36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. október 28. 18:24 | Link

Elemi mágia óra (1)

Hát ez a nap is eljött... Enikő izgatottan várta már, hogy találkozhasson a tanárnővel, aki bevezeti majd az elemi mágia rejtelmeibe. Mikor megkapta a baglyot az első óra időpontjáról, kirakta azt a szobájában egy jól látható helyre, egyrészt azért, hogy ne felejtse el, másrészt hogy a szobatársai is mind izgatottan várhassák az első órát és a beszámolót róla.
Enikő pár nappal ezelőtt már kitanulmányozta, hogy hogyan kell eljutni a teremhez. Időben elindulta az órára, nehogy elkéssen. Előtte egy kényelmes farmernadrágot, egy sárga egyszerű pólót és egy piros kardigánt vett fel. Útban a terem felé karácsonyi dalokat dudorászott, ugyanis már elkezdte összeírni a listát, hogy kinek mit ad majd karácsonyra.
A terem ajtaja elé érve megállt egy pillanatra és próbálta rendezni kavargó gondolatait. Hamarosan túl lesz élete első gyakorlati elemi mágia óráján. Nem sokaknak adatik meg ez a nagyszerű lehetőség.
Miután kopogtatott az ajtón, belépett a terembe és becsukta maga mögött az ajtót. Nem volt ott senki.
- Öhm... Jó napot kívánok!- köszönt hangosan, majd érdeklődve a szoborportrék felé fordult. A szoboralakoknak kellemes arcuk volt, Enikő közelebb sétált hozzájuk, és megpróbálta kibetűzni az egyik öreg boszorkányt ábrázoló szoborra vésett betűket.
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 6. 19:30 | Link

Enikő

Ismét egy víztanoncot vár Julianna az előcsarnokban, ami a szokásos külsejét mutatja. Ezúttal Enikő az, aki órára érkezik, méghozzá az elsőre. Az mindig izgalmas. A nő már egy ideje ott van, és vár, azonban a kelleténél egy cseppet arrébb, a tavaknál, és vízfolyásoknál. A terep készen van, mint mindig, jöhet a diák is.
Ő maga kisétál az előtérbe, majd gyors köszönés után int a lánynak, hogy kövesse. Ha beértek a helyre, a szokott partszakaszra megy, és leül a fűben, ami csodával határos módon nem vizezi össze az arra leheveredőt. Ha a lány ugyanígy tett, akkor máris belevág.
- Először is kérlek írd alá ezt.
Nyújt felé egy pergament, amin a szokásos van, de azért lényegében vázolja is.
- Az áll rajta, hogy a képességed nem használod az iskola falain kívül, az iskolában csak itt gyakorolhatsz, és használhatod, kivéve, amire órák végén engedélyt kapsz. Ezt a termet tudod használni a gyakorlásra, itt minden korlátlanul használható, azonban ezen kívül csak az, ami, ahogy már mondtam, órák, gyakorlások végén engedélyezve lesz. Van kérdés?
Picit vár, aztán ha lesz kérdése Enikőnek, akkor válaszol majd, és ezek után máris ő kérdez.
- Mesélj nekem egy kicsit. Mit vársz a gyakorlatoktól, mit gondolsz, mire leszel képes, milyen érzések vannak most benned?
Jelenlegi állapot kell, ez fontos, hiszen most ebből fognak majd kiindulni, de csak majd. Egyelőre ez még a jövő titka.
Hozzászólásai ebben a témában
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. november 8. 21:31 | Link

Elemi mágia 1. óra

Enikőnek nem volt ideje belemerülnie az olvasásba, mert a tanárnő megjelent az  ajtóban, majd intett neki, hogy kövesse. Gyors léptekkel követte a tanárnőt, aki bevezette őt egy különös helyiségbe. Miután Erdős tanárnő leült a fűbe, Enikő is hasonlóképpen tett, közben szüntelenül forgatta a fejét, és igyekezett mindent megcsodálni.
A tanárnő egy pergament nyújtott Enikő felé, amit a lány az ölébe fektetve gyorsan átfutott, majd a felé nyújtott pennával a lap aljára írta a nevét. Mosolyogva nyújtotta vissza a pergament, és izgatottan várta a folytatás.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha is elemi mágus leszek- kezdett bele a mondókájába.- De nagyon örülök, hogy a mágiának ebbe az ágába is belekóstolhatok. Nem gondolom, hogy olyan hihetetlen dolgokra leszek képes, de úgy érzem, hogy örömömet fogom lelni a tanulásban és szívesen fogok ide járni...
Enikő beszéd közben végigmérte a tanárnőt. Szimpatikus, fiatal nő volt, aki minden bizonnyal remek tanár is.
- Izgatott vagyok és lelkes- arcán széles mosollyal újra a tanárnő felé fordult.- Szeretném mihamarabb elkezdeni a tanulást.
Enikő mélyeket lélegzett. A levegő ezen a helyen tiszta és friss volt, ezért az embernek az az érzése támadhat, mintha a természetben ülnének.
- Milyen gyakran fogunk találkozni?- kérdezte.- És év végén ebből is vizsgáznom kell majd?
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 11. 20:08 | Link

Enikő

Lelkes, és minden bizonnyal, levitás módjára szorgalmas lány minden kérdésre felel, szinte az elvárhatókat, kisebb meghökkenőbb részekkel. A nő csak végighallgatja, nem szól közbe, se akkor, amikor elmondja, mit is vár a tárgytól, se akkor, amikor azt mondja el, hogy most mit gondol, és milyen érzések vannak benne. Nem lenyugvó, de valahol mégis véges. Aztán kisvártatva megszólal, még azelőtt, hogy a gyakoriságról kérdezné.
- Nos. Ebben nem teljesen van igazad. A mágia ezen ága határtalan, azt csinálsz vele, ha innen kikerülsz, amit csak szeretnél. Nincs olyan, hogy ezt megtanultad, onnan nincs tovább. Mi, elemi mágusok mindig tanulunk. Életünk végéig. A határainkat feszegetjük, és érjük el, aztán túllépünk rajtuk, és haladunk a következő határig.
Ekkor abbamarad a kis kiigazítás, és várja a következő kérdést, amire szintén kész válasza van.
- Négyszer fogunk találkozni idén, kb. három hetente. Vizsgáznod természetesen kell az év végén. Gyakorlatból,és elméletből egyaránt.
Itt jöhetett az illúziórombolás, de hát ez van. Amikor minden kérdést lerendeztek, és tisztáztak, akkor jöhet a java.
- Nos, ha több kérdésed nincs, akkor rögvest az első feladatod. Itt ez a gömb.
Miközben kimondja a mondatot, a lány előtt is megjelenik a kis gömböcske, mint előtte már sokaknál.
- Ebben víz van. A feladatod annyi, hogy bármit, de csinálj a benne lévő vízzel. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csak annyi, hogy valamit kezdj vele. Elég, ha megmozdítod, vagy valamit alkotsz vele. Rád bízom, mit és hogyan csinálsz.
mosolyodik el, és innen átadja a terepet a lánynak.

//a gyakorlat mindenképpen sikeres lesz, a milyenségét, erősségét hagyd rám, kérlek//
Hozzászólásai ebben a témában
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 1. 10:29 | Link

Elemi mágia 1.óra

~Mi, elemi mágusok mindig tanulunk. Életünk végéig.~
Ezzel nem lesz gond, gondolta magában Enikő. A folyamatos tanulás értelmet tud adni az életnek, mikor semmi más nincs. Ezek szerint az elemi mágiával mindig tud majd foglalkozni, nem lesz olyan, hogy mindent megtanult, amit csak lehetett, és hátradőlve a székben elégedetten nyúl valami máshoz. Enikő fokozódó izgalommal várta, hogy végre csinálhasson valamit.
Figyelmesen hallgatta a tanárnőt, majd egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot. Lenézett a gömbre, ami az imént jelent meg, és mielőtt kinyújtotta volna felé a kezét, végiggondolta, hogy mit is akar csinálni vele.
Mozgatni kéne, de hogyan? Enikő a tanárnőre, majd a gömbre nézett. Vett egy nagy levegőt, és lassan a gömb felé emelte a jobb kezét. Elképzelte, hogy mikor megmozdítja majd az ujjait, a gömbben lévő víz meg fog mozdulni, apró hullámok keletkeznek és a végén újra sima lesz a víz felülete. Ez így gondolatban nem tűnt olyan nehéznek. Lassan elkezdte mozgatni az ujjait, de mikor érezte, hogy így nincs hatással a vízre, más mozdulatokkal próbálkozott. Lassú, egyenletes mozdulatokkal próbálta mozgásra bírni a gömbben lévő vizet.
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 12. 07:28 | Link

Enikő

Elsőre nem is rossz próbálkozás, bár az eredmény messze elmarad, mint amit el szeretne érni a lány. A víz meg sem mozdul, ugyanolyan sima marad, mint előtte. És bár csalódás érheti először Enikőt, tegyük hozzá, ez szokványos tud lenni, és az is, lévén senki nem születik profinak. És ezt nem csak a felnőttek tudják.
- Nem rossz próbálkozás, ha jól sejtem hullámokat akartál kelteni. Gyere segítek!
Int a fejével, és bár nem áll fel a helyéről, előtte ugyanúgy megjelenik a pici gömb. A kezébe veszi, és az ujjával, de csak eggyel, odaér a gömb mellé, azzal pontosan szemben, majd az ujját előre, és hátra ingatja, mintha terelné a vizet. Ezzel lehet ugyanis legkönnyebben a valóságban is hullámokat gerjeszteni.
- Próbáld meg, hogy úgy teszel, mintha az ujjaddal meglöknéd azt a vizet. És emellett jó, ha kitisztítod az elméd, és csak erre gondolsz. Előbb átvedd magadban, mit teszel, aztán merülj el magadban, "szedd" elő azt a mágiát a belsődből. Ehhez pedig az kell, hogy lemenj az elmédben, olyan mélyre, mint eddig sosem. Az energia, ami benned van, valahol ott szunnyad. Próbáld meg előhívni. Képzeld azt, hogy te vagy a víz. Minden, ami ő, az vagy te. És így próbáld meg!
Tanári instrukció vége, innentől tőle már csak a szokásos csend honol. A lányé a terep.

//Sikerül, kérdés, hogy mennyire, de ezt hagyd majd rám. Smiley //
Hozzászólásai ebben a témában
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 16. 09:28 | Link

Elemi mágia 1.óra

Nem sikerült. Enikő feszülten várta, hogy történjen valami, de nem sikerült mozgásra bírnia a vizet. Csalódottan bámulta a gömböt, majd a tanárnő kérdésére bólintott egyet.
- Az új varázslatok se sikerülhetnek mindig elsőre- vonta meg a vállát és minden figyelmét a tanárnőre összpontosította. Előtte is ugyanolyan gömb jelent meg, mint Enikő előtt, aztán Erdős gyakorlott mozdulatokkal hullámokat gerjesztett. Apró, finom mozdulatokkal dolgozott. A víz is nyugodtan, egyenletesen hullámzott.
Koncentrálni kell, Enikő úgy érezte, ez a titka mindennek, meg persze a helyes mozdulat. De néha olyan nehéz kiüríteni a fejét. Ilyenkor már csak azért is össze-vissza szaladgálnak a gondolatok a fejében.
- Furcsa érzés elképzelni, hogy én vagyok a víz- mosolyodott el.- Azt hiszem ez az elem állt mindig a legközelebb hozzám, és itt is biztonságban érzem magam mellette. De most olyan furcsa, hogy itt van előttem ebben a gömbben.
Enikő ujját belemártotta a langyos vízbe.
- Én szilárd, ő folyékony, de ebben a gömbben olyan műnek érzem az egészet. Nem természetes. Tetszik érteni mire gondolok?
Enikő az ujjával még kavargatja egy kicsit a vizet, aztán a tanárnőre néz. Felidézte, hogy az imént milyen mozdulatokkal használt a tanárnő, aztán összeszedte magát és csak a vízre koncentrált. Újra elképzelte, hogyan fog apró hullámokat kelteni, aztán felemelte a kezét és megpróbálta "terelgetni" a vizet.
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 17. 16:25 | Link

Enikő

A megállapítás, miszerint minden nehezen kezdődik, egyértelmű, és ezt bólintással is megerősíti, meg egy szelíd mosollyal. Aztán kiadja a feladatot, aminek első próbálkozása kudarccal végződik. De a kérdések, megállapítások helytállók, és témához illőek.
- Az a gömb, ahogy látod, tulajdonképpen nem gömb, hanem egy gömb alakú víztömeg, amit kiemeltünk a folyóvízből. Tekints rá, mintha sima víz lenne, semmi egyéb. Egy parányi részlete a természetnek.
A problémát természetesen érti a nő, így el is tudja mondani, mit is lehet tenni. Azonban van olyan, hogy nem feltétlen kell ragaszkodni az egyhez. Miért ne lehetne belőle kettő?
- De ha úgy könnyebbnek találod, és gondolod, átmehetünk a vízre, ami előtted hever, ebben a mederben, ezen a helyen, viszont ennél jóval több mindenre szükség van. Vagyis mennyiségben. Azért kezdenénk a kiemelt kis víztömeggel, mert könnyebb. De ha gondolod, akkor kezdhetsz nagyban is.
A választás Enikőé, nem fog beleszólni, hogy mit tesz. A feladat ugyanaz, a kérdés, hogy min fog próbálkozni.

//Ugyanaz a szabály, mint eddig  //
Hozzászólásai ebben a témában
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 23. 20:42 | Link

Elemi mágia 1.óra

Enikő lenézett az előtte található gömbre. Olyan volt, mint valami mágikus tulajdonságokkal rendelkező dísz. Újra eszébe jutott, hogy milyen szerencsés, hogy elemi mágiát tanulhat. Egy kicsit csalódott volt, hogy még nem tudta mozgásra bírni a vizet. Talán rosszul csinál valamit? Mielőtt újra megpróbált volna kezdeni valamit a vízzel, szemügyre vette a mellettük lévő medret.
- Akkor egyelőre maradok a gömbnél- mosolygott a tanárnőre.- De lehet, hogy később megpróbálkozok a mederben lévő vízzel.
A lány újfent minden figyelmét a gömbre összpontosította. Jobb keze egyik ujját belemártotta a vízbe. Kellemes érzés volt. Behunyta a szemét, és elképzelte, hogy a víz és a benne lévő ujja nem válnak el egymástól. Megpróbált a víznek csak arra a kis részére koncentrálni, amit mozgatni akar, vagyis a felszínre. Elképzelte, hogy azt csinálhat a vízzel, amit akar, vagyis lassan elkezdhet apró hullámokat gerjeszteni. Lassan kiemelte az ujját a vízből, majd lassan a gömb felé emelte jobb kezét és ugyanazokat a mozdulatokat használta, amit nemrég a tanárnő mutatott neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3
Erdős K. I. Julianna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 25. 18:21 | Link

Enikő

A döntés mindenképpen tiszteletben maradna, de azért valamiféle megkönnyebbülés tölti el a nőt is, hogy mégis az egyszerűbbel kezdjék. Gömbből kiindulva.
- Rendben, akkor tiéd a terep.
Mutat előre, maguk elé, mintha terítene, aztán csak figyel. A lány belenyúl a vízbe, ami a többiektől eltérően egy jó ötlet, azonban ugye ő nem mond semmit sem. Ezután próbálkozik meg a feladattal, ami nem olyan sokadjára, sikerül neki.
Erre ő is felderül kissé, de szinte rögtön folytatja is a mondókáját, és a tanítást.
- Ahogy látod, a vízzel nem könnyű dolgozni, ahogy egyik elemmel sem. Ami nagy szó, az az, hogy ilyen szépen megoldottad a feladatot. Az előtte való úgymond "energiafelvétel" egy jó ötlet, amire magam nem is gondoltam eddig. De úgy néz ki, hogy hasznos, hiszen nálad is tökéletesen működött. A következő dolgod annyi, hogy ezt megpróbálod erősíteni.
Egyet lendít a kezével, majd csettint, mire minden gondolat kitisztul, mindegyikük fejéből.
- Ahogy érzed, most a fejed tiszta, csak koncentrálnod kell, meg figyelni, és előhívni, ami benned van. Ezt megkeresni úgy tudod, hogyha egy pillanatra lehunyod a szemed, és úgy gondolkozol, mintha víz lennél. Összevissza ficánkolnál, és mindig mennél, mintha csobognál, és szaladnál. Próbáld meg megérezni magadban mindezt, és utána próbáld meg ismét a feladatot.
Próbál néhány tanácsot adni neki, aztán magára hagyja oly módon, hogy mutassa, hogy is megy ez.
Hozzászólásai ebben a témában
Csapó Enikő
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 39
Írta: 2012. december 30. 17:13 | Link

Elemi mágia 1.óra

-Sikerült!
Enikő széles mosollyal az arcán hagyja abba a gyakorlatot. Nagyszerű érzés volt látni, hogy a víz azt teszi, amit ő akar. Nem volt könnyű, és most, hogy már rájött arra, hogyan könnyebb dolgoznia, alig várta, hogy újra megpróbálhasson hullámokat kelteni.
Jól esett a tanárnő dicsérete, de tudta, nem szabad elbíznia magát. Miközben a tanárnőt hallgatta, a vízgömböt nézte és koncentrált.
Egy kézlendítés, majd egy csettintés és Enikő fejéből az utolsó felesleges gondolat is távozott: Vajon hogy csinálta ezt? Egy bólintással jelezte, hogy megértette a feladatot, aztán behunyta a szemét és erősen koncentrált.
Először elképzelte, hogy a vízesésnél lubickol a vízben. Enikő sokszor járt ki oda a kutyájával játszani. A víz kellemes, nem zavarta őket senki és semmi. Aztán az emléket úgy formázta tovább, ahogy jónak látta. Elképzelte, hogy lassan szétesik a teste apró vízmolekulákra, és a folyamat végén ő is víz lesz. Folyékony, hűvös, kékes színű és folyton megcsillan a felszínén a napsugár. Indul, mert a vízesésnél folyamatos keringésben van a víz. Átcsusszant pár szikla között és a kavicsok alá is beférkőzött. Gyorsan haladt, néha megforgat egy vízbe hullott falevelet, aztán megy tovább, míg a vízesés tetejére nem ért, aztán csobogva belevetette magát a mederbe.
Miután mindezt elképzelte és beleélte magát, visszarántotta magát a valóságba. Már meg volt az érzés, most ezt fel kell használnia. Enikő szemét a vízre szegezve, határozott mozdulatokkal dolgozott. Végig a fejében volt az a gondolat, hogy ő is része a víznek.

//Mivel sokáig elhúzódtunk, így még egy utolsó órád lesz, az időpontot rád hagyom, amikor ráérsz. Csak jelezz majd, hogy ez lesz.
Addig a feladat: Átnézni a harmadikos, negyedikes anyagokat, az elméletet, és abból készülj fel!//
Utoljára módosította:Erdős K. I. Julianna, 2013. január 10. 10:49
Hozzászólásai ebben a témában

Mosolygok, mert a testvérem vagy, és kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit. Ancsa <3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet