A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=829024#post829024][b]Draskovich Kristóf - 2021.04.06. 01:30[/b][/url]

Mely terület lehetne a nyugodt tanulás mintapéldánya? Hát persze, hogy a társalgó. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő itt szeret tanulgatni, mert itt a kutya sem zavarja, és nyugodt körülmények között szívhatja magába a tudást. Ennek megfelelően én is a társalgót választottam ki, hogy nyugodtan memorizálhassam a legendás lények órán tanultakat. Le is pakoltam szépen a tananyagaimat, a könyvemet és a füzetemet, amelyben leírtam az órán hallottakat, szóval valamiféle vázlatként szolgált számomra. A házi feladat példája az volt, hogy hasonlítsak össze öt varázsbéli lényt öt mugliféle állattal. Nem igazán volt ínyemre az egész, hiszen a muglik a gyönyörű és csodálatos varázsvilágbeli lények nyomába sem érhettek, de muszáj volt jól szerepelnem, hogy kitűnő osztályzatot kapjak a házimra. Amikor beértem a terembe, voltak már ott jó páran rajtam kívül, de egyáltalán nem zavart a dolog, megpróbáltam összpontosítani a saját feladatomra. Azon tanakodtam magamban, hogy vajon lesznek-e még összetettebb házi feladatok is, de nem tudtam dűlőre jutni ez ügyben, így nekikezdtem a mostani feladat megírásának. Miközben nagy nyugodtan koncentráltam az előttem lévő dologra, hirtelen úgy éreztem, mintha valami fura dolog landolt volna a nyakamon. Mikor hozzá nyúltam erős öklendezés fogott el, ugyanis egy rém gusztustalan valami tapadt a torkomhoz. Rögvest elővettem a zsebkendőmet és beleraktam ezt az undorító valamit, majd körbenéztem a termen, hogy vajon ki okozhatta számomra ezt a nagy kellemetlenséget. Nem is telt sok időbe, mire rájöttem, hogy ki volt a tettes. Az egyik asztalnál ott ült egy ízléstelen küllemű diák, amolyan hippi szerűség, akitől anyámék mindig óva intettek. Biztos voltam benne, hogy ő volt az elkövető, úgyhogy mindenféle gondolkodás nélkül felálltam a helyemről morcosan, majd a zsebkendőben ragadt rágóval a kezemben odamentem ehhez a szörnyű illetőhöz, és leraktam az asztalára a hozott tárgyat.
- Üdvözletem! Úgy vélem ez a tiéd. Véletlen pont engem talált célba. Most pedig visszamegyek az asztalomhoz tanulni - szólítottam meg udvariasan, ámde egyben erélyesen is az ismeretlen lényt, majd hátat fordítottam neki, és visszaballagtam a helyemre, hogy folytathassam a tanulmányaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=829028#post829028][b]Draskovich Kristóf - 2021.04.06. 02:23[/b][/url]

Nem igazán tudtam mire vélni az ifjú ember hozzáállását a dolgokhoz. Én csupán illedelmességből visszaszolgáltattam neki a rágót a zsebkendővel, ő pedig mondhatni, gúnyt akart űzni belőlem. Pedig hol tarthatott hozzám képest az életben, te jó ég! Nem is akartam összehasonlítani magammal ezt a hippit, aki jóanyám szerint semmire sem fogja majd vinni az életben ezzel a hozzáállással, ebben pedig nagyon is igaza volt. Természetesen nem alacsonyodtam le hozzá, nem akartam belemenni a játékába, hiszen, abból semmi jó sem származhatott. A "jókívánságára" csupán megfordultam, megrántottam a szemöldököm, és egy halovány mosolyt is elejtettem feléje, majd folytattam az utamat az asztalomhoz. Szegény ember, így semmi sem lesz belőle, ha ennyire félvállról vesz mindent! Ráadásul biztos voltam benne, hogy nem aranyvérű, hiszen egy jóravaló, nemes családból származó ember bizony így nem viselkedik, ahogyan ő. A szüleim midig is óvva intettek ezektől az emberektől. Tehát úgy döntöttem, hogy teljes mértékbe ignorálom ezt a hippi életstílusú fiatalt, és inkább folytatom a tanulást, amely által még sokra vihetem az életben, és hasznos tudást szolgáltat számomra. Sose értettem azokat az embereket, akik a szabadidejüket nem önmaguk fejlesztésére szentelték, hogy előrébb jussanak az életben valamilyen szinten. Persze egy kis kikapcsolódás, csínytevés mindig is belefért a dolgokba, de annak is megvolt a maga megfelelő helye és helyszíne. Az már maga volt a vétek, ha valaki ezt feltűnően csinálta, szóval ilyen téren is lehetett volna tanulni tőlem és Marina-tól. Mi mindig tudtuk, hogy mikor követhettünk el egy kis kihágást mindenféle következmény nélkül, amellett, hogy jól szórakoztunk. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza és ültem le az asztalomhoz. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, hogy az elém tűzött feladatot kiváló teljesítménnyel valósítsam meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=829337#post829337][b]Draskovich Kristóf - 2021.04.09. 22:44[/b][/url]

Hirtelenjében nem tudtam, hogy mely mugliféle állatot válasszam összehasonlításként a nemes varázslatos lényekkel kapcsolatban. Természetesen ismertem az összes állatot mindegyik területről, így éppen azon tanakodtam magamban, hogy melyeket válasszam ki közülük, illetve mely tulajdonságok alapján hasonlítsam őket össze.
- Mugli állatok kontra varázsvilágbeli lények - mormoltam magamban hangosan, miközben az íróeszközömet a pergamenem felé tartottam, a fejemet pedig a kezemre támasztottam, és vártam, hogy megjöjjön az ihlet. Sosem volt még közvetlen tapasztalatom varázslényekkel, mert a szüleim szerint csak felesleges időpazarlást jelentettek, amelyek elvonják az ember figyelmét a fontos dolgokról. Azt mondták, hogy nem szolgáltatnak annyi pluszt ezek a lények, mint amennyi időt és energiát kéne beléjük fektetni, így maximum könyvekből tanultam róluk, valamint az órák során most megismerkedhettem velük valamelyest. Mindenesetre annak kifejezetten örültem, hogy csönd volt a társalgóban. Általában a könyvtárba vonultam el tanulni, de most kifejezetten egy új helyszínre vágytam, főleg azért, mert ez a téma nagyobb kihívásnak bizonyult számomra a kelleténél. "Kutya - crup, macska - kneazle, furkász - vakond" - írtam le a pergamenre ezeknek az állatoknak a neveit, de még két lény bizony hiányzott.
- Mely két állat hasonlít még egymásra e két világban? - morfondíroztam tovább magamban hangosan szemöldökömet nagy ívben felvonva. Közben bizony el-elkalandoztak a gondolataim más irányba. Eszembe jutott, hogy vajon a szüleim jól vannak-e, már egy hete nem hallottam felőlük. Azt is elterveztem, hogy igyekszem többet találkozni a baráti körömmel, de persze főként azt a célt tartottam szem előtt, hogy minél többre vigyem az életben, a tanulmányaimban. Időközben sikerült újra az adott feladatra koncentrálnom, majd mikor tovább gondolkodhattam volna, hogy mely két lényt válasszam még, azon kaptam magam, hogy hirtelen lehuppant a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra a fura kinézetű alak, akinek nemrég még illetlen szavak hangzottak el a szájából irányomba. Természetesen az is beleivódott a memóriámba, hogy nemrégiben még rágógumis zsebkendővel dobálta meg a hátamat. Nem értettem, hogy miért ült ide hozzám, azt gondoltam, hogy már kiélte a furcsa mániáit rajtam, és arra számítottam, hogy miután ignorálom őt, le fog szállni rólam. Ám a számításom egyáltalán nem vált be, és egy szemvillanás alatt már helyet is foglalt velem szemben a könyvével együtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem nyitotta ki azt, hanem egyenesen nekem szegezett egy kérdést, hogy ki is vagyok valójában. A kérdése sok mindent felvetett bennem, azt is válaszolhattam volna neki, hogy "igen, kivagyok", vagy azt, hogy "emberi lény vagyok, mint te", illetve azt, hogy "az, aminek érzem magam" és a többi. Persze tisztában voltam vele, hogy a kilétemre volt kíváncsi, csak furcsán tette fel a kérdést, de mit is várhattam volna tőle... így ennek megfelelően válaszoltam:
- Draskovich Kristóf vagyok. Elsős, Rellonos.
Nos, mivel láttam, hogy esze ágában sincs kinyitnia a könyvét, úgy gondoltam, hogy megkapja tőlem a leckét, ha itt szeretne maradni az asztalnál. Nem mintha nem tudtam volna még két lény párost felsorolni, azért kíváncsi voltam az észjárására.
- Mondd csak, tudnál nekem mondani egy-egy olyan lény párost, amely a két világból származik? Avagy két varázsvilágbeli lénynek kellene megtalálni a muglivilágbeli megfelelőjét. Kutya, macska, vakond kilőve - tettem fel irányába a nagy kérdést. Arra számítottam, hogy ettől vagy elmegy a kedve a társaságomtól, és folytathatom tovább a házi feladatom megírását nyugodt körülmények között, vagy legnagyobb meglepetésemre otthon lesz a témában, és rögtön rávágja a helyes választ a kérdésemre. Az utóbbi esetben, akármilyen családból is származzon, le a kalap előtte. Mindig is tiszteltem azokat, akik kitűnő tanulók voltak, az már más téma volt, hogy egyébként kerültem a társaságukat, kivéve, ha aranyvérűek voltak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=829753#post829753][b]Draskovich Kristóf - 2021.04.17. 23:59[/b][/url]

Első blikkre a fiú nem tűnt magolós típusnak, az a fajta volt, aki csupán a jelen pillanatnak élt, és nem igazán foglalkoztatta a jövőbeli sorsa. Még azzal sem foglalkozott, hogy odafigyeljen a megjelenésére, ez pedig már magában sok mindent elárult az illetőről. Számos ilyen embert ismertem, többek között a felnőttek világából is, akik csak úgy tengették a mindennapjaikat mindenfele értékes cél nélkül. Persze aztán koppanás lett a vége az egésznek, mivel sehova sem jutottak, tulajdonképpen a társadalom terhére voltak, mivel semmi hasznuk nem volt. Jómagam el sem tudtam volna képzelni, hogy ne csináljak valami értelmes dolgot, csak úgy tengjek-lengjek, azaz tétlenkedjek. A szüleim alapból úgy neveltek, hogy folyamatosan fejlesszem magam, és később a társadalom javára váljak, mellette pedig biztosítsam magamnak a jó hírnévvel járó ígéretes jövőt.
- Nos, az alagsor helyesebb kifejezés lenne. A pincelakó nép ugyanis eléggé degradáló megnevezés - javítottam ki a fura alak mondandóját. Érdekes, hogy helyileg lenn voltunk az úgymond "pincében", mégis a többi ház felett álltunk. Nem is értettem, hogy hogyan lehet akkora bátorsága a másiknak, hogy ilyen megjegyzést tegyen rám és a társaimra. Persze végigmérve őt rögtön rájöttem, hogy más házba jár, ráadásul amilyen bátran pimasz volt, arra a következtetésre jutottam, hogy csakis Eridonos lehet. Ugyanis ezen ház tagjai ennyire bátrak, meggondolatlanok, illetve vakmerők. Se a Levita, se a Navine nem illett a képbe, mivel teljesen más tulajdonságokkal bírt az illető, a beosztási ceremónián pedig véletlenül sem sorolhatták a hozzá nem illő házba. Az arcán halovány karcokat véltem felfedezni, mivel szemfüles típus voltam, figyeltem a részletekre, rögtön feltűntek, de mivel emellett diszkrét voltam, nem tettem szóvá a dolgot. Egyrészt nem tartozott rám, hogy hogyan szerezte őket, másrészt hatalmas illetlenség lett volna tőle megkérdezni, még akkor is, ha első látásra nem volt túl szimpatikus.
- Nem, nem Daskovics! - vágtam sértődött képet. Úgy gondoltam, hogy nem az én feladatom az, hogy kioktassam őt eme neves családnév helyes kiejtését illetően.
- Megtudhatnám a becses neved? - érdeklődtem meg tőle, mert úgy tartotta az illem, hogy ő is bemutatkozzon, miután már megtettem ezt a lépést. A beszéd közbeni rágást, lufifújást nem tartottam illőnek, pláne nem egy új ismeretség kötése közben, de mielőtt bármiféle megjegyzést is tehettem volna, máris elhangzott egy helyes megoldás a szájából.
- Hát persze! Ez remek válasz! Sün és knarl! - lelkesedtem fel, majd rögvest be is írtam az újabb mugli-varázslény párost a pergamenemre. Már csak két páros kellett ahhoz, hogy befejezhessem a házi feladatomat, amelyet kapásból tudtam is, így azokat leírva elégedett mosoly hagyta el az arcomat.
- Hogy micsoda? De hiszen a mugli és a varázsló egy teljesen más téma - rökönyödtem meg egy pillanatra ezen a nem helyénvaló válaszon. Viszont, amit utána hozott fel példának a másik, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta.
- Ez már tetszik. Tökéletes hasonlat még akkor is, ha nem írhatom bele a házimba - ejtettem feléje egy nagy vigyort. Bizony, a muglik és a varázslók közötti különbség áthidalhatatlan volt, ez pedig így volt helyénvaló. A muglik ugyanis, sosem érhettek volna fel hozzánk, varázslókhoz, egyébként is mindenkinek megvolt a maga helye a világban. Az utána következő történteket viszont iszonyodva néztem, úgy tűnt, hogy a diákot a szülei egyáltalán nem tanították meg viselkedni. Édesanyám kiváló neveltetést adott, édesapám pedig szintúgy, így sikeresen elsajátítottam bizonyos etiketteket, közösségi helyen pedig egyáltalán nem volt illendő úgy viselkedni, ahogyan azt a másik tette. Személy szerint a saját szobámban sem vetettem volna fel a lábaimat az asztalra, ez számomra olyan szabály volt, mint az, hogy cipővel sem fekszem be az ágyba.
- Úgy látom, nem sikerült beledobnod a rágót a szemetesbe - hívtam fel a figyelmét erre az apró, ám rendkívül bosszantó részletre. Közben végigfutott az agyamon, hogy valószínűleg nem fog felkelni a helyéről, mivel hanyag típus volt. Még arra is számítottam, hogy visszaszól, ha zavar, akkor tegyem vissza a szemetesbe én. Erre az lenne a válaszom, hogy nem az én szemetem, bár azt is kinéztem belőle, hogy csupán egy vállrángatással konstatálja a megjegyzésemet. Nagyon zavaró volt számomra, hogy ennyire kiismerhetetlen ez a figura, és valójában azt sem tudtam, számára mire megy ki a játék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=830753#post830753][b]Draskovich Kristóf - 2021.05.01. 22:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=831714#post831714][b]Draskovich Kristóf - 2021.05.24. 01:46[/b][/url]

Úgy tűnt, hogy sokadszorra sem értette azt, amit közölni szerettem volna vele, mert újra rákérdezett játékosan a házunk elhelyezkedési pozíciójára.
- Pontosan, degradáló - válaszoltam neki röviden, miközben szemöldökömet felemelve tekintélyteljesen pillantottam rá. Nem tetszett az, hogy játékot űz ebből a témából, innen is látszott, hogy egyáltalán nem voltunk egy hullámhosszon, ugyanis ő rendkívül gyerekesnek tűnt a szememben.
- Hagyd abba a téma ecsetelését, légy szíves. Én már egyszer elmondtam neked, mit gondolok erről az egészről, és akármit is mondasz, nem fogom megváltoztatni a véleményemet ez ügyben - közöltem hideg hangnemben a másikkal, hogy végre felfogja, bármit is magyaráz nekem a témáról, nem hat meg vele.
- Különben is, hogy vagy képes ennyire trágár módon beszélni? - rökönyödtem meg a mondandóján. Látszott rajta, hogy nem, azaz valóban nem volt gyerekszobája, mert amilyen rút módon elhagyták a szavak a száját, mind azt bizonyították, hogy nem nevelte meg senki sem rendesen az évek folyamán.
- Nos, az Eridon-ról megvan a saját véleményem, de nem vagy méltó arra, hogy megosszam veled ezt az információt. Különben sem tenném olyan barbár módon azt, ahogyan te kifejezed magad - világosítottam fel a fiút arról, amit a kommunikációs különbségeinkről állapítottam meg magamban vele szemben.
- Üdvözlet - ismételtem újra, mikor egy fura "csá" szócskával köszöntött, amit idáig még sosem hallottam, és azt se tudtam, mit jelenthet, de a reakciójából ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a saját nyelvén akart üdvözölni. A rövid, velős, rántgatós kézfogása is arról tanúskodott, hogy nem volt képes udvariasan, az előírtaknak megfelelően bemutatkozni. Igazából már nem is voltam képes hibáztatni ezért, mert az összes gesztusa arról tanúskodott, hogy komoly nevelés-hiányosságbeli problémákkal küzd.
- Ez egyáltalán nem így van. Sosem leszünk ösztönlények, mivel mi képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken, ellenállni a csábítás csapdáinak, és csupán a célunkra koncentrálni. Aki nem így tesz, az egyszerűen alább való, nem ér fel velünk - közöltem a másikkal oly fapofa módon, mintha épp a reggeliről beszélgetnék vele, nem pedig az élet nagy dolgairól. Nem tehettem róla, hiszen engem így neveltek, én pedig maximálisan megpróbáltam helyt állni ebben a környezetben, csakis az érdekelt, hogy sikeres legyek a jövőmet illetően, és, hogy a szülői ház büszke legyen rám.
- Tanulás téren nagyon el vagy tévedve, fel kell világosítsalak arról, hogyha most nem gondolsz a jövődre, akkor sajnos egy senki leszel a későbbiekben. Pont most kellene gondoskodnod a jövődről, ezt pedig senki sem fogja megtenni helyetted. Ha most nem veszed komolyan a tanulást, egy nap bánni fogod, amiképp manapság viselkedtél - világosítottam fel a fiút a saját álláspontomról. Jó magam sem értettem, miért láttam el őt jó tanácsokkal, mert egyébként egyáltalán nem szimpatizáltam vele, de mégis úgy éreztem, hogy mivel bekerültem a képbe, így én is felelős voltam valamilyen szinten a sorsáért.
- Pontosan, hallom magam. És igen, fel kell világosítsalak, hogy a saját érdekedben rám kéne hallgatnod. Először is, amit más csinál, ha jól csinálja, akkor egy rossz szavam se szokott lenni. Ha valamit rosszul csinál az illető, próbálom visszaterelni a jó útra - magyaráztam nagy hévvel a fiúnak, miközben becsuktam a jegyzetfüzetemet.
- Igen? Pedig hatalmas különbség van aközött, ha akar valamit az ember, illetve, ha meg is csinálja. Szóval hiába akar valamit, ha mégsem sikerül. Az pedig megint más téma, ha tisztában van azzal, hogy sikerülhetne neki, mégse teszi meg a maximális, elvárt lépéseket vele szemben - folytattam az eszmefuttatásom, ami épp a témával kapcsolatos volt.
- Válts tanítót! Ha valaki tanít most, az egyáltalán nem végez jó munkát. És egyébként is, miért kéne nekem káromkodnom? Nem fogok leereszkedni arra a szintre, hiszen az szó szerint a gyalázattal érne fel - világosítottam fel a másikat komoly arccal, miközben kezeimet az állam alá emeltem, és minden érdeklődésemet a partnertársamra irányítottam.