37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet
Elemi mágia terasza - Regős Manó hozzászólásai (17 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 23. 19:10 | Link


Soó Anna
öltözet

Fehér haja, az üres vászon azóta sem kapott színt. Lázadása jele volt ez a szokatlan festés, közvetlenül Bagolykőbe jövetele előtt változtatta meg üstökét szülei nem kis rosszallására. Megújultan, más emberként akarta átlépni új iskolája és lakhelye küszöbét. Hátrahagyta a múltját - ő ezt hitte legalábbis -, hogy most tiszta lappal kezdjen. Apja közbenjárásával került csak negyedik évfolyamba, pedig a volt sulijában történt kínos eset óta, ami eleme megjelenésére és menekülésre, iskolaváltásra késztette, egyetlen varázslatot sem tudott végrehajtani. A bűbájtan és hasonló pálcás tárgyakkal szemben elemi mágiából legalább senki nem várta el tőle, hogy négy év tananyagát betéve tudja. Ebben az ágazatban újszülöttnek számított. Pontosabban már egy évesnek kellett volna lennie, hiszen tavaly óta próbálja fejleszteni magát, eddig szinte semmi eredményt nem sikerült felmutatnia.
Merkovszky Ádámmal eljutottak némi vízmegidézésig (Manó szerint csak izzadt a tenyere, a tanár pedig nagyvonalúan ezt tulajdonította sikernek). Bármilyen feladatot szorgalmasan megcsinált, ami nem gyakorlati volt, így az elementálja alakján legalább már gondolkozott, de persze ennyi eredménnyel nem engedhették át a következő évfolyamba.
Egy alkalommal ijedtében jéggé változtatta a klubhelyiség díszéül szolgáló aranyhal vizét, és utána Farkas barátja segítségével, jó sok szuggerálással és forró dolgok elképzelésével sikerült visszaolvasztania azt. De ezt sem újságolta senkinek lelkesen, mert a) nem akart azzal dicsekedni, hogy majdnem megölt egy halat; b) szerinte csak a szobahőmérséklet miatt olvadt vissza a jószág, arra pedig, hogy hogy lett egyről a kettőre a jégből víz, a "csoda" magyarázatot adta.
Tehát Manó nemigen hitt magában és képességeiben, és hiába gondolta, hogy itt elbújhat régi világa elől, magával hozta keresztjét, ezért képtelen volt varázsolni.
Elemi mágia tanára küldött neki egy baglyot, hogy a mai órát egy helyettese fogja tartani. Tehát az abbéli szorongását, hogy gyakorlati tárgy lesz hiába oldotta volna fel Ádám megértő jelenléte, most mégis izgult, az új tanár mit fog szólni tehetségtelenségéhez. Addig agonizált ezen szobájában, hogy végül el is késett az óráról. Négy perc késéssel, lihegve érkezett meg a terasz vízmágusoknak fenntartott részéhez.
- Jó... napot... kívánok - lehelte szaggatottan, pedig előtte néhány levegővételnyi ideig igyekezett megregulázni tüdejét.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 23. 19:51 | Link


Soó Anna
öltözet

- Elnézést a késésért! - szabadkozott Manó rögtön a bemutatkozás után. Abban a pillanatban elfelejtette a nő nevét, amint az a következő mondatra tért. A "pancsolni" kifejezéstől remegős, bizonytalan mosoly került ajkára. A kedves szótól kicsit jobb közérzete lett, de újra aggódni kezdett, amikor a babzsákok felé mutatott a hölgy.
Át kell mennem anélkül, hogy vizes lennék! - Manó rémeket látott.
Semmi ilyesmit nem kértek tőle, a vizsgáztatás elnapolódott. Bátran használhatta a kis átjárót, és leülhetett. Egy szerény köszönömmel elfogadta a tegeződés lehetőségét, mielőtt egy nagy levegővétellel rákészült volna arra, hogy mesélnie kell.
Bármit gondolt a tanárnő a Manó arcán megjelenő pír okáról (hogy kínosan érzi magát, amiért nincs összhangban az elemével, vagy hogy nem mostanában próbálkozott elemi mágiával a fiú), igaza volt. Mostanában nem gyakorolt, igaz, alig múlt két hete, hogy ezt utoljára megtette. Sok tantárgya volt, és szinte mindegyikből faragnia kellett lemaradásán. A gyakorlatot sikerélmény hiányában, gondolván, hiába strapálja magát, hajlandó volt újabban komolytalanul venni.
- Hát... mikor legutóbb próbálkoztam, nem sikerült - ütötte el a pontos válaszadást. - Kaptam segítségül egy sunkit, de még csak ismerkedünk egymással.
A víz és levegő elemű mágikus lény nehéz jellemnek bizonyult. A gőgös állatka bár megtűrte környezetében, egyelőre távolságtartó volt Manóval. Talán csak a fiú képzelte ezt be, esetleg kivetítette rá bűntudatát, hogy képtelen neki nevet találni.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 24. 11:37 | Link


Soó Anna
öltözet

Minél több időt tölt a fiatal tanerő társaságában, annál inkább érzi, az illető csak segíteni szeretne, és nem fog ítélkezni felette. A görcs belsejében így kicsit oldódni kezd. Csak eszébe ne jusson újra az a rengeteg dolog, ami miatt szégyellenie kell magát.
A tanárnő azt állítja, elemi mágikus lényének vonzódnia kellene hozzá. De nem vonzódik! Na tessék, eddig tartott a nyugalom.
Mégis megpróbálja erővel eltolni ezt a gondolatot. Az óra után komolyabban veszi a kapcsolatépítést a kis sunkival. Nevet választ neki, ami a macskalénynek is tetszik, azután együtt fognak gyakorolni. Nyitott ajtónál, mert azért lehetőséget akar adni az állatkának arra is, hogy elmenjen, ha nem szereti őt. Akkor visszaadja Merkovszky profnak. Egyszerre válik szomorúvá és önutálóvá erre a gondolatra.
Na, de most tényleg lezárja a sunki felé vezető utat az agyában, és arra figyel, amit oktatója mutat.
Kapva kap a lehetőségre, hogy kérdéseket tegyen fel. Már hozzászokott, hogy inkább az elméletbe temetkezik, ha a varázslás nem megy. Addig is elodázhatja a felsülést. Próbál olyan kérdéseket feltenni, amik közelebb vihetik a gyakorlat megvalósításához. Hiába hallotta már a válaszokat a kérdések legtöbbjére, még mindig nem érzi.
- Milyen érzés a víz előhívása? Mit kell éreznem? Mire gondoljak? - először lassan, de aztán egyre felbátorodva ontja őket.
- Az lehet a baj, hogy mindig is féltem a víztől? Nem tudok úszni. - Bár most már legalább hajlandóságot mutat arra, hogy megtanulja. Ha előbb biztos lehet abban, hogy képes kezelni a vizet.
- Nincs egy egyszerűbb feladat...? - kérdezi végül, pedig maga is sejti, ez az a minimum, amire már most képesnek kéne lennie, mindenféle előképzettség nélkül. - Én tényleg nagyon kezdő vagyok.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 25. 11:01 | Link


Soó Anna
öltözet

Vannak vizek, amikre szívesen gondol az eleme megjelenése óta, mióta tudja, hogy ez az elem nem fogja megölni. A mély, cápákkal, medúzákkal és azokkal a borzasztó uborkákkal teli nyílt tenger nem tartozik a kedvenc vizek közé, bár látványra az is gyönyörű. Igen, volt a tengernél, ezt meg is osztja tanárával. Motyogva pedig hozzáteszi, hogy a bokájánál mélyebbre nem merészkedett bele. Neki a parti napozás a tökéletes nyaralás, nem a vízben lubickolás - ez csak a magyarázat, nem pedig valami, amit szintén megoszt a mentorral.
Szívesen nyújtja kezét a tanárnak, mert örül, hogy nem kell egyedül csinálnia. Mikor tenyerei már a nőében vannak, nagyon figyel arra, történik-e változás a kezei körül, vagy a levegőben. Valamit éreznie kell!
Az instrukcióknak megfelelően becsukja a szemét (minden segítséget megad magának), mélyeket lélegzik, megpróbál minden gondolatot száműzni. Aztán megjelenik az agyában egy patak képe, egy sötétzöld fákkal teli erdő közepén. A hely nem barátságtalan, a fény beszűrődik a lombok között, és megcsillan a tiszta ezüst színű erecske hullámain, láttatni engedi a fehéres szürke köveket, amin vándorol a víz. Csuklója alatt, ahol összeér a két kéz, ott a forrás. A víz pedig tenyérét simogatva, az ujjai között csorog lefelé. Mint ahogy a lapos föld szélén folyik le az óceán. Valahogy így tanulták, mit gondoltak az emberek még Kolumbusz előtt.*
Ezt képzeli lehunyt szemmel, és annyira élethű a fantáziája, hogy fél szemmel kipislant tenyereikre, mi történik ott.


*Valójában már az ókori görögök is tudták, hogy a föld gömbölyű, de nekem így tanították általános iskolában.:)
Utoljára módosította:Regős Manó, 2016. május 25. 11:07 Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 27. 12:47 | Link


Soó Anna
öltözet

Csalódott volt, hogy nem azt látta, amire számított. Még ha nem is alakult takaros gömbbé tenyerén a víz, igazán megjelenhetett volna. Hiszen látta maga előtt. De a tanárnő így is elégedett, ő optimistán látja a helyzetet. És szavai alapján Manó meg is érti, mi volt a probléma. Hagyta elfolydogálni a patakot, pedig épphogy meg kellett volna őriznie.
Rajta volt a sor, egyedül. Becsukta a szemét. Így jobban tudott koncentrálni, mintha a csupasz tenyerét nézve próbálja elhitetni magával, hogy ott mindjárt folyadék lesz. Visszatért az erdőbe, de most nem hagyta elszökni a patakot az avarban, a kövek és ágak között. Egy kis földbe vájt medencébe érkezett a víz, ott kavargott tovább. Így képzelte a csuklóból kifutó patakocskát, és a tenyerét mint medencét. Próbálta összeegyeztetni a két képet, majd elvonatkoztatni az erdőtől, és a tenyerére összpontosítani. A gondolatai így már elcsámborogtak, ő erőnek erejével igyekezett mederben tartani őket. Úgy, mint a vizet. Úgy, mint a vizet.
Újra kihunyorított csukott szemén át, és most tényleg megtörtént a várva várt hatás! Úgy megörült ennek, hogy rögtön el is engedte a vizes képeket és a koncentrációt.
Utoljára módosította:Regős Manó, 2016. május 27. 12:49 Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 29. 12:24 | Link


Soó Anna
öltözet

Honnan tudja, hogy mi a trükköm? - tűnődött el Manó. Ennyire látszott volna az ábrázatán, hogy egy másik helyszínre képzelte magát a varázslathoz?
Akárhogy is, most egy újabb szinttel feljebb kell lépnie. Bár örült a kezdeti sikernek, ettől azért megijedt. Gyorsan, mert közben ezt elfelejtette megtenni, próbálta újra lejátszani magában, milyen érzés megidézni a vizet. Valamiféle bizsergést, simogatást érzett. Vagy mintha a pórusain energia szökne ki, de nem távolodna el, és nem is tűnne el a semmiben, csak kavarogna a bőre, a tenyere körül. Effélét keresett most. De hogy érzelmek?
- Milyen érzelem kell hozzá? - próbálta kifejezni, amit akar. Maga sem tudta megmondani, milyen emocionális állapotban volt most már. A kezdeti szorongás vagy eltűnt, vagy legalább háttérbe szorult. Talán a nyugodtság a kulcsa?
Tenyerét nyitva felejtette, hát most újra visszanézett rá, és próbálta felidézni az érzéseket, amiket az előbb produkált, de nem menekülni erdőbe értük. Próbálta maga irányítani azt a mágikus érzetet, aminek a tenyerén át a szabadba kell jutnia, és vizet létrehoznia.
Ha sikerült a gömb - és most ha annyi minden is, de a kétkedés nem ronthatta el ezt, az elvesztette a csatát az érdeklődéssel és koncentrációval vívott harcban -, tett egy próbát, amint elképzelte, a vízgömb egy belső, forró pontjából meleggé változtatja az egész folyadékhalmazt.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 30. 13:35 | Link


Soó Anna
öltözet

Hát az érzelmekre vonatkozó tanáccsal nem megy sokra. Ez nem a tanárnő hibája, de megnehezíti a felkészülést, ha nem egyértelmű, hogyan kezdjen neki egy elemi mágikus idézésnek. Felszabadultság. Valami, amit festés közben érez. Ezt fogja akkor keresni.
A második gondolattal is nehezen tudott megbarátkozni. Mindig éreznie kell az elemét, hogy vele van. Víz. A vér, ahogy csörgedezik az ereiben? Aggasztó, hogy nem érzi azt, hogy mondjuk egy vízbuborék lengi körbe folyton... Néhány másodpercre teljesen elcsendesedett, hogy arra figyelhessen, érzi-e maga körül és magában a vizet. Talán mindig is így volt, ezért nem érzi a különbséget? Semmi különöset nem tapasztalt.
Hogy hogy csinálta, nem is az a lényeg, hanem az, hogy eddig siker koronázta képességeit. Érdekes, hogy egy éven át ez nemigen sikerült neki, ezzel a tanárral pedig rögtön. Nem hitte, hogy a fiatal hölgy csal, de valahogy mégis az ő mentorálásának tulajdonította a sikert. Az is segített, hogy ilyen lelkesen örült az eredményeinek. Átszállt Manóra is az elégedettség érzése. Még a hőmérsékletváltoztatás is sikerült. Elsőre!
Most pihenésre szólították fel, ezért a "mozizás" alatt tényleg próbált rövid idő alatt sokat lazítani. Elfáradt már a sok összpontosításban. A kristályként csillanó sima gömbfelület pedig olyan csodásan nézett ki!
Bizonytalanul bólintott, majd amikor a tanárnő jéggömbje kiolvadt, és rá került a sor, tenyerének éleit összeszorítva, kezéből gömböt formálva, újra megpróbálta a víz létrehozását, utána pedig homlokráncolva az erőfeszítéstől, annak belsejéből hógörgeteg képében eláradó hűvösséget.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. május 30. 19:20 | Link


Soó Anna
öltözet

Nem akadékoskodik, sőt megkönnyebbül, mikor a tanárnő megállítja. A gondolatai már szétolvadnak a fejében. Hiába volt ez rövidebb óra, mint általában egy tanóra a Bagolykőn, már most ki vágyik a teremből. Pedig nemcsak hasznos, de élvezetes is volt a mai gyakorlat. Csak egyszerűen sok elsőre.
- Nagyon, nagyon köszönöm! - hálálkodik. Mindenért. A dicséretért, a segítségért, a tanácsokért és a válaszokért is. Örül, hogy ezt az idegen tanerőt fogta ki mára. Bárcsak emlékezne a nevére! Amint itt végzett, baglyot ír Merkovszky Ádámnak - határozza el -, leírja neki a nő külsejét, és megtudakolja a nevét. Most már kínos lenne visszakérdezni rá.
- Igen, szívesen csinálok feladatot! - mosolyog Manó. Nem ugrik ki a bőréből lelkesedésében, szemén látszik, hogy szívesen nekiáll majd, lehet rá számítani.
Zsebéből elővesz egy darab papírt és egy tollat. Nem erőssége a memorizálás, és nem akarja elfelejteni a feladat részleteit. Figyel a tanárnőre is, de közben belül repes.
- Most akkor Ön lesz a tanárom ezentúl? - kérdezi hirtelen ötlettől vezérelve, talán a tanár szavába is belevágva, reménykedve. Azt már elfelejtette, hogy segítője tegezést ajánlott fel.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 3. 15:40 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Manó ezúttal nem késik. Az első Soó Annás órája óta sikerélménye van, ennek hatására olyan aktívan gyakorolja az elemi mágia használatát, hogy lassan félő, emiatt nem fejlődik semennyire a pálcás varázslásban. (Pedig tudjuk, hogy azon a tájékon nagyobb problémák vannak a gyakorlás hiányánál.)
Mióta elnevezte víz és levegő elemű állatkáját, amit itt a Bagolykőn kapott, még inkább megy a koncentráció. A sunkit, Ecsetet azóta szinte kenyérre lehet kenni, és puszta jelenlétére is támogató erőt nyújt fehér hajú gazdájának. Most ugyan nem Soó Annával - magában is így hívja - lesz órája, de ez nem lohasztja le lelkesedését: biztosan sokat fog tanulni az új próbatanártól is. Ha a víz elem létrehozásáról és manipulálásáról van szó, a legkülönösebb érzés járja át, amit amúgy ritkán tapasztal: Menni fog! A sok dicséret és biztatás miatt, amit a tanárnőtől kapott, a ritka fennakadások sem szegik annyira kedvét, pedig ez alapbeállítás nála.
Könnyű léptekkel szökell fel a lépcsőkön, az utolsó sor tetején pedig ott ül valószínűsíthető tanára.
- Jó napot kívánok! - mosolyog vidáman Manó és két pillantással később már a férfi mellett áll.
Utoljára módosította:Regős Manó, 2016. június 3. 15:40 Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 15:55 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

A férfi feláll, így a diák meg tudja állapítani, milyen tökéletesen van felöltözve. Röpkén végignéz magán, mit tudott nyújtani e téren. Nem hivatalos, de az órákra elvileg nem is kell ünneplő. Nem ebből mutatkozik meg a tisztelet a tanár felé, és Manó szokása szerint igyekezett harmonikus öltözetet választani.
- Helló! Regős Manó - felel a köszöntésre és bemutatkozásra. Ezúttal meg sem fordul a fejében, hogy magázódnia kéne, olyan közvetlen Viktor üdvözlése. Elfogadja a felé nyújtott kezet; az ő kézfogása nem olyan határozott.
Intésre megindul a víz szentélye felé. Odabent leteszi bőrtáskáját - még nem volt ideje betenni a szobájába, pedig ide nem kell tankönyv. A házi bemutatására szóló kérést hallva kicsit felbuzog benne az izgalom, pedig kigyakorolta a dolgot, hogy büszke legyen rá tanárnője.
- A sunkim nincs itt - mondja előbb -, hozzam legközelebb?
Ennyi azonban, most már nem halogathatja a "felelést", szorongása szerencsére nem olyan borzasztó.
Előre nyújtja két tenyerét, kisujjait összesimítja, és megidéz egy vízgömböt. Rövid várakozási idő után sikerül megtalálnia a módját annak, hogy a gömb a kezében lassan megfagyjon. A felületet tükörsimának és átlátszónak célozza. Eztán a kiolvasztás következik, melegítéssel. Ráncolódó szemöldökkel adja az impulzust a gömbnek, melynek hatására az elveszti kemény burkát, és hamarosan hullámzó kitüremkedések, buborékok mutatják, ahogy forrni kezd a vízgömb a kezében.
Próbált egy kicsit felvágni. Azért van némi félénkség a tekintetében, ahogy felpillant a tanárra, az elégedettségét lemérendő.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 18:14 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Az afölötti megrökönyödését, hogy véletlenül, a tudta nélkül átalakította a gömbjét, ráadásul annak színeit - ami a mai anyag volna -, eloszlatja a tanár, aki elnézést kér, hogy belenyúlt az attrakcióba. Egy bátortalan mosollyal reagál, mert még nem ocsúdott fel, aztán persze biztosítja a tanárt, hogy semmi probléma.
Viktor elégedettnek tűnik, a fehér hajú elengedi a színes vízgolyóbisukat. Hosszú magyarázat következik, a kellő pontokon Manó bólogat, agyban pedig a nehéz feladatra készül, hogy ennyi különálló cseppre fókuszáljon egyszerre. A tanár beletrafált a festékcseppel, Manónak így van mibe kapaszkodnia: szeretett hobbijához.
Nem kell neki kétszer mondani, becsukja a szemét. De csak az első elképzeléshez, nem akar abba a hibába esni, mint múltkor, amikor túl élénk volt a fantáziája, pedig meseképek nélkül kellene manipulálnia az anyagot. Kap a lehetőségen: kedvenc türkizévé tervezi változtatni a cseppeket.
A víz mindenütt ott van, Manó úgy érzi, mintha egy ideje már ázna, de ahogy egyik kezével lopva megdörzsöli pólója szegélyét, az száraz. A víz fullasztóan köré tolakodott, még ha egy éve tudja is, hogy képtelen megfulladni.
Tehát csak rövid időre engedi magát fantáziaországban barangolni. Ez idő alatt egy ecset végét érinti cseppekhez, így válnak az átlátszó pöttyök zöldeskékké. Aztán nagyban gondolkodik: mintha egy lüktetést küldene szét, testétől távolodva fokozatosan, akár egy aurát kitolva, türkiz festékcseppé változtat minden esőcseppet.
Önmagában. Az energiát nem szüntetve kinyitja szemét: valóban elindult-e a hullám a cseppek színessé változtatására, vagy túl nagyot harapott egyszerre?
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 22:17 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Elragadtatva szemlélte a türkizzé vált levegőt maguk körül. Ezt ő csinálta!
A vízpermet most már igazi esővé vált, Manó mélyet lélegzett, arra számított, az esőillat is vele jön, de persze ez nem így lett. Talán majd arra a tananyagra is sor kerül valamikor.
A tanár igazán szerethette a víz elemet, jóval látványosabb dolgokat csinált vele, mint amit a diák eddig valaha látott. Kicsit el is nyílt a szája, ahogyan nézte a Viktor keze nyomán képződő csodát.
- Lehetnek nagyobbak is? - kérdezte Manó. Nem csak azért, mert szerette volna, ha a cseppek inkább a megszokott vízgömb méretűek, hanem segítségkérésként is, hogy egyszerre ennyi, különálló vízcsoportot kontrollálni tudjon.
Labda méretűeket akart, mintha egy esti kerti parti színes fénylő kellékei volnának. Meg is próbálta megmutatni, mire gondolt. Maga előtt, mintha át akarná őket ölelni, egy vízcseppcsoportot egyetlen gömbbé tervezett formálni. Ha ez sikerült, tenyereit rajta is hagyta, és kicsit narancsos sárga színt küldött bele ugyanazt az érzést és szándékot előhívva, mint korábban a türkiz pöttyöknél. Ezt tervezte mindegyik gömbbel. Ha sikerén felbátorodhatott, akár maga fölött a levegőben, vagy a terem távolabbi pontján is újabb gombócokat hozott létre, éppen csak ujja hegyével érintve az újabb piros, kék, ezüst és lila gömböket, egyre gyorsabban és felszabadultabban...
Öntudatlanul mosolyra húzódott a szája munka közben: ez már tényleg olyan volt, mint a művészet.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 16. 13:44 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Hát az eredmény nem épp olyan, amilyennek Manó gondolta. Inkább temetésre készült fénygömbök keletkeztek, nem egy kerti parti hangulatteremtő boldogságcsomagok. Nem figyelt a tanárára, ez az oka. Elpirul és lesüti a szemét, pedig Viktor némi dicséretet is csempész a magyarázatba vigasztalásképpen.
- Már értem - mondja, próbál mosolyogni hozzá, de hangján érezhetően csalódott. Azt hitte, ha kevesebb, könnyebb, de ezek szerint a nagyobb vízzel nehezebb dolgozni.
Most inkább egyedül maradna, hogy rágódjon a hibán, és kifulladásig gyakorolja, amit szeretett volna, hogy legközelebb tökéletes lámpásokat alkothasson. Úgy hiszi, már tudja, mit kell tennie, és nem akarja rabolni a férfi idejét, amíg erre ráérez.
Jó volna itt maradni a teremben, de nem akarja kitessékelni a tanárt. Lehet, hogy lemegy inkább a tóhoz, vagy az itteni medencét látogatja meg. Talán egy úszásoktatót is leakaszthat a Bagolykövön. Hm.
- Köszönöm, most már értem - ismétli önmagát.
- Gyakorolni fogok - jelenti ki, valójában direktben nem válaszol a kérdésre: még gyakorolni akar, csak... egyedül.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. augusztus 22. 00:10 | Link

öltözet

Lassan beletörődik Manó, hogy nincs háromszor egymás után elemi mágia órája ugyanazzal az emberrel. Persze meg is érti, Ádám helyére gondosan választották ki az új oktatót, aki az elementalista tanoncokat istápolni fogja. Csak azért dohog, mert Soó Annát olyan közel érezte magához, és most újra meg kell szokni egy idegent. Olive-val is váltottak persze már pár szót, és nagyon segítőkésznek tűnt a hölgy (kinézete alapján inkább csaj), de... legszívesebben utánamenne a minisztériumi dolgozónak. Van elég pénze, felfogadhatná magántanárnak...
Tudja, mennyire gyerekes.
Most itt áll, elemi mágia tanulmányainak második felvonásában. Egy évig bénázott az elindulással, de most, hogy ráérzett az elemi mágia ízére - amelyről főként Anna tehetett -, szárnyal, és ezt a magával mindig elégedetlen, a tanulásban olyan szörnyen teljesítő Manó is be kell, hogy lássa. Úgyhogy függetlenül attól, hogy nem ismeri még jól új - és elméletileg végleges - tanárát, izgatottan áll elébe a most következő tanulnivalóknak. Utánanézett, és nagyon izgalmas az idei tananyag. Főleg a növények irányítása érdekli. Nem azért, mert virághadsereggel akarja leigázni a világot, hanem mert hihetetlennek tűnik, hogy ez a képesség létezhet, és nem csak erős mágusok tudják végrehajtani. Ha jobban belegondol azonban, a növények irányítása szörnyű istentelen dolognak hangzik. No de majd kiderül.
Tisztában van vele, hogy zűrös napon érkezett. Ő kérte ezt az időpontot a tanárnőtől, aki figyelmeztette, hogy sok órája van, úgyhogy lehet, türelmesnek kell lennie. Manó türelmes. Elhozta a sunkiját, Ecsetet is, hátha a tanárnő látni akarja. Vele játszik most a terasz padlóján kuporogva.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. szeptember 13. 21:03 | Link

öltözet

Ecset előbb kapja fel a fejét, nyilván már korábban megérzi a tanrnő közeledtét. Amikor az megjelenik az ajtóban, már Manó is felfigyel rá.
- Szia - köszön előre, majd készségesen válaszol az udvarias kezdeményezésre. - Jól vagyok, köszönöm. Ecset volt a társaságom, nem unatkoztam.
És tényleg, az egyébként magának való sunki, mintha csak szívességet akarna tenni vele, különösen szórakoztató játszótársnak bizonyult a várakozás alatt.
- És te?
Míg Ecset módszeresen igyekszik levadászni Olive cipőjét, Manó, figyelmen kívül hagyva kis kedvence neveletlen ténykedését, elmeséli, mit venne szívesen az idei tananyagból. Tudja, a növénymozgatásra még várnia kell, ahhoz még két nagyobb témakörön át kell rágnia magát, de igazából, mint ahogy ez a gondolat már korábban is megszületett benne: ő nem annyira növényeket akar mozgatni, mint ennek az etikusságáról beszélgetni. És még inkább arról, mi a helyzet azokkal, akik állatokat, embereket irányíthatnak így. Ez borzongató.
De nem kell messzire mennie, a tananyag elején is vannak érdekes dolgok.
- Most a víz részecskéi jönnek - nem találja a szakszavakat, de reméli, a tanár így is érti, mire gondol.
- Nagyon érdekes, hogy ki lehet szűrni a mérgeket a vízből - finoman már előre mentegetőzik -, de az szerintem érdekesebb volna ízeket létrehozni. Azt is lehetséges? És megtanulhatom?
Nem gondolta, hogy a közeljövőben azon kéne aggódnia, hogy megmérgezik. Persze lehetne élő ivóvíz-szűrő is.
- Miért nem oldják meg az ivóvízhiányt az elemi mágusok? - teszi fel morfondírozva a kérdést. Az ide vezető gondolatsorozat a fejében maradt.
Utoljára módosította:Regős Manó, 2016. október 5. 14:20 Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. október 5. 14:44 | Link

öltözet

Manó iskolai tevékenykedését illetően próbálja a fejét a víz felett tartani - ez egy vízmágusra is érvényes kifejezés vajon? -, úgyhogy nem ér rá zavartatni magát, amiért Livnek ennyi a dolga. A gyakorlati tárgyak továbbra sem mennek neki. Az elemi mágián kívül, persze, de az nem lesz elég ahhoz, hogy végre sikerrel elvégezze a negyedik osztályt. Így hát - küzdve a többi tárggyal - nem igényel nagyobb figyelmet, mint amennyit Liv szentel neki, de próbál megértően nézni annak szükségtelen bocsánatkérésére.
Követi a tanerőt a babzsákfotelekig, és ha jelez a nő, ő is leül. Ecset, tekintve hogy korábbi játéka elsétált, látványosan otthon érezve magát galoppozik be a helyisége, és némi vizet gerjeszt magának a padlóból, most azzal játszik.
Beszélnek a tematikáról. Ez tök jófejség, hogy Manó is alakíthatja azt; itt igazán úgy érzi, azt tanulhat, amit szeretne. Nem úgy, mint mondjuk átváltoztatástanon. Kit érdekel, hogy lesz a tollból hajkefe?
Miután tisztázzák a részleteket, megkezdődik az óra - végre! Többféle folyadék kerül elé, látványra akármik is lehetnek. Nem tudja, pontosan mi a feladat, és hogy kéne csinálnia, de ez mindjárt kiderül. Közben pedig az őt annyira foglalkoztató kérdésre is megkapja a választ: Azt hitte, ő találta fel a spanyol viaszt, de valójában - ezt gondolhatta volna - mint megtudja, már régóta foglalkoznak ezzel nála sokkal okosabb emberek. A magyarázat is logikusnak tűnik. Egy sajnálkozó "értemmel" fejezi ki, hogy felfogta a választ, de nem boldog tőle.
Közelebb húzódik mai feladatához, és érdeklődően nézve vár a tanárra.
Szál megtekintése

Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. október 23. 11:55 | Link

öltözet

Manó közelebb húzódik feladatához. A Liv és közte lévő négy tégely felkelti a kíváncsiságát. Liv szavaiból következtethet rá, hogy miféle problémával áll szemben, de hirtelen nem tudna felsorolni négyféle, különböző összetételű vizet, ami rá várhat az edényekben. Semmi baj, alaposan meg fogja vizsgálni őket. Úgy érzi, készen áll rá, hogy apró részleteiben "olvassa" a folyadékot, és lássa a különbséget. Persze ott motoszkál benne az örökös kétely is: fel fogja ismerni, ha rátalál?
Megkapja az utasítást a kezdésre, így még közelebb lapul a babzsákfotele oldalához. Ha belenyúlhatna a vizekbe, könnyebb dolga lenne. Ecset megérzi az izgalmát, otthagyja a víztócsát a földön, és gazdája lábához csüccsen le. Ő is a tégelyeket figyeli.
Az első zárt edény Manót meghökkenti. Liv tanácsára molekulákat próbál vizsgálni benne, de a víz olyan gazdag a különféle elemekben, hogy hirtelen túl sok információ zúdul a fiúra. Ez így nem fog működni. Elengedi a képet, és újra próbálkozik, ezúttal a megszokott csapvízhez próbálja hasonlítani azt. Így több sikerrel jár, és ahogy puhatolja, mi a különbség, megérti a legnagyobb eltérést.
- Ez sós víz - mondja.
A második tégely, mintha az előző negatívjaként lett volna idetéve, tisztaságával, "ürességével" éles kontrasztot alkot a tengervízzel szemben.
- Ez ionmentes víz - állapítja meg. Nem azért, mert annyira otthon lenne a kémiában. Ezt a tudását gyorsan frissítenie és bővítenie kell, ha tovább akar haladni az elemi mágia ezen ágán. Anyukája szokott ilyet inni.
A harmadik folyadékos üveg vizsgálatakor az első reakciója, hogy ezt nem ajánlaná senkinek meginni. Valamiféle piszkosságot érez benne, de mélyebben meg kell vizsgálnia, hogy értse, mi lehet ez. Annál tisztább, mint amit a bogolyfalvi tavacskában érzékelt - abba nem is szívesen menne bele -, de jobb ötlete nincsen. A piszkos víz mégsem valami korrekt fogalmazás volna tőle.
- Ez talán tóvíz - mondja határozatlanul.
A negyedik tégely az, amelyet tényleg kénytelen apró alkotóelemekből összeépíteni, megérzései semmit nem mondanak neki. Sunkija a lábához dörgölőzik, Manó lenyúl és szórakozottan megvakargatja az állat füle tövét.
Tanára legalább olyan folyadékokat tett elé, amelyekkel már találkozhatott. Ezzel például az uszodában.
- Klóros víz? - most a legbizonytalanabb.
- Ehhez tényleg ismernem kell a részecskéket jobban - szabadkozik. - Régen tanultam kémiát, és...
A tetramágus sejtheti, mennyire tanul egy tinédzser komolyan az általános iskolában, még ha az egy üzletemberek csemetéinek kialakított magánintézmény is. Emiatt sajnos Manó képtelen volt sorolni a molekulákat, ahogy tanára javasolta.
Szál megtekintése

Elemi mágia terasza - Regős Manó hozzászólásai (17 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet