36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet
Társalgó - Adrian Blythe hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. január 24. 14:10 | Link

Rachel

Voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy a "társalgó" feliratú helyiségbe akár csak betegye a lábát, elvégre, mit ad Isten, ott társalogni kellene. Rian - önmaga legnagyobb sajnálatára - förtelmes volt az említett tevékenységben, amíg nem érezte úgy, hogy elég jó kapcsolatban állna partnerével, s mivel pillanatnyilag az iskola falai között ugyanazzal a személlyel - saját hiedelmei szerint - nem találkozott kétszer, ez erősen megnehezítette a dolgát. (A valóság persze nem teljesen tükrözte az elsős elképzeléseit, ugyanis órákon már többször is találkozott a vele egy évfolyamba járó diákokkal, de mivel hajlamos volt a tanterembe lépéskor gondosan kikapcsolni az agyát és bármi segédeszközt, ami képessé tenné, hogy a későbbiekben bármilyen hasznos információra emlékezzen, ez számára nem volt olyan nyilvánvaló.)
Nem sok ideje volt azonban dönteni -  tanári árnyék tiszteletet parancsoló diszpozíciója elől menekült. Amint meghallotta a súlyos, magabiztos lépteket, melyek szinte kétségtelenül Felagund professzorhoz tartoztak, úgy érezte, itt az idő, hogy elszeljen, ugyanis - bár nem volt benne biztos - úgy rémlett Rian számára, mintha az ő órája helyett aludt volna csütörtök reggel, és egyelőre nem állt készen arra, hogy szembe nézzen tettei következményével. Nem tudta, mennyire veszik komolyan a jelenlétet ebben az iskolában, de biztos volt benne, hogy nem számít túl jó pontnak, ha már az első héten lóg, még ha nem is direkt csinálta. Egyébként is, mennyi rá az esély, hogy pont őt hiányolja a professzor az óráról...és olyan nehéz beleszokni az időeltolódásba is, teljesen jogos volt, hogy egy kicsit tovább aludt.
Csak hát a tanárok nem sűrűn értik meg, hogy egy hiányzás lehet akkor is indokolt, ha nem az infúziósállványt tologatja valaki maga mellett.
Nem volt mit tenni, benyitott hát a társalgó nevezetű helyiségbe - túl sokáig gondolkodott, és elfogytak a menekülési útvonalak, de talán nem lesz tömve a helyiség, vagy ha igen, elvegyülhet valamelyest.
Néma, könnyed léptekkel vette birtokba a helyiséget, mozdulatai és jelenléte annyi zajt sem csaptak, mint a kandalló tüzében roppanó fák nesze. Nem vette észre, hogy volna rajta kívül bárki is a helyiségben, első pillantásra ugyanis nem vette észre a kandalló közelében olvasó rellonost, így zavartalanul vette szemügyre a helyiséget.
 - A bagolyköves lakberendezési egységre ráférne egy továbbképzés - motyogta, miközben tekintete végigvándorolt az alapvetően kék színezetű teremben, ahol - ki tudja, milyen oknál fogva - az ezüst fotelekre piros párnákat hajigáltak, de a kandalló már aranyozott volt, a falakat pedig fulladásig tömték híres-hírhedt varázslók képeivel. Nem igazán érdekelte az ilyesmi, de a látványtól szinte fájt a szépérzéke.
 - Vigyázzon csak a szájára, fiatalúr! - dohogott egy pocakos öregúrt ábrázoló festmény a füle mellett, kisebb ugrásra késztetve a gyanútlanul álldogáló fiút.
 - Ha nem tükrözi az ízlését, csak távozzon - tette hozzá egy szigorú tekintetű boszorka, aki smaragdzöld süvege mögül lesújtóan méregette Riant. S ez még csak a kezdet volt - egyre több és több festmény kapcsolódott be, s hangosan adták az elsős tudtára, mit gondolnak, hova kellene tennie a véleményét. (Segítség: nem a zsebébe.)
 - Anyám borogass - nyögte a srác, erre ugyanis igazán nem számított, amikor hangot adott nemtetszésének. Segítségkérően nézett körbe, s most, hogy jobban szemügyre vette a foteleket, meg is látta a neki eddig háttal ülő lányt - feltéve, hogy az illető addig nem szólt -, s most vagy soha alapon belopta a köztük húzódó távolságot, hogy szembe kerüljön a másikkal.
 - Mit gondolsz, a festmények meg tudnak lincselni, ha nagyon szeretnék? - tette fel a kérdést teljesen őszintén, számára természetellenesen felemelve a hangját - noha ez az átlagembernek az alapvető beszéd hangerejét jelentette, de Rian hajlamos volt motyogni -, hogy mondandója a festett alakok moraja felett is érthető legyen. - Öh, szerinted van rá esély, hogy menekülni kéne? - tette még hozzá, megörülve, hogy van a teremben valaki, akire ráháríthatja a döntés felelősségét - ő maga ugyanis irtózott minden ilyesmitől, és hajlamos volt még azt is mástól megtudni, mit kellene reggeliznie.
Szál megtekintése

Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. január 24. 18:20 | Link

Rachel


Bősz bólogatásba fogott, így a feje tetején lévő hajkorona - mely jobb napokon fején ülő méretes macskára, rosszabbakon átázott pulira emlékeztetett - vad csapongásba kezdett.
 - Lincselni. Vagy akasztani. Vagy lefejezni. Az egyik festményen láttam egy guillotine-t is - hadarta, hogy érzékeltesse a másikkal a helyzet komolyságát, mert látta a lányon, hogy csak elnézően - és talán kicsit lesajánlóan - somolyog a lehetőség hallatára. Pedig...mágia. Bármi lehetséges. Bármi.
Kissé zavartan mosolyogva vakarta meg a tarkóját; igaza volt a másiknak, a fiú valóban irigylésre méltóan jó első benyomást tett.
 - Hát, csak utaltam rá, hogy idegrusnya a társalgó - jegyezte meg széttárt karokkal, mint aki nem is érti, mi ezzel a probléma. Hirtelen néma csend lett, s az összes festett arc egy emberként fordult feléjük - majd ismét megindult a ricsaj, ahogy a portréalakok egymás szavába vágva próbálták érzékeltetni felháborodásukat.
 - De hát ha tényleg az... - motyogta Rian, hangjában a tanácstalanság zöngéjével. Ő személy szerint mindig jobban értékelte az őszinteséget, mint a kegyes hazugságokat, de mint látható, jelen pillanatban ezzel egyedül volt.
Valamennyire hitt a lánynak, hogy tényleg nem itt fog rövidke és többnyire eseménytelen élete csúfos véget érni, de a rövid monológ végére inkább csak nyugtalanabb lett.
 - Az rosszabb! - nyögte, miközben a mögötte álló fotelbe vetette magát. Bármelyik nap szívesebben választotta volna a lincselést, minthogy a tanárai számára ilyen gyorsan kiderüljön, hogy valójában ügyetlen, inkompetens és abszolút nem illik az iskolába, mert még a végén eszükbe jutna felrakni őt az első vonatra, akárhova megy.
És mivel esélyes volt, hogy nem csatlakozik a vándorcirkuszhoz, egyszer haza kellene érnie bemutatni az ősöknek, hogy mit sikerült alkotnia négy-öt nap leforgása alatt.
Viszont: a festményeknek fogalmuk sem volt, ő kicsoda.
Ez a gondolat egészen megváltásként hatott, hiszen a külső jellemzése alapján nem sokra mentek volna - biztosan sok ázsiai származású, alacsony, filigrán tizennégy éves fiú mászkált hatalmas hajjal és gigantikus szemüveggel. Egy kis elterelés azonban soha nem árt...
 - A nevem egyébként... - tekintetét villámgyorsan körbejártatta a teremben -...Wall...Fire...man - tákolta össze végül, jól hangsúlyozva, miközben pillantása a kandallón állapodott meg. Igen, a Tűzoltó Fal egy legitim név a messzi-messzi földről, ahonnan főhősünk érkezett, mely sokak számára talán "Lipótmező" néven ismert.
Nos, az legalább biztos, hogy senkit nem fog rossz hírbe keverni, ha esetleg tényleg egy tanár fülébe jut.
Ha meg is döbbent a lány felvetésén, miszerint cirógassák meg könyvek segítségével távolról és jó nagy erőbedobással a festményeket, nem látszott Rian arcán (s mindez nem abból az alapvető tényből volt eredeztethető, hogy Rian arca alapvetően is alig látható a hajmennyiség mögött).
 - Azt hiszem, az nem vallana túl jó neveltetésre - jegyezte meg némi morfondírozást követően, mintha más probléma nem is lenne a cselekedettel, csak hogy kicsit udvariatlan. - De ha úgy gondolod, hogy ez valamennyire előrébb viheti az ügyünket, mindenféleképpen ki kellene próbálni - tette hozzá komolyan, elvégre hogy jönne ő ahhoz, hogy bárki ötletét megvétózza?
Szál megtekintése

Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. január 24. 20:49 | Link


Rachel

A fiút kicsit zavarta, hogy frissen szerzett ismerőse ilyen jól szórakozik, de személyes győzelemként könyvelte el, hogy legalább azt sikerült megállnia, hogy elvörösödjön.
 - Ó. Nem pörgök - rázta meg a fejét tagadólag. Mivel a szorongás, vagy az ahhoz közeli állapot nála konstansnak minősült, ő alapból is kicsit magasabb fordulatszámon működött, mint az átlagos halandó, s emiatt mindig lehetséges történések, gondolatok százai hemzsegtek a fejében. A különbség a mostani, és az általános helyzetek között csak az volt, hogy ezeknek többnyire nem adott hangot - pontosan tudta, mennyire bolondnak néznék az emberek, ha akár a felét is megosztaná annak, ami a fejében jár -, most viszont abbéli igyekezetében, hogy érzékeltesse a problémás helyzetet, kevesebb filtert használt a mondandóján, mint egyébként szokott.
Szaporán bólogatott, jót tett neki egy kis biztatás, néhány pillanatig tényleg azt hitte, hogy ő volt az egyetlen, aki hangot adott nemtetszésének, de a kapott jótanács kissé megzavarta, hiszen azért ez...egyértelmű volt.
 - Köszi, Sherlock - válaszolta szarkasztikusan, elvégre erre ő maga is rájött, de azért valamelyest örült a megerősítésnek.
Meglepte, hogy a másik milyen erősen tiltakozott most a könyvreptetés ellen, mikor egy perce lelkesen ajánlgatta - Rian kicsit össze is vonta a szemöldökét zavarodottságában, s úgy érezte, ez is egyike lehet azoknak az eseteknek, amelyeknél jobb, ha a helyzetet elengedi. Zavarta, hogy nem tudta, mit csinált rosszul, de ennek nem adta jelét, s igyekezett inkább felülemelkedni a helyzeten.
 - Hát, oké - nyugtázta a dolgok ilyentén fordulatát. - Wall. Wally. A Wallace rövidítése. - A hazugság hálója még szorosabbra fonódott körülötte, hiszen ezek után már nem lehetett visszalépni, muszáj volt felvennie a "just roll with it" attitűdöt. Mivel Rian alapvetően is tartózkodott attól, hogy arcával különösebb érzéseket fejezzen ki és amúgy is hajlamos volt kerülni az emberek pillantását, amit a lány már megtapasztalhatott rövid beszélgetésük alkalmával, a nonverbális jelzések nem szolgáltak bizonyítékul. Rian nem örült neki, hogy így indít egy ismeretséget, csak hát azok a fránya festmények. Jobb, ha nem tudják meg a tényleges nevét, nemigaz?
Egy biccentéssel tudomásul vette Rachel nevét, de...legyünk őszinték: rekord, ha tíz percre képes lesz megjegyezni.
 - Őőőő...hát, az egyikbe biztosan. Fura neve van. Mint gondolom a tiédnek is - válaszolta, bár tudta, hogy ezzel nem igazán szűkítette le a lehetséges házak sorát, mert mint értesült, mind a négynek teljesen nonszensz címet adtak, de képtelen volt megjegyezni akár a sajátját is. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is próbálkozott annyira nagy erőfeszítéssel, egyrészt azon nemes gondolattól vezérelve, hogy mindegy, ki hova tartozik, mint emberek ugyanolyanok vagyunk, meg hát kinek van ideje ilyesmire. Egyszer csak ráragad, ha sokszor látja leírva.
Tekintetével végigkísérte a könyv szomorú zuhanását, majd mikor a lány nem mozdult, hogy érte nyúljon, ő állt fel és hajolt le a kötetért. Felemelte, s néhány mozdulattal kicsit leporolta a borítót - elvégre ki tudja, milyen gyakran takarítanak itt -, majd miközben visszatette a dohányzóasztalra, szemrevételezte gyorsan a címét és íróját is.
 - Jó könyv? - érdeklődött, mialatt néhány légies lépéssel visszatért az előzőleg már lefoglalt fotelhez és bekucorodott, térdeit felhúzva.
Aprót bólintott hallva Rachel jó neveltetését, de nem igazán tudta, mit is kezdhetne igazából ezzel az információval, sőt, azt sem, a másik mit vár tőle, mit kezdjen vele. Kényelmetlenül fészkelődött egy pillanatig, de szerencsére a lány folytatta a beszédet, így elkerülték, hogy kényelmetlen csendben nézzék egymást.
 - Remélem. Csúfos véget érne a bagolyköves karrierem, ha a festmények űznének haza - válaszolta.
Bár Riannek erről nem volt tudomása, hiszen csak nemrég kezdte az iskolát, de történelmi pillanatot éltek meg az imént: egy rellonos javasolta egy eridonosnak, hogy nézze a dolgok pozitív oldalát. Csoda, hogy nem szakadt rájuk a mennyezet!
Szál megtekintése

Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. január 25. 17:29 | Link

Rachel


Egy bólintással nyugtázta, hogy a lány...Rebeka?...elfogadta a nevét, ami azért nem volt különösebben meglepő fordulat, mert végül is a Wallace nem kifejezetten ritka név, és hát gyanakvásra nem sok oka volt.
Hitvány memóriája nem kis meglepetést váltott ki beszélgetőpartneréből, s ha Rian hajlamos lett volna elvörösödni, valószínűleg most lett volna a pillanat, amikor az megtörténik.
 - Elnézést... - szabadkozott kicsit, nem tudva, mit is mondhatna. Komolyan elfelejtette a háza nevét, sőt, még a jelképállatot is, pedig biztos volt benne, hogy a prefektus, aki felkísérte, beszélt neki ezekről, de őszintén megvallva csak fél füllel figyelt oda, mert épp a házak jellemrajzát olvasta.
Jut eszébe, erre viszont emlékezett is, úgyhogy igyekezett gyorsan nyújtani valami fogódzót a lánynak, mert Rian így is azt érezte, hogy szörnyen butának nézik, amiért ezt sem jegyezte meg.
 - Hát, ha jól emlékszem a felsorolt személyiségvonásokra, elvileg a ház tagjai szociálisak, empatikusak és merészek - jegyezte meg az állát vakargatva, igyekezve orvosolni a helyzetet. Azt már nem tette hozzá, hogy mindezt csak nagyon jóindulatúan tudta magára vonatkoztatni, melyet legtöbben inkább úgy fogalmaztak volna, hogy "sehogy".
Úgy megkönnyebbült a ténytől, hogy legalább ennyit sikerült felmutatnia, hogy teljesen el is felejtette udvariasságból megkérdezni a másiktól, hogy ő hova jár - azért csak udvariasságból, mert ahogy mostanra egyértelművé vált, számára nem sokat jelentettek a háznevek.
 - Hétfőn - válaszolta. Alig néhány napja. Nem igazán meglepő hát, hogy semmit nem tudott.
A festmények - mivel most már tartósan ignorálásra kerültek - lassan el is csendesedtek, Rian nagy örömére. Még ha egy tanár fülébe is jut majd az eset, kizárt dolog, hogy őt is hozzá tudják majd kötni a "bűntett" helyszínéhez.
Apró mosollyal hallgatta, ahogy Roxanne a könyvéről mesél; érdekesnek találta, ahogy az emberek tekintete felcsillan és révedezővé válik, miközben valami olyasmiről beszéltek, ami tetszett nekik.
Kivéve, ha az a valami kettősgyilkosság vagy különböző kínzási módozatok sorolása volt. Az sokkal kevésbé volt cuki.
A portréalakok kérdésére visszatérve egy sóhajjal bólintott; a lánynak valószínűleg igaza volt, kicsit túlreagálta a helyzetet, de hát hiába született varázslócsaládba, igazából több időt töltött muglik között, ráadásul náluk otthon nem dívott a festmények, vagy mágikus képek kiaggatása.
 - Igazad lehet....de azért a későbbiekben inkább megtartom a véleményem magamnak - határozta el, és mivel egyébként is hajlamos volt némaságba burkolózni, úgy érezte, ezt nem lesz nehéz.
Ahogy egymással szemben ültek és kifogytak az aktuális témákból, eszébe jutott, hogy talán valahogyan érdemes volna továbbvinnie a beszélgetés fonalát, mert szörnyen kényelmetlenül fogják magukat érezni, ha szótlanul ülnek egymással szemben, de egy épkézláb kérdés se jutott eszébe, aminek értelme is van - persze, megkérdezhette volna, mi a másik kedvenc tantárgya, vagy szokott-e teázni, azonban Riant az ilyen felszínes információk abszolút nem érdekelték. Ennek hiányában inkább pulóvere cipzárját kezdte babrálni, hogy addig is tegyen valamit, s némiképp fontolgatta a távozást is.



Szál megtekintése

Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 6. 20:11 | Link

Szépvölgyi Richárd

Ahogy meglátta - meg-nem-látta - a sötétséget maga körül, rögtön tudta, hogy álmodik.
Neki soha nem esett nehezére elkülöníteni az álmokat a valóságtól; inkább furcsállta, amikor valaki az ellenkezőjéről mesélt, hogyan érezte teljesen élethűnek és valóságosnak az alvás közben látott jeleneteket, hogy mennyire rettegett attól, ami történhet. Rian pont fordítva tapasztalta mindezt - ő a valóságtól félt, s az álmokban érezte otthon magát.
Megpróbált szétnézni maga előtt, de semmiféle fénypontot nem látott; csak azt tapasztalta, hogy teste emberinek érződik, valamint hogy áll. Megfordult hát, hátha arra több szerencséje lesz, s ekkor pillantotta meg a fénysávban ülő monokróm fiút. Puhán, néma léptekkel indult el felé, könnyedén gördülve meztelen talpának boltozatán; valamiért mindig mezítláb kezdte az álmokat, és bár ha nagyon erősen koncentrált, tudott adni magára egy cipőt, még nem érezte szükségét.
Az egész légkör nyomasztó volt, s látta a fiún a félelmet, ő maga azonban csak kényelmetlennek érezte - ezt igazából soha nem tudta hova tenni, hogyan jelenhetnek meg eltérő minőségű érzelmek, ha ez elvileg az ő álma, de minden ilyesmit csak feljegyzett a többi furcsasághoz, amit ilyen téren tapasztalni szokott.
Noha gyakran beszélt az álomalakokkal, egyelőre nem szólt, csak a sötétségben meghúzódva várt. A fényben ülő fiú próbált barátkozni a környezetével, de látszott rajta a szorongás, egyértelmű volt, mennyire fél - aztán jöttek a hangok.
A nyikorgásra kissé megrezzent, de inkább a meglepetés miatt, viszont Rian hátán is végigfutott a hideg a suttogás hallatán, egyfajta kellemetlen, mélyről jövő ellenérzés, a valami-nincs-rendben tapasztalata. A hang felé fordult, de továbbra sem látott semmit, csak a fénykörben lévő, immár álldogáló fiút, aki szemmel láthatóan egyre rosszabbul érezte magát - a további zajok pedig cseppet sem segítettek az állapotán.
Nyitotta a száját, hogy mondjon valami nyugtatót, ám be is zárta szinte nyomban, hiszen a hangja csak tovább rémisztené a másikat, amíg nem látja, akivel beszél. (Rian úgy tapasztalta, álmai szereplői meglehetősen emberien viselkedtek legtöbbször.) Ahogy elképzelte a jelenetet, az is elég ijesztően hatott volna, ha egyszer csak megjelenik mondjuk a keze, de a teste többi része nem látszik...szóval inkább más módszerekhez folyamodott. Koncentrált, tekintetét a fényre függesztette, s minden gondolatával azt sugározta felé, hogy kezdjen el terjedni - mivel Rian meglehetősen közel állt, a fény csak egy-két métert mozdulna, ami már felölelné az ő alakját is.
 - Nem foglak bántani - szögezte le, ha láthatóvá vált, két kezét az ártatlanság univerzális jeleként maga elé emelve; hangja egyenletes, kellemes zöngéje nyugodtan hömpölygő folyamként csendült a furcsa zajok kontrasztjában.

Szál megtekintése

Adrian Blythe
INAKTÍV


Rian
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 273
Írta: 2016. március 8. 12:49 | Link

Szépvölgyi Richárd

Elégedetlenül ráncolta a homlokát - mi ez, hogy csak egy-két centit mozog a fénysáv? Máskor olyan valóságtól elrugaszkodott furaságokat tudott bevinni az álmaiba -, de nem zavartatta magát túl sokáig, néhány könnyed lépéssel belopta a hátralévő távolságot.
Némiképp őt is zavarták a hangok, elvégre jellegüket tekintve egyáltalán nem lehetett őket megnyugtatónak nevezni, de inkább csak kíváncsiságát piszkálta ez az egész, minthogy félelmet keltett volna benne. Inkább fogta fel a helyzetet furcsa kalandnak, még akkor is, ha a másik álomalak szemmel láthatóan egyáltalán nem így vélekedett erről az egészről...
Ahogy belépett a fénykörbe, megérzése - miszerint mindenféle hívatlan megjelenéssel csak halálra fogja rémíteni szegény egyébként is tépázott idegrendszerű fiút - igazolódni látszott, ám a nyugodt kísérőszavak talán rendelkeztek némi ellensúllyal.
Rian enyhe aggodalommal figyelte, ahogy a másik összerezzen és egyre szaporábban szedi a levegőt; nem tudta, pontosan mi az, ami ennyire szörnyű a jelenetben, de nem is kellett pontosan tudnia ahhoz, hogy érezze a mélységét.
Kissé megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolni kezdett volna, tekintetével végigmérve a vézna, kissé elálló fülű fiút; volt egy halovány érzése, mintha már látta volna a kastélyban, bár ez részéről nem volt annyira meglepő. Álmainak szereplői valamiért többnyire az iskola diákjai közül kerültek ki, mintha tudatalattija szándékosan igyekezne történetbe foglalni a napközben látottakat.
 - Riannek hívnak - mutatkozott be, hadakozva a késztetéssel, hogy kezét nyugtatóan a másik vállára tegye. - Hát, az az igazság, hogy valószínűleg nem sokkal többet tudok, mint te - válaszolta kissé elgondolkozva, nem tudva, mennyit oszthat meg a fiúval. Nem volt benne ugyanis biztos, hogy az álmok pontosan milyen szabályok szerint működnek, hová tűnnek az alakok, ha ő felébred, vagy hogy egyáltalán hogy lehetnek ennyire önállóak és emberiek. Tartott tőle, hogy ha esetleg bevallaná az igazságot, csak rontana a helyzeten - hiszen ha ez csak egy álom, de nem lehet csettintésre felébredni belőle, az esszenciálisan azt jelenti, hogy a fiú akármennyi ideig beragadhat ebbe a jelenetbe, valamint hogy ez az énrész tulajdonképpen csak itt létezik - akármi is legyen az igazság az álomalakokról és a pontos valóságukról -, tehát az álom vége egyet jelentene az elmúlásával.
Nos, ez olyasmi, amivel nem kezd társalgást egy átlagember.
Figyelte, ahogy a fiú a fénysávot vizsgálja, próbálva rájönni, mit keres ott és milyen szabályok szerint működik.
 - Nem hiszem, hogy eltűnne, ha kilépsz. Vagy legalábbis én láttalak a sötétségből is - jegyezte meg, bár azért nem volt ő sem biztos a dolgában, csak tippelgetett. - De az is lehet, hogy követ téged - vetette fel egy vállvonás kíséretében, az emelkedő hangerejű zajok nyomán tekintetével az áthatolhatatlan sötétséget pásztázva. Nem kellett odanéznie, hogy érezze, ahogy a fiú megfeszül mögötte, s az ő hátán is végigfutott a hideg.
 - Tudom, gyenge vigasz, de nem vagy egyedül. Azért vagyok itt, hogy segítsek - szólt, sokkal nagyobb magabiztossággal, mint amit valójában érzett, hangja mégis stabilan csengett.

Utoljára módosította:Adrian Blythe, 2016. március 8. 12:51 Szál megtekintése

Társalgó - Adrian Blythe hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet