36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 15. 20:29 | Link

Bájitalos bódétól eddig
Alexi

Még a bódénál:
Nem is folynak a könnyeim, csak csordulnak, amikor viszont a fájdalom kerül előtérbe, és szóba, kicsit magamra veszem. El is húzódom, csípőre vágom a kezem, és kérdően tekintek az előttem lévő, fess úriemberre.
- Tényleg úgy nézek ki, mint akinek fáj valamije? Vagy baja van?
Morcolom a szemöldököm is, és ok, most igen, így nézhetek ki, de előtte nem. Jesszus, ezek a fiúk nem tudják mi a különbség az örömkönnyek, és a fájdalom, rossz könnyek közt. Aztán elmosolyodom, mert ott ül, és rám figyel, meg minden, és megint kijönnek azok a fránya sós cseppek.
- Gyere, menjünk valamerre el!
Szólítom fel, majd hagyom, hadd jöjjön ő is, hiszen tudom, hogy allergiás a segítségre. Legalábbis az ez irántira. A fejem kicsit eltekerem, és nyújtom a folyosó felé, aztán nyújtom a kezem, és elvonulunk, valamerre arra, de nem maradunk ott....

Társalgó:
Lassan érünk le, de ez a séta nekem így is nagyon soknak tűnik. Nagy levegőt veszek, mert jelenleg nincs itt bent senki rajtunk kívül, és ettől a tenyerem is izzadni kezd, a jó hír viszont az, hogy a szemem tiszta, és száraz. Mármint nedves, de csak normálállapotában, nem könnyesen nedves.
- Ülünk kanapéra? Gyere, segítek.... Ha gondolod.
Teszem hozzá gyorsan, mert eszembe jut, hogy Alexről beszélünk, nem pedig valaki másról, de én meg segíteni akarok neki. Segíteni, és segíteni, mást nem. Meg mellette lenni, mert az olyan megnyugtató, és jó dolog. Nem is tudom, miért. De a délelőtt folyamán még ne teljesen ezt éreztem. Mi a csuda volt abban a narancs ízű, narancslészerű valamiben?
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 15. 21:11 | Link

Dalmi <3

Dalmi hangulatváltozásaitól agyrázkódást kapok, ami rögtön kettőre növeli az okok számát, miért is kell gyorsan eltűnnünk a nagytermi vizslató szemek elől. Ha egy lány patáliát akar csapni, a meghitt négyszemközti szembesítést preferálom.
- Bocsánat - nyújtom el a szót, érzékeltetve, hogy nem értem, mi a baj. Csak kedves akartam lenni. De lehet, hogy megint hülye vagyok, és gúnyolódásnak veszi majd, nekem meg a fejem veszi. Ráadásul nem derült ki, tényleg van-e baj, vagy sem.
Végül ez utóbbi kérdés megválaszolódik, mert bár még mindig könnyes a szeme, legalább mosolyog. Akkor örül, nyilván. Ez nagyon rejtélyes. Nem tudom, volt-e konkrét tervünk arra, hova akarunk menni így, hogy a gyengélkedő kiesett. Nekem biztos nem volt, úgyhogy csak hagytam vezetni magam. A társalgóban lyukadtunk ki.
Már megint. Úgy érzem folyton szembesítve vagyok korlátozott helyzetemmel, mintha magamtól ugyan elfelejteném. Nyilván nem direkt, és sejtem, hogy vannak jogtalan kifakadásaim, amikor csak paranoiás vagyok valós sérelem nélkül. Szóval nem kapom fel a vizet.
- Á, jó nekem itt, köszi, kényelmes - hárítom a kanapéra ülés ötletét, és pláne a segítséget. Hagyom, hogy leüljön, én pedig a közelébe parkolom magam.
Beszélgetést kéne kezdeményeznem, de hirtelen nem tudom, mivel rukkoljak elő. Bár gyakorlatilag napokon belül megkezdődnek a vizsgák, ez nem túl fantáziadús téma, és miért is akarnék a tanulásról beszélni, amikor vizsgaidőszakban úgysem lesz más téma senkivel? Ő választotta ezt a helyet, ami számomra azt jelzi, hogy végre nem csak futólag beszélgethetünk, és talán megismerhetem egy kicsit. Aztán persze eszembe jut a legkézenfekvőbb, és az engem jelenleg legjobban érdeklő kérdés:
- Mi volt a bájitalodban? Mit éreztél?
Ha választ kapnék, az bizony sok mindent megmagyarázna. Illetve lehet, hogy ő sem tudja, mi történhetett vele. Nekem egyelőre az a gyanúm, hogy kedélyállapot-módosítót nyomtak a fiolájába.
- Én egy kis bizsergésen kívül semmi egyebet nem éreztem. Látszik rajtam valami?
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 16. 21:52 | Link

Alex

Nem megsérteni akartam a szavaimmal, mondataimmal Alexet, és emiatt megint könnybe lábad a szemem, mert látom rajta, hogy ő így értette. Pedig nem ám. Én nem akartam, tényleg.
A társalgóba sétálunk, és gurulunk, melyiket melyikünk végzi, aztán amikor hellyel kínálom, akkor inkább csendben maradok, amikor a székben marad. Megértem én tényleg,  és rá kell jönnöm, hogy ostoba vagyok.
- Ne haragudj, nagyon ostoba vagyok.
Fejtem is ki, és hajtom le a fejem, már ülőhelyzetben, a közeli kanapé szélére helyezkedve, hogy ő is oda tudjon ülni, és ne kilométerekről beszélgessünk. Így ülök nagyon nagyon sokáig, mire egyikünk megtöri a csendet. De az nem én vagyok. Meghallgatom a kérdést, mindet, aztán kicsit elgondolkozom a dolgokon, és az egyik ujjamat a számhoz téve kezdek válaszolgatni, hüppögések közepette.
- Hát tudod, hüpp. Nem éreztem semmit sem, csak hüpp... annyit, hogy jól érzem magam. hüpp. és akkor megittad azt a bájitalt, és hát én me... hüpp... meg nem is tudom.
Csak könnyek, közben mosolygósság, meg minden, ami kell, és amikor felnézek, tehát most, akkor csak sóhajtok egyet, és folytatom, remélem, hogy sírás nélkül.
- Szóval amikor megittad azt a löttyöt, akkor megváltoztál. Picit rövidebb lett a hajad, és olyan tök aranyos voltál, olyan igazi fiú.
Veszek egy nagy levegőt, és máris bocsánatot kérek.
- Mármint azelőtt is igazi voltál, csak utána, nem is tudom.
Egy kicsit elgondolkodok, és kibököm, amit eddig nem tudtam a nyelvemre venni.
- Alex. Te vagy a leghelyesebb, legaranyosabb fiú, akivel találkoztam eddig. Nem tudom, hogy hogyan nem vettem mostanáig észre, de ez így van. Tetszik a szemüveged, a széked, az inged, és a nadrágod.
Megint lehajtom a fejem, hiába, ilyenkor ez van, a kezeim pedig már az ölemben hevernek.
- És minden, ami te vagy.
Ez csak úgy kijött, na... Hát ez van, ez van bennem, és most már ő is tudja. És kezdem emiatt kicsit kényelmetlennek érezni a helyzetet, így mocorogni kezdek, és fészkelődni, amíg nem felel.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 16. 23:29 | Link

Dalmi

- Ne mondj ilyet, dehogy vagy ostoba! - bűntudatom van, amiért rossz érzéseket keltettem benne ezzel. Én hülye, hülye idióta!
- Ne haragudj, bunkó vagyok - mondom őszintén. Legszívesebben megfognám a kezét, de nem tudom, vagyunk-e annyira jóban. Az rendben, hogy megölelt ott a bájitalos kócerájnál, de az csak ennek az egyszerre sírós-nevetős bájitalnak a hatása lehetett, semmi egyéb, nem kell felfújni. Szóval inkább nem teszem, nehogy tolakodónak higgyen vagy ilyesmi.
Semmit nem értek, és attól, amit mond, csak még inkább zavaros az egész. Amikor találkoztunk, még olyan vidám volt. Az sem segít, hogy nem tudom, a rejtélyes bájital-e az okozója ennek az állapotnak, vagy én vagyok tényleg ennyire kretén, hogy akaratlanul megríkatok egy lányt, aki majd kicsattant a jókedvtől még fél órája. A könnyes mosolygósság (ez totál paradox! nem tűnik fel senkinek?!) miatt felhatalmazva érzem magam, hogy tényleg rátegyem a kezem az övére. Mármint nem a szája előttire, hanem amelyik lent van. Csak lassan. Azt hiszem, közben zakatol a szívem, de remélem, hogy ez kívülről nem látszik. Jól van, na, kijöttem a gyakorlatból.
Folytatódik az akadozó magyarázat, és értelmet is nyer egy-két dolog: szóval a bájital a külsőmet változtatta meg? Nem vettem észre, elvégre nem volt tükör, amiben megnézhettem volna az arcom. Remélem azért nem történt akkora változás! Már eléggé megszoktam az ábrázatomat, és meg is vagyok vele. Azt hiszem, hülyén venné ki, ha kerítenék egy tükröt, vagy legalább egy tálcát, aminek a hátuljában megnézhetem magam, ezért csak remélni tudom, hogy minden rendben a fejemmel. De aztán...!
Milyen érzés, ha valaki sokkot kap? Ilyen mértékű őszinteségre nem számítottam, és egyelőre nem is tudok mit kezdeni vele. Egy pillanatra lefagyok, de aztán összeszedem magam, és visszahúzom a kezemet, amint újra beindulnak az agykerekeim. Nyilvánvalóan valamelyikünk bájitala mondatja ezt vele. Nem, ezt nem az önbecsülés hiánya miatt gondolom, ez reális rálátás. Szeretném azt hinni, hogy hirtelen csak úgy magától bekattant neki, hogy én vagyok álmai férfija, de nem ringatom magam ilyen ábrándokba.
- Akkor... most... mi lesz? - nyökögöm, mert tényleg fogalmam sincs, mi a teendő. Lehet mégis meg kéne látogatnunk a gyengélkedőt, de amikor először hoztam fel ezt az ötletet, már akkor sem aratott sikert. Erről jut eszembe: már megint tahó vagyok. Hát ilyen választ érdemel?
- Mármint... Dalmi te nagyon szép vagy és aranyos, és normális körülmények között repesnék az örömtől, hogy ezt mondod, de... félek, hogy ez csak ideiglenes, és a főzet miatt van, amit megittál. Nem valóságos.
Amint ezt kimondom, akkor veszem észre igazán, hogy mennyire letör a helyzet. Szerelmi bájital kell ahhoz, hogy egyáltalán érdekeljek valakit? Király.
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 17. 18:38 | Link

Alex

Bocsánatkérés elfogadva, bár jelenleg fogalmam sincs, hogy miért kéri azt. Legszívesebben elrohannék, vagy a térdei elé csüccsennék, és úgy néznék rá, a térdem összekulcsolva, és azon támaszkodva.
Aztán nem történik semmi ilyen, és nem is mondok semmit, csak leülök, aztán megérzem meleg bőrét a kezemen, és végigfut rajtam a hideg, meg még egyszer, mire elered a könnyem, és beszélni kezdek.
Szépen végighallgatja, és ennek örülök, mert azt sem tudom, miről beszélek. Miután befejezem, csak ülök némán, és nézek lefelé, egészen addig, amíg meg nem kérdi, hogy mi lesz.
Ez, be kell vallani, nem esett jól, mintha madarat lőttek volna le a levegőből. De elviselem, nagy vagyok, és erős. Legalábbis remélem. Csak megrántom a vállam, mert fogalmam sincs, mi lesz, vagy hogy lesz, bár reménykedek én ám sok mindenben. Ezt persze magamban tartom, ráharapok a nyelvemre, és csitt lesz a nevem, aztán megint csak hallgatok. Nem lehet, hogy csak ennyi legyen a reakciója.
De bárcsak ne tenném, hanem inkább a szavába vágnék, vágtam volna. De nem teszem, mert illedelmes vagyok, és különben is... Az ő szavaiba?
Persze, most bánt, meg minden, de a mondat második fele valahogy kissé meg is nyugtat. Meg nem is, mert ezt nem képzeltem ám én így. Kicsit gondolkodom, és csak kidől belőlem a következő mondat.
- Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam.
Rázom meg picit a fejem, és csak lógatom a lábam. Aztán felemelem a fejem, de csak picit, hogy valamennyire lássam az arcát, és az azon lévő kifejezést. Csalódottság, és kicsi, vagy inkább nagy letörtség.
- Ha gondolod, elmehetünk, és lezárhatjuk most ezt a témát. Nem kell beszélni róla, úgyis elmúlik egy, maximum két nap.
Vagy hét, vagy hónap, de reménykedjünk, hogy előbbi, hiszen hallottam, amit az előbb mondott. Ennek ellenére mégiscsak még valami, még utoljára eszembe jut egy nagyon nagy marhaság.
- Szabad megölelni? Minden nélkül, csak megölelni, és semmi több.
Szemem szinte könyörgő, ami most látható is, hiszen felemeltem az állam. De aztán ez a kifejezés szinte rögtön el is tűnik, és átadja helyét az egyszerű közömbösségnek, mindennek, csak nem árulkodó jeleknek.
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 17. 19:00 | Link

Dalmi

"Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam." - egyfelől késszúrás a szívbe, másfelől ennek így kell lennie. Mi értelme lenne az egésznek, ha egyszer csak elmúlik a bájital hatása? Meg aztán ne viselkedjek úgy, mint egy bébi. A lányoknak nem kötelességük szerelmet vallani, a fiúknak illik udvarolniuk. Nem? De. Nahátakkor. Nem gondoltam volna Dalmira konkrétan úgy, ha nem jön ez a bájitalos mizéria, úgyhogy nincs okom annyira letörtnek lenni. Csak így hirtelen...
Megakadtunk ebben a dologban, és nem is tudom, mivel söpörhetném az egészet a szőnyeg alá, de Dalmi (ó, Dalmi, hála neked!) maga veti fel, hogy zárjuk le a témát.
- Oké, igen, menjünk - bólogatok. - Te kialszod magad, aztán majd lesz valami.
Hát. Ennyit tudok nyújtani. Már mozdulok, hogy induljak, de még megállít.
- Őőő, persze - mondom neki, és kitárom a karjaimat, hogy megölelhessen. Próbálom nem szorítani annyira, hogy összetörjem, csak annyira, hogy tudja, itt vagyok vele. Sajnálom, hogy így elszúródott a vidám napja.
Amikor elenged, indítványozom, hogy menjünk tényleg, és együtt ballagunk át a túlsó szárnyba a Levitáig. Út közben végig úgy tűnik, mintha minden rendben lenne vele. Kíváncsi vagyok, mi lesz holnap.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet