37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. április 6. 00:54 | Link



Már csak-azért-is csapja le a könyvet az asztalra, mert Teddy áldott jó lélek és nem akarja, hogy belealudjanak a többiek a tanulásba. Vagy csak mert az előbb úgy néztek rá, mint a véres rongyra? Megeshet, bármi. Nem érzékeny erre, arra inkább, hogy ő legyen a sötét szobában, pont a füledbe dünnyögő szúnyog, akit lecsapni sem tudsz. Ott van viszont, nem szabadulsz. Na de, lecsapta, aztán leül, mint a dámák, egyenes háttal, olyan tipikus resting-b!tch képpel, aztán a borítóra néz. Na ezt biztos nem akarja elolvasni, csak éppen elég vastag volt? Mindegy.
Csörög a lánc, ahogy félrelöki combján, hogy a zsebébe nyúljon. Kis kotorászás után az a tipikus egyesével csomagolt rágó kerül elő belőle, amelynek talán ha öt percig van íze, de ilyen az, ha az ember nem szereti a mentolosat annyira. Kihúz egyet, kicsomagolva azonnal a szájába tömi, majd jöhet a másik is, a két alufóliát pedig galacsinokba gyűri. Az egyiket a nemrég kedvesen megzavart lányok felé pöcköli, a másikat valami random srác hajába küldi, vagy nyakába, nem figyelte, hova pottyan végül. Némi helyezkedés után, a széken törökülésben ülve csapja fel a könyv fedelét, random fellapoz egy fejezetet és olvasás helyett a képeket nézegeti, szakértő arccal. Azon, a ronda átkok és minden helyett növények szerepelnek, gombák, apró lények. Kedve lenne kipingálni azt a manószerű valamit, de inkább tovább lapoz. Sajtkukac módjára mocorog, vagy éppen csak ujjaival dobol saját térdén, még szerencse, hogy pontosan ezért nem jár a könyvtárba, mert az a mogorva fráter már egyszer kizavarta, vagyis jó, megkérte, hogy fáradjon máshova zajongani. Azóta oda többet sose. De ez így unalmas, hátradől a széken hát és a bent lévőket kezdi el bámulni, miközben egy hatalmas rózsaszín rágó-lufit fúj, kipukkan, rág, majd újra és újra.
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. április 6. 01:30 | Link

Theodore B. Marchetti


Küllem



Mely terület lehetne a nyugodt tanulás mintapéldánya? Hát persze, hogy a társalgó. Az egyik ismerősömtől hallottam, hogy ő itt szeret tanulgatni, mert itt a kutya sem zavarja, és nyugodt körülmények között szívhatja magába a tudást. Ennek megfelelően én is a társalgót választottam ki, hogy nyugodtan memorizálhassam a legendás lények órán tanultakat. Le is pakoltam szépen a tananyagaimat, a könyvemet és a füzetemet, amelyben leírtam az órán hallottakat, szóval valamiféle vázlatként szolgált számomra. A házi feladat példája az volt, hogy hasonlítsak össze öt varázsbéli lényt öt mugliféle állattal. Nem igazán volt ínyemre az egész, hiszen a muglik a gyönyörű és csodálatos varázsvilágbeli lények nyomába sem érhettek, de muszáj volt jól szerepelnem, hogy kitűnő osztályzatot kapjak a házimra. Amikor beértem a terembe, voltak már ott jó páran rajtam kívül, de egyáltalán nem zavart a dolog, megpróbáltam összpontosítani a saját feladatomra. Azon tanakodtam magamban, hogy vajon lesznek-e még összetettebb házi feladatok is, de nem tudtam dűlőre jutni ez ügyben, így nekikezdtem a mostani feladat megírásának. Miközben nagy nyugodtan koncentráltam az előttem lévő dologra, hirtelen úgy éreztem, mintha valami fura dolog landolt volna a nyakamon. Mikor hozzá nyúltam erős öklendezés fogott el, ugyanis egy rém gusztustalan valami tapadt a torkomhoz. Rögvest elővettem a zsebkendőmet és beleraktam ezt az undorító valamit, majd körbenéztem a termen, hogy vajon ki okozhatta számomra ezt a nagy kellemetlenséget. Nem is telt sok időbe, mire rájöttem, hogy ki volt a tettes. Az egyik asztalnál ott ült egy ízléstelen küllemű diák, amolyan hippi szerűség, akitől anyámék mindig óva intettek. Biztos voltam benne, hogy ő volt az elkövető, úgyhogy mindenféle gondolkodás nélkül felálltam a helyemről morcosan, majd a zsebkendőben ragadt rágóval a kezemben odamentem ehhez a szörnyű illetőhöz, és leraktam az asztalára a hozott tárgyat.
- Üdvözletem! Úgy vélem ez a tiéd. Véletlen pont engem talált célba. Most pedig visszamegyek az asztalomhoz tanulni - szólítottam meg udvariasan, ámde egyben erélyesen is az ismeretlen lényt, majd hátat fordítottam neki, és visszaballagtam a helyemre, hogy folytathassam a tanulmányaimat.
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. április 6. 02:01 | Link



Semmi. Abszolút semmi. Még az a fura ikerpáros sincs itt, akikre már ő is múltkor a homlokát ráncolta, hogy nem normálisak, pedig neki se kell a szomszédba mennie. De azok, tuti nem. Viszont legalább lenne valami. Ellenben a névvel, ez sehol sem társalgó, mert aligha beszélnek, vagy bizonyára rossz időt fogott ki. Ez az ő szerencséje, pedig tavaly éjjelente tök jókat mókázott, amikor megindult, csak úgy, majd véletlen találkozott valakivel és közösen mentek tovább. A fura prefektusok elől elbújni, vagy akármi. Alig várja, hogy idén is ilyesmi élményeket szerezzen és sok-sok-sok tudást. Felröhög. a társalgó nyugalmába nem illik bele az, ahogy hahotázik egyet a gondolaton, ő miben reménykedik a bambulásban. Csak bármire, valamire.
Megint a könyvet lapozza, megint a képeket vizsgálja. Merényletet követ el, ahogy szamárfület hajt pár oldalra, majd halad tovább. Újabb lufit fúj, majd vakarássza le arcáról azt, ami oda is ragadt. Ujját bekapva nem pazarol, még van némi íze, mielőtt az asztal aljára ragassza, ahogy órán is szokta, vagy úgy ahogy a tanulók nagy része. Semmiben sem kirívó, mondhatni. Vagy de?
Mozgást lát szeme sarkából, olyan hamar reagál, amennyire lehet. Arca, feje már a srác felé fordul, aki odasétál hozzá és magyarázni kezd. A kis csomagra pillant, majd fel rá, megint le és vissza. Prüszköl kicsit, ahogy kisajtol magából egy elfojtott nevetést.
- Salve - dobja oda neki a kurta köszönést, miután rendezte arcvonását. A csomagra néz megint, majd amit hall... Zseniális. Összecsapja két tenyerét és úgy hajol meg ültében kissé.
- Nélküled hol lennék! - használja ki a fordítórúna és a nyakában pihenő ezzel ellátott nyaklánc előnyeit. Hát a véletlent elismeri, semmi mást nem. Megfogja a zsebkendőt, összegyűri, a rágóval együtt, majd úgy, ahogy van, utána hajítja, a hátának.
- Húzd ki a karót a seggedből, stréber!
Utoljára módosította:Theodore B. Marchetti, 2021. április 6. 02:02
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. április 6. 02:23 | Link

Theodore B. Marchetti

Küllem



Nem igazán tudtam mire vélni az ifjú ember hozzáállását a dolgokhoz. Én csupán illedelmességből visszaszolgáltattam neki a rágót a zsebkendővel, ő pedig mondhatni, gúnyt akart űzni belőlem. Pedig hol tarthatott hozzám képest az életben, te jó ég! Nem is akartam összehasonlítani magammal ezt a hippit, aki jóanyám szerint semmire sem fogja majd vinni az életben ezzel a hozzáállással, ebben pedig nagyon is igaza volt. Természetesen nem alacsonyodtam le hozzá, nem akartam belemenni a játékába, hiszen, abból semmi jó sem származhatott. A "jókívánságára" csupán megfordultam, megrántottam a szemöldököm, és egy halovány mosolyt is elejtettem feléje, majd folytattam az utamat az asztalomhoz. Szegény ember, így semmi sem lesz belőle, ha ennyire félvállról vesz mindent! Ráadásul biztos voltam benne, hogy nem aranyvérű, hiszen egy jóravaló, nemes családból származó ember bizony így nem viselkedik, ahogyan ő. A szüleim midig is óvva intettek ezektől az emberektől. Tehát úgy döntöttem, hogy teljes mértékbe ignorálom ezt a hippi életstílusú fiatalt, és inkább folytatom a tanulást, amely által még sokra vihetem az életben, és hasznos tudást szolgáltat számomra. Sose értettem azokat az embereket, akik a szabadidejüket nem önmaguk fejlesztésére szentelték, hogy előrébb jussanak az életben valamilyen szinten. Persze egy kis kikapcsolódás, csínytevés mindig is belefért a dolgokba, de annak is megvolt a maga megfelelő helye és helyszíne. Az már maga volt a vétek, ha valaki ezt feltűnően csinálta, szóval ilyen téren is lehetett volna tanulni tőlem és Marina-tól. Mi mindig tudtuk, hogy mikor követhettünk el egy kis kihágást mindenféle következmény nélkül, amellett, hogy jól szórakoztunk. Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza és ültem le az asztalomhoz. Próbáltam kihozni magamból a legjobbat, hogy az elém tűzött feladatot kiváló teljesítménnyel valósítsam meg.
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. április 9. 21:45 | Link



Nem, nem, nem. Ez így nem jó, nagyon nem. Elég az, ha órán kell csendben ülnie meg nyugalomban, nem kell mindig ennek körbevennie, erre tessék. Az év csak most kezdődik, ezek meg úgy bújnak a könyveikbe, mintha muszáj lenne. Ez nem jó így, tavaly jobb napokat kapott el. Erre, akármit tesz, semmi válasz. Hallatlan.
Nem csoda, hogy ráakaszkodik, mint valami pióca - pont olyan kellemes - tapad és nem engedi, nem akarja engedni. Olyan ördögi kör ez, melyet nem is gondolt végig szerencsétlen, amikor fogta magát és idejött hozzá, hogy visszahozza azt a galacsint. Ó, imádja a kisugárzást, ami árad belőle. Tipikusan az a srác, akinek beleesik az orrába az eső, annyira fennhordja. Ezüst villa, a cipőfűzője és többet és, mint minden, ami jelenleg Teddy-n van. Szörnyű ez, valamennyire képben van az átlagos különbségekkel a társadalomban, azonban, mágus-szinten ezt nem is akarta felfogni, micsoda különbségek és világok léteznek. Arany, sár, fű, neki mindegy milyen a vér, egyre megy. Mindegyiknek egy gödör a jussa az út végén, semmi több. Egy kupac. Hát akkor minek teszi ez ennyire magát? Nem is válaszol neki, sziszeg felé, ahogy ott hagyja és visszaül a helyére. Komolyan. Komolyan?!
Fújtat egyet, egy kósza tincset lök el arcából, ahogy feláll. Nem finoman, inkább kilöki lábbal maga alól a széket. A könyvet, amelyet már csak dísznek használ, összecsukja, hóna alá csapja és menetel a srác után, felé. Pont olyan peckesen és egyenesen, mint az tette, még a mimikát is az arcára adja, csak épp túlzással. Egy pillanattal később huppan le pont vele szemben, a könyvet az asztalra teszi, de nem nyitja ki. Csak nagy szemekkel bámulja a másikat.
- Te ki vagy? - finom ismerkedős kérdés. Cseppet sem azért, hogy ne idegesítse. Áhh, ő ilyet sosem.
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. április 9. 22:44 | Link

Theodore B. Marchetti

Küllem



Hirtelenjében nem tudtam, hogy mely mugliféle állatot válasszam összehasonlításként a nemes varázslatos lényekkel kapcsolatban. Természetesen ismertem az összes állatot mindegyik területről, így éppen azon tanakodtam magamban, hogy melyeket válasszam ki közülük, illetve mely tulajdonságok alapján hasonlítsam őket össze.
- Mugli állatok kontra varázsvilágbeli lények - mormoltam magamban hangosan, miközben az íróeszközömet a pergamenem felé tartottam, a fejemet pedig a kezemre támasztottam, és vártam, hogy megjöjjön az ihlet. Sosem volt még közvetlen tapasztalatom varázslényekkel, mert a szüleim szerint csak felesleges időpazarlást jelentettek, amelyek elvonják az ember figyelmét a fontos dolgokról. Azt mondták, hogy nem szolgáltatnak annyi pluszt ezek a lények, mint amennyi időt és energiát kéne beléjük fektetni, így maximum könyvekből tanultam róluk, valamint az órák során most megismerkedhettem velük valamelyest. Mindenesetre annak kifejezetten örültem, hogy csönd volt a társalgóban. Általában a könyvtárba vonultam el tanulni, de most kifejezetten egy új helyszínre vágytam, főleg azért, mert ez a téma nagyobb kihívásnak bizonyult számomra a kelleténél. "Kutya - crup, macska - kneazle, furkász - vakond" - írtam le a pergamenre ezeknek az állatoknak a neveit, de még két lény bizony hiányzott.
- Mely két állat hasonlít még egymásra e két világban? - morfondíroztam tovább magamban hangosan szemöldökömet nagy ívben felvonva. Közben bizony el-elkalandoztak a gondolataim más irányba. Eszembe jutott, hogy vajon a szüleim jól vannak-e, már egy hete nem hallottam felőlük. Azt is elterveztem, hogy igyekszem többet találkozni a baráti körömmel, de persze főként azt a célt tartottam szem előtt, hogy minél többre vigyem az életben, a tanulmányaimban. Időközben sikerült újra az adott feladatra koncentrálnom, majd mikor tovább gondolkodhattam volna, hogy mely két lényt válasszam még, azon kaptam magam, hogy hirtelen lehuppant a velem szemben lévő ülőalkalmatosságra a fura kinézetű alak, akinek nemrég még illetlen szavak hangzottak el a szájából irányomba. Természetesen az is beleivódott a memóriámba, hogy nemrégiben még rágógumis zsebkendővel dobálta meg a hátamat. Nem értettem, hogy miért ült ide hozzám, azt gondoltam, hogy már kiélte a furcsa mániáit rajtam, és arra számítottam, hogy miután ignorálom őt, le fog szállni rólam. Ám a számításom egyáltalán nem vált be, és egy szemvillanás alatt már helyet is foglalt velem szemben a könyvével együtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem nyitotta ki azt, hanem egyenesen nekem szegezett egy kérdést, hogy ki is vagyok valójában. A kérdése sok mindent felvetett bennem, azt is válaszolhattam volna neki, hogy "igen, kivagyok", vagy azt, hogy "emberi lény vagyok, mint te", illetve azt, hogy "az, aminek érzem magam" és a többi. Persze tisztában voltam vele, hogy a kilétemre volt kíváncsi, csak furcsán tette fel a kérdést, de mit is várhattam volna tőle... így ennek megfelelően válaszoltam:
- Draskovich Kristóf vagyok. Elsős, Rellonos.
Nos, mivel láttam, hogy esze ágában sincs kinyitnia a könyvét, úgy gondoltam, hogy megkapja tőlem a leckét, ha itt szeretne maradni az asztalnál. Nem mintha nem tudtam volna még két lény párost felsorolni, azért kíváncsi voltam az észjárására.
- Mondd csak, tudnál nekem mondani egy-egy olyan lény párost, amely a két világból származik? Avagy két varázsvilágbeli lénynek kellene megtalálni a muglivilágbeli megfelelőjét. Kutya, macska, vakond kilőve - tettem fel irányába a nagy kérdést. Arra számítottam, hogy ettől vagy elmegy a kedve a társaságomtól, és folytathatom tovább a házi feladatom megírását nyugodt körülmények között, vagy legnagyobb meglepetésemre otthon lesz a témában, és rögtön rávágja a helyes választ a kérdésemre. Az utóbbi esetben, akármilyen családból is származzon, le a kalap előtte. Mindig is tiszteltem azokat, akik kitűnő tanulók voltak, az már más téma volt, hogy egyébként kerültem a társaságukat, kivéve, ha aranyvérűek voltak.




Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. április 9. 22:48
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. április 17. 14:26 | Link



Vélhetőleg Teddy nagyon nem való ide, ebbe a közösségbe. Talán tévedett a mágia is, amely beléköltözött, bebújt a bőre alá és ki-kitört belőle. Nem való lehet sehova sem, ahol mások is vannak és ahol akárkinek az idegeire mehet, mint az előbb majdnem és mégsem, mert a srác fogta magát és ennyi volt. De nem lehet ennyi, ő akar valamit, bármi ingert, amely kirángatja a temetőhangulatból, amibe menten bele fog aludni. Ásít is egyet, kattan is az állkapcsa, majd aztán lendül bele a dolgokba. Nem ücsörög tovább, hát ha nem marad, akkor megy ő. Úgy érzi, ez a csávó tipikusan az, akit már a létezése is idegesít, arisztokrata feje van, mint mikor a csöves beül az étterembe és mindenki finnyáskodik. Micsoda szép hasonlatok!
Magában dünnyög valamit a srác, szóval vagy bolond vagy nagyon tanul. Teddy is szokott, de ő inkább előbbi kategória, viszont ha ez erre divat, akkor lehet nem is kell tovább őt nem normálisként kezelni, be is illik a képbe. Majd arra fogja, hogy valamit magol éppen befelé, kell neki az, hogy ki is mondja. Minden hülyeség, mégsem motyog, amikor lehuppan, hanem hangosan szól. Mert na, ismerkedni kell, azt mondták, keresse kortársai társaságát, mert az jót tesz neki. Nem, nem tesz, majd ő megválogatja, ki az és miképpen jó. Elvileg. Majd eldől, mennyire oké neki a dolog, addig is, szépen elszórakozik, más kárára jelenleg. Egy pillantást vet csak, mi van előtte nyitva, meg mit ír – de azt fejjel lefele nem tudja elolvasni -, de dolgozik valamin. Vehetne példát, hogy na, igen Teddy, ezt kellene neked is, de hát na. Nem majmol senkit, a maga ura vagy inkább bolondja.
- Rellonos, áhhá. A pincelakó nép – mintha valami különleges fajról lenne szó, úgy beszél. Ő meg a toronylakó népségtől jött, ha épp nem látni, bár most nagyon nincs piros rajta, csak a karcolások, amiket akkor szerzett, amikor elcsúszott odakint a sóderen, de az nem nagyon látszik. – Daskovics – ejti ki helytelenül a nevét, sokadik próbálkozásra. Mert ehhez még talán a fordító se elég. Ezek a halmozott mássalhangzók… borzalmas. Rágódik még egy sort azon a rágón, de már nincs sok íze, így lefele konyul a szája. Ki kéne majd köpni, de egyelőre újabb lufit fúj. Saját bemutatkozóját el is felejti, meg amúgy is kérdez tőle. Húha. Nem szívatásnak veszi, hogy ide ült, erre tessék, még be is veszi a tanulásba. Fintorog egyet, eltolja maga elől a könyvet, hogy nem, nem tanulni akar, aztán végül vállat vont.
- Van az a sün – meg a nem sün, de nem jut eszébe a neve. Teddy alapvetően nem ostoba, megvan a maga esze, ha valami érdekli, akkor főleg. És tessék, ragad is rá sok dolog, csak éppen nem arra megy a figyelme. – Meg a mugli és a varázsló – vigyorodik el. Mert az ember is állat, a mágus is lény vonalon mozog. Miért ne? Kapott egy értelmes választ. – Meg mint te meg ééén. Ez elég jó? – azzal hátradől és felpakolja a lábait az asztalra. Kiveszi a rágót és a kuka felé hajítja. A szándék megvolt, az, hogy hova sikerült, már jó kérdés.
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. április 17. 23:59 | Link

Theodore B. Marchetti

Küllem



Első blikkre a fiú nem tűnt magolós típusnak, az a fajta volt, aki csupán a jelen pillanatnak élt, és nem igazán foglalkoztatta a jövőbeli sorsa. Még azzal sem foglalkozott, hogy odafigyeljen a megjelenésére, ez pedig már magában sok mindent elárult az illetőről. Számos ilyen embert ismertem, többek között a felnőttek világából is, akik csak úgy tengették a mindennapjaikat mindenfele értékes cél nélkül. Persze aztán koppanás lett a vége az egésznek, mivel sehova sem jutottak, tulajdonképpen a társadalom terhére voltak, mivel semmi hasznuk nem volt. Jómagam el sem tudtam volna képzelni, hogy ne csináljak valami értelmes dolgot, csak úgy tengjek-lengjek, azaz tétlenkedjek. A szüleim alapból úgy neveltek, hogy folyamatosan fejlesszem magam, és később a társadalom javára váljak, mellette pedig biztosítsam magamnak a jó hírnévvel járó ígéretes jövőt.
- Nos, az alagsor helyesebb kifejezés lenne. A pincelakó nép ugyanis eléggé degradáló megnevezés - javítottam ki a fura alak mondandóját. Érdekes, hogy helyileg lenn voltunk az úgymond "pincében", mégis a többi ház felett álltunk. Nem is értettem, hogy hogyan lehet akkora bátorsága a másiknak, hogy ilyen megjegyzést tegyen rám és a társaimra. Persze végigmérve őt rögtön rájöttem, hogy más házba jár, ráadásul amilyen bátran pimasz volt, arra a következtetésre jutottam, hogy csakis Eridonos lehet. Ugyanis ezen ház tagjai ennyire bátrak, meggondolatlanok, illetve vakmerők. Se a Levita, se a Navine nem illett a képbe, mivel teljesen más tulajdonságokkal bírt az illető, a beosztási ceremónián pedig véletlenül sem sorolhatták a hozzá nem illő házba. Az arcán halovány karcokat véltem felfedezni, mivel szemfüles típus voltam, figyeltem a részletekre, rögtön feltűntek, de mivel emellett diszkrét voltam, nem tettem szóvá a dolgot. Egyrészt nem tartozott rám, hogy hogyan szerezte őket, másrészt hatalmas illetlenség lett volna tőle megkérdezni, még akkor is, ha első látásra nem volt túl szimpatikus.
- Nem, nem Daskovics! - vágtam sértődött képet. Úgy gondoltam, hogy nem az én feladatom az, hogy kioktassam őt eme neves családnév helyes kiejtését illetően.
- Megtudhatnám a becses neved? - érdeklődtem meg tőle, mert úgy tartotta az illem, hogy ő is bemutatkozzon, miután már megtettem ezt a lépést. A beszéd közbeni rágást, lufifújást nem tartottam illőnek, pláne nem egy új ismeretség kötése közben, de mielőtt bármiféle megjegyzést is tehettem volna, máris elhangzott egy helyes megoldás a szájából.
- Hát persze! Ez remek válasz! Sün és knarl! - lelkesedtem fel, majd rögvest be is írtam az újabb mugli-varázslény párost a pergamenemre. Már csak két páros kellett ahhoz, hogy befejezhessem a házi feladatomat, amelyet kapásból tudtam is, így azokat leírva elégedett mosoly hagyta el az arcomat.
- Hogy micsoda? De hiszen a mugli és a varázsló egy teljesen más téma - rökönyödtem meg egy pillanatra ezen a nem helyénvaló válaszon. Viszont, amit utána hozott fel példának a másik, nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el rajta.
- Ez már tetszik. Tökéletes hasonlat még akkor is, ha nem írhatom bele a házimba - ejtettem feléje egy nagy vigyort. Bizony, a muglik és a varázslók közötti különbség áthidalhatatlan volt, ez pedig így volt helyénvaló. A muglik ugyanis, sosem érhettek volna fel hozzánk, varázslókhoz, egyébként is mindenkinek megvolt a maga helye a világban. Az utána következő történteket viszont iszonyodva néztem, úgy tűnt, hogy a diákot a szülei egyáltalán nem tanították meg viselkedni. Édesanyám kiváló neveltetést adott, édesapám pedig szintúgy, így sikeresen elsajátítottam bizonyos etiketteket, közösségi helyen pedig egyáltalán nem volt illendő úgy viselkedni, ahogyan azt a másik tette. Személy szerint a saját szobámban sem vetettem volna fel a lábaimat az asztalra, ez számomra olyan szabály volt, mint az, hogy cipővel sem fekszem be az ágyba.
- Úgy látom, nem sikerült beledobnod a rágót a szemetesbe - hívtam fel a figyelmét erre az apró, ám rendkívül bosszantó részletre. Közben végigfutott az agyamon, hogy valószínűleg nem fog felkelni a helyéről, mivel hanyag típus volt. Még arra is számítottam, hogy visszaszól, ha zavar, akkor tegyem vissza a szemetesbe én. Erre az lenne a válaszom, hogy nem az én szemetem, bár azt is kinéztem belőle, hogy csupán egy vállrángatással konstatálja a megjegyzésemet. Nagyon zavaró volt számomra, hogy ennyire kiismerhetetlen ez a figura, és valójában azt sem tudtam, számára mire megy ki a játék.
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. április 18. 18:28 | Link



A tükör fényes és sötét oldala. Míg egyikük rendezett tincsei, gyűrődésmentes ruhái és egyenes háta van ülés közben. Ezzel szemben, a saját kócos, ide-oda álló tincsei, amelyekbe színeket csempészett, a ruha, amely kissé eláll tőle és még – direkt – elnyűtt, lyukas hatást is kelt, oldalán ott lóg a lánc, nyakában nem szokványos függő pihen. A világ két véglete, ha lehet így mondani. Érdekes, másoknak is feltűnt, hogy a kis sznob srác leült ezzel a valamivel, ami hangos és folyton mozog. Szuper nem? De.
- De hát ha az egy pince… mit picsogsz ezen? Az pince, ahogy nekünk torony, meg ahogy ez aaaa nemtudom hányadik emelet – von vállat, hát menten megszakad a szíve. Itt még a lelkére veszi a gyerek, hogy miket mond arra a helyre. Pedig mindenki így nevezi, mindenki így ismeri és senkit se érdekel. Ott laknak, nem a kövön alszanak, hanem vannak szobák, így aztán nem is érti, miért kell ezen kiakadni. Jó, bizonyára még a kislábujja körmére is olyan büszke, hogy novellát tudna arról írni, mennyire tökéletes formában és irányban nő. Na ettől a hideg rázza, visszafogja magát és nem fintorog azonnal. Csak egyszerűen az ilyen annyira irritáló, hogy csak na. A legtöbb helyen, meg ahol ő volt, a gyerekek az ilyet kinézték, de hát a gyerekek hivatalosan is gonoszak, ha nagy csoportba vannak engedve. Előbb vagy utóbb kialakul egy mag, majd abból egy ítélőbíróság, aztán megszületnek a kívülállók. És a többi és a többi. Mindenki boldog.
- Nem tudom kimondaniiii. Ha leveszem ezt – itt bök a nyakában lógó rúnázott ékszerre. – Akkor te nem értesz engem és én se téged. A nyelvtörők nem mennek – és a neve az. Jó, ez nagyon beképzelt srác, már most tudja. Csak azzal tapossa, hogy kivételesen, nem tudja akaratán kívül sem megtenni, amit akart. Mert ez nem rajta múlik, erre tessék.
- Theodore Marchetti – ejti ki, kihagyva a középsőt, bár ennek a tagnak nem mondana sokat, sőt, semmit sem. Ha jól saccolja, arról a világról, amelyből ő jött, semmi fogalma sincsen talán. Szuper. Hasznos is lehetne, hogy na, akkor világok közötti ismeretfejlesztés, de a srácnak Teddyvel van dolga, aki, nos…igen. Nem erre fog összpontosítani. Egy jó pontot mégis szerez, a sünnel. Ezt se gondolta volna senki.
- Király – figyeli, ahogy már írja is, majd értetlenkedik. Felnevet, mert ő komolyan gondolta, miért ne. – Az ember is állat, na – von vállat, hangosan kimondva a miértet ami érv volt a válasza mellett a fejében. Pontosított változata már jobban bejön a másiknak, de valahogy ezt sejtette is. Rá van írva a képére, hogy Teddy-t valami ufónak nézi, mintsem máguspalántának. Hajaj, ha tudná, hogy a rasszizmus egyik fajtája kerül elé, akkor már mindjárt érdekesebb lenne. Vagy nem. De egyelőre ezzel most szembesül elsőre, körülbelül. Valami fogalma van, csak nem érdekli.
- Azt ki mondta, hogy nem írhatod bele? Maximum nem kapsz rá pontot, na és? – pont ő beszél, aki tésztareceptet tolt az egyik durva arcnak, meg is kapta érte a magáét. De erről nem kell tudnia, inkább kényelembe helyezi magát, mit se törődve semmivel. A könyvet az ölébe húzza és kinyitja. Így lapozgat, miközben felpillant rá.
- Ja, nem tudok célozni. Ez van. Mellette van, na – vagyis úgy hiszi. – Te ilyen erkölcsrendész vagy? Ezt ne mond, azt ne csináld. Mint egy hetvenéves öregember. Lazulj már eeeel!
Utoljára módosította:Theodore B. Marchetti, 2021. április 18. 18:29
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. május 1. 22:49 | Link

Theodore B. Marchetti

Küllem



A másikról lerítt,  hogy egyáltalán nem való a nemesi körünkbe, hiszen az öltözködése, valamint a frizurája is elárulta róla, hogy nem szerepel a társadalom fontossági listáján. Általánosságban kerültem az ilyen típusú embereket, most viszont nem sikerült ignorálnom, mert pont az asztalomhoz ült, ahol épp a tudásomat bővítettem némi új információval. Az összevissza mozgolódó nyaklánca kifejezetten irritáló volt számomra, mert elvette a figyelmemet a tanulásról. Ráadásként még ellent is mondott nekem, pedig előtte kifejtettem irányába, hogy mit is takar pontosan a Rellon ház helyisége.
- Nos, az akkor is alagsor, nem pedig úgymond pince. Tudod, ez nekünk degradáló dolog, ahogyan a házunkról beszélsz. Én sem fejtettem ki semmiféle negatív kommunikációt a házad irányába - feleltem a másiknak, miközben rá emeltem fürkésző tekintetemet.
- Rendben, ezt teljes mértékben megértem - válaszoltam neki, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem egyszerű megjegyezni a nevemet. Ráadásul a fiú itt még nehézségekbe is ütközött, hiszen teljesen más nyelvcsaládból származott, mint én, azt pedig nem is vártam el tőle jogosan, hogy rögtön megértse, amit mondok neki.
- Üdvözletem, Theodore Marchetti - nyújtottam feléje a kezem amolyan üdvözlésként.
Nagyon boldoggá tett, hogy Theodore segített ötleteket adni a házi feladatom kapcsán, ennek pedig hangot is adtam hangos hümmögésként, amíg az ínyemre volt a dolog. Ám, amilyen jól elkezdte az egészet, olyan rosszul zárta le, emiatt sajnáltam,  viszont rájöttem, hogy ezen körülmények miatt alakultak ki főleg köztünk a társadalmi különbségek.
- Az ember bőven az állatok felett áll, ugyanis nem egy ösztönlény - közöltem röviden kioktató hangnemben a másikkal. Úgy véltem, hogy nagyon el volt tévedve ezen dolgokat illetően, tehát egyáltalán nem volt közel az igazsághoz.
- Nem csupán a pontok fontosak, hanem a válaszok is azok. Nem írhatok bele a házi feladatomba irreleváns dolgokat - közöltem könnyedén a fiúval. Nem értettem, hogy egyáltalán hogyan hagyhatta el egy ilyen haszontalan kijelentés a száját, úgy tűnt, hogy ebben a témában nagy a véleménykülönbség köztünk.
- Nem értem. Ha nem tudsz célozni, akkor egyáltalán miért dobálsz be dolgokat a szemetesbe? Szerintem undorító, ha a szemetes mellé kerül a szemét. Egyébként pedig nem vagyok erkölcsrendész, csak odafigyelek minden apró részletre. Nem vagyok öregember sem, csupán más szemléletet vallok, mint te. Remek taníttatásban sikerült idáig részesülnöm, nem hinném, hogy pont én szorulnék bármilyen változtatásra is - feleltem a fiúnak nagy lendületet tanúsítva. Reméltem mélyen legbelül, hogy felfogja, amiket most mondtam neki, illetve tisztában lesz a továbbiakban a most elhallatszottakkal.
Hozzászólásai ebben a témában
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 212
Írta: 2021. május 10. 22:32 | Link



Piszkálja a csőrét a másiknak, Teddy érzi az ilyet. Csak éppen nem törődik vele. Gazdag srác a másik, ez biztosan. Még az illata is más, amennyit innen érez. Igazából már most egészen jól van informálódva erről, a srácnak is ugyan az lesz élete végén a jussa: egy gödör, semmi több. Akkor mire fel verni a dobot? Hja, hát neki majd biztos akkora márvány emléke lesz, mint a ház.
- Nektek degradáló? - röhög fel. Ha valami, akkor ezt már most nem hiszi el. A rellonos társaság pont leszarja, hogy ki minek nevezi ahol élnek, ellenben mások kárára annál többet tesznek. Majd pont ilyen mimózák, hah. - Ez miért negatív? A padlás az padlás, a pince az pince. De most komolyan, nem azt mondtam, hogy penészes szar, meg fingszagú koszfészek. Pince. Miért picsogsz nekem azon, hogy pince? - dől előre, komoly, kérdő tekintettel. Jó hogy nem elsírja magát, mert jaj, rosszat szólt! Ez se lesz kemény csávó, csak egy orrát fennhordó kis pondró. Ó, azok a legjobbak. - Felőlem azt mondasz az Eridonra, amit akarsz - von végül vállat, nem fog ezen vitázni, se semmi. Komolyan, ezen kiakad mindjárt. Annyira nem tudja felfogni, hogy ilyen megesik vele, hogy az nem igaz. Azt persze már megérti, hogy nem tudja kimondani a nevét. Ki tudná, ha akarná, de nem akarja. Tanulnia kell a nyelvet, ezzel tisztában van, azonban ez a név megint elvette a kedvét, hogy kitörje a nyelvét bennük. Egyszer csak meg tud majd a kincset érő fordító nélkül is szólalni, nemde?
- Csá - rövid, velős kézfogás, inkább csak megrángatja párszor a kezét, majd el is engedi. Nem mintha félne az érintéstől, de nem kell ebbe több. Inkább adott volna ökölpacsit, de ahogy elnézi a másikat, nem vágná, mi a fene az, így el is dobta az ötletet még a megszületése előtt. Aztán még akartlan segít is neki a háziban, hát hallatlan. Miket nem tud! Hol vannak ilyenkor a tanárok, hogy lássák, nem olyan hülye, mint aminek látszik? Sehol. Órán nem remekel, mert egy: sokan vannak, kettő: minek, három: ott vannak a stréberek arra, akiktől meg se lehet szólalni.
- Nem-e? Férfi vagy, majd amikor a lábad közével gondolkodol, leszel ösztönlény - vigyorog egy sort. Hogy ő így tesz? Még nem, azonban a felsőbb éves fiúk másról sem tudnak néha beszélni, csak arról kit hogyan, hol és hányszor és akkor abba bele se gondol inkább, miféle pozíciókban. De nem csak a pasik, a nők is. Egy ponton mindenki azzá válik. - Én megtettem, mégis itt vagyok. Másképp unalmas és száraz - azt már nem mondja, hogy ezt nem mindenki dicséri benne, de nem is számít. Miért ne írhatna? Ja, meg ő is az egyike a stébereknek. Ez a srác számára rémesen unalmas alaknak tűnik.
- Húúúúhúúhúúúúúú - kerekednek ki a szemei és pislog nagyokat. - Te hallod magad? - oké, most már biztos. Mindjárt menten szentté is avatja a másikat vele szemben. - Most komolyan, azt tanítják, hogy semmi se jó, amit más csinál? Nem én vagyok az egyetlen, nézz be az asztal alá, ott van ragasztva vagy ezer rágó. Én legalább kidobtam, vagyis akartam. Szívesen - forgatja meg a szemeit. Méghogy változnia kéne? Sosem fog. - Engem is tanítanak, mégse vágok fel vele. Eressz már le egy kicsit, mert ez már betegesen görcsös. Na, káromkodj legalább!
Hozzászólásai ebben a témában



Draskovich Kristóf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 93
Írta: 2021. május 24. 01:46 | Link

Theodore B. Marchetti

Küllem



Úgy tűnt, hogy sokadszorra sem értette azt, amit közölni szerettem volna vele, mert újra rákérdezett játékosan a házunk elhelyezkedési pozíciójára.
- Pontosan, degradáló - válaszoltam neki röviden, miközben szemöldökömet felemelve tekintélyteljesen pillantottam rá. Nem tetszett az, hogy játékot űz ebből a témából, innen is látszott, hogy egyáltalán nem voltunk egy hullámhosszon, ugyanis ő rendkívül gyerekesnek tűnt a szememben.
- Hagyd abba a téma ecsetelését, légy szíves. Én már egyszer elmondtam neked, mit gondolok erről az egészről, és akármit is mondasz, nem fogom megváltoztatni a véleményemet ez ügyben - közöltem hideg hangnemben a másikkal, hogy végre felfogja, bármit is magyaráz nekem a témáról, nem hat meg vele.
- Különben is, hogy vagy képes ennyire trágár módon beszélni? - rökönyödtem meg a mondandóján. Látszott rajta, hogy nem, azaz valóban nem volt gyerekszobája, mert amilyen rút módon elhagyták a szavak a száját, mind azt bizonyították, hogy nem nevelte meg senki sem rendesen az évek folyamán.
- Nos, az Eridon-ról megvan a saját véleményem, de nem vagy méltó arra, hogy megosszam veled ezt az információt. Különben sem tenném olyan barbár módon azt, ahogyan te kifejezed magad - világosítottam fel a fiút arról, amit a kommunikációs különbségeinkről állapítottam meg magamban vele szemben.
- Üdvözlet - ismételtem újra, mikor egy fura "csá" szócskával köszöntött, amit idáig még sosem hallottam, és azt se tudtam, mit jelenthet, de a reakciójából ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a saját nyelvén akart üdvözölni. A rövid, velős, rántgatós kézfogása is arról tanúskodott, hogy nem volt képes udvariasan, az előírtaknak megfelelően bemutatkozni. Igazából már nem is voltam képes hibáztatni ezért, mert az összes gesztusa arról tanúskodott, hogy komoly nevelés-hiányosságbeli problémákkal küzd.
- Ez egyáltalán nem így van. Sosem leszünk ösztönlények, mivel mi képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken, ellenállni a csábítás csapdáinak, és csupán a célunkra koncentrálni. Aki nem így tesz, az egyszerűen alább való, nem ér fel velünk - közöltem a másikkal oly fapofa módon, mintha épp a reggeliről beszélgetnék vele, nem pedig az élet nagy dolgairól. Nem tehettem róla, hiszen engem így neveltek, én pedig maximálisan megpróbáltam helyt állni ebben a környezetben, csakis az érdekelt, hogy sikeres legyek a jövőmet illetően, és, hogy a szülői ház büszke legyen rám.
- Tanulás téren nagyon el vagy tévedve, fel kell világosítsalak arról, hogyha most nem gondolsz a jövődre, akkor sajnos egy senki leszel a későbbiekben. Pont most kellene gondoskodnod a jövődről, ezt pedig senki sem fogja megtenni helyetted. Ha most nem veszed komolyan a tanulást, egy nap bánni fogod, amiképp manapság viselkedtél - világosítottam fel a fiút a saját álláspontomról. Jó magam sem értettem, miért láttam el őt jó tanácsokkal, mert egyébként egyáltalán nem szimpatizáltam vele, de mégis úgy éreztem, hogy mivel bekerültem a képbe, így én is felelős voltam valamilyen szinten a sorsáért.
- Pontosan, hallom magam. És igen, fel kell világosítsalak, hogy a saját érdekedben rám kéne hallgatnod. Először is, amit más csinál, ha jól csinálja, akkor egy rossz szavam se szokott lenni. Ha valamit rosszul csinál az illető, próbálom visszaterelni a jó útra - magyaráztam nagy hévvel a fiúnak, miközben becsuktam a jegyzetfüzetemet.
- Igen? Pedig hatalmas különbség van aközött, ha akar valamit az ember, illetve, ha meg is csinálja. Szóval hiába akar valamit, ha mégsem sikerül. Az pedig megint más téma, ha tisztában van azzal, hogy sikerülhetne neki, mégse teszi meg a maximális, elvárt lépéseket vele szemben - folytattam az eszmefuttatásom, ami épp a témával kapcsolatos volt.
- Válts tanítót! Ha valaki tanít most, az egyáltalán nem végez jó munkát. És egyébként is, miért kéne nekem káromkodnom? Nem fogok leereszkedni arra a szintre, hiszen az szó szerint a gyalázattal érne fel - világosítottam fel a másikat komoly arccal, miközben kezeimet az állam alá emeltem, és minden érdeklődésemet a partnertársamra irányítottam.
Utoljára módosította:Draskovich Kristóf, 2021. május 24. 02:33
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet