36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 29. 13:53 | Link

Kislány

Ha látta volna magát kívülről, már szétröhögte volna az agyát. Egy lány sem vette még le a lábáról, most mégis a kis tündér elé egy pillanat alatt leguggolt. Nem volt mindig ő félelmetes és tartott attól, hogyha bunkón viselkedik meglátja a kislány szemében azt, amitől utálja magát. De amikor ehelyett egy mosolyt látott az arcán, amolyan igazi kislányosat ő is elvigyorodik.
-A hölgyek?
Hátrapillant a válla fölött. Soha nem foglalkozott velük igazán és ahogy alaposan szemügyre vette őket, már értette, hogy miért nem. Nagy részük nagyikorú volt, kiéhezetten integetettek neki és nem érdekelte őket, hogy egy kislány is figyeli a jelenetet. Fintorogva fordul vissza Ashley felé és hallgatja amit mond.
-Hú akkor már kész nő vagy, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a szipirtyókat kellene bámulnod.
Felkel és a hóna alá nyúlva megemeli a kislány és leteszi oda ahol háttal áll a portrénak és nem látja, mit művelnek a kiéhezett öregasszonyok. Ő soha nem volt az a típus, akinek az ilyesmi bejött volna. Nem szerette ha ezüsttálon kínálják neki a dolgokat, arra hamar rá lehet unni. De inkább nem gondolt ilyesmire, egy kislány társaságban, mert zavarba hozta a dolog, illetlennek érezte.
-Örülök, Ashley.
Bólint és most az egyszer valóban komolyan is gondolja. Ritkán akad ilyen társasága és bár soha nem szerette a gyerekeket mégis kihívást érzett abban, amit mondott. Megpörgeti az ujjai között a kártyákat, kiteríti és a kislány orra előtt.
-Na jó, majd én megpróbálom, hátha egy kicsivel ügyesebb vagyok. Húzz egyet.
Cirka húsz év alatt bőven volt ideje gyakorolni, reménykedik benne, hogy sikerrel jár, hiszen ez a hobbija.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. július 29. 21:33 | Link

Kuncogni kezd azon, amit a fiú mond. Szipirtyók. Persze tudja, hogy ez nem egy kedves jelző, de mégis mulatságosnak találja, úgyhogy kis kezecskéjét a szája elé kapva felnevet. Nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy a nagyfiú, Kornél, hölgynek gondolja. Elpirul a szavak hallatán, és bár mindig elpirul mindenen, most tudja, mi az oka. Nagyon szép ez a nagyfiú, és nagyon kedves is.
Ám amikor a hóna alá nyúl, és szó nélkül átpakolja a pontból b pontba, akkor már épp nekiállna tiltakozni, hogy mégis, hogy képzeli ezt? Egy hölggyel ilyet nem illik csinálni. A nagy lányokat is így emelgeti, kénye-kedve szerint? Ez illetlenség, csak azért, mert kicsi, van saját tere - de pontosan az tetszik neki, hogy a fiú behatol a saját terébe, és az akaratát figyelmen kívül hagyja bár, de mégis megérinti, és átpakolja. Nagy szemekkel néz rá, teljesen zavarban, kedve lenne elfutni is, mert fél. Fél attól, hogy nem tudja, miért tetszett neki, hogy a fiú hozzá ért. Viktornál tudja, miért szeretné, de hát ő a szerelme, Kornélt meg nem is ismeri! Aztán a pakli leköti a figyelmét, és végül nem megy sehová. Gondolkozva nézegeti a lapokat, és kiválaszt egyet.
-Rendben, de figyelmeztetlek, hogy kártyában nagyon jó vagyok.-
Szorongatja a lapot, és várja a további instrukciót. Teljesen izgatottá vált ettől a trükktől, és attól a lehetőségtől, hogy hozzáérjen a fiú kezéhez, amikor odaadja a lapot neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 30. 10:02 | Link

Mint minden tipikus férfi, nem foglalkozik az árulkodó jelekkel, nem is igazán tudja, mi az, ami jó egy kislánynak és mi nem. Világ életében azt feltételezte, hogy a gyerekek nem igényelnek más csokinál, cukornál és rengeteg játéknál. Egy hétköznapi kölyök számára semmi más nem lehet fontos, talán még az, hogy falkában tömörüljenek és rosszalkodjanak, de ennél többet nem igazán néz ki egyikből se.  Ezért sem érti, hogy Ashely miért van egyedül, talán nincsenek barátai? Vagy csak egy kis magányra vágyott, amibe ő egész rendesen belekontárkodott, de úgy tűnik, a kislánynak ínyére van a dolog.
-Jegyezd meg a lapot, amit húztál tündérke, aztán add vissza.
Annyira természetesen jött neki a becézés, észre sem vette. Ashely tényleg olyan volt, mint egy kis tündér, pici, könnyű és bár Kornélnak nem tűnt fel elsőre, de nagyon szép. Inkább csak úgy nézett rá, mint potenciális alanyra, akinek biztosan tetszeni fognak a trükkjei. A vele egykorúakat már nem lepi meg a dolog, kíváncsi, vajon a kislány rájön-e a turpisságra. Amint visszaadja a lapot, Kornél becsúsztatja a pakliba, megkavarja, majd az egyik kezén fektetve a kislány felé tolja és rákoppint.
-Tessék, vedd egy a lapokat és nézd meg, ott van-e köztük a tiéd.
Még akkor sem találna ugyanolyat se, ha naphosszat keresné, a srác mégis izgul, reméli nem csúszott hiba a gépezetbe, Ashley nem jön rá a trükkre, helyette inkább meglepődik, szeretné, ha örömét lelné benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. július 31. 00:09 | Link

Megint elpirul, ha ugyan nem piros folyamatosan, amióta megpillantotta a fiút. Azt mondta neki, hogy tündérke! Ez nem akár mi ám! Persze, az apukája is hívta már így, és nála nincs tökéletesebb a földön, de azért mégis csak nagyon-nagyon tetszik neki, hogy a nagyfiú tündérkének hívja. Biztosan azért, mert rellonos, mint az apukája. Habár, ha Viktor hívná tündérkének, az is tetszene neki, pedig Viktor nem is rellonos.
Ismét nagyra nyílnak szemei, ahogy emészti magában ezt a tündérke dolgot. Elmosolyodik, ahogy arra gondol, hogy újra hallani akarja, és közben izgatottan várja a kártyatrükköt is. Kornél biztos sokkal ügyesebb, mint a testvérei, de azért reméli, hogy ki tudja találni a trükköt.
Megfordítja a lapot az utasításnak megfelelően - szív király. Egyszer a keresztanyukája, Fait mondta azt, hogy a szerelme a szív királya, de az ő szívének a királya nem lehet Faithi szerelme, hiszen ő mást szeret. Oldalra hajtja fejecskéjét, ahogy nézi a lapot, és akaratlanul is az a gondolat jut eszébe, mennyire jó lenne, ha Kornél lenne a szív királya. Sőt, hiszen lehet is a szív királya, mert ez az ő szíve, és nem is baj, ha a nagyfiú nem tud róla semmit. Csak azon lepődik meg, miért nem Viktor jutott eszébe, de aztán vágtázó szívvel, gyorsabban szuszogva, és erősen koncentrálva arra, hogy a fiú ne legyen legilimentor, visszaadja a lapot.
Nagyon alaposan figyel, hogy mindent jól lásson, aztán meglepetten néz a fiú szemeibe, de azonnal el is kapja a tekintetét szégyellősen. Nagyon szép szeme van Kornélnak, de hát hogy is lehetne másmilyen, amikor ő maga is olyan szép?!
Megfordítja a lapokat, és elkezdi széthúzogatni. A nagy koncentrálásban el is felejti, hogy a szív királya itt áll, és várja, hogy mi lesz a kártyák sorsa, hogy hogyan reagál, csak keresi a pakliban a szív királyt. Elfelejti Viktort is, és azt is, hogy lehet, hogy szerelmes Kornélba, csak keresi a lapot, de nem találja. Csillogó vidámsággal, és mohó tudásvággyal a szemében néz a fiúra, és azonnal a karjához kap, hogy megnézze, a ruhaujjába rejtette-e a lapot. Felemeli a ruha ujját, és közelebb hajolva bekukucskál alá.
-Hol van?-
Kérdezi kíváncsian kutatva, eszébe se jut, hogy hozzáér, maximum a kis szervezete reagál a közelségre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. július 31. 00:58 | Link

Ahogy Ashley egyre lázasabban keresi, úgy lesz az ő vigyora egyre szélesebb. Hát mégiscsak sikerül majd átverni. Fogalma sincs, mi járhat a kislány fejében, csak arra tud gondolni, hogy mekkorát fog csodálkozni, ha végül előkerül a lap. Szinte biztos volt benne, hogy nem fog egyszerűen lebukni, de ilyen lázas keresésre azért nem számított. Vigyorogva hagyja, hogy átnézze a kislány, keresheti, úgysem fogja megtalálni.
-Szólj, ha feladtad.
Elégedett vigyor kúszik a szájára, mondjuk elég nagy gonoszság, hogy kihasználja, hogy a kislány nem ismeri a stílusát és a trükköt, de hát pont ezért gyakorolt hosszú éveken keresztül. A legtöbb vele egykorú már élvezi az ilyesmit, csak az ő lelkének egy része maradt ilyen csököttül gyerekes, nyilván nem ok nélkül. Elnézegeti a kislány arcát, amikor belemerül a keresésbe, egyébként nem teszi meg, mert feltűnt neki, hogy néhány árnyalattal sötétebb az arcszíne, az érkezése óta. Ha ez miatta van, hát biztosan bóknak veszi, mert akkor valami biztosan jól csinál. Talán mégsem annyira reménytelen a gyerekekkel szemben. Soha nem vallaná be, hogy szórakoztatónak találja a helyzetet, de hát, valahol mélyen egyszer ő is szívesen lenne apa, talán.
-A hajadban nem nézted meg.
Felvonja a szemöldökét, odanyúl a kislány füle mögé, ahonnan általában az érméket szokta kiszedegetni. Azt Hajni óta senkinél vetette be, főleg azért, mert a lány orv módon sajátította ki magának a relikviát ami érzékeny érintette, azóta pedig nem hajlandó az érmék elővarázsolására. Szóval, visszatérve a történethez, lassan nyúl a kislány válla mögé és hirtelen rántja vissza a kezében, amibe ott van a szív király. Néhányszor megforgatja az ujjai között a kislány orra előtt, könnyű volt, pedig aggódott, hogy esetleg lebukik.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. július 31. 01:38 | Link

Összevont szemöldökökkel, mogorván néz fel a fiúra, amikor meghallja a szavait, majd dühösen fúj is egyet, és keresi tovább a lapokat. Ő sosem szokta feladni, és még a feltételezés is sértő a számára.
Keresi a lapot tovább, de nem találja, ekkor ragadja meg a kezét, hogy ott is keresse, de hiába. Sóhajt egyet, és kutatna tovább, de ekkor Kornél azt mondja, a hajában van. Nem akarja elengedni a kezét, mert épp valami érdekeset fedezett fel, de a fiú a hajához nyúl, és elveszi a lapot.
-Most tetted oda!-
Vádolja meg, de azért elveszi tőle a lapot, és megnézi a kártyát. A szív király. Aztán a másik szív királyra néz, és megint eszébe jut, amit az előbb talált.
-Mi történt a kezeddel?-
Kérdezi kíváncsian, mert kitapintotta a vágást. Szívesen odanyúlna megint, hogy megnézze jobban, de nem mer csak így nyúlkálni. Még nem is esett le neki, hogy az előbb önszántából, engedély, és főleg engedélykérés nélkül hozzáért a fiú kezéhez... majd a szobájában, amikor felidézi ezeket az emlékeket, akkor biztosan nagyon fog csodálkozni, hogy ilyen bátor volt.
Forgatja a lapot a kezében, amíg vár a válaszra, majd odanyújtja Kornélnak, és szélesen rámosolyog. A fiú ügyes, és ezt nem hagyhatja nyomtalanul, ezért kapta a mosolyt.
-Még egyet!-
Kéri, és elhatározza, hogy most sokkal jobban fog figyelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. augusztus 26. 17:40 | Link

Igazán kicsinyes dolog átverni a kislány, de legszívesebben elnevetné magát, ahogy végignéz a bosszantó tündérarcon. Tényleg ennyire egyszerű lenne átvágni egy lánykát, aki nyilvánvalóan azért van itt, mert a varázslók között is különleges képességeket örökölt.
-Hidd el, nem most tettem oda...végig ott volt.
Felnevet, még a kezeit a feltartja, hogy ártatlannak látszódjon, de pont ez az, amit nem kellett volna. Hiába vágta át, úgy tűnik az éleslátás mégiscsak hozzátartozik a lányhoz. Elkomorodik, köhint és megkavarja a lapokat.
-Semmi, ne foglalkozz vele.
Nem akarja megijeszti, esze ágában sincs elmesélni mi történt a kezével. Ha a kislány nagyon erősködik, akkor majd kitalál valami hazugságot, ami kevésbé horrorisztikus, mint a valóság. Tovább pörgeti a lapokat, és a gondolatai is valahogy így cikáznak az agyában.
-Tudod mit? Mutatok még egy trükköt, hátha most ügyesebb leszel.
Továbbra is guggolva marad, hogy egy szintben legyenek, a kártya pörögni kezd az ujjai között, majd szétteríti őket kivesz egyet találomra és megmutatja a kislánynak.
-Jegyezd meg melyik lap volt hercegnő.
Rákacsint, majd visszateszi a lapot, ismét összeforgatja őket.
-Megkérem a két piros dámát, hogy segítsenek megkeresni a lapodat.
Izgul ő is, mert ez a trükk eddig csak egyszer sikerült neki, de valami látványosra lesz szüksége, hogy elterelje a figyelmet saját magáról. Kiveszi a két  piros dámát, egyiket a pakli aljára a másikat pedig a tetejére teszi. Utána a bal kezébe veszi a lapokat végül átdobja a paklit a jobb kezébe a bal kezébe pedig három lap marad. A két dáma, és középen egy harmadik, rajta a világ szeme.
-Remélem, ez volt a lapod...
Lassan fordítja meg a lapot, közben végig Ash arcát bámulja, hogy lássa az eredményt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ashley Valerie Stanwood
INAKTÍV


Nagykislány
offline
RPG hsz: 269
Összes hsz: 1736
Írta: 2013. augusztus 26. 21:47 | Link

Bosszankodva toppant egyet, lehetetlen, hogy nem jött rá. Nem hiszi el, hogy nincs igaza, hogy nem volt Kornél kezében valahol a kártya, ismeri az ilyen fajta trükköket.
De aztán másra terelődik a figyelme, Kornél kezére, és azon egy vágásra. A fiú elkomorodik, ahogy ő rákérdez, de ez nem tetszik a kicsinek, mert eddig vidám volt, és kedves, és nem akarta elrontani a kedvét, de azért nagyon kíváncsi, a kettő harcol benne. Úgy dönt, hogy előbb kíváncsi lesz (nem tudja legyőzni ezt a gyermeki ösztönt) és majd utána felvidítja valahogyan.
-Naaa, áruld el! Nem mondom tovább senkinek, ígérem. Esküszöm rá. De anya mindig azt mondja, hogy ha elmondod, ami bánt, azzal könnyebb lesz. És mindig könnyebb, ez egy másmilyen varázslat.-
Magyaráz okosan, nagyon bólogatva, és várja, hogy a fiú elárulja-e, mi történt vele. Aztán még egy trükköt mutatni akar a rellonos fiú, aminek nagyon örül, bár ha ezt sem fogja kitalálni, akkor biztos dühös lesz. És akkor Kornél hercegnőnek szólítja, amitől megint csak elpirul, és hevesebben vágtázik a szíve. Szerencséjére eszébe jut erről valami, amit nevetve idéz is, egy filmből van, amit nagyon szeret, de nem tudja, Kornél ismeri-e a filmeket, hiszen azt sem, mennyire ismeri a muglikat.
-"Én nem vagyok rendőr, hanem királylány!"-
Kacagva felnevet az Ovizsaru jelenetén, amikor ezt közli a kicsi, nagyon tetszik neki. A fiú odamutatja a lapot, ami megint a szív király. A kislánynak álmélkodva elakad a lélegzete, és elkönyveli, hogy ez bizony nem semmi. Ez tuti, hogy jelent valamit, mekkora az esély rá, hogy kétszer egymás után? Kornél arcát nézi, amíg ő a lapokat keveri, és hogy, hogy nem, utána is rajta marad a pillantása, amikor a fiú megint ránéz, és most nem kapja el. Nagyon bátor kislány, annyi szent, így is gondolja magáról, és ártatlanul elmosolyodik, aztán azt nézi, ahogy a lapokkal trükközik megint.
-Öhm... igen... de úgy könnyű, ha meglested előre!-
Vádaskodik hevesen, hiszen nyilván így csinálta, de ettől még nagyon ügyes, hogy át tudta dobni. A piros dámák körbevették a szív királyt, ami nem tetszik neki, mert a szív király... az övé kéne legyen. A francba. Szerelmes Kornélba is, már biztos. És ahogy erre rájön, riadtan beszívja a levegőt, megfordul, és elszalad a következő ajtó utáni páncélig, ahol a szemeit eltakarva elbújik. Tudja, hogy attól, hogy ő nem lát másokat, mások látják ők, de ez régi szokásként megmaradt nála, hogy így bújik el. Reméli, Kornél nem találja meg. Vagy, hogy megtalálja. Nem is tudja igazán, hiszen mit mondhatna neki?!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 00:09 | Link

Milan Blaise Felagund

- Takarodó van- csendül fel a hangom, jegesebben a kelleténél, ahogy elérem a bagázst, akik még most is itt tanyáznak, holott elmúlt takarodó.
- Kaptok két percet, hogy összekaparjátok magatokat, és visszalejtsetek a házatokba, különben egyenként fogom felnyalatni veletek a padlót- momentán nem érdekel, hogy látszólag idősebbek nálam, nem mellesleg rellonos is van köztük, a hangom ellentmondást nem tűrő, a tekintetem is képes lenne megfagyasztani bennük a vért. Igen, határozottan nincs jó kedvem, viszont jelvényem van, amit az a srác is észrevesz, aki már szólásra nyitná a száját. Csupán felvont szemöldökkel meredek rá, kíváncsi vagyok, be mer-e szólni. Ha nem lennem rajtam ez, tuti sőt talán örülhetnék, ha pusztán szavakkal megúszom, na nem mintha könnyen adnám magam. Elégedetten mosolyodok el, ahogy látom, lenyelve a békát, hallgatnak az eszükre.
Jelenleg másra sem vágyom, csak az ágyamra, idejét se tudom, mikor aludtam ki magam rendesen, annyi minden lefoglal. Fáradt sóhaj közepette túrok a hajamba, hisz ez a kép igencsak plátóinak tűnik. Fogalmam sincs, mit szívhattam, mikor rábólintottam a prefiségre, az tuti, hogy nem a házam iránti feltétel nélküli hűség vezérelt, mert azon kívül, hogy otthonosabbnak érzem, és az ott lakókkal hamarabb közös nevezőre jutok, mint a pónilakban dekkolókkal, nem igazán foglalkoztat semmi, ami azt érintené.
Mindenesetre, panaszra nincs okom, kellően lefoglal ahhoz, hogy ne agyaljak, sőt, egyáltalán ne csináljak semmit, azon kívül, amit muszáj.
Jelenleg nem tudom, merre haladok. Még mindig lefelé a lejtőn, vagy megtaláltam az utat, amivel elkerülhetem azt, amivé soha nem szeretnék válni? Ezek így marha jó kérdések, csak pech, hogy nem tudom rájuk a választ. Azért gáz, ha Ophelia LaFonde-ból lenne vizsga, most kegyetlenül meghúznának.
Lassan lépkedek, gondosan ügyelve arra, ne hunyjak szemet a szabályszegők felett. Ez a része tetszik, most rajtam a sor, hogy terrorizáljam diáktársaim, és csak reménykedek abban, hogy tudom olyan jól csinálni, mint Lyra és Noel.
Nem kell engem félteni, ha tekintélyt akarok, el tudom érni, a Gregoryval közös jellemvonásaim még megvannak, csak érthető okok miatt, nem fogom kamatoztatni őket. Inkább nyelek be pár Crutiatust, minthogy olyanná váljak, amilyen ő.
- Hello, hát te?- csapódok egy srác mellé, akiről csak azért tudom, hogy háztársam, mert láttam párszor a klubhelyiségünkben. Mivel reményeim szerint, már mindenkit elküldtem, akinek nem kellene itt tartózkodni, nyugodtan lazíthatok kicsit... már ha képes vagyok egyáltalán olyasmire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 2. 00:46 | Link

Ophelia, a kemény

A könyvtár is bezár egyszer, haza menni nincs sok kedve, így aztán a csodálatos Legendás lények és megfigyelésük egy szakadt, összepacázott példányával kénytelen egy ablakban meghúzni magát. Nem vonzza most sem a zöld kárpit, sem a meleg kandalló, mely ebben a kezdeti nyálkás hűvösségben elálmosítja az embert. Két nap múlva itt van az Varázstani Alapismeretek Vizsga, és kéne kérnie egy időpontot Holló Alberttől is. Már tudja, hogy mit várnak el tőle, de azt nem, hogy ő azt akarja-e, amit a szülei.
Szereti őket, a maga mufurc módján persze, de szereti, és nem akar ellenük tenni, legalábbis okkal nem, de az is igaz, hogy nem akar már csak az ő vágyaik szerint élni. El kéne döntenie, hogy hova tovább, és ez nem egy egyszerű feladat. Most viszont igyekszik csak a könyvre és arra koncentrálni, hogy ne essen szét, mivel a saját példányát a húga benyelte, aki a saját példányát elhagyta valahol, így kénytelen volt kikölcsönözni egyet, de mivel most vizsgaidőszak van, már csak ez az egy nyomi példány maradt, ahol minden sárkánynak bajszot rajzolt a nagyon értelmes tulajdonosa.
Egy csapat, nem messze tőle bandázik, de nem sokra méltatja őket, mivel nincs nála óra, így őket használja annak. Tervei szerint, ha elindulnak aludni, majd ő is elindul, így kényelmesen leérhet a Rellonba. Haza nem vágyik, ott minden pillantásukkal őt vizslatják, az anyja szeme mindig könnyes, mert vizsgázik a kicsi fia, a húga percenként kap idegösszeomlást a vizsgái miatt, az apja tekintetét mindig magán érzi, így nem lehet vizsgára készülni.
A hatodik sárkány után kicsit behunyja a szemét, és hajába túrva vár, hogy a szeme tikkelése kicsit alábbhagyjon. Fáradt a teste, de szellemileg éppen most van toppon, most kéne odakoncentrálnia, mert tudja, ha lefekszik, akkor bosszankodni fog csak, amire nem elég mentség, hogy a teste hálás, hiszen a plafon bámulása és a mély, szenvedő sóhajtások semmire se megoldás. Aztán jön egy lány, aki jól leteremti őket. Kinyitva a szemét, érdeklődéssel rápillant.
Futólag látta már, neki is a klubhelyiség rémlik, és van egy helyes P betűje is. Egyértelmű, hogy az új prefektusok egyike. Tüzes jellemnek tűnik, meg kell hagyni, érdeklődése azonban alábbhagy, amikor senki sem akar kekeckedni, és mindenki elhúz a hálója felé. Na ha a lány elmegy, akkor ő is elindul. Tervnek szuper, ám a kivitelezés nem annyira, mivel a lány őt is kipécézte.
- Elromlott az órám.
Fejével a távozók háta felé bök, és kelletlenül összecsukja a kezébe tartott példányt. Nagyszerű. Eddig megúszta büntetőmunka nélkül és most, az utolsó vizsgája előtt bekap egyet.
- Szépen csináltad. Azt hittem az a Rellonos srác nekiáll majd az erejét fitogtatni, de nem mert semmit tenni, pedig negyedéves. Ügyes vagy.
Nem akar büntetést, így igyekszik úgy csinálni, mintha őt nem kellene megbüntetni. Igyekszik elrejteni a könyvet, nem akarja mutogatni, hogy ő tanul, szerinte elvárás vele szembe, hogy mindent tudjon kívülről, elvégre tanár gyerek.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 01:07 | Link

Nemis kemény Rolleyes

Igazából nem foglalkoztat annyira, miért kószál még ilyenkor is kint. Ja, meg kéne büntetnem, de azokat se büntettem meg, majd egy háztársat fogok, mi? Tudom, hogy a legtöbben cseppet elfogultak, így én miért ne engedhetném meg magamnak? Plusz semmi kedvem még felügyelni is, ahogy elvégzi. Látom  a könyvet, egyből eszembe jut a vizsga, és elnyomom a késztetést, hogy elhúzzam a szám. Már csak egy kell, mégse vagyok képes arra koncentrálni, sőt... szerintem a koncentráció már rég kiveszett belőlem.
Csodálom, hogy a festmények is abbahagyták duruzsolást, vagyis látszólag... azért látom, hogy némelyiknek mozog a szája, és esküszöm, nem fogok kiakadni ezen. Már második évem taposom itt, mégse vagyok képes feldolgozni ezeket az apróságokat, mint például a beszélő festmények, meg a manók a konyhában, vagy, hogy már azt se tudom, melyik együttes van most a slágerlisták élén. Utálom Serent, amiért nem hagyott modernizálódni, pedig lefogadom, nem került volna akkora nagy erőfeszítésébe megbuherálni a telóm.
Csodálom, hogy még látok, de büszke is vagyok magamra. Tényleg sok áldozatot kell hozni, ha az ember illúziómágia tanulásra adja a fejét, és mondhatni még sehol nem tartok. Viszont kitartásból jeles, mint mindig, mert abból az egy tulajdonságból sose szenvedtem hiányt.
- Nem kell fényezni, megúszod az ágytál takarítást- forgatom a szemem, majd a falnak dőlök, keresztbe fonva a karjaim a mellkasom előtt. Túl sok időt töltök Olivérrel - jelzem muszájból-, kezdem átvenni a tapló stílusát, bár nem mondhatni, hogy emiatt rosszul érzem magam.
- Csak a jelvény miatt, ha nem lett volna rajtam, tuti, én húztam volna a rövidebbet- vonom meg a vállam. Nem, akkor se húztam volna be a fülem farkam, sose tennék olyat, hisz még egy üres teremben sem mutatnám ki, ha félek, vagy pusztán gyenge vagyok.
- Oké, vágom én, hogy vizsgák, meg minden, de nem viszed túlzásba? Ilyenkor már csak a mazochisták tanulnak- biccentem oldalra a fejem, ahogy érdeklődve figyelem a srácot. Próbálok rájönni, ki lehet. Aztán a festményektől kapom meg a választ, mire megint rám jön a vigyoroghatnék.
- Nem mondod, hogy te vagy Felagund fia- kétkedve mérem végig... és leküzdöm  a kényszert, hogy elröhögjem magam. Na, nem a srácon, hanem a helyzeten.
- Hmm... lehet mégis megbüntetlek, az apád jól kicseszett velem- vágok töprengő képet, persze igyekszem tudtára adni, hogy csak húzom az agyát, nem áll szándékomban változtatni az elhatározásomon. Viszont tény, hogy nem én vagyok Humor Herold, így azon se lepődök meg, ha a háztársam nem vevő rá.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. szeptember 2. 01:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 2. 02:52 | Link

Ophelia deis. Cheesy

A büntetéseket, melyekről hallott már, végigvette fejben többször is, de valahogy nem tetszett neki egyik sem. Írt mostanában eleget, és állítólag a Varázstanin fog is még kedvére, mert Holló Albert most se szánta meg a végzősöket, de úgy érzi, most már lassan eléri azt a szintet, ami ahhoz kell, hogy bemenjen vizsgázni és ne bukjon meg. A gyakorlati büntetések, mint amit a kishölgyike is emleget mellette, pedig rémesen távol állnak tőle.
- Igazán hálás vagyok nagyvonalúságodért, drága prefektám.
Egy kicsit még meg is hajol, bár látszik, hogy nem az igazi a dolog. Távol áll tőle a színészkedés, vagy a hirtelen érzelmi változás. Ő stagnál. Nem épp a legjobb szinten, de már évek óta itt van. A közöny, az elszigetelődés, a lekezelés szintén. Régebben, amikor még gyermek volt, próbálgatta a szerepeket, kitapasztalta, hogy a környezetében élőket mi teszi boldoggá. Ez volt a legelfogadhatóbb, így a megfelelési kényszere is kielégült, úgy érezte sikert ért el. Nem is akármilyet, hiszen az elmúlt három évben remekül szuperált ez a stílus, csak most, a vizsgák alatt, meg amikor elkezdett készülni rájuk változott meg a dolog valahogy. Felkelt benne valamit, valami ismeretlen, új érzés.
- Ugyan, akkor innen megátkoztam volna. Szerintem fel se tűnt nekik, hogy itt vagyok.
Feleli színtelen hangon, de picit talán érezhető benne, hogy tényleg így gondolja. Most, hogy nem büntetik meg, már átkozódásról is beszél, olyan hétköznapian, mintha arról csevegnének, hogy ki melyik oldalról szokta elkezdeni a banánt. Nagyon hasonló súlyú témák.
- Edzened kéne, vagy önvédelmet tanulni, ha gondolod, én taníthatlak.
Erre legalább jó volt az az év, amit máshol töltött, kicsit kikupálódott, és az elmúlt években gyakorolta, így nem lett puhány, simán padlóra tudna küldeni egy nála magasabb, szélesebb embert is, de persze miért is akarna ilyet egy iskolában? Viszont egyszer még biztos jól jön. A könyvre pillant, amit nem sikerült időben eltennie, majd egy kicsit elhúzva a száját, egy apró vállvonással megadja a választ.
- Holnapután lesz a varázstani alapismeretek vizsgám, jól kéne szerepelnem.
A legtöbben azért akarnak jól szerepelni, hogy kövessék az álmaikat, de ő még nem jutott el arra a szintre, hogy kitalálja, ki is szeretne lenni. Neki kényelmes a jelenlegi élete. Főznek, mosnak rá, egészségügyi séta címen besétál reggel az iskolába, itt melegedik, firkál, eszik, hazasétál, otthon alszik, olvas. Nem rajong se kviddics csapatért, se zenekarért, se a muglik által kedvelt dolgokért. Nincs barátnője, aki nyafogva kérné számon, csak egy lány, akivel elszórakoznak, de semmi több, és nem is vágyik másra.
- Nevess nyugodtan, már nem bosszankodom a dolgon. Volt egy idő, amikor féltek tőlem, az vicces volt.
Mindenki tartott tőle, amikor kiderült, hogy Felagund professzor gyereke és nem mertek ellent mondani neki. Nos, az az idő tényleg szórakoztatta, és ha visszagondol, még most is szórakoztatja, elvégre tényleg, szinte látta a szemükben a félelmet. Bujkáló és tőle szokatlan mosollyal fordul a lány felé.
- Szerintem állj be a sorba, a fél iskola a kicseszettek közé tartozik. Veled mit tett?
Érdeklődik, leküzdve a mosolyt, amit a régi emlékek keltettek. Romlik a helyzet, már elkezdett nosztalgiázni is. Ezek a dolgok tőle szokatlanok.
- Milan vagyok, vagy Blaise, amelyik tetszik, azt használod. A szüleim itt se tudtak megegyezni.
Nem is érti sokszor, hogy mit keresnek egymás mellett, hogy miért jó nekik, ha veszekednek. Neki erre a pluszra pont nincs szüksége az életébe, még a végén kevésbé lenne kényelmesebb, mint most.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 2. 08:46 | Link

FelaFia Blaise Cheesy

A világért se vallanám be, hogy még egy hete se vagyok prefi, és vajmi keveset tudok a dolgomról. Láttam Lyráékat, mikor járőröztek, persze megbüntettek ám engem is, hisz egy rellonos semmilyen körülmények között nem kivételezne, ugye.  
A szemeim a srácra villannak, ha most gúnyolódni szeretne.... én azt neki nem ajánlom.
- Lehetsz is, de vigyázz, nehogy a végén meggondoljam magam- küldök felé egy bájos mosolyt. Oké, néha előjön a cseppnyi önbizalmam, és kimondottan hálás vagyok, hogy most is ez történt. Persze a bujkáló mosolyom jelzi, nem feltétlenül gondolom ezt komolyan, de a srác nem ismerhet annyira, hogy rájöjjön erre, bár ha van annyira jó emberismerő, mint Seren... na ne, azt inkább ne, utálom, mikor akaratomon kívül válok nyitott könyvvé.
Azt se hallgatom el, hogy csak a mütyür nem hagyta, hogy a falnak kenjenek, vagy hasonlók. Mondjuk, nem adtam volna könnyen magam, de egy idő után, tuti, saját magam fújtam volna visszavonulót. Az, hogy megőrizzem lényem azon részét, amivel ki is vagyok békülve, sokkal fontosabb annál, minthogy az erőm fitogtassam. Persze nőből vagyok, így dacból se szenvedek hiányt, ezért is szegem fel az állam.
- Ne gondold, hogy szükségem lett volna a segítségedre. Én nem várom a herceget  a lovával, és igencsak ki tudok akadni, ha valaki kényszert érez aziránt, hogy épp rajtam segítsen- a hangom komor, végtére is nem hazudok. Egy kezemen megtudom számolni, eddig hány embernek hagytam akárcsak azt, hogy hozzám érjen. Hát még, hogy segítsen. Nem szorulok én senkire, és inkább hagynám, hogy fellógassanak, mint azt, hogy valaki az én fenekem mentse.
- Az, hogy nem vesznek észre, nem feltétlenül rossz. Jobb lenne egy emberkoszorú kellős közepén mutogatni, mekkora menő vagy?- felvont szemöldökkel teszem fel a kérdést, mert a srác eddig nem tűnt hírnévhajhásznak, és erősen bízom benne, hogy ennyire senkit nem tudok félreismerni, mert akkor ott már komoly gondok lennének.
- Hmmm, okés, a krav magával itt úgyse érnék semmit, max. egy újabb tárgyalást varrnának a nyakamba, és tényleg pszichopatának könyvelnének el- húzom el a szám, nem szándékozom részletekbe bocsátkozni, ha a másikat érdekli, majd rákérdez, ha akar. A tanulás meg mára a védjegyemmé vált, bár a jegyeimen ez meg nem látszik. Naná, mert az illúziómágiáért se osztogatnak plusz pontokat, nem mintha annyira szeretnék az éltanulók közé kerülni.
- Végzős vagy? Na, az szívás... hát... csak sikerül, gondolom- vonom meg a vállam, én sose csinálok nagy ügyet a vizsgákból. Azzal is megvoltam elégedve, hogy Seren szinte úgy rugdosott át SVK-ból. Hála égnek, mára azért egy fokkal jobban megy a varázslás.
- És, mi leszel, ha nagy leszel?- kérdezek rá, csak úgy mellékesen. Tényleg érdekel, ilyenkor mivé szeretne válni valaki. Mondjuk Lyra egészen végzős koráig auror akart lenni, aztán számomra érthetetlen okok miatt, mégis tanár lett. Meg ereklye kutató.
- Hát, bocsi, de én azt a szintet még nem értem el... Sajnos nem vagy olyan rémisztő, hogy miattad rémálmaim legyenek- sóhajtok fel teátrálisan, mintha tényleg bánnám, hogy megint nem sikerült olyan hatást mutatnom, mint amit várnak tőlem. Én ezt már tökre megszoktam, kuriózum, mikor én úgy reagálok valamire, ahogy azt egy ember tenné, igen... selejtes vagyok, nem is kicsit, de hát ez van.
- Felvitt apacs dokihoz...- vonom meg a vállam. Oké, ezt talán még segítségnek is elmenne, a bökkenő csak az, hogy marhára figyelmen kívül hagyta az ellenkezésem, ezzel is megutáltatva magát velem. Azóta az óráján se voltam, és esküszöm, mihelyst lesz alkalmam le is adom.
- Nem bírom az orvosokat, azt meg még úgyse, ha olyasmire "kényszerítenek", amit nem akarok. Olyankor hajlamos elborulni az agyam, ami ellen naponta küzdök...- osztom meg vele, miért volt az nekem akkora trauma, bár félő, így se fogja érteni, de ez így is van jól.
- Hmmm Blaise. Azért... gondolom egy élmény velük élni- kuncogok halkan, el nem tudom képzelni, milyen Fela otthon, ha olyan csupa szív ember, mint akinek itt mutatja magát, komolyan elkezdem sajnálni szegény srácot.
- Ophelia, bocsi, csak egy nevem van, és a választási lehetőség abban merül ki, hogy hívsz-e így, vagy nem- tőlem szokatlan mód mosolygok rá. Na, nem az a szokatlan, hogy mosolygok, hanem az, hogy abban semmi gúny, még csak ahhoz hasonló vonás sem bújik meg. Na, ez számít ritkaságnak.
- De azért nem lehetnek olyan rossz szülők... gondolom. Fogalmam sincs milyen, ha valakinek családja van- vonom meg a vállam közömbösen. Pedig ködösen emlékszem, hogy nekem is volt... valamikor, de ezt az emléket elnyomja a lép, ahogy látom, anyámat megölik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 5. 04:59 | Link

Ophelia, akinek jó neve van. Cheesy

- Vigyázok, hiszen jól jön az embernek, ha vannak szövetségesei.
Barátja úgy sincs, sosem kereste mások társaságát, pedig lehet, hogy célszerű lett volna. Talán egy kicsit nyitottabb lett volna a világra, és nem egy ablakban gubbasztana, hanem valakivel szórakozna éppen. Mondjuk a dolog pozitívuma, hogy így legalább megismerhette a lányt, akivel talán ezek után még jóban is lesz.
- Szerencsére, mivel nem vagyok az a szőke herceg típus, és ami azt illeti, lehet, rossz néven vennék, ha az éjszaka közepén patadobogással verném fel az összes festményt, akik elkezdenek hangosan szidni és kiabálni, ami miatt mindenki más is felkel, és tarthatunk vizsgaidőszakban pizsi partit. Mondjuk ez nem is rossz ötlet, viszont lócitromot nem takarítok.
Elég kényes úrfi ő ahhoz, hogy nekiálljon takarítónőt játszani egy ló után, ez sajnos ki van zárva. Majd elkap néhány Navinést, ők megcsinálják, mert olyan kis rávehetőek. A Legendás Lények Gondozása órán is mindig velük csináltatja meg az alja munkát, a nehezebb házi feladatait pedig rendszert Andine-nal vagy a húgával íratja meg.
- Meg aztán hiányzik belőlem az a mértéktelenül sok nyálasság gén, ami miatt úgy bomlanak a mai lányok. Mondjuk nem is hiányzik, képes vagyok hisztéria és nyafogás hallgatása nélkül is korrekt üzletet kötni, korrekt partnerekkel, és ez így egyelőre kifizetődő dolog.
A házasság, család, vagy akárcsak egy komoly kapcsolat nem szerepel a szótárába. Úgy érzi, ha lenne egy tartósabb kapcsolata, ami tényleg kapcsolatnak mondható, az csak hátráltatná őt, ha mondjuk egyik napról a másikra más tervek és életvitel szerint szeretne élni. Az ő rellonossága ebben nyilvánul meg, hiszen éles eszével, és mindkét fél számára nyerő ajánlattal ő is csak nyerni tud.
- Nem segítettem volna azonnal, hogy aztán dicsfényben tündököljek, csak nem bírom ezt az erőszakos, Jani a gáton fajtát. Mondjuk úgy, hogy nem akartam, hogy a kelleténél több időt pazarolj rá, és segítettem volna, hogy gyorsabban padlóra kerüljön.
Azon, amit a lány mond, egy pillanatig elgondolkozik, hiszen van igazságalapja a dolognak, nem is kevés. Végül egy bólintással igazat ad neki.
- Ez mondjuk igaz. Bár akkor legalább könnyebben lehetne átkozni, mivel elég közel állnának, bár hozzám inkább, ha már Felagund fia vagyok a mérgezés passzolna. Azért jobb lenne nem teljesen észrevétlennek lenni, bár te is rám találtál, hála a csoportosulásnak, akik nem indultak időben az ágyukba.
Mondjuk nem is bánja különösebben, nem olyan vészes ez a lány, és végre jött valaki, aki elhallgattatta azt a nagyokost. A srácról néha Hóborc a Roxfort kastély szelleme jut eszébe. Csak egyszer találkozott vele, amikor az apja át akarta íratni, mert keményebb nevelést akart neki, de ez az egyetlen találkozás is épp elég volt ahhoz, hogy a dobálózó szellem az emlékeibe vésődjön. Fáj, ha valakit könyvekkel dobálnak meg.
- Újabb tárgyalást? Mennyi volt eddig?
Fordul érdeklődve a lány felé, mert azt nem nézte ki belőle, hogy bármilyenen is lett volna, de azt sem, hogy esetleg túlozna, így feltételezi, hogy tényleg részt vett már és a jelek szerint nem is egy alkalommal.
- Végzős.
Kimondani is rossz, és bár nem látszik rajta, de ilyenkor tényleg összeszűkül a gyomra, csakúgy, mint a következő kérdésnél, vagyis mi lesz, ha nagy lesz. Hát ez szuper kérdés. Ő naponta hatszor legalább felteszi magának.
- Jó kérdés. Ha rám nézel, te mit gondolnál, mit tanulok?
Eddig senki se segített neki a kérdést megválaszolni, pedig tükörbe ő is szokott nézni. Agyalni is szokott előtte, de nem lett okosabb. Ő egy elkényelmesedett srácot lát, akinek a legnagyobb problémája, hogy a tanárok furcsálják, hogy milyen szép, nőies a kézírása, ami nem is csoda, hiszen lányok készítik el a feladatait.  
- Pedig nagyon igyekszem. Lehet tanárnak kéne mennem, és akkor már az itteni éveimben, mint gyakornok szivathatom a diákokat, rémhírek terjednének el és mindenki rosszat álmodna, aki járt az órámon.
Más lehet, hogy lelkesedéssel adná elő az ötletet, de nála, hiába próbálkozik, érezhető, hogy valami hiányzik. A lelkesedése hanyatlott az elmúlt néhány hétben, a vizsgák pedig végképp kivették az észből. Oké, már a háromból megvan kettő, és már csak a varázstani hiányzik, amit holnapután, sőt lassan holnap lesz, és igazából amennyit tanult, biztos, hogy a végén nem fog egy falnak dőlve zokogni valamelyik mosdó sarkában.
- Ez már önmagában is ijesztő. Mármint, nekem még nem volt szerencsém hozzá, de láttam az évnyitón, meg ha itt eszek, akkor is látni szoktam, és néha rám néz, olyan furán, mintha a lelkemre pályázna.
Ez előző dokit jobban csípte, főleg mert jó lábai voltak, és mert nő volt, olyan határozott és ironikus stílussal. Most viszont, ha a gyengélkedőre kerül, nem valószínű, hogy Uff nagyfőnök combjával lesz elfoglalva.
- Egyszer gyere el, szerintem elég egy nap, és megérted. Tudod vannak azok az élethelyzetek, amikor beugrik hozzátok valaki, és akkor anyukád irritálóan cuki. Na az enyém mindig ilyen, viszont amikor gáz van, akkor a rellonosokat megszégyenítően tud nézni és viselkedni, merev és hideg lesz. Az apám olyan, mint itt. Inkább a diákja vagyok. A húgommal elvagyok, talán azért, mert nem vérszerinti rokonom. Ő is rellonos, bár inkább eridonosnak mondanám, amolyan pozitív jelenség.
Örül, hogy a lány a Blaise-t választotta. Neki is kedvesebb, a Milannal néha hadilábon áll. Ezt viszont a világért se mondaná el senkinek, van most épp elég feszült pillanat az életében.
- Nekem tetszik. Ophelia. Jól cseng, és illik is hozzád.
Arra, hogy nem rossz szülők csak bólint. Ezzel nem vitatkozhat, hiszen mindent megadtak nekik, és felneveltek egy olyan gyereket is, akihez semmilyen rokoni kapcsolat se fűzi őket.
- Egyik helyzet sem könnyű. Mondjuk az itteni helyzetről eddig csak jókat hallottam, mármint, hogy a zöldeken belül igyekeznek viszonylag családias légkört megteremteni. De ha családra vágysz, várlak szeretettel nálunk. Szoba van, furcsa szülők vannak, kaja van, kert is van, meg állatok, és ha éppen nincs otthon senki, rendezhetünk bulit.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 5. 12:23 | Link

Blaise, aki lassan zavarba hoz Rolleyes Cheesy

- Szövetséges?- vonom fel a szemöldököm, hisz erről eddig nem volt szó. Épp csak nem akarom megbüntetni, mert nincs kedvem az utána járó macerához. Persze ez nem feltétlenül az ő hibája, nehezen építek ki kapcsolatokat, az igazat megvallva, nem tudom, eddig hogy sikerült.
- Arra akadnak majdnem önként jelentkezők- kacsintok rá, elvégre, ha egyszer én feladatba adom, azt nekik meg kell tenni, ha nem akarnak sok pontot megvonni maguktól. Hmmm, jobb, ha rá is írom a képzeletbeli listámra, mai egyre csak nő. Én se szívesen takarítanék, és amilyen vagyok, gyanítom előbb átkoznám meg a prefektát, és behódolnék a pontlevonásnak, de hát.. egy félig-meddig rellonostól nem lehet mást várni, főleg, ha jócskán rendelkezik agresszív hajlamokkal.
- Hát így nem tudom, mit kezdhetnék veled... nyálas gének nélkül...- rázom meg a fejem, még csettintek is a nyelvemmel, aztán csak elmosolyodok. Még csak az hiányozna, hogy valaki ódákat írjon, meg mi egymás. Az ilyen pasikat meghagyom a Navinésekenek, azok úgyis napi huszonnégyben őket várják, én meg szívesen fogadom a normális pasikat, akik tényleg azok.
Kíváncsian fürkészem a másik arcát, hasonló felfogásunk, már ami a kapcsolatokat illeti, így nem tudom, merjek-e hinni neki. Nem lenne újdonság, ha kamuzna, a háztársak többsége megteszi, csak hogy imponáljon.
Én nem hogy a tartós kapcsolatnak, semmilyen kapcsolatnak nem vagyok híve, egyszerűen nekem nem megy, nem akarok bárkihez kötődni akár csak minimálisan is. Amit megtanultam az az, hogy csak magamra számíthatok, és ha valaki egy kicsit fontosabb is lesz, az tuti jól hátba fog szúrni, mint Lyra, aki elméletileg a barátnőm, mégse láttam már vagy hónapok óta. Vagy, mint Noel, aki mindig eltűnik, ilyen emberekhez nem akarok ragaszkodni, ha az elkerülhetetlen, akkor legalább egy biztos pont legyen, akire számíthatok, ha szükségem van rá, de úgy tűnik, túl sokat kérek.
- Ez esetben kösz... én se, bár általában az ilyeneket ott hagyom, nem érnek annyit, hogy bármennyit is foglalkozzak velük- vonok vállat, miközben a falnak dőlök, mert az úgy mégis csak kényelmesebb. Persze időnként körbenézek, mert mondjuk nem tenne jót a kezdetleges prefektusi pályámnak, ha rajta kapna, épp egy szabályszegővel cseverészek, de mivel ez a veszély jelenleg nem áll fent, így nagy ívben tojok rá.
- Ha nem akarsz észrevétlen lenni, tegyél róla, hidd el, még egy diák se halt bele abba, hogy odament valakihez- osztom meg vele a tényt. Roppant egyszerű, nem kéne a sült galambot várni, hanem igenis odamenni valakihez, ahogy én is ezt tettem, és nagy ritkán teszem is. Sajnos vagyok annyira szerencsétlen, hogy sokan viszont hozzám jönnek, és még csak nem is érdekli őket, mennyire nincs kedvem hozzájuk. Egyedül a háztársaim bírom elviselni, meg egy-két tanárt.
- Egy, de az se volt egy leányálom- mosolyodok el halványan. Senkinek nem kívánom, hogy abban a padban üljön, amelyikben én, mert.... az kész, mai a zárt ajtók mögött megy. Írhatnék róla egy cikket az Edictumba is akár, de jobb szeretném elfeledni, ahogy az azelőtti korszakot is, csakhogy... fene nehéz lezárni magamban.
- Nem tűnsz végzősnek- vonom fel a szemöldököm, ahogy alaposan végigmérem Blaiset. Tényleg nem egy tipikus végzős, legalább is, nem olyan, amilyet én láttam. Semmi engem imádjatok, vagy épp mindjárt elhúzok, csókoljátok meg a talpam, kisugárzás. Ha végzős is, akkor tuti, nem rellonos.
- Nemtom'. Így elsőre, minisztériumi aktakukac- vonok vállat, mert ez még kézenfekvő is lenne neki, nem valami megerőltető meló, viszont ritka unalmas.
Az ő ötletére felnevetek, tényleg, talán hangosabban is a kelleténél.
- Nem hiszem, hogy az a pálya megfelelő lenne, hacsak nem kaparsz össze némi taplóságot, vagy ridegséget- amit persze nem szeretnék, mert én azt hiszem kezdem bírni, így, ahogy most van. Persze tudom, elkerülhetetlen, hogy az emberek ne változzanak, pedig olykor annyira jó lenne, nekem se kéne tartanom attól, hogy olyan pszichopata leszek, mint a férfi, aki nevelt.
- Chaske igazából jó fej... csak fura. Az ember azt hinné, esténként csirkét áldoz rituálisan egy kelta Istennek, pedig csak olyan, mint a rellonosok többsége- vonok vállat, mióta találkoztam vele a sikátorban, az én véleményem is változott, és ennek őszintén örülök. Most már... fogalmazzunk úgy, hogy nem feltétlenül kell kényszeríteni, hogy a Gyengélkedőre menjek.
- Ohh igen, ismerős. A nagybátyám, aki nevelt, folyton ezt csinálta, én volta  a kedvenc unokahúga, aztán mikor csukódott az ajtó, nos...- tűröm fel a felsőm úját, ahol igaz már csak alig láthatóan, de nem egy heg virít. És ez csak a kezem.
- Életem legszebb évei voltak- a hangomból csak úgy csöpög a szarkazmus. Hogy miért mutattam én ezt meg egy idegennek, na az egy nagyon jó kérdés, talán, hogy Blaise is észrevegye, rejlik bennünk némi közös.
- Nekem a férfin kívül senkim nincs. na jó, ott van Vanda a szellemtan tanár, ő az unokanővérem, de érted.. az nem ugyanaz. Az anyámat öt éves koromban a szemem láttára ölték meg, az apám lepasszolt hozzá, most meg kb. Wickler az "apám". De már csak egy év, és végre szabad leszek- sóhajtok fel, megkönnyebbülten, ahogy elkezdek kibámulni az ablakon. Mióta az eszem tudom, csak erre vágyom, hogy saját magam rendelkezhessek a saját életem felett. Nem kell beszámolnom senkinek, nem kell engedélyekért kuncsorognom, hogy kimehessek a kastélyból... arany életem lesz.
- Köszi, bár nem tudom, a szüleimnek honnan jött, de én is szeretem- kezdem el a karkötőm birizgálni. Furcsa, hogy nem érzem hülyén magam, sőt még csak kifutni se akarok a világból. Oké, tuti, hogy a fáradtság teszi ezt velem.
- A buli jól hangzik, de nem hiszem, hogy kéne nekem egy család. Tudod, jobb egyedül... alig várom, hogy betöltsem a tizenhetet, és én dönthessem el, mi a jó nekem- azért megeresztek felé egy hálás mosolyt, mert ilyesmit nem sokan ajánlottak még fel, és ezt azért értékelem.
Megkordul a gyomrom, eszembe juttatva, hogy ma még nem is ettem, így némi hezitálás után, kihívóan mosolygok Blaisre.
- Mondd csak Fela fia, szegtél szabályt az elmúlt öt évben?- mert nekem feltett szándékom lerángatni a Falatozóba, minek kulcsa épp nálam van. Arvid amúgy is oltári főnök, nem rág be, ha épp ott szeretnék kajálni, esetleg társasággal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 5. 14:37 | Link

Ophelia, a kis kacér tündér  Kiss

- De ők csupán önkéntesek. Engem ez nem vonz, nem akarom, hogy könnyen menjen. Egy kapcsolat, legyen az bármilyen jellegű, akkor az igazi, ha van benne kihívás. Különben az egész nem ér semmit.
Tény, hogy sosem szerette a könnyű megoldásokat, ha a lány egyből igent mondott volna, úgy fele annyira se lenne érdekes, mint így.
- Mondjuk reklamálhatsz a szüleimnél és itathatsz velem amortenciát. Attól biztos, hogy feltámad bennem valami, csak vigyázz az adagolással.
Halálosan komolyan mondja, de a végére azért ő is mosolyog már. Hát igen, ez sajna kimaradt, de ő inkább örül ennek, mint bánkódik. Nem szeretne tényleg olyan nyálas és szépfiús lenni, aki többet tölt a tükör előtt, mint a barátnője, és a legkisebb hajszálelállástól is falnak megy.
- Na, de lásd bennem a próbálkozást. Orchidessis.
Szeretett pálcáját előretartva hagyja, hogy az utolsó virágsziromig minden kirobbanjon belőle. Most először próbálta ki ezt a varázslatot és valószínűleg nem is ekkora nagy mennyiségnek kellett volna kijönnie, de hát a próbálkozást is értékelni kell.
- Holnap felnyalathatod valakivel a padlót, ha úgy tartja kedved. Adtam volna mást, de nincs nálam tű, amiből max virágcsokrot tudok, és igazából több a tapló varázsige, mint a kedves, így nem nagyon válogathatok.
Elég hülye megoldás mondjuk ez a varázslóktól, rendesen megajándékozni se tudja egy férfi a nőt, ha éppen arra támad kedve, mert vagy virágeső, vagy virágcsokor, vagy színezés, vagy madarak. Elég fantáziátlan megoldások. Lehet, valami kísérleti bűbájozónak kellene mennie, aki mondjuk gyűrűt, nyakláncot, meg ilyen női izéket idéz meg varázsigével.
- Ez igaz, de ezek a leggyávábbak, simán hátba átkoznak, aztán előadják magukat, hogy mekkora királyok, és mindenki csodálni kezdi őket valamiért, ami nem is úgy történt, ahogy előadják, hiszen ha megtörtént, hogy mondjuk leátkozom Wicklert, akkor császár leszek, mert az lesz a lényeg, nem az, hogy épp a másik oldalára fordult, mert aludt közben. Sokan buknak a hamis dicsőségre.
Ő még a házi feladataiért kapott dicséreteket se veszi fel, elvégre sok köze nincs hozzájuk, mivel a lányok írják meg neki, ő csak jószerével átolvassa őket, nehogy egyszer megtréfálják és illetlenségeket vagy szerelmi vallomást írjanak a feladat helyett, mert hát jó nő ez a Dobrai Vanda, de nem kell a plusz pletyka.
- Az is számít, hogy idejöttél hozzám?
Igen, ezt komolyan kérdezi, mert az emberi kapcsolatokban való kezdeményezése nem éppen fejlett, az egyetlen hosszabb ismeretségét is a lány kezdeményezte, nem ő, így nem is nagyon tudja, hogyan kell az ilyesmit. Különben is, mi van, ha elküldik? Ő ilyesmit nem akar megélni.
- Elhiszem neked. Én nem is tudom mit tennék, valószínűleg megszöknék, átváltoztatnám a fejem és új életet kezdenék, új névvel.
Ezt pedig komolyan is gondolja. Az apja már a gyanú során kitérne a hitéből és elküldené melegebb éghajlatra, illetve az sem kizárt, hogy meg is büntetné, és ezekre nem vágyik az iskola rémétől.
- Tudom, olyan fiatalos, üde és kisfiúsan jóképű vagyok, hogy simán letagadhatok öt évet.
A végére még egy műkuncogást is megereszt, meg pillarebegtetést is. Ez a viselkedés még szokatlanabb tőle, mint az eddigiek, de most már kezd egy kicsit feloldódni. Nem is olyan rossz dolog ez a barátkozás, már ha ők éppen azt csinálják most.
- Aktakukac? Aucs. Azt hiszem, akkor inkább elvándorlok mégiscsak, mindenféle büntetés és vádlottá kinevezés előtt. Nem hittem, hogy ennyire rossz a helyzet. Talán ha frizurát váltok, meg megjelenést.
Beletúr a hajába, miközben másik kezével kicsit meglazítja a nyakkendőjét. Hát most vizsgaidőszakban leterhelt, kissé igénytelen diák kinézetét kelti, de ezt is kész elfogadni, ha nem aktakukacozzák le.
- Tapló vagyok és rideg.
Igen, ez a mondat azok után, hogy gyakorlatilag virágágyon lépkednek, és pillákat rebegtet meg kuncog, majd pont hihető. Köhint is egyet és kicsit kihúzza magát. Na de kérem, nem illik ezt. Ez a mókázás eléggé eltér tőle.  
- Azért megnézném, ahogy egy derűs szombat reggel kiülne a rétre és mindenféle sámándobok kíséretében csirkét áldozna, majd a vérükkel jeleket festene az elhaladó kisdiákok homlokára.
Az tuti, hogy több hely lenne a folyosókon utána, mert a szülők, amint megtudják, hogy gyermekük szombat reggel csirkevéres homlokkal ír nekik segélykérő levelet rohannának, hogy elvigyék innen őket máshova, kerül, amibe kerül.
- Az ilyet nem lenne szabad hagyni, hogy vígan élje az életét.
Ilyen komolyan talán még semmit sem mondott ki. A lány csuklóját megfogva, finoman végigsimít a hegeken. Sok mindent lenyel a gyomra, de ilyenkor egyszerűen felkel az alvó szörny, ez a védelmező típus, amit az anyjától örökölt, és amit az apja szadizmusra hajlamos jelleme folyton elnyom, de most csak egy ember van itt, meg egy tucat portré, akik majd jól elpletykálhatják, hogy vannak érzései. Na bumm, most ez pont nem izgatja.
- Ő inkább az a nagyapa típus.
Érti a lényeget, de valami komolytalanabbat is hozzá kell tennie. Nehezen veszi rá magát, hogy elengedje a lány kezét, most szíve szerint azonnal indulna, hogy minden egyes heget háromszor adjon vissza a férfinak.
- Azóta nem is keresett? Mármint az apád.
Azt már morbid lenne hozzátenni, hogy akkor ő látja a thesztrálokat, ezt inkább egy jó nagy gombóccal visszaküldi érzéketlen felének, mert ez nem olyan kellemes téma. Ő, bár nem áll olyan közel az anyjához, mégis összetörne ha nem lenne, nem hogy ott a szeme előtt öljék meg.
- Én is így vagyok vele, igaz én tizennyolc vagyok, szóval már a muglik világában is nagykorú, ha a vizsgáim is meglesznek, igazából elmehetek akármerre, csak azt nem pénzelik, diákmunkát meg sosem vállaltam, nem éreztem igényét.
Igazából, ha akarná, a húgától simán kérhetne és tudja, hogy adna is, alig egy év alatt csinos kis vagyon örököse lett, amióta kiderült, hogy nem is akármilyen család sarja. A családja egyike a nagy ősi mágusfamíliáknak, így aztán van ott pénz dögivel.
- Te, rájöttem. Ha betöltöd a tizenhetet, megpattanhatunk együtt innen. Egyikünket se köt ide semmi, de együtt nem is olyan gázos az ismeretlen. Addig meg van időd megkedvelni csodálatos személyemet.
Kicsit ki is húzza magát, hát lehet ennek ellenállni?
- Most fog porba hullani az egész imázsom, de nem, de az ádáz, és nem kicsit imponáló mosolyod mögött úgy érzem, ilyen szándék rejtőzik. Mire készülsz?
Bár talán mindegy is, jelenleg mindenbe benne van, ami nem kapcsolódik a zsebében lapuló tintás könyvhöz.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Reviczky Kornél
INAKTÍV


the big bad wolf
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
Írta: 2013. szeptember 5. 23:02 | Link

Ashley

Fogalma sem volt róla, hogy a lányban miféle érzések játszódnak le, miközben ő megpróbált nagyon rendes gyerek lenni. Talán épp az volt a baj, hogy nagyon rendes volt, túl jól játszotta a szerepét. Ha tudná, hogy fél óra alatt szerzett magának egy kéretlen imádót, azonmód valami otrombaságot tenne, csak azért, hogy a kislányt eltántorítsa az érzéseitől. Hiszen Ashley sem tudja, mivel áll szemben. Kornél egy borzalmas ember, még borzalmasabb személyiséggel megáldva, de ezt ő is pontosan tudja magáról, csak épp most jól viselkedik, igyekszik egy pici lány kedvére tenni, ami sikerült is neki.
-Ez nem a te dolgod pici lány, akkor sem mondanám el, ha megpróbálnál rá kényszeríteni.
Villant rá mosolyt és igyekszik inkább másfelé terelni a szót. Esze ágában sincs egy olyan kislánnyal beszélgetni a sebeiről aki alig nőt ki a földből, meg úgy senkivel sincs, ez az ő titka, amit csak kevesekkel oszt meg és a kis törpe nincs köztük.
-Igen, bizonyára csak csaltam.
Felsóhajt. Tudta, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de ekkora drámára azért nem számított. Sóhajtva kel fel, nem foglalkozva azzal mennyire elmacskásodott a lába a térdeléstől és a kislány után megy. Mégsem hagyhatja csak így szó nélkül itt. Valójában ez is megfordul a fejében és majdnem annyiban is hagyja a dolgot de a józan esze és a pici dohos szíve is arra ösztönzi, hogy cselekedjen  valami jót. Rövid keresés után rá is talál a kislányra, aki ott guggol egy lovagi páncél mögött.
-Most mégis mit csinálsz?
Összevonja a szemöldökét, miközben lepillant rá, majd hirtelen a dereka után kap és fél kézzel, könnyedén a vállára emeli a csöppséget, ellenkezést nem tűrve. Lehet, hogy sikítani és kapálózni fog a kis törpe, de ez őt egyáltalán nem gátolja meg semmiben.
-Most szépen visszaviszlek a körletedbe, nem fogom hagyni, hogy itt kuksolj.
Öles léptekkel indul el az Eridon irányába, szerencséje van, mert pontosan tudja, merre kell menni, hosszú lábainak hála pedig, gyorsan megszabadulhat a kislánytól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 6. 21:49 | Link

Blaise, az édes  Kiss

- Hmm ebben van valami- bár én még mindig jobb szeretem, ha semmilyen kapcsolatom nincs. Ezt persze már csak magamban teszem hozzá, mert attól függetlenül, hogy kerülöm az ilyen alkalmakat, még nem riadok vissza tőlük. Épp ezért se szeretném, ha Blaise nemes egyszerűséggel lelépne.
- Inkább megyek, és panaszkodok apádnak, hisz annyira megértő tud lenni- forgatom a szemem mosolyogva. Oké, tény, ha lenne "Utáljuk együtt Felát" klub, annak vélhetőleg oszlopos tagja lennék. Pedig általában jól kijövök a tanárokkal... általában.
Vigyorogva nézem a virágesőt, amit nekem produkáltak. Jó, poén, de még senki nem csinált nekem ilyet.
- Ohh, mennyire nagylelkű, kedves és önfeláldozó vagy- még teátrálisan a nyakába is borulok. Aztán csak elnevetem magam, hisz már látom magam előtt a következő cikket.
- És csak mert nő vagyok, muszáj rajonganom a virágokért, ékszerekért és a többi? Jobban szokta értékelni, ha megírják a leckéim- vigyorgok rá, megmutatva, én nem vagyok hasonló a nagy átlaghoz. Főleg mióta nem hagyom, hogy ékszerekkel vegyenek meg... egy időben lehetett, most már nem.
- Engem nem érdekel... nem szoktam foglalkozni azzal, mit mondanak rólam a hátam mögött, ha az hülye el kezdené terjeszteni, hogy márpedig ő nagyon elbánt velem, hát tegye, akik véleményére adok, azok úgyis tudják, az nem olyan egyszerű- vonok vállat mosolyogva. Sose adtam az idegenek véleményére, bennem nincs meg a késztetés, hogy elfogadtassam magam a néppel, felőlem azt csinálnak, amit akarnak. Ha annyira unalmas az életük, hogy csak a pletykák generálása villanyozza fel őket, hát érezzék jól magukat.
- Nekem mindenképp, nem szoktam csak úgy odasétálni másokhoz. Lehet, hogy most a fáradtság teszi ezt, vagy az, hogy feltett szándékom volt kitakaríttatni veled a bagolyházat, de ez akkor is egy kivételes eset- mosolygok rá halványan. Én még csak meg se várom, vagyis sokszor, hogy valaki odajöjjön hozzám. Mihelyst meglátom, erre készül, lelépek. Nem tudom kezelni az embereket, a rellonosokat még csak-csak, ők elviselhetőek, de más házak... elég visszagondolnom a Navinében töltött időre... azóta se vagyok ugyanaz az ember.
- Én általában felvágok vele- jelentem ki fapofával, aztán mégis megeresztek egy mosolyt, hogy lássa, csak poénkodok. Mondjuk nem is szoktam mostanság ezen agyalni, megtörtént, ez van. Hülye voltam, viszont Wickler kihúzott a csávából, így nincs min rágódni, na meg... történtek utána rosszabb dolgok is.
- Ahogy mondod, na meg szerény- nevetek a szemem forgatva. Annak ellenére, hogy lenne épp sok más dolgom, mégse akaródzok magára hagyni Blaiset, jó társaság, meg vicces, így egyszerűen nem is értem, miért választja inkább a "remete" életet.
- Csak így elsőre jött le. Belőlem se nézik ki, hogy auror leszek, pedig az leszek, és nem mellesleg, így is tetszel, na akarj már változtatni magadon semmit- hazudnék, ha azt mondanám, fel is fogom a szavakat, amik elhagyják a szám, mert akkor vélhetőleg nem hagynák el. Úgy van, nem szokásom dicsérgetni, se bájos mosolyokat megereszteni... asszem' tényleg vissza kéne néznem Chaskehoz, mert komoly problémák vannak velem.
- Én aranyos és tündéri- forgatom a szemem vigyorogva, mert annyira igaz rám ez, mint Blaisere a felsoroltak, de mit lehet tenni? Vagyis, én semmit nem akarok tenni ez ellen, és érzem, ez lesz a vesztem.
- A röhejes táncot kihagytad, pedig az a lényeg- nevetem el magam, mert nem egyszer látszódott már a jelenet a fejemben, és tényleg poén volt. Szegény doki, pedig ő igazán nem tehet róla, hogy ezt hozza ki az emberből, vagyis pardon diákból.
- Ugyan... már vége, bár ki kellett löknöm a csukott ablakon - amiért mellesleg a tárgyalásom is volt, mert mugli területen varázsoltam-, de megérte... azóta nem láttam. És hidd el, vannak ennél rosszabb dolgok is- én már csak tudom, bár akkoriban én se hittem volna, aztán mégis elég volt egy nyaklánc ahhoz, hogy bebizonyítsa, amit Gregory tett semmi ahhoz képest, mait egy eltökélt varázsló tud. A kezem meg is rándul, húznám is el egyből, ahogy hozzáér, aztán csak leküzdöm a kényszert.
- Bocsi, berögződés, nehezen viselem, ha hozzámérnek- mosolyodok el félszegen, mert szeretném, ha tudná, nem ellene irányul, ez csak az egyik defektem, amiből még van jó pár.
- Inkább egy shoppingmániás nagyi- szállok be én is, aztán gyorsan körbenézek, nehogy megjelenjen Vanda, mert ezért kapnék egy taslit. Oké, nem... mi kölcsönösen szoktuk húzni egymás agyát, talán pont emiatt szeretem.
- Nem, de őszintén, nem is izgat. Egyszer akartam megtalálni, hogy a fejéhez vágjam, mekkora szemét, de aztán... nem találtam, és hagytam az egészet. És ez így van jól, nincs szükségem senkire- vonok vállat kifejezéstelenül. Nem tudom, miért hajtogatják mások kényszeresen, mennyire rossz egyedül. Nem, nem az, én imádom, hogy nem figyelik minden egyes lépésem, hogy nem kérnek számon, hogy nem lógnak a nyakamban...
- Pedig melózni nem gáz, én is szoktam, lent a Falatozóban, és annak ellenére, hogy eleinte levert a víz, tök buli, pedig nekem sincs arra szükségem, hogy dolgozzak- újságolom neki tök lelkesen, hogy nem gáz a meló, legalább is az enyém nem, plusz jobb a kaja, mint itt fent, a hülye manók nekem mindig elsózzák, tuti, szándékosan, pedig naiv mód azt hittem, sikerült békét kötnünk.
- Ez nem is rossz ötlet, bejárhatnánk a világot. Megkedvelni meg nem lesz nehéz-   kacsintok rá jó kedvűen, mert felvillanyoz a gondolat, hogy egyszer le tudok lépni innen, eddig ebbe nem mertem belegondolni, Blaise-el meg tuti buli lesz az egész.
- Pontosan, húzzunk le a faluba kajálni. Itt nem szeretnek a manók, és mindig elcseszik valamivel, a Falatozó kulcsa meg épp nálam, na?- kérdezek rá, őszintén reménykedve abba, hogy belemegy, és végre elmondhatom, megrontottam egy ötödévest.
- Szóval imponál a mosolyom?- szegezem rá az ezer wattos vigyorom, nem szoktak ilyet csak úgy kijelenteni.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. szeptember 6. 21:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2013. szeptember 15. 19:17 | Link

Ophelia kisebb, mint három

- Aham, megértő.
Magában még a szemeit is megforgatja erre. Emlékszik mennyit szenvedett, mire rávette magát, hogy a jövőjéről beszélgetésbe elegyedjen az apjával, és hogy annak milyen "csodás" végkimenetele lett. Határozottan megértő jellem.
- Ez a minimum.
Akár színészi játéka csúcsa, akár nem, ez az ölelés szegény fiút nagyon meglepi. Nem szokott ő lányokkal ölelkezni, és valljuk be, ez az érzés egy zárkózott, magába forduló fiúnak kétszer olyan jól esik, ha nem háromszor, mint egy srácnak, aki jelen van a közösségben és akad mindenféle barátja.
- Nem feltétlenül kell, de ez nálatok kódolva van, ahogy elnéztem a családtagjaimat. Ők is odáig vannak ezekért. Mondjuk, a húgom a vágott virágot nem értékeli különösebben. Szóval a leckék. Hm. Milyen embert szeretnél a célra? Az enyémeket egy okos eridonos írja, de tudok szerezni levitást is, ha a tökéletesre hajtasz.
Igen nagylelkűen nyilatkozik más emberek szabadidejéről, de most valahogy a lány kiváltja belőle ezt a viselkedést. Maga se érti, hogy pontosan mi is történik. Ilyet még nem nagyon értek el nála, pláne nem ilyen kevés ismeretség után.
- Fogjuk a fáradtságra, ez egy kicsit jobban tetszik, mint a bagolyház, igaz nem jártam még ott.
Egyszer azt mondták neki, hogy túl koszos és büdös, és ő nem szereti a koszos és büdös dolgokat. Kicsit elkényelmesedett úrifiú benyomását keltheti és ha valaki ezt közölné is vele, nem akadna ki és nem tagadná hevesen. Ez egy olyan vélemény, melyet még ő is el tud fogadni. Igen, tényleg nem híve az undorító dolgoknak, kicsit talán túl steril körülmények között nőtt fel.
- Bár az is lehet, hogy a személyes varázsom segített a dolgon.
Kihívó mosolyt küld a lány felé, és még egy kacsintást is megenged. Igen, ő, Milan Blaise Felagund kacsintani is tud, és ezt egy lányra teszi, egy lányra, akit csak most ismert meg, de aki már most belopta magát a szívébe. Érdekes eset. Utána kell járnia, hogy ki is ez a lány. Lehet, hogy vélavér van benne, és az bódítja. Az pedig nem lenne szerencsés, szeretne önmagáért megbízni a lányba és nem azért, mert ezt sugalmazza neki valami furcsa plusz erő.
- Szóval auror?
Felkelve a lány mellől jó alaposan végigméri jobbról is, balról is, majd, mint bölcs öregek az állát simogatva hümmög párat, de ahelyett, hogy mondana bármit is, csak közelebb lép, és közel hajolva a lányhoz mélyen belenéz a szemébe.
- Szóval tetszem?
Nem, még csak véletlenül se növeli a távolságot, az a kb öt centi, ami közöttük van, teljesen jó. A kérdés közben felvonja a szemöldökét, és ravasz mosolyra húzza a száját.
- Ezt nem árt tudni.
Na jó, most már illik kicsit hátrébb menni, a végén tényleg elterjed itt a pletyka, hogy titkos találkáik vannak, sőt, valami olyan is, ami miatt az apja a fejét veheti. Nem elég neki, amiért morcos rá, mert nem tudja mi lesz, csak annyit, hogy az nem akar lenni, amit a szülei találtak ki neki. Nem akarja azt is megkockáztatni, hogy a kezdeti enyhülés után minden felboruljon, és ne csak morcosak legyenek rá, hanem egyenesen el is küldjék a háztól. Tiszteli a szüleit, de ezt simán kinézi belőlük. Oké, az anyjából nem, de az apjából simán.
- Uff…mármint uhh… igen. Lehet, ha háromszor kimondom a nevét, megjelenik. Nem kockáztatok. Szóval a csukott ablakon. Azt hiszem akkor inkább állva maradok. Nem szeretnék kockáztatni. Holnapután vizsgázom, és akár szilánkosra töröm magam, akár nem, akkor is meg kell írnom, és jobb épen.
Egészen megfeledkezett már a vizsgáról, de most, hogy felidézi se rándul annyira görcsbe a gyomra. Végül is, majd ráér akkor parázni, amikor megjelenik Holló Albert, és megnyitja a záróvizsgát.
- Én se szeretem különösebben.
Lehet ez csak azért van, mert nem is nagyon szoktak hozzáérni. Az ő családja inkább egymás mellett él, apró védőfallal elválasztva, mint egymást ölelgetve. Talán ezért is nem érti az egymást faló párokat, és talán ezért nem érzi ennek hiányát sem.
- Azért gondolom egyedül se jó lenni. Nem kell sok ember, csak pár, akik körülveszik az embert. Szinten tartják vagy mi.
Mondja ő, aki világ életében egyedül volt. Komolyan nem tud olyan ember mondani, aki huzamosabb ideig vele volt. A melóra nem mond semmit, de jót mosolyog a lány lelkességén. Lehet neki is ezt kéne, hiszen határozottan úgy hangzik, mint valami szocializálódó forma. Nem ártana kicsit több időt töltenie emberek között. Talán a mestertanonci éveire felköltözik a kastélyba.
- Oké, benne vagyok. Közben megbeszélhetjük a haditervünket is a távozásra, meg a világ bejárására.
Igaz, hogy ez így nem annyira sportszerű, de az is igaz, hogy nem lenne képes úgy nekivágni, hogy nincs tartaléka, amit felélhet, ha valami rosszul sülne el, és nem akarja, hogy ilyen esetben a szüleihez kelljen visszakuncsorognia magát.
- Ne bízd el magad, majd a nap végén megmondom.
Ha a lány is leszáll, elkapja a kezét, és közelebb húzva magához elindul le vele a faluba. Kulcsokkal ugyan, de betörnek egy üzletbe. Ez azért jó móka lesz.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. szeptember 19. 13:32 | Link

Rufus;;


Lucus alig várja már, hogy másodikos nagylány lehessen, igen, eljött ez az idő, már tudja is, hogy évfolyamot lépett, mert sikerültek a vizsgái, nagyon boldogon és mosolygós arccal mászik ki ágyacskájából, majd mély levegőt véve rohan a szekrénye felé. Abszolút a reggeli sport híve, ámbár nem úgy, mint mások, sokat van késésben, ezért rohan állandóan, meg ha feldobott, akkor is, csak akkor tud talán megülni a popsiján mikor rajzol, akkor elmerül, pihen, és minden szép meg jó. Kinyitja a hatalmas, kétajtós szekrényt, majd valahonnan a legmélyéről előtúr egy szép rózsaszín, fehér virágos felsőt, meg hozzá egy nacit. Nem hiszi, hogy annyira hideg lehet a kastélyban, de azért egy kapucnis felsőt is visz magával.  
Összekapja a rajzolós cuccait, de ma a fuvolája is nála van, lehet, később gyakorol rajta, egyébként meg ma úgy is a cél a felfedezés, arra gondolt, rajzol magának egy térképet, amit a Nyugati-szárnyból indít, ezért is vezet arra a bizonyos folyosóra az útja. Eleinte a csend fogadja, apró pisszegéseket hall csak, mióta itt van, itt még nem járt, meglepő, de az első éve az annyira ijesztőnek tűnt neki a nagyok között, hogy inkább nem bóklászott, de már másodikos lesz, ideje a sarkára állnia.  
Ahogy egyre inkább szeli a távot megfigyel egy-egy portrét, az egyiken éppen olyan falugyűlés szerűség látható, annyira nézi, nézi, hogy majdnem szívbajt kap, mikor az egyik alak kitekint rá, hatalmas vigyorral.
- Mit nézel kislány, nem láttál még farmert kiöltözve? – Visszariad, és ahogy hátralép, egy idős hölgy portréja alá, aki láthatóan igen gazdag, ráadásul süt róla a gőgösség is. Nagyokat pislog rá, majd az átkiált a szemben lévő freskónak.
- Ez a kislány magánál fessebbeket lát csak, nézett ma már tükörbe?
Alig bírja hallgatni karjait a füléhez kapva ér a folyosó közepére, ahol picit halkabbak a festmények, mintha várnának valamire, vagy valakire, akit ismét megijeszthetnek. Picit ijesztő, kicsit fél, egy hangyányit menekülne… Megpróbálja megemberelni magát, és ahhoz az eszközéhez fordulni, amivel le tud embereket nyűgözni, előveszi a fuvoláját, összerakja, majd egy-két bemelegítő hang után játszani kezd, amit egyelőre úgy tűnik a portrék is tetszéssel fogadnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 21. 16:22 | Link

Fräulein Rohr

A konyhába indult, de valahogy itt kötött ki. A vicc az egészben az, hogy fogalma sincs, hogyan. Talán csak túlságosan elgondolkodott és nem jó helyen fordult volna be? Meglehet. Végül is ő csak tette egyik lábát a másik után szépen a folyosó padlójára. Nemrégiben már nem a legkellemesebb módon kitapasztalta, hogy teniszcipőben rohanáshoz nem a legmegfelelőbb ez a talaj, ugyanis egy félresikerült megállási kísérlet eredményeként beleszaladt egy angyal öklébe és napokig gyönyörű a kék és zöld különböző árnyalataiban pompázott az orra meg a homloka a szeme között. Mostanra már ennek a találkozásnak csak az emlékeiben van nyoma, de egy újabbat elkerülne, így sétál. Pontosabban sétálna, ha nem zökkentené ki eddigi gondolatmenetéből az az éktelen ricsaj, ami megcsapja a fülét. Körbenéz meglepetten, majd behunyja a szemét, kinyitja, de nincs itt semmi változás. Ennyire mélyen aludna? Mert hogy ez nem a konyha, az biztos. Vagy lecsapták volna? Esetleg tudtán kívül beszívott? Ha ez utóbbi ilyen állapotot eredményez, akkor a továbbiakban biztos, hogy messzire elkerüli még a gondolatát is annak, hogy valaha is kipróbáljon bármilyen hallucinációt okozó füstölni valót.
- Eltévedtél, hős lovag? Ha Csipkerózsikát keresnéd, ő nincs itt, de én se bánnám, ha visszahoznál a... hjaj... - ezzel látszólag ájultan omlik vissza karszékébe egy termetes dáma, szempillái alól reménykedve ki-kipislogva, hogy hátha meghallgatásra találnak szavai. Pechjére, nem különösebben, csak egy kérdő nézést érdemel ki, mert Axel épp azt se érti, hogy került ide, nem azt, hogy mit csacsog a parókás hölgyemény magas, szinte fülsértő hangján ebben az egyébként is nagy hangzavarban.
- Elnézést, én csak a konyhába indultam.- szólal meg, de még ő maga is alig hallja a hangját. Több se kell viszont a nőszemélynek, a kérdőn felhúzott szemöldök nem nyerhette meg a tetszését, felpattan és máris visítva mutogat a fiúra.
- El akart csábítani a szemtelenje. Hallják? Megbámult... - sápítozik, mire a szemközti kötögető nagymama megáll a szemek szaporításával, szemüvege fölött csúnyán pillant a sivalkodó festmény-hősnőre.
- Hallgass már el, Cristine. Mindenki ismeri az erkölcseidet, nem kell itt műsort rendezni. Különben is, félrecsúszott a parókád. Na ez egy ideig lefoglalja, amilyen hiú. Lionel, maga meg hallgattassa már el azt a kutyát, mert a végén még meg találom mérgezni. - kiabál át a szomszéd képhez is, ha már abbahagyta a kötést egy pillanatra, ahol éppen kutya nyüszít. És ez még csak egy töredéke az egésznek, ami itt zajlik. Egy pillanatig még a száját is tátva felejti ez a meglepődött szőke herceg-alapanyag a körülötte zajló történésektől, de egyre zavaróbb lesz a zaj. Fülére szorítja a kezét és elkezd kihátrálni a folyosóról. Biztos van a dolognak vicces oldala is, ha kijut innen, csak megleli, de pillanatnyilag egy füldugó kellene, vagy valami hasonló, mert ez a káosz itt már sok a jóból hirtelen.
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. október 21. 16:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. október 27. 17:31 | Link

Axl Rose


Ma nem kivételesen kenyérre kenhető hangulatban ébredt a kedves kis hölgy. Mindenkit körbecsókolgatott, akivel csak ez idáig találkozott, reggelit készített az eridon konyhájában, s random módra bekopogott vele egy szobába, hogy meglepje az ottani lakókat, majd befonta egy elsős lányka haját. Játszott valamelyik háztársának békájával, a szobatársai ágyán apró meglepetéseket hagyott, a kastélyt körbejárva minden képlakót üdvözölt és mindegyikhez volt egy-két kedves szava. Most pedig pálcáját maga előtt tartva virágesőt idéz minden egyes folyosón, mert az olyan szép. Ráadásként már reggel tündérnek öltözött, merthogy az mennyire vicces, és a mai szerepköréhez pont illik. Egyszerűen érzi a belső késztetést, hogy az összes kastélybelivel jót tegyen.
-Orchidessis! – fordul be a következő folyosóra táncikálva, pálcáját lengetve. A virágfüggönyön át egyből megpillant egy szőke buksit - te jó ég, kiszökött! -, amit természetesen nem tud beazonosítani. De ha egyszer szőke, akkor biztosan nem lehet más, mint az ő legeslegjobb pajtása, hiszen más szöszi fiúcska nem is létezik a földön. Legalábbis Leonie számára.
-Keeiiiith! – túlüvöltve a festményeket hajítja el majdnem pálcáját, és a tolató úriember mögött terem pár pillanaton belül, hogy rávesse magát, és a hátára csimpaszkodjon, mint egy kis majom. Amolyan levakarhatatlan módon: a lábait átkulcsolja a dereka körül, a kezeit pedig az úriember nyaka körül.
-Te leszel a lovaaam! Gyííí! – ez a viselkedés egészen érthető volna a részéről, ha tényleg Keith lenne az áldozata, merthogy kettejük között egészen elterjedt az ilyesfajta megnyilvánulás. Sőt, ennél sokkal furább szokásaik is akadnak a repertoárban.
-Irány a végtelen! – visít nevetve a srác fülébe, bár ki tudja meddig, mert az is lehet, hogy a hátára érkező váratlan súlytöbblettel sikerült leterítenie őt. Vagy Axl egy jól irányzott, egyszerű mozdulattal kiveri nyolc fogát, hogy ugyan ne barátkozzon már ennyire feltűnően, ha nem muszáj. Elvégre a nagy rellonosok így szokták elintézni az ügyeiket, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 2. 11:59 | Link

Tavasztündér

Úgy keveredett ide, hogy észre sem vette, hol van, amíg fel nem rázta az a nagy zsivaj, ami itt van, és mintha még ez nem lett volna elég, pont egy képnek kell belekötnie. A jó csak annyi az egészben, hogy így kevés az esélye, hogy esetleg rátámadnak ráadásnak, mégis első dolga menekülőre fogni és megpróbál kihátrálni a folyosóról, talán megússza ép bőrrel. Már majdnem ki is ér, amikor először is virágesőbe sikerül gabalyodnia, aztán meg kiderül, hogy korai volt azt hinni, hogy megléphet csak úgy innen. Még arra sem marad ideje, hogy feleszméljen a képek okozta sokkból és rájöjjön, honnan szakadt a nyakába ennyi virág, valaki túlkiabálja a festményeket. Ehhez kell ám tüdő, talán más körülmények között meg is tapsolná a teljesítményt, de most nem az a helyzet áll fenn. Megállni is alig tud a lábán, olyan hirtelen ugrik a hátára valaki, kisebb szívritmuszavart okozva a felbukkanásával is, az jóval lassabban jut el az agyáig, hogy a nyakában lógó hölgyemény úgy gondolja, lónak tekinti őt és menjenek világgá, legalábbis valami ilyesmit szűr le belőle. Na itt álljon már meg a menet. Lehámozza a leányzót magáról pillanatok alatt, és már mondana is valami nagyon szépet, hogy legközelebb jobb lenne megnézni, kinek ugrik a nyakába, de aztán mégse mond semmit. Csak pislog meglepetten az előtte álló lányra, aki tündérnek van öltözve, vagy az is lehet, hogy tényleg az? Ez a folyosó valami elképesztő, lehet, hogy ő is az egymást túlharsogni akaró portrék valamelyikéről szökött? Megvakarja zavartan a tarkóját, és kérdőn pislog a lányra.
- Biztos, hogy nem kevertél össze valakivel? - érdeklődik, mert nagy a gyanúja, hogy igen, és addig is, amíg választ kap, körbejárja a lányt, sőt meg is bökdösi ujja hegyével a vállát, hogy bizony nem illúzió-e vagy valami hasonló. A végére már inkább kíváncsi, nem mintha nagyon morcos lett volna korábban, inkább csak értetlenül bámult az eseményekre. Megáll a lány előtt, ha megkerülte, és állát tenyerében megtámasztva végigpislog rajta.
- Te mindig így ismerkedsz? Lónak azért még sose néztek... de ha már egy tündért kaptam a nyakamba virágesőstől, merre is van az a végtelen? - és eddig bírta vigyorgás nélkül, meg lehet nyugodni, ő nem az a fajta rellonos, aki fogakat ver ki, vagy legalábbis nem sűrűn. Egyébként meg a kíváncsisága még nem jelenti azt, hogy teljesen elnyerte vöröske az érdeklődését, főleg nem a bizalmát, de egyelőre jó szórakozásnak ígérkezik kicsit a társaságát élvezni. Majd kiderül az is, hogy igaza van-e.  
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. november 3. 09:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. november 11. 00:24 | Link

Majdnem az, akire gondoltam

Micsoda masszív úriemberre talált itt a folyosó kellős közepén! Mintha Isildur monumentális szobrának a nyakába vetődött volna, olyan biztosan áll a helyén Axel. Annyi az apró, alig észrevehető különbség, hogy ez a fiúcska tud beszélni, ráadásul a hangja roppant zavarba ejtő módon cseppet sem hasonlít kedvenc Keith barátjáéra. Ebből kifolyólag egy fokkal hamarabb elengedi újdonsült szőke paciját, és hagyja magát lefejteni a hátáról, hogy aztán meglepetten pislogjon rá.
-Őőőő… - kezd bele értelemmel teli mondandójába, és olyan okos fejet vág hozzá, mint egy kviddicsvilágbajnok a cirokseprűhöz. – Még nem tudom biztosan. Elég furán viselkedsz, szóval akár lehetnél Keith is - mondja ő, aki az imént tündérruhástul vetette magát egy ismeretlen nyakába. Most meg alig bírja visszafogni a nevetését, mert annyira vicces, ahogy Axe körbejárja, és úgy böködi, mint valami másik bolygóról érkezett zöld szörnyet. Vagyis inkább pirosat.
-Lehet, hogy csak álcázod magad, hogy jól megviccelj vele – mondja összehúzott szemöldökkel, miközben ő is elkezdi visszaböködni a fiúcskát. Egy facebook-társadalomban még érvényesülni is tudnának ezekkel a megnyilvánulásokkal. Csakhogy az ő kezében pálca van, ami a művelet közben vészesen szikrázni kezd. A végén még akaratlanul kiüti valamivel a szösszencs srácot, ami meglehetősen ingoványos talajt adna egy kezdődő barátságnak.
-Nem mindig – vonogatja meg derűsen a vállát. – Olykor ráküldöm a vérnyulamat a diákokra, aztán hogy hősként tűnhessek fel, megmentem őket, és akkor utána nagyon szeretnek. De most Trillian aludt, úgyhogy inkább jótündéreset játszom – vihogva beletűzi pálcáját a hajába, izgatottan közelebb lép friss pajtásához, és egyből megmarkolja a csuklóját.
-Neked kéne tudnod, hol a végtelen! A te feladatod lenne, hogy elvigyél oda! – némi rosszallás kihallatszik a hangjából, mert ezek szerint ma sem fog eljutni oda, ahol már a vakond sem túr.
-De ha nem ismered az utat, nekem az is megfelel, ha felveszel a nyakadba, magunkra terítünk egy pokrócot, és óriásosat játszunk! - tapsikolva lábujjhegyre áll, és már-már elkezd felmászni szerencsétlen gyerkőcön, mígnem hirtelen meggondolja magát.
-Jaaa, igaz is, emlékeztess, ma én vagyok a jótündér, szóóóóval - előhúzza pálcáját, és lendületes, széles mozdulattal suhint vele egyet.
-Kívánj valamit! - észre sem veszi, hogy egészen véletlenül megpörkölt egy képkeretet nagy izgalmában. Pedig a kép lakója magából kikelve ordít, hogy most azonnal elmegy az igazgatóhoz, és óriási büntetést fognak mindketten kapni... kínos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. november 16. 19:42 | Link

Prefektus kisasszony
Esti órák

A tenni akarás vágya csillapíthatatlanul fokozódik a fiú bensőjében, aki a körletében fel- s alá mászkálva igyekszik lenyugtatni magát. Valami egészen újra vágyik, valami frenetikus élményre, ami az egekbe dobja adrenalinszintjét. Miután percekig köröz a szobában, úgy dönt magára kapja bőrdzsekijét, és felmegy a kastély földszintjére, hogy megfenyegesse az egyik utálatos festményt. Pálcáját zsebre sem teszi, jobb kezében tartja mozdulat készen, hogyha kell azonnal használni tudja. Nincs nála más, a bicska ládája mélyén pihen, így kizárt, hogy azzal tépje fel a rémült festmények vásznát. A folyosók kihaltak, hétvégén a diákok általában kimozdulnak, este pedig már vagy visszaérnek ilyenkorra, vagy még odakint, esetleg lent a faluban csatangolnak. Így szinte teljesen egyedül lehet a sötétedő, homályos folyosórengetegben. Csípős idő járja át a falakat, Noel lehelete itt-ott megmutatja magát, és ha világos volna, látszódnának elszíneződött körmei is. Gyors léptekkel halad, a harsogókat akarja, ha tehetné egyszerre gyújtaná fel az összeset, és boldog vigyorral nézné, ahogy visítozva porrá égnek. Nem érti, hogyan tudnak egyes diákok csevegni velük, megkérdezni hogy vannak, hogy telt a napjuk, mit gondolnak egy-egy személyről. Vannak, akik magánéletüket is elsírják egy kedvenc megfestett alakjuknak, az pedig tanácsokkal látja el a fecsegő diákot. A rellonost rázza a hideg még a gondolatától is annak, hogy bármit is megosszon egy vászonalakkal. Mégis, hogy telhet egy tintapacának a napja?
A portrék hangos kiabálását messziről hallja, mire gyorsít tempóján, szinte már-már fut, és ha van is diák körülötte, az izgalomtól azt észre sem veszi.
Az iskola legnépesebb festett része egy pillanatra sem halkul Noel megjelenésére, akinek némi undor ül ki sápadt arcára, és hunyorítania kell az érthetetlen ordibálások közepette.
- Komolyan, mint a zsibvásár... - mondja hangosan, a folyosó közepére sétálva, és onnan figyelve a festményrengeteget. - Mit csináljak veletek, hm? Égessek, színezzek, locsoljak? Ötletek, hölgyeim és uraim? Szívesen meghallgatom a személyes kívánságokat is!
Nem tudja, hogy hallják-e őt, de az biztos, hogy nem jön visszajelzés egyik keretből sem, így az egyik közeleső, nagyalakú festménylakóhoz odasétál, és pálcáját a képhez emelve, fejét oldalra biccenti.
- Mit szeretnél, mit csináljak veled? - kérdezi halkan az öregasszonytól, aki egy egyszerűnek megfestett farmon ül, és mintha tejet iszogatna éppen. - Wasser!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. november 21. 19:50 | Link

Rosszalkodó;;


Járőrözni jönni tudni kell!
Mostanában sok olyan dolgot csinál, amire kifejezetten megkérték, hogy ne tegye. Semmi rossz nem húzódik mögötte, mégis elég különös, hogy csak-csak és egyre többször fejjel megy a falnak. Persze nem mintha nem vallana rá, de azért nem az a makacskodó típus. Igazából lát mögötte valami élvezeteset, valami érdekli és utána akar járni. A homályosuló tájat fürkészi, miközben egyre romló fényviszonyok kezdenek el uralkodni a folyosókon. A jelvénye nincs rajta, a zsebében pihen. Nem szeret vele riogatni, meg éppen kviddicseztek ma, és még nem volt ideje feltűzni. ennek köszönhető egyrészt az is, hogy ütője is nála van még, pár aprósággal együtt. A másik része a dolognak, hogy életében először fut neki egy teljesen egyes egyedüli járőrözésnek, amiből bármi kisülhet. Nem fog ütővel senkire se támadni, de amilyen pici, talán így ijesztőbb. Ilyenkor kicsit úgy érzi, hogy az a bizonyos ördög megint készül kibújni belőle, és már alig bírja elnyomni magában. Az oldalán libegő táskába csúsztatja az ütőt, az asztrológia könyv mellé, aztán maga előtt összekulcsolja a kezeit és kissé ugrándozva indul meg, miközben végig az ablakokon kifelé bámul. Valami vonzza afelé, hogy kimenjen, de nem-nem, neki azt nem szabad.
Valami olyasmit gondol ki inkább, hogy azokat a vele múltkor csúnyán beszélő portrékat tudja le először, hogy ne kelljen velük sokat találkoznia. Eleve nagyon csodálkozik, hogy még sosem hagyták őket jól helyben. Hatalmas nagy szájuk van, azzal karatéznak. Borzalmasak. Az emberek idegein táncolnak, arról nem beszélve, hogy a sértéseik mögött még nem is valami szépek. Persze van kivétel, de az igen ritka. Egyébként is még a folyosórész közvetlen közelébe se ér, de már a nagyhangú eszmecserét kell hallgatnia. A homlokára csap, majd megcsóválja a fejét. Komolyan gondolta ő ezt? Borzalmasak tudnak lenni, rajtuk még Luca kedvessége, vagy éppen ennek ellentéte se segít. Viszont arra nem számított, amit még a fülével hall. Mintha valaki visszabeszélne nekik, arról nem beszélve, hogyan és milyen tervekkel. Nem mintha nem érdemelnék meg, sőt, mai azt illeti, ha most szépen sarkon fordulna és hagyná, hogy megalázzák őket, azzal segítene a legtöbbet, de ugye érték, meg szabályszegés, már ha tényleg az folyik ott, amire gondol. Egész határozott léptekkel libeg előre, még körvonalazódik előtte egy fiú, akiről meg meri állapítani, hogy ha esetleg idősebb is nála, nem sokkal, bár nem igazán gondolná. Éppen akkor emeli fel végigmérő tekintetét a képre, mikor azt már nagyban áztatják.
- Mit csinálsz?
Az a higgadtság, nyugodtság és inkább kíváncsiság, mint kérdőre vonás bujkál a hangjában, ami egy normális beszélgetéskezdeményezésnél. Nagy barna szemeit rászegezi, de az érdeklődés megcsillanásánál többet azokban sem mutat. Egyelőre nem lép közbe, persze, ez nem jelenti azt, hogy később sem fog.
- Ezt nem szabadna ám! Te is ennyire szeretnél vizes lenni?
Kekeckedik kicsit, nem mintha tudná, kivel beszél, de nem is nagyon zavartatja magát ezen a téren. Közelebb is lépdel, de előtte még a táskáját leteszi a fal mellé, amiért az egyik portré be is szólna éppen, de ahogy ránéz, letesz róla. Tán fél, hogy Luca is ezt tenné vele? Nem, esze ágában sincs, de nem fog rögtön a jelvényével villogni, ráadásul, ha jól sejti még nem is minden portré tud róla, szóval ők se csacsoghatnak. Talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Axel S. Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 22. 19:14 | Link

Vörös veszedelem.

A fiúcska csak majdnem száznyolcvan centi magas és időben is kinőtte kicsit azt a kort, amikor még megy a kicsinyítő képző, ráadásul meg annyira nem is masszív, mint valami szobor, mert a hirtelen lendülettől meginog ő is, még szerencse, hogy valami csoda folytán sikerült úgy előre lépnie bal lábbal, hogy nem esett hasra, hátán a lánnyal, mert annak az lett volna a vége, hogy odalapítják. Elég lett volna neki mára a képekkel való találkozás is, de úgy tűnik, Fortuna nem így gondolja. Megfordul, megnézni ki támadta meg, aztán elképed a látványon. Elsőre el sem tudja dönteni, hogy a tavasztündér valamelyik képről szabadult-e ide, vagy simán csak elnézte az úti célt, netán vicces kedvű diák. A feltételezésre szinte azonnal megrázza a fejét.
- Tudomásom szerint ez kizárt. Axel vagyok egyébként. Na és te? - kérdezi, miközben körbejárja a lányt, meg is bökdösi, csak úgy a miheztartás végett, aztán megáll ismét előtte. Pislog azért egy sort kérdőn megemelt szemöldökkel arra a szikrázó pálcára, szerencsére hamar eltűnik a képből, majd elismerően hümmög a vérnyúlra.
- Aztaaa, erre még nem is gondoltam. Nálam a procedúra simán egy egérrel működik. - vigyorodik el a végére. Na jó, azért nem szokta arra használni Izét, hogy az embereket ijesztgesse, de néha megesik, hogy megijednek tőle, főleg, ha kiszabadul a szobából. Mindjárt megmarkolják a csuklóját, lepislog, aztán vissza a lányra és megvonja a vállát.
- Én még térképpel a kezemben is képes vagyok eltévedni, de induljunk el egyenesen előre, aztán meglátjuk hol kötünk ki. - jelenti ki határozottan, de újabb meglepetés éri. Az óriásos se hangzik rosszul, csak közben a nyakába igyekeznek felmászni, aztán meg mégse, csak pislog szegény, hogy akkor most mi is van vagy lesz pontosan.
- Azt hittem, tavasztündér... és kívánjak... ööhh... szerintem tűnjünk el innen, de nagyon gyorsan, vagy tényleg baj lesz. - pislog hátra a háborgó képre, aki két szidó szó között az okozott kárt igyekszik felmérni. Ennyit a kívánságról, megragadja a lány csuklóját, aztán már húzza is legalább a sarokig.
- Ezek a képek mindig ennyire idegesítőek? - érdeklődik a sarkon túl, ahova már csak a zsivaj hallatszik el, és közben megvakarja a tarkóját, miután elengedte a lány csuklóját és nekidől a falnak.
- Na szóval akkor mi is lesz ma, Vöröske? Végtelent nézünk, óriást játszunk... bár lehet, inkább troll lenne... vagy mondjuk kezdetnek megteszi egy konyhalátogatás is? Még nem tökéletes a forrócsokim, de ha neked megy, javíthatsz rajta. - reménykedik benne, hogy a harmadik verzió lesz programra a nyerő, mert mégse akarna minden áron az igazgató előtt kötni ki, ha nem muszáj.  
Utoljára módosította:Axel S. Sjölander, 2013. november 22. 19:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. november 24. 20:38 | Link

Aximaxi

Oké, lehet, hogy sámlira kéne állnia kishölgyünknek ahhoz, hogy meglapogathassa Axe fejét, de azért az álla még csak alig pelyhedzik, ha egyáltalán… végül is ebből az alsó szögből pont rálátása van a srác nem létező szakállára, úgyhogy kicsit még lábujjhegyre is áll, hogy megvizslassa azt. Mert ha az álmodó kíváncsi erre az infóra, egyértelműen Leonie is az, hiszen oly’ nagy köztünk az egyetértés.
-Neked nő már a szakállad úgy, mint a mikulásnak? – érdeklődik abszolút nem témába vágóan, bár lényegében azzal sincs tisztában, mi is az a bizonyos téma, amit követnie kéne. Jah, pardon! Minő udvariatlanság a részéről, egyfolytában elfelejt bemutatkozni.
-Én Leonie vagyok. Meg Linnéa is – vigyorodik el, miközben pálcás kezével elkapja újdonsült barátocskája mancsát, és jól megrázza üdvözlésképpen, majd összehúzza szemöldökét.
-Az egerek nem is rémisztőek. A vakondok sokkal inkább! Jött már veled szembe vakond az utcán? Hidd el, biztosan megijednél tőle! – Állapítja meg aggodalmas arccal, s még körbe is néz, hátha valahonnét les rá egy olyan bestia. A vérnyomása is rögtön a magasba ugrik, mikor Axel elkezdi pedzegetni, hogy el kéne tűnniük innen nagyon gyorsan. Ajjaj, csak nem máris túr a vakond? Nagyon nem is kell rángatni, megy ő magától is, csak a sarkon túl hajlandó megállni.
-Most mi lesz? Most mi lesz? Meglátott? Meg fog enni bennünket? Nézd meg! Nenene, inkább menjünk, amíg lehet! – igen, ő még mindig arról a fenevadról beszél. S kívülről kész komédiának tűnhet, hogy ide-oda próbálja meg tuszkolni a nála jóval nagyobb fiúcskát. Csodálatos huzavona ez  a részükről.
-Majd inkább én megnézem! – jelenti ki határozottan, s lép is kettőt, hogy benézzen a folyosóra, de egy kéz megállítja.
-Ne is próbálj meg visszatartani! Kemény vagyok, majd én! – aztán ahogy lepillant, észreveszi, hogy tulajdonképpen most már ő maga markolássza a másik csuklóját, s nem fordítva. Axel meg sem próbálta megfékezni? Hupsz. Ez kínos.
-Hol iiiis… most mii? – miről van akkor szó? Próbálja visszavenni a fonalat, amit alig fél másodperc alatt vesztett el valahol félúton. Zavarodottan tekint a falnak támaszkodó úriemberre.
-Az én bátyám ám magasabb még nálad is – csúszik ki a száján a megállapítás, ami megint csak sehogy nem illik ide.
-Én szeretem ezeket a képeket, velük mindig lehet beszélgetni – vihogva megvonja a vállát, majd elkezd ugrálni és tapsikolni. Messze áll tőle a konyhaművészet, de egy forrócsokit csak tudna csnálni. Illetve… ott vannak azok a kedves manócskák, akik minden bizonnyal el fognak alélni a boldogságtól, ha segíthetnek nekik elkészíteni a világ legfinomabb forrócsokiját.
-Akkor menjünk gyorsan a konyhába, mert igazad van! Ha játszani akarunk, előbb energiát kell gyűjtenünk! – nyilván neki semmi szüksége nem volna rá, de azért na. Lelkesedve pattog össze-vissza, és már indul is a konyha irányába. Remélhetőleg rellonossal a nyomában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2013. november 25. 13:53 | Link

Prefektus kisasszony

Fénypontja a napnak, hogy egyedül semmit sem csinálhat ebben az amúgy hatalmas kastélyban. Valakinek valahogy éppen mindig akad arra dolga, amerre ő kószál, és ha szeretne sem tudna elbújni sehol sem. Talán még a rellon körlet a legkihaltabb az összes helyiség közül, és ha magányra vágyik, oda kell visszahúzódnia, mert a folyosókon mindig akad egy-egy navinés, aki már attól örömmámorban fürdik, hogy házuk jelképére, az egyszarvúra gondol. Nos, éppen a boldogságmámoros sárgáktól óvakodik, nem szívesen futna össze eggyel, s ha mégis így hozná az élet, angolosan távozna. Ittléte óta háztársain kívül a levitásokkal érti meg magát, az eridonos és navinés személyekkel viszont egyáltalán nincs összhangban, de még köszönőviszonyban sem.
A festmények fenyegetése, s az egyik vénasszony locsolása közben érkezik egy ártatlanul hangzó kérdés Noel jobbjáról. A hang szépen csengő, a lány dallamos beszédéhez szépen alkalmazkodó, amire a rellonos pálcáját a festményhez szegezve, érdeklődve figyel fel.
- Fenyítek - feleli őszinte nyugodtsággal, és könnyed pillantásával néz végig a korabeli barnán, aki nyugodtságából ítélve akár még háztársa is lehetne. Esetleg egy újabb levitás ismeretség, ki tudja. - Nem szeretem, hogy úton útfélen ott vannak, megszólítanak, a napomról kérdeznek, vagy az érzelmi életemet kántálják egymás között. Ugye, te banya! - fordul vissza mérgesen az elázott, és kétségbeesett asszonysághoz, aki mostanra már messze jár, keretét ahogy tudta, elhagyta. - Nos, mint látod nem ápolok velük mély barátságot.
Laza, jókedvű vigyort villant a mellette ácsorgó lányra, majd leereszti pálcáját, és felfülel az észrevehetően elhalkult portrékra. Talán nem szeretnének úgy járni, mint ez a szerencsétlen asszony.
- Vizes?
Gyors, velős, s rövid kérdésében benne van minden ötlet, és elképzelés, amit belőle a lány kérdése kivált. Lepereg előtte, ahogy bőrig áztatják egymást, majd vicces átkokat szórnak a másikra ebben az amúgy is hisztérikus teremben.
- Ha szeretnéd, vizes leszek, de akkor te sem úszod meg szárazon - mosolyog huncutul, szemei csak úgy csillognak az izgalmasnak ígérkező párbaj gondolatára. Nem tud még túl sok bűbájt, s átkot, de egy-kettőt már igen jól tud alkalmazni nemcsak elméletben, de a valóságban is.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. november 25. 13:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. november 29. 14:27 | Link

Rosszalkodó;;


Az a tapasztalata eddig, hogy az itteni diákok élen járnak a rosszalkodásban. Ehhez nem kell feltétlenül házakba sorolni őket – jó, a rellon biztosan magas veri a többieket-, hiszen van elég bajkeverő mindenhol azért, és ez legtöbbször több mint kéne. Ezért van szükség a prefektusokra is, az alap kötelezettségeken kívül. Mert az, hogy segíteni kell az újakat, ez igazából mindenki feladata, meg mindenki szeretné is, hogy új barátai legyenek, beilleszkedjenek azok – Luca felfogás bekapcsol-, szóval ezt a részét kicsit érdekesnek tartja a prefektusok kötelezettségének. Ennek alapvetőnek kéne lenni, lehet csak ő túl empatikus ehhez – biztos, hogy az-, ezért érzi így. Mindenesetre a fenntartásait félreteszi, kötelességeinek pedig eleget téve, nagy unszolások árán, de végre egyedül, járőrözni jött! Még új az az érzés, amit ez okoz neki, nem is igazán tudja mihez hasonlítani. Mindenesetre boldog és izgatott is egyszerre, amellett a furaság mellett. A Nyugati-szárny földszintjén kevergett, mikor a portrés rész felé indult meg, ahol a fiút látta meg éppen nagy cselekvése közepette. Nem akar ijesztő lenni, meg felfedni se magát, bízik benne, hogy talán a jelvényvillogtatás nélkül is jut valamire, bár az első kérdésére kapott válasz nem éppen kielégítő számára.
- Fenyítesz? Nem gondolod, hogy ez a kastélyban nem csak rájuk igaz? Egyébként meg, nem lehet, hogy te vagy túl sokat nyilvános helyen?
Nem, biztosan nem, sőt, miért tenné? Nem kötekedik Luca! Ő nem olyan, szelíd navinés bárányka, akinek már egy ideje mintha hiányozna egy vagy két kereke, mert iszonyatosan felvágták mostanság a nyelvét. Lehet, a közeg teszi, vagy ennyire nem tudja elnyomni magában a kisördögöt? Igazából ő mindig megmondta, hogy nem rossz kislány, csak mókázni szeret, a baj meg abból indul, mint tudjuk. Meg egyébként is, nem keresi ő a rosszat, rátalál az magától is sajnos, vagy nem sajnos. Ami pedig az úriembert illeti, igen, ez feltűnt Lucicának is, hogy nem éppen a legszorosabb baráti kötelék van közöttük, senki nem is kérte ilyenre, de azért ez túlzás. Biztos benne, hogy a szabályszegő se élvezné túlságosan, ha falhoz szorítva kényszerítenék dolgokra, közben locsolgatnák, vagy pirítanák őt –kinek, melyik szimpatikusabb-, úgy mint most szegény banyát, aki az áldozata lett.
- Hogy én? Neem, rólam szó sem volt, én nem is locsolgatok csak úgy, mint te. Milyen szokás ez? Új divat? Menő lett vízi akadálypályát gyártani nekik?
Mutat a festményekre szinte vigyorogva, ó volt ebben minden, odaszúrogatás, irónia, meg némi érdeklődés, ami erőteljesebb, mint amúgy. Elég leleményes ahhoz, hogy tudja ez mire volt „felhívás”, ezért is mosolyog olyan szélesen az illetőre, akinek a nevét még nem tudja, egyelőre.
- Te, izébizé, remélem, semmi nem forog az agyacskádban, nem járnál jól vele, főleg ha a hajamnak baja esik! Jó lenne, ha befejeznéd a vizezést…
Ez egy remek névválasztás volt Luca részéről, de komolyan, keresve se találni jobbat, megint olyan szép szókincsileg, hogy az hihetetlen, de mindegy is. Ezt pedig már komolyan mondja, tényleg nem kíván rátérni, mennyire dühös lenne, ha az előbb említett dolgok bekövetkeznének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint