37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Elementary Tetraoctadedokateacher
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 62
Írta: 2016. június 3. 14:36 | Link

Manó

Most, hogy már kicsit megismerte a helyet, jobb kedvvel indul Viktor órát tartani. Annától is halott már információkat, hogy mit, és hogy lesz majd érdemes megoldania, így nem kell csak önmagára, és kissé nyers stílusára támaszkodnia.
A szokásos helyen várja diákját, a lépcsők tetején, miközben sétálgat, és szemügyre veszi az egész helyet. Az az aprólékosság, amivel megformálták a a teret, olyannyira vonzóvá teszik számára a helyet, hogy egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy ezután itt fogja leélni az életét, semerre nem fog mozdulni onnan.
Megint sok-sok perccel korábbi, de múltkori mogorvasága már rég tovaszállt, így csak leül a legfelső fokra, és hátraveti magát, hogy a plafont szemlélhesse. Nem túl felnőttes, de neki pont megteszi. Ilyen ez. Egyszer nyugodt, mint a hegyek közt fellelhető tavak, másik pillanatban pedig háborgó, mint a tajtékzó tenger. Nem is csoda, ha fő eleme a víz, hiszen a legfőbb jellemvonása, amiről tuti mindenki felismeri, csakúgy ezt táplálja.


Írta: Luna
Utoljára módosította:Elementary Tetraoctadedokateacher, 2016. június 4. 13:55
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 3. 15:40 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Manó ezúttal nem késik. Az első Soó Annás órája óta sikerélménye van, ennek hatására olyan aktívan gyakorolja az elemi mágia használatát, hogy lassan félő, emiatt nem fejlődik semennyire a pálcás varázslásban. (Pedig tudjuk, hogy azon a tájékon nagyobb problémák vannak a gyakorlás hiányánál.)
Mióta elnevezte víz és levegő elemű állatkáját, amit itt a Bagolykőn kapott, még inkább megy a koncentráció. A sunkit, Ecsetet azóta szinte kenyérre lehet kenni, és puszta jelenlétére is támogató erőt nyújt fehér hajú gazdájának. Most ugyan nem Soó Annával - magában is így hívja - lesz órája, de ez nem lohasztja le lelkesedését: biztosan sokat fog tanulni az új próbatanártól is. Ha a víz elem létrehozásáról és manipulálásáról van szó, a legkülönösebb érzés járja át, amit amúgy ritkán tapasztal: Menni fog! A sok dicséret és biztatás miatt, amit a tanárnőtől kapott, a ritka fennakadások sem szegik annyira kedvét, pedig ez alapbeállítás nála.
Könnyű léptekkel szökell fel a lépcsőkön, az utolsó sor tetején pedig ott ül valószínűsíthető tanára.
- Jó napot kívánok! - mosolyog vidáman Manó és két pillantással később már a férfi mellett áll.
Utoljára módosította:Regős Manó, 2016. június 3. 15:40
Hozzászólásai ebben a témában

Elementary Tetraoctadedokateacher
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 62
Írta: 2016. június 3. 16:06 | Link

Manó

Ezek a diákok szeretnek nagyon pontosak lenni, ami még derűsebbé varázsolhatja az amúgy szürke hétköznapokat. Vigyorognia kell rajta, miközben feltápászkodik, és kiigazítja amúgy makulátlan öltözékét.
- Üdv újra itt. Mivel még nem találkoztunk, Viktor vagyok.
Nyújt felé egy gyors, határozott kezet, hogy mindezek után máris mutassa az utat az óra helye felé. Ő megy hátul, Manó elől, így illik ezt, ha meg már nyugis helyzet van, akkor nincs mire várni...
- Ma a színekkel fogunk foglalkozni, azonban előtte kíváncsi vagyok, mit mutatsz nekem. Anna mesélte, hogy múlt órán idéztetek, és a hőmérkélettel foglalkoztatok. Az első feladat, hogy megmutasd, mit tanultál, háziként pedig tökéletesítettél. Hógolyót, fortyogó vizet, vagy akár patakocskát. Rád bízom, meg most még a sunkid is segíthet benne, elvégre te ő vagy, ő pedig te.
Elnémul, várakozik, ha nagy baj történne, segít, most viszont a fiún a sor. Ha az állatkájával demonstrál, őt az sem zavarja, elvégre még kezdő tanonccal van dolga, ha viszont anélkül is megy, akár csak közepes teljesítménnyel, akkor is örülni fog neki. Túlságosan nyugodt most ahhoz, hogy annyira megkösse bárki kezét, mint múltkor.


Írta: Luna
Utoljára módosította:Elementary Tetraoctadedokateacher, 2016. június 4. 13:55
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 15:55 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

A férfi feláll, így a diák meg tudja állapítani, milyen tökéletesen van felöltözve. Röpkén végignéz magán, mit tudott nyújtani e téren. Nem hivatalos, de az órákra elvileg nem is kell ünneplő. Nem ebből mutatkozik meg a tisztelet a tanár felé, és Manó szokása szerint igyekezett harmonikus öltözetet választani.
- Helló! Regős Manó - felel a köszöntésre és bemutatkozásra. Ezúttal meg sem fordul a fejében, hogy magázódnia kéne, olyan közvetlen Viktor üdvözlése. Elfogadja a felé nyújtott kezet; az ő kézfogása nem olyan határozott.
Intésre megindul a víz szentélye felé. Odabent leteszi bőrtáskáját - még nem volt ideje betenni a szobájába, pedig ide nem kell tankönyv. A házi bemutatására szóló kérést hallva kicsit felbuzog benne az izgalom, pedig kigyakorolta a dolgot, hogy büszke legyen rá tanárnője.
- A sunkim nincs itt - mondja előbb -, hozzam legközelebb?
Ennyi azonban, most már nem halogathatja a "felelést", szorongása szerencsére nem olyan borzasztó.
Előre nyújtja két tenyerét, kisujjait összesimítja, és megidéz egy vízgömböt. Rövid várakozási idő után sikerül megtalálnia a módját annak, hogy a gömb a kezében lassan megfagyjon. A felületet tükörsimának és átlátszónak célozza. Eztán a kiolvasztás következik, melegítéssel. Ráncolódó szemöldökkel adja az impulzust a gömbnek, melynek hatására az elveszti kemény burkát, és hamarosan hullámzó kitüremkedések, buborékok mutatják, ahogy forrni kezd a vízgömb a kezében.
Próbált egy kicsit felvágni. Azért van némi félénkség a tekintetében, ahogy felpillant a tanárra, az elégedettségét lemérendő.
Hozzászólásai ebben a témában

Elementary Tetraoctadedokateacher
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 62
Írta: 2016. június 5. 17:23 | Link

Merő határozatlanság az első benyomás, de nem is baj. Az sosem mérvadó...
Beterelgeti tanítványát a helyükre, hogy aztán megszemlélhesse, amit mutat majd neki. Ezt csak csendben, némán nézi végig, és szinte bánja, hogy mindössze pár percig csodálhatta csak a jelenetet, aminek a végére ő is kénytelen beszállni.
A gömb alját fagyasztja csak meg, minden mozdulat vagy erősebb koncentráció nélkül. Nézi, figyeli, és elképzeli, ahogy a gömb alja megfagy, a teteje szinte forr, színek tekintetében pedig a hideg sárga, a teteje piros lesz, közte szép átmenettel, mint ahogy a hőmérsékleti jellemzők is.
- Ne haragudj, elkapott az ihlet.
Vigyorog el, ha már kijátszotta magát, és csak hagyja lebegni a teremtményüket, mely most színváltós kedvében tündököl. Egyszer egy, másszor két színű lesz, mindig más-más kombinációban.
- Tehát. A mai óra végére eddig még nem jutunk el, amit most megcsináltunk, de a víz színét megtanuljuk kezelni. Ahogy arra már Anna felhívta a múltkor a figyelmed, bizony, minden azon múlik, mennyire hangolódsz rá az elemedre, mennyire képzeled magad elé. Ebben nagy segítséget nyújthat a sunki. Nem muszáj hoznod, de rengeteget segíthet, hiszen gyakorolni is vele szoktál, ha nem tévedek.
Megmarad álló helyzetében, így jelezvén, hogy nem fognak ma sokat ücsörögni. Felemeli a kezét, elképzeli, ahogy megtölti a levegőt a vízpára, amit mindketten tökéletesen átérezhetnek. Elázni nem fognak, de az érzet közel lesz hozzá nem több, mint 2-3 perc alatt.
- A mai feladat, hogy színt vigyünk a cseppekbe. A könnyítés az, hogy a víz már megvan, így most csak a színekre kell, hogy koncentrálj. Megmutatom...
Maga elé helyezi két kezét, tenyérrel felfelé, majd összesűrít oda némi vizet, hogy lebegjen néhány centivel a bőre felett, majd magyarázatba kezd.
- A fontos az, hogy elképzeld, milyen színt szeretnél neki. Képzeld el, ahogy a cseppek kékje látható zöld legyen. Azért zöld, mert ez van legközelebb a kékhez, így ez lesz a legkönnyebb is. Lehet türkiz, lehet natúr zöld, rajtad áll. Lásd a szemed előtt, ahogy apránként, mintha most folyna ide, úgy áramlik szét a zöld körülötted, természetesen a víz képében.  Mint amikor az ecsetről lecseppen egy festékcsepp a tiszta vízbe.
Ahogy elmondja, mit tesz, a tenyerében lévő folyadék azt teszi, amit mondd. Szépen lassan az egyik oldalról kezd elszíneződni, hogy a végén az átlátszóság az említett árnyalatot vegye fel. Így tartja, vár, hátha van valami kérdés, ha lesz, szívesen válaszol majd, segít, ha nem, akkor kiadja a feladatot.
- Ha szeretnéd, csukd be a szemed, úgy egyszerűbb, hiszen mindent a fejedben láthatsz. Nyugodj meg, lazulj el, és érezd, amit csinálsz. Itt vagyok, segítek, szóval csak bátran.


Írta: Luna
Utoljára módosította:Elementary Tetraoctadedokateacher, 2016. június 5. 20:20
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 18:14 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Az afölötti megrökönyödését, hogy véletlenül, a tudta nélkül átalakította a gömbjét, ráadásul annak színeit - ami a mai anyag volna -, eloszlatja a tanár, aki elnézést kér, hogy belenyúlt az attrakcióba. Egy bátortalan mosollyal reagál, mert még nem ocsúdott fel, aztán persze biztosítja a tanárt, hogy semmi probléma.
Viktor elégedettnek tűnik, a fehér hajú elengedi a színes vízgolyóbisukat. Hosszú magyarázat következik, a kellő pontokon Manó bólogat, agyban pedig a nehéz feladatra készül, hogy ennyi különálló cseppre fókuszáljon egyszerre. A tanár beletrafált a festékcseppel, Manónak így van mibe kapaszkodnia: szeretett hobbijához.
Nem kell neki kétszer mondani, becsukja a szemét. De csak az első elképzeléshez, nem akar abba a hibába esni, mint múltkor, amikor túl élénk volt a fantáziája, pedig meseképek nélkül kellene manipulálnia az anyagot. Kap a lehetőségen: kedvenc türkizévé tervezi változtatni a cseppeket.
A víz mindenütt ott van, Manó úgy érzi, mintha egy ideje már ázna, de ahogy egyik kezével lopva megdörzsöli pólója szegélyét, az száraz. A víz fullasztóan köré tolakodott, még ha egy éve tudja is, hogy képtelen megfulladni.
Tehát csak rövid időre engedi magát fantáziaországban barangolni. Ez idő alatt egy ecset végét érinti cseppekhez, így válnak az átlátszó pöttyök zöldeskékké. Aztán nagyban gondolkodik: mintha egy lüktetést küldene szét, testétől távolodva fokozatosan, akár egy aurát kitolva, türkiz festékcseppé változtat minden esőcseppet.
Önmagában. Az energiát nem szüntetve kinyitja szemét: valóban elindult-e a hullám a cseppek színessé változtatására, vagy túl nagyot harapott egyszerre?
Hozzászólásai ebben a témában

Elementary Tetraoctadedokateacher
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 62
Írta: 2016. június 5. 19:13 | Link

Szinte látszik, mennyire figyel Manó a feladatára, még az ecset pöttyintős mozdulat is látszik, hogy mikor jut el addig a pontig. Mosolyogtató, de egyben biztató is, főleg mivel az eredmény is szinte rögtön látható. Vagyis majdnem rögtön, mert olyan, mintha lassított felvételt nézne a kívülálló. Ez azonban a legkevésbé sem probléma, elvégre még csak az elején tartanak a feladatnak.
- Jó lesz ez, de a sikerélmény nagyon fontos, így nézzünk egy hasonló feladatot...
Int egyet kezével, mire a fullasztó érzés megszűnik, a víz pedig körömnyi cseppekké áll össze, hogy így vegye körbe a két embert. Lebegnek, mint a lampionok, és csak arra várnak, hogy a színskála összes árnyalatát felvegyék.
- Jól ráéreztél a feladatra, így most próbáljunk meg egy koncentráltabb gyakorlatot. A cseppeket egyesével színezd meg, mindegyik más- más színű legyen, a fantáziádra bízom, hogy milyenre alakítod őket. Segít, ha a koncentráció közben megérinted őket, így a saját mágiád közvetlenül adod át neki. Koncentráltabb, valamivel egyszerűbb dolgod lesz, mint a párával, viszont nehezebb, mert a csapadék egyben van, nem széthullva.
Csak azért, hogy látni lehessen, meg lehet csinálni, fogja magát, és bemutatja, mire is gondol. Felemeli a kezét, és maga körül a cseppeket egyesével, óvatosan megérinti, közben kitalálva valami formát neki.
Addig dolgozik, míg az őt körülvevő burok meg nem formáz egy földgömböt, rajta stilizált kontinensekkel.
Ha megvan vele, úgy irányítja bolygóját, hogy az melléjük lebegjen, és rendes, közel kör alakba álljon, jobban bemutatva, mire is gondolt Viktor.


Írta: Luna
Utoljára módosította:Elementary Tetraoctadedokateacher, 2016. június 5. 20:20
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 5. 22:17 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Elragadtatva szemlélte a türkizzé vált levegőt maguk körül. Ezt ő csinálta!
A vízpermet most már igazi esővé vált, Manó mélyet lélegzett, arra számított, az esőillat is vele jön, de persze ez nem így lett. Talán majd arra a tananyagra is sor kerül valamikor.
A tanár igazán szerethette a víz elemet, jóval látványosabb dolgokat csinált vele, mint amit a diák eddig valaha látott. Kicsit el is nyílt a szája, ahogyan nézte a Viktor keze nyomán képződő csodát.
- Lehetnek nagyobbak is? - kérdezte Manó. Nem csak azért, mert szerette volna, ha a cseppek inkább a megszokott vízgömb méretűek, hanem segítségkérésként is, hogy egyszerre ennyi, különálló vízcsoportot kontrollálni tudjon.
Labda méretűeket akart, mintha egy esti kerti parti színes fénylő kellékei volnának. Meg is próbálta megmutatni, mire gondolt. Maga előtt, mintha át akarná őket ölelni, egy vízcseppcsoportot egyetlen gömbbé tervezett formálni. Ha ez sikerült, tenyereit rajta is hagyta, és kicsit narancsos sárga színt küldött bele ugyanazt az érzést és szándékot előhívva, mint korábban a türkiz pöttyöknél. Ezt tervezte mindegyik gömbbel. Ha sikerén felbátorodhatott, akár maga fölött a levegőben, vagy a terem távolabbi pontján is újabb gombócokat hozott létre, éppen csak ujja hegyével érintve az újabb piros, kék, ezüst és lila gömböket, egyre gyorsabban és felszabadultabban...
Öntudatlanul mosolyra húzódott a szája munka közben: ez már tényleg olyan volt, mint a művészet.
Hozzászólásai ebben a témában

Elementary Tetraoctadedokateacher
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 62
Írta: 2016. június 12. 11:11 | Link

A feladatot kiadta Manónak, így már csak az ő végrehajtása van hátra.
Viktor szélesre húzza a száját, kis híjján kacagni is kezd, mikor a feladat alól, ha csak részben is, kibúvást keres diákja.
- Persze, létrehozhatod nagyban, de úgy nehezebb. Meg kell lelni az egyensúlyt. Minél kisebb a mennyiség, amit be akarsz színezni, annál könnyebben megy, utána már csak hagynod kell őket. A mágiát átadod neki, benne él. A vízpára is ezért volt könnyebb. Jóval több volt belőle, mint ezekből, de gyönyörűen csináltad.
Kezd bele a magyarázkodásba, azonban a jelek szerint hiába, mert a fiú máris maga köré öleli a világot, és ezzel olyan méretű labdákat gyárt, amilyet csak szeretne. Ezek aztán egytől egyig színesednek, bár valószínűleg jóval halványabbak lesznek, mint amilyet Manó szeretne. Koncentrál, még a bőrével is ösztönzi őket, azonban ez kissé nagy falat lesz neki. Még...
- Látod? Az eredmény nem mindig az egyszerűbb úton mutatkozik meg. De szép próbálkozás. Kicsit fakóbbak, mint amilyennek szeretted volna, legalábbis ezt érzem az előző feladatból, de ne bánkódj miatta, nagyon jól fog menni. Megpróbálod a kisebbekkel is, vagy nagyon elfáradtál?
Érdeklődik minden után, ami a mágiájukhoz kapcsolódik, hiszen nem szeretné, ha neki kéne a javasasszonyhoz cipelnie a fiút. A mágiahasználat leszív, gyengít, amíg pedig még tanul valaki, addig ez elég gyorsan megtörténhet.
Viktor csak áll, és a fiút nézi, várja, mit fog mondani, majd fejben szépen összerakja a verziókat, hogy hogyan tovább.
Írta: Luna
Utoljára módosította:Elementary Tetraoctadedokateacher, 2016. június 12. 11:17
Hozzászólásai ebben a témában
Regős Manó
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 151
Összes hsz: 428
Írta: 2016. június 16. 13:44 | Link


Kemenes Viktor
öltözet

Hát az eredmény nem épp olyan, amilyennek Manó gondolta. Inkább temetésre készült fénygömbök keletkeztek, nem egy kerti parti hangulatteremtő boldogságcsomagok. Nem figyelt a tanárára, ez az oka. Elpirul és lesüti a szemét, pedig Viktor némi dicséretet is csempész a magyarázatba vigasztalásképpen.
- Már értem - mondja, próbál mosolyogni hozzá, de hangján érezhetően csalódott. Azt hitte, ha kevesebb, könnyebb, de ezek szerint a nagyobb vízzel nehezebb dolgozni.
Most inkább egyedül maradna, hogy rágódjon a hibán, és kifulladásig gyakorolja, amit szeretett volna, hogy legközelebb tökéletes lámpásokat alkothasson. Úgy hiszi, már tudja, mit kell tennie, és nem akarja rabolni a férfi idejét, amíg erre ráérez.
Jó volna itt maradni a teremben, de nem akarja kitessékelni a tanárt. Lehet, hogy lemegy inkább a tóhoz, vagy az itteni medencét látogatja meg. Talán egy úszásoktatót is leakaszthat a Bagolykövön. Hm.
- Köszönöm, most már értem - ismétli önmagát.
- Gyakorolni fogok - jelenti ki, valójában direktben nem válaszol a kérdésre: még gyakorolni akar, csak... egyedül.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet