36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet
Elemi mágia terasza - Szépvölgyi Richárd hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. július 15. 11:22 | Link



Az elemi mágia, mint olyan, mindig is érdekelt. Amint visszatértünk a kastélyba, meghallottam, hogy nyílt órára lehet jelentkezni, s az elsők között írattam fel magam. Kipróbálni az elemi mágiát? Hülye lennék nem megtenni.
Így hát izgatottan lépkedtem az Elemi mágia terasza felé, melyen eddig még sosem jártam. Kissé kialvatlanul léptem be a terembe, az elsők közt voltam. Sóhajtottam egyet, álldogáltam, vártam. A tömeg lassan megérkezett; elsősöket alig, felsőbb éveseket viszont inkább kiszúrtam, bár lehet, hogy csak azért, mert általában nem fordítok figyelmet a kortársaimra.
Merkovszky professzor úr is megjelenik, s amint üdvözöl minket, tényleg izgulni kezdek, s mohó tudásvággyal figyelem szavait. A tükörfiúról már hallottam, de nem tudtam róla túl sokat, de biztos voltam benne, hogy hamarosan ezzel az információval is gazdagabb leszek.
A férfi sérüléseket emleget, én nyelek egyet azért, de ennyi, többet nem mutatok ki. Végül is, a Lillával való találkozásom után nem feltétlen baj, ha megsérülök, legalább egy óra keretei közt teszem, nem? Sóhajtottam azért egy aprót. "Áldozatok"? Na, remek.
Feszült lettem egy kicsit, de nem szállt inamba a bátorságom. A tükörfiúban azért nem bíztam annyira, hiszen ki tudja, hogy mire képes (illetve, hogy mire nem), meg hát, a levitásokkal szemben néha kicsit előítéletes tudok lenni. Mindegy, ezeket a gondolatokat most félretettem, hogy a feladatra koncentráljak.
Merkovszky a tükör felé mutatott, a kezdeti habozás után pedig (persze, semmiképpen sem elsőként) a tükör felé lépdeltem. Nagy levegőt vettem, majd azt kifújva léptem át a tükör keretén. Na, és most...?
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. július 16. 14:32 | Link



Kitisztult előttem minden, láttam Albert elmosódó alakját. Fellélegeztem, tüdőm megtelt oxigénnel. Körülnéztem; egy sziklaszirtet láttam, odalent a mélyben egy várossal. Szél kapott a hajamba, a ruhámba, láttam már, hogy ez az elemem. Pontosabban, éreztem. Kitártam a karjaim egy pillanatra, és hagytam, hogy a szél az ingem alá szökjön, hogy borzolja a hajamat.
Aztán, pár pillanat múlva a feladatra koncentráltam. Körülnéztem, egy utat láttam meg a jobb oldalamon, de igencsak meredek volt. Szóval jussak le, értem. Mély levegőt vettem - valahogy most jobban esett, mint egyébként. Közelebb léptem a szirt széléhez, lenéztem. Mélység.
Eszembe jutottak azok a gondolatok, hogy levetem magam a hídról. Még Madagaszkáron gondolkodtam ezen, aztán elhessegettem a gondolatot. Tisztán emlékeztem Merkovszky professzor szavaira. Sérülések, áldozatok. Vajon tényleg képes vagyok irányítani ezt az erőt? Annyira, hogy repülni is tudjak? Izgalom szállt meg, a gyomrom remegni kezdett, ahogy kipróbáltam; valahogy ösztönösen jött. Jobbra intettem a kezemmel, mire egy hatalmas széllöketet éreztem meg. Éreztem a szelet, a zsigereimben, amitől már-már euforikus állapotba kerültem. Ujjaimat megmozgatván ismét feltámadt a szél. Szédületes volt, ahogy éreztem magamban ezt az elemi erőt; hogy tudom uralni, az pedig egyenesen bámulatos érzés volt. Mozgattam a kezemet, mintha csak valami karmester lennék, s ennek megfelelően váltakozott a szél erőssége is. Mámor öntött el.
Menni fog. Bíztam az elememben, mert hogy most az én elememmé vált a levegő. Tényleg olyan, mint én. Sosem látod, de mindig ott van.
Hátraléptem, nyeltem egyet. A föld még mindig az ellentéte a levegőnek, és nem szerettem volna törött nyakkal kikerülni a tükörből. Tükör... Pedig olyan valóságosnak tűnt minden! Még lépkedtem hátrafelé párat, aztán megálltam. Szívem dobogni kezdett, nagy levegőt vettem. Csak egy pillanatnyi bátorság kell. Nem fogok meghalni. Ez csak egy tükör.
Aztán elindultam, lépteim gyorsultak, s valami önfeledt vigyorral az arcomon, melyről fogalmam sincs, honnan jött, ugrottam le a szirtről, hogy aztán megpróbáljak repülni.
Estem. Nem repültem. Lehunytam a szemem; a kőbe fogok ütközni... Ennek hatására feldobogott a szívem; aztán hirtelen éreztem, ahogy alám kap a szél. Kipattantak a szemeim. A várost láttam magam alatt, ahogy kitártam a kezeim, mint valamiféle madár. A hideg menetszél az arcomba csapott, belekapott a hajamba, s cibálta az ingemet, én pedig üvöltöttem egyet. Repülök! Megpróbáltam egy hurkot leírni a levegőben, kisebb hibákkal sikerült is. Repülök! Igazán, tényleg repülök! Éreztem, hogy nincsenek korlátaim, még sosem éreztem magam ennyire szabadnak; mintha bármire képes lennék, mintha ezt kerestem volna egészen idáig.
Le kéne szállnom? Nem akartam. Sejtettem, hogy mivel lefelé vezetett egy út, arra kellett volna mennem, de nem akartam leszállni. Pont most?! Mikor életemben először seprű nélkül repülök, és szabadnak érzem magam? Még egyet üvöltöttem, a hangom elveszett a menetszélben. Öröm. Rég éreztem ilyen határtalan örömöt.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. július 16. 20:10 | Link



Tiszta volt az ég, alattam és felettem pedig csak a süvítő szelet éreztem. Olyan hatalmas volt ez az egész! Mintha életemben először láttam volna a két szememmel, éreztem volna, ahogy ingemet lobogtatja a szél. Egy sas szállt mellém, fenséges és nyugodt, szabályok nélkül. Szabadság! Ilyen érzés madárnak lenni! Figyeltem a nemes állatot, aki egyszer csak hátracsapta szárnyait, s zuhanórepülésbe kezdett; felpillantottam, s egy tornyot láttam meg magam előtt, ablakaiban emberek.
Kövessem a sast, vagy nézzek be a torony ablakán? A kérdés feltétele után egy pillanatig sem haboztam, s a mélybe bukva követtem az állatot. Elképesztő, szédületes érzés volt, ahogy szinte egyenesen a föld felé repültem. Nem estem, hanem repültem. Beértem az állatot, távolabb voltam tőle, így nem zavartam; csak figyeltem, ahogy egyre közelebb és közelebb ér (és érek én is) a földhöz. Amikor már alig választott el egy kicsi a földtől, a madárral egyszerre fordultunk vissza, az ég felé. Belenevettem a menetszélbe. Az állat mellettem egy kisebb rágcsálóval lett gazdagabb, azt tartotta a karmai közt. Ahogy szárnyai megmozdultak, tollpiheáradat indult meg felém, én pedig elkaptam egyet.
Itt elváltak útjaink a fenséges madárral; ő továbbment, én viszont a torony fala mentén száguldottam felfelé, érezvén a tégla hűvösét és illatát. Felpillantottam az égre; a hatalmas szélvihar felhőket fújt fölénk. Szemeim felcsillantak, ahogy elváltam a toronytól, s az ablakot és az embereket el is felejtve szálltam felfelé, magasabbra és magasabbra, hiszen tudtam, hogy most nem fulladhatok meg. Feljebb! S akkor elértem a felhőkhöz. Belerepültem egybe; a páracseppek lerakódtak az ingemre, a hajamra, az arcomra is. Egy pillanat alatt vége lett a felhőnek, s amikor lenéztem, láttam, ahol testem útjába állt a párának, s "lyukat vájt". Mosolyom, ha lehetséges, még szélesebbé vállt, hiszen azt a szabadságot tapasztaltam most meg, amit az iskola falai közt sosem tudnék. Irányt váltottam, s zuhanórepülésbe kezdtem, még egy lyukat létrehozva ezzel a felhőben. Felpillantottam egy minutum erejéig, s láttam, hogy a felhők gyorsan haladnak egymás felé. Vihar lesz?
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. július 19. 19:10 | Link



A vihar pillanatok alatt kialakult; a szél közben cibálta az ingemet, de én csak egy helyben lebegve figyeltem a felhőket. Villámlott. Megint. Aztán az eső zuhogni kezdett; a cseppek az arcomat érték, ahogy felfele néztem, szinte rögtön eláztatták az ingemet, a hajamat, s a víz hatására még jobban éreztem bőrömön a viharos szelet. Az átázott, nehéz szövetek sem ellenálltak a löketeknek, s bámulatos volt, ahogy ott lebegve néztem egy vihar kialakulását.
Lebuktam, repülni akartam, amíg lehetett, aztán egyszer csak megéreztem, hogy a szél kavarogni kezd, s forgásirányt vesz fel. Ahogy felpillantottam, megláttam a kialakuló tölcsért... vigyorom hatalmas lett. Azonnal a közepe felé vettem az irányt, felgyorsítottam, s a levegőtömegen át kilyukadtam a légörvény közepén.
Egyre nagyobb lett. Miközben hallottam a dörgéseket, éreztem a vízcseppeket és a port az arcomon, figyeltem, ahogy ez a hatalmas szél ágakat és fákat ragad el a helyéről, keringeti őket, hogy aztán meggondolva magát kivesse őket az áramlatból. Odabent, a tölcsér közepén minden sokkal nyugodtabb volt. Ahogy lenéztem, és láttam magam alatt a forgószél tölcsérjét, hirtelen hatalmasnak éreztem magam, és az erőt, ami erre a kis időre bennem lakozott. A tornádó iszonyatosan hangos volt, és hihetetlennek tűnt, hogy képes lehetek uralni. Egy kisebb állatot pillantottam meg a légörvényben.
Kiélveztem ezeket a pillanatokat, aztán az jutott eszembe, hogy le akarom állítani a forgószelet. Tudni akartam, hogy képes vagyok-e rá, hogy vannak-e határaim ebben a pillanatban.
Kezeimet előre löktem, s szinte éreztem ujjaim alatt a meleg levegőt, mely a tornádó fala felé vette irányát. A lehető legerősebb szelet küldtem, amire csak képes voltam, s azt kellett tapasztalnom, hogy egy éppen elém sodródó fát kilökök a szélörvényből...
A meleg levegő megzavarta a forgásirányt, s a forgószél összeomlott. Figyeltem, ahogy a tölcsér szétbomlik körülöttem, s megéreztem az egyébként még mindig cibáló szelet. A cseppek az arcomat ütötték. Szétszedtem egy tornádót...!
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2015. július 20. 00:50 | Link



Képes voltam rá. A tornádó leomlott, az eső azonban még mindig zuhogott, s a szél tépázott mindent körülöttem. Balra néztem, a torony felé; lekapcsolódott a villany az ablakban.
Kezdtem fáradni egy kicsit. Nagy levegőket vettem, s bár a repüléssel nem volt gond, mégis tudtam, hogy egy tornádó lerombolása nem éppen energiaszegény dolog. Igyekeztem nem figyelni erre, hiszen ki akartam élvezni minden egyes pillanatot, amit itt tölthetek.
Ahogy felpillantottam a felhők felé, egy madarat láttam meg. Gyönyörű volt; kékesfehér tollai ragyogtak, s minden gond nélkül repült a víz és a szél ellenére. Minden más állat elbújt, de ez a madár elszállt mellettem, fel a felhők felé. Egy normális madár nem lenne képes erre.
Habozás nélkül a felhők felé kezdtem repülni, de már nem ment olyan gyorsan, mint a legelején. Ettől végtelenül elkeseredtem egyébként, mert sejtettem, hogyha lemerülök, akkor kikerülök innen. Pedig nem akartam... egyáltalán nem akartam itt hagyni ezt.
Felfelé menet egyre erősebben zuhogott az eső, s a villámok egyre közelebb cikáztak el mellettem, de én rendíthetetlenül repültem a madár felé. Hajtott a kíváncsiság, tudni akartam, hova repül, vagy hogy miért. Egy átlagos madár nem repül a felhők fölé.
Amint az egyik viharfelhő fölé kerültem, már nem esett az eső, hiszen a kibocsájtója alattam volt. Fellélegeztem. Szeretem az esőt, de mivel merülni kezdtem, nem akartam kétes látásviszonyok közt vergődni.
S megpillantottam a madarat! Mintha csak megvárt volna engem, körözött egy kicsivel mellettem. Rögvest odarepültem a csodálatos teremtményhez, s rájöttem, hogy egy jégfőnixszel állok szemben. Igazán ritka teremtmény. Szinte csodálattal néztem a tollasra, mire az ismét szárnyra kapott.
- Várj! - szaladt ki a számon, s rögvest utána repültem. Hova mehet...?
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. július 20. 01:06 Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 15:10 | Link


- a folyosón várakozva -


Mivel előre tudtam, hogy az egyik felügyelő erre a gyakorlati órára fog bejönni, volt időm felkészülni erre lelkileg is. Az egy dolog, hogy alapból az elemi mágiát ritkán használom emberek közt - illetve azon kívül, hogy néha meglegyintek egy-egy faágat, vagy szabályzom a körülöttem lévő hőmérsékletet, nem gyakran teszek semmit. Ez az egyik oka annak, hogy nem voltam kifejezetten boldog, hogy egy minisztériumi ember beül egy ilyen órára.
A másik pedig természetesen az, hogy nem boldogított kifejezetten a tény, hogy az aktámban írott névhez ezentúl arc is fog társulni, hang, meg minden ilyesmi.
Fogalmam sem volt, hogy milyen felügyelőt kapunk mára, ám szinte biztos voltam benne, hogy az én szerencsémmel kikapom a legrosszabbat és legkegyetlenebbet, akit csak lehet. Noha természetesen semmiféle elhamarkodott véleményt nem alakítottam ki egyikükről sem... gondolkodtam sokat a dolgokon, és legtöbbjük látható volt a folyosókon, de személyes tapasztalat híján egyelőre fogalmam sem volt, melyikük milyen lehet.
Épp ezért, mikor elindultam az elemi mágia terasza felé, igyekeztem nem túlstresszelni a dolgokat. A bal csuklómon lévő elemi mágia jegyemet reggel nem fedtem el álcázóbűbájjal, noha ez már szokásommá vált tavaly - semmi értelme félelmet kelteni az emberekben, vagy annak, hogy kinézzenek miatta. Viszont ma reggel "akkor mindegy" alapon kihagytam ezt a lépést a reggeli rituálémból.
A terem elé megérkezve megálltam, s az órámra pillantottam; már kicsöngettek az utolsó óráról, s a rúnatanteremből kiszabaduló diákok kissé nyomottan indultak vissza a körletük felé. Mindenkire rányomta a bélyeget ez a felügyelősdi.
A kis melléklépcső mellett dőltem a falnak, s úgy vártam Merkovszky megérkezését; még a végén meg leszek vágva, hogy bementem a terembe tanári felügyelet nélkül. Ki tudja...
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 17:49 | Link



A gondolataimból egy köszönés rántott ki, s ahogy oldalra néztem, egy baseballsapkás, egészen magas homlokú és nagy szemű férfit láttam meg, aki kivéve a füléből a fülhallgatóját nemes egyszerűséggel beleköpte a rágóját egy kukába. Ezek után bemutatkozott, és kezet is nyújtott, egy mosollyal megfűszerezve a dolgokat.
Hát, ennek se kéne bemutatkoznom. Anélkül is tudja, ki vagyok, legalábbis eléggé úgy tűnt. Remek.
- Jó napot. - közöltem egy kis fáziskéséssel, ugyanis nem igen keltett bennem jó érzéseket ez a széles mosoly. Mégis viszonoztam. Pedig nem voltam épp boldog. - Szépvölgyi Richárd. - mutatkoztam be, miközben kezet nyújtottam.
A kérdésre viszont enyhén borsódzni kezdett a hátam. Hát, egészen egyértelművé kezdett válni előttem, hogy Feigler vidámságával konstans fogok elsápadni, ugyanis gyakorlatilag biztossá vált számomra, hogy nem csak hogy utánam lett nézve, de mintha meg is figyeltek volna, ami határozottan előidézte azt a bizonyos görcsöt a gyomromban, bár ennek igyekeztem nem adni jelét; mint ahogy az is nyilvánvalónak tűnt, hogy Merkovszky is meg fogja inni ennek az óralátogatásnak a levét. Jó lesz.
- Igen, őt. De amennyiben ott volt az évnyitón, már lehetett hozzá szerencséje. - mondtam aztán, bár nem ringattam magam abba a tudatba, hogy Feigler nem tudja pontosan, kiről van szó.
Vettem egy nagy levegőt, hogy némiképp letisztázzam a gondolataimat, s jobb kezemmel megfogtam a bal csuklómat a hátam mögött. Aztán a felügyelő visszanézett rám, és elvigyorodott, az én arcomról pedig leolvadt az udvarias mosoly, mikor ismét kérdezett.
- Előírás. - közöltem semleges hangon, nézve a baseballsapkásra, mire az egyszerűen... elindult felfelé. Emellett fel is szólított, hogy kövessem, s ezt is csupán fáziskéséssel sikerült megtennem; miközben mögötte mentem, adóztam az égnek egy "ez most komoly?" jellegű pillantással.
Gyakorlatilag némán lépkedtem mögötte, s beértünk a kupola alá, a középen lévő kis, kör alakú részbe, ahol az elméleti oktatás zajlik normál esetben; a padok rendezett félkörben helyezkedtek el, minden szék mintha vonalzóval lett volna mögéjük illesztve. S miközben a faalkotmányokon járt a tekintetem, magamban felkészültem rá, hogy a férfi esetlegesen megfordul, és kérdésekkel kezd bombázni; normál esetben erre számítottam volna.
És őszintén? Nem tudom, hogy minek örültem volna jobban - annak, hogy a vigyora leolvad az arcáról, vagy annak, hogy egész végig ott marad.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 23:48 | Link



Megilletődve követtem őt, s miután nagyjából túltettem magam a kezdeti sokkon, megpróbáltam lehiggadni - igaz, majdnem biztos voltam benne, hogy amint sikerül, valami fog történni, ami miatt ismét ugyanolyan feszült leszek, mint előtte.
Nyilvánvalóan nem épp lelkes hozzáállásom érezhető volt rajtam, azonban nem álltattam magam azzal, hogy képes vagyok átverni egy minisztériumi felügyelőt, aki arra szakosodott, hogy megfigyelje az embereket. Csupán azt próbáltam elérni, hogy ne tűnjek iszonyúan görcsösnek és gyengének, mert igazán nem szerettem volna, hogy túlságosan könnyű célpont legyek.
Mikor megfordult, s vontatottan válaszolt, én a falnak dőltem nem túl messze tőle, de nem is kifejezetten közel, hiszen minden egyes porcikám szeretett volna távol lenni ettől a zavaros aurával rendelkező embertől.
- Á, értem. - nyugtáztam az évnyitóra vonatkozó szavait, s mikor végigmért (jó lassan és látványosan), én is végigfuttattam rajta a tekintetem, noha nem olyan feltűnően, mint ő tette. Nekem már volt alkalmam gyakorolni az ilyesmit a folyosókon gyakorlatilag nap mint nap - bár neki is lehetett tapasztalata az ilyesmiben, sőt, jóval több, mint nekem. Az biztos, hogy nem becsültem alá a velem szemben állót.
Mosolyogva javította ki magát, s nem sokkal később, a kérdésözönnél az én számon is megjelent egy apró görbület, noha a tekintetem valószínűleg nem volt a legmeggyőzőbb. Tény, hogy ezek még nem azok a kérdések voltak, amiknek a legkevésbé sem örültem volna. Sőt, egészen... ártalmatlan kérdéseknek tűntek első blikkre. De nem lazítottam a figyelmemen. Ki tudja...?
- Látom, alapos volt. - utaltam ezzel az információi pontosságára. Hát igen, egy minisztériumi ember nyilván jól informált. Mosolyom nem lankadt, arcvonásaim előre berendezettek és talán kissé mesterkéltek voltak, nem különben, mint az övéi. Bár...
- Igen, csak az aeromágia, és egészen jól haladok vele. - kezdtem - Az elméleti alapok elsajátítása után a gyakorlati rész némivel könnyebb, és Merkovszky tanár úr alapos e tekintetben is. - válaszoltam, miközben a férfi szemébe néztem, ami részemről szerintem egy igen nagy bevállalás volt... bár lehet, hogy csak egy hatalmas hiba. Ugyanis a nagy szemek mögött egy számomra teljességgel besorolhatatlan benső rejtőzött: jóságos, kétszínű, rosszindulatú, buta, netán érdektelen? Fogalmam sem volt, mégis melyik kategóriába tudnám besorolni a felügyelőt, s ez a bizonytalanság volt a legfőbb oka annak, hogy ennyire frusztráltan éreztem magam. Magam mögött még mindig a bal csuklómat fogtam, amin az elemi mágikus jelem húzódott. Nem lesz egy leányálom ez a nyílt óra...
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 4. 23:27 | Link



Első reakciójára csak bólintottam, amolyan udvarias-formán. Igen, valóban nem áll módjában megtenni, hogy hanyag legyen; természetesen be kell ismerni, hogy egy elemi mágiával rendelkező (ne adjisten) tizennégy éves kisfiú vagy kislány nem merő boldogság senki számára sem, aki körülötte él, de ugyanúgy én sem vagyok az, vagy Gyarmathi Ádám sem. Egyértelmű, hogy Merkovszkynak alaposnak kell lennie.
Feigler jelenlététől alapvetően a hideg rázott, és ha ehhez hozzáadjuk a tekintetét illetve a "rendkívül" szó kimondása közbeni hangsúlyát, azt kell mondanom, hogy szabályosan görcsbe állt a gyomrom, és pont azért, mert a kettősség nem múlt el. A látszólagos könnyedség mellett volt valami erősen alárendelő a kisugárzásában és a mondandójában, noha ez nyilván nem volt meglepő. Tisztábban voltam vele, hogy dominancia-ügyileg ez a férfi nyert; hiszen amennyiben megpróbálkoznék a domináns fél szerepében tetszelegni, valószínűleg nagyon besülnék vele (egy minisztériumi emberről van szó, aki feltehetően kihallgatótiszt... a kisugárzásából ítélve legalábbis...), vagy pedig simán "átengedné" nekem ezt a szerepet, amivel viszont ismét bebizonyosodna, ki a felülrendelt fél a szituációban. Szóval ilyesmivel próbálkozni abszolút felesleges lett volna, ezt én is tudtam.
- Nem, valóban nem. Beláthatatlan következményei lennének. - válaszoltam, bár a vigyor, ami megjelent az arcán, arra késztetett, hogy kiforduljak az ajtón. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy hozzáteszek még valamit, belekezdtem a levegővételbe, de átgondolván inkább csak egy apró sóhaj szaladt ki a számon. Talán jobb lenne, ha most nem próbálnék meg okoskodni. Egészen megszívnám vele.
A megjegyzését gyakorlatilag figyelmen kívül hagytam, viszont mikor ismét a szemembe nézett, legszívesebben ismét sóhajtottam volna, és nem a rengeteg kellemes benyomás miatt. Nagyon zavaros ez a pasi.
Végül csak bólintottam, miközben belül biztos voltam benne, hogy a jelenléte miatt az első negyed órában valószínűleg egyáltalán nem fogok tudni koncentrálni. Nem fog zavarni, nyilván.
Enyhén felszaladt a szemöldököm a kérdésére. Erről beszéltem. Dominancia-játék, persze, semmi baj. Én is csináltam már ilyet, csak én könnyen befolyásolható személyekkel, akik még az én súlycsoportomba sem tartoztak. Mindazonáltal a kérdése érdekes volt, tekintve hogy tulajdonképpen millió kérdésem volt a munkájukkal kapcsolatban. Azt ne felejtsük el, hogy megfordult a fejemben a kihallgatótisztség, mint opció a  pályaválasztásban; és ha csak negyed annyira értenék az emberek befolyásolásához, mint Feigler, összetenném a két kezem.
- Rengeteg kérdésem lenne. - kezdtem bele, viszonozva a pillantását. Elsősorban ebben a szituációban igazság szerint az érdekelt volna, hogy Feigler álarca mögött ki a franc rejtőzhet, már ha egyáltalán álarcról van szó, azonban ezt a kérdést egyáltalán nem állt módomban feltenni, lévén a munkájukra vonatkozott az ajánlat.
- De a legjobban talán az érdekel, hogy milyen érzés például az ön számára ez a munka. Bár a hivatalos képesítését nem tudom - tettem hozzá, miközben elengedtem a csuklómat, s most az ujjaimat fontam össze a törzsem mögött.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 5. 21:35 | Link



A férfi elfordult előlem, én pedig kíváncsian szemléltem a hátát, noha valamiért nem feltétlen örültem neki, hogy nem látom az arcát.
Aztán amint elkezdett beszélni, mindent megadtam volna, hogy lehetőleg soha többé ne kelljen látnom.
Ahogy belekezdett a mondandójába, olyan volt, mintha a terem enyhén lehűlt volna; az is lehet, hogy ez én voltam akaratomon kívül, de az is esélyes, hogy csupán beképzeltem az egészet. Csak a hátát volt esélyem látni, de valahogy mégis kirázott a hideg, s egyre feszültebbé váltam. Az irgalmasság és a jóakarat nevében... Ajkam kiszáradt, így megnyaltam azt, s az eddig a törzsem mögött pihenő ujjaim szétbontottam, s immár a testem mellett szorítottam ökölbe, majd eresztettem ki a kézfejem. Próbáltam eltüntetni róla az izzadtságot.
Szépen lassan felém fordult, miközben megremegett a hangja, s felém lépett; állát felszegte, céltudatosan pillantott rám, miközben keze a zsebébe húzódott. A szívverésem felgyorsult, ahogy néztem a közeledő férfire, akinek hangja szinte felharsant a teremben. Torkom összeszorult, ahogy kezem megindult a pálcám felé; aztán rájöttem. Ebben a rohadt iskolában még csak a Capitulatust tanultuk tavaly. Ez meg egy auror. Pulzusom az egekbe szökött, s éreztem, ahogy kivörösödik az arcom, pupillám kitágul, miközben nézek a felém jövő férfire. A tudatomig gyakorlatilag meglepően lassan hatolt el a mondandójának lényege, mintha egy lassított felvételt figyeltem volna, ahogy közeledett; aztán megmozdult, elkezdte előhúzni a pálcáját.
Kezem önkéntelenül is felemelkedett, mikor a feszültség a tetőfokára hágott a teremben, ezzel egy nagyobb, hideg széllöketet idézve elő, mely bár nem lett volna képes még csak meggátolni sem Feiglert az átkozásban, a meglepettség mégis megállásra késztethette őt. A mozdulat nem tudatos volt, mint ahogy a széllöket sem; de abban a pillanatban, hogy felfogtam, mit csináltam, Feigler nevetni kezdett.
Nevetni.
Aztán, visszasétálván az asztalhoz ismét megszólalt, én pedig hatalmas szemekkel, erősen dobogó szívvel és kivörösödött arccal néztem rá, gyakorlatilag fel sem fogva, hogy mi a franc történik. Aztán leesett egy pár pillanat múlva, hogy ez egy vicc volt. Vagy valami olyasmi.
A reakcióm a düh volt. Iszonyatosan dühös lettem, olyan dühös, amennyire talán még életemben sosem voltam; kezeimet ökölbe szorítottam, miután ismét a hátam mögé rejtettem őket, magamban pedig minden lehetséges szitkot ráborítottam Feiglerre. Még mindig magas pulzussal hallgattam a válaszát, tekintetemet a padlón nyugtatva, s mielőtt befejezhette volna a beszédet, jobb kezemet felemeltem, és a nyakamhoz nyúltam; bár nem volt feltűnő, de a pulzusomat számoltam, miközben néztem az óra mutatóját, s megállapítottam, hogy nem egészen egy perc múlva Merkovszkynak be kell lépnie a terembe.
Tekintetem a táskámra kúszott, amiben a gyógyszerem volt, de egy pillanatra se fordult meg a fejemben, hogy odamenjek, és esetleg be is vegyem. Ennek az embernek a jelenlétében? Egy tapodtat sem mozdulok, mert menten szélörvény keletkezik a szobában. A pánikkal vegyes düh irányította elemi mágus sosem jó társaság.
A mosolyára már felnéztem, miközben leengedtem a kezem, ismét a törzsem mögé helyezve azt. Kérdése pedig belemarkolt a gyomromba, és hirtelen semmi mást nem tudtam csinálni, csak nézni rá, a szemébe. Erre most komolyan válaszolnom kéne? Arcom még mindig forró volt, ahogy megdermedtem ebben a pillanatban.
- Kellemesek. - ennyit sikerült kinyögnöm.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 13. 18:04 | Link



Mikor zavarom, félelmem és dühöm kezdett a tetőfokára hágni, a felügyelő egyszer csak... felém nyújtott egy csomag rágót. Hitetlenkedve pillantottam rá; s ebben a pillanatban meghallottam, ahogy nyikordul az ajtó. Tekintetemet a zaj felé fordítottam, s megláttam Merkovszkyt, akinek ebben a pillanatban úgy örültem, mintha legalábbis a messiás jött volna el. Zavarom és félelmem viszont nem apadt le láttára; ahogy közeledett, csak úgy éreztem meg elemei lassú kavargását. Az én elemem egy visszafojtott, feszülő és helyenként nagyon kilengő idegességgombóc volt ezekben a pillanatokban, s a férfi ereje valahogy nyugtató hatással volt rám, még ha csak kis mértékben is - elég volt ahhoz, hogy ne robbanjak szét, ami már nem volt egy rossz kezdet.
Feiglerre pillantottam, mikor leokézta Merkovszky nevét, majd kezet nyújtott - bemutatkozása után pedig rájöttem, hogy ebben a pillanatban gyakorlatilag az az egyetlen vágyam, hogy sose kelljen többet hallanom a felügyelő nevét. Főleg nem az ő szájából.
- Nem kérek, köszönöm. - mondtam, mikor újra kínált, s ekkor konstatáltam, hogy már meg tudok szólalni, ami egy hatalmas pozitívum az öt perccel ezelőtti helyzethez mérve. Az viszont bosszantott, hogy kívülről valószínűleg úgy hatott ez a válasz, mintha egy óvodás kisgyerek előre betanulta volna. Ah. Mindegy. Csak ne kelljen már egy légtérben lennem ezzel az emberrel.
Merkovszky kérdésére határozottan bólintok, Feigler pedig könnyed és kellemes hangnemben jelenti ki, mennyire vártam már a tanáromat. Valószínűleg fogalma sincs, mennyire igaza van. S mikor Merkovszky beküldött a terembe, én pedig a felügyelőre pillantottam... kaptam egy kacsintást.
Éreztem, hogy a vérem szépen lassan eltűnik az arcomból, a szívverésem pedig hirtelen lassul le, ahogy a tanár úr felé bólintok, majd elindulok befelé a terembe. (Hozzáteszem, nem azért lassult a pulzusom, mert annyira megnyugodtam volna.) Ez az ember figyelni fog, istenem, annyira nem akarom ezt. Minden egyes porcikám tiltakozott ez ellen a szituáció ellen, a gyomromba pedig enyhe görcs állt, ami talán egy kicsit enyhült, mikor átléptem az üvegfal másik oldalára, amíg Merkovszky ismertette, mit is fogunk tulajdonképpen csinálni. Amiről egyébként még nekem sem volt túl sok fogalmam, de ezekben a percekben egyelőre ez izgatott a legkevésbé.
A férfi belépett a terembe, hátrafordítottam a fejem, hogy rá nézhessek. Nem volt semmi jelentőségteljes pillantás sem az ő, sem az én részemről, s olyan volt, mintha egy szótlan megállapodás született volna köztünk, miszerint "erről majd otthon beszélünk". Legalábbis én erre így gondoltam elsősorban.
- Aha. - válaszoltam, próbálván utánozni a kedélyességét, és ez az "aha" nagyon jól esett. Nem volt olyan feszes és kiszámított, mint az eddigiek, és amellett, hogy egyáltalán nem volt udvariatlan a hangsúlyom, mégis valamiféle kilépésként (kellett volna) működnie az előző szituációból. Bár a feszültség még mindig ott pulzált bennem, természetesen.
Az első utasítást csendesen hallgattam végig, raktároztam magamban az információkat, s mikor befejezte, már épp felemeltem a kezeimet, hogy összedörzsöljem őket - ez egyébként egy furcsa szokásom minden gyakorlati óra elején -, habár a koncentrációm egyáltalán nem volt a helyén; periférikus látásommal folyamatosan a felügyelő alakját lestem, s ez teljesen elvonta a figyelmemet a feladatról.
"Kapd el!", hangzott ismét Merkovszky hangja, én pedig hirtelen nyúltam az öklömnyi kőért. Reflexeim szerencsére nem hagytak cserben, a követ a tenyerembe zártam, egy csattanó hang kíséretében. Immár ismét teljesen a férfira figyeltem, amikor ismertette az első feladatomat; enyhén felvontam a szemöldököm, ugyanis az előbb mást mondott, és hirtelen nem teljesen értettem, mi történt azóta. Aztán ismét megszólalt, s az erősségre vonatkozó megjegyzéséből nagyjából megértettem, mit is szeretne tőlem. Oké.
Sóhajtottam egyet, majd előre nyújtottam a jobb tenyerem, melyben a szürke kő foglalt helyet; először megszorítottam, tudatosítottam a felszínét, s nagyjából a súlyát.
Nem túl magasra felhajítottam a követ, majd mielőtt leért volna a kezembe, elemem segítségével (mely még mindig visszafojtott volt és feszült) ismét felhajítottam, most magasabbra, mint az előbb. Aztán elengedtem, megvártam, amíg nagyjából ugyanabba a pozícióba kerül, mint az előbb, s ismét felhajítottam a széllel; gyakorlatilag dobáltam az elememmel. Segített felmérni, milyen nehéz, és egy kicsit odakoncentrálta a figyelmemet.
A harmadik felhajítás után a kő ismét esett a tenyerem felé; s eztán már nem felfelé szállt, hanem egyenesen Merkovszky felé. A feszültség hirtelen kiengedett, s a kelleténél jóval nagyobb széllöket vitte útján a szürke anyagot, mely még a taláromba is erősen kapott bele.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2016. április 13. 18:06 Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. május 11. 22:07 | Link



Az eddig bennem kavargó szél nagy erővel lökte a követ Merkovszky felé; egy pillanatra talán meg is könnyebbültem, hogy a feszültség egy része távozott belőlem, de Feigler felügyelő jelenléte pár pillanat után újra tudatosult. Csupán periférikus látásommal érzékeltem, hogy mozog a túloldalon, de szándékosan nem fordítottam arra a fejem. Ez most nem erről szól, és meg kell próbálnom elfelejteni őt. Csak hogy a Felügyelő olyan, mint egy rémálom - a legrosszabbkor köszönt rád, és annyira szürreális, hogy azt hiszed, ez a véres valóság.
Már éppen nagyot lélegeztem, mikor megkaptam az utasítást erre vonatkozóan; hát kifújtam a levegőt, s a biztonság kedvéért ismét mélyet szippantottam az oxigénből. Valóban kitisztította egy kissé a fejemet - a Felügyelőt az agyam egy belső rejtekébe igyekeztem zárni, hogy majd az óra után foglalkozzak vele. Most azért vagyok itt, hogy gyakoroljam az elemi mágiát, amit pedig nagyon szeretek. Ennyi.
Lehunytam a szemem, egy pillanatig elgondolkodtam, milyen illatot tudnék társítani a forrósághoz. Tudatosítottam magamban, hogy most nem az elemem ellen dolgozok, azaz nem kell elnyomnom, hanem vele kell dolgoznom - vele együtt, ami egy kicsit furcsán hangozhat a kívülállók számára, mert olyan, mintha egy önálló személyiségről beszélnék.
Így máris ezerszer jobban éreztem magam, bár sápadt arcszínem konstans mód megmaradt. Felnéztem Merkovszkyra velem szemben, neutrális, talán kissé még mindig feszes testtartással, majd elkezdtem a feladatot. A hőmérséklet lassan emelkedni kezdett, miközben agyban szinte előbb éreztem a meleget a bőrömön, mint ahogy kívülről is érezhetővé vált - gyakorlatilag az egész belőlem indult, s elmémmel pumpáltam a hőmérsékletet, miközben vettem egy nagyobb lélegzetet, immár az égett gumi szagára számítva, mely a lélegzetvétel utolsó pillanataiban vált érezhetővé. A hőmérsékletet pedig egyre csak emeltem, a levegő pedig szinte mozdulatlanul vált lassanként forróvá - egy szellő sem zavarta meg a feladatot, ez pedig azt jelentette, hogy sikerült teljes mértékben erre koncentrálnom. Viszont amikor ez eljutott az agyamig, s eszembe jutott a túloldalon bámuló férfi, a levegő megrezzent, a szag kissé halványabbá vált, a hőmérséklet pedig megugrott - eztán ezt a hibát kellett korrigálnom. A szag egyre inkább orrfacsaró bűzzé vált, miközben a hőmérséklet is emelkedett, s éreztem, hogy lassan igazi szaunát csinálok a teremből, szóval amennyiben kaptam valamiféle visszajelzést Merkovszkytól, a bűzt eltüntettem (immár sokkal gyorsabban, mint ahogy létrehoztam), s a hőmérséklet is visszaállt az eredeti állapotba.
Hűteni mindig is jobban szerettem (a meleget nem igazán tudom elviselni), s most ez a része következett - enyhe fertőtlenítőszag kíséretében kezdtem el a mutatványt, mely valóban jobban ment, mint a melegítés. Ez részben azért volt így, mert immár sokkal jobban tudtam a feladatra koncentrálni, az arcom is kicsit forró volt (talán visszanyerte a normális színét), s az eddigi hideg verítékem rászáradt a tenyeremre a száraz levegőtől. A hideg viszont nagyon jól esett, valóban visszarántott a valóságba, mintha felébredtem volna egy kicsit a rossz álomból - a fertőtlenítőszag pedig azért jelent meg, mert a hőmérséklet emlékeztetett egy karácsony estémre, amit az ispotályban töltöttem még kiskoromban. Ezt egy szellő sem zavarta meg, tekintve, hogy gyakorlatilag teljesen megfeledkeztem Feiglerről. Ideiglenesen.
Feladatom végeztével pillantásom "élesült", már láttam is a velem szemben állót, nem csak bámultam rá; látómezőmbe ismét beszökött a felügyelő, s ekkor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire unhatja ezt az egészet. Két ember áll egymással szemben, és látszólag nem történik semmi.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. június 2. 21:44 | Link

Elementary Tetrabácsi

Egy minisztériumi dolgozó. Nem vagyok lelkes. Ahogy lépkedtem a folyosón, megszorongattam a csuklómon feszülő karpereceket, már előre várván a pillanatot, amikor is a minisztérium küldötte majd szépen leoldja, hogy órát tarthasson. Szuper lesz... egy sóhajtás kíséretében fordultam egyet, a megfelelő folyosó felé véve az irányt. Nem elég, hogy Merkovszkynak el kell mennie a suliból (ezzel itt hagyva az összes tanoncát, miközben ezek ránk szálltak), de az, hogy még több minisztériumi ember lepi el a kastélyt... felemelő érzés.
Nem tehetek róla, de úgy érzem magam minden nap, mintha egy bilincs lenne a csuklómon. És egyáltalán nem érzem az elemem kavargását, mikor rajtam van, valahogy lefojtja az egészet, és ez baromira frusztráló tud lenni. Nagyon. Szóval ennek fényében eléggé feszülten lépkedtem az elemis terasz felé, folyamatosan piszkálva a karpereceket, mintha azt várnám, hogy csak úgy lepattannak a csuklómról. Hát nem.
Hat óra előtt pontosan öt perccel már az ajtó előtt álltam, s egy lélegzetvétel kíséretében kopogtam be, majd amennyiben bebocsájtást nyertem, be is léptem a terembe, s a férfi felé vettem az irányt.
- Jó estét. - köszöntem halkan, azonban megvártam, hogy (amennyiben igényli) a férfi nyújtson kezet, ne én. Egyébként talán kissé fáradt tekintettel néztem rá, de már gyakorlatilag mindegy volt. Annyira tele volt mindenem ezekkel a minisztériumi intézkedésekkel, Merkovszky távozásával, meg az egész herce-hurcával, hogy már szinte nem is izgatott. Gyakorlatilag a minden mindegy szinten voltam, egyszerűen nem tudta felkelteni ez az egész az érdeklődésem. Csak teszem a dolgom, és remélhetőleg békén hagynak. Jó lenne.
Szál megtekintése



Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. június 14. 20:52 | Link

Elementary T. / Kelemenes Viktor

- Szépvölgyi Richárd. - nyújtottam én is a kezem, érzékelésem talán egy kissé élesebb lett, mert ismeretlennel álltam szemben; figyeltem a kézfogás hosszúságát, erősségét, a kezek helyzetét, meg ilyesmiket, amiket mindig szoktam. Persze, ennek nem tulajdonítottam hatalmas jelentőséget ebben a pillanatban, mivel ez az ember csak ideiglenes helyettes, nem pedig az új tanárunk.
Az órám pontosan hat órát mutatott, mikor megkaptam a kérdést, s én ránéztem a mutatókra. Már megint az idő, mikor pontosan érkeztem - pedig az órám sincs elállítva, ellenőriztem, miután Kelemen úr pontatlannak találta.
- Hat óra. Ahogy a levélben állt, amit ma kaptam, hogy később kezdőik az óra. - mondtam, miközben apránként, valószínűleg egyáltalán nem feltűnően mértem végig a férfi tartását és apró gesztusait.
Amikor eltűnt a karperec (ami egyébként inkább emlékeztet egy bilincsre), megdörzsöltem kissé a csuklóm, és pillantásom a jegyre siklott a bal csuklómon. Nem, nem vagyok kifejezetten boldog tőle, hogy meg vagyok fosztva ettől napközben.
Merkovszky tanár úrnál egészen más módszerekhez szoktam; ez a férfi, Viktor gyakorlatilag darálni kezdte a tananyagot, én pedig enyhén érdeklődő tekintettel figyeltem, a szavakat gondosan elraktároztam a fejembe. Mikor aztán kérdez, fel kell ocsúdnom - úgy sejtettem, hogy egy húsz perces kiselőadásra készülhetek. Pár pillanatnyi gondolkodás után, mikor beindultak az agysejtjeim, meg is szólaltam.
- Sejtméreg, idegméreg... izomméreg, vérméreg... - mondtam azt a négyet, ami eszembe jutott, de igazság szerint a témának nem vagyok kifejezett szakértője. Nem ezzel foglalkozom szabadidőmben.
Szál megtekintése



Elemi mágia terasza - Szépvölgyi Richárd hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet