Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=332798#post332798][b]Elliot A. J. Wayne - 2014.07.08. 02:17[/b][/url]

Most komolyan: miért én vagyok a rossz, mert féltem azt a tökkelütött fejét? Annyira makacs tud lenni néha Axel is, hogy legszívesebben agyonverném egy párnával, mikor nem veszi észre, hogy nem eltiltani akarom, csak nem akarom, hogy egy ostoba játék miatt életét veszítse. Féltem, de hát ezt Ő valahogyan nem akarja észrevenni, és most ezért én vagyok a rossz. Tény, hogy én is szereztem anno sérüléseket, még mikor a Roxfortban csapkodtam a vasat, de akkor se kerültem minden meccs után a gyengélkedőre. Ez van akkor, ha az embert félti a szerelmét.
Sóhajtva lépkedtem felfelé a lépcsőkön, és egyenesen mentem a gyengélkedő irányába. Axel most fog kijönni onnan, talán már nem a fájdalomcsillapító fog beszélni belőle, és talán belátja, hogy abba kellene hagynia a kviddicset, vagy legalábbis maradjon a hátsófelén, és nézze a meccset a kispadról. Olyan nagy kérés ez? Mert szerintem nem. A fecsegők folyosóján járva, már rájöttem, hogy miért is nevezik ezt annak. Be nem áll a szájuk, akkora hangzavar van, hogy a saját cipőm kopogását nem hallom, hát akkor hogy fogom hallani Axelt? Megoldjuk majd, de most az a fontos, hogy lebeszéljem a további mérkőzésekről. Már nyitottam volna be a Gyengélkedőre, mikor Axel nyitja nekem az ajtót. Mosolyogva öleltem át a szerelmemet, és nyomtam csókot az ajkaira, hogy aztán arrébb húzva a bejárattól, és a falnak dőlve nézzek rá.
– Héj, jobban vagy már? Ha egy perccel később jövök, még elkések. –amit persze egyáltalán nem szerettem volna, mert fontos nekem a fiú épsége. Ezért is vagyok egy kicsit ideges, de még várok azzal, hogy a nyakába zúdítsam a dolgokat. Egyelőre hogyléte érdekel, aztán jöhet szép sorban a többi is. Nem sietek én sehova, és reményeim szerint Axel sem, így végre tudunk nyugodtan beszélgetni. Már amennyire ezen a folyosón lehet nyugodtan, mert a freskóknak be nem áll a szájuk, és lassan kikészítenek idegileg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=442&post=333172#post333172][b]Elliot A. J. Wayne - 2014.07.09. 00:51[/b][/url]

Megkönnyebbülve néztem rá, miután megkaptam a választ a kérdésre. Amilyen ramaty állapotban volt, ahhoz képest tényleg kész makkegészséges.
– A foltok majd elmúlnak, az edzéssel meg azért még ne nagyon próbálkozz. Várd meg, még teljesen felépülsz, vagy szinte jöhetsz is vissza a gyengélkedőre. –csóváltam meg a fejemet, persze mosolyogva. Egyikünknek se lenne jó, ha Axel visszakerülne a gyógyszerszagú börtönbe. Komolyan ott tart már, hogy saját névre szóló ágya van a gyengélkedőn, s még mindig nem akarja abbahagyni a játékot. Jó, hát a helyében én se tenném, de azért figyelembe venném, hogy a párom mit szeretne, és megfontolnám a dolgot. Bennett nevére, csak fintort vágtam, mert már megint a kviddicsnél tartunk. Sóhajtottam egyet, majd ellöktem magam a faltól, és lassan elindultam mellette.
– Nyilván tudatni akarod vele, hogy kiengedtek, és kész vagy újra szilánkosra törni magad a következő meccsen. Komolyan mondom, mintha te lennél, akit fel lehet áldozni, csak a következő alkalommal már nem a gyengélkedőre kerülsz, hanem a hullaházba. –meggyorsítva lépteimet, befordultam a sarkon, miközben belevágtam egyet a falba, hogy kiadjam a mérgemet. Inkább ezt üssem meg, mint valakit, aki fontos a számomra. Megfordultam közben, hogy bevárjam Axelt, és kérdésére megráztam a fejemet.
– Nincs. Menj keresd meg inkább Bennettet, biztosan hiányol már, meg neked is fontosabb a kviddics, mint amit én kérek. Csinálj, amit akarsz, belefáradtam a kérésekbe, és csak, hogy tudd: ha megint a gyengélkedőre kerülsz, be nem teszem hozzád a lábam. Majd aggódik érted Bennett. –elegem van, kész vége. Ha neki a kviddics kell, ám legyen. Én nem kérek tőle semmit sem, úgy se figyel a kérésemre. Sarkon fordultam, és megindultam a Déli szárny felé, hogy felnézzek a kh-ba. Oda legalább nem tud követni, és nem lesz vita az egész folyosó hallatára. Így is menni fog a pletyka, érjék be ennyivel a freskók.