Keith
beköltözés, 6. felvonás, március 30.

Szinte kezdi azt hinni, hogy a sok gyúrásnak köszönhetően most földbe döngölheti Keith-t, de önbizalmát Herci pár könnyed mozdulattal elrejti egy adag édesség mögé. Valóban olyanok, mint a kölykök. Mármint a kölyökkutyák, csak annyi a különbség, hogy ők nem piszkítanak maguk alá, vélhetőleg. Pedig Leonie még bele is harap a szőkeség kezébe, kisebb jelzésként, hogy ugyan ne koszolja már össze a szép pandás öltözékét. Esélytelen. Megadja magát, és inkább a csata martalékává vált vörös tincseit kezdi vizsgálgatni nagy derűsen. Ezt nem lesz egyszerű kimosni, még perwollal sem. Vagy az nem is hajra van? Áhh… Mázlija, hogy annyira el van foglalva ezzel, csak az utolsó pillanatban bámul fel Keithre, aki éppen őt nézi. Khm... árgh… asdasd… Ilyesmi gondolatok suhannak át agyán egy pillanat leforgása alatt, de mire feleszmél, az úriember már eltűnt a látómezejéből, és valahol gonoszan kacag az ő szerencsétlenségén. Legalábbis így érzi, amíg egy kéz be nem tolul az arca elé. Arcáról eltűnik az álca, ami - színét tekintve - segített neki egybeolvadni a hajával, majd elkapja a felé nyújtott praclit, és talpra szökken.
A legkevésbé sem álmos. Olyannyira nem, hogy maga is ugrándozásba kezd a folyosóra menet, de a küszöb előtt leállítja az urat, és felpattan karjaiba. Mert ugye nem is lenne igazi a hozzászólás, ha Leonie nem kerülne fizikai kontaktusba Hercivel. Meg aztán arcát odadörgöli a srác mellkasához, mintha kedves kis cica volna. Az ő célja azonban az, hogy az arcára ragadt süteményt eltávolítsa. Fő a kedvesség. Keith ruhájának meg már úgyis mindegy.
-Úúú, nézzük meg a dámákat! – Kezdi el ráncigálni a szőkeséget az említett képekkel teli folyosó irányába. Közben mindenféléről magyaráz a srácnak, gondolatmenete szinte lekövethetetlen. A cápák félelmetes fogsorától egészen a balettozás mikéntjéig, minden előfordul szövegelésében. Ráadásként ott tolat pajtása előtt, meg táncolgat, ami csak belefér.
-Innen indulnak a pletykák! – Jelenti be vidoran, miközben odahúzza társát az egyik festményhez. Úgyis kiderült már, hogy az mennyire kedveli a művészetet, biztos ehhez is lesz egy-két szava, hiszen a dámák gyönyörűen ki vannak dolgozva, ezt még a kis törpe is észleli, mint mobil a térerőt.
-És nééézd! Milyen szép ruhája van ennek a néninek! – Gyönyörködve bámulja az említett darabot. Egy ilyenben igazi hercegkisasszonynak érezhetné magát. Túl az Óperencián meg hasonlók… vagy inkább túl a BK kapuján?
-Úúúú, azt is nééézd! Ez még szebb, mint az előző! – Szavai nem kis méltatlankodást váltanak ki a festmény szereplőjéből, de ez őt egy cseppet sem zavarja, és már rongyol is a következőhöz.
-Nekem is kell egy ilyen! Milyen finom úri hölgynek néznék ki benne, gondolj csak bele! – Kezeit kecsesen, majdnem kecsesen kitárja, és pukedlizik egyet. Meg kell hagyni, egy pukedliző panda, aki tiszta sütemény… a legkevésbé sem hasonlít egy szép hercegkisasszonyra.
-Júj, öltözzünk be egyszer! És Te lehetnél a Szőke… - Egy pillanatra elhallgat, és roppantmód zavarba jön, de azonnal javít. – Lehetnél a szőke ló! – Egyből úgy érzi, hogy nem buktatta le saját magát a hercegezéssel.
-Akit betörök! Húúú… harcos amazon vagyok! Nem is, indiánlány, azaz Pocahontas! Te pedig Szilaj! – Igazi indián módjára kezd körbe-körbe ugrálni, majd óvatosan kezdi becserkészni a vadlovat, hogy a hátára vethesse magát.

Armani és Gwen

Csodának kell történnie ahhoz, hogy Lencsit egyedül lehessen látni ebben az iskolában. Olyan mértékben összenőtt pajtásával, hogy néha még a wc-re is utánamegy, ha éppen nagyon lendületben van egy témában. Ebből már számtalan kínos pillanata támadt, de mindig azzal védekezik, hogy volt már fiú, nincs miért aggódniuk a többieknek, átérzi milyen szörnyű állva pisilni. Merthogy tényleg az. Célzó-érzéke nulla; a kviddicsben használatos botokkal jobban tud bánni.
No, az a lényeg, hogy végre elérkezett a pillanat, mikor egyedül surran végig a folyosókon, mivel Keith úgy határozott, ma nem enged a kísértésnek, és inkább nekiáll tanulni. Lencsike igazán megpróbált mellette csendben és békében ücsörögni, de nagyjából fél percig bírta. Utána tíz percig nyaggatta Keefet, hogy fesse ki az arcát és látható testrészeit, majd újabb fél óra volt, mire felöltözködött. Tulajdonképpen már régóta készül erre a különleges alkalomra. Sokat gyakorolt, a törzsi szerelést is több hét leforgása alatt tudta csak beszerezni, úgyhogy némi enyelgés után izgatottan, nevetgélve hagyja el a padlást. Ma bizony műsorozni fog!
Úgy tervezi, hogy az első emberre rátámad, akit meglát a folyosókon mozogni. Igen ám, de hiába szalad végig a folyosókon, egy árva legyecskével sem találkozik. Tán mindenki ilyen szorgalmasan tanul? De minek?
Már éppen kezdi feladni, mikor megüti a fülét valami hang. Hopp! Hoppácska! Mi folyik itt Bagolykőn? Elkezd settenkedni, s a sarkon egy pillanatra kidugva a fejét meglesi, ki motoszkál a túloldalon. Ezaz! Fogalma sincs róla… még egyszer gyorsan átgondolja a betanult koreográfiát, majd egy artikulálatlan üvöltés kíséretében előugrik rejtekéből, és belekezd. Láttuk már valaha a maorik haka táncát? Ha nem, akkor most figyeljük meg jól, mert a kis törpe éppen azt próbálja visszaadni. Festett arcával folyamatosan vágja a grimaszokat, miközben üvöltözik és halandzsázik, mert nyilván fogalma sincs róla, valójában mit kéne mondani. Mindenesetre roppant mókás látványt nyújthat törzsi aligruhájában.
-Vááá! - zárja végül az előadást, már ameddig Julien hagyja, hogy kibontakozzon őrült énje. Amint végzett, még bevág egy utolsó grimaszt, majd nevetve kihúzza magát, és odapattog Armani mellé.
-Naaa? Milyen volt? Megijedtél? - kérdezi reménykedve, majd a srác válla felett... hahh, jó poén... inkább hóna alatt rápillant a falra, és eltátja a száját.
-Te mit csinálsz? - kiált rá, mintha úgy felizgatta volna ártatlan lelkét, hogy a fiúcska összepingálta az iskola falát.
-Ezt mégis hogyan? - hitetlenkedik tovább, miközben arrébb tolja az útból háztársát, hogy jobban megszemlélje a kezdetleges rajzot.
-De a szárnyának sokkal nagyobbnak kéne lennie! Így senki nem fogja látni! - rávigyorog a fiúcskára, és közelebb pattog hozzá - Amúgy Leonie vagyok! Már láttalak ám! - ami nagy szó, mert Keith-en kívül nem sok mindent szokott észlelni a környezetében. Megfogja a srác kezét, és nevetgélve jól megrázza.

A tánc