36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 15:10 | Link


- a folyosón várakozva -


Mivel előre tudtam, hogy az egyik felügyelő erre a gyakorlati órára fog bejönni, volt időm felkészülni erre lelkileg is. Az egy dolog, hogy alapból az elemi mágiát ritkán használom emberek közt - illetve azon kívül, hogy néha meglegyintek egy-egy faágat, vagy szabályzom a körülöttem lévő hőmérsékletet, nem gyakran teszek semmit. Ez az egyik oka annak, hogy nem voltam kifejezetten boldog, hogy egy minisztériumi ember beül egy ilyen órára.
A másik pedig természetesen az, hogy nem boldogított kifejezetten a tény, hogy az aktámban írott névhez ezentúl arc is fog társulni, hang, meg minden ilyesmi.
Fogalmam sem volt, hogy milyen felügyelőt kapunk mára, ám szinte biztos voltam benne, hogy az én szerencsémmel kikapom a legrosszabbat és legkegyetlenebbet, akit csak lehet. Noha természetesen semmiféle elhamarkodott véleményt nem alakítottam ki egyikükről sem... gondolkodtam sokat a dolgokon, és legtöbbjük látható volt a folyosókon, de személyes tapasztalat híján egyelőre fogalmam sem volt, melyikük milyen lehet.
Épp ezért, mikor elindultam az elemi mágia terasza felé, igyekeztem nem túlstresszelni a dolgokat. A bal csuklómon lévő elemi mágia jegyemet reggel nem fedtem el álcázóbűbájjal, noha ez már szokásommá vált tavaly - semmi értelme félelmet kelteni az emberekben, vagy annak, hogy kinézzenek miatta. Viszont ma reggel "akkor mindegy" alapon kihagytam ezt a lépést a reggeli rituálémból.
A terem elé megérkezve megálltam, s az órámra pillantottam; már kicsöngettek az utolsó óráról, s a rúnatanteremből kiszabaduló diákok kissé nyomottan indultak vissza a körletük felé. Mindenkire rányomta a bélyeget ez a felügyelősdi.
A kis melléklépcső mellett dőltem a falnak, s úgy vártam Merkovszky megérkezését; még a végén meg leszek vágva, hogy bementem a terembe tanári felügyelet nélkül. Ki tudja...
Hozzászólásai ebben a témában



Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. április 2. 17:06 | Link

Szépvölgyi Richárd  

- Hello. - Oldalról bukkan fel a falnál várakozó Ricsi mellett. Az imént elhaladt egy nagy csoport diák között, akik leplezni se próbálták bámulásukat, bár az okok nem tisztázottak; lehet, hogy elkezdett terjedni annak a híre, hogy tegnapelőtt megviccelték Cupidot, vagy lehet, hogy csak a mugli ruhája és a fülébe dugott fülhallgató teszi. Utóbbit csak a fiú előtt veszi ki, amellett, hogy beleköpi túlhasznált rágóját a lépcső mellé kihelyezett kukába.
- Feigler Gabriel. - Baseballsapkája és a legkevésbé se hivatalos ruházata ellenére rendkívül udvariasan nyújt kezet Ricsinek, hovatovább még el is mosolyodik. Azt most hagyjuk, honnan ismerős neki rögtön az arca - de úgy tűnik, pontosan tudja, ki áll vele szemben.
- Merkovszky-t várod, mhm? Már nagyon kíváncsi vagyok rá. - Ennek alátámasztására szét is néz a folyosón, látja-e közeledni a helyi atyaúristent  - mikor ez nem történik meg, visszapillant Ricsire. Elvigyorodik.
- Talán nem is baj, hogy még nem érkezett meg. Miért nem mentél be? - Mert ez a szabály, Gabriel...persze, persze, pontosan tudja. Mindenesetre ő azért elindul a lépcsőn felfelé.
- Gyerünk. Ott jobb lesz, legalább magunk leszünk.
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 17:49 | Link



A gondolataimból egy köszönés rántott ki, s ahogy oldalra néztem, egy baseballsapkás, egészen magas homlokú és nagy szemű férfit láttam meg, aki kivéve a füléből a fülhallgatóját nemes egyszerűséggel beleköpte a rágóját egy kukába. Ezek után bemutatkozott, és kezet is nyújtott, egy mosollyal megfűszerezve a dolgokat.
Hát, ennek se kéne bemutatkoznom. Anélkül is tudja, ki vagyok, legalábbis eléggé úgy tűnt. Remek.
- Jó napot. - közöltem egy kis fáziskéséssel, ugyanis nem igen keltett bennem jó érzéseket ez a széles mosoly. Mégis viszonoztam. Pedig nem voltam épp boldog. - Szépvölgyi Richárd. - mutatkoztam be, miközben kezet nyújtottam.
A kérdésre viszont enyhén borsódzni kezdett a hátam. Hát, egészen egyértelművé kezdett válni előttem, hogy Feigler vidámságával konstans fogok elsápadni, ugyanis gyakorlatilag biztossá vált számomra, hogy nem csak hogy utánam lett nézve, de mintha meg is figyeltek volna, ami határozottan előidézte azt a bizonyos görcsöt a gyomromban, bár ennek igyekeztem nem adni jelét; mint ahogy az is nyilvánvalónak tűnt, hogy Merkovszky is meg fogja inni ennek az óralátogatásnak a levét. Jó lesz.
- Igen, őt. De amennyiben ott volt az évnyitón, már lehetett hozzá szerencséje. - mondtam aztán, bár nem ringattam magam abba a tudatba, hogy Feigler nem tudja pontosan, kiről van szó.
Vettem egy nagy levegőt, hogy némiképp letisztázzam a gondolataimat, s jobb kezemmel megfogtam a bal csuklómat a hátam mögött. Aztán a felügyelő visszanézett rám, és elvigyorodott, az én arcomról pedig leolvadt az udvarias mosoly, mikor ismét kérdezett.
- Előírás. - közöltem semleges hangon, nézve a baseballsapkásra, mire az egyszerűen... elindult felfelé. Emellett fel is szólított, hogy kövessem, s ezt is csupán fáziskéséssel sikerült megtennem; miközben mögötte mentem, adóztam az égnek egy "ez most komoly?" jellegű pillantással.
Gyakorlatilag némán lépkedtem mögötte, s beértünk a kupola alá, a középen lévő kis, kör alakú részbe, ahol az elméleti oktatás zajlik normál esetben; a padok rendezett félkörben helyezkedtek el, minden szék mintha vonalzóval lett volna mögéjük illesztve. S miközben a faalkotmányokon járt a tekintetem, magamban felkészültem rá, hogy a férfi esetlegesen megfordul, és kérdésekkel kezd bombázni; normál esetben erre számítottam volna.
És őszintén? Nem tudom, hogy minek örültem volna jobban - annak, hogy a vigyora leolvad az arcáról, vagy annak, hogy egész végig ott marad.
Hozzászólásai ebben a témában



Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. április 2. 22:18 | Link

Szépvölgyi Richárd  

Nem adja semmi jelét, hogy boldogítaná vagy idegesítené a fiú illetődött viselkedése. Felsétál előtte a lépcsőn, érdeklődve nézelődik és a tanterembe érve se fordul rögtön vissza a gyerekhez - körbejár, kinéz az ablakon, csak úgy kedélyesen ténfereg erre-arra. Eltelik néhány másodperc anélkül, hogy megszólalnának - aztán Feigler csak visszakanyarodik a korábbi témájukhoz.
- Ott voltunk, igen. De eddig csak néhány szót tudtam vele váltani...még mielőtt idejöttünk. - Válaszolja egy kicsit vontatottan, visszafordulva és -ha már így van, mellesleg- tekintetét alaposan végigjártatva Ricsin.
- Azt még soha nem láttam, milyen, mikor használja az elemét. - Elmosolyodva bólint egyet, itt szükség van némi korrekcióra.
- Pontosabban az elemeit. Neked csak az aeromágiád van, igaz? Hogy haladsz a tanulmányokkal? Jó tanár ez a Merkovszky? - Mint valami érdeklődő nagybácsi, úgy dől neki az egyik asztalnak és fonja össze a karjait maga előtt - immár teljes testével Ricsi felé fordulva. Tulajdonképpen akár bátorítónak is lehet nevezni a viselkedését, legalábbis...
Egy adott ponton lekapja magáról a baseballsapkát, hogy párszor végigsöpörhessen barna haján, míg a válaszokra vár. Semmi pánik...talán csak a várakozásukat akarja kitölteni ezzel a céltalan csevegéssel.
Utoljára módosította:Feigler D. Gabriel, 2016. április 2. 22:21
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 2. 23:48 | Link



Megilletődve követtem őt, s miután nagyjából túltettem magam a kezdeti sokkon, megpróbáltam lehiggadni - igaz, majdnem biztos voltam benne, hogy amint sikerül, valami fog történni, ami miatt ismét ugyanolyan feszült leszek, mint előtte.
Nyilvánvalóan nem épp lelkes hozzáállásom érezhető volt rajtam, azonban nem álltattam magam azzal, hogy képes vagyok átverni egy minisztériumi felügyelőt, aki arra szakosodott, hogy megfigyelje az embereket. Csupán azt próbáltam elérni, hogy ne tűnjek iszonyúan görcsösnek és gyengének, mert igazán nem szerettem volna, hogy túlságosan könnyű célpont legyek.
Mikor megfordult, s vontatottan válaszolt, én a falnak dőltem nem túl messze tőle, de nem is kifejezetten közel, hiszen minden egyes porcikám szeretett volna távol lenni ettől a zavaros aurával rendelkező embertől.
- Á, értem. - nyugtáztam az évnyitóra vonatkozó szavait, s mikor végigmért (jó lassan és látványosan), én is végigfuttattam rajta a tekintetem, noha nem olyan feltűnően, mint ő tette. Nekem már volt alkalmam gyakorolni az ilyesmit a folyosókon gyakorlatilag nap mint nap - bár neki is lehetett tapasztalata az ilyesmiben, sőt, jóval több, mint nekem. Az biztos, hogy nem becsültem alá a velem szemben állót.
Mosolyogva javította ki magát, s nem sokkal később, a kérdésözönnél az én számon is megjelent egy apró görbület, noha a tekintetem valószínűleg nem volt a legmeggyőzőbb. Tény, hogy ezek még nem azok a kérdések voltak, amiknek a legkevésbé sem örültem volna. Sőt, egészen... ártalmatlan kérdéseknek tűntek első blikkre. De nem lazítottam a figyelmemen. Ki tudja...?
- Látom, alapos volt. - utaltam ezzel az információi pontosságára. Hát igen, egy minisztériumi ember nyilván jól informált. Mosolyom nem lankadt, arcvonásaim előre berendezettek és talán kissé mesterkéltek voltak, nem különben, mint az övéi. Bár...
- Igen, csak az aeromágia, és egészen jól haladok vele. - kezdtem - Az elméleti alapok elsajátítása után a gyakorlati rész némivel könnyebb, és Merkovszky tanár úr alapos e tekintetben is. - válaszoltam, miközben a férfi szemébe néztem, ami részemről szerintem egy igen nagy bevállalás volt... bár lehet, hogy csak egy hatalmas hiba. Ugyanis a nagy szemek mögött egy számomra teljességgel besorolhatatlan benső rejtőzött: jóságos, kétszínű, rosszindulatú, buta, netán érdektelen? Fogalmam sem volt, mégis melyik kategóriába tudnám besorolni a felügyelőt, s ez a bizonytalanság volt a legfőbb oka annak, hogy ennyire frusztráltan éreztem magam. Magam mögött még mindig a bal csuklómat fogtam, amin az elemi mágikus jelem húzódott. Nem lesz egy leányálom ez a nyílt óra...
Hozzászólásai ebben a témában



Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. április 4. 20:35 | Link

Szépvölgyi Richárd  

Őt nem zavarja, hogy a fiú némileg elhúzódva tőle vizsgálgatja, bár gesztusai azt támasztják elő, hogy próbálja oldani az idegenek között mindig fennálló folytonos feszültséget. Voltaképp felszabadultan és kényelmesen mosolyog, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogyha nem is látványosan, vagy direkt módon (vagy ki tudja) de már a beszélgetésnek egészen a legelején felé billent a dominancia - mindez a körülményeket és a köztük lévő különbségeket tekintve teljesen normális.
- Hát igen, nem is teheti meg, hogy ne legyen alapos. - Elgondolkozva nyugtázza az elhangzottakat. Úgy tűnik, elégedett ezekkel a semmitmondó válaszokkal.
- Szerintem egyikünk se akarja elképzelni, mi történne, ha egy ilyen hatalmas erővel rendelkező ember ne lenne rendkívül körültekintő...vagy ha nem tanítaná így a hasonló kvalitásokkal bíró diákjait. - A 'rendkívüli' szó felesleges és túlzó megnyomása után rábiccent a gyerekre, ezzel is hangsúlyozva kiemelt szerepét és mikor a szemébe néznek, rögtön megjelennek elmélyült, régi mosolyráncai. Elvigyorodik.
Felegyenesedve az asztallap mellől tesz néhány lépést a fiú felé, majd elkanyarodva megint az ablak elé áll.
- Szerencse, hogy ő itt van irányítani benneteket. - Apró megjegyzése üres, mint egy gondolatmenet halk, kiragadott darabja. Kényelmes ringatózása a vidám témák és a kérdezgetés között azt a nehezen megfogható érzést keltheti, hogy voltaképp a legkevésbé se akarja csökkenteni a fiúban lévő bizonytalanságot...vagy nem kelti.
- Ne aggódj, a legkevésbé se fogok zavarni. Én csak...tudod, nézni foglak titeket. - Most ő néz Ricsi szemébe.
- Van esetleg bármi kérdésed a munkánkkal kapcsolatban? A zavart úgy tudjuk legjobban eltüntetni, ha világosan láttok.
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 4. 23:27 | Link



Első reakciójára csak bólintottam, amolyan udvarias-formán. Igen, valóban nem áll módjában megtenni, hogy hanyag legyen; természetesen be kell ismerni, hogy egy elemi mágiával rendelkező (ne adjisten) tizennégy éves kisfiú vagy kislány nem merő boldogság senki számára sem, aki körülötte él, de ugyanúgy én sem vagyok az, vagy Gyarmathi Ádám sem. Egyértelmű, hogy Merkovszkynak alaposnak kell lennie.
Feigler jelenlététől alapvetően a hideg rázott, és ha ehhez hozzáadjuk a tekintetét illetve a "rendkívül" szó kimondása közbeni hangsúlyát, azt kell mondanom, hogy szabályosan görcsbe állt a gyomrom, és pont azért, mert a kettősség nem múlt el. A látszólagos könnyedség mellett volt valami erősen alárendelő a kisugárzásában és a mondandójában, noha ez nyilván nem volt meglepő. Tisztábban voltam vele, hogy dominancia-ügyileg ez a férfi nyert; hiszen amennyiben megpróbálkoznék a domináns fél szerepében tetszelegni, valószínűleg nagyon besülnék vele (egy minisztériumi emberről van szó, aki feltehetően kihallgatótiszt... a kisugárzásából ítélve legalábbis...), vagy pedig simán "átengedné" nekem ezt a szerepet, amivel viszont ismét bebizonyosodna, ki a felülrendelt fél a szituációban. Szóval ilyesmivel próbálkozni abszolút felesleges lett volna, ezt én is tudtam.
- Nem, valóban nem. Beláthatatlan következményei lennének. - válaszoltam, bár a vigyor, ami megjelent az arcán, arra késztetett, hogy kiforduljak az ajtón. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy hozzáteszek még valamit, belekezdtem a levegővételbe, de átgondolván inkább csak egy apró sóhaj szaladt ki a számon. Talán jobb lenne, ha most nem próbálnék meg okoskodni. Egészen megszívnám vele.
A megjegyzését gyakorlatilag figyelmen kívül hagytam, viszont mikor ismét a szemembe nézett, legszívesebben ismét sóhajtottam volna, és nem a rengeteg kellemes benyomás miatt. Nagyon zavaros ez a pasi.
Végül csak bólintottam, miközben belül biztos voltam benne, hogy a jelenléte miatt az első negyed órában valószínűleg egyáltalán nem fogok tudni koncentrálni. Nem fog zavarni, nyilván.
Enyhén felszaladt a szemöldököm a kérdésére. Erről beszéltem. Dominancia-játék, persze, semmi baj. Én is csináltam már ilyet, csak én könnyen befolyásolható személyekkel, akik még az én súlycsoportomba sem tartoztak. Mindazonáltal a kérdése érdekes volt, tekintve hogy tulajdonképpen millió kérdésem volt a munkájukkal kapcsolatban. Azt ne felejtsük el, hogy megfordult a fejemben a kihallgatótisztség, mint opció a  pályaválasztásban; és ha csak negyed annyira értenék az emberek befolyásolásához, mint Feigler, összetenném a két kezem.
- Rengeteg kérdésem lenne. - kezdtem bele, viszonozva a pillantását. Elsősorban ebben a szituációban igazság szerint az érdekelt volna, hogy Feigler álarca mögött ki a franc rejtőzhet, már ha egyáltalán álarcról van szó, azonban ezt a kérdést egyáltalán nem állt módomban feltenni, lévén a munkájukra vonatkozott az ajánlat.
- De a legjobban talán az érdekel, hogy milyen érzés például az ön számára ez a munka. Bár a hivatalos képesítését nem tudom - tettem hozzá, miközben elengedtem a csuklómat, s most az ujjaimat fontam össze a törzsem mögött.
Hozzászólásai ebben a témában



Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. április 5. 00:09 | Link

Szépvölgyi Richárd  

Gabriel megvárja Ricsi kérdését, és csak utána szusszan egyet. Aprót, mélyet, gondterheltet - utána hátat fordít neki, mintha össze kéne szednie mindazt a rengeteg dolgot, amit el kéne mondani a fiúnak és mindazt a keveset, amit valóban közölhet. Akkor kezdi el, mikor már éppen unalmassá válna a nagy hallgatása. Kezdetben a beszéde látványos monotonná válása lehet furcsa, utána az is, amit mond;
- Ezékiel 25:17 Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. - Megremeg a hangja, ahogy szépen lassan visszafordul a fiú felé. Felemelt állal, komoly arccal néz felé, miközben tesz néhány lépést - keze pedig a zsebébe húzódik, ahol minden bizonnyal ott lapul a pálcája is.
- Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok! - Hangja emelkedik, majd halkul, de van, ahol szinte ordibál; ő maga pedig szépen lassan elkezdi előhúzni a varázseszközt...de a leszámolás elmarad. Talán mert a végén elneveti magát - jellegzetes, feltűnő röhögése betölti a termet és kell is neki jó pár hosszú másodperc, hogy elapadjon. Gabriel behunyt szemmel, jókedvűen heveri az előadását - kezét elveszi a varázspálcájáról és arrébb söpör egy tincset a homlokáról.
- Ahh...ne haragudj, ez a kedvenc baljóslatú monológom. - Újfent nekidől egy asztalnak. Csak addig sétált el, ahonnan a legutóbb felkelt. Szórakozott szemekkel mustrálja a gyereket.
- A boszorkány- és varázsló megfigyelő szakosztályon és a korrupció és gazdasági bűnözés elleni osztályon dolgozom és végzek el különféle munkákat. Semmi érdekes. - Semmi érdekes, semmi érdekes...
- Ezzel a munkával kapcsolatban pedig nincsenek érzéseim. - Egy kicsit komolyabbá válik a hangja, éppen csak, éppen csak.
- Kirívóak, úgy értem. Az remek, hogy megismerek érdekes embereket. - Vagy érdekes eseteket - de gondosan ügyel rá, hogy ne ezt a szót használja - Ricsire mosolyog.
- És neked milyen érzéseid vannak a munkánkkal kapcsolatban?
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 5. 21:35 | Link



A férfi elfordult előlem, én pedig kíváncsian szemléltem a hátát, noha valamiért nem feltétlen örültem neki, hogy nem látom az arcát.
Aztán amint elkezdett beszélni, mindent megadtam volna, hogy lehetőleg soha többé ne kelljen látnom.
Ahogy belekezdett a mondandójába, olyan volt, mintha a terem enyhén lehűlt volna; az is lehet, hogy ez én voltam akaratomon kívül, de az is esélyes, hogy csupán beképzeltem az egészet. Csak a hátát volt esélyem látni, de valahogy mégis kirázott a hideg, s egyre feszültebbé váltam. Az irgalmasság és a jóakarat nevében... Ajkam kiszáradt, így megnyaltam azt, s az eddig a törzsem mögött pihenő ujjaim szétbontottam, s immár a testem mellett szorítottam ökölbe, majd eresztettem ki a kézfejem. Próbáltam eltüntetni róla az izzadtságot.
Szépen lassan felém fordult, miközben megremegett a hangja, s felém lépett; állát felszegte, céltudatosan pillantott rám, miközben keze a zsebébe húzódott. A szívverésem felgyorsult, ahogy néztem a közeledő férfire, akinek hangja szinte felharsant a teremben. Torkom összeszorult, ahogy kezem megindult a pálcám felé; aztán rájöttem. Ebben a rohadt iskolában még csak a Capitulatust tanultuk tavaly. Ez meg egy auror. Pulzusom az egekbe szökött, s éreztem, ahogy kivörösödik az arcom, pupillám kitágul, miközben nézek a felém jövő férfire. A tudatomig gyakorlatilag meglepően lassan hatolt el a mondandójának lényege, mintha egy lassított felvételt figyeltem volna, ahogy közeledett; aztán megmozdult, elkezdte előhúzni a pálcáját.
Kezem önkéntelenül is felemelkedett, mikor a feszültség a tetőfokára hágott a teremben, ezzel egy nagyobb, hideg széllöketet idézve elő, mely bár nem lett volna képes még csak meggátolni sem Feiglert az átkozásban, a meglepettség mégis megállásra késztethette őt. A mozdulat nem tudatos volt, mint ahogy a széllöket sem; de abban a pillanatban, hogy felfogtam, mit csináltam, Feigler nevetni kezdett.
Nevetni.
Aztán, visszasétálván az asztalhoz ismét megszólalt, én pedig hatalmas szemekkel, erősen dobogó szívvel és kivörösödött arccal néztem rá, gyakorlatilag fel sem fogva, hogy mi a franc történik. Aztán leesett egy pár pillanat múlva, hogy ez egy vicc volt. Vagy valami olyasmi.
A reakcióm a düh volt. Iszonyatosan dühös lettem, olyan dühös, amennyire talán még életemben sosem voltam; kezeimet ökölbe szorítottam, miután ismét a hátam mögé rejtettem őket, magamban pedig minden lehetséges szitkot ráborítottam Feiglerre. Még mindig magas pulzussal hallgattam a válaszát, tekintetemet a padlón nyugtatva, s mielőtt befejezhette volna a beszédet, jobb kezemet felemeltem, és a nyakamhoz nyúltam; bár nem volt feltűnő, de a pulzusomat számoltam, miközben néztem az óra mutatóját, s megállapítottam, hogy nem egészen egy perc múlva Merkovszkynak be kell lépnie a terembe.
Tekintetem a táskámra kúszott, amiben a gyógyszerem volt, de egy pillanatra se fordult meg a fejemben, hogy odamenjek, és esetleg be is vegyem. Ennek az embernek a jelenlétében? Egy tapodtat sem mozdulok, mert menten szélörvény keletkezik a szobában. A pánikkal vegyes düh irányította elemi mágus sosem jó társaság.
A mosolyára már felnéztem, miközben leengedtem a kezem, ismét a törzsem mögé helyezve azt. Kérdése pedig belemarkolt a gyomromba, és hirtelen semmi mást nem tudtam csinálni, csak nézni rá, a szemébe. Erre most komolyan válaszolnom kéne? Arcom még mindig forró volt, ahogy megdermedtem ebben a pillanatban.
- Kellemesek. - ennyit sikerült kinyögnöm.
Hozzászólásai ebben a témában



Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2016. április 5. 22:15 | Link

Ricsi és Feigler D. Gabriel - elméletileg elemi mágia óra...

Az elmúlt pár hétben, hónapban hullámhegyről hullámvölgybe csúsztam, majd vissza a csúcsra. Egyik pillanatban még aggódtam amiatt, milyen lesz majd egy csecsemőről gondoskodni, a következőben meg már mámorosan - tényleg centikkel a föld felett - lebegtem a boldogságtól, hogy kisfiam születik.
Az iskola ellenőrzése némileg belerondított ebbe a furcsán keserédes helyzetbe, főleg, hogy Rabbot sokszor tartózkodik házon kívül mostanában, így nekem és Bercinek kell főként helytállnunk. Jelenleg éppen egy megbeszélésről érkezem a gyakorlati elemi mágiára, és eléggé sietek, hogy még időben érkezzem. Korábban kaptam értesítést arról, hogy az egyik felügyelő szeretné ellenőrizni, vagy legalábbis megfigyelni ezt a bizonyos órát, semmiképp nem akarok késéssel indítani.
Mivel a terem előtt nem látok senkit, sejtem, hogy már odabent találom őket. Egy kissé aggódom, hogy Ricsi mennyire bírja az "összezártságot" bármelyik felügyelővel. Nem lenne különösebben jó, ha rosszul lenne, és az óra helyett inkább az ő ispotályba szállítása lenne a program.
Belépve a terembe az első, ami feltűnik, hogy valami nincs rendben. A levegő változásait mindig jobban megérzem, mint bármelyik másik elemét. A fiúra pillantok, aki egyáltalán nem tűnik nyugodtnak. Mosolyogva a felügyelő felé fordulok, de amikor ellépek Ricsi mellett, kezemet a fejére teszem, és egy simogató mozdulattal összeborzolom a haját. Csak jelezni akarom neki, hogy itt vagyok, és talán azt is, hogy nem kell félni. Ennél többet nem nagyon tehetek jelenleg.
- Merkovszky Ádám - mutatkozom be, kezemet a férfi felé nyújtva, bár sejtem, hogy tisztában van vele, ki vagyok. Igyekszem higgadtnak mutatkozni, és most, hogy láttam Ricsit, nyugodt is vagyok. De azt csak remélni merem, hogy elemeim lassú kavargása kicsit átragad a fiúra is.
- Kezdhetjük az órát? - nézek körbe a helyzethez képest vidáman.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. április 11. 23:17 | Link

Szépvölgyi Richárd és Merkovszky Ádám  

Nehéz lett volna nem észrevenni, hogy a fiú eleme mozgásba lendült - Gabriel pedig továbbra is olyan szenvtelen (?) udvarias (?) érdeklődéssel néz rá, ahogy eddig végig. Nem úgy tűnik, mintha a fiú bármelyik reakciója kilendítette volna ebből a stabil hozzáállásból; végignézi a kivörösödő arcot, a meredő szemeket, az idegességtől izzadó, lassan kapkodó kezeket és a zavart, majd a dühöt, de gyakorlatilag ezekből semmit nem reagál le. Ezek nem konkrét cselekvések, gyerünk már. De azért cuki a srác.
Ricsi válaszára még elmosolyodik, talán rágóbuborékot is fújna, ha nem...opp. Jó, beveszünk egy rágót. Éppen Ricsi felé kínálja, mikor belép a várva várt férfi.
- Igen. - A bemutatkozásra udvariasan felegyenesedik, ezzel mintegy engedélyt adva, hogy Merkovszkyt úgy hívják, ahogy. Tekintete gyors váltóba kezd a két elemista között, majd az előbbi bemutatkozásához hasonlóan előrenyúl megrázza a férfi kezét.
- Feigler Gabriel. - Finoman bólint, majd visszahelyezkedve újra a fiú felé tolja a rágós kezét, ezúttal Merkovszkyt is belevéve a körbe - utána elrakja a mellzsebébe.
- Igen, nem? Málnás. - A leglényegesebb információk közlése után pár másodpercig hallgat, de talán csak azért, hogy kiélvezze a rágó ízét. Talán mind a hárman így tesznek.
- Kezdjük! Ricsi már alig bírta kivárni az érkezését. - Várakozóan a tanárra néz, hogy kiderüljön, mit fognak csinálni - ez nagyban függ attól, hogy hová fog elhúzódni, nehogy véletlenül megzavarja az óra menetét. Ha Ádám beszélni kezd, vagy elnéz egy pillanatra, egy ügyesen elejtett pillanatban azért cinkosan még rákacsint a fiúra. Nyilván csak támogatni akarja.
Utoljára módosította:Feigler D. Gabriel, 2016. április 11. 23:18
Hozzászólásai ebben a témában

Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2016. április 12. 14:48 | Link

Ricsi és Feigler D. Gabriel - elméletileg elemi mágia óra...

A rágót visszautasítva megrázom a fejem. Elég nehéz lenne úgy tanítanom, hogy közben folyton csócsálok valamit, és igazság szerint nem is vagyok kimondottan az a rágózós típus.
- Hát akkor talán menjünk beljebb - intek főként Ricsinek az aeromágusoknak fenntartott teremrész felé. Remélem, hogy el is indul befelé, és igyekszik majd egy kicsit megnyugodni. Én addig is a felügyelőhöz fordulok:
- A maximális biztonság érdekében az órákat az elemi mágusoknak fenntartott részeken szoktuk tartani. Sajnos oda csak azok léphetnek be, akiknek van ilyen képességük. De a fala üveg - mutatok is arrafelé, csak, hogy biztosan ne értsük félre egymást -, úgyhogy végigkövetheti az órát.
Egy kicsit elmerengek, nem egészen tudom, mivel is kellene kezdenünk. Közben némiképp a felügyelőt is szemügyre veszem. Nem tudom, mivel sikerült így kiakasztania Ricsit. Bár felmerül bennem a gondolat, hogy ő nem is csinált semmit, elég volt annyi is, hogy érezte az alap nyomasztó hangulatot, és az, hogy megfigyelik az órán, félelemmel töltötte el. De persze mondhatott is neki valamit a fickó. Az embereken mindig is kevésbé igazodtam ki, mint a gurkókon. Mivel tanácstalan vagyok, nem érzem úgy, hogy ezzel most többet kellene foglalkoznom, inkább hagyom elúszni a problémát.
- Mivel ez a szünet utáni első óránk, valószínűleg ismételni fogunk, mivel mindig ezt szoktuk tenni. Nagyjából az elsőéves anyagra kell számítani - közlöm vele, aztán fordulnék el, amikor rádöbbenek, hogy nem is biztos, hogy a férfi tudja mit jelent ez. - Levegő hőmérsékletének változtatása, tárgyröptetés, illatok létrehozása. Ilyesmi - teszem még hozzá, hogy tisztább legyen számára a kép, ha eddig nem volt az. - Ha bármit szeretne kérdezni, vagy valami, csak jelezzen, látni fogjuk!
Nem mintha szeretném, ha megszakítaná az órát, de, ha már ellenőrizni jött, nehogy azt mondja, hogy nem voltunk vele együttműködőek. Ha nincs semmi, amit el akarna mondani, ott hagyom, és belépek az aeroterembe, ahol remélhetőleg Ricsi már vár rám.
- Minden okés? Felkészültél? - kérdezem kedélyesen akárha arra lennék kíváncsi, mi a véleménye az időjárásról. Nem tudom, mennyire hallatszik ki a hangunk, így aztán nem is kezdem el kérdezgetni arról, mi a gond. Ráér ez majd később, mondjuk otthon. - Először szeretném, ha felmelegítenéd, majd lehűtenéd a termet. Lehetőleg ne főjünk meg, de legyen forróság, mintha a sivatag közepén állnánk. A hideg pedig legyen valós hideg, amolyan fogösszekoccantós, reszkettetős. Szeretném, ha mind a kettő közben létrehoznál egy illatot is, ami szerinted jellemző a meleg, illetve a hideg helyekre. Rád bízom, mi lesz az.
Veszek egy mély levegőt, aztán a zsebembe nyúlok. Talán meghökkentő, de a taláromból egy öklömnyi követ húzok elő. A korábbi órámon a terromágia képességeit mutattam be az elméletiseknek, és ez nálam maradt. Úgy érzem most hasznát fogjuk venni.
- Kapd el ezt! - kiáltom odadobva neki a követ. Nem túl nehéz, gömbölyded, de nem lecsiszolt. Mélyszürke, göcsörtös felszínébe könnyen belekapna a szél, ha lenne rá lehetősége. - Szeretném, ha az erőddel felemelnéd, és felém hajítanád. Akárha egy labda lenne, de nem érhetsz hozzá kézzel. Ez lesz az első feladatod.
Tudom, nem kellene ennyire összezavarnom őt a rengeteg feladattal, de muszáj változtatnom. Kell valami, amivel kicsit levezetheti a feszültségét, mert különben nem lesz koncentrációja, és az egész óra gajra megy. Ricsi tehetséges aeromágus, szeretném, ha továbbra is bátran használná a képességét. Elvégre nem a középkorban élünk már, ahol még bátran le lehetett vadászni a magunkfajtát. Amennyiben mindent a szabályok szerint csinálunk, nem tehetnek velünk semmit, és nem is valószínű, hogy akarnak. Ez a munkájuk, megcsinálják, elmennek. De akár itt vannak, akár nincsenek, az elemi mágia nem egy olyan képesség, amit félvállról lehet venni. Nem olyasmi, amiben bizonytalannak lehet lenni.
- Nyugodtan dobhatod erősen is - biztatom a fiút, és talán ennyiből meg is érti, miért kapta ezt a feladatot, mit is szeretnék valójában.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. április 13. 18:04 | Link



Mikor zavarom, félelmem és dühöm kezdett a tetőfokára hágni, a felügyelő egyszer csak... felém nyújtott egy csomag rágót. Hitetlenkedve pillantottam rá; s ebben a pillanatban meghallottam, ahogy nyikordul az ajtó. Tekintetemet a zaj felé fordítottam, s megláttam Merkovszkyt, akinek ebben a pillanatban úgy örültem, mintha legalábbis a messiás jött volna el. Zavarom és félelmem viszont nem apadt le láttára; ahogy közeledett, csak úgy éreztem meg elemei lassú kavargását. Az én elemem egy visszafojtott, feszülő és helyenként nagyon kilengő idegességgombóc volt ezekben a pillanatokban, s a férfi ereje valahogy nyugtató hatással volt rám, még ha csak kis mértékben is - elég volt ahhoz, hogy ne robbanjak szét, ami már nem volt egy rossz kezdet.
Feiglerre pillantottam, mikor leokézta Merkovszky nevét, majd kezet nyújtott - bemutatkozása után pedig rájöttem, hogy ebben a pillanatban gyakorlatilag az az egyetlen vágyam, hogy sose kelljen többet hallanom a felügyelő nevét. Főleg nem az ő szájából.
- Nem kérek, köszönöm. - mondtam, mikor újra kínált, s ekkor konstatáltam, hogy már meg tudok szólalni, ami egy hatalmas pozitívum az öt perccel ezelőtti helyzethez mérve. Az viszont bosszantott, hogy kívülről valószínűleg úgy hatott ez a válasz, mintha egy óvodás kisgyerek előre betanulta volna. Ah. Mindegy. Csak ne kelljen már egy légtérben lennem ezzel az emberrel.
Merkovszky kérdésére határozottan bólintok, Feigler pedig könnyed és kellemes hangnemben jelenti ki, mennyire vártam már a tanáromat. Valószínűleg fogalma sincs, mennyire igaza van. S mikor Merkovszky beküldött a terembe, én pedig a felügyelőre pillantottam... kaptam egy kacsintást.
Éreztem, hogy a vérem szépen lassan eltűnik az arcomból, a szívverésem pedig hirtelen lassul le, ahogy a tanár úr felé bólintok, majd elindulok befelé a terembe. (Hozzáteszem, nem azért lassult a pulzusom, mert annyira megnyugodtam volna.) Ez az ember figyelni fog, istenem, annyira nem akarom ezt. Minden egyes porcikám tiltakozott ez ellen a szituáció ellen, a gyomromba pedig enyhe görcs állt, ami talán egy kicsit enyhült, mikor átléptem az üvegfal másik oldalára, amíg Merkovszky ismertette, mit is fogunk tulajdonképpen csinálni. Amiről egyébként még nekem sem volt túl sok fogalmam, de ezekben a percekben egyelőre ez izgatott a legkevésbé.
A férfi belépett a terembe, hátrafordítottam a fejem, hogy rá nézhessek. Nem volt semmi jelentőségteljes pillantás sem az ő, sem az én részemről, s olyan volt, mintha egy szótlan megállapodás született volna köztünk, miszerint "erről majd otthon beszélünk". Legalábbis én erre így gondoltam elsősorban.
- Aha. - válaszoltam, próbálván utánozni a kedélyességét, és ez az "aha" nagyon jól esett. Nem volt olyan feszes és kiszámított, mint az eddigiek, és amellett, hogy egyáltalán nem volt udvariatlan a hangsúlyom, mégis valamiféle kilépésként (kellett volna) működnie az előző szituációból. Bár a feszültség még mindig ott pulzált bennem, természetesen.
Az első utasítást csendesen hallgattam végig, raktároztam magamban az információkat, s mikor befejezte, már épp felemeltem a kezeimet, hogy összedörzsöljem őket - ez egyébként egy furcsa szokásom minden gyakorlati óra elején -, habár a koncentrációm egyáltalán nem volt a helyén; periférikus látásommal folyamatosan a felügyelő alakját lestem, s ez teljesen elvonta a figyelmemet a feladatról.
"Kapd el!", hangzott ismét Merkovszky hangja, én pedig hirtelen nyúltam az öklömnyi kőért. Reflexeim szerencsére nem hagytak cserben, a követ a tenyerembe zártam, egy csattanó hang kíséretében. Immár ismét teljesen a férfira figyeltem, amikor ismertette az első feladatomat; enyhén felvontam a szemöldököm, ugyanis az előbb mást mondott, és hirtelen nem teljesen értettem, mi történt azóta. Aztán ismét megszólalt, s az erősségre vonatkozó megjegyzéséből nagyjából megértettem, mit is szeretne tőlem. Oké.
Sóhajtottam egyet, majd előre nyújtottam a jobb tenyerem, melyben a szürke kő foglalt helyet; először megszorítottam, tudatosítottam a felszínét, s nagyjából a súlyát.
Nem túl magasra felhajítottam a követ, majd mielőtt leért volna a kezembe, elemem segítségével (mely még mindig visszafojtott volt és feszült) ismét felhajítottam, most magasabbra, mint az előbb. Aztán elengedtem, megvártam, amíg nagyjából ugyanabba a pozícióba kerül, mint az előbb, s ismét felhajítottam a széllel; gyakorlatilag dobáltam az elememmel. Segített felmérni, milyen nehéz, és egy kicsit odakoncentrálta a figyelmemet.
A harmadik felhajítás után a kő ismét esett a tenyerem felé; s eztán már nem felfelé szállt, hanem egyenesen Merkovszky felé. A feszültség hirtelen kiengedett, s a kelleténél jóval nagyobb széllöket vitte útján a szürke anyagot, mely még a taláromba is erősen kapott bele.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2016. április 13. 18:06
Hozzászólásai ebben a témában



Feigler D. Gabriel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 55
Írta: 2016. május 3. 15:30 | Link

Szépvölgyi Richárd és Merkovszky Ádám  

Ádám teljes körű és kielégítő tájékoztatását valóban nagy érdeklődéssel hallgatja - lelkesen bólogat, mikor kiderül, láthat némi ismétlést és egész szolgálatkészen elnéz az üvegfal felé, ahonnan majd a következő percekben nézheti a játékukat. Üdvös lehet, hogy míg Ádámra figyel, nem is nagyon néz Ricsi felé, aki ekkor amúgy is túlságosan el van foglalva a kusza vérnyomásával. Mosolya és az elejtett 'rendbenek' arra engednek következtetni, hogy elégedett a fel nem tett kérdései megválaszolásával is, mert nem tartóztatja tovább őket - míg férfi a diákjával az elzárt terembe lép, addig Gabriel az üvegfal elé sétál. Nem is próbálja rejtegetni, hogy ezután egy ideig teljesen hidegen hagyják az óra hagyományos kezdeti elemei. A rutin nyugalmával előveszi a pálcáját; a hosszú, néma, ismeretlen bűbájokból álló sorból, amiket vizsgálódás céljából szór a környezetre, belülről jobb híján annyi látszik, hogy az üvegfal különböző pontjaira illeszti a pálca hegyét és néha mozog a szája, motyog - de egyébiránt nem történik semmi kézzelfogható változás, ami megzavarhatná bárki nyugalmát. Talán nem csinálná ilyen látványosan, vagy engedélyt kér volna, ha a kiszórt bűbájok némelyike nem a munkájához kötődne (talán) - ráadásul mikor végez, illetőleg úgy tűnik, a pálca visszakerül a zsebébe, vidáman beinteget Ricsinek. 'Ne aggódj, nem vesztem el, nem kell ám mindig idenézni, Feigler itt van' - üzeni ezáltal. Vagy azt, hogy 'Hello, kapsz már levegőt?'.
Még annyit tesz meg, hogy egy asztalt húz a fal elé, mielőtt törökülésben feltelepülne rá - utána hol hátratámasztott kézzel, hogy a lábán könyökölve, hasonlóképp, mint aki mesét néz, egyelőre, míg lekötik, csak néma figyelemmel kíséri a páros tevékenykedést. Természetesen mindent hall, mert nem szereti a néma meséket - bár azzal ő maga se lehet tisztában, hogy ezt a bentiek tudják-e.
Hozzászólásai ebben a témában

Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2016. május 3. 23:21 | Link

Ricsi és Feigler D. Gabriel - elméletileg elemi mágia óra...

Mikor megérzem a felém suhanó kő erejét, és a szelet, amit haladás közben kavar, akkor tudom biztosan, hogy jó ötlet volt változtatni a feladaton. Néha az embernek jól esik valamit megütni. Nem kifejezetten azért, mert agresszív típus, egyszerűen valahogy muszáj levezetni a feszültséget.
Remélni merem csak, hogy Ricsi ettől a gyakorlattól kicsit nyugodtabb már. A követ jóval magam előtt állítom meg, majd odalebegtetem magamhoz, és újra elrejtem a zsebembe.
- Vegyél egy mély levegőt, aztán jöhet a következő feladat! - mondom, aztán tényleg megvárom, míg Ricsi eleget tesz a kérésnek. Néha ennyi is elég, hogy kitisztuljon a fej, elvégre az agynak a működéshez oxigénre van szüksége.
- Emlékszel, előbb melegítés, aztán hűtés. Hőség, aztán fagyos hideg. Mindkettőhöz egy-egy hozzáillő illatot is generálj! Ha úgy érzed, kész vagy, kezdheted is.
Ellazult testtartást veszek fel, elemeimet kicsit visszafogom, hogy kavargásuk ne zavarja meg az érzékelésem. Nekem nem látnom kell, amit Ricsi tesz, hanem éreznem. A levegő változásait, az energiákat, amik beindítják és véghezviszik a folyamatot, az éter alakulását, mozgását, szintjének növekedését, csökkenését. Ha valami balul sül el, azt már azelőtt lehet érezni, hogy valóban megtörténne. Persze csak akkor, ha az ember nagyon, nagyon figyel.
A felügyelőre csupán szemem sarkából tekintek rá, nagyrészt igyekszem kizárni őt, és azt is, amit csinál. Felelősséggel tartozom Ricsiért, azért vagyok itt, hogy tanítsam. Ebben a helyzetben nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmem.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. május 11. 22:07 | Link



Az eddig bennem kavargó szél nagy erővel lökte a követ Merkovszky felé; egy pillanatra talán meg is könnyebbültem, hogy a feszültség egy része távozott belőlem, de Feigler felügyelő jelenléte pár pillanat után újra tudatosult. Csupán periférikus látásommal érzékeltem, hogy mozog a túloldalon, de szándékosan nem fordítottam arra a fejem. Ez most nem erről szól, és meg kell próbálnom elfelejteni őt. Csak hogy a Felügyelő olyan, mint egy rémálom - a legrosszabbkor köszönt rád, és annyira szürreális, hogy azt hiszed, ez a véres valóság.
Már éppen nagyot lélegeztem, mikor megkaptam az utasítást erre vonatkozóan; hát kifújtam a levegőt, s a biztonság kedvéért ismét mélyet szippantottam az oxigénből. Valóban kitisztította egy kissé a fejemet - a Felügyelőt az agyam egy belső rejtekébe igyekeztem zárni, hogy majd az óra után foglalkozzak vele. Most azért vagyok itt, hogy gyakoroljam az elemi mágiát, amit pedig nagyon szeretek. Ennyi.
Lehunytam a szemem, egy pillanatig elgondolkodtam, milyen illatot tudnék társítani a forrósághoz. Tudatosítottam magamban, hogy most nem az elemem ellen dolgozok, azaz nem kell elnyomnom, hanem vele kell dolgoznom - vele együtt, ami egy kicsit furcsán hangozhat a kívülállók számára, mert olyan, mintha egy önálló személyiségről beszélnék.
Így máris ezerszer jobban éreztem magam, bár sápadt arcszínem konstans mód megmaradt. Felnéztem Merkovszkyra velem szemben, neutrális, talán kissé még mindig feszes testtartással, majd elkezdtem a feladatot. A hőmérséklet lassan emelkedni kezdett, miközben agyban szinte előbb éreztem a meleget a bőrömön, mint ahogy kívülről is érezhetővé vált - gyakorlatilag az egész belőlem indult, s elmémmel pumpáltam a hőmérsékletet, miközben vettem egy nagyobb lélegzetet, immár az égett gumi szagára számítva, mely a lélegzetvétel utolsó pillanataiban vált érezhetővé. A hőmérsékletet pedig egyre csak emeltem, a levegő pedig szinte mozdulatlanul vált lassanként forróvá - egy szellő sem zavarta meg a feladatot, ez pedig azt jelentette, hogy sikerült teljes mértékben erre koncentrálnom. Viszont amikor ez eljutott az agyamig, s eszembe jutott a túloldalon bámuló férfi, a levegő megrezzent, a szag kissé halványabbá vált, a hőmérséklet pedig megugrott - eztán ezt a hibát kellett korrigálnom. A szag egyre inkább orrfacsaró bűzzé vált, miközben a hőmérséklet is emelkedett, s éreztem, hogy lassan igazi szaunát csinálok a teremből, szóval amennyiben kaptam valamiféle visszajelzést Merkovszkytól, a bűzt eltüntettem (immár sokkal gyorsabban, mint ahogy létrehoztam), s a hőmérséklet is visszaállt az eredeti állapotba.
Hűteni mindig is jobban szerettem (a meleget nem igazán tudom elviselni), s most ez a része következett - enyhe fertőtlenítőszag kíséretében kezdtem el a mutatványt, mely valóban jobban ment, mint a melegítés. Ez részben azért volt így, mert immár sokkal jobban tudtam a feladatra koncentrálni, az arcom is kicsit forró volt (talán visszanyerte a normális színét), s az eddigi hideg verítékem rászáradt a tenyeremre a száraz levegőtől. A hideg viszont nagyon jól esett, valóban visszarántott a valóságba, mintha felébredtem volna egy kicsit a rossz álomból - a fertőtlenítőszag pedig azért jelent meg, mert a hőmérséklet emlékeztetett egy karácsony estémre, amit az ispotályban töltöttem még kiskoromban. Ezt egy szellő sem zavarta meg, tekintve, hogy gyakorlatilag teljesen megfeledkeztem Feiglerről. Ideiglenesen.
Feladatom végeztével pillantásom "élesült", már láttam is a velem szemben állót, nem csak bámultam rá; látómezőmbe ismét beszökött a felügyelő, s ekkor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire unhatja ezt az egészet. Két ember áll egymással szemben, és látszólag nem történik semmi.
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet