36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 21. 14:56 | Link


Este van, este van, ki-ki nyugalomba. Ezzel nem is tud vitatkozni, ez így van, nem hiába ő a kedvenc költője. Ugyan így ilyentájt a nyugalom az ágyat szokta jelenteni a többségnek, de hát ő mostanában nem arról híres, hogy sokat alszik. A szobatársai megszokták, és ő is csinos kis rutint alakított ki magának az estéire, amiben még véletlenül se szerepel semmiféle tanulás. Pedig mondjuk nem ártana. Mindegy.

Ez a nevezetes rutin abból áll, hogy fel-felkeres portrékat és ott lézeng a környékükön. Ugye, milyen veszettül unalmasan hangzik? Pedig nem is az. Az az egy előnyük megvan, hogy nem háromdimenziósak, és mióta egyszer a kis navinés is közéjük keveredett a 2d-be, sokkal inkább rokonszenvezik velük. A portrék többsége nagyon jó társaság egy csendes típusú lánykának - hallgatni tud, és a legtöbb festmény mesélni szeretne. Nagyszerű esti elfoglaltság alvás helyett.

Ez a folyosó mondjuk nem a vidéki öregasszonyok vagy a kedves bácsik képeinek helye, pedig azokkal könnyű megtalálni a hangot. Itt szép, ékszeres dámák laknak, akikkel a lánynak, hiába töltött itt már vagy négy estét egyhuzamban, még nem sikerült beszélő viszonyt kialakítania. Annyit ért el mindössze, hogy időnként észreveszik - persze észrevenni eddig is észrevették őt, és egyszer-egyszer hallotta már, ahogy róla pletykálnak, miközben velük szemben ül az ablakpárkányon, nem nagyon szégyellik magukat ezek a festmények -, ami azt jelenti, hogy ki-ki vérmérséklete szerint csúnyán vagy cinkosan rápislog, illetve volt, aki intett is neki.

Haladás. Egyszer majd meg is szólítják majd, bízik benne. Addig viszont ő a ruhájukat nézegeti, ők meg róla költik a pletykákat. Ez így teljesen rendben van.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. július 21. 15:13
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 21. 16:42 | Link

Rozsos Anna

Beugrottam a szerkesztőségbe. Ez a hivatalos álláspont. Mint mindig. De persze már jól tudja szinte mindenki, aki ismer, hogy már bőven nem ezért keresem csak fel a kastélyt. Talán soha sem csak ezért tettem. Így viszont mindig akad ürügy. Már ha bárki akadékoskodna. A tanárok többsége és  az igazgató sem nehezményezi a jelenlétem. Igazából kifejezetten kellemesnek találják. Természetesen jócskán vannak olyanok is, akiknek azért némileg szúrja a szemét. Ám ágálni ők sem ágálnak. Akik fennakadhatnak rajta, azok főleg a szülők, vagy éppen kívülállók, akik megneszelik. Ezért pompás, hogy ilyenkor most már csak elég meglobogtatni az Edictum egyik számát, és még ha a lelkük nem is lesz nyugodtabb, onnantól igazából csak magukban moroghatnak. Hiszen láthatják, milyen barátságos vámpír vagyok, ráadásul hasznos tagja a helyi közösségnek.
Mint azonban azt már mondtam, ez immáron jórészt alibi. Ahhoz, hogy vezethessem az újságot, bőven nem kéne ennyit a tanoda folyosóin lézengenem. Simán lerendezzük a cikkírókkal, lektorokkal a jó részét bagolyban, vagy egyéb üzengetésekben. Azonban a rend kedvéért természetesen mindig benézek ilyenkor a szerkesztőségi szobába, hogy pár perc múlva már induljak is tovább az iskolában. Ez most sincsen másképp. Amint pedig zárul mögöttem az ajtó és körbetekintek a -nevének ellenére most éppen egészen eseménymentes- Fejetlenség Folyosóján, máris abba az irányba veszem könnyed, bakancsos lépteimet, amerre azt az illetőt sejtem, akit most látogatni jöttem.
Hamar rátalálok. Ott üldögél a párkányon egy másik épületrészben. Körbepillantok a festményalakokon, néhánnyal üdvözöljük egymást és már oda is érek a lányhoz. Megállok mellette és csak némán végigpillantok rajta. Biccentek egyet üdvözlésül. Kezem eddig magam mellet lógattam, most felemelem, hogy megmutassam a navinésnek, amit hoztam: egy antik sakk-készlet. Így összecsukva maga a tábla a doboz. Benne rejlenek a figurák. Sötét szemöldökömet megemelve érdeklődöm meg a lánytól, volna-e kedve velem egy partyhoz. Vagy többhöz. Vagy hogy egyáltalán tud-e sakkozni. Mondjuk az se gond, ha nem. Most majd megtanul.

###
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 21. 23:26 | Link


Ennél már csak úgy lehetne jobban eltöltenie az estét - az alváson kívül, ugyebár -, ha a szabad ég alatt bámulná a csillagokat. Majd legközelebb, de most, hogy így eszébe jutott a lehetőség, kicsit bánja, hogy az ékes-fényes dámákhoz jött. Szegények annyira zárt világban élnek, hogy majdnem lehetetlen nekik bárki mással szóba állni - és ha szóba is állnának, akkor se vele tennék. Mindegy is, most már itt van, és összességében nem panaszkodhat.

Akkor meg pláne nem, mikor feltűnik a másik is. Egy szó nélkül. A lányka nagyon hálás a szótlanságért - jó, hogy nem kell semmilyen udvariassági kört lefutni. Ez már majdnem hagyomány náluk, és hát a navinés ragaszkodik a hagyományokhoz.

 - Én leszek a fehérrel. - szólal meg mégis ő először, boldog mosollyal, miután lepattant a párkányról, hogy legyen hova tenni a táblát. Van is oka boldognak lenni, mert amúgy is ilyen kis pillanatokból áll az a híres-neves boldogság. Először is, Adam kitalálta a gondolatát, mert már régóta szeretett volna játszani egyet. De főleg, mert itt van - a lányka annyi mindennel tartozik már neki, hogy számolni se tudja. Ha problémája van, és azért időnként akad, egy csendestársra mindig számíthat. Ennél meg nem is kell több. Mondaná, hogy ha kell, ő is menne, de ilyet meg nem mondunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 22. 13:48 | Link

Rozsos Anna

A dobozt a kinyitom, a párkányra öntöm belőle a bábukat, majd kitárva megfordítom és elhelyezem a táblánkat, aztán pakolom fel a figurákat. Szóval a lány lesz a fehérrel. Úgy hiszen, ez ellen aztán nem lesz kifogásom. Éppen csak rápillantok, aztán pakolászom tovább. Elég szélesek a párkányok itt a kastélyban, így még mi is fel tudunk huppanni a kész tábla mellé.
Mindössze fejem intésével és egy tekintettel jelzem, a diáké a kezdés joga. Addig én még kényelmesebben elhelyezkedem. A mágustanoncokat láblógázva szoktam látni itt az ablakokban ülni, az enyém viszont egész, bakancsos talpammal a márványlapokon támaszt, hisze bőségesen leér. Sápadt kezeimet ölemben tartom összekulcsolva, és belógó hajam alól figyelem, mit lép Anna.
Kinseyvel az otthoni sakktáblámon szoktunk játszani, ami igazából maga az konyhaasztal lapja. Lecseréltem rá, hiszen én úgysem ott költöm el étkezéseimet. Nincsen szükségem rá. Így sokkal több hasznát veszem. Göndör hajú barátommal azonban általában nem ülünk így le egymással szemben megmérkőzni, hanem hosszú, napokig tartó játszmáink vannak. Én lépek egyet este, ő meg betér nappal a házamba és ő is lép egyet. Kiváló és igen szoros küzdelmek a mieink.
Kíváncsi vagyok, a lány hogy játszik. Ez alatt nem azt értem, hogy vajon megver-e engem (minden szerénytelenség nélkül és koránt sem a navinést minősítve mondhatom: ennek nincs sok esélye), vagy hogy mennyire kerül a győzelem közelébe. Sokkal inkább a stílusa, a döntései foglalkoztatnak. Rengeteg mindent elmond egy emberről, hogyan játszik. Ebbe az is beletartozik, hogyan viseli a vereséget, vagy éppen a győzelmet.
Fő célom ezzel a sakk partival azonban esetünkben most nem feltétlenül a szokásos tanulmányozás. Csak egyszerűen az, hogy itt legyek Annával. A múltkor pontosan éreztem és láttam rajta azt, amit most is látok és érzek: történt vele valami és szüksége van maga mellett valakire. Valakire, aki csak úgy ott van vele. De kérni ezt nem fogja senkitől. Amúgy is meglátogattam volna, összeakadtam volna vele. Csak ez most jelen helyzetben, jelen állapotában még fontosabb.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 22. 23:39 | Link


Ő valahogy úgy képzelte a jobb, megőrzésre szánt pillanatokat, hogy gyönyörű tavaszi nap lesz majd, valami erdőben, valami komoly, de érző szívű emberkével, aminek a végén valami szép bejelentés is lesz majd. Összességében tehát fogalma sem volt róla, hogy milyen lehet egy jó időszak. Mert úgy néz ki, az is lehet egy nagyon jó időszak, hogy egy párkányon ücsörögsz egy vámpírral, aki borzasztóan aranyos, mert a lába igenis leér a földre, és nem kalimpálhatja, mint ahogy azt egy ablakpárkányon szokás, és éppen sakkozni készültök. Ennyi. Ez egy ízelítő, mennyire különbözik majd az elképzelt meg a valós. Csak többnyire az elképzelt lesz a szebb, nem a valós.

Vissza a sakkhoz. Játsszuk azt, hogy azért vagyunk itt. Nem azért a valószínűtlenül lehetetlen dologért, hogy kicsit felejtsük a megszokott bundás-sáros-dzsungeles rémképeket meg azt, hogy minden addigi, saját magunkról felépített kép ripityára törött úgy nagyjából abban a pillanatban, hogy elkezdtük kántálni azt a szöveget, amit nem hajlandó lefordítani. És nem is csak azért, mert nem tudja lefordítani. Mindegy is. Itt vagyunk és sakkozunk. Annyira örül és annyira hálás, hogy az már sok. Itt a kastélyban nem nagyon számíthat senkire, mert ismerősei vannak, de barátai nem igazán. Illetve hát hogyne lenne, jól mattot is fog adni neki. Mindenesetre álmodozni szabad.

Fogja a jobb oldali, ló előtti parasztját, és kilép vele egyet. Van egy bevált kezdési sorrendje, most is azt csinálja. Ő ilyen kis kevésbé innovatív típus.


Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 23. 00:21 | Link

Rozsos Anna

Játsszuk azt, hogy játszunk! Szerintem menni fog. Már jön is a várva várt első lépés. Miután ezzel megvagyunk, figyelem a táblát egy kicsit, aztán indulok én is az egyik szélső parasztommal. A lépéseim után hol ott hagyom nyugodt, töprengő tekintetem a mezőn, hol felpillantok kicsit játékostársamra.
Mint máskor, most sem nagyon izgatom magam azon, miket fognak pletykálni ezekről a mi találkáinkról a festmények. Vagy bárki. Egészen lényegtelen, mit teszek, úgyis keringeni fognak mindenféle szóbeszédek. Ha ki sem dugnám az orromat a házamból -amire ugyebár volt már példa-, akkor is, aki szeretne, kerekít valami szép történetet rólam meg a szegény, védtelen diákokról, akiket így vagy úgy megrontok. Főleg mindenhogy. Jelen esetben sötét lelkem sötét sakkfiguráival.
Lehet, hogy kedves volna tőlem, ha hagynám nyerni néha az ellenfeleimet, azonban úgy gondolom, az nem helyénvaló. Nem amiatt, mert ezzel megaláznám őket. Bár kétségtelenül, van egy ilyen rossz mellékíze is. Ám sokkal inkább amiatt, mert komolyan nem hiszem, hogy a játék lényege a győzelem lenne. A játék lényege maga a játék. Ezek a gondolkodással, tervezgetéssel, logikázással töltött, meghitt percek.
Eltelik már szűk fél óra, mire körvonalazódni kezd, hová tart a párbajunk, amit ezen a kopott, régi táblán vívunk. Igazán jól fest a két, egymásnak feszülő sereg. A pálya körül, a párkányon már ott pihennek kiütött társaik. Több köztük a világos.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 23. 13:57 | Link

Adam Kensington

De van köztük fekete is! Egy kevés. Épp annyian vannak, hogy ne érezzék magukat egyedül. Mert az nem jó dolog. Hadd beszélgessék meg, mennyire jó a többinek odafönt a táblán, ahol éppen bekerítenék a következő áldozatot, az utolsó fehér bástyát. A bástya, ha tudna, nagyon mérgesen nézne, de a sakkfigurákon kívül, akiknek azért ez fontos, más nem kifejezetten érdeklődik túlságosan a játszma iránt. Semmi baj, kis bástya. A királynő majd jól fogad, ő is ott ücsörög a párkányon.

A kis navinés tudja, hogy egy csöpp esélye sem volt, már a kezdetekkor sem. Ez picit hasonlít a szigeti élményeihez, mert ott se volt semmi befolyása a történtekre, de most ugye itthon vagyunk. Mert időközben a kastély valami otthonszerűvé változott a számára - mennyit nyavalygott eleinte, hogy nem érzi itt jól magát. Na, azon a problémán már túllépett. Ha az ment, ezen is menni fog. Fel a fejjel, mondja magának, és feladja a bástyáját.

Miközben ráfintorog a bábura, körülnéz, hogy hogy vannak a képek. Ó, igen. A dámák figyelnek. Ez jelentheti azt is, hogy esetleg annyira érdekli majd őket ez a kis sakkparti, hogy holnap este esetleg megszólítják..? Fene se tudja, miért, de a kis navinés szeretné, ha ezek az úrihölgyek leereszkednének hozzá. Ha már hús-vér valójában nem született dámának, akkor legalább a festmények szintjén emelkedjen egy picit a ranglétrán, nem? Csak egy picit, mert sajnos így sem fog tudni szép ruhában, legyezők mögé bújkálva pletykálkodni, de hát nem kaphatunk meg mindent.

Egy kicsit megigazítja magát a párkányon, és sikerül egy kicsit visszafognia azt a fülig érő vigyort, ami hirtelen ki akart bújni belőle. A párkányt kisdiákokra tervezték, nem langaléta éjjeli lényekre, akik annyira nem illenek ide, mint kigyúrt apuka a homokozóba. De mivel az az apuka is szívesen sütögeti a homoktortát a gyerekkel, és ez a langaléta vámpír is szívesen játszik a kisdiákkal, az ember nem fennakad a szokatlan helyszínen, hanem mosolyog egyet. Amolyan jókedvűen, még akkor is, amikor már csak három parasztja, meg egy-egy lova és futója maradt.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 23. 22:28 | Link

Rozsos Anna

Győzelmem csöndes. Szinte csak belopózik a táblára, jelzi a létét és már ott sincs. Mintha csak egy színdarab befejezése volna. Eljött, mert el kellett jönnie. Ám nem kíséri vastaps, kárörvendés meg végképp nem. Csak tudomásul veszem és rábólintok, mintegy elfogadva, miként alakult a játék. Szusszanok egyet és párkánytársamra pillantok.
Jó őt derűsnek látni. Mintha kopna a tekintetéből az az enyhe őrület és bizonytalan félelem. Félreértés ne essék, ott van az még bőven, ám már koránt sem olyan markánsan. Töprengtem rajta, kérdezzem-e őt, mi történt vele. Lehetséges-e, hogy akarna beszélni róla, csak nem tudja, kinek és mégis miért tenné? Vagy jobb magában lerendeznie és elég az egyszerű jelenlétem ahhoz, hogy ez gördülékenyebben menjen neki? Úgy döntöttem, kivárok. Ellátogatok hozzá olykor, ahogy eddig is tettem, és kiderül, ez elég-e. Egyelőre úgy néz ki, az lehet. Nem fog persze hirtelen bekövetkezni a jobbulás, és ugyanolyan, mint régen, talán már soha nem lesz a navinés. De az nem is feltétlen kell. A lényeg, hogy kiheverje. Hogy feldolgozza. Hogy rendben legyen. Ehhez pedig jó úton haladunk.
Egyik bakancsos lábfejemet lazán keresztbe vetem a másikon. Ha már egyszer terpeszkedni itt nincs lehetőségem, akkor jó lesz így. Megfogom az egyik félretett bábut és emelem, hogy visszarakjam a pályára, közben pedig felvonom a szemöldököm, némán kérdezve meg így Annát, jöhet-e még egy játszma.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 24. 08:57 | Link


Válaszul ránéz a királyra, aki szegény mozdulni se tud már, ilyen egy jó sakk-matt, majd szó nélkül elkezdi kezdő pozícióba pakolni a bábukat. Visszavágót kér. Már csak a király miatt is. Szegény annyira el van kámpicsorodva, hogy ilyen csúnyán legyőzték. Valószínűleg inkább a kis navinés képzelőereje nagy, mert ez nem varázskészlet, de mindegy. Azt persze nem ígérheti, hogy most győzelemre vezeti a királyt, de esély az van rá. Egy picike.

Két erőfeszítés között, hogy most megőrizze a királynőjét, átfut az agyán, hogy ezt a sakkpartit jól el kell raknia az emlékei közé. Teljesen biztos benne, hogy ilyen még egyszer nem lesz. Pontosabban szólva, olyasvalaki nem lesz, aki szó nélkül leülne vele játszani, mert tudja, hogy a navinés kicsit szétesett. Amennyire ő látja a jövőjét - ami ebben az iskolában sosincs kőbe vésve, itt minden képes megtörténni -, ott maximum olyan barátai lesznek majd, akikkel csúnyán ki lehet beszélni mindenkit. Ami nem egy rossz dolog, ha a morális oldalát nem nézzük a dolognak, de jellemzően olyan ismerősökkel szokás pletykálkodni, akikre nagyon nem lehet támaszkodni. Hiszen pletyálkodik. Ha elmondod neki a problémádat, másnap az utcán visszahallod. Erősen kiszínezve, persze.

Nem mintha nem ezért ücsörögne pont a dámák képe körül, akik hírhedetten szeretnek mások életében turkálni, de azért ez kicsit más. A navinés gyaró, és szereti a szép ruhkat, meg azt is, aki viseli, és ha a szép ruhás hölgyek csak egyszer ránéznének, már attól is jobban érezné magát. Nem, nem jobban, inkább pökhendien és úgy, mintha ő nem is hétköznapi halandó lenne. Mint mondtam, a kis navinés gyarló.

És fejlődőképes, mert megbosszulta a fehér bástya múltkori sérelmét. Kis sunyin leüt egy fekete bástyát, amit feltételezi, hogy nem véletlenül hagytak ott esetleg őrizetlenül, de a végeredmény attól még az, hogy immár nem csak fekete parasztok pislognak fel a táblára a párkányról.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 24. 12:46 | Link

Rozsos Anna

Látom ám, micsoda elkötelezett visszavágás folyik a táblán. Ez az, amit szeretek. Az átlagtól eltérő célokat. Hogy amikor az ember felméri az esélyeket -ami már önmagában nagy dolog, ha valóban átlátja-, akkor valami olyat tűz ki maga elé, ami szintén kihívás, ám talán elérhetőbb. A nekiveselkedést pedig siker koronázza, és mindenki jól jár. A lány is, hiszen megbosszulta az őt és figuráit ért sérelmeket, és én is, hiszen nekem az a bábú most nem annyira volt fontos, bármennyire is rosszul érinti ez a sötét bástyát. Engesztelésül a leütését követően közvetlenül az ablaküveg mellé csúsztatom, hogy legalább nézelődhessen. Úgy látszik, nem csak a navinés van eltévedve a sakk-készlet elevenségét illetően.
Idő közben nézőnk akad. Az egyik dáma úgy döntött, mégsem hajtja álomra a fejét ilyen korán, szóval figyelni kezd minket. Közben azért olykor megnézi magát a kis kézi tükrében és megigazgatja haját, ruháját. Érzem magunkon az érdeklődő tekintetet, szóval egyik alkalommal, amikor épp a lányon van a lépés sora, felpillantok a freskóra. A hölgy a meglepettségtől mozdulatlanná lesz, és lopva körbenéz, nem figyel-e valamelyik társa. Azonban többi nőszemély egyike sincs már ébren, csak mondják a magukét, fecsegnek álmukban. Hangjaik duruzsolássá, csöndes alapzajjá olvadnak. Felismerve, hogy nincsen közönségünk, a dáma kacér mosollyal integet nekem egyet, ujjait hullámoztatva, szempilláit rebegtetve. Azt hiszem, tetszem neki. Pár hete hasonlóan pajkosan üdvözölt engem. Már akkor is ügyelt rá, nehogy a többi társalkodónő ezt észre vegye. Hiszen akármilyen jóvágású vagyok, mégiscsak egy vámpír, egy sötét alak. Úri hölgyek pedig maximum kedvesen, korrektül üdvözölnek egy ilyen éjlényt, és ha úgy adódik, talán váltanak vele pár szót maximum. Különben viszont inkább csak kihallgatják beszélgetéseit és pletykálnak róla bőségesen. Hiszen van miről. Ez a bizonyos, álmatlan dáma viszont most kirúg a hámból. Figyelem incselkedését és mélyet bólintok neki, aztán ismét játékostársamra pillantok.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 24. 19:02 | Link


Ez már így megy. Ha az ember megszokja, ami nem is olyan egyszerű dolog, hogy körülötte jóformán minden mozog, talán csak a fal nem, akkor elkezd olyat is élettel felruházni, amiben addig nem volt egy szemnyi sem. Elvégre ők itt varázslók. Ha nagyon akarják, talán elérhetik, hogy a figurák is érezzenek. Bár ez kétélű dolog, mert a vesztes csapat nem fog ennek örülni...

Amíg a másik lépésére vár, nekidönti a fejét a falnak, és behunyja a szemét. Egy kicsit azért is, hogy ne lássa, ahogy csúfosan megverik, de egy kicsit azért is, mert álmos. Annyira pedig még nincs, hogy aludni merjen. Az eszével tudja, hogy nem fogja magát az erdőben találni, ha felébred, de ő híresen nem az eszével gondolkozik, hiszen nincs abból neki sok. Inkább leskelődik a félig kinyitott szemével, és elkapja, ahogy a dáma integet. Hát ejnye. Adam elviszi előle álmai nőjét. Mármint, hát.. Neki nem kell megdolgoznia a figyelemért, az biztos, míg a navinés hiába is pedálozik, senki nem veszi észre. Úgy általában, nem feltétlenül festett dámák portréjáról beszélve. És habár ez úy öszességében nem esik jól a lánykának, kezdi elfogadni a helyzetet. Még egy kis idő, és ki is használja majd ezt a jellegtelenséget. Remélhetőleg kreatívan és legálisan.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. július 24. 20:36
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 24. 23:31 | Link

Rozsos Anna

Hiába azonban ez a csinos, festett dáma, nem neki szentelem a figyelmem. Egy üdvözlés, ennyivel szolgáltam neki udvariasan, hogy aztán ismét visszaadjam magam a diáklány társaságának. Ennek az oka pedig nem az, hogy egy freskóról van szó. Nem. Ha egy hús-vér szép nőcske lenne, akkor sem szentelnék neki most több időt. Nem érek rá. Annával sakkozom.
Még néhány megfontolt lépés, és ismét mattot adok neki. Ahogy ezzel megvagyok, olyan kedves és szinte ártatlan szemekkel nézek rá velem szembe, mintha nem az imént söpörtem volna félre fehér seregét, amit ellenem küldött. Most nem kérdezem meg se némán, se sehogy, akar-e még játszani. Részemről viszont szívesen bocsátkoznék legalább még egy partiba. Szóval, akár ha a lány elkezdi ismét felállítani a figurákat, akár ha megfordítja a táblát és marokra fogva beledobja őket, hogy elpakolja, nekem mind megfelel.
Szegény dáma meg közben felhagyott azzal, hogy magára vonja érdeklődésem és egyszerűen elaludt. Szólni nem szólhatott hozzám, hiszen akkor társai megébredtek volna és rajtakapják ezen a botrányos viselkedésen. Úgyhogy egész eddig szuggerált engem, hogy tekintsek fel rá ismét, és bár éreztem magamon a mázolt tekintetet, nem nagyon törődtem vele. Nem mintha gondom lenne a társaságával, csak jelen helyzetben nem nagyon tudnánk úgyse mit kezdeni egymással. Nem állhat abból az este, hogy ő némán, csábosan mosolyog rám odafentről. Hiszen -mint mondtam- ennél bőven van jobb dolgom. Itt ül velem a párkányon.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 25. 14:17 | Link


És már megint jól elkalapálták a pályán. Ránéz a királyra, valahogy úgy, hogy hát ez van, ezt kell megszokni, majd társára esik a pillantása, aki úgy néz rá, hogy arra muszáj felnevetnie. Mint aki teljesen véletlenül adott neki erőfeszítés nélkül mattot. Mint aki sosem tudna ártani egy légynek sem, a kis navinés kettőbe törése pedig egyenesen lehetetlen volna számára. Ez nyűgözi ám le igazán a lánykát; hogy a másik probléma nélkül csinálhatna vele bármit, de eszében sincs. Világos pillanataiban mindig megijed attól, hogy ki is voltaképpen a barátja, de tudja, hogy nem kell félnie tőle. És ez annyira furcsa és kifordított helyzet, hogy őszintén csodálja Adam-et. Aki képes uralkodni magán. A lány arra se képes, hogy vizsgák előtt legalább a kézremegését fékezze, nemhogy az alaptermészetét. Ami, mint a szigeten történtek bizonyítják, nem éppen az a semmire se jó állott víz, mint ő korábban gondolta, hanem az egészséges erőszak is ott van benne. Mindegy is.

Már csakazértis felállítja a táblát, még egy partira. Ő is meg a fehér figurák is tudják, hogyan fog végződni a játszma, de a bábukon egészséges versenyszellemet vél felfedezni, magában meg azt a vágyat, hogy egy picit még maradhasson itt a szortyogó festmények adta alapzajban, ezen a kellemesen hűvös párkányon a társával. A kezelés részén már túl vannak a dolognak, nem kell helyrerakni; innentől magának kell lerendeznie a dolgait. És le is fogja. Érzi magában hozzá az erőt. Akármilyen nevetségesen is hangozzék ez így.

Ez az egész rettenettesen szürreális. Nem kifejezetten a sakkparti, hanem ez az egész akármi kettejük között. Normális, józan ember nem barátkozik, mit barátkozik, hagyatkozik rá egy nála összehasonlíthatatlanul tapasztaltabb és veszélyesebb vámpírra. Mármint, ezt gondolta volna ő, ha gondolt volna ilyesmire, mielőtt az iskolába került volna. Most meg itt állítgatja sorba a leütött bábuit egy vámpírral, aki jóformán az egyedüli olyan lény, aki nem vár el tőle semmit, és csak ad. Na, ezért volt olyan nehéz a beszokás a kastélyba. Minden addigi, amit addig tudott, fogta magát és jól fejreállt. Ugyan most se tiszta még a helyzet, és nem is gondolja úgy, hogy valaha is fennakadás nélkül mozogna majd a varázsvilágban, de lényegesen többet tud erről a másik világról, meg ami fontosabb, saját magáról is.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 26. 10:37 | Link

Rozsos Anna

Azért, mert valakinek lehetőségében és hatalmában áll megtennie valamit, attól még nem teheti meg. Ez az az alapelv, amit nem hogy a fajtársaim, hanem maguk az emberek nagy része sem tart szem előtt. Nem értik, más az, amire képesek vagyunk és megint más az, amihez jogunk van. Nincs jogom rátámadni a lányra, nincs jogom akarata ellenére a vérét venni, ketté törni meg aztán végképp nincs. Pedig megtehetném. Tényleg meg tudnám tenni. Egy szempillantás volna az egész. Még a szunyókáló dámák sem ébrednének meg rá. Még maga a kis navinés sem tudná felfogni és már megtörténne. De nem fog. Persze, ez tényleg nagy erőfeszítést igényel a részemről. Most pedig mondhatnák a gyűlölködők, hogy: tényleg? Komolyan olyan hatalmas önmegtartóztatást igényel, hogy ne öljem halomra a körülöttem élőket? Nos igen. Ez van. Ezt persze nekik nem kell átérezniük. Furcsa lenne, ha sikerülne nekik. Ám elfogadni elfogadhatnák és érteni érthetnék. Ők mondják mindig, hogy egy vadállat vagyok. Valóban az vagyok. Csak éppen a jól nevelt fajta.
Kezdődik az újabb ütközet a pepita táblán. Kiveszem a részem a figurák felállításából, aztán várom az első lépést. Sötét hajam félig arcomba lóg, kék tekintetem a pálya és a lány között jár türelmes fürkészőn. Tényleg meglepő páros a miénk. Annál jobb! Azt már tudjuk, a diáknak miért fontos ez. Marad a kérdés: nekem miért az? Miért vagyok itt? Pontosan azért, mert ő sem vár el tőlem semmit. Fürdőzik a társaságomban, ám nem követeli meg. Örül, ha itt vagyok és elfogadja, ha nem. Ez igazán ritkaság. Egy ilyen kapcsolat. Pedig számomra csak ezek a járhatóak. Hiába fogom vissza, tartom kordában természetem, a túlzott szabadságvágyamat és függetlenségemet nem adom. Éppen ezért van, hogy ha valaki kényszerít bármire, rövid úton ott hagyom; vagy ha valaki segítségért esedezik, jóval kevesebb eséllyel állok kötélnek, mintha én magam dönthetek úgy, hogy állok szolgálatára.
Természetesen azonban nem csak ez tart Annánál. Nem csak az, ő hogyan áll hozzám. Ha bárki arra alapozza a kapcsolatait és érzéseit, hogy a másik miként ítéli meg és hogyan viselkedik vele, az elveszett. Az örökké a többiek kegyét keresi és függővé teszi az életét olyanoktól, akik aztán lehet, egyszerűen eldobják és végül nem marad semmije. Nem csak azért üldögélek hát itt a kis navinéssel, mert ennyire ideális a viszonyunk. Hanem mert kedvelem. Tetszik az egyszerűsége, a visszafogottsága, a különlegessége, a fiatalsága.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 26. 17:04 | Link


Így van, nem értik meg. A legtöbb ember nagyjából tudja, mit tehet meg, mire van joga. Pontosan tudja abban az egyáltalán nem ritka esetben, mikor átlépi ezeket a láthatatlan határvonalakat. Adam nem kizárólag azért különbözik az emberektől, mert nem ember; az évszázadok alatt kifejlesztette a saját szabályait, amik köszönőviszonyban sincsenek az emberekéivel. Nem is feltétlenül azért veszélyes, mert az, aki, de persze azért is; annyira gyökeresen máshogy gondolkozik, hogy kevesen értik meg a logikáját. A kis navinés semmiképpen sem fogja. Ő annyit érzékel, hogy Adam mindattól különbözik, amit ő valaha is ismert - és ezt kiterjeszthetjük talán a jövőre nézve is. Hogy aztán ez a különbözés a navinésre nézve milyen hatással van, az más tészta.

Ő igényli a figyelmet. Hiába mondogatja magának, hogy nem, ami ugye egyfajta beletörődés akar lenni abba, hogy soha senki nem veszi észre. Ember, még pontosabban tizenöt éves lány; ebben az életkorban még inkább kell a figyelem. Az is jellemformáló erő, ha van, az is, ha nincs. Nála többnyire nincs. Ő képtelen lenne úgy lavírozni, mint az, aki most adott sakkot a királyának; ő vállalná azt, ha valaki rátelepedne, mert az is sokkal, de sokkal több, mint amit általában kap. Őt nagyon nehéz lenne - bár nem lenne lehetetlen - önálló személyiségnek nevelni; túlságosan függ a többiektől. Nincs meg benne se az önálló akarat, se a megfelelő ész, se a talpraesettség. Könnyű hajlítgatni, és elég rossz dolog, hogy ő ezt mind pontosan érzi. Tudni, hogy mire vagy képes, veszettül rossz dolog. Mert akkor pontosan látod, hogy mire nem vagy képes.

Egyrészt nagyon örül, persze, hogy valaki, pláne egy ilyen kivételes személyiség, mint a sakkpartnere, önszántából észreveszi. Másrészt ilyenkor szembesül is azzal, hogy a másik a teljes ellentéte, az a sok minden, ami ő soha nem lehet. És furcsa módon ez mindig egy picit helyrerakja. Olyan illúziókat ad neki, hogy azzal kell dolgoznia, amije van; ki kell használnia a jellegtelenségét, a félvérűségét, a nyitottabb világlátását. Persze hamar rájön, hogy ezzel semmire se megy, de ezek a találkozások ideig-óráig adnak neki valamiféle öntudatot. Sok kicsi pedig sokra megy. Egyszer talán oda is eljut, hogy nem ácsingózik mindenféle után, hanem kezd valamit magával. Valahogy úgy, ahogy Adamnek már sikerült.
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. július 27. 11:01 | Link

Rozsos Anna

A harmadik partinak is vége. Itt kell abbahagyni. Persze, nem kötelező, de későre jár már, ráadásul három a magyar igazság és három még nagyon sok minden. Köztük a szerencseszámom talán. A három meg mondjuk az öt. Mérkőzésszámot azonban nem szokás ötig húzni, szóval marad a három.
Mélyet bólintok, így köszönve meg a pompás játékot. Egy laza mozdulattal lesöpröm a fenn maradt bábukat, hogy megfordíthassam a táblát, és már rakom is bele a figurákat a párkányról. Most aztán végképp alig látszik bármi az arcomból, ahogy fekete hajam előre hull, miközben szakértően pakolászom. Mikor kész, össze is csukom a dobozt, és csak lerakom magunk közé. Ha meg már ott vagyok, adja magát egy mozdulat. Kezem önkénytelenül indul meg. Jó, nem annyira önkénytelenül, mint inkább magától értetődő ösztönösséggel. A mozdulatom felénél ébredek rá, hogy ez talán meglepő és különös lesz. Ám úgy döntök, az nem baj. Szóval fehér, hűs kezemet nemes egyszerűséggel a lányéra helyezem. Rásimítom, átnyúlva a sakk-készlet felett. Kék, békés tekintetem lassan Anna arcára emelem. Nagy kezem szinte elfedi az ő kis, meleg kezét.
Hogy ezt most miért kellett? Mi az okom? Mi az indíttatásom? Jól tettem-e? Van-e értelme? Van-e célja? Nyilván végiggondolhatnám mindezt. Ám nem változtatna semmin. Megtettem, mert késztetést éreztem rá. Megtettem, mert úgy véltem, baj nem lehet belőle. Az ilyesmiből főleg csak jó származik. Ám még ha meg is van a kedvesség, a törődés böjtje -márpedig meg szokott lenni-, inkább az, mint a tétlenség, hidegség és gorombaság.
Pár pillanat az egész. Persze, többnek tűnhet. Érzem pulzusát, szinte bennem dübörög. Ám nem hagyom, hogy ez most bármire késztessen a puszta tudomásulvételen kívül. Simítok még egyet hüvelykujjammal a navinés csuklóján, majd visszahúzom kezem. Magamhoz veszem a táblát, és felállok a párkányról. Mintha a pakolás és az indulásom között mi sem történt volna. Nem elmismásolni akarom ezzel a cselekedetemet, hanem az eseményekbe olvasztani. Nem tulajdonítani neki olyan nagy jelentőséget, hogy azzal zavarba hozzam a lányt. Ráér később zavarban lenni tőle, amikor már nincs társaságban.
Biccentek neki búcsúzóul, figyelem még egy kicsit, majd elsétálok a folyosón légies, bakancsos lépteimmel, az igazak álmát alvó drámák freskója alatt, kezemben lógatva magam mellett a sakk-készletet.
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. július 27. 14:55 | Link


Úgy néz ki, negyedszerre már nem fogják megverni. A fehér király már nagyon fáradtnak tűnik szegény, nem könnyű méltóságteljesen viselni a négyszeri porba döngölést, legalábbis taktikai szinten. A lányka nagyon úgy érzi, hogy a királynő pörölni fog vele, elég jogtalanul, de mivel ez még mindig nem varázskészlet, a kis navinés azt érez, amit akar.

Éppen fogná szegény királyt, akit eléggé megkedvelt az elmúlt órában - ő már csak ilyen, a veszteseket szereti -, mikor Adam a semmiből megfogja a kezét. Nagyon úgy hangzik, de nem volt ebben a mondatban irónia meg szarkazmus. Tagadhatatlanul egy váratlan gesztus volt, de nincs vele semmi baj. Leszámítva azt, hogy a másik keze hideg. Jól mondtad, ráér majd akkor is zavarban lenni meg szégyellni magát saját maga miatt, mikor egyedül van.

Egy félig mosoly-félig fintor hibriddel búcsúzik a távolodó sakkpartnertől, aztán miután megtárgyalta az elmúlt estét a padlóval, felsóhajt egyet, integet az alvó portréknak, és nyugtázva, hogy még mindig borzasztóan sok idő van reggelig, elindul a hálóterme felé. A fene se tudja, a végén még önszántából aludni is fog. És álmában ő fog majd jól mattot adni.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet