KATT

Első gyakoralti EM óra

A mai nap félelemmel vegyes izgalomban indult számomra. Ma megyek életemben először elemi mágia órára. De nem ám egy átlagos tanórára, hanem gyakorlati órára! Igen, mint mellékesen kiderült, elvileg tudok majd valamilyen elemet irányítani a saját két kezemmel, de nem tudom hogy mi fog belőle kisülni. Igazából van már egy halovány elképzelésem, hogy mégis milyen elemet tudok majd uralni, de nem vagyok biztos semmiben.
A keleti szárny második emeletéig kicsit lassan és vontatva sikerül eljutnom, őszintén megmondva egy kicsit félek is az izgalom mellett. Nem akarok kárt tenni sem magamban, sem Erdős tanárnőben, sem a berendezésben, semmiben. Pedig magamat ismerve, lehet hogy nem mentesülünk egy kis pusztítás alól. Aztán csak sikerül odaérnem a kis lépcsősorhoz ami felvezet a teremhez. Nem sokat gondolkodok, azonnal a kis épület felé veszem az irányt és belépek az ajtón. Tőlem szokatlan módon el sem késtem.
- Jó napot tanárnő! - köszöntem hangosan a nőnek - A gyakorlati órámra jöttem, Kiva Faraday vagyok.
Nem tudom mennyire volt szükséges a bemutatkozás, azért maradjunk meg a formalitásoknál. Nem akarok bunkónak tűnni a tanerő előtt. A továbbiakban csak állok egyelőre, várom az instrukciókat, hogy elkezdhessük a foglalkozást.

Juli néni - gyakorlati óra

Kívülről kicsinek tűnhet a hely, de nem is gondolná az ember, hogy belül viszonylag nagy. Szerencsére nem tévedek el (ami tőlem teljesítmény) és rábukkanok a tanárnőre. Az invitálásra leülök mellé a kanapéfélére. Először csak meresztem a szememet, hogy mi ez a szerződés dolog, de megnyugtat, hogy csak egy egyszerű nyilatkozat hogy nem rosszalkodok az erőmmel. Király, nem kell eladnom a lelkemet a sátánnak.
- Rendben - motyogom majd elveszem a nő kezéből a pennát és a pergament, majd gyorsan végig futom a szöveget. Kicsit ingatom a fejemet, hogy megértettem, majd sercegve aláfirkálom a nevemet és visszaadom a papírt a tanárnak.
Csendben végighallgatom amit Erdős tanárnő mond és helyeselve bólogatok. Megpróbálom megerőltetni magamat és nem kárt tenni magunkban és minden másban. Elveszem a kis labdát és egy darabig csak meresztem rá a szememet, hirtelen nem igazán tudom, hogy mit is kellene vele csinálnom. Amit érzek, na jó, de perpillanat csak ideget érzek a gyomromban, azzal pedig nem hiszem, hogy bármit is tudnék csinálni. A két tenyerembe fogom a gömböcskét és rámeredek, hátha ad valamit ihletet. Mi lenne, ha megpiszkálnám a tüzet benne? Vagyis legalább kísérletet tennék rá.
Felbuzdulva az ötleten, megpróbálom kicsit lecsillapítani a szívverésemet és megnyugodni, hogy tudjak koncentrálni. Becsukom a szememet és igyekszem minél jobban ráhangolódni a golyóra. Kísérletet teszek arra, hogy kicsit felélesszem az odabent levő tüzet, ami nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Nagyjából negyed órás homlokizzadás és próbálkozás után sikerül némileg felpiszkálni a bent táncot járó tüzet. Nekem már ez is hatalmas élmény.

Juli néni

- Igen, másként nem tudnék odafigyelni rendesen - mosolygok a nőre. Kicsit megjött az önbizalmam, hogy mégsem vagyok teljesen tuskó ehhez az egészhez.
- Jelenleg úgy érzem, hogy mivel még eléggé tudás híján vagyok, nem túl sok mindent, de kihozom belőle a maximumot! - ígérem meg csillogó szemekkel a tanárnőnek. Megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne okozzak csalódást se neki, se magamnak.
Egyelőre csukott szájjal figyelem, hogy Erdős tanárnő miket művel a lánggal, de nem sok választ el attól, hogy kinyíljon és tátva maradjon. Ilyet majd én is tudok csinálni? Természetesen már most be vagyok sózva, hogy vajon mikre lehetek majd képes, ha elsajátítom rendesen a tudományt.
Csöndben bólogatok, majd a szemem újra a kis golyóra vándorol. Újabb gondolkodás van az étlapon, megint nem tudom hogy mivel lenne érdemes próbálkozni. Merjek nagyot gondolni... Hát rendben, akkor nagyot gondolok. Megpróbálom tűzbe borítani az egész bogyót. Szép óvatosan fejben és térben is elkezdem lassan terjeszteni a lángokat a labdán belül, azok pedig néha engedelmeskedve, néha rakoncátlankodva ugyan, de lassacskán elkezdik beborítani az egész golyót. Annyira nem is nehéz, mint amilyennek hittem. Bár ez még csak az első alkalom, mindig egyre nehezedni fog, ebben biztos vagyok.

Juli néni; 1. óra zárás - millió meg egy bocsánat a feledékenységem miatt. :<

Éljen, sikerült! Marha ügyes vagyok! Még vigyorognék is, ha nem kellene még ennyire koncentráltnak lennem ahhoz, hogy fent tartsam a varázslatot, szóval egyelőre csak egy kicsi mosolyra futja. Következő lépésben pedig úgy döntök, hogy kellőképpen kiélveztem az általam gyártott kis mágiát és megszüntetem a koncentrálást és ezzel együtt a golyóban lévő rend is visszaáll a normálisra.
- Hű, hát még mindig kicsit idegesen, de most elégedett vagyok - fordulok mosolyogva a tanárnő felé, közben pedig a kérdésre is válaszolok. Most tényleg egyfajta jóleső elégedettséget érzek magamban, megfeleltem a saját elvárásaimnak, és ez tök jó.
- Ezen még igazából nem gondolkoztam. Szeretném rendesen kitanulni a pyromágiát és elemi mágussá válni, de konkrét elképzelésem még nincsen - felelem némileg elmerengve. Kaptam egy kérdést, amiről igazából még nem sikerült mélyebben elmélkednem, pedig megtehettem volna, ha már egyszer kiderült, hogy van képességem az elemi mágiához. Sikerül annyira révületbe ejteni magamat a problémával, hogy alig hallom meg a kérdést.
- Azt hiszem, eddig minden tiszta. De köszönöm szépen az órát, úgy érzem, hogy ma elkezdtem valamit, ami megváltoztathatja az életemet - mosolygok rá a tanárnőre miközben felállok az addigi helyemről. Az teljesen biztos, hogy érdekes gondolatokat ébresztett bennem ez az óra, lesz min elgondolkodnom, ha visszaérek a körletbe.
- Viszontlátásra tanárnő! - még egyszer rámosolygok Juli nénire, majd viszonylag lassú léptekkel távozok a helyszínről. Azért azt el kell ismernem, hogy egy kicsit kifárasztott ez az egész. De majd eldicsekedhetek mindenkinek, hogy "a tűzzel játszottam".

EM gyakorlati óra 2. ~ Juli néni

Elérkezett ez a nap is, ma megyek a következő elemi mágia gyakorlati órámra Juli nénihez a keleti szárnyba. Boldogan battyogok végig a népes folyosókon,néha még szökkenek is egyet, amiért persze mindenki furcsán néz rám. Nem tehetek róla, örülök hogy megint mehetek, az első óra érdekes volt, tetszett és kíváncsi vagyok, hogy mit lehet még ebből az egész "tűzvarázslósdiból" kihozni. Biztosan ma is tanulok valamit újat, hiszen azért megyek oda.
Most már egyáltalán nem vagyok bizonytalan abban, hogy hova kell mennem, alaposan a fejembe véstem az útvonalat, nem is tudnám eltéveszteni. Felmegyek a kis lépcsősoron és ott áll az a kis kupolás épület, rögtön arrafelé is veszem az irányt, nem akarom megvárakoztatni se a tanárnőt, se magamat. Óvatosan megyek azért be, nem akarok túl nagy zajt csapni, nem tudom a tanerő éppen ügyködik e valamin, amit nem kellene hangoskodással megzavarnom.
- Jó napot tanárnő! - csicsergem köszönésképp a nőnek - Jöttem a következő órára - jelentem be, mintha nem lenne totálisan egyértelmű, hogy nem azért vagyok itt, hogy kimenjünk az erdőbe és kentaurokkal harcoljunk puszta kézzel. Bolond lány.

EM gyakorlati óra 2. ~ Juli néni

Ahogy egy kicsit beljebb sétálok az épületben, feltűnik hogy bizony Erdős tanárnő sehol sincsen. Vagyis valahol több mint valószínűleg van, de nem itt, az én két szememnek látható helyen. Egy cseppet kezdek kétségbeesni, vajon nem akkor jöttem, mikorra megbeszéltük vagy esetleg túl későn érkeztem? Viszont a félelmem alaptalan, hamarosan hallom, ahogy a tanerő felnevet mögöttem és pedig megpördülök a tengelyem körül, hogy szembekerüljek vele.
Hagyom, hogy vezessen, ötletem sincs hogy milyen merényletet tervez ma ellenem, remélem túlélhető lesz. Bár gondolom, hogy nem áll szándékában semmi rosszat tenni velem, mégiscsak a tanítványa lennék. Ugye a mesterek nem bántják a tanítványaikat? Ugye...?
Valami lávás, felgyulladós helyre vezet le a tanárnő, remélem nem én leszek a megsütendő vacsora. Szerencsére hamar rámutat arra, hogy nincs mitől félnem, nem fogok nyárson sülni, inkább csináljak valami kis ügyeskedést. Azt amit az előző órán is... Hm, kettő is volt, király, választhatok hogy melyiket akarom csinálni! Akkor legyen mondjuk aa... Na, álljunk inkább neki.
Tenyerembe fogom a kis helyest és rámeredek. A gyakorlásoknak hála már nem kell csukott szemmel kommandóznom elemi mágiáskodás közben, szóval pár pillanatig elmerengve szuggerálom a golyót majd levegőt veszek és nekikezdek a feladatnak. Lassan elkezdem növelni a bent lévő láng méretét, mind fejben, mind pedig térben. Már nem megy annyira nehezen - vagy nem érzem olyan nehéznek - mint legelőször, de még mindig igénybe vesz némi időt, mire elkészülök vele. Pár percen belül sikerül teljesen megnövelni a nagyságát, már nem is tudna tovább növekedni.
És akkor most az ellenkezője jön. Vagyis akkor nem szabad elengednem, hanem magamnak kell összezsugorítanom - ha jól értem. Óvatos lépésekben elkezdem egyre kisebbre venni a bent lévő tűz méretét, ami reményeim szerint szép lassan tüzecskévé válik, vagyis egészen apróra összemegy. Ez némileg nehezebb feladat, növelni szerintem könnyebb a tüzet. Először a felső részét zsugorítom, aztán alul, végül pedig a két oldalán is összébb szabom. Nem mondanám, hogy sokáig tart, de eljátszok vele egy darabig, mire sikerül annyira kicsivé tenni, hogy elégedett legyek vele.

EM - Gyakorlati óra

De régen is volt már, hogy utoljára gyakorlati elemi mágia órára kellett mennem! Utoljára az előző tanévben voltam itt a teraszon Erdős tanárnőnél órán, de idén változott egy kicsit a dolgok felállása. A tanárnő valamiért távozott az iskolából, a mai napig nem sikerült kiderítenem, hogy ez miért történt, de így esett a dolog. Eleinte úgy állt a helyzet, hogy lehet nem is kapunk tanárt, egy kicsit bepánikoltam, mert mindenképpen szerettem volna folytatni a gyakorlati képzést, de aztán szerencsére találtak egy másik embert, aki oktathat minket. Utánaolvastam egy kicsit a fószernak, Merkovszky Ádám, kviddicsjátékos. Hohó, a végén még kisül, hogy mennyi közös dolog van bennünk, tudunk elemet irányítani és még a kviddicset is szeretjük. Jól van, nem lesz itt semmi baj.
Az út a teraszig nem olyan hosszú számomra már, vagy csak szimplán nem tűnik annak, az Eridon toronyból percek alatt át lehet ide érni. Örömmel és kíváncsisággal telve vágtatok fel a kis lépcsősoron, hogy végre odaérjek, ahova indultam. Izgatottan "tépem" fel az ajtót és viharzok be a kis üvegházba. Nem kell túl sokat sétálnom, hogy rábukkanjak a keresett személyre, pillanatok alatt megtalálom Ádámot, ahogy éppen egy kis alvó valamit simogat az ölében. Kérdőn tekintek először a kisállatra majd a tanerőre, de végül úgy döntök, hogy illendő lenne bemutatkozni.
- Öm, üdv, Kiva Faraday vagyok, órára jöttem - nyögöm ki lányos zavaromban. A kis szunyókáló lényecske nagyon felkeltette az érdeklődésemet, így nem vagyok rest megkérdezni, hogy mivel van dolgom.
- Bocsánat, megkérdezhetem, hogy ő kicsoda? - mutatok kíváncsian a kis szőrös valamire Ádám ölében.

Ádám - 1. óra

Az újabb tanévvel újra elkezdődnek az óráim, nincs ez másképp a gyakorlati elemi mágiával sem. Idén kamikaze repülést fogok produkálni a tárgyból, mivel nem akaródzik leragasztani a hátsó felemet itt mestertanoncként, hanem hajt a vérem, hogy menjek világot látni és kviddicsezni, így a maradék két év anyagát ebbe az egybe fogjuk besűríteni a tervek szerint, hogy tanév végén elmehessek a gyakorlati vizsgára és bejegyzett elemi mágus lehessek. Hát, nem hiszem, hogy teljesen ép elméjű volnék, hogy ilyenekre vállalkozok, de inkább ez, minthogy vissza kelljen járnom néha órákat venni és majd következő évben vizsgázzak. Az ember sok mindenre hajlandó a saját kényelméért.
Linácskával a sarkamban sétálok fel a kastélyba a faluból, a tűzróka minden egyes óra alkalmával elkísér. Manda néha még mindig kiröhögi szegényt, mert ugyanaz a neve, mint az ikre beceneve, de már jelentősen kevesebb alkalommal tör rá a röhögőgörcs, mint az első időszakban.
Na, idő is van, pont jó, csak néhány másodpercet fogok csúszni, Ádám meg szerencsére nem stopperrel méri az érkezésünk pontosságát.
- Halihó - köszönök már a bejáratból a látszólag üres helyiségbe. Nem mindig találom itt érkezésemkor a tanáromat, néha kicsivel később csapódik be a helyére, mint én magam.

Ádám - 1. óra

Hopp, én voltam a gyorsabb, ilyen se sokszor fordul elő a történelemben. Biztos sietett valahonnan errefelé. Linát karba veszem, és Ádám nyomában átsétálok vele a tűz részlegéhez. Ismerem már a helyet jól, nagyon sokszor jártam itt, az utóbbi két évben.
- Uh, oké - kicsit egyszerre túl sok információt zúdít rám, nem tudom már, hogy mi volt a legelső feladat. Kérlelően nézek Linára, mintha csak tőle várnám a megoldást a lyukas agy problémámra. A tűzróka némi fészkelődés után kiugrik a kezemből a földre, megrázza magát és megnöveli a hátán a lángokat. Jaj, emlékszem már! Kinyújtom magam elé a jobb kezemet és viszonylag könnyedén megidézek egy nem túl nagyméretű lángot a tenyerembe. Oké, ez így kicsi lesz... Habár már 2 éve tanulom kezelni a mágiámat, néha még mindig használok kézsegítséget, csak a saját magam megnyugtatására. Most sincs ez másként, hiába tudom, hogy ez nem befolyásol semmit, azért csak a láng fölé teszem a másik tenyeremet, és mintha nyújtani akarnám, mint a rétestésztát, felfelé kezdem húzni a kezem. Ezzel együtt a fejemben is megszületik a kép arról, ahogyan a láng szép nagyra hízik a kacsómban, s láss csodát, tényleg sikerült megnöveszteni. Jaj, na ezen a felén legalább túl vagyunk.
Következik a formálás. Ez a rész nem a kedvencem, mert nem szeretem formákba belekényszeríteni a lángot, számomra egy szabad dolog, ami olyan formát vesz fel, amilyet akar. De a feladat, az feladat, akkor meg kell csinálni. A fejemben már kirajzolódott egy egyszerű kocka (a gömb túl mainstream), most jó lenne ezt átvetíteni a kezemben levő lángra is. Leeresztem a bal kezem, nincs rá tovább szükségem. Finoman remegtetni kezdem a láng szélét és apránként rákényszeríteni a kis vadócot, hogy formába álljon nekem. Megkockáztatom, hogy ez megy a legrosszabban eddig, ami a tűz irányítását illeti. Nem is sikerül elsőre, mert valami teljesen  deformált dolog születik meg a lángjaimból. De ciki, hogy nem megy...  Nem baj, fussunk neki még egyszer, különben sose fog sikerülni. Újra hullámzásra kényszerítem a tüzet, majd pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy rávetítsem a saját akaratomat és végre kocka legyen belőle. Már csak az utolsó oldal kéne, hogy ne kidudorodjon onnan, hanem a helyére simuljon... ÚGYIS ODAMÉÉÉÉÉÉSZ!!! És pakk, feladja szerencsétlen és bár ellenállva, de a helyére csúszik végre. Uh, hát még életemben nem tűnt ilyen bonyolult rendszernek egy kocka.
Akkor most pedig kifestőzzünk. Ez már jóval kellemesebb és egyszerűbb feladat, mint a formakészítés. Szerencse, hogy megtartani az elkészített formát könnyebb, mint megcsinálni, így most viszonylag problémamentesen tartom a kis kockámat a tenyeremen. A színváltást is nagyjából ugyanúgy kezdem el, mint a formaváltást: lágyan megremegtetem a lángot, és fokozatosan, alulról felfelé haladva festem át a narancssárga lángot kékké. Valahogy úgy nézhet ez ki, mint mikor a vízfesték terjedni kezd a papíron, a kékség alulról kúszik szépen egyre feljebb, és vált át kékbe.
Füstképzés. Bevallom, a mágiám ezen ágát eddig csak az óra keretein belül használtam, egyelőre még nem fedeztem fel, hogyan tudnám hasznosítani a mindennapokban. De vicces, ahogy a füstöt létre szoktam hozni. Tudjuk milyen, mikor a gyertya elalszik? Füstcsík száll fel a csonkról. Ezt alkalmazom én is. Addig-addig nyomorgatom össze a nehezen létrehozott kis kockámat, míg végül megadja magát és kihuny. És ni, ott is van a füst. Elmémmel megragadom a kis hamist, hogy ne menjen sehova, és kicsit besűrűsítem, hogy rendesen látható legyen. Ez eddig szép, akkor most irányítsuk a megfelelő helyekre. A nevemet kéne leírni, huh? Legyen úgy! A fejemben úgy él a kép, mintha egy tollat fognék, a füst pedig a tinta lenne a tollban. Óvatosan indítom el a füstöt magam elé, majd hozzálátok egy K betűnek. Egy kész, van még három, a többi már nem megy olyan nehezen, nagyjából fél perc elég ahhoz, hogy a tulajdon nevem visszaköszönhessen rám a levegőből.
Na ez kész, akkor most megmelengetem a szíveket!

Kellőképpen izzadtságszagúra sikerül az első kombinált feladatom, főleg ha a formálásra konvergálom le a dolgot. Elképesztően nem szeretem formába igazítani a tüzet, egyrészt mert mocskos nehéz egy meló - természetesen sosem akar úgy állni, ahogy azt te elképzelted, nehogy már neked jó legyen, szenvedjél csak nyugodtan, másrészt pedig a, hát, hogy is fogalmazzam meg, "tisztelet" az elem iránt. A négy elem közül a sajátomat tekintem a leghatalmasabbnak és a legpusztítóbbnak, így csak természetes, hogy érzem még magam annyira jelentéktelennek, hogy én csak ne próbáljam meg utasítgatni, hogy mit is tegyen. Talán kinövöm majd a dolgot.
Kicsit fanyarul mosolygok a tanáromra, mert tudom én nagyon jól, hogy volt egy kellően szánalmas pontja az idomításomnak, ami még eszeveszettül kiforratlan, de majd otthon még több ráfordítással igyekszem megoldani a problémát. Mennie kell, muszáj, ez annyira alap dolog, hogy a vizsgán teljesen biztos, hogy feladatom lesz.
Figyelemmel kísérem, hogy generál a semmiből egy eléggé termetes víztömböt, aztán meg hogyan fagyasztja le. Zsír, baró lehet, ha valaki uralja az összes elemet, mindenféle kombinált gyakorlatot végre tud hajtani így. Figyelmesen végighallgatom, hogy mit kéne csinálnom és mire kéne figyelnem, majd rápislogok az eredményre, ahogy ott virít a két kezének nyoma a jégen. Na, akkor essünk is neki a dolognak, mint részeg a kocsmaajtónak!
A saját két kezemet a kocka tetejére szorítom és gyorsan végigfuttatom a fejemben, hogy mit kéne és hogy kéne csinálnom. Örökös toposz, vagyis visszatérő motívum nálam, hogy ha valami újat tanulunk, akkor azt eleinte becsukott szemmel kísérletezem ki először. Könnyebb így koncentrálni. Minden energiámat a tenyerembe összpontosítom és igyekszem nem tüzet, hanem csak hőt termelni. Radiátornak álltam, jippí! Ahogy érzem a meleget a tenyeremnél, egyből zuhanok is vagy fél métert lefelé, sikeresen lefejelve ezzel a jégtömböt és nagyjából teljesen eláztatva a felsőruházatomat. Szóval akkor nem csak meleget, de tüzet is sikerült csinálni, nagyszerű...
- Egytől tízes skálán mennyire szánalmas egy csurig ázott tűzmágus?

Csak megforgatom a szemeimet erre az egészen őszintére sikeredett válaszon, de azért én is vigyorgok. Nem ez volt életem legjobb első próbálkozása, de talán nem is a legrosszabb. Formát csinálni még mindig nagyobb kulimunka...
No, de álljunk is vissza a csatasorba és szaladjunk neki ismételten a feladatnak. Az, hogy próbáljam meg energiaként felfogni az elememet, az már megvan, az előbb is ezzel próbálkoztam, csak éppen marhára egy puklit szült a homlokom közepére ez a szemlélet. És fáj. De hát fájdalom nélkül nincs tanulás. A két patámat újfent a jégtömb tetejére pakolom, - kezdenek egészen elfagyni az ujjaimban az érzékelő receptorok - és megpróbálom úgy csinálni, hogy jó legyen és ne kössek ki megint a túlméretezett jégkocka közepén. Igyekszem felhasználni az Ádámtól kapott tippet, hogy körözzek a kezeimmel, hátha úgy könnyebben megy. Szem becsuk, és kezdődhet a móka. Elképesztően sötét van odabent, de érzem magamban a tüzet, ahogy átjár, és ott van mindenhol. Összeszedem ezt a mindenfelé járó energiát és egyetlen helyre, a két tenyerembe összpontosítom. Közben bőszen simogatom a jégkocka tetejét, hogy ne egyetlen helyre menjen az összes meleg. Érzem a forróságot a tenyeremben, de nem olyan intenzíven, mint az előbb, tehát most biztosan nem tűz van a kezem ügyében. Kinyitom a szemem, hogy lássam egyáltalán mit csinálok, és meglepődve tapasztalom, hogy izzik a kezem alatt a jég és szépen, lassan süllyedek bele a tömbbe, nem akkora lendülettel, mint az előbb.

Elveszem végre a kezemet a jégtömb tetejéről és megtörlöm a nadrágomban. Az még száraz legalább rajtam. Küldök egy kissé talán hozzám nem illő bátortalan mosolyt Ádám felé, hogy igen, én is örülök neki, hogy végre sikerült nem nyakig elmerülni a szilárd vízben.
- Csak az ujjam hegyébe... - visszhangozom a mondattöredéket, mind inkább magamnak, semmint a férfinak. Tenyérbe viszonylag könnyű volt energiát koncentrálni, mert az eléggé nagy felület, de az ujjamba már egészen más tészta. Sokkal kisebb ott a hely, ahova irányítani kéne a meleget, és ha túladagolom, akkor jó eséllyel megint alacsonyabb leszek, mondjuk most csak pár centivel.
Felemelem a jobb mutatóujjamat magam elé és bőszen vizslatni kezdem a testrészt. Felmérem, hogy hogyan kéne beleáramoltatni az erőmet, hogy ne legyen túl sok belőle, viszont meleg legyen annyira, hogy tudjak vele firkálni. Oké, nagyjából tudom, - fenéket, maximum ösztönből érzem - hogy hogy kellene legyen. Ujjamat a jégtömb tetejére szegezem, mintha csak meg akarnék neki parancsolni valamit. Nem, a jeget nem fogom tudni irányítani, az ujjamban levő forróságot viszont annál inkább. Az eddig a jobb tenyeremben levő energiát egészen picivé összegyúrom és a mutatóujjamba szállítom, pontosabban annak végébe. Igyekszem szabályozni, hogy mennyit engedek ki belőle, nagyjából sikerül is, bár még kellőképpen ingatag lábakon áll ennek a kordában tartása. Mindenesetre elindítom a mutatóujjamat a jég felszínén, hogy beleégessek egy kört. Meglehetősen hullámosra sikerül a mélysége, mert hol jobban kieresztettem a hőt, hol kicsit visszafogtam.

- Rendben, köszi, igyekezni fogok! - felelem, amint kiadják a heti feladatomat. Érdekes lesz majd mindenféle-fajta formát és firkálmányt csinálni könyökkel és orrheggyel (igen, ez már eldöntött tény, hogy ezekkel próbálkozni fogok) egy testes jégtömbbe. Remélem nem olvasztom szét az egészet a francba, szerintem egyikünk sem tudná tolerálni, ha elárasztanám vízzel a tűz elem részlegét.
Figyelemmel kísérem, ahogy megérkezik köreinkbe egy egészen testes kosár tojás is, majd a finoman a földön landol. Na, hát arról nem volt szó, hogy enni is fogunk, nem úgy készültem, én rendesen kajáltam még óra előtt. Ja, hogy nem megenni kell őket, hanem héjban főzni... esetleg sütni. Elemi mágiával. No, leendő háziasszony életem megkönnyítése következik, hölgyeim és uraim! Testen kívül hőt létrehozni, ráadásul azonnal egy ilyen kis helyre kell összpontosítanom az erőmet... Érdekes próbálkozás lesz, az tuti. Közelebb sétálok, hogy megfogjam a tojást és Ádám kezét. Furcsa érezni, hogy a tenyere egyáltalán nem melegszik, teljesen normális hőfokú marad, de a héj közben egyre forróbb és forróbb lesz. Eleresztem a kezét, hátrébb lépek egy kicsit. Érdekes egy gyakorlat lesz. És nehéz is.
- Remélem nem lesz rá szükség - pillantok rá a férfira egy kissé remegős lábakon álló mosollyal. Jaj, álmodozz csak, úgyis a felét magadra fogod robbantani....
Lássunk is neki a feladatnak! Lehajolok és kiveszek egy tojást a kosárból, a tenyeremre helyezem. Megpróbálom nem magamban létrehozni a meleget, hanem a tyúktermékben. Szép lassan... Repedés hang és placcs, szétfolyik a tenyeremben a tojásfehérje és a sárgája. Oké, asszem a tenyeremmel sikerült megsütnöm, ráadásul kívülről. Oké, újra. Kiválasztok egy újabb szimpatikus áldozatot, a tenyerembe fogom, és megpróbálom ismét melegíteni. Lehetőleg belülről. Energia... Energia a tojás belsejében... Asszem érzem, hogy mit kéne csinálnom. Újra melegíteni kezdem óvatosan a tojást. Megvan, ott van benne, érzem! Ennek örömére a kedves delikvens úgy látja, jobb lenne felrobbanni a kezembe, beborítva ezzel félig-meddig megfőtt tojáscafatokkal. Remek. Na még egyszer...
A nyolcadik felrobbantott tojás után a kilencediket már nagy sebességgel vágom földnek, sikeresen szétloccsantva a padlón, némi cucc jut Ádám cipőjére is. Bocsánatkérően nézek rá, nem akartam összekoszolni őt is. Csak nem véletlenül a tűz az elemem, cseppet hamar el tud gurulni a gyógyszerem. Veszek egy jó mély levegőt, és kiemelem a következő áldozatot. Ahogy szemlélem a tojást, igyekszem totálisan kiüríteni az elmémet, hogy csak a Nihil, a semmi maradjon benne, - el sem hinnétek, milyen könnyen megy ez - és tekintetemet újra a kis tyúkcsináltára szegezem. Nagy levegő, kifúj, ne húzd fel magad... A közepére, pontosan a közepére célozz, és lassan, hullámokban engedd szét... Az eddiginél is lassabban, hullámoztasd az erőt... Ahogy meghallom a tojás héjának pattanását, azonnal elengedem és befejezem a melegítést. Finoman összeszorítom a tenyeremben a tojást, hogy lássam, mit tettem vele. Határozottan nem szilárd az egész, de több benne a megkeményedett rész, mint a folyékony.

VB meglepetés!

Ádám - Az első elementálidézés

Ádám - Az első elementálidézés

Ádám - Az első elementálidézés

Ádám - Az első elementálidézés
Az elkészült mestermű

Ádám - Az első elementálidézés
Fudo