Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743818#post743818][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.26. 01:01[/b][/url]

A mai alkalom igen különleges, hiszen Will magával hozott a munkába. Norina és Cody elutaztak Norina szüleihez, Cath és Chris órán voltak, így nem tudott kire hagyni, és nem akarta, hogy egyedül legyek, nehogy valami baj legyen, amit meg tudok érteni, hiszen eddig egész jól életben tartott, majd pont most. A múltkor elmesélte, hogy azért nem keresnek a szüleim, mert pontosan tudják, hogy hol vagyok, hogy rendszeresen beszélnek vele, vagy levélben, vagy személyesen. Hogy tudják, hogy Denis nem tudja, hogy ki vagyok, és hogy már ők sem tudják, hogy mi lenne a jobb, ha kiderülne, vagy ha nem. Gyakorlatilag átengedték nekem a választás jogát, ami furcsa lenne tizenhat év után. Elbizonytalanítottak.
Kellemes apátiával nézem, ahogy a vérem finom folyama a kémcsövekbe vándorol. Csak egy átlagos vérvétel. Az előző helye éppen, hogy csak begyógyult, máris itt a következő. Nem is értem, honnan van ennyi vöröslő csoda a szervezetemben. Két hete nem éreztem fájdalmat, a legutóbbi vizsgálatok eredményeinél pedig Will arcán láttam, hogy örül. Most, hogy itt voltam fent, megvizsgált, a vérvétel után kicsit pihentetett, aztán becsöngettek, én pedig kérdőn néztem rá. Emlékeztem rá, hogy azt mondta, talán, ha nem zavarok senkit, és ha nincs meg az esélye, hogy felborítanak, vagy lelöknek a lépcsőn, akkor kimehetek. Mint egy kiskutya, aki csak az udvarra szeretne kiszökni, így jutottam ki én is, azt mondta, a környéken sétálhatok, de ne menjek messzire. Így csak a gyengélkedő folyosóján osontam csendesen, nézve a képeket, és a hatalmas teret. Sosem jártam még ekkora épületben. Ajkaim folyamatosan elnyílva vannak, ahogy figyelem az új, idegen környezetet.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743822#post743822][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.26. 01:10[/b][/url]

- Szia!
Először frászt akarok kapni, kétszer, mert abba eddig bele se gondoltam, hogy Denis diák, és ha Denis diák akkor itt lehet ezeken a folyosókon, akkor, amikor én is, és neki több joga is van itt lenni. Viszont nem ő az, hanem Thomas. A csónakházas, teás Thomas. A mosolyom olyan szélessé válik, mintha legalábbis a lottó főnyereményt nyertem volna meg.
- Fogságban vagyok.
Felelem még mindig mosolyogva, közel lépve hozzá mutatom meg a kártyámat, amin ott a nevem, mármint a teljes nevem, mert olyan ostoba vagyok az örömtől, hogy erre nem is figyelek oda, és az, hogy William Eric Payne felügyelete alatt jöttem be az iskolába. Komolyan olyan az egész, mintha rab lennék. Még fénykép is került erre a kártyára. Szerencse, hogy most, mert egészen jó formában vagyok ma, aminek a legnagyobb oka az, hogy egy újabb helyet ismerhetek meg, ráadásul egy nagyon különleges helyet.
- Will azt mondta, a gondnokkal vigyáznom kell, mert megkerget, ha tanórák alatt meglát a folyosón.
A végén már nem tudom hova húzni a mosolyom, a kártyámat gyorsan elrejtem, mert azért eljut a tudatomig, hogy "Annie" nem lehet simán csak "Annie", ha mindenkinek azt mutogatja, hogy ő "Lorin Annie Brightmore". Buta lépés, gyorsan végignézek rajta inkább.
- Nagyon jól áll a sárga! A házad színe?
Csak tippelem, de úgy gondolom, hogy nem olyan rossz ez a tipp, bár nem sokat tudok a házakról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743824#post743824][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.26. 01:17[/b][/url]

- Navine.
Ismétlem meg. Tényleg nem nagyon tudok a házakról sokat. Ismerem az Eridont, mert Cath eridonos, és azt mondta, hogy ők hangosak, harsányak és hullámzik a lelki állapotuk. Biztos, hogy nem lennék eridonos. Aztán ismerem még a Rellont, mert Denis rellonos. Arra pedig azt mondta Cath, hogy összetartóak, ravaszak, és szerinte ott vannak a legszebb fiúk. Ezt nem nagyon tudom megítélni, mármint a férfi szépséget, mert nekem egyelőre minden fiú szép és különleges, akivel beszélek, mert mielőtt idejöttem, csak az orvosaimmal beszéltem, de ők már inkább bácsik. Az emberek szépek és kész.
- A fogság? Semmi komoly.
Felhúzom a karomon a felsőm ujját, felfedve ezzel a leragasztott könyökhajlatomat, ahol nemrég megcsapoltak.
- Nemrég picit lebetegedtem, és most csak minimális távolságra mehetek el a felnőtt felügyeletemtől. De nyugi, nem fertőző.
Bonyolult. Mondanám, de ezt a szót nem mondom ki soha, mert utálom. Olyan rossz magyarázkodni, és olyan rossz csak úgy legyinteni rá. Mennyivel egyszerűbb lenne simán csak azt mondani, hogy:"haldoklom, de lábon kihordom, és neked mi a szuper képességed?" De nem szabad ilyet mondani. Amíg én egész életemben tudtam, hogy meg fogok halni, addig az emberek ettől a természetesen bekövetkező dologtól mindig annyira megijednek.
- Imádom az unikornisokat. Azt hiszem, ha ide járnék, szeretném az órákat, amikor róluk tanulunk. Te is hazautazol a szünetre?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743826#post743826][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.26. 01:25[/b][/url]

Elnevetem magam arra, amit mond. Őszintén kacagok, és nagyon jól esik. Nem hittem volna, hogy éppen ezt a választ kapom tőle. Vért vettek, beteg voltam, de nem fertőzök, oké, akkor csókolózzunk. Azt hiszem, ez a valaha hallott legédesebb dolog. Kár, hogy sosem csókolóztam még, mer akkor most nem vágynék rá kétszer olyan nagyon, hogy megtudjam, milyen is. Azt már láttam, hogy a bátyám csókolózik, csak egy, nem tudta, hogy látom, kettő, nem tudja, hogy a bátyám. Mások azt hiszem, azt mondanák rám, hogy problémás vagyok. Igazuk van. Bár nem tudom, hogy mennyire jó dolog az, ha az ember csókolózik, a múltkor Will nagyon hangosan és ijesztően kiabált Cath-tel, aki sírt. Nem mertem kijönni a szobámból, csak később tudtam meg, hogy Denis miatt kiabált vele. Viszont egyszer jó lenne megtapasztalni, miért is olyan különleges dolog ez a csókolózás.
- Sajnálom, ha ezt a feltételt tudom, akkor mindenképpen hoztam volna magammal egyet.
Még egy kicsit a szám is legörbül, de aztán hamar újra mosolygok. Azt hiszem, ha most néz rám valaki, tényleg nem néz se erdei tündérnek, sem olyannak, akit már csak egy ásó választ el attól, hogy a föld alá kerüljön. A hely, az iskola annyira csodálatos. Az illatok, a fények, a festmények, a zsibongás. Minden. Annyira lelkes vagyok, és annyira bennem van az egész hely lüktetése, mintha egy második szívet is növesztettem volna. Nem lenne rossz, ha ennyin múlna, akkor talán ez a második nem akarná megszámlálni a napjaimat, és tovább élhetnék, sőt, továbbmegyek, átélhetek mindent, amit itt a diákok átélnek. Szívesen tanulnék, az se zavarna, ha mondjuk trollt kapok a vizsgámra, vagy azt ha olyan tanáraim lennének, akik nem kedvelek. Na jó, az egy kicsit azért zavarna. De szívesen lennék szerelmes, és ülnék a barátaimmal meleg napokon a rét fáinak árnyékában. Olyan dolgokra vágyok, ami itt mindenkinek természetes.
- Csodálatos Karácsonyod lesz.
Mondom határozottan, melegséggel, és őszinte reménnyel a szívemben. Remélem tényleg olyan csodát tapasztal ebben az időszakban, amit korábban még nem, mert ettől lesz különösen szép ez az egész. Én a fényeket imádom. A falu fényeit néha csak nézem az ablakból, néha az egész forgatagot végigjárom kétszer. A múltkor ettem kürtöskalácsot is, kókuszosat. A kérdésére ösztönösen megrándul az arcom, a szememben akaratlanul is szomorúság jelenik meg, amit igyekszek leplezni kicsit. Hosszan kifújom a levegőt, és a zöldjeim előtt pillogok picit.
- Azt hiszem, nem. Inkább kihasználom, hogy majdnem üres a kastély, és minden termet végigjárok.
Furcsa, ez lesz az első karácsony, amit nem otthon töltök, hanem itt. Kérdeztem Willéket, hogy mi legyen, de biztosított róla, hogy nem kell aggódnom. Azért egy picit mégiscsak aggódok, mert idegen vagyok egy családi eseményen.
- Talán hagyok egy fagyöngyöt az ágyadon.
Kacsintok rá merészen és megint kuncogni kezdek. Thomas nem rellonos, de szerintem eléggé aranyos fiú.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743830#post743830][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.26. 02:28[/b][/url]

- Tényleg mondtad is.
Ajkaimmal szomorkásan, elgondolkozón csücsörítek. Hát ez égő. Életemben először próbálom meg fiúzni, vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló tevékenységet folytatni, és az már csak mellékes, hogy kiütközik, mennyire nem vagyok nagy csábító, de hogy még olyanba is futok bele, amit pedig tudok. Na ez az igazán kellemetlen. Ennyit arról, hogy ha Cath kinőtt ruháit viselem, akkor majd olyan jó leszek ebben, mint ő. Mondjuk, a tizennégy éves Cath lehet, hogy csak annyira volt jó, mint most én. Ezek ugyanis akkori ruhái, állítása szerint soha többet nem fog ebbe a méretbe beleférni.
- Nem, akkor egy nagyon különleges vacsorára fogok elmenni. Eléggé félek is tőle, mert Willék összes testvére ott lesz, és ők valami tizenöten vagy hányan testvérek, és abból már négyen házasok is, és van akinek van vőlegénye meg menyasszonya és gyerekeik, és ott van mindegyikük anyukája, meg az apukájuk. Nem is tudom, hogyan kell egy ilyen eseményre menni, sosem voltam még aranyvérű vacsorán.
Sőt, nagyon semmilyenen sem, de amikor mesélték, hogy van Trevor vagy kis, meg Jeannie, aki gonoszkodós, meg Milan és Edith, akiknek az anyukája egy néger jósvarázsló vagy micsoda leszármazottja, hát eléggé bonyolult.
Azt se tudom, hogy milyen ruhába menjek, és hogy kell-e ajándékot vinni, és ha igen, akkor mindenkinek? És mit mondanak majd, ki vagyok én? Szabad nekem ott beszélni vagy csak egyek, de gondolom nem is szabad sokat ennem, vagy nem tudom. Ez az első olyan alkalom, ahol nem az izgalom az elsődleges, hanem a félelem. Rettegek attól, hogy milyen lesz ott lenni. Bárcsak mehetnék máshova, de haza nem merek, egyedül nem maradhatok, és nem is tudom, hogy mit csinálhatnék. Azt hiszem, jobb lett volna, ha beiratkozom az iskolába és beköltözök addig a gyengélkedőre. Csak akkor még féltem, hogy a szüleim megtalálnak és visszavisznek, aztán Denis is idő előtt meglátta a nevem, és minden olyan bonyolult lett.
- Viszont, ha túlélem, akkor elmondhatom magamról, hogy már ilyenen is voltam. De ez ugye nem normális? A nagybátyádnak nem lesz majd nyolc felesége meg huszonhárom gyereke, ugye?
Mert ha ez így működik, akkor én biztos, hogy sosem leszek szerelmes, nem mintha aggódnom kéne, hogy nekem valaha feleségtársaim lesznek. Ezt a szót is most tanultam.
- Vannak konkrét terveitek a szünetre, vagy minden meglepetés lesz?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=743949#post743949][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.27. 00:27[/b][/url]

- Igazad van.
Bólintok egyet egyetértően. Nem is az a bajom, hogy mit kell ott csinálni, vagy, hogy ilyen sok ember. Leginkább a rosszulléteim azok, amikkel nem vagyok jó viszonyban. Régen volt, de most már nagyon apró dolgoktól is előjön, a múltkor például, csak egy kesztyűért hajoltam le, és úgy belenyilalt a fájdalom a szívembe, hogy azt hittem, vége lesz mindennek. Ettől félek. Hogy rosszul mozdulok, és én kerülök a figyelem középpontjába, és itt jön az, hogy ők sokan vannak, én meg, ha úgy tetszik, egy betolakodó leszek ezen az eseményen. Eddig sosem érdekelt az, ha rosszul leszek, de most, hogy már egyre több embert ismerek meg, sőt, vannak barátaim is, olyan kellemetlen. Most már, normális szeretnék lenni.
- Néhánynál több?
Nevetek a mondaton, mert ez olyan viccesen hangzik. Szerintem Willék apukája is ezt mondta egyszer, hogy nem lesz neki néhánynál több. A néhány pedig nem olyan mennyiség, amit pontosan meg lehet határozni. Szóval ez itt így működik? Furcsa. Én ilyet nagyon nem szeretnék. Mondjuk nem nagyon értem, hogy miért is aggodalmaskodok én ilyesmin. Azt hiszem ez a Payne-hatás. Olyan sok időt töltöttem velük, hogy már lassan az ő életüket élem. A múltkor még Willt is megkérdeztem, hogy neki is lesz-e másik felesége, de megnyugtatott, hogy ő nem tervez mással, csak Norinával. Ez azért jó. Ilyenkor kicsit mégis megnyugszom.
- És még nincs férje sem?
Kérdezem természetesen. Nekem ugye ott van Cole, aki elég sokat mutatott az életéből, így nem tartom zavarbaejtő témának azt, ha valaki fiúként fiút vagy lányként lányt szeret. Figyelem a programjaikat, és kedvesen mosolygok hozzá. Nagyon jól hangzik, dolgok, amiket tudom, hogy a szüleim csináltak. Én is kaptam ajándékot, és én is készítettem nekik, de például anya fülében sosem láttam fülbevalót. Éppen kérdeznék valamit tőle, amikor látom, hogy összerezzen, és meglátom a havat is, majd a nagyobb fiúkat, piros talárban.
- A bátyám rellonos és kicsinál titeket!
Kiálltok fenyegetően és meggondolatlanul. Az ilyen szavakat, mint "kicsinál", "elkaszál" Cath-től vettem ét, és nem feltétlenül biztos, hogy bátor dolog használni. Bocsánatkérően pillantok Thomasra, aztán elnevetve magam a szám elé kapom a kezem.
- Ne haragudj, még sosem kiabáltam senkivel.
Zsebemből előhúzok egy textilzsebkendőt, sosem használtam, egyféle ereklye, de most erre nem is figyelve nyújtom Thomas felé.
- Ezzel fel tudod itatni. Segítsek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=744035#post744035][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.27. 20:48[/b][/url]

A nevetésem gyorsan csap át kiabálásba, aztán hirtelen jött ijedelembe, ahogy elindulnak felém. Úgy tűnik, mostanában ez a trendi nálam, hogy csak úgy kitörök és azzal bajba sodrom magam. A múltkor az idős pasasok, most pedig a fiatalok. Viszont elszánt vagyok, és nem olyan riadt, mint akkor és ennek meg is lesz a következménye, hiszen elindulnak felénk. Remek. Csak azt remélem, hogy Thomas nem azt találta ki, hogy fussunk. Azt nagyon nem szeretnék. Érzem, ahogy az érme, amit Will adott, szabályosan égeti a zsebemet, hogy érintsem meg, hirtelen veszti el az arcom azt a kevés színt is, amivel rendelkezik, de a makacsságom nem engedi, hogy elfussak. Erősebb vagyok én ennél. Pontosabban hirtelen azt hiszem, hogy erősebb vagyok.
- Thomas!
Kiáltok fel, amikor beáll közénk, és sikkantok egy aprót, amikor eltalálja a golyó. Nem törődve a veszéllyel, amit a fiúk jelentenek, lépek ki az árnyékából, fogalmam sincs, hogy mit akarok, azt hiszem, megvédeni a becsületét és igazságot szolgáltatni. Egy rellonos fiú kiált rájuk, hálásan pillantok rá, csak azt sajnálom, hogy nem nagyon érdekli őket. És akkor, a hang. A szívem megtorpan, majd olyan hevesen kezd el verni, hogy szinte látom, ahogy kiugrik a felsőm alól. Denis. Nézem, ahogy elhalad mellettünk, és aggódva pillantok arra, amilyen nyugodtan sétál, ahogy beszél.
- Bántani fogják.
Aggódva nézem a hátát, és szeretnék utánaszaladni, kérni, hogy ne csináljon ostobaságot, mégsem merek mozdulni. A fiú mögöttünk megrázza a fejét a kijelentésemre, és fejével int, hogy csak nézzem, ami történik. A szél, ami becsap, nem természetes, megborzongok tőle, és csakhamar a diákok is eliszkolnak. Tudom mi ez, hallottam, amikor Cath sírva könyörgött Willnek, hogy nézze meg, biztos, hogy az elemei miatt van-e a rosszullét. Attól félt, hogy az fog történni Denisszel, ami velem, megkapja a halálos ítéletét. Ahogy mellénk ér, zöld szemeim kikerekednek, a közelsége szinte maró. Nézem őt, és egy pillanatra összeakad a tekintetünk, nézzük egymást. Mondanék neki valamit, fogalmam sincs, hogy mit, pedig elterveztem. El akarom neki mondani, hogy ki vagyok, és azt is, hogy miért vagyok itt. Néz, majd Thomashoz beszél, olyan kedvesen, ahogy velem is beszélt, majd elsétál.
- Én mondtam.
Suttogom végül, szinte mozdulatlan ajkakkal, én pedig riadtan fordulok vissza Thomashoz, hűvös kezemet a fiú meleg kezére téve húzom le a szeméről.
- Nagyon eltaláltak? Talán a gyengélkedőre kellene mennünk, Will biztos tud rá adni valamit.
Óvatosan megsimítom a szemhéját, és adok rá egy apró puszit. Ha valamim fájt, akkor az anyukám is mindig megpuszilta, és azóta ezt Cath-től is láttam már, szóval biztos, hogy nem rossz dolog, és remélem, hogy enyhíti is a fájdalmát. Aggódva nézek rá továbbra is.
- Jól vagy?
Kérdezem, egészen közel maradva hozzá, nehogy rosszul legyen. Életemben először itt tapasztaltam meg a havat, a hűvösségét, és hogy egy pillanat alatt milyen kemény fegyver lehet belőle. Eléggé bepirult a szeme ott, ahol eltalálták, nem néz ki jól.
- Szóval a prefektus eléggé komoly és tiszteletreméltó rang.
Tippelem, mert ahogy elhordták magukat, ez jött le belőle nekem, hogy Thomas megbüntetheti azokat a nagy fiúkat, ha akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=744073#post744073][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.12.28. 01:41[/b][/url]

A szívverésem még mindig nem normális. Ez az egész olyan nem valóságos. Először is, megfenyegettem a srácokat, hogy a bátyám elintézi őket, aztán, a bátyám megjelenik és elintézi őket, majd idejön, és rám néz, és rá nézek, és még mosolyog is. Két elméletem van. Az egyik az, hogy nem ismert fel, ami lehetséges, ha annyira nem nézett meg a múltkor. A hosszú hajammal, sminktelen arcommal. A Cath miatt eszközölt változások nyomán, és annak eredményeként, hogy a ruháit viselem - amik rá tizennégy évesen voltak jók - elképzelhető, hogy nem tud először hova rakni. Ez most esetünkben jó, de amúgy kellemetlen, mert akkor megint vissza kell mennünk az elejére. Bár szerintem ha azt mondom neki, hogy Annie Brightmore vagyok, kitöri a frász. A másik elméletem, hogy Cath vagy elszólta magát, vagy tudatosan mondta el neki, hogy ki vagyok, és Denis elméje megbomlott, olyan szinten, hogy a jelenlétemet puszta szellemi kivetülésnek fogja fel, azért olyan kedves a múltkoriak után. Azt hiszem, ez sem a legjobb dolog, ami történhet.
- Ártani nem árthat!
Figyelmeztetem Thomast, és a még mindig összefonódó kezünket a magabiztosabban tartás érdekében jobban összehúzom, ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és ráfogok a kezére. Ez sokkal biztonságosabbnak és masszívabbnak tűnik, mint minden más, amiben eddig volt a kezünk.
- Szerintem nagyon menő vagy, Denis szerint is nagyon menő vagy, meg a másik rellonos srác szerint is nagyon menő vagy, szóval nagyon menő vagy, azt pedig, hogy borogatást tesznek rá, csak én tudom, de én hallgatok.
Remélem, nem azért akar megvakulni, mert itt hőst akar játszani. Szegényt eléggé csúnyán eltalálták, és félek, hogy ennek következménye lesz. Nem szeretném, hogy csak mert engem védett, baja legyen.
- Persze, jól vagyok, megvédtél.
Mondom nyugodtan, halvány mosollyal. Az igazság az, hogy nem voltam jól. Nem a nagyobbak miatt, hanem Denis miatt, az arca miatt. Az utóbbi hetekben sok mindent tapasztaltam, kezdve az első találkozásunkon át, addig, amíg ájultan nem hozta haza Will, egészen a mostani jelenetig. Néha leselkedem utána, tudom, hogy merre jár, vagy csak véletlenül meglátom. A vágy, hogy beszéljek vele, éget, de türelmesnek kell lennem.
- Szívesen megleckéztetném őket. Láttad, hogy egy lány is volt velük?