37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Ádám - 1. gyakorlati óra
Írta: 2014. július 3. 20:52
| Link

megjelenés

Nem kellett sokat gondolkoznia, szinte egyértelmű volt az az egy dolog, amit még tényleg szeretne tanulni, amire időt akar fordítani, amivel megéri foglalkoznia. Veleszületett képességét nem akarja elhanyagolnia, így is éppen elég idő ment el, amíg távol volt. Bár az ereje akkor sem felejtődött el, mert külön ügyelni kellett rá. Borzalmas pusztítást is véghez tudott volna vinni, de ez nem történt meg. Piros pont érte, hála és hasonlók, bár Lottit igazán nem zavarta volna, sokkal egyszerűbb lett volna neki úgy egybe kiadni magából mindent, és könnyebben megnyugodott volna. Nem tehette meg, nem is csoda. Mostanra már van egy pár dolog, amit nem tehetne meg, és amit nem is tesz. Változott, abban az elhatározásban viszont nem, hogy a tűz elemét megtanulja használni, úgy, ahogy kell.
Ezért kereste fel Ádámot, és magyarázta el neki a helyzetét. Nem volt benne biztos, hogy mindenről tud, de hogy valamit mégis, abban igen. Mint oktatója kijárt neki, hogy tisztában legyen néhány dologgal.
Van egy év lemaradása ugyan, ezt pedig be szeretné hozni, amin valljuk be az elméleti tudás sokat nem segít. Ott az alap, de akkor is gyakorolnia kell, amit nem is egyszer tesz meg naponta, egyre több dologra használja a pyromágiát, hogy könnyítse saját dolgát. Azonban elengedhetetlenek számára a gyakorlati órák, amik közül az idei elsőnek az időpontját már egyeztette is tanárával. Éppen oda sietett volna fel, direkt előbb, ha Jace-ből nem tört volna ki a hisztiroham. Nem egy nyugodt gyerek, de még a csöppséget is megnyugtatta egy másik kisgyerek közelsége. Hanna sokszor nővérére is ilyen hatással van, ezzel azonban neki már nem volt ideje foglalkozni, bátyjára hagyta addig a kisfiút, amíg vissza nem ér.
Jól ismerte már az utat a terem felé, sietett, holott még nem is volt késésben. Pontosan érkezett, kopogott, és amint arra engedélyt is kapott, benyitott.
- Heló! - köszönt az 'e'-t elnyújtva. Ő aztán sosem vallaná be, de most lepleznie kellett az idegességét, ami még maga sem tudja miért tört rá. Szerencsére ha sok mindenhez nem is ért igazán, a színészi teljesítménye az csodálatos, senki meg nem mondaná, hogy arcán csak dísz az a mosoly.
Hozzászólásai ebben a témában


Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Sharlotte - Óra
Írta: 2014. július 11. 17:08
| Link

Nem tanítottam túl sokáig Sharlotte-ot, mielőtt bizonyos körülmények miatt elhagyta nemcsak az iskolát, de a környéket is. Éppen akörül vettem át a korábbi oktatótól a tantárgyat, még nem igazán rázódtam bele a tanításba. Talán ezért egy kicsit hibáztattam is magam azért, ami Sharlotte-tal történt, illetve nem pont azért, de úgy éreztem, segítenem kellett volna rajta, hiszen a tanoncom volt. Most, hogy visszatért, és mind a ketten kaptunk egy új esélyt, szeretnék mindent megtanítani neki, amit csak tudok. Már csak ez az évünk van, hogy befejezzük az utolsó két év anyagát, és, hogy megfelelően felkészítsem őt is a vizsgára a többi végzőssel együtt.
Kopogtatását hallva kiszólok neki, hogy jöhet, és mikor meglátom, újra megállapítom, hogy sokkal jobb színben van, mint régen. Valószínűleg sokat használt neki a környezetváltozás és az, hogy odafigyeltek rá. Elé sietek, köszönök neki, majd átkísérem a pyromágus tanoncok számára fenntartott helyiségbe.
- A mai órát érdemes lenne egy kis ismétléssel kezdeni. Nemcsak azért, mert régen láttam az erődet, és így kevésbé vagyok tisztában a képességeiddel, de azért is, mert év végén levizsgázol, ott pedig nagyon fontos lesz, hogy minden a legtökéletesebben menjen. Úgyhogy adok is néhány feladatot. Hozz létre egy tűzgömböt, majd formáld kedved szerint, azonban minimum két különböző formát jeleníts meg! Ez után színezd a lángokat, végül hozz létre füstöt, amivel rajzolj valamit a levegőbe! A rajz nem lehet firka, legyen felismerhető az ábra, bár nem várom el, hogy leonardoi szintű mesterművet firkants a levegőbe.
Amíg ő a feladatokon dolgozik, én végig figyelemmel kísérem, mit csinál és hogyan, ezáltal meg fogom tudni állapítani, mi az, amiben gyengébb, mit kell többet gyakorolnia majd. Az óra többi részében pedig melegíteni fogunk, mégpedig tárgyakat, illetve, ha úgy látom, hogy nagyon megy neki, esetleg embereket is, de nem valószínű, hogy ilyen gyorsan eljutna odáig.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Ádám - 1. gyakorlati óra
Írta: 2014. július 13. 16:00
| Link

Ahogy a pyromágusoknak kialakított részhez közeledtek, már nagyon is sejtette, hogy ismétléssel fognak kezdeni. Nem volt ennek semmi köze a helyhez, egészen egyszerűen odáig még nem gondolkozott el, mit is fognak venni, de belegondolva egyértelmű volt, hogy ekkora kihagyás után nem a haladás lesz az első szempont, de persze az is, csak előbb látni kéne, mi megy eddig biztosan.
Ahogy a feladatait egyben megkapta, csak bólintott, és a megszokott mozdulattal felfelé fordította tenyerét. Nem lenne erre mindenképpen szüksége, de szereti, mert jobban tudja így összpontosítani az erejét. A tűzgömb körülbelül egy alma nagyságú, most nem is szeretne nagyobbat, mert az alakjára koncentrál. Nem akar valami sablonosat, vagy a kerek formához hasonlót, így ami elsőként eszébe jut, az most a célnak pont megfelelő kanál. A tűz szépen nyúlik meg, és alakulnak át a vonalai, hol keskenyebb, hol vastagabb, de élethű háromdimenziós evőeszközt formálva, aminek még Lotti is örül.
Ebből pedig egy alak lesz. Nem esik nehezére a vonalakat karcsúvá és nőiessé formázni, de ez kicsit még növel is a méreteken, hogy tisztább legyen, mit akar. Pár másodpercen belül a kanálból lett nő alakú láng már nagyjából 30 centisen lobog a tenyere felett kicsivel. Színezés. Kreativitásért kiált, mert most sem a vártat hozza elő. Az jut eszébe, hogy ruhát kellene adni a kis játékára. De nem több lánggal, a színekkel. Tekintetével és tudatával is összpontosít a kívánt helyekre, ahol reményei szerint kékes-zöldé változik a tűz, felöltöztetve az alakot.
Sokáig azonban ez sem marad így, mert a feladat további részeire visszaemlékezve, még kell füstöt csinálnia. Megfordul az is a buksijában, hogy a tűzből hozza ki, de a rajzolás miatt inkább úgy dönt, hogy a tüzet előbb eltünteti. Tenyerét összezárva csökkenti, amíg el nem tűnik, aztán vesz még egy mély levegőt a folytatás előtt.
Ahogy a füstre koncentrált, még csak egy formátlan gomolyag keletkezett a semmiből, és ezt be kell vallani nagyon imádta. Mindent, amit csinált, a semmiből jön elő. Ahogy most ez is, de miután már kész felhője van, elindít egy szálat kifelé belőle. Lentről fölfelé halad, egy kulcs alakját rajzolja körbe. Lassan, de biztosan halad, mert itt nem a kész formát kapja meg, neki kell a haladást irányítania. Az pedig tény, hogy papíron könnyebb.
Mindenesetre az utolsó forma is ott van előtte, és valamivel nyugodtabban néz most már Ádámra, mint mikor bejött. Tényleg örül neki, hogy legalább az megy, aminek mennie kellett eddig is, és ezen túl már tanulnia kell. Nem mond vagy kérdez semmit, várja a véleményezést, vagy a további instrukciókat egy kedves mosoly mellett.
Hozzászólásai ebben a témában


Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2014. szeptember 25. 17:15 | Link

Sharlotte - Óra

A lány láthatóan fejlődött, nyugodtabbnak is tűnik mint korábban, a feladatok könnyen mennek neki, szinte rutinszerűen, ennek örülök, hiszen a vizsga már nincs messze, nem tudunk mindent átismételni, de láthatóan nem is kell. Kreatívan oldja meg a feladatot, mintaszerűen, még akkor is odalennék az ötletességétől, ha vizsgáztató volnék, ez pedig nagy szó.
- Gratulálok, most mentetted fel magad egy rakás pót- és ismétlő óra alól. Nagyon szépre sikerült az alakod, és jó ötlet volt a színezés is, de a vizsgán lehet, hogy izgulni fogsz, ilyenkor érdemesebb egy egyszerű, de jól begyakorolt formánál maradni. Persze a vizsgafeladatokat nem adják meg előre, de néhány alap dolgot érdemes rutinná fejleszteni.
A jó tanácsok és a dicséret után következhet az új anyag, a melegítés. Kivával korábban jeget használtunk, Sharlotte-nak azonban valami mást készítettem elő.
- A mai órán meg fogod tanulni hogyan melegíts fel tárgyakat. Először megfoghatod őket, utána azonban érintés nélkül kell a hőmérsékletüket megváltoztatnod - mondom el, mire is számítson, majd a pálcámat elővéve néhány tárgyat bűvölök elénk: megjelenik egy zacskó fagyasztott borsó, egy pár zokni, egy száraz levél, egy teáskanna, benne vízzel, valamint egy üres pergamen.
- Elmondom a feladatot, régebben volt ilyen vizsga a pyrogmáusoknak. Na szóval: Este vendégek érkeznek hozzád, és te főzöd nekik a vacsorát. Az általad elképzelt étel lényege a borsó, de későn veszed észre, hogy azt a fagyasztóban felejtetted. Már nincs időd megvárni, amíg kiolvad, ugyanakkor mugli eszközök sincsenek a háztartásodban. Elemi mágiát kell használnod. A következő részfeladat a zoknihoz kötődik: Tél van, hideg, spórolsz a fűtéssel, de megfázni sem akarsz, így hát a ruhadarabjaidat melegíted fel. Ha a textil megég, megpörkölődik vagy bármilyen kár esik benne a melegítés során, a vizsgázó nem kap pontot rá.
Kis időt hagyok neki, hogy megjegyezze az eddigieket, vagy feltegyen egy kérdést, ha akar, majd folytatom.
- A levélnél ugyanez a feladat, más körítéssel, de a lényeg, hogy nem eshet kár benne. Úgy kell felmelegítened egy erősen gyúlékony dolgot, hogy az ne gyulladjon meg. Tehát legyen melegebb, de ne annyira meleg, hogy az már roncsolja magát a tárgyat. Fontos, hogy ebben az esetben ne is érj hozzá a tárgyhoz, hiszen a száraz levél nagyon kényes, akár egy apró érintésre is eltörhet! Amint ezzel megvagy főzz teát kérlek, az elemed segítségével, illetve olvasd el, hogy mi áll a pergamenen. Egy vizsgán általában erre összesen fél órád van, szigorúbb vizsgáztató esetén kevesebb is lehet. Néhány feladat kicsit furcsán van megfogalmazva, de, ha figyelsz, és értelmezed, akkor nem lehet baj. Most én itt vagyok és segítek, de a vizsgára nem mehetek be, ott egyedül kell majd helytállnod. Most megmutatom a melegítés alapját, utána kérlek, próbáld megoldani a próbafeladatokat.
Megkérem Sharlotte-ot, hogy emelje fel a kezét maga elé, amint ezt megteszi, tenyereimet az övéire teszem, majd elkezdem lassan melegíteni a bőrét.
- Valójában a lényeg az, hogy el tudd képzelni a meleget lángok nélkül is. Néhány pyromágusnak nehéz úgy forróságot generálni, hogy ahhoz nem használnak tüzet, de a legtöbb esetben nem praktikus gyújtogatni. Egy tárgy melegítésénél az is fontos, hogy az energiát kis helyre, magába a tárgyba, vagy annak felületére koncentrálod. Másrészről az összegyűjtött energiát nem adhatod át egyben vagy hirtelen, mert az károsíthatja annak a dolognak az anyagát, amit melegíteni próbálsz. Meg kell találni az egyensúlyt. Amit most csinálok az egy kicsit más, hiszen itt élőlény szöveteit melegítem, de az alapelv megegyezik.
Addig melegítem a kezét, amíg épphogy túl meleg nem lesz, ekkor hátrébb lépek és átadom neki a terepet.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Ádám - gyakorlati óra
Írta: 2014. szeptember 26. 18:18
| Link

Nincs neki önbizalomhiánya, azt sem állíthatja, hogy nincs tisztában képességeivel, ugyanakkor nem is dicsekvő, nagyképű, de a dicséret persze nagyon jól esik neki. Nem igazán szokta érdekelni az emberek véleménye, de ez azon kivételes esetek közé tartozik, amikor a tűzről, az eleméről van szó, és arról, aki tanítja.
Tulajdonképpen csak ezután jön az óra lényege, amit most fog megtanulni, nem is kevés feladattal. Ahogy Ádám említi a melegítést, még a szeme is felcsillan, mivel korábban is próbálkozott már ezzel, és annyira, hogy keze, érintése segítségével fiának a tejet felmelegítse, már képes volt. Ahogy azonban tovább hallgatja a kritériumokat, és a feladatokat, el is tűnik az a fény, ahogy jött. Nem ijed meg, de így egyszerre akkor sem tűnik könnyű feladatnak. Azonban nem az a fajta, aki egy csöppnyi kis nehézségtől megriadjon, meg különben is most ez a tanulás folyamata, méghozzá tanára el is magyarázza a hogyan s miként alapjait. Kezét a kérésre maga elé emeli, és figyelmesen hallgatja, majd már érzi is bőrén, pontosabban valahogyan bőrében a melegséget.
Gondolatban még egyszer sorba veszi a feladatait, hogy biztosan megvan-e az összes, és valami kicsi örömmel konstatálja, még emlékszik rájuk. Most hangzottak el, nem is csoda, de nála már eredmény.
Elsőként kezébe veszi a fagyasztott borsót, de csupán megnézni, néhány pillanat múlva le is teszi maga elé. Fejében megint végiggondolva a folyamatot, már a hőre koncentrál. Tulajdonképpen, ahogyan a füstöt elválasztja a tűztől, úgy a hőt is el lehet a lángtól. Megy is ez neki, csak hát szobahőmérsékletűre melegíteni másfél deci tejet, nem épp borsókiolvasztás. Bár, ahogy észreveszi nem nehezebb, csak többet igényel agyban és energiában is egy kevéssel. Nem teljes természetességgel, de azért nyugodtan tudja venni az első akadályt a négyből.
A zoknira már nem néz akkora belsőből áradó biztonságérzettel. A textil azért különbözik valamiben, nem is kevésben a borsótól, vagy az élő szövettől, nagyon úgy érzi. Száraz, de még nem annyira, mint a levél. Ez külön nyugtalanítja egy kicsit, de ha már feladat, nekilát. Ugyanazzal a módszerrel ugrik neki, agy és energia, egyszerre, azonban egy kicsit utóbbiból többet visz bele. A szokott lassúságra is rámegy, mert a hallottak alapján benne van, hogy lesz időkorlát, és hiába is menne most szépen, ha az kívül lenne ezen. Ezért rágyorsítva, de fokozatosan melegítve próbálkozik, ám azt, hogy égett szagot érezzen, már nem kerülheti el. Meglepődött arckifejezéssel nyúl a ruhanemű felé, és veszi fel, kezében forgatja, amíg az apró lyukra nem talál szemével. Hát ez nem jött össze. Nyugtalanul hajába túr, majd leteszi, hátha mond valamit Ádám, ha pedig szótlan, és bizonyosan a feladatok elvégzésének végére vár a véleménynyilvánításhoz, akkor folytatja.
Az a levél még szárazabb, és ez valamiféle félelemmel tölti el. Tudja, hogy nem kéne aggódnia, de benne van, hogy elrontja azt is. Görcsösen szuggerál a feladat tárgyára, kezd bele, amikor mintha egy kis hang szólalna meg fejében, és szemeit becsukja. Némileg összegörnyed, és próbál mélyeket lélegezni. Régről, csak ez maradt meg benne, még nonverből. Meg kell nyugodni.
Kiüríti fejét, ez az első, minden kisöpör, sem idővel, sem hellyel, sem mással nem foglalkozik, csak a melegítéssel már. Nagyon aprólékosan, fokozatosan, ahogyan a borsót, csak éppen nem felületesen kezelve a törékeny tárgyat. Jó néhány percet elvesz ez az idejéből, de most ez érdekli legkevésbé, csupán teljesíteni akar. Ami be kell vallani nem könnyen, nem zökkenőmentesen, de azért sikerül is neki.
A végére maradt a teafőzéses magyarázat, vagyis a vízmelegítés a teáskannában, de ez előtt megáll. Pihenni, gondolkoznia kell még úgy érzi, mielőtt befejezi. Ahogy észrevette ez egy könnyűnek tűnő feladat. Látszatra legalábbis, mint az első. Pedig logikusan nehezedniük kellene.
Egy mindeggyel letudva fekszik neki ennek is. Tehát ugyanaz a technika megint. Valamivel ugyan lendületesebben, mint előtte, megint együttesen koncentráció és energiabevitel az említett tárgyba. Azonban hamar észreveszi, érzi, hogy ez így nem megy, és le is esik neki, hát a víz nem éppen a barátja, pyromágus lévén. Azzal együtt hiába akar bármit kezdeni. A kulcs maga a tároló lenne, a gáztűzhely is valahogy így működik. Otthon, a birtokon, ahol Daniel is volt.. Rögtön ez a gondolat úszik be, amit gyorsan el is hesseget onnan, és visszatér a jelenbe, a majdnem teához.
- És ehhez nincs teafilter? Vagy csak forralt víz kell? Úgy nem az igazi.. – muszáj megjegyeznie a problémáját, hát teát teafű nélkül nehezen csinálnia.. Nem mintha úgy a melegítésben, egyfajta relaxálógyakorlatban a stressz után ez most tényleg zavarná, de ha már teáról volt szó.. Oké, hogy borsóközpontú vacsoráról is volt szó, de a teát szereti. A borsót nem.
Befejezve egy mély levegőt vesz, amit rögtön ki is fúj, és kérdő tekintettel néz Ádámra.
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet