36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 10 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szentmihályi Norbert Dávid
INAKTÍV


#FiftyShadesOfNorbi
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 547
Írta: 2015. augusztus 19. 16:54 | Link

A Kecske, A Fekete Kecsked és A Kecskeszakértő
#neménkezdtem #azkecskegelés #Norbiszomorító

Igazából szerencsétlen kecskének még egy hangyányi szerencséje sincs, hiszen Norbi nem várja meg, hogy kiélvezze az elorzott falatokat, nemes egyszerűséggel ráül. Csak egyetlen dolog biztosítja, hogy az állat életben van és nem nyelte félre a még szájában bukfencező répadarabot: nem esett össze holtan. Látod te szamár - pardon, kecske, így jár az, aki meglop egy Szentmihályit! Most aztán nyállal szippanthatod az energiát és a nem létező szénhidrátot magadba, hogy ne murdelj meg nyomban. Ez kellett? Megkaptad!
Ezen idilli képet egy hang töri össze. Fiunk kérdőn pillant a másik srácra, aki nem tudjuk, honnan került elő, de nyilvánvalóan nem érti a szituáció abszurditásán túl megbúvó lényeget. Mit is csinál? Igazából egy véges teherbírású haszonállatot ül meg jelenleg abban a reményben, hogy feljut vele az Eridon toronyba. És különben is, az kecskegelni, te alulművelt surmó.
- Ennek az özvegy kecskének a bosszúja az volt, hogy megette a répámat, pedig nem is ártottam neki. Hát ráültem. Valamit valamiért - megvonja a vállát, de ő is érzi, hogy ez több, mint nevetséges. Aztán a hölgy is szólni kíván az úr mellett, így Norbi kegyesen odafordítja tekintetét és maga is haragra gerjed. Hogy képzeli valaki, hogy beleszól konfliktusába A Kecskével? Azért még egy állatnak is vannak jogai, mint például... Hát kell lenniük. Igazából csak a szerencse műve, hogy megindul lefelé, mert ahogy ő lezúg az említett szenvedő hősről és az szó szerint fellélegzik, már kerül is fejjel lefelé. Bizony, Norbi a szerencse fia, az a nyomorult jószág pedig megélheti élete legrosszabb napját. Nem elég, hogy rózsaszínre festették és behurcolták ide, még a green peace szabályzatába ütköző kecskegelést is végrehajtották rajta, majd lógás általi halálra ítélték. Tiltakozásul mekeg is egyet. Ha ilyen egy kecske élete, soha ne váljon azzá senki. Nem vicc.
- Normális vagy? Mit művelsz ezzel a kiszolgáltatott állattal? - úgy kel ki magából, mintha az övé lenne, s közben nem is sejti, hogy a valódi kecsketulaj vele szemben áll. Bizony. Értetlenül pislog, majd Ethan felé fordul. - A nőd meg van hibbanva! Állatkínzó! - és mondja ezt a galamb a verébnek. No, kétség sem férhet hozzá, hogy a helyzet komikus mivolta épp annak tragikusságában rejlik. Három érett fiatal áll egy csillámló kecske felett és azon vitatkoznak, mi volna a helyes döntés ezek után. Ahelyett, hogy visszahelyeznék ezt a szerencsétlent természetes környezetébe. De semmi gond, a logika nem erőssége a csapatnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Festménykaland
Írta: 2015. augusztus 19. 17:48
| Link

Szombat Anna és Rozsos Annamária

A szomszédos festmény lakója lehet segítőkész és tudhat sokat a kastély festményei közötti átjárásról, ám már első ránézésre is megállapítható róla, hogy sajnos nincs abban az állapotban, hogy a lányok igazán hasznát vehetnék. - Infó? Hikk... nem beszélnének a hölgyek magyarul? Hikk... vagy akár németül. Ez a mai modern nyelv... hikk... a magyar nyelv megszény...szégyen... megszégyenítése - panaszkodik festményhősünk két viszonylag sűrű csuklás közepette, majd szájához emeli poharát és kihörpinti belőle az utolsó korty innivalót is, azaz majdnem az utolsót. Fél kortyocskányi még ott lötyög az öblös pohár alján, ezzel azonban már szomorúságára nem boldogul, hiába forgatja körbe a poharat. Annamária hangjára késve is reagál, miután nagyon koncentrálva igyekszik meginni azt a néhány cseppet, az azonban minduntalan makacsul visszatér a pohár aljába. Enyhén még keresztbe is áll a szeme a nagy próbálkozástól, amikor feltekint, majd leengedi poharát és vonásait rendezve néz a lányra.
- Ó, pardon. Be sem mutatkoztam, hikk, pedig úgy volna illendő, hikk, ha már a hölgyek benéztek hozzám. Weisz Ferdinánd, szolgálatukra - biccent feléjük, felkelni és meghajolni már sokkalta nagyobb kihívásnak tűnik, amire inkább nem vállalkozna ingadozó egyensúlyával. Már így is forog vele kissé a szoba.
- A barát... hol is... hol is... - gondolkodik hangosan. Poharát letéve állába támasztja a tenyerét és ősz szálakkal tarkított szakállát simogatva töpreng, hol is lakik a barát. Régen járt arra, de szerencsére mindig van néhány ide-oda mászkáló, kilóméterhiányos portréalak, aki van oly szíves, hogy hozzon neki innivalót.
- Ha jól emlékszem, úgy három festménnyel... hikk... van odébb a szemközti falon. De... hikk... lehet, hogy néggyel. Kettővel... igen, kettővel odébb a virágos rétről... hikk... közvetlen átjárás van, ha jól emlékszem. Bár a kutyával érdemes vigyázni, hikk. A kisasszonyok honnan jöttek? - kérdezi, ha már megadta a szerinte szükségesnek vélt információkat, és már ösztönösen emeli szájához a poharat, hogy a következő pillanatban fáradt sóhajjal vegye tudomásul innivalója gyakorlatilag teljes hiányát.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. augusztus 30. 21:59 | Link

Sára, Norbert és a kecske

A félreértések elkerülése végett érdemes megjegyezni, hogy Ethan nem az az ember, aki szívesen vagy könnyedén kihátrál egy nehéz helyzetből. Többnyire szereti a kihívásokat, ha valami nem hullik könnyen az ölébe (bár az is, ha erőfeszítés nélkül szerezhet meg dolgokat, kifejezetten fel tudja frissíteni). A változatosság gyönyörködtet.
Ám lehet, hogy ez kicsit túl..ságosan is nagy változatosság.
És szégyen, nem szégyen, amikor a kifestett kecske pozíciót változtat, majd fejjel lefelé kezd panaszos hangok kíséretében lógni plafonról, megfordul a fejében a lehetőség, hogy ő most szépen lép hátra egyet-kettőt és angolosan távozva diszkréten kisétál ebből a káoszból. Így történne, ha Norbi éppen nem rá nézne nagyon hangsúlyosan, hogy állítsa meg a .. nőjét. Halványan megvonaglik az arca erre a megjegyzésre; talán valamiféle cinikus mosolykezdeményt nyel vissza ezzel.
- Szerintem, beszéljétek meg egymással, hogy melyikőtök keresi fel előbb a PETA-t a vallomásokkal és a fájdalomdíjul szolgáló adományokkal, addig én leszedem azt a fejjel lefelé lógó kecskét.
Annyira... el sem tudta volna képzelni reggel, hogy a mai napon lesz olyan szituáció, amikor ez a mondat elhagyhatja a száját. Vagy úgy akármikor. A megilletődöttség és őszinte, mélyről érkező belső döbbenet miatt a szavai majdhogynem szelíden beletörődőnek hangoznak, miközben elindul, hogy nyomatékot adjon a szavainak. Az ő fülét ugyanis határozottan irritálja a kecske panaszos sírása, nyökögése. Zsebéből előszedi a pálcáját és ahelyett, hogy csak simán hatástalanítaná az előző varázslatot, inkább gondosan lelebegteti előző pozíciójába: négy patával a földön.
Jó, és most mit kezdjen vele? Az a kettő vagy pöröl még egymással vagy a mutatványt nézték, igaz, a mentőakció nem volt valami látványos. Az állat viszont továbbra sem csendesedett el, szóval próbaképpen .. sután ráteszi a kezét a fejére és megsimogatja.
Nem szokott kecskét simogatni. Különösebben nem is jelent számára nagy örömöt. És abból kiindulva, hogy az még mindig azt az éles, harsány hangot adja ki magából, a kecskének sem jelent örömöt.
- Najó, inkább kezdjetek vele ti valamit.
Pillanatnyi szünet, aztán úgy érzi, hogy muszáj pontosítania.
- Ne üljetek rá. - Norbira mutat mutatóujjával, aztán szép lassan az irány átvándorol Sárára.
- És ne lógassátok fel.
A végére nem bírja ki, a szája szegletébe kiül egy derűs nemhiszemelazegészet mosoly.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2015. augusztus 30. 22:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2015. szeptember 2. 21:06 | Link

Rozsos Annamária és Mesélőnk

 Csak a szemét forgatta az öreg alkoholista szövegére. Összefonta maga előtt a karját, és ujjaival azon dobolt idegességében. Nem, kicsit sem szerette a részeg embereket. Kész szerencse, hogy a másik leányzó is itt volt, különben durván kikérdezte volna. Bár nem állt messze így sem tőle. Úgy tűnt, bajtársa inkább csak az utánpótlást szerette volna elhozni neki. Ajajj, kezébe kell vennie az irányítást.
 - Anna, Eridonból ő meg... - Hoppá, hisz még be sem mutatkoztak. Egy ilyen veszedelmes és izgalmas kalandban együtt, vállvetve harcolnak, de még csak a másik nevét sem tudja. - Hogy is hívnak?
 Elég udvariatlan volt Anna részéről, hogy csak így nekiesett a kérdésével, de mentségére legyen, nagyon tovább szeretett volna már menni erről a képről.
 - Minket nem festettek meg... azt hiszem, csak valami furcsa varázslat idehozott minket, úgyhogy szeretnénk visszanyerni eredeti alakunkat. Tudja, el fogunk késni, meg tanulni kellene, és biztos már keresnek minket, de hát kinek jut ugyan eszébe, hogy pont Önnél, pont egy festményben legyünk, ugye érti? - kezdte el hadarni az információkat.
 Igen, egyértelműen frusztrált volt. Csak akkor szokott ilyen sokat, ilyen nyíltan csacsogni. Meg amikor izgatott, de most inkább az előbbi.
 - Szóval mindenképpen kell valakit találnunk, aki vagy tud szólni valakinek, aki kihoz innen minket, vagy ő maga tud elvinni. Gondolom, egyik sem illik magára, tehát meg tudná végre mondani, merre menjünk, hogy valaki olyannal beszéljünk, aki végre tud valami értelmeset is mondani?
 Igen, elég durva volt. De a helyzet megkívánta. Vagyis talán. Mindenesetre ettől a monológtól egy kicsit nyugodtabban érezte magát. A másik oldalt viszont tényleg lehet nem kellett volna így beszélnie... Rásandított a mellette álló lányra, hogy leszűrje, vajon ő is úgy gondolja-e, hogy Anna megfelelően járt el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. szeptember 3. 22:18 | Link

Szombat Anna meg a Mesélő

Na, ő most kezdte el élvezni ezt a kis közjátékot, és nem azért, amiért mondjuk szokás, hogy - szó szerint- új dimenziók nyílnak meg előttük a fetménysétával, nem. Ő rettenetesen jót mulat a kedves, de teljesen részeg bácsin, és kezét finoman a szája előtt tartva pukkadozik a nevetétől, csak halkan és finoman, ahogy szegény emberke újra és újra rádöbben, hogy biza itt most már nincs mit inni. Olyan kis szerencsétlen, hogy az már aranyos, na.

 - Hogy? - hagyja abba fél milliszekundumra a kuncogást a lány kérdésére, és akor meglepődik. Visszafojtja régi vágyét, hogy egyszer Bözsiként mutatkozzon be, és hogy egyszerűsítse a helyzetet, megmondja a nevét. Mondjuk tényleg ez a neve. - Én is Anna. - vigyorog, mert ezzel nem igazából jutottak előrébb, és jelen pillanatban ez vicces. Valahol mélyen tudja ám, hogy most nagyon idegesítő, de mit csináljon. Tizenöt évesen így szokás.

Vigyora mondjuk fokozatosan lehervad, ahogy hallgatja a lány kifakadását, és a végére csak nulla kuncogás, de annál több megszeppent pislogás marad belőle. A másik elrontotta a bulit. Azzal együtt is, hogy mondjuk ő csinál is valamit, nem csak viháncol a háttérben, és ha rajta múlik, egszer még akár ki is keverednek innen. Ha a kis navinésen múlna, ő itt elücsörögne a bácsival, hozna neki italpótlást, és csak akkor jutna eszébe, hogy haza kéne menni, ha éhes lesz, akor viszont pánikban rohangálna, mint egy őzike az autó előtt. Ő már csak ilyen. Nem túl hasznos.

 - Menjünk csak előre. - súgja félénken a mérges társának, ezzel észrevehetetlenül finoman jelezve is, hogy talán kicsit kevésbé lehetne határozott a nagy számonkéérsben. Nincs más út, mint előre, mert most komolyan, itt és most hasznos dolgot nem fognak megtudni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. szeptember 7. 19:01 | Link

A két Anna

A festmény lakója, melynek vásznán a lányok éppen foglalják a helyet láthatóan nem túl nagy örömükre, bemutatkozik némi panaszkodással körítve, mert ez a mai modern magyar nyelv, amit állandóan hall a kereten túli világból nem igazán tetszik neki.
- Anna és... hikk, Anna kisasszonyok. Maguk... hikk, nem találkoztunk még, melyik folyosón vannak? - kérdezi érdeklődve. El van ázva rendesen, ez viszont még nem jelenti, hogy a modora is elúszott vele, hiszen éppen meglepően jól nevelt módon igyekszik társalogni. A végeredmény persze inkább nevetséges, meg sírságos is egyben, végtére is tessék csak ránézni, mindjárt lecsúszik a fotelből és többet csuklik lassan, mint amennyit beszél. Meglóbálja még egyszer a poharát, aztán elkerekednek a szemei. Ilyet se hallott még, hogy valaki ne legyen festve és mégis a vásznon őgyeleg. Bajsza végét kezdi mutató és hüvelykujjával simogatni, mintha az aztán segítene megérteni az eseményeket, de csöppet sem lesz okosabb, ezt a szemében még mindig ott ülő értetlenség is határozottan alátámasztja.
- Nem festve... nem festve - mondogatja maga elé, sokat nem segítve ezzel, időközben azonban, amíg ő eme gordiuszi csomóval is felérő fejtörő megoldásán töpreng, a folyosó másik végén kifulladva bukkan fel minden baj forrása. Menten orra is bukik ma már ki tudja hányadik alkalommal, olyan nagyon siet, ezúttal azonban a táskája legalább már nincs vele, hogy annak tartalmát is szedegetnie kellene. Először a szomszédos festmény előtt áll meg, elkeseredetten pislog körbe, hová tűnhettek a lányok, hiszen ő mondta, hogy várjanak itt, aztán szerencsére megpillantja őket a szomszédos vásznon. Hangját ugyan nem hallani a folyosó zajában, de arcán is látni, hogy kissé megnyugszik, sóhajából is bizonyára ez szűrődne le, ha nem harsognák túl nevükhöz híven a portrék. Tesz még egy lépést és miközben fél kezét torka elé tartva igyekszik összeszedni minden maradék hangját, másik kezével heves kalimpálásba kezd a kép előtt.
- Óóó... megfesti az én Júliámat? - csillan fel a kép lakójának szeme, amint meglátja, még csuklani is elfeledkezik, nemhogy a lányok jelenlétéről. Imbolyogva próbál felállni, a nemleges fejrázás láttán viszont hangos, lemondó sóhajjal huppan vissza karosszékébe.
- Hát már sosem fogják megfesteni? Bort ide - merül bele léte jelenlegi legnagyobb drámájába, már nem is figyelve a frissen kapott látogatóra, aki továbbra is hevesen kalimpál, sőt, inkább már integet.
- Túl nagy a zaj. ÁVT terem... - igyekszik túlkiabálni a hangzavart, majd hirtelen már két kézzel kezd kalimpálni, mint aki éppen nagyon le akar törölni egy táblát, olyan mozdulatokat téve.
- Nagyok folyosója - javítja ki saját magát újragondolva a lehetőségeket, hiszen a banya is, a dámák is zavaró jelenségek, szerinte, de legalább célt nevez meg, aztán már rohan is tovább, miután felfele mutogatva még egyszer megismétli a helyszínt. Itt azért csak nem hagyja őket, ha már az ő hibája, hogy ideiglenesen vászonra kerültek, csak a probléma megoldásához meg előbb ahhoz csend kell, meg a táskája, ami nincs nála.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. szeptember 30. 15:48 | Link

Roxanne
véletlenek márpedig nincsenek

Nem is tévedhettem volna nagyobbat, amikor a reggeli kávémat kortyolgatva azt gondoltam, a mai is csak egy átlagos hétköznapi, a többivel könnyedén összemosódó nap lesz. Ez egyébként egészen délutánig igaznak is bizonyult, az égvilágon semmi különleges nem keresztezte utamat, és a jóleső nyugalomtól bágyadt mosollyal az arcomon róttam a folyosókat, azzal a feltett szándékkal, hogy ellátogassak a következő órámra. Nem túl gyakori ez az elvetemült elhatározás, mondanom sem kell. Az agyamat eltompította a hosszú nikotinmegvonás után pótolt szükséglet által okozott kellemes bizsergés, biztos ezért nem tűnt fel semmi abból, hogy itt bizony valami készülődik.
Épp időben fordulok meg az ismerős hangokra ahhoz, hogy elszúrjam Roxy nyilvánvaló tervét, hogy a hátamra ugorva a frászt hozza rám. Még fel is fogom a szemem elé táruló látványt: az alig pár lépéssel távolabb egy ragadozó kecsességével felém futó, ugrásra kész lányt, az összetéveszthetetlen kócos sörényt és az elszánt arckifejezést mindemellett. Megrémülni sincs időm, máris vetődik és…
A táskámat eldobva nyúlok felé, hogy egyik kezemmel deréknál átkarolva, másikkal pedig combnál alátámasztva elkapjam a kis sózsákot. És itt felgyorsulnak a történések, mégis szinte lassítva látom ezt a parádét, amit levágunk: az a különös érzés fut végig rajtam, mintha eltalálna egy varázslat, ennek okán és a lány lendületétől lépek egyet hátra, ami a lehető legrosszabb, amit tehetek, merthogy telibe beleakad a lábam az imént arrébb helyezett táskámba, és hogy, hogy nem – elvágódok. Igen, Roxanne-nel a karjaimban. Azért próbálok úgy helyezkedni, hogy mindketten jól megússzuk a dolgot, minél kevesebb karcolással, de a heves szitokáradat már abban a pillanatban megállíthatatlanul ömlik a számból, amint érzem, hogy a katasztrófa bekövetkezik.
- Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát, hogy a macska rúgja meg! – hát hogyne, ez pontosan így hangzott és kicsit sem cenzúrázott verzió. – Én is örülök, hogy látlak, Bogaram, de most már igazán leszállhatnál rólam – nyögöm a szőkeség alatt, és próbálok úgy helyezkedni, hogy kevésbé nyomjon minden, szavaimból pedig csak úgy árad az irónia.
Hozzászólásai ebben a témában

Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2016. január 24. 00:53 | Link

Csermely


A Karácsony több szempontból is emlékezetes maradt most a számára. Egyrészt talán életében először törődtek vele ezen a napon és még ajándékot is kapott. Hihetetlen érzés volt, hogy ilyen egyáltalán lehetséges, hisz eddig ő a saját bőrén ezt a kedvességet és családi szeretetet nem tapasztalta és él benne a gyanú, hogy soha nem is fogja. Bár ki tudja, hogy mi lesz, ha Nina tényleg örökbe fogadja. De ezen még nem gondolkodik előre feleslegesen, bármikor alakulhat másképp...
Viszont most a másik ok miatt van itt. Mégpedig a rohama marcangoló emléke. Van, hogy elkapja a mellkast összeszorító pánik, hogy ez bármikor megismétlődhet, sőt, rosszabb is lehet. Hogy egyszer majd abban az állapotban marad, a saját elméje pusztító káoszában. Ilyenkor még inkább, még görcsösebben próbál kapaszkodni a gondolataiba, minden apró kis foszlányra. Viszont ez a hely képes elnyomni ezt a késztetést. A folyosón uralkodó hangorgia képes túlszárnyalni a fejében nyüzsgő dolgokat, mielőtt megint elvesztené az irányítást.
Az egyik ablakpárkányon ül és csak bámul kifelé a hóesésbe. Megnyugtatja a monotonitása és furcsa diszharmóniát kelt ez benne a ricsajjal, ami a folyosón uralkodik. Talán ezért nem is nagyon járnak erre, mert a zsibongásba belefájdul az ember feje is hamar. Viszont egy idő után mintha változna a hangulat a a festmények között. Izgatottabb és kíváncsibb, tucatnyi kérdés hagyja el egyszerre a szájukat. Mégpedig egy ember miatt van az újonnan jött felfordulás.
Lassan néz az említett irányába, aki hasonló tempóban közeledik felé. Megakad rajta a tekintete és már érti, hogy miért foglalkoztatja annyira a képlakókat is.
- Ne törődj velük. - A mondat gondolkodás nélkül buggyan ki a száján, mikor a lány a közelébe ér. Nem is érti, mi ütött belé, hisz semmi köze a másikhoz. Nem az ő dolga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjkerti Csermely
INAKTÍV


A Vak
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 220
Írta: 2016. február 29. 22:53 | Link

Bence

A hangok iszonyatosan zavarták őt. Ha nem lett volna szüksége a kezeire, melyeket mindig készenlétben tartott mellkasán, akkor már rég a fülére nyomta volna ujjait, hogy csak Zorut legyen képes meghallani. Olyan sokan beszéltek körülötte, és mind egyszerre, a szavak összefolytak, de néhány foszlány még így is érthetően találta meg a leányt. Nagyrészt róla csacsogtak. A vak szó többször belekúszott fülébe, visszhangként kongott a falakról, még ha Csermely próbálta is elültetni a nemtörődömség magját, kicsit bántotta a dolog. Úgy nézhették, mintha valami különc lenne, egy furcsa teremtmény. Talán mások is így vélekedtek róla, csak nem akarták az arcába mondani. Lebiggyesztette ajkait és lehajtotta fejét, hagyva, hogy kissé túlnőtt frufruja eltakarja szemeinek egy részét.
Amikor az utolsó tanórájának is vége szakadt és még így is túl sok, unalommal kecsegtető hosszú órákat látott maga előtt, melyeket nem tudott mivel kitölteni, a könyvtárban pedig ilyentájt rengeteg diák gyülekezett, ezért inkább amellett döntött, hogy egy másik úton indul vissza a házba, csakhogy több folyosót is megismerhessen a kastélyból. Pontosan tudta, hogy merre járt, ám nem számolt ilyen lármás akadályokkal, melyek teljesen elvették az ember kedvét nemcsak a felfedezéstől, de magától az örömtől és boldogságtól is.
A közelről támadt, hirtelen és hangosabb tanács megrémítette a lányt, vállai megugrottak, kezeiből kihullottak a könyvek, egy újabb téma, melyről a festmények hamarosan pletykálni tudnak majd.
Az előbb hallott beszéd forrásához fordult, legalábbis megpróbált minél pontosabban arra fordulni, ez különbözött kicsit a többitől. Az eddig fület bántó kerepelés a fojtott suttogások normális beszédénél hangosabb példányai voltak, míg a későbbi egy nyílt üzenet. Egyenesen neki.
- Azt hiszem igazad van képúr... - bólintott, lágy mosolyra húzva ajkait. Ki gondolta volna, hogy egy festmény még lehet kedves? Mert, hogy szinte egészen biztos volt abban, hogy műalkotásról volt szó. Elvégre melyik másik diák tenné be a lábát erre a borzalmas folyosóra?
Utoljára módosította:Éjkerti Csermely, 2016. március 6. 19:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2016. március 1. 12:33 | Link

Csermely


Mint ahogy tanácsolta, próbálta saját maga is kiszűrni a kellemetlenné vált hangzavart a tudatából, de ahogy a moraj egyre intenzívebbé vált, úgy vált egyre nehezebbé ezt megtenni. Hiába, hogy pont ezért jött ide, hogy a saját gondolatait elnyomják a pletykás festmények, kiknek nincs jobb dolgon a falon lógva, mintsem kibeszélni még a sarokban tanyázó pókot is, hogy ugyan miért csak két perc alatt sikerült neki a hálója azon szakaszát megszőni, holott a konkurenciája már rég végzett vele... Ez pedig csak fokozódik, ha érdekesebb személyeken tudják a nyelvüket köszörülni. Természetesen ahogy Bence megjelent a folyosón, egyből váltottak a pókról őrá, de miután a füle botját sem mozdította, csak mint valami kőszobor meredt az ablakon keresztül a hóesésbe, nem bizonyult elég érdekesnek nekik. Nem úgy, mint a fehér hajú lány, aki még az ő érdeklődését is felkeltette kissé. Manapság az ilyesmi ritkán fordul elő. Illetve ez mindig is így volt.
Le sem vette róla a szemét, nézte a tétova lépteket, a lehajtott fejet... érteni akarta, mint mindig mindent, ha kicsit is burjánzani kezd benne a kíváncsiság. Értette a magatartásának üzenetét, így kissé szigorúbban pillantott körbe a festmények között, nem mintha csúfos nevetésnél többet kapott volna cserébe. Nem is érti magát. Ismét csak megjelenik benne a gondolat, miszerint ez nem is az ő dolga. Illetve eddig nem volt az...
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - Lecsúszott az ablakpárkányról és már hajolt is le, hogy összeszedje az elhullajtott könyveket, hisz miatta kerültek oda. Gyors mozdulatokkal kanalazza őket össze, majd mire eléri a fülét a lányos hang, már előtte ácsorog.
- Nem vagyok kép. Tessék. - Óvatosan nyúl a lány kezéhez, hogy odaadhassa a könyveket a tulajdonosnak. Próbál nem ismét ráijeszteni, de valószínűleg ismét kudarcot vall, főleg, hogy végül is hirtelen termett előtte is.
- Unatkoznak. Nincs jobb dolguk, mint a véletlenül erre tévedő diákokon járatni a szájukat. - Vállat von, talán nem is igazán szorult a lány pont az ő magyarázataira. De ezzel egyetemben a képek is egyhangú bosszúsága változtatta meg a folyosó hangulatát és ismét ő volt a téma, mint a "pimasz, neveletlen kölyök". Erre azért kissé kénytelen volt elmosolyodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjkerti Csermely
INAKTÍV


A Vak
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 220
Írta: 2016. március 6. 22:07 | Link

Bence

- Nem, ez nem a te hibád volt -Amint hallotta a kép szabadkozását hamar elkezdte rázni a fejét. - Ne is törődj az ilyen buta reakcióimmal - tette még gyorsan hozzá, füle mögé tűrve egy tincset.  A fiú párkányról való lesiklását és közeledő lépéseit nem észlelte a sok, körbefogó zajforrás miatt, melyek majdnem minden neszt és egyéb, halkabb zajokat eltiportak kegyetlenül. Talán ezért is lehetett, hogy mikor egy hideg kéz érintette meg bőrét a lány egy nagyot ugrott hátra, a könyvek -melyeket pedig valószínűséggel a karmai közé akartak tenni-vagy a másik kacsójában maradtak, vagy ismételten, hatalmas robaj kíséretével a földre zuhantak.
- Jaj, nem akartam! - ajaki elé kapta ujjait, mikor tudatosult benne mit is csinált. Még néhányszor elrebegte a bocsánatot és sajnálom kifejezéseket, felváltva. Amikor pedig kiderült, hogy mindvégig diákról volt szó, bár miután hozzáért már maga is kezdte egészen sejteni a dolgot, elvörösödve újabb elnézésekért könyörgő szavakat zúdított a fiú nyakába.
Zoru csak kacagott a leányon közben, valószínűleg mindenről tudott csak érdekesebbnek találta a jelenetet úgy, ha nem szól egy szót sem arról, amit látott. De miután a hahota abbamaradt a részéről, készségesen elregélte azt, hogy a fiú a párkányról került a gyermek elé és akivel épp szemben állt megsaccolva harminc centiméterrel nőtte őt túl, kócos, barna haj terpeszkedett fején és barna sötétség nyelné el a leány tekintetét, ha látna valamit az életből.
- Biztos rossz lehet bezárva lenni egy képben - nem akart rosszat mondani az őt kifecsegő-kinevető népségről sem, mert az nem rá vallott volna. Helyette inkább gyorsan a védelmükre kelt. És különben is borzalmas lehetett odabenn ücsörögni az örökkévalóságig. Csak nézni, ahogy mások mennek a dolgukra, folyik az életük, ahogy valaki kivirágzik és elhervad, megvénül vagy épp felcseperedik, ők pedig csak vannak és lesznek. Ugyanolyan testben és helyzetben, ugyanúgy semmi dologgal sem felruházva. Azon kapta magát, hogy iszonyatos sajnálat fakadt ki szívéből és áradt el teljes testében. Már majdnem sírt, mikor egy másik kérdés magjai találtak termékeny talajt fejében.
- Te miért maradtál itt? Köztük? - a Zorutól hallottak alapján nem átsétáló túlélőről volt szó, hanem valakiről, aki beült a vihar kellős közepébe lakni. Legalábbis percek helyett talán órákat töltött el itt. Önként.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. március 8. 16:54 | Link

Shayleen.
Ez a nap is úgy telt az ifjú Schönfeld számára, mint a többi. Semmit téve kóválygott az iskola falai közt, kereste a társaságot, amire már egy ideje vágyott. Gwen valahol kint kóborolt, így otthon felesleges volt maradnia. Ezért döntött amellett, hogy az iskolában fogja a levegőt rontani, mert hát miért is ne?
Ahogy a folyosókon bóklászott, felidézte azokat a momentumokat, amik itt érték őt, gólyaként. Superman jele úgy villódzott a pólóján, mintha ő maga lett volna az említett szuperhős, bár testalkata valamint külleme elég erősen eltért attól az izomhegytől.  
Kivételesen most nem nyomkodta a mugli játékának elkopott gombjait, helyette a farzsebében pihent. Talán már meg is ölte volna a szörnyet? Vagy megunta azt, a századik végigjátszás után? Ő maga sem tudta, igazából most kivételesen nem is volt kedve azt nyomkodni. Ahogy zakatolt az agya, néhány fontosabb emlékképet látott maga előtt, végül beugrott Ő. Tarkójára font kezekkel megállt egy portré előtt, de nem a festményen lévő hölgyeményt figyelte, helyette gondolkodott s elmerengett. Talán nem is volt annyira feledékeny, mint milyennek hitte magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leghelyesebb főnixsrác - 2017
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2016. március 8. 20:21 | Link

Kevin

Nem egyszerűen megviselte, egyenesen lesújtotta a korábbi beszélgetése Aidennel. Amit mondott neki, ahogy mondta neki, egyszerűen összetörte amúgy is gyógyulóban lévő szívét. Szóval sosem jártak, csak smárolni jártak össze, remek. Mindezek után újabb mélypont következett. Hiába volt még egy hét a vizsgákig, hazament, hogy beszéljen a pszichológusával, Shiemivel. Noha Zója remek orvosa, mégis úgy érezte, az idős nőre van most szüksége, különben összeroppan és visszazuhan. Igen, elérkezett a hullámvölgy.
A nő kedves volt vele, mint mindig, megdicsérte, amiért felismerte a bajt és eljött, onnantól pedig egy héten át minden nap fogadta, figyelt arra, hogy a lány egyen és beszéltette. Mire végeztek, ugyan a lány ismét fogyott négy kilót és ezzel ismételten a bűvös hármassal kezdődött az a bizonyos szám, de legalább tudta, hogy ki kell tartania. Visszajött hát a Bagolykőbe és nagy nehézségek árán, de evett, így most a mérlegre állva a negyvenegyes számot látja. Elégedett. Illetve nem elégedett, hiszen Aiden azért nem akar vele járni, mert valószínűleg szégyenli, hogy ilyen kövér barátnője lenne. Hiába győzködte Shiemi, hogy ez badarság, Shayleen egy részében ez az elképzelés élt.
A folyosón sétálva felsóhajt és nem tudja, mi tévő legyen. Elveszettnek érzi magát, noha végre sikerült beilleszkednie a levitások közé. Jól érzi magát velük és kedvesek vele, segítenek neki, egy-két lány külön hajlandó a szobájukban enni vele, hogy megbizonyosodjanak róla, nem esik vissza. Ez mosolyt csal az arcára és elegendő erőt ad ahhoz, hogy felszegje fejét. A sarkon befordulva szinte beleütközik egy fiúba. Ösztönösen lép egyet hátra, hiszen aprócska, törékeny teste könnyedén visszapattanna egy karambol esetén. Két pislogás után látja csak meg, hogy ez a valaki nem más, mint... De az lehetetlen.
- Kevin?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. március 11. 20:09 | Link

Shayleen.
Kevin teljesen elbambult. Nem vallott rá ez a viselkedési mód. Amióta Gwen elment a suliból, azóta ismét egyedül kóválygott a kastély falai közt. A hirtelen jött szabadság jól esett neki, viszont ismét egyedül érezte magát. Kevin talpraesett gyerek volt, nem okozott nagy nehézséget feltalálnia önmagát, bár most inkább egy festményt nézegetett, ahogy az a haját fésülte, s a mögötte lévő ablakon nézelődött kifelé. Biztos nem volt beszélgető partnere, vagy mi.
Már majdnem tátott szájjal nézte a festményt, pislogni is elfelejtett aztán… BUMM, belé ütközött valaki. Rögvest a karambol irányába pillantott. Először csak a lábakat pillantotta meg, aztán felfelé haladt azokkal a kék szemeivel, mire a lány arcán állt meg a tekintete. Először el sem hitte, hogy kivel hozta össze a sors megint.
- S... Shayleen. - Csak a lány nevét bírta kinyögni a meglepettségtől. Belül rendkívül megörült a lánykának. Még mindig ugyan olyan gyönyörű volt, mint amikor megismerte. Igen, Kevin régen nagyon bele volt zúgva az exunikornisba. Ha tehette volna, felkapta volna azt a törékeny testét és megpörgette volna, de tudta ezt nem lehet. Nem akarta összeroppantani.
- De jó újra látni, hogy vagy? - Fogalma sem volt róla, mit is mondjon. Sikerült a lehető legbénább témát feldobnia. Remek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leghelyesebb főnixsrác - 2017
Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2016. március 17. 20:53 | Link

Csermely


A megjegyzést nem is méltatta válaszra, felesleges szócséplés lett volna csupán. Felesleges azon lovagolni, hogy kinek a hibája volt és kié nem, az se érdekli már, hogy mi volt a kiindulópont. Sokkal inkább leköti a lány tényleges reakciója. A mozdulatai, az apró mimikák...
Rá kell döbbennie, hogy ez a lány... aranyos. És ilyet nagyon ritkán gondol és még ritkábban mond ki. De valahogy olyan őszinteséget lát benne, amit rettentő kevesekben képes felfedezni. Lehet, hogy ez csak egy kósza benyomás és alapja sem lesz a későbbiekben, de nem veti el elsőre mindezt. Hisz kell valaki, aki nem bájolog, aki nem játszik szerepet... aki csak önmagát adja...
Talán túlságosan is. Teljesen lefagy a mozdulatban, mikor  elugrik tőle, mintha valami gyógyíthatatlan beteg lenne. Végül is valahol helytálló a gondolat, de mégis... csak nem ordít róla, hogy valami már nincs egészen rendben fejtájékon. Viszont öröm az ürömben, hogy képes a keze között megtartani a könyveket. Legalább nem csinált magának plusz munkát.
- Hé, nincs miért bocsánatot kérned. - Csak egy kis idő után szólalt meg, hangjában pedig valami furcsa mellékzöngét lehetett kihallani. Talán... mosolygott? Ő? Ritka pillanatok egyike, de a görbület tényleg megjelent az arcán. Olyan kellemesen abszurdnak találta a kialakult helyzetet. Viszont hamar tova is szállt a mimika.
- Nem akarlak újra megijeszteni, de most hozzád érek, hogy odaadhassam a könyveid, jó? - Nyugodtan beszél és tényleg csak azután érinti meg óvatosan kissé, hogy arra engedélyt kapott. Nem szeretne egy furcsa ördögi körbe kerülni a figyelmetlensége miatt.
A megjegyzésre emeli csupán a tekintetét ismét a képekre és lassan végigjáratja azt rajtuk. Egy darabig csendben is marad, ahogy elmereng a feltételezésen.
- Szerintem, ha megkérdeznéd erről őket, nem mondanának túlzott negatívumokat. Tudod, szerintem ők olyanokat láthattak, amiket mi valószínűleg sosem fogunk. - Nem vár megerősítést, sem ellenvetést a képek felől, így próbálja csak olyan hangerővel lefektetni a saját véleményét, hogy csak a lány hallhassa. Hisz tényleg, mindennek megvan a maga előnye és hátránya, csak az az emberfüggő, hogy ki melyiket tartja fontosabbnak, melyiket közvetíti a világ felé.
- Mégis honnan tudod, hogy... mindegy. - Meglepi a kérdés, nem is kicsit. Hisz nem volt nehéz felmérni a lány helyzetét és az imént még pont, hogy az egyik falon ücsörgőnek nézte. Mégis akkor honnan tudja, hogy már jó ideje itt van? Végül viszont csak sóhajt egyet és a tarkóját vakargatva tekint el a folyosó vége felé.
- Olykor szükségem van arra, hogy valami képes legyen elnyomni a saját gondolataimat a fejemben. - Nehezen találja a szavakat, nem igazán szeret erről beszélni. De hazudni nem lett volna semmi oka. Hibája mindenkinek van, neki éppenséggel csak több jutott talán, mint másnak. Legalábbis ezen a véleményen van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Éjkerti Csermely
INAKTÍV


A Vak
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 220
Írta: 2016. március 22. 22:44 | Link

Bence

A fiú kijelentését Csermely egy kicsit másként látta. Először egy képnek nézte a falon, egy elvarázsolt tárgynak, azután pedig, ha ez nem lett volna elég, még újabb galibát is okozott a buta ijedségével. Azonban mégsem szólt vagy ellenkezett, mert érezte a másik hangján a mosolyt, és ezt semmiképpen sem akarta elrontani. Helyette csak paradicsom vörösen engedte, hogy az ő arcán is megjelenjen egy halvány görbe.
- Mhm - lelkesen bólintott, sőt még karjait is előre nyújtotta, hogy a másiknak megkönnyítse a dolgát. Zoru segítségével sikerült besaccolnia az irányt, ahonnan a leejtett tárgyait várta és mikor azok és a fiú ujjai megérintették őt, csak egy kicsit rezzent össze. Éppen annyira, hogy talán még a másik sem vette észre.
- Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy! - lágy mosolya egy erősebb, vidámabb formát öltött ahogy újból mellkasához nyomta egyik kezével a könyveket, másikkal pedig ismét az idegen felé nyúlt.
- Éjkerti Csermely
- Kicsit balra - Zoru halk morgására gyors arrébb vitte kacsóját a lányka és nevetve árulta  el újra nevét, mintha az előbb a rossz irány miatt a hangja is odaveszett volna és nem nyerne érvényességet a bemutatkozás, ha megint meg nem ismétli az egészet. Pedig általában elsőre is el szokta találni az embereket, a hangok irányából. Nem volt ez olyan nehéz, csak figyelni kellett, minden hang és illat olyan erős volt, hogy mikor picit is összpontosított arra, hogy megérezze és meghallja őket nem okozott nagyobb problémát rájuk lelni.
Azt hitte, már nem fog választ kapni elmélkedésére, és míg a másik hallgatott, addig ő elgondolkodott a képek életén. Addig nyúzta magát a szomorú légképekkel, míg ajkai is picit lejjebb konyultak és megérintette valami a festmények sajnálatából származó sötét bánat. A fiú válasza épp időben jött, hogy picit megvigasztalja Csermelyt.
- Gondolod? - billentette oldalra fejét, visszanyelve könnyeit. Bele se gondolt ebbe az oldalba.
Mikor társa meglepődött a dolgon, a lány felkuncogott, bár csak ujjai közül szűrődhettek ki a csengő hangocskák.
- Van egy kis segítségem - megengedett magának egy visszafogottabb vigyort, miközben arrébb tolta a trükkös ékszert rejtő fehérarany hajtincseket, hogy a másik is lássa, mire is célzott az előbb. Nem szokta rejtegetni segítőjét, bár ha nem kerül szóba Zoru, nem is szokta mutogatni. Olyan dolog ez, mely nem titok, de nem is köti azonnal az ember a másik orrára csak úgy, oda nem illő témák vagy beszélgetésfoszlányok nélkül.
- Megértelek. - mikor újra megszólalt halkabb és megértőbb hang siklott elő torkából, mint korábban. Mára nem küzd ilyen, vagy ehhez hasonló problémákkal, de voltak az életében olyan napok, mikor akármit megadott volna, hogy elhallgassanak a gondolatok üvöltő forgatagai a fejében. Leginkább akkor törtek rá ezek az általában negatív és kétségbeesett gondolatok, mikor egy újabb orvos dobta ki őket a rendelőjéből, és egy újabb remény kélt szárnyra és reppent el örökre. Viszont mára nem bánja az egészet. Ha így akarta a sors, akkor állt elébe, őt ugyan nem zavarta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Catherine Shayleen Black
INAKTÍV


kalitkába zárt madár
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 750
Írta: 2016. március 26. 09:02 | Link

Kevin

A maga fura módján próbált túllendülni az Aiden problémakörön, noha nem ment könnyen. Egyre-másra felderengett a fiú arca, ahogy minden érzést mellőzve csapott le gyanútlan szívére. Persze tudnia kellett volna: az olyan fiúk, mint ő, nem kezdenek az olyan lányokkal, mint Shayleen. Lassú léptekkel halad előre, a véletlenszerűen feltörő kényszert a sírásra pedig csírájában folytja el, mert nem akar többé gyenge lenni. Soha többé nem akar magához közel engedni senkit.
Talán éppen ezért zökkenti ki teljesen a találkozás Kevinnel. Egy futó pillantással ugyan, de végigméri az eridonost, ez pedig minden gondolatát felülírja. Mit kereshet itt? Olyan régen látta! Milyen sokat változott! A meglepetés ereje nemcsak számára él, ő sem tud hirtelen a régi, megszokott módon köszönni. Egy pillanatig hezitál levitásunk, csak utána tesz egy bátortalan lépést előre, hogy - amennyiben Kevin engedi - átölelje a másikat. Nincs benne semmi különleges, legalábbis külső szemmel nézve, Shayleen viszont egy pár pillanat erejéig őszintén kapaszkodik Kevinbe, hátha a fiú képes felrántani a felszínre, hogy legalább egyetlen lélegzetvételnyi levegőhöz jusson. Mielőtt végleg belefullad az érzéseibe.
Nem nyújthatja sokáig az ölelést, így lassanként elereszti a fiút és, ahogy tekintetük ismét találkozik, már mosoly ül az arcán. Nem olyan széles, mint egykor, nem olyan őszinte, mint lehetne, de valóban örül a másiknak.
- Megvagyok, de inkább te mesélj! Nem láttalak már vagy... Nagyon sok éve - noha nem fogja meg a fiú arcát és kezdi forgatni, hogy minden pórusát szemügyre vegye, nem járja körbe és nem kezdi faggatni, mindent tudni akar. Egy régi, kedves ismerős mindig hozhat újat és jobbat az életébe. Ő pedig most abban reménykedik, hogy Kevin valóban hoz némi napfényt megüresedett szívébe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. március 30. 14:51 | Link

Mihael Gérard Saint-Venant


Rach megbeszélte az egyik diáktársával, hogy találkoznak a harsogó portrékkal teli folyosón, úgyhogy elindult a célhelyszín felé. Sötét farmert, fekete tornacipőt és egy fekete hosszú ujjú felsőt viselt, haját kiengedve hagyta, így indult neki az útjának. Szerencsétlenségére a várva várt személy mégsem jött el, mert már fél órája várt rá és nagyon unta a dolgot, holott tudta, hogy a másik mindig pontos volt és utálta a késést, de úgy volt vele, hogy vár rá egy ideig, hátha el kell intéznie egy fontos dolgot a találkozó előtt, de mivel már régóta ott rostokolt, belátta, hogy jobb, ha lassan elindul, mert ebből a taliból nem lesz már semmi. Ahogy ott állt, jobban szemügyre vette a falon lógó népességet, akiknek valóban be nem állt a szájuk, igazi trécselős, közösségi életmódot folytattak.
- Nagyon előnytelen ez a ruha rajtad. -fejtette ki hangosan a véleményét az egyik kép előtt állva, amelyen egy piros ruhás nő volt látható régimódi, gusztustalanul túldíszített csicsás szerelésben. A ruháját csillogó bigyók borították, nagyon idétlenül nézett ki és bohócot csinált viselőjéből.
- Hogy mit mondtál?! Azonnal vond vissza! Ez a ruha maga a tökély! -rikácsolta mérgesen a hölgy, aki tombolt a dühtől, mivel megsértették az önérzetét.
- Sajnálom, de azt kell mondjam, ocsmány ez a ruha. Nekem egyáltalán nem tetszik, csak lehet véleményem! Vagy fáj az igazság? -vágott vissza Rach, közben vigyorogva mérte végig a nőt és arcára kiült a nemtetszés mimikája.
- Pimasz, neveletlen lány! Tudod, a te ruhád is ocsmány! - válaszolta egyre mérgesebben a portré alanya, miközben hevesen Rachel-re mutogatott.
- Az enyém legalább nem idejétmúlt csiricsáré. Na pá! -válaszolt higgadtan, gúnyos mosollyal az arcán a nőnek, még integetett is hozzá a végén.
Nem ment messzire, még egy képet megnézett, ami egészen lekötötte, egy idősebb férfi volt rajta és egy terülj-terülj asztalkámnál üldögélt, amely tele volt rakodva finomságokkal. Az illető nem evett, csak játszadozott a tányérján lévő étellel, bár Rach nem is tudta eldönteni, hogy a festmények ehetnek -e vagy sem, bár ha aludni és trécselni is tudnak, akkor miért is ne vehetnének magukhoz némi táplálékot?
- Nem ízlik a kaja? Vagy nincs aki megetessen? -kérdezte a lány csodálkozó fejjel, közben tekintete a férfiról az ételre vándorolt.
- Hogy merészeli?! -visított fel az uraság, közben kését és villáját fenyegetően maga elé tartotta, bár Rachel nem tudta mire vélni ezt a fura viselkedést, azért jót szórakozott rajta. Úgy látszik, hogy megtalálta a délutáni mulatságát, egy ideig nem fog unatkozni, ugyanis a portrékat bosszantani igen felemelő érzés!
Hozzászólásai ebben a témában
Havasi Bence Milán
INAKTÍV


#padlófűtés | ELMEszökevény
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 2827
Írta: 2016. március 31. 13:37 | Link

Csermely


Furcsa. Jóformán menekült, hogy itt lehessen, hogy a káoszban lelhessen nyugalmat, hogy a gondolatai végre kissé elcsendesedhessenek. Most viszont már voltaképp zavarónak találta a hangzavart, most csak egyedül akart volna maradni a kusza gondolatainak áradó tengerével és a lánnyal. Nem, ebben viszont nem volt semmi hátsó szándék, csupán a kíváncsiság. A fehéren vibráló sziluett felkeltette az érdeklődését, adott valamit, amit szeretne mélyebben megismerni. És ezen törekvésében az immár bosszantóan harsogó képek igen megnehezítették a helyzetét. Bár tény, hogy ez a kis kellemetlenségérzet egyáltalán nem ült ki az arcára sem, olyan volt ez, mint a szúnyogcsípés; csak akkor veszi észre az ember, ha tudatosan odanéz.
Épp csak hozzáért a lány puha kézfejéhez jelzésértékűen, de azt is csupán pár másodperc erejéig. Nem híve a fizikális kontaktusteremtésnek, ő inkább a szavak embere, ha választani kéne... Viszont a megjegyzést inkább le se reagálta, csak a festmények felé pillantott. Sosem tartotta magát annak, épp csak magától következtette ki, az alap udvariassági formulákat. Ennél többre nem is igen képes. Ahhoz már egyfajta kötődésnek ki kéne alakulnia és túlságosan kevés embert enged közel magához. Csak benő egyszer majd a feje lágya...
- Ehm... - Habozva nyújtja ki a kezét és óvatosan fogja meg a lányét. A kis malőrön meg épp csak meggörbül kissé a szája széle, de tova is suhan a mimika egyből. - Ha... Eg... Bence. - Általában az emberek legalább a saját nevüket el tudják mondani reflexből... Ő viszont már nem tudja, hogy pontosan kihez is tartozik. Jobbára senkihez.
Olyan gyorsan húzza vissza végül a kezét, amilyen gyorsan csak tudja. Zavartan pislog el oldalra és süt róla, hogy némiképp zavarban is van. Nem akart hülyét csinálni magából... Viszont nincs mit tenni, ami megtörtént, az megtörtént, amit egy sóhajjal nyugtáz is végül.
A kérdésre is csak hümmög kissé meg bólint, hiába tudja, hogy az utóbbi feleslegesnek mondható. A gondolatai ismét ostromolják, túlüvöltik a folyosón uralkodó káoszt, hogy belefájdul a feje is. Csermely megjegyzése rángatja vissza a valóságba és kissé közelebb is hajol, hogy szemügyre vegye az ékszert. Egy darabig nem is szól semmit, csak csendben elemez és keresi a logikát.
- Hogyan segít? Elmondja mi merre van? - Legalábbis erre tudna hirtelen következtetni. Végül csak lassan egyenesedik ki újra és a lány reakcióján kénytelen kissé gúnyosan elmosolyodnia.
- Kétlem. - Gondolkodás nélkül szalad ki a száján. Egy pillanatra csupán sikerült belesüppednie a világvége életérzésbe. - Sajnálom, csak... kiszaladt a számon...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. április 4. 22:41 | Link

Shayleen.

Akárcsak egy üstökös, úgy robbant be Shayleen ismét Kevin életébe. Az eridonos már nem is tudta, hány éve találkoztak legutoljára, volt az négy, esetleg öt, de három biztosan. Kevin lányos zavarában azt sem tudta, hogy kedd volt-e vagy köd, hirtelen semmi normálisat nem tudott kibökni, egy egyszerű hogy vagyon kívül. Jellemző. Persze mindezt csak az ölelés után, amit a lánytól kapott. Beszippantotta Shay illatát, még mindig ugyanolyan finom volt, mint régen. Kevint elöntötték az emlékek, és azok az érzelmek, amik hajdanán is elkapták, amikor megölelhette megint a levitást. Ám ezek az érzelmek nem voltak olyan erősek, mint anno. Most már úgy tekintet rájuk az eridonos, mint a boldog relikviákra. Semmi komolyat nem gondolt, még ha ott voltak legbelül valahol az érzelmei, amiket igyekezett egy hatalmas faládába elzárni nyolcvanhét lakattal.
- Hát, sok minden történt, például az, hogy összevesztem Gwennel, még az iskolakezdés előtt kisgólyaként és leginkább a szobámba gubbasztottam. Ott töltöttem a mindennapjaimat. - Jobb mancsával megütögette azt a zsebet, amiben ott pihent a játék.
- De... most, hogy kibékültünk, kezdek kilépni a burkomból, és igyekszem nem a gyíkokkal lógni. - kezdett felengedni, eddig tartott nála az idegesség, a zavarodottság.
Kevin azon ritka emberek közé volt sorolható mindig is, akik átláttak az emberek maszkjain. Nem teljesen, ugyan. De látta, ha valami nem volt okés az embereken. Önmaga is empatikus személyiségnek mondta magát.
- Valami baj van? Nagyon csillognak a szemeid, csak nem beteg vagy? - Talán a fiú is látta a lányon, hogy elfojtott könnyeivel vesződött már egy ideje, de nem ezt kérdezte meg először. Ezért inkább óvatos lépésekkel közelítette meg, hátha könnyebb dolga lesz. Legalább tovább csodálhatta Shay arcát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Leghelyesebb főnixsrác - 2017
Éjkerti Csermely
INAKTÍV


A Vak
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 220
Írta: 2016. április 14. 18:55 | Link

Bence

- Nos, örülök, hogy megismerhetlek HaEgBence - egy üdvözlő mosolyt villantott felé, olyat, melyben feje oldalra billent és fogai kibújtak rejtekükről. Leginkább a másik torkából feltörő megbánó sóhaj ellen szólt.
Miután a fiú visszahúzta kezeit a lány is inkább óvón könyvei köré fonta sajátját, nehogy ismét kicsússzanak és a földre essenek a rakoncátlan kellékek. Szorosan mellkasához szorította azokat, apró ujjainak vége bele is fehéredett, de bőre sápadtsága miatt nem lehetett kiszúrni igazán. Talán csak ha az illető nagyon figyelne, de miért bámulná valaki a lány kacsóját?
A képekről való elmélázás Csermely fejében hirtelen, éles kanyart vett, mikor majdnem könnybe lábadt a szeme, de a fiú az utolsó pillanatban kirángatta abból a szomorú gondolatcsapdából, még ha erről Bence mit sem tudott.
Amikor az ékszer került szóba, a lány izgatottabb lett, készségesen elhúzta tincseit és felfedte Zorut társa előtt. Egyik lábáról a másikra billentette teste súlyát, aztán vissza, míg társa reakciójára várt, mert biztos volt benne, hogy még soha nem látott ilyet a rellonos. Igazából még ő sem találkozott hasonló célt szolgáló ketyerével, pedig érdekes helyeken is megfordult néhanap. Nem gyakran, de egyszer-kétszer lesz egy kis kiváltsága az ember lányának.
- Zoru azt érzékeli, amit normális esetben a szememmel éppen láthatnék, és erről tájékoztat többek között. De különben nagyon lepcses szájú, folyton mondja a magáét.
- Hallottam ám! - mordult rá a mütyűr, habár a másik nem hallhatta, csak, hogy valamiért ismét széles mosoly terült el Csermely arcocskáján.
- Ne kérj bocsánatot - szólt rá, megrázva fejét - Nem szép dolog a elsőre megformált véleményedért bocsánatot kérni, mert az olyan, mintha visszavonnád, és ha visszavonnád, akkor azt hiszem meghazudtolnád önmagad. - Gondolkodott el, ruhája szegélyével játszva.
- Bár ami azt illeti talán én is csúnyán fogalmaztam. Inkább az érzést értem meg. - tette hozzá egy kevés szünet után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 20:57 | Link

Choi Min Jong


Eltelt már jó néhány hónap, amikor a Rellonos újdonsült ismerősével jókat mókázott az átmeneti szállásukon, avagy kidekorálták a mosdót a másik iskolában. Akkor Choi megígérte Rachel-nek, hogy megrajzolja neki a lábára a kívánt sárkányos tetoválását és azt is megemlítette, hogy nagy valószínűséggel a Bagolykő Mágustanoda diákja lesz. A hírek szerint ez sikerült is neki, ráadásul a Levitások prefektusa lett, szóval nagyon tudhatott valamit, ha már most ilyen nagyszerű sikereket ért el az elején. A lány bagolyban üzent neki, hogy találkozzanak a Harsogó portrék folyosóján, hogy egyeztessenek a tetoválással kapcsolatban, mivel az előző helyen már nem sikerült nekik egyeztetni.
~ Remélem, hogy eljön a megbeszélt helyre. Jó lenne, valami őrültséget is csinálni vele, mert a mosdó dekorálást is élveztem! Igaz ijesztően indult az egész, révén, hogy az elején nem szólalt meg, csak magával ragadt, de aztán később kiderült, hogy jó fej srác! ~ -gondolta magában Rach, miközben várt a fiúra a folyosón. Fekete nadrágot, fekete cipőt, világoskék blúzt viselt, haját pedig kiengedve hagyta.
- Ó, Matilda! Miért kísértesz még? Miért nem hagysz már magamra?! Mondtam már neked, hogy nem akarlak többé látni! Hagyj végre békén!
- Jaj, Bence! Hogy mondhatsz nekem ilyet? Hisz tudod jól, hogy nélkülem sehol sem tartanál! Nekem köszönhetsz mindent! Ugye nem felejtetted el az egyezségünket? Egyébként is, minket már az egész élet összeköt, úgyse szabadulhatsz tőlem!
Rachel ezt a felemelő párbeszédet hallgathatta, amíg türelmesen várt a fiúra, nem szeretett volna belefolyni a társalgásba, hiszen nem az ő dolga volt, hogy mit beszél egymással a kedves páros, másrészt nem is érdekelte annyira, hogy belefolyjon a dolgaikba, inkább arra koncentrált, hogy kibírja addig visszadumálás nélkül, amíg megérkezik Choi.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 16. 20:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 21:17 | Link

Rachel

Meglepett a bagoly, de eszembe sem volt kihagyni a lehetőséget, hogy megint találkozzak Rachellel. Igaz először nem értettem pontosan, hogy ki is ő, meg mit is akar, de hamar beugrott, mert nem mindennap dekorálok mosdókat csinos lányok, kellemes társaságában. Szóval miután tisztáztam magamban, hogy ki ő, el is indultam a levélben említett helyre.
A gondot csak az okozza, hogy ez a kastély nagyon nagy, új vagyok, és persze bármikor el tudok tévedni. Jó pár alkalommal kell útbaigazítást kérnem, és egyértelmű, hogy nem vagyok a prefektusok gyöngye ebből a szempontból - sok másból sem, Rachellel való első találkozásom a jó példa erre - de azért igyekszem titkolni a helyzetet. Ami sokat segít, hogy a festmények az említett folyosón valóban hangosak, így az utolsó néhány sarkon már csak a hangokat kell követnem. Mennék gyorsabban is, de a felügyelők miatt nem kockáztatok. Eddig békén hagytak, ezután se szeretném ha zaklatnának.
Én még iskolai egyenruhában és talárban vagyok, de ahogy nézem Rachelnek már volt ideje átöltözni... Na igen, a kastélyban lakásnak is megvannak az előnyei. De én nagyon kedvelem a lakásomat is a faluban.
- Szia! - köszönök rá a lányra, próbálva túl harsogni a vitázó portrékat. - Csendesebb hely nem volt? - kérdezem vigyorogva, bár ennek a zajnak is meg van a maga előnye... Kihallgatni biztos csak nehezen tudnak minket. Persze használhatnunk valami bűbájt is, hogy kizárjuk a sok felesleges zajt, de a helyzet az, hogy a változatosság kedvéért fogalmam sincs, hova tettem a pálcámat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 21:53 | Link

Choi Min Jong


- Szia! Örülök, hogy végül eljöttél! -köszöntötte Rach a fiút nagy lelkesedéssel, majd hozzátette:
- Öhm, nem találtam, tudod még ez a legjobb hely megbeszélések gyanánt!
- Ó Márta! Miért nem szeretsz már? Mit ártottam neked? Ugye visszafogadsz kegyeidbe? Én még mindig szeretlek téged!
- Hagyj már békén Áron! Megmondtam már neked világosan, hogy mást szeretek! Nem foglak visszafogadni, térj már észhez és hagyj békén!
- De jó, látod ezt kell folyamatosan hallgatnom! A szerelmi drámákat! -mondta oda a fiúnak, hiszen már a feje tele volt ezekkel a csodálatos történetekkel...már nagyon unta az egészet és várta, hogy megérkezzen a partnere és felszabadítsa ebből a kegyetlen helyzetből.
- Ugye tudod, hogy miért vagy itt? Ígértél nekem valamit! -mondta élcesen a szemeit forgatva, miközben Choi-ra nézett.
- Gratulálok a prefektusághoz! -említette meg neki kedvesen a Rellonos, mert valóban büszke volt rá, hogy mióta itt van, ilyen szép eredményt ért el, de remélte, hogy nem szállt a fejébe a dicsőség és kapható lesz még egy kis rosszalkodásra, vagy csínytevésre a közeljövőben, hiszen megőrizhetné még magából azt a részét, amit a másik suliban ott hagyott a mosdóban. Remélte, hogy nem szállt el vele a ló, amikor kinevezték prefektusnak, mert úgy ismerete meg őt, hogy egy belevaló, vagány srác, aki nem fél megtenni semmit sem és egyáltalán nem tart a következményektől. Persze azt tudta, hogy ez a poszt következményekkel és felelősséggel jár, de azért azt remélte, hogy megőrzi majd régebbi énje egy darabkáját és mit sem törődve a dolgokkal belemegy egy újabb őrültségbe, bár ezt előre nem láthatta, szóval minden leendő következmény a fiún múlott.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 07:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 23:08 | Link

Rámosolygok a lányra aztán szétnézek, melyik portrék élnek szerelmi életet. Nem szeretem az ilyen vitákat, na meg ez a fajta civakodás rossz emlékeket idéz fel bennem. Próbálok hát inkább Rachelre figyelni, és arra, hogy mit is mond. Hegyezni kell ám rendesen a fülem, de szerencsére megértek mindent.
- Te választottad ezt a helyet... - jegyzem meg felhúzott szemöldökkel. Nem hiszem, hogy bárki kényszerítette, hogy itt várjon rám. De végül is mindegy. Vagyis majdnem. Semmi kedvem őket hallgatni - Nem tudsz valami varázsigét, amivel kizárhatnánk a vitájukat? - kérdezem reménykedve. Ha nem, hát az sem baj. Egyszerűen megfogom a kezét és a folyosó egy másik részére húzom, ahol kevésbé vészes a helyzet. Persze itt is van vita bőven, de érezhetően jobban szeretnék maguknak megtartani a felek, hogy mi is a pontos probléma, így jóval halkabban teszik, mint azok korábban.
- Öööö... tényleg? - nézek rá meglepetten. Aztán elgondolkozom, miről is beszélhet. - Ah...! Valamit rajzolni... - mondom megvilágosodva, bár az igazság az, hogy nem emlékszem pontosan mit meg miért, de ha olyan fontos majd megmondja újra.
- Áh! Hülyeség! - intem le a prefektusággal kapcsolatban. Tökre nem érdemlem meg. Tudom, hogy Lin csak azért bízott meg ezzel, mert idősebb vagyok mint a többség, na meg mert jó szomszédok vagyunk. Más ötletem legalábbis nincs a dologra. De nemet meg nem mertem mondani. Be szeretném végre fejezni az iskolát és többet tanulni a művészetekről, szóval ez a legkevesebb. Bár így belegondolva, emlékszem, annak idején féltékeny voltam Beckyre, hogy ő prefektus lett én meg nem. S talán emiatt sem hittem el Carolnak, hogy Teo bá mellém állt volna. De ez megint olyasmi, amin nem kéne agyalnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 16. 23:45 | Link

Choi Min Jong


- Igen, én választottam! -felelte a fiúnak, aki abban a pillanatban továbbhúzta, mielőtt megszólalhatott volna.
- Jó lenne, de én csak egy számot ismerek, ami továbbsegítene minket,
ezt dúdolva még mindig jobb mint a portrékat hallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=31tiWX-8bdc
- Hülyeség? -kérdezett vissza Rach, mert nem gondolta volna, hogy a srác nem gondolta komolyan  a prefektusi kötelességeit. Bár ha jobban belegondolt, akkor rájöhetett arra, hogy nem lesz már olyan komoly követője a sok lazaságban, amiben idáig részt vett, hiszen, idáig nagyon laza volt.
- Szóval most, hogy prefektus lettél, akkor minden kötetlenségnek vége van? -érdeklődött a lány szomorúan, majd hozzátette:
- Tudod tartozol nekem még egy tetoválással, méghozzá a lábamon egy sárkánnyal, ugye nem felejtetted el? -kérdezte Rach érdeklődve, mert nagyon izgult, hogy vajon a fiú tartja -e az ígéretét, vagy sem.
- Egyébként hogy érzed magad az iskola falai között? Remélem, hogy megtaláltad a számításaidat! -tette hozzá a lány.
- Na még ilyet! Ne mondd, hogy nem szeretsz! Tudom jól, hogy nagyon odavagy értem!
- A fenéket! Hagyj már békén! Nem érzek már irántad semmit! Felejts el légy szíves! Idővel majd találsz magadnak mást!
- Ó igen! Ez aztán az igazi szerelmi élet! Nagyon örülök neki, hogy ezt hallgathatom egész délután! Elegem van ebből! -mondta határozottan legyintve, mert már nagyon unta az egész szövegelést, elege volt ezekből a különleges megjegyzésekből és ezt nem félt  a környezete tudtára adni.

Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 07:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 17. 00:30 | Link

Egyszerűen muszáj arrébb húzni, hát nem lehet ilyen lármában normálisan beszélgetni. Nem is értem, miért itt akart találkozni. Ez valami fura női logika lehet. Mindenesetre sikerül egy csendesebb folyosó szakaszra érni, és így azt is megtudom, hogy varázsolni nem tud, énekelni viszont igen.
- Wow... oké... ez ha elég hangosan énekelsz, akkor jó lesz - vigyorgok rá, és elismerően bólogatok, mert a dal egész jó, s ha már nem varázsol tényleg az az egyetlen dolog, ami tehet, hogy jó hangosan énekel.
Ha tudom, hogy a prefiségről akar beszélni... hát lehet kihagyom. Nem a kedvenc témám. Ezért is inteném le, de azt hiszem félre ért egy kicsit.
- Öhm... gondolom igent kéne mondanom... - húzom el a számat egy pillanatra a feltételezésén, aztán körbe nézek, s bár nem látok senkit sem, mégis közelebb hajolok a lányhoz, hogy a fülébe súghassam - ... de az igazság az, hogy az volt hülyeség, hogy engem választottak erre a posztra...
Aztán visszahúzódom és rákacsintok, hogy értse, eszembe sincs másképp viselkedni. Bár az itteni mosdók nem szorulnak festésre, azért van pár dolog, amit el tudnék képzelni... Csak ugye a felügyelők... Na de egyszer csak elmennek ők is.
Ami pedig a sárkányos tetoválást illeti... Próbálok úgy csinálni, mint aki emlékszik, de hát nem az volt a közösművészetünk csúcsa, amikor ezt ecseteltük és hát le is kellett lépnem, mielőtt rajta kaptak volna, így nem csoda, ha ez kicsit kiesett.
- Ah... jó, hogy emlékeztetsz - felelem végül a köztes utat választva - Amúgy miért szeretnél tetoválást, és miért pont a vádlidra? Miért pont sárkányt?
Érdeklődöm és kíváncsian várom a választ, ha már én vagyok az előrajzoló. Mondjuk, szerintem, egy tetováló szalonban jobbat készítenének neki, de ezen nem fog múlni. Ha pedig nem akar, nem kell válaszoljon. Én szimplán csak kíváncsi vagyok, mert bár több lyuk van a fülemben, mint bárkinek akivel eddig találkoztam errefelé, meg a nyelvem is át van szúrva, arra sosem gondoltam még, hogy tetoválást varrassak magamra. Az iskola pedig... Megint egy olyan téma, amire elhúzom a szám.
- Nem egészen olyan, mint vártam... De valamit valamiért - vonom meg a vállam a tömör válaszom után és bízom benne, hogy ért ennyiből és nem várja, hogy sokat meséljek. Mert bár rettentően élvezek sok mindent, és igyekszem örülni, hogy előbb-utóbb azt is tanulhatok majd, amit tényleg szeretnék, most hogy hullafáradt vagyok nehezebb a derűs oldalát látni a dolognak. Na meg az újból felhangzó mondatfoszlányok sem tesznek jót a kedvemnek.
- És ha nem akar mást? - kérdezem csendesen, a mellettem álló lány valószínűleg nem is hallja, hiszen ő maga is megjegyzést tesz az elhangzottakra, aztán megrázom a fejem. - Mi lenne ha keresnénk egy nyugodtabb helyet? - fordulok Rachel felé, s kérve pillantok rá. Szerintem mindkettőnknek jobb lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. április 17. 11:21 | Link

Choi Min Jong



- Uhh, szörnyű hangom van, úgyhogy inkább befogom a szájukat ezeknek a folyamatosan trécselő festményeknek:
- Silencio! -mondta ki hangosan, határozott a némító bűbájt, miközben a pálcáját a pletykás nép felé irányította és végre elérte azt, hogy csend legyen a folyosón. A portréknak ez nem igazán tetszett, de nem tudtak mit csinálni, más elfoglaltság után kellett nézniük beszélgetés helyett.
- Azt hiszem, hogy ezután nem ártana rájuk szórni egy kis felejtés átkot, mert tuti, hogy be fognak árulni minket a prefektusoknak vagy a tanároknak. -fordult a fiúhoz, mikor végzett a varázslattal. Jól tudott bánni a pálcával aranyvérű családja révén, de ritkán élt ezzel, jobban szerette úgy megoldani a dolgokat, hogy legyen bennük kellő kihívás.
- Ez vicces igen, hogy téged választottak erre a posztra, ne feledkezz meg magadról azért sose és légy mindig olyan, amilyen voltál, ne add fel a másik énedet, unalmas folyton jónak lenni. -válaszolta a Rellonos a srácnak, mert nem szerette volna, hogy esetleg elszaladjon majd vele a ló és megfeledkezzen magáról, bár erre kicsi volt az esély, de nem zárta ki ennek a lehetőségét sem a későbbiek folyamán.
- Azért szeretnék a lábamra, mert ott jól néz ki és pont akkorára gondoltam, ami átéri a bokámat, mivel Rellonos vagyok így a sárkányra esett a választásom, és régebben is ilyet szerettem volna csináltatni, mert számomra sok mindent szimbolizál az a lény. -válaszolta Rachel, majd a végén sóhajtott egy nagyot, remélte, hogy teljes körű magyarázatot adott a fiúnak a tervezett tetoválásával kapcsolatban, de szívesen megválaszolta volna még az esetleges további kérdéseket.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. április 17. 16:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 17:29 | Link

Rachel

- Nekem nem tűnt szörnyűnek. De hát te még nem hallottad az öcsémet, amikor zuhanyozik - nevetem el magam, mert valóban nem volt rossz, amit dúdolt, és szegény Kwonhoz képest mindenkinek aranyhangja van. De a Silencio sem rossz ötlet, sőt, így hogy tökéletesen hajtja végre kiváló megoldásnak bizonyul. Mondjuk, így titkokat nem tudunk megbeszélni, de talán nem is azt akar.
- Ez esetben nem kell sokat keresgélniük, hogy beáruljanak, máris itt van egy prefi... De egyébként nem hiszem, hogy bárkit zavar, ha kicsit csendben vannak - ha meg mégis, nos vállalom a következményeket. De igazán nem teszünk kárt egyetlen műben sem, és feltételezem, hogy később a hangjukat is visszaadja majd nekik Rachel.
Azt gondolnám, hogy a tény, hogy itt vagyok, hogy vigyorogva figyeltem, ahogy elnémítja a portrékat bizonyíték lenne, hogy én nem a jó prefik közé tartozom és hogy nem jó embert választottak erre a posztra, de rá kell jönnöm, hogy ő sem ismer még eléggé. Még akkor sem, ha kipingáltunk egy mosdót már együtt.
Felhúzom a szemöldököm és úgy nézek rá.
- Sosem voltam jó - feleltem még szélesebben vigyorogva. Igaz, mindez nézőpont kérdése. De a közvélemény mindig az volt, hogy egy rosszcsont vagyok, és bár sokat csillapodott a bennem levő kalandvágy, kizárt, hogy valaha is eltűnjön. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ezt itt és most kell megbeszélnem vele, így inkább a tetoválása felől kérdezem. Nekem fura a válasza, de semmivel sem furább, mint amit én adnék, ha a piercingjeimről kérdeznének, így csak bólintok.
- Értem. Van nálad papír meg ceruza? - kérdezem, mert ha esetleg ő felkészült, akkor neki is állhatok már most megrajzolni a kért sárkányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. június 4. 15:07 | Link

Choi Min Jong


- Akkor jó. Megnyugtató, hogy létezik még nálam is borzalmasabb hangú egyén. - felelte kuncogva Rach, miközben arra gondolt, hogy a húga valóban szerencsés, mert neki szép hangja van, cserébe nem szeret énekelni.
- Oh, ez igaz, örülök, hogy nem vagy az a vaskalapos prefektus. Szerintem sokan hálásak lennének érte, ha nem kéne hallgatniuk ezt az állandó jellegű duruzsolást és hangzavart, amikor épp erre járnak. - válaszolta a Rellonos, hiszen máris jobban érezte magát, hogy végre csend volt körülötte, mert már nagyon zavaró volt az örökös szószátyárság.
- Nos, azt hiszem, ebben hasonlítunk. - tette hozzá röviden Rachel, amikor Choi kijelentette, hogy igazából sosem volt jó. Egyelőre nem állt szándékában megemlíteni neki az éjszakai kihágásait és a seprűs kalandját, ami majdnem balesettel végződött vagy akár rosszabb is lehetett volna, mert nem akarta, hogy bajba kerüljön emiatt, hiszen mégiscsak egy prefektussal társalgott. Igaz, hogy azért belegondolt abba, hogy nagy valószínűséggel nem árulta volna be őt a fiú, mivel a mosdót is együtt dekorálták ki, de azért egyelőre jobbnak látta, ha hallgat erről, később pedig bármikor elmesélheti neki, ha jobban megismeri, szóval lesz még rá bőven alkalma.
A festményeknek láthatóan nem tetszett, hogy csöndben kell maradniuk, mert megvető és haragos pillantásokat küldtek a lány felé, de Rach mit sem foglalkozva velük tovább csevegett:
- Igen, itt van a zsebemben! - válaszolta a zöldike, majd előhúzta a kissé gyűrött papírfecnijét és egy miniatűr íróalkalmatosságot is mellékelt hozzá, amiket aztán átadott a srácnak, hogy elkezdhesse megrajzolni a kívánt sárkányos tetoválását.
- Aztán szép legyen ám! - közölte vigyorogva, majd a fiúra emelte a tekintetét, és várta, hogy megszülessen a nagy alkotás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 10 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint