Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=508182#post508182][b]Ombozi Noel - 2015.08.23. 14:36[/b][/url]

Egy előtte lágyan ringó csípőt mustrál, miközben a második emeletre vezető kőlépcsőkön halad egyre feljebb és feljebb. Noha a lassúcska lányt könnyedén megelőzhetné, a gondolat, hogy így tegyen, még csak meg sem születik elkókadt agyában. Hervatag, lógó tekintettel követi a szemei előtt kerekedő hátsót, és a lépcsőfordulóban, amint a fenék kanyarodik, úgy feje is oldalra bukik. Nyelvével végigszántott ajkai enyhén elnyílnak, miközben fejtartását egyenesbe hozza. Arcára valamiféle gusztusos kívánalom ül ki, vonásai hol túlzottan kemények, hol egészen lágyak.
A fenék tulajdonosa aztán hátrapillant, és súlyos tankönyveivel undorodva vállon csapja az őt bámuló negyedévest. Noel a Kviddics évszázadainak dohszagú ütésére rögvest magához tér, és testét felrázva gyorsan megelőzi a barátnőjének bosszankodó lányt. Nemhogy örülne, hogy valaki veszi a fáradtságot, és megnézi a seggét...
Visszavágott, már csak álla alá érő hajába túr, s halántékát vakargatva fordul be az úgy utált folyosóra. Szúrós pillantással siet a szépen megmunkált festmények között. Csücsörítő ajkaira koncentrál, de érzi az ereit mindig feszítő haragot, mikor erre téved. A hangoskodó festménylakók még négy év után is pontosan ugyanúgy idegesítik, mint az első napon tették. Ujjai görcsösen fonódnak pálcájára, de ahelyett, hogy elhallgattatná vele őket, egyszerűen csak nadrágja mélyébe csúsztatja. Jobb a békesség, ezt mostanra már jól megtanulta.
A bájitaltan tanterem előtt aztán megáll, hallgatózik, végül az üres falnak veti hátát, és kibámul a szemben rothadó ablakon. Az idő kezd lehűlni, a felhők egyre csak gyarapodnak az égen. Eső és hideg közeleg, a kastély ezzel együtt a szokásosnál is komorabb hangulatot kelt diákjaiban. Noel megborzong kék pulóvere alatt, s feje is hátra, a hideg falnak bukik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=508271#post508271][b]Ombozi Noel - 2015.08.23. 18:42[/b][/url]

Várakozás közben az elmúlt napokra gondol; a tenyerében már biztosan lobbanó tűzre, az Annelie-vel kettesben töltött homályos pillanatokra, a két vizsga között lopott finom csókokra, és az egyetlen dologra, amire még várnia kell, és ami az idő teltével egyre többször jut eszébe. Eddig senki nem kérette magát, senkire sem kellett heteket, sőt mi több, hónapokat várjon, éppen ezért eddig egyszer sem érezte a mellkasában bugyborékoló izgatottságot. Akár egy játék után sóvárgó kisgyermek vágyódik háztársnője után, akinek érintései csak fokozzák az ereiben dolgozó lázat.
- Hé - oldalra, az ajtó irányába fordított fejjel köszön a vizsgát elsőként teljesítő barnának. Hangjában öröm és az a folyton jelenlevő pezsgő huncutság cseng, amit csak a Merkovszky lány hallhat. Szája széle vigyorra húzódik, s ellökve magát a faltól lép egyet loboncka felé. Karjait felé nyújtva francia kézfogásra kulcsolja ujjait az övéivel. - Mi az, hogy hát te? Nem örülsz, hogy személyesen jöttem el megnézni, szégyellnem kell-e a talán bukott csajomat jövőre?
Tettetett komolysággal beszél, úgy is néz le az imádott kék szemekbe. Karjait közben a lányéhoz nyomja, és előre-hátra hintáztatja őket. Képtelen egy helyben lenni, ha éppen úgy is vannak, neki akkor is mozognia kell. Retteg attól, hogy ha nem így tesz, az örökösen mozgó világ lehagyja. Versenyeznie kell mindennel, s mindenkivel. Kortársakkal, háztársakkal, láthatatlan erőkkel, magával az élettel.
- Jó, tudtam, hogy sima ügy lesz - vallja be, és elengedve a barnaság ujjait, csípőn ragadja őt, s könnyű testét megemelve a közeli ablak koszos párkányához cipeli. Ráültetve aztán jobbja az egyenszoknya szegélyénél érinti feszes combját, vágyódástól megkínzott tekintete tengerkék fényeiben kutakodik. - Akarlak...
Kijelentése bár halk, tökéletesen egyértelmű. Közelebb hajol kedveséhez, orrhegyével orcáin simít végig. Illata már régen beleivódott légútjaiba, de úgy veszi a levegőt, hogy minél több és több jusson abból tüdejébe. Keze leheletnyit feljebb araszol a markolt combon. Lehelete a lány nyakát forrósítja fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=508314#post508314][b]Ombozi Noel - 2015.08.23. 19:49[/b][/url]

Való igaz, az előtte álló lányt akkor sem szégyellné, ha az így vagy úgy, de végül megbukna. Vonásai észrevétlenül lágyulnak meg, széles vigyora meleg mosollyá szelídül. Úgy pillant le Annelie-re, mint legféltettebb kincsére.
Régen a hideg rázta volna, ha valakivel a folyosó közepén lett volna kénytelen összefonódni, most meg az iskola legutálatosabb pontján, a rikácsoló festmények között kezdeményezi a romantikusnak ígérkező pillanatokat. Hogy mikor és hogyan, arról fogalma sincs, de azt minden porcikájában érzi, hogy az élete fenekestül fordult fel.
- Hmmm - a lány nyakába suttog, míg ajkaival apró, alig érezhető csókokat hint végigkarmolt bőrére. Szíve nagyot ugrik az egyszerű, de számára mérhetetlen jelentőséggel bíró szavakra. Én is. Tenyere erőszakosan markol a harisnya takarta combba, szabad kezével olyan helyeken, úttalan utakon jár, ahol eddig még soha. Csukott szemein át is látja Annelie őt figyelő szemeit, kutakodó mozdulatait, ahogyan nyaka köré kulcsolja vékony kezeit, és göndörödő hajába túr.
Aztán kinyitja zöldjeit, és kiegyenesedve végigsimít a kedves arccsontján. Hüvelykujja a lány állán állapodik meg, s lassan feljebb araszolva, azt alsó ajkára tapasztja, és egyetlen mozdulattal lehúzza, elnyílásra kényszerítve így az úgy kívánt szájat. Tekintetét a negyedéves egy pillanatra sem tudja elválasztani a megvillanó fogak, és rózsaszínen mozduló ajkak látványától, mire sajátjai is elválnak egymástól.
- Fela kijönne, szerinted mit kapnánk érte? Az öreg a múlt században látott utoljára bugyit... - hangosan nevet fel, majd közelebb hajol a Merkovszky lányhoz, és lehúzott ajkát elengedve, vigyorogva csókolja meg őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=563865#post563865][b]Ombozi Noel - 2016.01.18. 11:25[/b][/url]

Hámori Vanda

Széles vigyorral az arcán lép ki sötét varázslatok kivédése óráról. Jobb válláról drága bőr hátizsák lóg, mely rosszul becipzározott kisebbik zsebéből kikandikál varjúpennájának szénfekete hegye. Nem törődik vele, zölden fénylő tekintetét egy pillanatra sem veszi le az előtte sétáló szőke lányról. Pillantása hosszasan időzik a hullámos, a háztársnő minden lépténél fodrozódó tincseken, majd lejjebb araszol; az íves, csinos vállakról át derekára, le csípőjére, hogy végül gömbölyű tomporán állapodjon meg. Fejét oldalra billenti, ahogy szemügyre veszi a jobbra-balra riszáló hátsót.
Az órák közti szünet kezdetét jelző, pletykáló-viháncoló diákoktól zsibongó folyosót most aligha hallja, a mellette sétáló évfolyamtársak beszélgetéséből teljesen kimarad. Vigyorra álló szája felett, az orcái kellős közepén aprócska mélyedések jelennek meg, amik csak a lehető legritkább esetben bújnak elő. Ők szavak nélkül árulják el a szemlélőnek, ha a fiatalembernek különösen jókedve van.
- Hé, Vanda! – kiált rá az előtte sétáló lányra, míg gyorsít léptein, hogy valamelyest behozza őt, s mellé érjen. Jobbjával belekapaszkodik hátizsákja pántjába, balját farmernadrágja zsebébe rejti. – Ember, honnan szalajtottak ennyi diákot?!
Halkan morran rá a szembejövő forgalomra, amitől csak nehezen tud a Hámori lány mellé kerülni. Összepréselt ajkakkal vesz lendületet, és vállával nekiütközve egy látásból ismert levitás mestertanoncnak, felveszi Vanda járásának ritmusát. Séta közben egyik kedvenc együttesének legújabb dalát dúdolja, és csak olykor-olykor pillant le a másikra. Aztán, még mielőtt elérnék a lépcsőházat, megköszörüli torkát és lassítva léptein, legtermészetesebb mosolyával fordul háztársnőjéhez.
- Tudod, ezer meg egy éve ismerjük már egymást, és mindig érdekelt, milyen vagy bizonyos helyzetekben – mondja, hangja és stílusa is pimasz. A mosoly arcának jobb felére húzódik, mely alól kivillan hosszúkás, hegyes szemfoga. – Adj már egy kis ízelítőt...