36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. január 28. 21:28 | Link

Édespofa Cheesy  Kiss

Meg kell tennem. Nincs más megoldás, nincs több lehetőség. Érzem, ahogy az erek megfeszülnek a bőröm alatt, ahogy minden néma lélegzetvétellel a szívem ki akar ugrani. A torkomban dobog, a lüktetése szinte földöntúli. Pusztítani akar. Ha távozik belőlem, el is éri a célját. Nem engedhetem. Nekem kell az erősebbnek lennem. Felül kell kerekednem, hiszen feladatom van. A küldetés közepén, a lemenő napfény megcsillan a fegyveremen. A pálcám a szobámban maradt. Nincs most rá szükségem. Itt és most, más, mugli eszközökhöz kell folyamodnom. Egy villanás, egy elsuhanó fekete árny, egy lobbanó fekete hajzuhatag. Ő az. Tudom, hogy ő az, hiszen a vérem most hevesebben ver. Be kell cserkésznem őt. El kell kapnom, le kell számolnunk egymással.
Mikor már szöszmötölő léptei elhalnak, nem is értem, hogy lehet valakinek ilyen kicsi lába, mint neki, finoman feljebb csúszok, szigorúan a fal mellett, és mint gondos vadász, indulok az áldozatom után. Nem láthat meg. Ez most itt az én időm, revansot kell vennem rajta. A múltkor elgyengültem a rám szórt átok miatt, most a visszavágón kikötöttem, hogy nem lehet nálunk pálca. Nagyon ajánlom, hogy tényleg be is tartsa. Ma kiemelkedően szép vagyok.
Már majdnem a folyosó végén járok, amikor egy áruló kerül az utamba. Erniszna Péter tehetséges, ám igen együgyü volt életében. Sok mindent feltalált azzal, hogy elszúrta a legalapvetőbb bájitalokat is. 107 éves korában halt meg, amikor jól készítette el egy mérget és a narancslevébe öntötte ízfokozónak. Ironikus nem? Mindegy, most nem az életútja a legfontosabb, hanem az, hogy nem tud csendben maradni. Amint meglát, kezemben a fegyveremmel, azonnal elkezd vinnyogni, hogy „gyilkos, gyilkos van a folyosón!” Hát az eszem megáll. Anélkül, hogy egy kicsit is gondolkoznék, ösztönösen célzok, és lövöm ki rá a puskám ragacsos tartalmát, de ez nem segít, hiszen átmászik egy másik keretbe, és folytatja az óbégatást. Idióta!
Feladom a rejtőzködést, nyíltan támadok, nem érdekel már semmi. Terepmintás ruhámban, fekete, barna és zöld szemfestékkel – Andine meg fog ölni – kidekorált képemmel rohanok a lány felé, aki az előbb elsuhant néhány méterre tőlem, és amint meglátom a hátát, már tüzelek is, remélve, hogy megfordul, így nem csak a háta közepét találom el a ragacsos, édes nyalánksággal töltött vízi pisztolyommal. Közben igyekszem bemenekülni egy páncél biztonságos holtterébe, nehogy egyből válaszolni tudjon rá.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. január 29. 00:20 | Link

Cukorfalat :3


A harcunk már nem a mai nappal kezdődött. Mindig megtaláltuk egymást a tanév kezdete óta különböző hülyeségeinkkel. Jókat beszélgettünk, és sokat lógtunk együtt, legalább is a többi emberhez képest. És akkor kezdődött ez az egész. Settenkedés a folyosón, mindenféle átok és ártás szórása, persze csak az ésszerűség határain belül. Most is tudom, hogy milyen nap van, nem véletlenül van a pálcám a cipőmben. Hogy miért nem hagytam otthon, ahogy megbeszéltük? Mert nem érzem magam biztonságban, ha nincs nálam ez a kis szépség, pontosan ott, ahol lennie kell. Ugyan használni nem szándékozom, egyelőre, de nem tudom még, mi lesz a vége.. hát semmit se tudhatunk előre.
A nyugati szárnyban megyek végig, folyamatosan balra tartok, mintha csak céltalanul bolyonganék.. illetve.. pontosítok. Épp azt teszem. Nem szívesen kötök ki a harsogó portrék folyosóján, ugyanis a hangzavart nem szeretem, hiába élek néha otthon is abba. Fülemre szorítottam fél kezem, miközben másikkal előtúrtam fegyverem, és készenlétbe álltam, hogy ha esetleg támadás ér, hárítsak. Aztán hirtelen csend lett. Óvatosan lestem át a hátam felett, majd meghallottam az első koppanást a portrén, és mire szembe fordultam, már elölről ért a támadás.
- Hééééé!! - torpantam meg, majd visszatüzeltem a kezemben levő fegyverrel, mely azt a cukorból készült szivacsos anyagot lövi ki, amelyikkel az amerikai gyerekek szokták megviccelni egymást. Ezesetben kicseréltem egy-két összetevőt és egy rózsaszín édességet kaptam, mely ha telibe találja, igencsak nehezen vakarja le magáról. Nekem ugyan nem pisztolyom volt, másféle eszközzel oldottam meg a problémát, de így is tökéletesen eltaláltam. - Nemááár! - nevettem fel, majd elkezdtem felé futni, takargatva arcomat, folyamatosan tüzelve, végül beleakasztottam bal kezemet, megforogtam körülötte, majd lendületet véve a hátára ugrottam.
- Na most mi lesz, Cukorka? - kérdeztem hangosan nevetve, nem foglalkozva a portrék megvető pillantásaival és szitkozódó szavaival. Mi közük van nekik bármihez is? Ádival meglehetősen jóba vagyok ahhoz, hogy ennyire közvetlen legyek vele. Miért zavar ez bárkit is? Semmi.közük.hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. január 29. 20:56 | Link

Édespofám

Az első elől elugrok, na nem azért, mert ilyen ügyes vagyok, hanem azért, mert készültem rá, hogy vissza fog támadni, így jó időben felkészülök arra, hogy védekeznem kell, ezért a legjobb, amit tehetek, hogy bebújok a páncél mögé, aminek egy részét beteríti a cukor, amit a lány lőtt ki. Óvatosan nyújtom ki a kezem, próbálom úgy rendezni, hogy ne találjon el, majd egy kis részt leszedek belőle, és magamhoz húzva, elkezdem falatozni. Nem is rossz. Ne nézzen rám senki furán, de muszáj megnézni, hogy mivel nem találnak el. Ha itt ma mégis eltalálnak, hát nem bánom meg, mert ez nagyon finom, csak valószínűleg leszedni nagyon nehéz, mivel az ujjaim még mindig erősen összeragadnak. Legfeljebb odaragadok az ágyhoz és ha valamelyik tanár holnap nem fogadja el kifogásként, az eljöhet akár megnézni is. Csapok egy pizsipartit majd a csinibb tanárnénikkel és Matilda nénivel, aki nagyon szimpatikus nekem.
- Aucs. Ez erőset üt!
A második ugye talált. És tényleg fáj, nagyon is! Ha most elkezd lekislányozni, akkor komolyan mérges leszek. Érzem, ahogy az alkarom és a felkarom közötti rész, aminek akkor se jut eszembe most a neve, teljesen összeragad egy adag cukortól. A bőröm húzódik rendesem, ami nem kis fájdalmat okoz nekem, de most ez a legkisebb problémám, a másik meg az, hogy kikötődött az egyik cipőfűzőm. Nevetve szaladok a lány előtt, hátra se nézve lövöm a színes cukorkát, remélve, hogy nem csak a falat, az ablakokat, meg a padlót, de néha őt is eltalálom.
Aztán egy hirtelen jött plusz súly, és egy lépés a fűzőre, és máris kész a katasztrófa. Sikerül megcsúsznom, és szinte lassított jelenetben esek el, menet közben megfordulva, így nem a lányra esek, hanem a lány esik rám, a hasamra ülve. Ösztönösen védem a fejem, de azért így is fáj a becsapódás, bár leginkább a hátamat sikerül jól megütnöm, de hát hős vagyok, egy igazi mini férfi, aki nem sír. Soha. Semmilyen körülmények között. A szemeimet egy pillanatra becsukom, remélve, hogy a könnycsepp nem akar kitörni, végül kinyitom a szemem, és a fegyverem, ami még mindig a kezemben van, a lány orrához nyomom.
- Az lesz, Édespofa, hogy feladod. Én nyertem.
Elég viccesen nézhet ki a kijelentés, tekintve, hogy én vagyok az, aki a földön fekszik, hadisérültként, lassan kialakuló zúzódásokkal. De ettől még magabiztos vagyok. Tudom, hogy én nyertem. Nem is lehet másképp a dolog.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. január 29. 23:20 | Link

Cukorfalat :3


Mindketten nevetgélve estünk egymásnak, azt hiszem az eridonos vér hajt bennünket úgy általánosságban véve. A cukorháborúnk már nem ezen a héten kezdődött, annál azért egy kicsit régebben, mondjuk úgy néhány hónapja. Így, hogy közeleg az év vége, és a vizsgaidőszak pedig már igencsak tág lett a baráti köröm. Már nem csak az eddig előkészítőből ismert barátaim vannak, hanem szereztem újakat a felsőbb évfolyamokon. Éljen az érettség, igenis lehet felsőbb éves barátja az embernek, csak nem szabad gyerekesnek lennie, ami hihetetlen egybeesés, de nem vagyok. Sose voltam annyira, mint az adott időben kellett volna. Azért annyira nem is értem túl, de jó ez így. A cukor és a csoki imádat mindenképpen gondoskodik gyermeki énemről.
- Nem üt, csak ragad... - rántottam vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne, pedig cseppet sem az. Nem kevés kísérletezés következménye lett az, amit elértem ezzel a pink ragaccsal, ami több volt, mint egy egyszerű töltény. Bár nem mondom az a lé se semmi, amivel engem lőtt össze, ugyanis legalább 3x betalált, plusz amíg futottam, hogy a hátára ugorhassak, igencsak sokszor célba ért a lötyi, így mondhatni a tiszta ruhám mehet kifele a mosásba. Akcióm igencsak balul sül el ahhoz képest, ahogy a fejemben létezik az adott verzió, így igencsak meglepődök, mikor nagy puffanással zuhanunk le a földre mindketten, és ugyan nem én vagyok az, aki megüti magát, tekintve, hogy Ádám van akkora tekintettel rám, hogy alám fordítja magát, így én a hasára érkezem, mintha csak békésen ott ücsörögnék.
- Áááá! - kisebb sikítás hagyja el ajkaimat, melyet ugyan megpróbáltam elnyomni, de nagyon megijedtem. A levegő is megfagyott egy pillanatra, teljesen olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő, aztán egyszerre nyert értelmet minden.  A hirtelen adrenalin szint megnövekedésétől majd' kiugrott szívem a helyéről, ahogy próbáltam szaggatott, közben mégis gyors légzésemet lelassítani. - Úristen, Ádám! Jól vagy ?! - nyúltam bal kezemmel fejéhez, pontosan oda, ahol beverte, de mire legközelebb észbe kaptam, egy pisztoly volt az orromhoz tolva. Elengedtem hát kobakját, és félig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Cukorfalat, szerintem ne provokálj... - jelentettem ki egyszerűen majd egy kevés pink ragacsot nyomtam a hajába, és összeborzoltam azt. - Vruuuh. Hát, nem tudom, ez a pink... annyira a te színed. Kiemeli nőies vonásaidat! Esküszöm szebb vagy, mint 1-2 lány az iskolában. Már pedig ez dicséret... - forgattam meg szemeimet mosolyogva, majd megragadtam kezemmel a pisztolyát, legurultam róla, így mellette feküdtem ki a folyosón, a fal felé irányítva a fegyver végét. Muszáj volt felnevetnem. - Hihetetlenek vagyunk, azt hiszem ki fogjuk készíteni egyszer a manókat.. - nem vagyok egy rossz szándékú ember, de szerencsétlenek mennyit gürizhetnek, mire végre felnyalják ezt a ragacsáradatot, amit i idecsináltunk? A portrék ismét rosszalló morajlásban törnek ki, de nem szegik kedvemet, vidáman fekszem ott, ahol eddig is.
- És mizu Cuki? Várod már az év végét? - vetettem oda egy mosollyal, felé fordítva arcomat, hogy fürkésző tekintetemmel ne az üres plafont kelljen bámulnom. Ilyen a mi barátságunk; eseménnyel teli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. február 8. 22:34 | Link

Zsófim

Hogy miként is kezdődött a mi kis cukorháborúnk? Nem tudnám megmondani, de azt hiszem, valamikor akkor, amikor Zsófit megismertem. Nála tudtam, hogy azon kevesek közé tartozik, akik határozottan mások, mint a többi lány. Különlegesebb a számomra. Van pár ilyen lány, mindenki más miatt, de ott vannak. Szóval, amikor megismertem, én már akkor tudtam, hogy ő olyan ember, akivel jóba kell lennem. Aztán megszólalt, az orcái kicsit pufibbak, így tudtam, hogy ő olyan „Édespofa” alkat, így valahogy rajta maradt ez a név. Ő nem bánja és én sem, hogy ő „Cukinak” hív, sőt megtisztelő.
Sosem beszélünk konkrétan ezekről a becenevekről és sosem furcsáltuk, hogy így kiabálunk egymásnak a folyosón, nem csak most, hanem akkor is, amikor éppen tömve van, és mindenki a következő órájára igyekszik. Ahogy ez, úgy a cukorkaland se éppen szokatlan a számunkra. Tudom, vannak páran, akik furcsán néznek ránk, de ez csak még érdekesebbé teszi ezt az egészet.
- Akkor próbáld ki magadon, és majd meglátod!
Kiabálok hátra két lövés között. Jó, nem olyan vészes, de sokkal viccesebb és élvezetesebb így játszani, és a szenvedő macsót úgyis mindenki imádja és ápolja, hátha velem is így lesz. Miközben épp azon agyalok, hogy milyen jó lenne, ha szenvedő macsó lennék, észre se veszem, hogy milyen szépen feláldoztam magam, csak amikor megütődik a hátam, ami iszonyatosan fáj. Komolyan mondom, ez egy őrülten fájó eset. Szívem szerint sírva fakadnék, de az elég lányos lenne, így egy nagy levegőt véve nyelem le minden könnyemet, és játszom a nagyon bátort. Nincs az a galleon, amiért én beálljak kviddicsezni, most már biztos. Elég volt ez, a gurkó tudom, hogy erősebbet üt.
- Persze, a padló igazából pillecukorból van.
Ha a csattanás nem lett volna ilyen hangos, akkor talán hitelesebb lenne a dolog, de én annyit mondogattam magamnak, hogy már el is hittem. A fájdalom lassan elül, és, ahogy a lányra pillantok, egyre jobban úgy érzem, hogy erősnek kell lennem. Én hős vagyok, egy lovag, sőt herceg, egy olyan herceg, aki lovagi dolgokban is otthon van.
- Héhéhééé, a hajaaaam!!! Ugye így is jól néz ki?
Amikor azt mondja, hogy az én szívem, elnevetem magam, és egy kisfiús félmosollyal nyugtázom, hogy ez csak természetes. Nekem minden jól áll, úgyhogy ez is. Csak a nőies vonásoknál keményedik meg egy kicsit az arcom. Ez az érzékeny pontom, szóval nem örülök neki, ha valaki felemlegeti, hogy hajlamos vagyok a lányosságra. Két lány testvérem van, az egyetlen férfi a családban pedig ingázik, így nincs mindig otthon, hogy fiús dolgokat csináljunk. Szóvá azonban nem teszem, nem szeretem ezt a témát, helyette inkább lecsapom a magas labdát.
- Nem nehéz. Vannak, akik nem igazán törődnek vele. Persze sírnak, hogy nincs pasijuk, de akkor mit várnak? Mármint nem kell sok, csak egy kis igényesség és máris szebb a világ.
Ezen elmélkedve kicsit felemelkedem, tuti, hogy be fog kékülni az, ahol beütöttem az előbb. Nagyon szép lesz, de most ez zavar a legkevésbé. Nézem, ahogy mellém fekszik, majd én is visszahajtom a fejem a földre.
- Egyszer? Szerintem már most is ki vannak készülve miattunk. Szerinted fel tudok lőni a plafonig?
Szinte biztos, hogy nem, sőt, biztos, hogy nem, de azért megpróbálom. A puskát célra tartom, majd megemelve becélzom a magasan lévő plafont. Vicces lenne, ha onnan lógnának mindenféle cukrok, holnap pedig a diákok nyakába esnének. Tüzelek és hihetetlen, de ötből négy tényleg fennragad, az ötödik meg az arcomra esik, de ezen már csak nevetek.
- Persze. Apával síelni megyünk, anya is vett ki szabit, szóval együtt leszünk. Lehet, hogy ez lesz az utolsó családi nyaralásunk, Andine kapott egy ösztöndíjat, vagy mit annál a híres máguskórusnál, így lehet, hogy mostantól folyton el lesz utazva. Állítólag a mesterszakot is távoktatásban csinálja majd. Hiányozni fog, persze neki ne mond, de akkor is így van. Ayva végzős lesz, ő se ér majd rám. Furcsa lesz. Na és te? Hogy van Zétény, rég dumáltunk, elfoglalt ő is, mentek valamerre? Többiek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várnai Zsófia
INAKTÍV


csokihercegnő<3
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 122
Írta: 2014. február 13. 21:29 | Link

Cukorfalat :3


Sokat nevettem. Szinte mást sem lehetett hallani,mint a portrék szitkozódását, és vidáman csengő nevetésemet, mert valóban nem kellett tagadnom, hogy jól érzem magam. Egyre közelebb éreztem magamhoz Cukit, mégha csak hülyülés terén is. Amióta csak ismerem ilyen bolond volt, és mindig tudtam, hogy hozzá kell fordulnom, ha netán borúsabb a napom. Arra azonban nem számítottam, hogy a súlyomnak köszönhetően -, vagy épp valami másnak, de kikérem magamnak, nő vagyok! - elesik, és mondhatni majdhogynem összetöri magát. Meglepetten ültem felül, és ijedten kaptam oda hozzá lecsekkolni, hogy jól van e. Persze, nyilván nem fog óvodásat játszani, és elsírni magát, de őszintén szólva, a csattanás hangjából ítélve ezen sem lepődtem volna meg. Jó, hogy nem tört be a feje, vagy valami hasonló, mert akkor nem is kell mondanom, hogy most nagyon ijedt lennék.
- Ha pillecukorból lenne, most nem csillogna a szemed a visszafojtott könnyeidtől. - jegyzem meg kissé talán epésebben, hiszen zavar, hogy még ebből is viccet csinál. Miért nem tudja egy kicsit rendbe tenni magát, és komolyan venni valamit, ami fontos, mint például ez? Nem tudom, hogy bírja, de néha esküszöm rosszul vagyok a puszta gondolattól, hogy mennyi mindent elviccel. Látom, hogy a nőies vonással belenyúltam, ugyanis hiába nem akarja mutatni, egy pillanatra megrándul az arca, ezzel is kifejezve nem tetszését. ÁdiÁdiÁdi, hát ennyire nem megy? Csak egy nevetést nyomok el szimpla mosollyá, az egésznek hitelessége csak akkor lenne, ha mindezt én is komolyan gondoltam volna, de nem így volt.
- És én a szebbik világ része vagyok? - érzem, hogy valamelyest égni kezd arcom a kérdés kimondása után, de valahol mégiscsak el kell kezdeni, nem? Bátorság, egyenesen arányos boldogság. Ezután kecmergek le róla, látom ő is megkönnyebbül, meg nekem is kényelmesebb, így legalább elfordulhatok, ha szeretnék.
- Lehetséges. Pedig én nem akarom őket bántani. A plafonra lőnöd meg esélytelen. - rázom meg kissé fejem, csalódott arcot vágva, mintha fontos lenne. Nem az, és ezt mindketten tudjuk, így fel is nevetek egy kicsit, belegondolva a bolondságokba, amiket az elmúlt kábé tíz-húsz perc alatt leműveltünk. Nem tudom, hogy ezért van e ez a fura bizsergés, amit már nem most érzek először, vagy más miatt, de teljesen új ez a dolog. Illetve körülbelül az utolsó 2-3 találkozásunknál éreztem, de nem tudtam, és azóta se tudom eldönteni mi ez. Lehet elrontottam a gyomrom valamivel?
- Mikor mentek? - mosolyodtam el kedvesen, miután befejezte monológját. A síelés jó dolog, mi is voltunk már, habár apa nem lelkesedik túlzottan érte, én nagyon megszerettem, ugyanúgy, minthogy jég korizni is szeretek, csak nincs rá mindig lehetőségem. - Apu megvan, most valami új munkán ügyködik, mindig csak az aurori teendők.. olykor nekem is hiányzik. Anyu is otthon van legtöbbször, főz, mos, takarít, háziasszonykodik, ellátja a sérüléseimet, na meg a testvéreimet. - felelem először a családomra vonatkozó részt, aztán elgondolkozok, mit is mondhatnék magamról. A bizsergést, vagy azt, hogy kicsit félek a vizsgáktól, mert fogalmam sincs milyen ez, vagy hogy nem tudom. Tényleg, annyi mindent tudnék mondani, és mégis annyira keveset vagyok képes kinyögni. Hirtelen, mintha elveszteném az önkontrollt ülök fel félig, és pillantok le Ádámra. - Megvagyok. De... valamit ki kell próbálnom, már a múltkor is akartam. - inkább volt halálra vált arcom, mintsem bátor, vagy éppen mosolygós, és a gyomrom is görcsbe rándult. Komolyan el kell gondolkoznom, mit is ettem mostanában, de lehet csak át kéne jobban gondolni mit jelenthetnek ezek a dolgok. Tudatlanság fél egészség. Jobb kezemmel rátámaszkodtam a mellkasára, odahajoltam hozzá, és nyomtam a szájára egy puszit. Vagy valami olyasmit, én magam sem tudtam volna megmondani, mi is szeretne az lenne pontosan. Aztán hátrébb hajoltam, az arcom úgy égett, mintha képen vágtak volna, és lenéztem Ádám szemeibe. - Bocsánat.. - olyan cikinek éreztem hirtelen a helyzetet, hogy az valami hihetetlen, nem csoda hát, hogy belepirultam. Ilyen amúgy se volt még sose velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. február 18. 18:32 | Link

Zsófi

- Csak azért csillog a szemem, mert valami szépet nézek.
Mielőtt a lány nagyon elbízná magát, a válla felett elmutatok a portrék sokasága felé. Az egyik képen egy halvány vörös hajú, szeplős lányka néz vissza rám, enyhe pírral az arcán, és amikor látja, hogy a rá mutatok, zavartan elbújik a nehéz lilás bordó bársonyfüggöny mögé, mely mellett lefestették. A gyengéim a vörösek, talán ez az, ami miatt titkon elsős korom óta arra vár, hogy Leonie egyszer odalép hozzám, és megfogja a kezem, aztán miután megfogta a kezem, elmennénk sütizni, együtt kakaóznánk, és onnantól már összetartoznánk. Hiába osztottak be vele egyszerre, egy házba, nem vagyok képes vele rendesen kommunikálni. A lány biztos azt hiszi, hogy bunkó, vagy dadogós, vagy dadogós bunkó vagyok, mert más eddig még nem nagyon jött ki a számon, csak rövid válaszok, vagy zavart dadogás.
- Akár. Nem vagy csúnya, meg azért úgy adsz is magadra, szóval ja, egészen oda tartozol. Neked biztos lesz pasid, még mielőtt keseregni kezdenél.  
Ebben szinte biztos vagyok, vagyis ha ez a megerősítés kell csak neki, akkor tessék, megkapta. Magamban vállon veregetem magam, hiszen nagyon szépen, és tőlem telhetően hosszan kifejtettem neki, hogy nem bányarém. Tudok én dicsérni, de nem itt, ennyi portré között fogom elkezdeni, mert ezek aztán csak a körítést tudják kitalálni, fantáziálnak, ha túl unalmas nekik valami, és eddig még nem volt olyan, ami ne lett volna felnagyítva álltaluk. Az emberek meg, persze hiszékenyek, és képesek elhinni a legvadabb dolgokat is. Én eddig, három év alatt jól megúsztam, és örülnék neki, ha a negyediket is tiszta lappal kezdhetném.
- Nem tudom, valamikor a szünetbe. Akkor mindenki otthon lesz, apa is, anya is vesz ki szünetet, bár anya szerint apa nem fogja elkapkodni. Végül is, ő közel van hozzá.
Így is, az apja korán hajnalban indul, hiszen kint dolgozik, aztán vacsorára ér haza. Kivéve pénteken, akkor már nem sokkal kettő után otthon van, és nem is megy vissza, csak hétfőn. Jó dolog, hogy a szülei ennyire megértik, a másiknak milyen fontos a hivatása, és nem veszekednek ezen egy percig sem. Meg most azért nagy a lelkizés Andine suli váltása miatt is. Nem tudják, hogy mi lesz, mert lehet, hogy teljesen átmegy, és akkor ott kell keresni neki valami lakást, de lehet, hogy marad az ingázás, de a lakás akkor se lenne rossz. Bonyolult, de legalább nem én leszek a középpontban, én bomlaszthatom a rendet a sípályákon.
Tényleg örülök, hogy ez most így alakult, korábban minden évben fenyítettek, Dini meg túl jól takargatja a titkait ahhoz, hogy botrány legyen belőle otthon, még mi is, a testvérei csak apró kis információmorzsákból táplálkozunk, amelyeket a portrék suttognak, szóval az se biztos, hogy egyáltalán egy aprócska dolog is igaz lenne belőle. Figyelmesen hallgatom a lányt, a szemem már levettem a vöröskéről és most a mellettem helyet foglaló felé fordítom, aki a családjáról beszél.
- Tényleg, ők jövőre jönnek suliba nem? Mármint nem most, hanem utána. Milyen érzés, hogy mindjárt mindenki ide fog járni? Nem lesz egy perc nyugtod se.
Dini mindig ezt mondja, amióta ő is és Ayva is itt vannak, de tudom, hogy örül nekünk, hiszen nélkülünk azért unatkozna, és bármennyire is tagadjuk a nagy nyilvánosság előtt, azért mi hárman egymásnak hatalmas támasz vagyunk a nehéz pillanatokban.
- Hát akkor…
Végigmondanám a mondatot, de a lány félbeszakít, nem is akárhogy. Felvont szemöldökkel nézek Zsófira, nem értem, hogy most egészen mi is történik. Vagyis de, a fizikai részével igen, de hogy mi is van ennek a hátterében, azt nem igazán.
- Ooooookkkéé.
Ez a világ leggázabb válasza, amit úgy súlyosbítok, hogy fel is pattanok a földről. Huh… na ezzel most jól összezavart. Nem is értem, hogy hirtelen mit kéne tennem, de az, hogy bocsánatot kér, nagyon zavar. Bocsánatot kér, valami miatt, amit ő csinált. Hát milyen eridonos az ilyen?
- Bolond vagy.
Jelentem ki teljesen nyugodtan, miközben a kezét megfogva felhúzom a földről, és felveszem a két pisztolyt is. A lányhoz hajolva visszaadom a szájra puszit, Ashleyke azért jobb ebben, vagyis lelkesebb, nem tudhatom, hogy Zsófi mit tud, mindenesetre a folyosón elkezdtem húzni magam után. Nem akarok a portrék közelében lenni, és ott megbeszélni ezt az egészet, remélem ez érthető.  

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 5. 20:05 | Link

Cukikór - Tündérmókus

Ma néhány ember nem teljesen normális. Persze teljesen jó értelemben, mert ez a cukiság egész imponáló számomra. Na nem mintha nem lennék így is elég cuki meg aranyos,de azért na. Nem tudom, hogy mitől lett néhány ember ilyen, csak azt vettem észre, hogy egy páran a folyosókon néha már-már undorítóan cukik. És egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mitől. Eszembe jutott már az, hogy valami tudatmódosító szert kaptak, és attól lettek ilyenek, meg az is, hogy valami varázslat alatt állnak. De emellett még arra is gondoltam, hogy esetleg Ruru kísérletezett valami újabb sütivel, amibe tett valamit. Attól is lehet ilyen az ember. Biztos ez a titkos szándéka, mert tudat alatt olyan gonoszságon töri a fejét a levitás lány, hogy mindenkit ilyen cukivá tesz. Hát persze, én mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel a lánnyal, de hogy ez? Elindultam, hogy keressek egy olyan személyt, aki ilyen cukikórban szenved, viszont még mindig nem látok senkit. Direkt bújnak el előlem? Mert nagyon úgy tűnik. Már a fél kastélyt végigjártam, de valahogy mindig elkerülöm őket. Most itt vagyok a Harsogó portréknál, akik nem hazudtolják meg magukat, ismét be nem áll a szájuk.
- E-elnézést! - Szólok oda két egymással vitatkozó képhez, viszont mintha meg sem hallanának. - Hé! - mondom most már kicsit hangosabban, mire végre felfigyelnek rám. - Na végre. Nem láttak errefelé olyan diákot akik már szinte undorítóan cukin viselkednek? - Kérdem, mire ők egy fintorral az arcukon néznek rám.
- Hogy mi? Ja... igen. Arra ment egy lány - válaszolt bosszúsan az idősebb, és intett a folyosó vége felé, majd ismét elkezdtek veszekedni, én pedig némán elindulok arra, amerre mutatta.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. április 5. 20:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Jenny Tündérmókus Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2014. április 5. 20:17 | Link

Cukikór - Keiko

*Ma már sikerült egy embert boldoggá tennie, a mai jó cselekedetét már megtette. Bizony, sok ember elkapta már a cuki-kórságot, és a tanárok sem tudták még megszüntetni a dolgot, nem mintha bánná. Ahogy hallotta a folyosói pletykákat, nagyon sokan valamiféle mugli drogra, tudatmódosítóra gondolnak, de nem sokan tudják rajta és Danshán kívül, pontosan honnan ered az egész. Az egyik portréval beszélget, sajnos nekik még nem találta ki, hogyan tudná átadni a cukiságot, de dolgozik rajta. Azonnal felkapja a fejét, ahogy hallja a hangosabb diákhangot, és oda néz. Mikor hallja a portré válaszát, elmosolyodva lép ki a folyosó árnyékából, és a lány felé mosolyog.*
- Helló-belló, cuki mókusz, engem keresel?
*Kacsint rá háztársára.*

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 5. 20:42 | Link

Tündérmókus - Cukikór

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mitől lett ilyen cuki mindenki, vagyis nagyon sokan, ezért indultam el, hogy az első utamba eső cuki kóros embert kifaggassam. Csak hát mintha el akarnának kerülni engem, hisz valahogy még mindig nem találkoztam ilyen diákkal. Végső reményem a festmények, akik biztos láttak errefelé ilyen egyedet, csak sajnos sikerül egy goromba idős nőbe belebotlanom, aki inkább vetekszik mással, minthogy segítsen egy szegény, ártatlan diáknak. De végül sikerül szóra bírnom, és el is indulok arrafelé, amerre mutatta. Csak néhány lépést teszek meg, máris elém áll egy lány, teljes cukiságában. Ettől egy pillanatra hátrahökkenek, tágra nyílt szemekkel nézek a lányra.
- Öhm... Igen...? - hangom kicsit bizonytalanul hangzik, de végül nem bírom ki, hogy ne lépjek közelebb a háztársamhoz.
- Veled mi történt? Mit szívtál? Vagy beteg vagy? - törnek ki belőlem a kérdések, és még a homlokát is megérintem, ha engedi, hátha lázzal is jár ez a kór. - De ugye nem vagy tényleg cukorból? - böködöm meg Jenny arcát. Ez volt egyenlőre az utolsó kérdésem, ami tényleg érdekelt. Mi van, ha szép lassan átváltoznak cukorrá, és szétesnek, és mit sem tudó gyerekek megeszik. Az azért durva lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Jenny Tündérmókus Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2014. április 5. 20:52 | Link

Cukikór - Keiko

*Mosolyogva figyeli a lányt, a kinézetéből ítélve, hogy még nem lebeg a föld felett, még nem kapta el a cukiságot. Na majd most! Ha elhatározza magát, úgyse lehet neki ellenállni, na még így, hogy cuki is. Felnevet, ahogy hallja a kérdéseket, és hagyja, hogy a lány megérintse a homlokát.*
- Én amúgy isz cukiszág vagyok, moszt meg még jobban. De ahogy látom, te még nem kaptad el az egyre nagyobb társzadalmunkból a kórt. Nosz, mondhatjuk azt isz, hogy cukorból vagyok, de azért nem fizikailag. A lélek cukorországává változtatjuk a kasztélyt.
*Kacsint rá a lányra.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 5. 21:21 | Link

Cukikór - Tündérmókus

Egy kicsit azért már ijesztő Jenny, és a cukiság. Komolyan, jóból is megárt a sok, és ez kifejezetten nagyon sok. Ha a beszélgetés tovább folytatódik, akkor komolyan vagy elhányom magam, vagy cukiságtúladagolásban fogok itt helyben elhunyni. Síromra is azt fogják írni, hogy túl sok cukiságot látott, és nem bírta. Jaj szegény én. Már előre látom a sorsom.
Még ahogy beszél, az is cuki. Jaj Istenem, legyen már vége a megpróbáltatásoknak. De azt még mindig nem tudom, hogy mitől lett ilyen szegény lány. Vajon elmondja, ha megkérem? Remélem a cukiságnak az egyik mellékhatása az ez, és megtudom mitől lett ilyen. És akkor már szaladhatok is el, hogy ne kapjam el a kórt. És mi van, ha levegő útján terjed? Akkor lehet már meg fertőződtem, és csak idők kérdése, hogy én is átváltozzak ilyen cuki, cukin beszélő lénnyé.
Valakire nagyon emlékeztet, ahogy beszél. Tulajdonképpen csak az emlékeztet valakire, hogy a "s" helyett mindig "sz"-t mond. De kire is? Jaj igen, Smeagol, a Gyűrűk urából! Ő szokott így, sziszegve beszélni, ha jól emlékszem, bár már elég rég láttam azt a filmet. Mindegy is, amúgy Jenny nem kezdi a Drágaszágot keresni, addig beszéljen csak nyugodtan így.
- Hogy... Mi? - kérdezem értetlenül. Cukorország? Na jó, ez még nekem is sok, pedig szeretem a cuki dolgokat, de mindenből megárt a sok, és ez kifejezetten nagyon sok. Blee. Cukorország.. Úr isten, mi folyik itt. - És... hogy lettél ilyen? Elárulod, vagy titok? - kérdezek rá végül a számomra fontos dologra, remélve, hogy mindent elmond. Azért készen állok a futásrám ha támadásba lendülne, hogy magával vigyen a cukorhadseregébe.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. április 5. 21:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Jenny Tündérmókus Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2014. április 5. 21:27 | Link

Cukikór - Keiko

*Na igen, ahogy telnek a napok és fogynak az áldozatok, egyre jobban cukisabbá válik ő is, pattogó bolhaként tud néha viselkedni, de azért nem mindig. Elgondolkodik azon, hogy a teljes igazságot mondja-e el a lánynak, de azért csak féligazságot terjeszt el.*
- Ez nem betegség, senkinek nem lesz baja tőle, csak egy ideig mindenben a jót látjuk meg, a rosszat nem, így a boldogságot kaphatjuk meg mindenből.
*Mosolyog rá a lányra, kicsit visszafogja magát, ahogy észreveszi, hogy picit megijedt. Lágyan mosolyogva lép mellé.*
- Ne aggódj, senkinek nincs baja, csak a boldogsághormon-szintje emelkedett meg, és ha hagyod, hogy megmutassam, milyen, te is csak az eufóriát fogod látni a mindennapi dolgokból.
*Néz rá lágyan.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. április 5. 22:00 | Link

Cukikór - Tündérmókus

Magyarázatától kicsit megnyugodtam, de csak egy kicsit. Mi van, ha nem mondta el a teljes igazságot? Ez eddig szép és jó, azt még elhiszem, hogy nem betegség, de hogy tényleg ne lenne semmi baja... Lehet, hogy tényleg valami ritka, gyógyíthatatlan betegség fertőz, amiről akik elkapták nem is tudják, hogy betegség, és vidámak. Persze ebbe fognak belepusztulni. Chh... Milyen zagyvaság. A cukiságba nem lehet belehalni. Vagy igen? Én olyanról még nem hallottam, hogy valaki azért halt volna meg, mert túlságosan cuki lenne. Az persze elképzelhető, hogy azért kerül föld alá valaki, mert néhány, vagyis sok cuki állatka rátámad, de jelen esetben ez igaz, hisz Jenny nem állat, és csak egyedül van, szóval ha minden igaz, életben maradok. Elvileg.
Hagyjam, vagy ne? Nagy dilemma, nagy dilemma... Viszont ha az élet dilemmát ad, mit csinálsz? Dilimonádét! Hát persze. Szóval végül csak beleegyezem, hogy megmutassa, hogyan is leszek olyan boldog. Úgyis rám fér, hisz mostanában a sok tennivalóm leszívta az energiáimat, és a boldogságra nem maradt sok.
- Na jó, legyen! - adom be a derekam végül, és még egy halovány mosolyt is eleresztek. - De kérlek, ne fájjon nagyon. Jó? - Ez az utolsó amit mondok, a végét már teljesen cincogva, egérhangon, majd becsukom a szemem. Nem akarom látni, bármit is tesz, főleg ha az is olyannyira cuki, mint minden más, amit idáig tett, vagy mondott. Jöjjön, aminek jönnie kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Jenny Tündérmókus Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 536
Írta: 2014. április 5. 22:14 | Link

Cukikór - Keiko

*Tényleg nem esett még senkinek semmi baja, és remélhetőleg nem is fog senkinek baja esnie ebben a kórságban. Jó is lenne, ha csak a cukiságba lehetne belehalni, nem más komolyabba, de ebbe nem fognak. Rámosolyog a lányra, és mellé lép.*
- Ne aggódj, nem lesz semmi bajod, és egyáltalán nem fog fájni.
*Nevet fel, ahogy a lány becsukja a szemét, és óvatosan visszanyitja, majd két puszit ad az arcára, így átadva a kórságot.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 12. 15:57 | Link

Schlett E. Lilla
- ruha -


A konyha meg én egy lapon nem volt jó ötlet. Nagyon nem volt jó ötlet. Eddig is tudtam, hogy béna vagyok mindenféle gyakorlatban, de otthon sose engedtek a közelébe, úgyhogy most kiderítettem végre egymagamban nagyon okosan, hogy milyen igazuk volt. Apa egyre inkább tévedhetetlennek tűnik a szememben. Csak egy egyszerű zöldséglevest akartam volna összehozni, de ezek után, tuti, hogy a manók kiutálnak, és legközelebb, ha meglátnak errefelé, be sem engednek. Ráadásul a kedvenc Pink Floyd-os felsőmnek is annyi. Úgy nézek ki, mint akit utolért az apokalipszis, de még át is hajtott rajta, mert minek megállni. Ha fejembe esett volna egy lábos, akkor gond egy szál se lenne, de így kimenni emberek közé... hajaj, a nem létező önbizalmamnak is annyi lett hirtelen, amikor végignéztem nemrégiben magamon, és rájöttem, hogy a konyhából nekem még ki kell tenni a lábam és visszakecmeregni a szobámba, mielőtt szalonképessé varázsolhatom magam, mert a figyelemzavarom netovábbja, hogy a pálcámat is ott hagytam az ágyamon. Minek nekem ilyen mágikus erővel rendelkező fadarab, ha van a két kezem, és talán csak nem teszem tönkre az egész helyet. Botorság volt elhinni. A konyha is úgy néz ki, mintha bombatámadás érte volna. A hajamból a zöldségdarabokat már sikerült kiszedegetni, remélem, hogy egy sem maradt ott, vagy megöl a szégyen, a ruhámon viszont ott éktelenkedik néhány gyönyörű zöld paca, mert a levesből valami felismerhetetlen állagú zöld katyvasz lett, ami még böfögött is ráadásnak éppen a kedvenc pólón hagyva nyomokat. Azt hiszem, túl sok lett benne a borsó, és még szét is főztem, vagy valami ilyesmi. A jobb kezemen a mutatóujjamról szerencsére csak a körmöt sikerült lenyiszálni nagy igyekezetemben, az ujjbegyemet nem annyira, hogy nélküle maradjak, hamarabb visítottam fel ugyanis, hogy ez már nem a répa, mert ha az lenne, nem fájna olyan veszettül. Kész katasztrófa vagyok, konyhai antitalentum. Ráadásul ez nem is elég, de még a zene se megy, se a sport, se a rajz, és hogy jobb legyen, a varázslatok egy részét is el tudom szúrni, mert miért ne. Legszívesebben elsüllyednék ebben a percben, még akkor is, ha ez most nem jut apu tudomására. Sűrű bocsánatkérések közepette hagytam el pár perce a konyhát, hogy óvatosan araszolgassak most vissza a szobám felé, az árnyékba húzódva, hátha nem botlok bele senkibe, bár a fehér felső rejtőzködéshez sem a legelőnyösebb választás volt, aztán, amikor úgy tűnik, hogy ismerős hangokat hallok a sarkon túlról, beiszkolok az első folyosóra, hátamat a falnak vetve még a levegőt is visszatartom. Csak észre ne vegyenek. Ne most. Lehunyom a szemem is, bár attól nem leszek láthatatlan sajna, majd pár percnyi várakozás után kilesek, sehol senki, de a hang még nem halt el, sőt, mintha hangosabb lenne. Ó, merthogy a hátam mögül jön a folyosóról. Uramatyám, hová keveredtem. Sári most tuti kihúzná magát, mert neki van önbizalma, de én még mindig elsüllyednék. Megdörzsölöm zavartan az arcom, mert nagyon ég, beletúrok a hajamba, ha még maradt volna zöldségdarab, hátha megtalálom, aztán félszegen mosolyogva megpróbálok innen kihátrálni. Kínosabbnál kínosabb szituációkba keverem ma magam. Fel se kellett volna kelni.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. május 12. 16:34 | Link

Wöri  Smiley




- ..Ne is mondja, imádom a  gránátalmát. Bar a vaníliafagyis avokádó a kedvencem meg a Vörösmarty szelet.. -
Felelte a lány büszkén Kati néninek. Már vagy fél órája annak, hogy letelepedett egy városi piaccal szemközti fal tövébe és beszédbe elegyedett a gyümölcsöt áruló idős hölggyel. Pipaszár lábaira egy sötétszürke farmert rángatott fel és  kényelmes törökülésben hallgatta nagy odaadással az özvegyet. Volt ott minden azon a portrén, ami Lilla fantáziáját megmozgatta. Hisz bár illatok nem jöttek ki a festményből, mégis olyan valósághűen volt ábrázolva egy-egy fenségesen és ínycsiklandónak kinéző zöld alma, vagy épp néhány pár házi készítésű kolbász, hogy Lili maga odaképzelte az illatokat. A hölgy vele szemben a nagyanyja is lehetne és a hangzavarhoz képest, ami eluralkodni látszott újra meg újra a folyosón, egész érthetően tudtak beszélgetni. Jól eldiskuráltak legalább egy órát, és a konyhában munkálkodó manók után Lilla döntött: ezt a hölgyet fogja leggyakrabban felkeresni. Nem arról van szó, hogy nincsenek barátai, mert van elvétve pár kósza lélek, de valahogy sosem sikerült kijönnie az emberekkel. A manók társaságát egyenesen élvezte és szórakoztatónak találta, a szemben csacsogó Kati nénit meg imádta.
* Hát kedveském, avokádóm sajna nem nagyon van, de majd legközelebb szerzek azt is. És mesélj csak, az epret szereted? Olyan szép epreim termettek az idén...*
Válaszol a néni, aztán hirtelen a jobb oldali folyosó részről oltári nagy hangzavar támad. Lilla kicsit ügyetlenül, de feltápászkodik a földről, megigazítja a zöld lenge ingét szemben, akinek a fehér pólója úgy zöldell a.. valamitől, hogy nem lehet nem észrevenni - annak sem, akinek nem tökéletes a szeme. Fél percig Lili gondolkodik azon, hogy hogyan mentse meg a szegény lányt a kínos helyzettől, mert ahogy kinéz a dolog, úgy holnapra ilyenkorra az egész kastély azt fogja harsogni, hogy telibe hánytak valakit.
- Kinga! Hát csak sikerült nyélbe ütnöd a csatát? Remélem jól megkapta a csaj a magáét, amiért Danival kikezdett. Azért az ember nem mindennap borít a másikra egy tányér spenótot. Ügyes vagy! -
Rögtönzött Lili, majd hozzá teljesen idegen módon odarohant a lányhoz és... MEGÖLELTE. Majd a manókkal kimossák az ő felsőjét is, amire ragadt egy kis zöld trutyi, eztán megragadva az ismeretlen lány jobb karját és elindult vele a folyosón végig. Igencsak hosszú ez a partszakasz és vagy 20 percig kéne úgy tenniük, mintha ismernék egymást közelről. Egy másodperc erejéig átfut az Eridonoson a kérdés, hogy miért is mentette meg a másikat egy ilyen gáz szituácóból...Talán ez is a változás része.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2014. június 1. 16:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 12. 19:21 | Link

Lilla

Jaj ne, menekülőre fogtam, de csak még kínosabb helyzetbe bonyolódni sikerült, mert bekeveredtem erre a nagyon hangos folyosóra. Miért pont itt és most kell minden festménynek figyelni, ráadásul pont rám. Ha nem ismeri a Pink Floyd-ot, akkor is kiszúrható, hogy a zöld foltok nem a póló tartozékai, hanem külső ráhatás eredményezte, pontosabban az én szorgos igyekezetem, amivel sűrűn tudok mindenféle bajt okozni. Ha visszaérek a szobámba, ki se teszem többet onnan a lábam. Ebben a percben azonban valahogy összeszedni kellene magam, és hazakecmeregni innen, csak hogyan. Erről holnapra az egész kastély tudni fog, és ha eljut a banyáig egy emelettel följebb, eláshatom magam. Vagy játszhatok csipkerózsikásat is akár, száz év múlva csak nem emlékszik majd erre a jelenetre senki. Egyik lehetőség jobb, mint a másik. Rendben, első számú teendő, nem bepánikolni. Ha én itt most kiakadok, és még a sírógörcs is rám jön, abból csak még nagyobb sztori lesz, úgyhogy nyugalom, Médea, nyugalom, beszív, kifúj, szép lassan, ismét beszív, kifúj, és futni kellene, amilyen gyorsan csak lehet, de még mielőtt megmozdulhatnék valaki valami Kingát meg Danit meg spenótot emlegetve éppen megölel. Nem visítok, nem visítok, nem visítok. Még hogy nem visítok, pedig úgy jönne az magától, de nem szabad pánikolni. Megígértem magamnak, és apunak is, hogy nem ijesztek rá senkire, úgyhogy ajkamba harapok, bár kissé sikerül megkésni, így olyan hangot adok ki, mint egy nyikorgó ajtó. Már nyikorogni is tudok, ó dejó. Lassan színpadi kellék lehetek, ha így folytatom, mert megszólalni ott aztán végképp nem tudnék amúgy sem, hogy esetleg eljátsszam valaki szerepét, hiába tudom kívülről a teljes Hamletet. Pár pislogás kell még a gyors eszmefuttatás után, hogy konstatáljam, hogy ez a hajzuhatag itt az arcomban egyébként szőke. Sári? De akkor miért hívott Kingának? Nem Sári? Jaj, már megint. Nem visííít. Legfeljebb csak nyikorog. Nagyot nyelek, majd ha elenged megpróbálok elmosolyodni, bár arcizmaim merevségével szembesülve ez se sikerül barátságosra, inkább lehet valami vicsorgó izé, amit én inkább nem is akarok látni most. Behunyom a szemem, aztán kinyitom az egyiket, reménykedve, hogy ez hátha mégse való, de ott áll, és az az érzésem, hogy vagy ismer és nem emlékszem rá, vagy nagyon összekever valakivel. Elszórakoznék az elméleteimmel itt estig is egyébként lassan elfeledkezve az iménti jelenetről, de megragadja a karom, én meg nem tudok megállni a hirtelen kapott lendülettől, úgyhogy mielőtt elhasalnék ráadásnak, jobban járok, ha elindulok.
- Megijesztettél... és nem spenót volt, hanem borsó... rád is került belőle, azt hiszem. Ne haragudj - pislogok rá bűnbánó tekintettel, amint végignézek az egyébként szimpatikus ingén, közben meg hiába erőltetem az agysejtjeimet, nem tudok rájönni, honnan ismerhet, mert én biztos nem ismerem. Vagy nem is ismer? És akkor meg rögtönzött volna? De az csak a filmekben történik meg, nem velem. Uuh, teljesen összezavarodtam, mi is van éppen.
- Uhm... nem akarsz inni egy teát? Vagy kakaót? - kérdezem végül, miután már legalább két percet beámultam a földre, mellette haladva, és figyeltem, ahogy hol az egyik nagylábujjam kerül képbe a valószerűtlenül kék lakkal a körmömön, hol a másik. Nincs ennél jobb ötletem hirtelen.
- Már csak azért, mert ezt jó lenne megbeszélni - pislogok fel rá nagy szemekkel, és próbálok rájönni, vajon mennyire is néz hülyének éppen, vagy esetleg csak nagyon bénának tartana? Fel kellett volna venni a legilimenciát, de elfelejtettem, hogy határidős a jelentkezés. Ezt is jól megcsináltam.
Utoljára módosította:Weöres Ioana Médea, 2014. május 12. 19:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. május 13. 12:29 | Link

Ilonka (:

Kellemesen elbeszélgetett a portréval, aki pedig teljes oda meg vissza volt a lány zöld, pöttyös felsőrészétől. Lilla mindig is jobban kedvelte az olyan értelmes lények társaságát, akik kicsit mások, mint a többiek. A konyha manóit egyenesen imádta, itt ezzel a portréval is viszonylag hamar kötött barátságot egészen addig, amíg fülei arra nem figyeltek fel, miszerint a folyosó távolabbra eső végén néhány portré hangos kacagásban tör ki. Elbúcsúzott a kofától sok sikert kívánva neki a napja további részéhez, majd a kíváncsisága győzött: megindult abba az irányba. Már a kanyarban hallotta, hogy mikről pusmognak azok a rendkívül szívélyes és kedves portrék, így mire megpillantotta a Pink Floyd-os és zöld trutyiban úszó lányt, addigra többé-kevésbé megvolt a terve. Kapkodta hosszú és nyurga lábait majd kisebb huzatot hagyva maga után megölelte a Kingának elnevezett lányt. Idősebbnek festett, mint ő maga, de a helyzetet sajnos nem értette a másik. Mondhatni halvány lila szellentése sem volt arról, hogy Lili mégis mit müvel. Mert bár nagyon igyekezte megmenteni a lányt a felesleges kellemetlenségektől, tisztán látta, hogy vagy lassú felfogással rendelkezik szegényke, vagy rémes éjszakája lehetett, esetleg értelmi fogyatékos. De a nyekergése határozottan tetszett a lánynak, egészen olyan beütése volt, mint Fülesének. El is mosolyodott a szöszi mihelyst elengedte a társa nyakát, majd megindult a karral a markában, tekintve, hogy a másik oldalról jött az ismeretlen Kinga, arra biztos nem akar már menni. Szóval akkor át kéne evickélniük a másik végére a folyosónak. NEm is rántott rajta nagyot Lili, de biztos hirtelen jött a másiknak, mert nem sokon múlt, hogy hasra esik.
- Borsó, még jobb! Jajj, hagyd, teljesen mindegy, még megy is a borsó ehhez a színhez. - legyinti le a dinkát és el nem engedi a karját. Már ő is kezdi kellemetlenül érezni magát, életében soha nem csinált ilyet. Megmenteni valaki mást a kínos helyzettől. Meg is rázta kicsit a fejét, mintegy magát is győzködve arról, hogy ez csak egy kivételes alkalom, máskor amúgy sem fog előfordulni. Nem vall rá.
- Hm? - pillantott fel a mellette lefelé hajtott fejjel lépkedő lányra. Annyira lefoglalták a gondolatai a saját személyiség-változása kapcsán, hogy csak fél füllel hallotta a mondottakat. Amint visszakérdezett, eszébe jutott, hogy mit mondott a lány pontosan. - Kakaót. Imádom. De a konyha a másik irányba van. - mosolygott újfent, és ennyi hibát el tudott fogadni Kinga felől, hogy nem tudja, merre van eme rendívül fontos helység. A kedvenc manóival.
Felvont szemöldökkel pillantott a nála idősebb, ám pöpet alacsonyabb barnás-vöröses haj tulajdonosára, majd megváltoztatva az irányukat célba vette a konyhát. Valóban nem lehet a helyzet magaslatán a leányzó, ha ennyire passzolja az egészet.
- Imádom Pink Floyd-ot. De amint látom te is. - kezdett bele egy viszonylag független témába, amíg ki nem érnek a folyosóról a biztonságot nyújtó lépcsőkhöz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 13. 15:22 | Link

Tünde^^

A lehető legremekebb döntéseket hozom ma hirtelen egymásutánban, mert nem lehet ücsörögni és felmérni szépen lassan minden lehetséges előnyét és hátrányát a játéknak. Olyan, mint egy elhamarkodott sakkjátszma, és azt utálom, mert magamból kiindulva úgyis vereség a vége. Már a csipkerózsikás verziót is meggondolom, mint hirtelen menekülési lehetőséget, bár a kivitelezhetősége kérdésesnek tűnik, lehet a futás megoldhatóbb lenne, akkor is, ha a végére tanulmányozni lehet majd rajtam az aritmiát nagy valószínűséggel. Neki is készülnék, egyelőre csak lelkileg ugyan, a szégyenletes visszavonulásra, mert hát ennél rosszabbat elképzelni se tudnék perpillanat, mint azt, hogy itt ácsorgok megsemmisülten és egy sereg portré kinevet, de befut a tündérkeresztanyám a következő pillanatban egyenesen a személyes terembe érkezve. Sikerül nem visítani, még azután sem, hogy rájövök, hogy a szőke haja ellenére ez nem az én Sárim. Lehet, hogy csak eltévesztette a házszámot, viszont relatíve hamar rájövök - és csak a pontosság kedvéért, képzeljük el, hogy mások fénysebességgel működnek ilyen téren, én meg hozzájuk képest egy rozzant vonatéval, ami még rozzantabb síneken döcög olyan tempóban, hogy kiszállsz az elején, megebédelsz, és még nyugodtan visszaszállsz a végén -, hogy jobban járok, ha vele megyek. Az ő ingére is ragadt amúgy jócskán a trutymóból, hát legalább azért bocsánatot kérek, bár látszólag ez neki annyira nem is probléma. Mégiscsak Sárira emlékeztet, ő is ilyen, hogy minden helyzetben feltalálja magát. Próbál megnevelni engem is, mert azt mondogatja, hogy csak önbizalom kellene, aztán máris minden rendben lenne, mert nem vagyok én hülye, csak ez valahogy olyan iszonyatosan lassú folyamat. Szép is lenne egyik napról a másikra egy tök új Médi, de azért dolgozom ám ezen, legalább már győzködöm magam, hogy nem is vagyok hülye, annyira. A zizzent okoska valamivel enyhébb verzió. Na de lássuk csak közben, valahogy ezt is meg kellene hálálni, mert ugye illedelmesnek neveltek, és ez még szociális bénaságom ellenére is nagyon jól berögzült, úgyhogy első ötletemet szavakba is öntöm. Tea, amit imádok, netán kakaó, ha azt jobban szeretné, sőt a forrócsoki is szóba jöhet felőlem, még ha kissé melegnek is tűnik már hozzá az idő, mindez azonban addig hangzik jó ötletnek, amíg meg nem említi a konyhát. Szégyenemben elsüllyednék, elég csak arra a helyre gondolni, úgyhogy meg is rázom a fejemet gyorsan.
- Ühm, hát oda talán mégse mennék vissza. A borsó miatt nem igazán fognak szeretni a manók egy ideig, azt hiszem. - jelentem ki, de már kicsit késő, mert a szőke leányzó megfordul. Hopszika, ezt nem így terveztem, de most akkor fékezzek le a folyosó közepén, hadd röhögjenek jót a festmények? A világért sem. Legfeljebb majd ismételten bocsánatot kérek a manóktól, és megígérem nekik, hogy a világért se állok neki még egyszer főzni, ha a fene fenét eszik is. Csak semmi pánik, ők is biztos megértik, ha szépen elmagyarázom, hogy mennyire nem vagyok jó gyakorlati dolgokban, és nem fogom tovább erőltetni. Nem futok el, úgyis azt tanították, hogy a felelősség elől nem szabad és szembe kell nézni mindennel, még akkor is, ha nem akarok. Miután előidéztem a dezastrut a konyhában, naná, hogy nincs sok kedvem visszamenni, de majd a tea megold mindent. El is mosolyodom a gondolat eredményeként, elvégre a tea nagyszerű dolog, majd a Pink Floyd emlegetésére csak még szélesebb lesz ez a mosoly.
- Ühümm, nagyon. És de jó...  ugye, hogy annyira, de annyira jók? Főleg a Barrett- féle pszichedelikus korszakuk... azt úgy imádom mindenestől. Ismered... izé, biztos ismered a The Piper at the Gates of Dawn-t, meg az Atom Heart Mother-t... neked melyik a kedvenc albumod tőlük? És... és van kedvenc számod is? - na kérem, rajongás á lá Médi, olyan vagyok, mint egy ötéves, ha előkerül bármelyik kedvenc témám. Persze, tudok ám komolyan kiselőadást is tartani a dolgokról, de most mondta, hogy szereti a Pink Floyd-ot, akkor csak nem fogom azzal kezdeni, hogy halálkomolyan felvázolom neki az együttes teljes történetét röviden, nááh, nem lenne értelme.
- A The Wall mondjuk nem annyira nagyon a kedvencem, hiába az az egyik legismertebb - jelentem ki, miközben szabad kezemmel a pólóm alját megfogva egyszerre húzom azt meg lefele is, és előre is, hogy rálássak az ábrára rajta, aztán ha elengedtem lesöprök róla pár megszáradt borsópöttyöt. Le is potyog egy-kettő, de már nem érdekel az egész annyira, ha ilyen jó témát hozott fel. Hogy nekem ezek miért nem ugranak be? Sebaj, felpislogok azért rá lelkesedéstől csillogó tekintettel és még mindig mosolyogva, abban reménykedem, hogy osztozik a rajongásban, ha már az imádni igét használta.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 13. 15:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Willa Jones
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. július 14. 22:01 | Link

Bíborka

~Hihetetlen~ morgolódtam magamban. Még csak most kerültem az iskolába, de már legalább huszadszorra sikerült eltévednem. Idegesen fordultam körbe, fogalmam sem volt hol vagyok. Mérges voltam magamra, sosem tudtam jól tájékozódni. Behunytam a szemem próbáltam gondolkozni, elindultam visszafelé, azonban fogalmam sem volt melyik lépcsőn jöttem le. Túlságosan lekötött a kíváncsiságom hogy mi hova vezet, vajon melyik ajtó mögött mi rejtőzik, melyik lépcsőn hova lehet jutni. Beletúrtam a hajamba. Végül visszaindultam a folyosóra mielőtt még jobban eltévednék. Reméltem hogy más is arra téved, így kérhetek egy kis útbaigazítást. De hiába reménykedtem senki nem mászkált arra. Nekidőltem a falnak. ~Képtelenség hogy mások eligazodnak itt~ lassan lecsúsztam a földre. Elő vettem a varázspálcámat, de mivel még nem igazán tudtam használni csak forgattam a kezemben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bíborka
INAKTÍV


Ügyetlen házimanó
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 23
Írta: 2014. július 14. 22:15 | Link

Willa

Hajaj, drága manónk kezd az üres folyosók, termek szellemévé válni, ahogy kering a kastélyban és közben nagyban tekintget az ablakok felé. Vagy csak bedugja hosszú orrát a terem ajtajába, vékony kötésekkel teli ujjával számolgatja az ablakokat majd helyeslő morgásokat adva halad tovább. Épp így tesz a harsogó portrék folyosóján is, ahol ugyan nem sok ellenőrizni valója van így csak meg-megáll egy-egy festmény előtt és hosszasan nézegeti miközben a portré tulaja grimaszokat vág neki vagy épp felháborodva érdeklődik, hogy "mit bámulsz, he?!". Így halad szépen előre, amikor az egyik portré alatt egy elveszettnek tűnt lányt talál. Kicsit meghökken rajta, hisz így vizsgaidőszak előtt már nem sokan tévednek el ennyire, vagy lehet rosszul méri fel a helyzetet és csak pihenget a lány. De ennyi hangos festmény mellett ki akarna pihenni? Így felbátorodik és kezét tördelve megszólítja a lányt kissé remegő hangon.
- Elnézést a zavarásért, segíthetek valamiben? - és nagy szemeivel kérdőn tekint a lánykára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Willa Jones
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. július 15. 22:35 | Link

Bíborka

Felkaptam a fejem. Hirtelen azt hittem valamelyik portré szólt hozzám, akik eddig csak nevettek rajtam. Oldalra pillantottam, de nem egy ember állt előttem. Egy házimanó volt.Felálltam és zsebre tettem a pálcám.
-Szia-motyogtam bizonytalanul-én...én eltévedtem
Nem voltam benne biztos, hogy elsőre hallotta a sok hangoskodó festményektől, így megismételtem egy kicsit hangosabban, de még mindig bizonytalanul. Hiába sosem volt túl sok önbizalmam. Pár másodpercig csak néztem az aprócska házimanót. Még soha nem találkoztam házimanóval. Hirtelen elkaptam a tekintetem, ugyanis átfutott az agyamon, hogy mit gondolhat rólam ahogy ott bámultam. Kisimítottam egy gyűrődést a blúzomból. Elmosolyodtam majd ismét a rá pillantottam.
-Te itt dolgozol?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bíborka
INAKTÍV


Ügyetlen házimanó
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 23
Írta: 2014. július 15. 22:54 | Link

Willa

Úgy tűnik jól mérte fel a helyzetet, egy eltévelyedett lélekkel van dolga, vagyis lélek plusz test, nem árt ebben a világban ezt kihangsúlyozni mikor annyi szellem mászkál csak úgy össze-vissza az ember körül, az emberen át és mindenféle módon.
- Üdvözlöm, ha gondolja a kisasszony útbaigazíthatom. - pillant fel a magasságokban, hisz legalább kétszer de inkább háromszor olyan magas a lány, mint ő így elég nyaktörő mutatvány szemkontaktust tartani, hátra is lép kettőt, hogy kényelmesebb szögben álljon a nyaka. Kíváncsian nézegeti a lányt, mert próbál rájönni, hogy új diákkal van dolga vagy csak egy feledékeny elsőssel, aki még nem szokta meg az életet a kastélyban, de rákérdezni nem mer, az szörnyű illetlenség volna, már az is illetlenség, hogy így nézegeti, de kölcsön kenyér visszajár, ha ezt elmesélné az anyukájának mit kapna ezért, hogy úgy viselkedik, mint egy neveletlen kamaszmanó.
- Igen, az egész családommal. Meg még sok más házimanó is. Gyakran tetszik majd találkozni velünk ha szemfülesen jár kel a kastélyban. Általában próbálunk nem láb alatt lenni. - fecseg össze-vissza de gyorsan észbe kap, hogy talán nem is kíváncsi ennyire a lány rájuk és nem folytatja tovább a szócséplést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 27. 19:19 | Link

Szombat Anna

Ez a folyosó zseniális. Erre minden alkalommal rá kell jönnie, mikor erre keveredik. Ilyen hangzavarra a legtöbben csak vágynak. Nagyterem lakomakor a kanálcsörgéssel, beszélgetéssel és csámcsogással? Ugyan már. Évnyitó ünnepély előtt és után, szülőkkel és kisgyerekekkel karöltve, rég nem látott ismerősöknek odakiáltva, széktologatással? Labdába se rúg. Kviddicsmeccsnél lelátón góldobáskor? Alakul. Az egyetlen dolog, ami megközelíthette ezt a zajszintet, ami itt fogadja, az a négy tíz éven aluli unokahúga volt, akik egyszerre visítottak, nevettek, vonyítva sírtak, panaszkodtak, ettek, futkároztak és műsírtak, összesen és egyenként. Az a rokoni látogatás az a mai napig kísérti.

Délután van, jön a könyvtárból, de nem ment ott semmire, és hogy hasznosan még véletlenül se töltse az idejét a nap további részében sem, erre jött feltöltődni. Már ha a pihenést az operaénekesnői pályázó álmodozó szoprán festmények, részeg férfiakat ábrázoló festmények, kisbabákat ábrázoló festmények, iskoláslányokat ábrázoló festmények és főleg az általuk kiadott hangok között el lehet képzelni, plusz egymásnak is üzengetnek, nem suttogva.

De hát kinek mi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2015. február 28. 16:22 | Link

Rozsos Annamária

 Késésben van, már megint késésben van. Végül is, ez csak a jó szokása. Na de nem akkora gond, hisz már régen hozzászoktak, nem? Egyesek szerint még a születéséről is lekésett, ezért felejtették az otthon küszöbén. Most hogy jobban belegondol, talán még igaz is lehet...
 Mindegy is. Egyszerűen csak le akarta rövidíteni az utat, így bekanyarodott jobbra. Ha minden igaz, akkor a harsogó portrékon keresztül gyorsabban kijut innen. Bár ki nem állhatta ezt a folyosót. Olyan volt, mintha az eddigi összes lelencház gyerekét bezsúfolták volna egy helységbe, és megkétszerezték volna a hangjukat. Meg a szájukat is. Gyűlölte ezt a zajongást, azt meg pláne, hogy senkit nem hallott itt rendesen. Na de csak gyorsan átrohan itt és kész. Nem kell különösebben sokat időznie itt, szerencsére.
 Futásra gyorsított, és a kanyarnál ő is befordult. Valami por mehetett a szemébe. Na persze, hisz itt még a manók sem akarnak takarítani. Tüsszentenie kellett, és viszketett a szeme. Kicsit lelassított, de nem állt meg. Megvakarta a szemét, de ugyanebben az időben egy jó nagyot tüsszentett is. Áu. Ez kicsit fájt a szemének.
 Aztán még jobban fájt beleütközni valakibe, aztán meg nekimenni az egyik festménynek. Mikor kinyitotta a szemét, még homályosan látott az erős nyomástól. Sokat pislogott és összegyűltek a könnyei is.
 - Ne haragudj, sajnálom - makogta, miközben próbálta kivenni az előtte álló alak vonásait. Aztán rájött, hogy ebben a ricsajban valószínűleg nem hallotta, pláne, hogy az iménti festménylakó majdhogynem mindenkit túlkiabálva kezdte szidni a mai fiatalságot. Így megismételte a előbbi kijelentését jóval hangosabban.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. március 1. 16:52 | Link

Szombat Anna

Már majdnem kedve van beszállni, és énekelni az éppen aktuális kedvenc zeneszámát, mert itt senki se hallja és senkit nem zavarna. Ami, mivel ő énekel, és nulla hangja de tekintélyes mennyiségű lelkesedése van, határozottan nem árt. De tényleg, ebben a ricsajban kinek tűnne fel, hogy egy operaénekesnői vénával megáldott énekesnő dalát adná elő nulla tehetséggel, alt nyökörgéssel kísérve?

Olyan lassan cammog, mint egy derékfájós lajhár, mert hát mégse akar huzamosabb ideig itt maradni, mert megsüketül, másrészt viszont nem siet sehova, és nagyon érdekes kombinálások vannak itt. Amihez táptalajt is biztosít az, amikor olyan szépen belegyalogolnak, ahogy a nagykönyvben elő van írva. Nem jó élmény. Összezavaró és fájdalmas.

 - Semmi baj. - nyögi ki nagy nehezen, mert össze kell raknia magát, aztán ő is rájön, hogy ezt úgysem hallotta a másik lány, és nem ismétli meg, csak legyint. Ő nem az a hangos fajta, nem töri magát, neki a jelbeszéd is megfelel. Amúgy is, mondták már neki, hogyha kiabál, az olyan hangos, ahogy más beszél. Akkor meg aztán pláne nem töri magát.

Inkább jelel arcmimikával meg kézmozdulatokkal, hogy semmi baj, te ellenben nem törted-e össze magad komolyabban. Azaz legyint egyet, hogy oké a helyzet, rámutat a lányra, és kérdő arckifejezés mellett feltartja a hüvelykujját, hogy  ott is oké-e a helyzet. Hozza a megszokott rettenetes kommunikációs képtelenségeit.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. március 1. 16:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 5. 19:44 | Link

Lányok

Bizonyára nem szorul magyarázatra már csak ezért sem a név, amivel ezt a helyet illették, tekintve, hogy folyamatos az irtózatos hangzavar, ami ezen a folyosószakaszon uralkodik. Még a saját gondolatait is nehéz hallani az erre tévedőnek, nemhogy másokét. Lépésekről nem is beszélve. Miközben ott ácsorog a két leányzó és valamiféle párbeszéd kialakításával vannak elfoglalva, valaki rohanva igyekszik átvágni a folyosón éppen mellettük is elhaladva. Annát még éppen csak sikerül kikerülnie, csak oldalán lógó táskája csapódik kissé neki, mire lila por szabadul el és kezd szállingózni a levegőben összekeveredve az itt egyébként is fellelhető természetes porral. Első ránézésre ártalmatlan színezett valami pusztán. Annamária vállának már neki is ütközik közben, és mentegetőzve tesz egy lépést hátra, mire saját lógó cipőfűzőjében sikerül elbotlania és elesnie, táskájának tartalma pedig sikeresen végzi a földön. Nyurga, szikár, már szinte nyeszlett fiú bozontos világosbarna hajjal, kopott talárban.
- Bo...bocsánat... én csak... nem akartam... ne ha-haragudj. Ké-ké-késésben vagyok - fülig vörösödve dadog, bár nagy valószínűséggel senki nem hallja, mit is mond. A szemét sem emeli a lányokra, inkább a dolgait szedegeti össze sietve. Mindenféle pergamendarabokra készült rajzot lehet látni körülötte, számításokat, értelmetlennek tűnő jegyzeteket, pennát, kopott borítójú szétolvasott, kissé szamárfüles könyvet, különféle színű porokat, pálcát, és végül színes üveggolyót is, amiket a tulajdonosuk későn vesz észre. Már útban is vannak a lányok felé kicsit pattogva az egyenetlen padlón és a fiú arcára kiül a rémület. Próbál valamit közölni, de ebben a zavarban ki érti azt is, ha egyszer újfent csak motyog, javarészt a padlónak. Még szájról olvasni is lehetetlenség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Szombat Anna
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2015. március 9. 14:06 | Link

Rozsos Annamária és Mesélőnk

 Újabbat tüsszentett, ezúttal jó hangosan, hátha meghallják őt ebben a ricsajban. Közben erőteljes mutogatásba kezdett, hogy bizony minden rendben van, de továbbra is nagyon sajnálja, hogy neki ment. Na jó, ez inkább erőteljes artikulálásban merült ki. Meg amúgy is, nem nagyon szereti az Activityt.
 Most, hogy már tudta, minden rendben van, már rohanna is tovább, ha nem érkezne egy újabb szereplő a komikus jelenetbe. Kezd az egész olyan lenni, mint egy régi némafilmben. A csődületet és a tömegszerencsétlenséget sikerül fokoznia egy harmadik személynek is, felkavarva még több port ezen az átkozott folyosón. Tüsszentés, orrvakarás, és újabb tüsszentés.
 - Van zsebkendőtök? - kiáltott fel Anna, de mink is várná meg a választ, mikor tudja, hogy úgysem hallanak semmit. Előbányászott a zsebéből egy régi, kimosott darabot, megtörölte az orrát, és segített a fiúnak összeszedni a holmijait.
 Szegény srác kissé zavarban van. Talán ha megmondaná, hogy ő is imádja az ilyen kis golyókat, megnyugodni. Ha el tudná mondani egyáltalán ezen a helyen.
 A lábának ütközik egy színes üvvegolyó. Rögtön fel is kapja, majd a következőt, és a harmadik után indul, ami meg akarsz szökni a nézők elől. Szalad is utána azonnal.
Utoljára módosította:Szombat Anna, 2015. március 17. 21:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. március 9. 22:08 | Link

Szombat Anna meg a Mesélő

Harsogó portrék folyosója? Ugyan má, a mindenki szaladjon belém sokkal találóbb név. Hát most rakta össze magát, erre megint belegyalogolnak, mi ő, láthatatlan, vagy mi? Most rakhatja össze magát megint. És közben nagyon csúnya pillantásokat vet a fiúra, aki.. elesett a cipőfűzőjében..? Ez nem csak legenda, amivel a hanyag kisgyerekeket ijesztgetik? Erre senki, még ő se képes.

Egyrészről jó helyen vagy ott a földön, csak el ne gáncsoljál, másrészt meg szegény egy rakás szerencsétlenség. Elesik, meg még ki is szakad a táskája, vagy honnan jön ez a lila por. Na, hogy ez mégis mi akar lenni, azt már meg se próbálja belőni. Meg még golyója is van, üvegből is, az is elszabadult. Ez az ember szimplán lehetetlen.

A lármára már ügyet se vetve hajol le, hogy segítsen a szerencsétlen fiúnak összekapkodni a dolgait, aki biztos őrült, de legalábbis nagyon ügyetlen tudós lehet, mert van azokon a cetliken minden nyavalya, ahogy így rájuk pillant felvétel közben. A való élet, szentem, az is fontos, majd a feleséged kezeli a pénzt, mert te egy csekket se tudsz feladni, mi? De minimum közlekedni meg kéne már tanulni.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. március 9. 22:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint