37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 21. 20:55 | Link
◖Laura◗


Tudom, hogy itt nagy a zsongás mindig a festmények miatt, de most mégis ide csoszogok be és ledobom magam a kanapéra és elfekszem mentem. Nem figyelek arra, ki és mit mondd, vagy épp kik vannak még bent, csak egy nagy sóhajjal engedem ki a feszültséget.
Megint felmentem a baglyok közé, megint nem esett jól. Itt vagyok már két éve és ezzel nem tudok megbarátkozni. Nem szerettem a magasat sem, most már ha lenézek akár a csillagvizsgáló toronyból, nem zavar, nem szédülök. Nem bírtam az utazást sem, most már alszom a kocsiban, vonaton. De pár madárral nem tudok megbarátkozni. Sőt, menekülőt fújok, amint csak lehet, de most hirtelen nem találtam senkit sem, hogy megkérjem, küldje el nekem a levelet haza. Megírtam, mikor indulok vissza, meg, hogy túléltem a vizsgákat és szerintem meg sem buktam. Nemigen szokták meg ők sem, hogy néha így levelezünk, de anya szerint nagyon szépek ezek a madarak és olyan régies meg filmes érzete van az egésznek, ő jobban élvezni ezt, mint én. Pedig nagyon örülnék, ha lenne egy mágikus biciklivel ellátott postás, heti egyszer beteker, felveszi a cuccokat és huss! Lehet, én leszek majd ez és segítek azoknak, akik hasonlóan nem akarnak repülő tollas zsákokat használni bármire.
Még egy sóhaj, már jól vagyok és meg sem csípett egyik sem. Múltkor sikerült, azt hittem, leesik majd az ujjam, úgy fájt. A barátságosabb madarak felé fordultam, azt mondták, azok alacsonyabban vannak és mondtam nekik pár kedves szót. Vagyis remegő hanggal, cincogva kértem meg, hogy vigye el ezt a kis papírt és nagyon köszönöm. Többre nem volt erőm és idáig szaladtam.
Felülök végre, és körbenézek. Annyira csak nem feltűnő, hogy épp chillezem le a bensőmet. Kócos tincseimet lelapítom, hogy ne nézzek úgy ki, mint aki talált egy konnektort és bele is csókolt, majd hátradőlök. Lement az év nehéz része, most pár nap pihi. Kell ennél több? Aztán majd valami kellemesebb programot is kitalálok majd, nem akarok egész végig ücsörögni és most olvasni sem, annyit írtam a napokban, hogy a betűket most pihentetem. Enni mehettem volna mondjuk, vagy pancsolni az akváriumos szobába, amiről meséltek de a pánik ide űzött. No nem baj, pár percet még kibírok.
Hozzászólásai ebben a témában
Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. augusztus 24. 20:03 | Link
Elijah



Az egyik olyan hely felé tartok, amit rendszerint messzire elkerülök a kastélyban, mivel mindig tömeg van. Nem igazán kedvelem a tömeget. Most valahogy mégis társaságra vágyom. Nem kifejezetten beszélgetőtársra, sokkal inkább arra, hogy emberek vegyenek körül, akik elcseverésznek egymással. Nem kell nekem is részese lenni a dolognak, sőt. Csupán figyelném csendben őket, esetleg rajzolgatnék. Talán portrékat róluk. Ki tudja. A lényeg, hogy lefoglaljam magam.
Kezemben a kedvenc mappámmal toppanok hát be a helyiségbe, vetve egy gyors pillantást a környezetemre. Vannak itt bőven, helyes. Mindenki beszélget, kivéve egy heverésző alakot a kanapén. Talán alszik. Mindegy, tökéletes lesz a közelében lévő fotel nekem. Odamegyek hát, halkan leülök, hiszen nem szeretném megzavarni a relaxációban. A mappámat óvatosan leteszem a kis asztalkára, kibányászok belőle egy lapot, meg ceruzát, majd az egészet visszateszem a kemény irattartóra. Talpamat megtámasztom a fotelom szélén, felhúzott térdemnek fektetem a rögtönzött rajztáblámat és körbenézek megfelelő alanyok után. Erősen gesztikuláló párocska, nem. Könyvekbe bújt összeomlás szélén álló elsős, nem. Annál az ablaknál lévő srác érdekesnek tűnik. Valami rosszban sántikál. És persze, hogy észrevesz, és inkább gyorsan elrobog. Biztos észrevette a prefijelvényemet. Visszafordítom tekintetemet a díványon heverésző srácra, majd megvonom a vállam, miért is ne.
Gyorsan felvázolom a körvonalakat, amiket majd aprólékosan állok neki kidolgozni. Éppen a lábát igyekszem élethűen ábrázolni, amikor megmozdul. Összeszalad a szemöldököm és szemrehányóan nézek a modellemre. Tekintetem lassan megállapodik az arcán és a rosszallás azonnal boldog mosolyba vált.
- Eli! Szia! Ezer éve nem láttalak! – köszöntöm vidáman a srácot. Hiszen én őt ismerem! Hogyhogy nem ismertem fel? Oké, úgy azért nehezebb, hogy a karjával eltakarja a fél arcát. De akkor is! Az meg, hogy régen láttam, hát tiszta sor … vizsgaidőszak. Ilyenkor mindenki úgy jár-kel, mint egy zombi. Észre se vesszük sokszor a másikat.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. augusztus 31. 15:04 | Link
◖Laura◗


Fogalmam sincs, hogy én most modellt döglök.
Épp még mindig magam lelkivilágát nyugtatom, meg azt, hogy nincs semmi gáz, túl kellene lépnem az egészen. Tudom, aki fél úszni, azt bevágják a medencébe, aki fél a magastól, felmegy a kilátóba, aki fél a tollas nyavalyáktól, annak itt egy torony, tele bagollyal. Tyúkudvar is lehetne, akkor sem lenne jobb, sőt, ott még kakas is lenne és mindenki tudja, milyen szemetek azok, a szemed is kicsípnék, ha arról van szó. Engem nem kergetett meg ilyesmi, gyereknek, izé, még gyerekebbnek városi voltam és csak csomagolva láttam, amikor meg már itt éltünk és valakinél volt, elkerültem a fenébe. De elmesélték a halál közeli élményeket, vagy a nénik azt, hogyan hajtják el a kisseprűvel. Talán nekem is kéne egy, amikor levelezni megyek, de lehet, nem díjaznák, elvégre, ott vannak saját madarak is, meg okosak, túl okosak és akkor biztos nagyon kapnék. Eeeeh... Szóval, legközelebb majd mást találok ki, vagy mást találok meg, illetve veszek majd valami könyvet, amelyben lehet pár pro tipp arra, mi a francot kezdjek én most ezzel. Lassan már nem foghatok mindent a gyerek dologra, és ha nem akarok körberöhögést reggelinél, amikor tányérnyi szemekkel bámulok a mellettem ülőre, mert épp oda száll egy... Aztán ki tudja, a legnagyobb macsók is félnek, ott van Mr. T. féle Bosco őrmester, ha jól emlékszem, őt lehetett csak altatva repülővel szállítani és közben meg akkora volt, mint egy hegy. Szóval, talán van még esélyem ezzel is ha nem is menőnek, de átlagosnak lennem.
De hát ugye engem most rajzolnak. Nem aludtam amúgy, de néha tök jó így képzelegni valamin, valami történeten akár. Vagy mert így hagytam magam. De zsibbad mindenem, így aztán ennek vége, kezem leengedem, lábam kinyújtom, igazából fel is ülhetnék, de azzal munka van és marha kényelmes. A szúró tekintet ha éget is, tök jól bírom, aztán a hangra már felkapom a fejem. Hú!
- Mmmmmh? - fordulok a rossz irányba elsőnek, aztán a másikba, és hát az ismerős arc már ott is előttem. Már ülök is fel, megkapaszkodva húzom fel magam és kócos fejemmel fordulok felé, arcom már vidámabb.
- Szia Lau! De örülök, hogy látlak. Ééééés.... igen. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de betemetett a tanulás. Azt hittem csak elsőben sok, de... pfuhh... - grimaszolok. Itt úgy néz ki, az a könnyebb, utána minden csak meredekebb és merészebb. De azért figyeltem, néha odaintegettem neki, meg ilyenek.
- És veled mi újság? - figyelem, aztán a mappát. Szemöldököm felcsusszan kicsit, de kíváncsian. - Hát az ott?
Hozzászólásai ebben a témában
Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 5. 19:08 | Link
Elijah



Nem szoktam embereket lerajzolni. Egyáltalán nem szoktam. De tehetek én róla, hogy itt se egy fa, se egy tó, se egy nyamvadt macska, hogy megörökítsem? Sőt, még egy icipici pókot sem látok. Tehát marad Elijah, mint modell. Egy mozdulatlanul heverésző Elijah. De hát persze, hogy nem marad ám úgy, szóval ennek a remek kis időtöltésnek is vége szakad.
A bosszúság örömbe vált át, ahogy fel is ismerem a fiút, az érzés látszólag kölcsönös. Sőt hallhatóan is, legalábbis azt mondja. És nincsen okom kételkedni a szavaiban. Felkuncogva veszem tudomást, hogy Elijah tanulásra vetemedett. Nocsak, változnak a dolgok. De hát végül is komolyodnak a dolgok, egyre közelebb kerülünk az alapképzés végéhez. Istenem de fura, nemrég még csak kis kavicsok voltunk, most meg már beledobnak minket a mély vízbe, hogy egy nagy csobbanással eltűnjünk a fenekén. Aztán vagy elsodor valamerre az áramlat, vagy ott maradunk.
- Ó jaj, akkor be kell szereznem egy ásót, hogy ki tudjalak szabadítani  - viccelődök a dolgon. A legtöbben valamiféle bűbájt említettek volna, vagy varázspálcát. De nekem mi jut eszembe először? A rendes hagyományos módszerű ásás. Tipikus. De úgy is csak metaforákban beszélünk, szóval végül is mindegy.
- Elsőben nehéz volt, és rengeteg az infó. Illeszkedj be a mágusvilágba, meg ilyenek. Azóta meg csak szimplán eszméletlenül sok a tananyag – közlöm vele az én meglátásomat ez ügyben. És igen, valóban sokat kell tanulni. Meg ugye van egy csomó más elfoglaltsága is az embernek, szóval tényleg nem meglepő, hogy csak hébe-hóba láttuk egymást a folyosón. Meg egy két rövid kis párbeszédecske is belefért, de ennél több nem nagyon. Különböző körökbe forgolódunk eleve. Egy leheletnyit felszalad a szemöldököm, amikor visszakérdez. Na nem azért, mert tolakodó lenne a kérdése, csupán próbálom végiggondolni, hogy mikor is találkoztunk utoljára.
- Hát, én öhm. Szintén rengeteget tanultam, rengeteget járőrőztem, és tyűha … igazából fogalmam sincs – hát ez minden volt csak nem összeszedett. Jézusom, miért nem tudok visszaemlékezni semmire sem?  Nyilván kismillió dolog történt velem, de mégis mennyit tud ebből a fiú? Lázasan töprengek tovább, de a túlzott agysejt igénybe vételtől megkímél egy újabb kérdéssel. Áh. Bólintok egyet, majd megfordítom a mappámat, hogy láthassa a félkész rajzot. – Ez itt te vagy. Jó időtöltésnek tűnt lerajzolni valamit.
Megrántom a vállamat egy icipicit, majd figyelem a reakcióját. Nem mestermunka, meg nyilván még távol sincsen készen, de az határozottan felismerhető, hogy egy ember van a képen. Sőt, szerintem az is, hogy Eli az. Nem igazán érzem úgy, hogy na most aztán lebuktam és szégyenkeznem kellene, amiért modellt kreáltam belőle. Valahogy kétlem, hogy ő is így tenne.
- Mint láthatod nem sikerült befejeznem, mert valaki megmozdult – mosolygok rá derűsen, erősen megnyomva a valaki szót. Nem mintha neheztelnék rá, így legalább van kivel beszélgetnem.
- Mik a terveid a nyárra?
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2019. szeptember 15. 00:39 | Link
◖Laura◗


Én is nevetni akarok azon, hogy tanulok meg ez veszi el az időm, csak nem tudok. Tudjátok, ez a tipikus szomorú de igaz valóság és csak együtt lehet élni, mert amúgy muszáj. Meg azért szerencsémre nem vagyok annyira stréber, hogy ne látszódjak ki a könyvek mögül 0-24, az mondjuk meglepne engem is és a végére sikítanék. Mindig kell önidő, meg társasidő, egészséges egyensúly meg minden zen cucc, vagy minek nevezik ezt. Persze, lesz még szebb is, néha hallom felsőbb éves diákoktól, hogy mik várhatnak ránk, rám és egyre jobban el kell fogadnom, hogy az ilyen édes és kellemes semmittevésre egyre kisebb időt fordíthatok, ha nem akarok tényleg a legrosszabb lenni. Mondjuk tény, meglátogathattam volna többet is, de mindig egy sráccal vagy más lányokkal láttam, én meg olyankor nincs merszem alapon csak integetek.
- Kérlek! Nagyon hálás leszek, mert én hiába kaparom, kemény. Aztán ha végeztünk, elássuk a könyveket – egyszer nekiálltunk még anyaországban matekkönyvet temetni, de végül nem volt merszünk, hogy össze is koszoljuk, mert aztán még azért is kapunk, ha már előtte a firkákat nem szerették. Vicces emlék, itt meg sokan vagyunk, ki figyelne ránk. Senki?
- Aha, igen. Pontosan így, örülök, hogy te megérted – sóhajtok fel, a beilleszkedés még most is tart ugyan, de már kisebb ütemben, mint akkor. Akkor sok infó, most sok anyag. Főleg, hogy ő egyel feljebb van, mint én, és ha ilyet mond, akkor alátámasztódik, hogy tényleg nem lesz időm. Sír a lelkem.
- Harmadik, ugye? Mennyire nehéz? Egy olyan egytől tízig tartó skálán – sejtem a választ, hogy huszonkettő, de azért hátha annyira nem vészes. Annyira. Igen, nekem ilyen gondjaim vannak, nem a csajügyek meg minden. Béna, ez van. Én mondjuk örülök. Lesz még elég más.
- Jaj tényleg, prefektus! Menő, mi? Hány büntit szórtál már ki? - itt akaratlan vigyorgok, én tök vicces dolgokat adnék. De én nem leszek prefektus, mert tuti olyankor aludnám a legszebbet, amikor kint kéne lennem. Meg példát mutatni, mikor szétszórt vagyok, bahh. Neeem, én nem. Nem is vágyom.
- Mondjuk én is kapkodom a fejem manapság, de velem lényegiben kevesebb. Na majd jövőre! - előre és tovább. Aztán dőlök felé kicsit, hogy jobban meg tudjam nézni, mit is alkotott. Azta. Hát felőlem lehetne ez a végleges is, nem csak vázlat, vagy akármi, már jól mutat. Nem azért, mert én vagyok, hanem mert tök jól csinálja.
- Szuperül sikerült elkapnod a hajkoronámat. Meg amúgy is. Tök ügyes vagy! Ha ezt tudom, maradok még és alszok maximum egy sort, de gondolom az a legjobb dolog, mert akkor nem moccanok – fogalmam sem volt, kattogott az agyam. Lehet szólt? Vagy tapsolt? Hű, remélem nem ignoráltam.
- Az a valaki szégyellje magát most menten. Ilyenre vetemedni... - értem ám a poént és vigyorgok egy sort. Tényleg ne haragudjon, nem direkt volt.
- Hűűűű... Muglinak lenni, kockulni, vásárolni cuccokat jövőre amiket elhozok, fürdeni, ilyenek. A szokásos valami nyaralás után szabadprogram, szerintem nem tudok majd válogatni és kapkodok mint a marha. Ti mentek valahova családdal, baráttal, akárkivel? - felhúzom a lábaim és törökülésben fordulok felé, hogy jobban halljak, mert az ettől függ, ugye.
Hozzászólásai ebben a témában
Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 18. 19:26 | Link
Elijah




No hát én azokat a felsőbb évesektől jövő információt valahogy messzire elkerültem ugyanis tőlük nem tudok semmit se. Pusztán józan paraszti ésszel következtettem ki, hogy csak nehezedni fog a dolog. Eleve ott lesz az a vizsga, aztán mehetünk tovább mestertanoncnak, meg el kell dönteni, hogy mit is szeretnénk kezdeni magunkkal, arrafelé szakosodni. Uh, belefájdult a fejem. A helyzet ugyanis az, hogy halvány lila fogalmam sincs arról, hogy milyen irányba kellene majd elhelyezkednem. Van nekem ennél nagyobb bajom is mostanság.
Ó, hát pedig nyugodtan odajöhetett volna hozzám, akár társaságba voltam, akár nem. Senki sem harapta volna le a fejét, de tényleg. Igaz, hogy én se mennék oda hozzá fordított esetben. Nem azért mert ne lenne merszem, sokkal inkább azért, mert nem szeretném megzavarni őket. Gondolom ő is így érti. Bagoly mondja verébnek…
- Elégetni egyszerűbb lenne őket, akkor nem kellene ásni – vetem fel huncutul vigyorogva, majd gyorsan megrázom a fejemet, jelezve hogy szimplán poénkodok. Nem ártanék egy könyvnek se, akár utálom azt, ami le van benne írva, akár nem. De nyilván csak elméleti síkon mozgunk éppen, úgy meg belefér, nem? Ugye ez pusztán elméleti dolog?
- Fú, hát … ha nem veszel fel extrákat, mint a legilimencia, vagy animágia, vagy hasonlók akkor nem annyira gáz. Az alap órák egész túlélhetők, mondjuk olyan 4-6os valahogy -mint a villamos- Ezekkel az extrákkal együtt már olyan 40es, ha épp eljutsz a vizsga szintre. Na az brutál. De csak egyszer kell túllenned rajta – felelem töprengve. Elég nehéz beskálázni egy egész évet, főleg úgy, hogy minden egyes évben újrakezdi az ember. Az első az volt vagy huszas, de aztán jött a második és azt már nem az elsőhöz viszonyítottam. Na ebből elég nehéz pontos képet kapnia szegény fiúnak, hogy milyen nehéz is. Na meg persze ez eléggé szubjektív ám. Meg nekem a tárgyak voltak a legkönnyebb és legegyszerűbb dolgok az egész évben. Szinte kikapcsolódás volt néha beülni órára és a tananyagra figyelni.
- Vannak jó dolgok benne, például imádok járőrőzni. Borzasztóan rettegtem tőle egyébként, de fantasztikusan jó az üres, csöndes kastélyban téblábolni. Büntit? Öö, talán kettőt. Mázlim van és nem botlottam olyan rendbontókba. Inkább példát mutatok – automatikusan visszamosolygok Elire, és eszembe is jut az egyik kirótt büntetőmunka.
- Képzeld szegény Béla kénytelen volt lepucolni a lelátók padjairól a rágót … körömreszelővel. Nem hőbörgött érte? A te házadba tartozik, tudod, az a kviddicses - avatom be végül a fiút a vicces büntimunka kiosztásba. És ennyire jó a névmemóriám. Fogalmam sincs, hogy milyen Béla. De a lényeg az, hogy nagyon rosszkor kezdett ki két prefektus lánnyal. Nagyon- nagyon rosszkor.
- Még soha nem rajzoltam embert, de öhm, kísérleti jelleggel nekiveselkedtem – osztom meg vele ezt az apró infót, hogy ő az első, aki megörökítésre kerül általam ily módon. Lepillantok a rajzra, amit visszafordítok magam felé és még egy picit átsatírozom az arcrészt. Oda nem vetődött ennyire erős árnyék.
– Nem feltétlenül baj, ha mozogsz egyébként. Attól függ, hogy épp mit rajzolok le. Ha mondjuk a fejedet, akkor hadonászhatsz ahogy akarsz, nem zavar meg. Majd neked adom, akár kész lesz, akár nem.
Nem szóltam egyébként, se nem tapsoltam, nem csináltam semmit. Csak leültem rajzolni egy árva mukk nélkül. Az, hogy belemozdult egyáltalán nem baj, tényleg csak úgy pusztán szórakozásból álltam neki, nem pedig azért, hogy na márpedig őt most lerajzolom. Ez esetben nyilván rászóltam volna, hogy ne ficeregjen. De eleve, ekkor előre engedélyt is kértem volna.
Figyelmesen hallgatom, hogy miket tervez, szemöldököm egy résznél felszökik ugyan, de hamar megértem miről is beszél. Fürdeni, hát ez így elsőre hirtelen nem strandolásként, vagy hasonlóként hangzott, nem is értettem hirtelen. Aztán persze elmosolyodom, főleg azon, hogy úgy kezd el helyezkedni, mint amikor egy kisgyerek készül a mesehallgatásra.
- A mugliságot meg kockulást meg vásárlást azt meghagyom neked. Főleg a vásárlást. Hát, családdal én aztán nem megyek sehova se, az biztos. De Dankával, Edithel meg Thomasszal lemegyünk pár napra a Balcsira, ilyen előnyaralásként, aztán gondolom elnézek a táborba is, ami lesz idén. Mindig el szoktam ugyebár. Meg, haza is látogatunk majd. Sajnos muszáj lesz – biggyesztem le a számat egy kicsit. Elijah is tudja, hogy nem rajongok a szünetnek ezen részéért, sose tettem. Most amúgy egy kicsit izgatott vagyok a dologtól, ami talán valamennyire át is jön. Azt viszont nem veszem észre, hogy automatikusan többesszámot használtam. – A fennmaradó időbe nem tudom, gondolom ugyanazt, mint suli időben hétvégente. Mászkálok össze-vissza, pihenek, olvasok. Nemtom. Nagyon kíváncsi vagyok viszont, hogy milyen lesz a magyar tengernél. Te voltál már ott?
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet