, hacsak nem kaparsz össze némi taplóságot, vagy ridegséget- amit persze nem szeretnék, mert én azt hiszem kezdem bírni, így, ahogy most van. Persze tudom, elkerülhetetlen, hogy az emberek ne változzanak, pedig olykor annyira jó lenne, nekem se kéne tartanom attól, hogy olyan pszichopata leszek, mint a férfi, aki nevelt.
- Chaske igazából jó fej... csak fura. Az ember azt hinné, esténként csirkét áldoz rituálisan egy kelta Istennek, pedig csak olyan, mint a rellonosok többsége- vonok vállat, mióta találkoztam vele a sikátorban, az én véleményem is változott, és ennek őszintén örülök. Most már... fogalmazzunk úgy, hogy nem feltétlenül kell kényszeríteni, hogy a Gyengélkedőre menjek.
- Ohh igen, ismerős. A nagybátyám, aki nevelt, folyton ezt csinálta, én volta  a kedvenc unokahúga, aztán mikor csukódott az ajtó, nos...- tűröm fel a felsőm úját, ahol igaz már csak alig láthatóan, de nem egy heg virít. És ez csak a kezem.
- Életem legszebb évei voltak- a hangomból csak úgy csöpög a szarkazmus. Hogy miért mutattam én ezt meg egy idegennek, na az egy nagyon jó kérdés, talán, hogy Blaise is észrevegye, rejlik bennünk némi közös.
- Nekem a férfin kívül senkim nincs. na jó, ott van Vanda a szellemtan tanár, ő az unokanővérem, de érted.. az nem ugyanaz. Az anyámat öt éves koromban a szemem láttára ölték meg, az apám lepasszolt hozzá, most meg kb. Wickler az "apám". De már csak egy év, és végre szabad leszek- sóhajtok fel, megkönnyebbülten, ahogy elkezdek kibámulni az ablakon. Mióta az eszem tudom, csak erre vágyom, hogy saját magam rendelkezhessek a saját életem felett. Nem kell beszámolnom senkinek, nem kell engedélyekért kuncsorognom, hogy kimehessek a kastélyból... arany életem lesz.
- Köszi, bár nem tudom, a szüleimnek honnan jött, de én is szeretem- kezdem el a karkötőm birizgálni. Furcsa, hogy nem érzem hülyén magam, sőt még csak kifutni se akarok a világból. Oké, tuti, hogy a fáradtság teszi ezt velem.
- A buli jól hangzik, de nem hiszem, hogy kéne nekem egy család. Tudod, jobb egyedül... alig várom, hogy betöltsem a tizenhetet, és én dönthessem el, mi a jó nekem- azért megeresztek felé egy hálás mosolyt, mert ilyesmit nem sokan ajánlottak még fel, és ezt azért értékelem.
Megkordul a gyomrom, eszembe juttatva, hogy ma még nem is ettem, így némi hezitálás után, kihívóan mosolygok Blaisre.
- Mondd csak Fela fia, szegtél szabályt az elmúlt öt évben?- mert nekem feltett szándékom lerángatni a Falatozóba, minek kulcsa épp nálam van. Arvid amúgy is oltári főnök, nem rág be, ha épp ott szeretnék kajálni, esetleg társasággal.
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 5. 14:37 | Link

Ophelia, a kis kacér tündér  Kiss

- De ők csupán önkéntesek. Engem ez nem vonz, nem akarom, hogy könnyen menjen. Egy kapcsolat, legyen az bármilyen jellegű, akkor az igazi, ha van benne kihívás. Különben az egész nem ér semmit.
Tény, hogy sosem szerette a könnyű megoldásokat, ha a lány egyből igent mondott volna, úgy fele annyira se lenne érdekes, mint így.
- Mondjuk reklamálhatsz a szüleimnél és itathatsz velem amortenciát. Attól biztos, hogy feltámad bennem valami, csak vigyázz az adagolással.
Halálosan komolyan mondja, de a végére azért ő is mosolyog már. Hát igen, ez sajna kimaradt, de ő inkább örül ennek, mint bánkódik. Nem szeretne tényleg olyan nyálas és szépfiús lenni, aki többet tölt a tükör előtt, mint a barátnője, és a legkisebb hajszálelállástól is falnak megy.
- Na, de lásd bennem a próbálkozást. Orchidessis.
Szeretett pálcáját előretartva hagyja, hogy az utolsó virágsziromig minden kirobbanjon belőle. Most először próbálta ki ezt a varázslatot és valószínűleg nem is ekkora nagy mennyiségnek kellett volna kijönnie, de hát a próbálkozást is értékelni kell.
- Holnap felnyalathatod valakivel a padlót, ha úgy tartja kedved. Adtam volna mást, de nincs nálam tű, amiből max virágcsokrot tudok, és igazából több a tapló varázsige, mint a kedves, így nem nagyon válogathatok.
Elég hülye megoldás mondjuk ez a varázslóktól, rendesen megajándékozni se tudja egy férfi a nőt, ha éppen arra támad kedve, mert vagy virágeső, vagy virágcsokor, vagy színezés, vagy madarak. Elég fantáziátlan megoldások. Lehet, valami kísérleti bűbájozónak kellene mennie, aki mondjuk gyűrűt, nyakláncot, meg ilyen női izéket idéz meg varázsigével.
- Ez igaz, de ezek a leggyávábbak, simán hátba átkoznak, aztán előadják magukat, hogy mekkora királyok, és mindenki csodálni kezdi őket valamiért, ami nem is úgy történt, ahogy előadják, hiszen ha megtörtént, hogy mondjuk leátkozom Wicklert, akkor császár leszek, mert az lesz a lényeg, nem az, hogy épp a másik oldalára fordult, mert aludt közben. Sokan buknak a hamis dicsőségre.
Ő még a házi feladataiért kapott dicséreteket se veszi fel, elvégre sok köze nincs hozzájuk, mivel a lányok írják meg neki, ő csak jószerével átolvassa őket, nehogy egyszer megtréfálják és illetlenségeket vagy szerelmi vallomást írjanak a feladat helyett, mert hát jó nő ez a Dobrai Vanda, de nem kell a plusz pletyka.
- Az is számít, hogy idejöttél hozzám?
Igen, ezt komolyan kérdezi, mert az emberi kapcsolatokban való kezdeményezése nem éppen fejlett, az egyetlen hosszabb ismeretségét is a lány kezdeményezte, nem ő, így nem is nagyon tudja, hogyan kell az ilyesmit. Különben is, mi van, ha elküldik? Ő ilyesmit nem akar megélni.
- Elhiszem neked. Én nem is tudom mit tennék, valószínűleg megszöknék, átváltoztatnám a fejem és új életet kezdenék, új névvel.
Ezt pedig komolyan is gondolja. Az apja már a gyanú során kitérne a hitéből és elküldené melegebb éghajlatra, illetve az sem kizárt, hogy meg is büntetné, és ezekre nem vágyik az iskola rémétől.
- Tudom, olyan fiatalos, üde és kisfiúsan jóképű vagyok, hogy simán letagadhatok öt évet.
A végére még egy műkuncogást is megereszt, meg pillarebegtetést is. Ez a viselkedés még szokatlanabb tőle, mint az eddigiek, de most már kezd egy kicsit feloldódni. Nem is olyan rossz dolog ez a barátkozás, már ha ők éppen azt csinálják most.
- Aktakukac? Aucs. Azt hiszem, akkor inkább elvándorlok mégiscsak, mindenféle büntetés és vádlottá kinevezés előtt. Nem hittem, hogy ennyire rossz a helyzet. Talán ha frizurát váltok, meg megjelenést.
Beletúr a hajába, miközben másik kezével kicsit meglazítja a nyakkendőjét. Hát most vizsgaidőszakban leterhelt, kissé igénytelen diák kinézetét kelti, de ezt is kész elfogadni, ha nem aktakukacozzák le.
- Tapló vagyok és rideg.
Igen, ez a mondat azok után, hogy gyakorlatilag virágágyon lépkednek, és pillákat rebegtet meg kuncog, majd pont hihető. Köhint is egyet és kicsit kihúzza magát. Na de kérem, nem illik ezt. Ez a mókázás eléggé eltér tőle.  
- Azért megnézném, ahogy egy derűs szombat reggel kiülne a rétre és mindenféle sámándobok kíséretében csirkét áldozna, majd a vérükkel jeleket festene az elhaladó kisdiákok homlokára.
Az tuti, hogy több hely lenne a folyosókon utána, mert a szülők, amint megtudják, hogy gyermekük szombat reggel csirkevéres homlokkal ír nekik segélykérő levelet rohannának, hogy elvigyék innen őket máshova, kerül, amibe kerül.
- Az ilyet nem lenne szabad hagyni, hogy vígan élje az életét.
Ilyen komolyan talán még semmit sem mondott ki. A lány csuklóját megfogva, finoman végigsimít a hegeken. Sok mindent lenyel a gyomra, de ilyenkor egyszerűen felkel az alvó szörny, ez a védelmező típus, amit az anyjától örökölt, és amit az apja szadizmusra hajlamos jelleme folyton elnyom, de most csak egy ember van itt, meg egy tucat portré, akik majd jól elpletykálhatják, hogy vannak érzései. Na bumm, most ez pont nem izgatja.
- Ő inkább az a nagyapa típus.
Érti a lényeget, de valami komolytalanabbat is hozzá kell tennie. Nehezen veszi rá magát, hogy elengedje a lány kezét, most szíve szerint azonnal indulna, hogy minden egyes heget háromszor adjon vissza a férfinak.
- Azóta nem is keresett? Mármint az apád.
Azt már morbid lenne hozzátenni, hogy akkor ő látja a thesztrálokat, ezt inkább egy jó nagy gombóccal visszaküldi érzéketlen felének, mert ez nem olyan kellemes téma. Ő, bár nem áll olyan közel az anyjához, mégis összetörne ha nem lenne, nem hogy ott a szeme előtt öljék meg.
- Én is így vagyok vele, igaz én tizennyolc vagyok, szóval már a muglik világában is nagykorú, ha a vizsgáim is meglesznek, igazából elmehetek akármerre, csak azt nem pénzelik, diákmunkát meg sosem vállaltam, nem éreztem igényét.
Igazából, ha akarná, a húgától simán kérhetne és tudja, hogy adna is, alig egy év alatt csinos kis vagyon örököse lett, amióta kiderült, hogy nem is akármilyen család sarja. A családja egyike a nagy ősi mágusfamíliáknak, így aztán van ott pénz dögivel.
- Te, rájöttem. Ha betöltöd a tizenhetet, megpattanhatunk együtt innen. Egyikünket se köt ide semmi, de együtt nem is olyan gázos az ismeretlen. Addig meg van időd megkedvelni csodálatos személyemet.
Kicsit ki is húzza magát, hát lehet ennek ellenállni?
- Most fog porba hullani az egész imázsom, de nem, de az ádáz, és nem kicsit imponáló mosolyod mögött úgy érzem, ilyen szándék rejtőzik. Mire készülsz?
Bár talán mindegy is, jelenleg mindenbe benne van, ami nem kapcsolódik a zsebében lapuló tintás könyvhöz.

Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 6. 21:49 | Link

Blaise, az édes  Kiss

- Hmm ebben van valami- bár én még mindig jobb szeretem, ha semmilyen kapcsolatom nincs. Ezt persze már csak magamban teszem hozzá, mert attól függetlenül, hogy kerülöm az ilyen alkalmakat, még nem riadok vissza tőlük. Épp ezért se szeretném, ha Blaise nemes egyszerűséggel lelépne.
- Inkább megyek, és panaszkodok apádnak, hisz annyira megértő tud lenni- forgatom a szemem mosolyogva. Oké, tény, ha lenne "Utáljuk együtt Felát" klub, annak vélhetőleg oszlopos tagja lennék. Pedig általában jól kijövök a tanárokkal... általában.
Vigyorogva nézem a virágesőt, amit nekem produkáltak. Jó, poén, de még senki nem csinált nekem ilyet.
- Ohh, mennyire nagylelkű, kedves és önfeláldozó vagy- még teátrálisan a nyakába is borulok. Aztán csak elnevetem magam, hisz már látom magam előtt a következő cikket.
- És csak mert nő vagyok, muszáj rajonganom a virágokért, ékszerekért és a többi? Jobban szokta értékelni, ha megírják a leckéim- vigyorgok rá, megmutatva, én nem vagyok hasonló a nagy átlaghoz. Főleg mióta nem hagyom, hogy ékszerekkel vegyenek meg... egy időben lehetett, most már nem.
- Engem nem érdekel... nem szoktam foglalkozni azzal, mit mondanak rólam a hátam mögött, ha az hülye el kezdené terjeszteni, hogy márpedig ő nagyon elbánt velem, hát tegye, akik véleményére adok, azok úgyis tudják, az nem olyan egyszerű- vonok vállat mosolyogva. Sose adtam az idegenek véleményére, bennem nincs meg a késztetés, hogy elfogadtassam magam a néppel, felőlem azt csinálnak, amit akarnak. Ha annyira unalmas az életük, hogy csak a pletykák generálása villanyozza fel őket, hát érezzék jól magukat.
- Nekem mindenképp, nem szoktam csak úgy odasétálni másokhoz. Lehet, hogy most a fáradtság teszi ezt, vagy az, hogy feltett szándékom volt kitakaríttatni veled a bagolyházat, de ez akkor is egy kivételes eset- mosolygok rá halványan. Én még csak meg se várom, vagyis sokszor, hogy valaki odajöjjön hozzám. Mihelyst meglátom, erre készül, lelépek. Nem tudom kezelni az embereket, a rellonosokat még csak-csak, ők elviselhetőek, de más házak... elég visszagondolnom a Navinében töltött időre... azóta se vagyok ugyanaz az ember.
- Én általában felvágok vele- jelentem ki fapofával, aztán mégis megeresztek egy mosolyt, hogy lássa, csak poénkodok. Mondjuk nem is szoktam mostanság ezen agyalni, megtörtént, ez van. Hülye voltam, viszont Wickler kihúzott a csávából, így nincs min rágódni, na meg... történtek utána rosszabb dolgok is.
- Ahogy mondod, na meg szerény- nevetek a szemem forgatva. Annak ellenére, hogy lenne épp sok más dolgom, mégse akaródzok magára hagyni Blaiset, jó társaság, meg vicces, így egyszerűen nem is értem, miért választja inkább a "remete" életet.
- Csak így elsőre jött le. Belőlem se nézik ki, hogy auror leszek, pedig az leszek, és nem mellesleg, így is tetszel, na akarj már változtatni magadon semmit- hazudnék, ha azt mondanám, fel is fogom a szavakat, amik elhagyják a szám, mert akkor vélhetőleg nem hagynák el. Úgy van, nem szokásom dicsérgetni, se bájos mosolyokat megereszteni... asszem' tényleg vissza kéne néznem Chaskehoz, mert komoly problémák vannak velem.
- Én aranyos és tündéri- forgatom a szemem vigyorogva, mert annyira igaz rám ez, mint Blaisere a felsoroltak, de mit lehet tenni? Vagyis, én semmit nem akarok tenni ez ellen, és érzem, ez lesz a vesztem.
- A röhejes táncot kihagytad, pedig az a lényeg- nevetem el magam, mert nem egyszer látszódott már a jelenet a fejemben, és tényleg poén volt. Szegény doki, pedig ő igazán nem tehet róla, hogy ezt hozza ki az emberből, vagyis pardon diákból.
- Ugyan... már vége, bár ki kellett löknöm a csukott ablakon - amiért mellesleg a tárgyalásom is volt, mert mugli területen varázsoltam-, de megérte... azóta nem láttam. És hidd el, vannak ennél rosszabb dolgok is- én már csak tudom, bár akkoriban én se hittem volna, aztán mégis elég volt egy nyaklánc ahhoz, hogy bebizonyítsa, amit Gregory tett semmi ahhoz képest, mait egy eltökélt varázsló tud. A kezem meg is rándul, húznám is el egyből, ahogy hozzáér, aztán csak leküzdöm a kényszert.
- Bocsi, berögződés, nehezen viselem, ha hozzámérnek- mosolyodok el félszegen, mert szeretném, ha tudná, nem ellene irányul, ez csak az egyik defektem, amiből még van jó pár.
- Inkább egy shoppingmániás nagyi- szállok be én is, aztán gyorsan körbenézek, nehogy megjelenjen Vanda, mert ezért kapnék egy taslit. Oké, nem... mi kölcsönösen szoktuk húzni egymás agyát, talán pont emiatt szeretem.
- Nem, de őszintén, nem is izgat. Egyszer akartam megtalálni, hogy a fejéhez vágjam, mekkora szemét, de aztán... nem találtam, és hagytam az egészet. És ez így van jól, nincs szükségem senkire- vonok vállat kifejezéstelenül. Nem tudom, miért hajtogatják mások kényszeresen, mennyire rossz egyedül. Nem, nem az, én imádom, hogy nem figyelik minden egyes lépésem, hogy nem kérnek számon, hogy nem lógnak a nyakamban...
- Pedig melózni nem gáz, én is szoktam, lent a Falatozóban, és annak ellenére, hogy eleinte levert a víz, tök buli, pedig nekem sincs arra szükségem, hogy dolgozzak- újságolom neki tök lelkesen, hogy nem gáz a meló, legalább is az enyém nem, plusz jobb a kaja, mint itt fent, a hülye manók nekem mindig elsózzák, tuti, szándékosan, pedig naiv mód azt hittem, sikerült békét kötnünk.
- Ez nem is rossz ötlet, bejárhatnánk a világot. Megkedvelni meg nem lesz nehéz-   kacsintok rá jó kedvűen, mert felvillanyoz a gondolat, hogy egyszer le tudok lépni innen, eddig ebbe nem mertem belegondolni, Blaise-el meg tuti buli lesz az egész.
- Pontosan, húzzunk le a faluba kajálni. Itt nem szeretnek a manók, és mindig elcseszik valamivel, a Falatozó kulcsa meg épp nálam, na?- kérdezek rá, őszintén reménykedve abba, hogy belemegy, és végre elmondhatom, megrontottam egy ötödévest.
- Szóval imponál a mosolyom?- szegezem rá az ezer wattos vigyorom, nem szoktak ilyet csak úgy kijelenteni.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. szeptember 6. 21:50
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 15. 19:17 | Link

Ophelia kisebb, mint három

- Aham, megértő.
Magában még a szemeit is megforgatja erre. Emlékszik mennyit szenvedett, mire rávette magát, hogy a jövőjéről beszélgetésbe elegyedjen az apjával, és hogy annak milyen "csodás" végkimenetele lett. Határozottan megértő jellem.
- Ez a minimum.
Akár színészi játéka csúcsa, akár nem, ez az ölelés szegény fiút nagyon meglepi. Nem szokott ő lányokkal ölelkezni, és valljuk be, ez az érzés egy zárkózott, magába forduló fiúnak kétszer olyan jól esik, ha nem háromszor, mint egy srácnak, aki jelen van a közösségben és akad mindenféle barátja.
- Nem feltétlenül kell, de ez nálatok kódolva van, ahogy elnéztem a családtagjaimat. Ők is odáig vannak ezekért. Mondjuk, a húgom a vágott virágot nem értékeli különösebben. Szóval a leckék. Hm. Milyen embert szeretnél a célra? Az enyémeket egy okos eridonos írja, de tudok szerezni levitást is, ha a tökéletesre hajtasz.
Igen nagylelkűen nyilatkozik más emberek szabadidejéről, de most valahogy a lány kiváltja belőle ezt a viselkedést. Maga se érti, hogy pontosan mi is történik. Ilyet még nem nagyon értek el nála, pláne nem ilyen kevés ismeretség után.
- Fogjuk a fáradtságra, ez egy kicsit jobban tetszik, mint a bagolyház, igaz nem jártam még ott.
Egyszer azt mondták neki, hogy túl koszos és büdös, és ő nem szereti a koszos és büdös dolgokat. Kicsit elkényelmesedett úrifiú benyomását keltheti és ha valaki ezt közölné is vele, nem akadna ki és nem tagadná hevesen. Ez egy olyan vélemény, melyet még ő is el tud fogadni. Igen, tényleg nem híve az undorító dolgoknak, kicsit talán túl steril körülmények között nőtt fel.
- Bár az is lehet, hogy a személyes varázsom segített a dolgon.
Kihívó mosolyt küld a lány felé, és még egy kacsintást is megenged. Igen, ő, Milan Blaise Felagund kacsintani is tud, és ezt egy lányra teszi, egy lányra, akit csak most ismert meg, de aki már most belopta magát a szívébe. Érdekes eset. Utána kell járnia, hogy ki is ez a lány. Lehet, hogy vélavér van benne, és az bódítja. Az pedig nem lenne szerencsés, szeretne önmagáért megbízni a lányba és nem azért, mert ezt sugalmazza neki valami furcsa plusz erő.
- Szóval auror?
Felkelve a lány mellől jó alaposan végigméri jobbról is, balról is, majd, mint bölcs öregek az állát simogatva hümmög párat, de ahelyett, hogy mondana bármit is, csak közelebb lép, és közel hajolva a lányhoz mélyen belenéz a szemébe.
- Szóval tetszem?
Nem, még csak véletlenül se növeli a távolságot, az a kb öt centi, ami közöttük van, teljesen jó. A kérdés közben felvonja a szemöldökét, és ravasz mosolyra húzza a száját.
- Ezt nem árt tudni.
Na jó, most már illik kicsit hátrébb menni, a végén tényleg elterjed itt a pletyka, hogy titkos találkáik vannak, sőt, valami olyan is, ami miatt az apja a fejét veheti. Nem elég neki, amiért morcos rá, mert nem tudja mi lesz, csak annyit, hogy az nem akar lenni, amit a szülei találtak ki neki. Nem akarja azt is megkockáztatni, hogy a kezdeti enyhülés után minden felboruljon, és ne csak morcosak legyenek rá, hanem egyenesen el is küldjék a háztól. Tiszteli a szüleit, de ezt simán kinézi belőlük. Oké, az anyjából nem, de az apjából simán.
- Uff…mármint uhh… igen. Lehet, ha háromszor kimondom a nevét, megjelenik. Nem kockáztatok. Szóval a csukott ablakon. Azt hiszem akkor inkább állva maradok. Nem szeretnék kockáztatni. Holnapután vizsgázom, és akár szilánkosra töröm magam, akár nem, akkor is meg kell írnom, és jobb épen.
Egészen megfeledkezett már a vizsgáról, de most, hogy felidézi se rándul annyira görcsbe a gyomra. Végül is, majd ráér akkor parázni, amikor megjelenik Holló Albert, és megnyitja a záróvizsgát.
- Én se szeretem különösebben.
Lehet ez csak azért van, mert nem is nagyon szoktak hozzáérni. Az ő családja inkább egymás mellett él, apró védőfallal elválasztva, mint egymást ölelgetve. Talán ezért is nem érti az egymást faló párokat, és talán ezért nem érzi ennek hiányát sem.
- Azért gondolom egyedül se jó lenni. Nem kell sok ember, csak pár, akik körülveszik az embert. Szinten tartják vagy mi.
Mondja ő, aki világ életében egyedül volt. Komolyan nem tud olyan ember mondani, aki huzamosabb ideig vele volt. A melóra nem mond semmit, de jót mosolyog a lány lelkességén. Lehet neki is ezt kéne, hiszen határozottan úgy hangzik, mint valami szocializálódó forma. Nem ártana kicsit több időt töltenie emberek között. Talán a mestertanonci éveire felköltözik a kastélyba.
- Oké, benne vagyok. Közben megbeszélhetjük a haditervünket is a távozásra, meg a világ bejárására.
Igaz, hogy ez így nem annyira sportszerű, de az is igaz, hogy nem lenne képes úgy nekivágni, hogy nincs tartaléka, amit felélhet, ha valami rosszul sülne el, és nem akarja, hogy ilyen esetben a szüleihez kelljen visszakuncsorognia magát.
- Ne bízd el magad, majd a nap végén megmondom.
Ha a lány is leszáll, elkapja a kezét, és közelebb húzva magához elindul le vele a faluba. Kulcsokkal ugyan, de betörnek egy üzletbe. Ez azért jó móka lesz.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint