36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Szenteste
Írta: 2014. december 22. 21:59
| Link

Lilkó.
[zárt]


Mégis hova mehettem volna? Haza semmiképp. Hiszen a szüleim nincsenek otthon, akkor mégis mit csinálnék? Egyedül... bár így sem jobb. Szenteste a kastélyban maradottak általában együtt ünnepelnek, gondolom - én azonban úgy döntöttem, nem éri meg mások jókedvét, vagy épp szentimentális hangulatát elrontani, így hát a Társalgó felé vettem utam. Hóesés, meg minden. Nem fogott meg.
Dotya már nem láthatja ezt.
A rasztám egyik tincsét birizgáltam, mikor leültem a kanapéra. Édes drága kutyuskám nem volt velem, az ágyamban aludt éppen. Ő is magamra hagyott.
- Kis karácsony, nagy karácsony... - énekeltem halkan és hamisan, az előttem villogó fát nézve, amit felállítottak a Társalgóban. De hogy minek...?
Lilkó. Nem beszéltem vele már jó ideje. Nem is tudja, mi történt, csak egy zavaros levelet kapott arról, hogy ez nekem nem megy, ne haragudjon. Meg sem indokoltam. Szörnyű ember vagyok.
Hiányzik az ölelése és a kék szemei, az illata és a hangja. Hogy vele ünnepelhessek. De ehelyett itt vagyok egyedül egy Társalgóban, és karácsonyi dalt éneklek magányomban. Szép volt Merse, gratulálok.
Iszonyatos karácsonyi hangulat. Abban a "smoke weed" feliratú pólómban vagyok, ami marihuánalevelekből egy karácsonyfát mintáz. Még Dotya adta tavaly ilyenkor, de kikötötte, hogy a szüleim nem láthatják. Azt mondta, mindig ezt kell felvennem, ha nála karácsonyozok.
Sosem volt többé alkalmam igazából felvenni.
Csak bámultam magam elé, éreztem, hogy benedvesedik a szemem, hogy kezdem elveszteni a fókuszt. Már megint. Ne...
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. december 22. 22:20
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Szenteste
Írta: 2014. december 22. 22:19
| Link

Merse.

Már nem értem, mit kéne csinálnom vagy mit nem. Hetek óta nem láttam, nem beszéltünk és semmi csak egy zavaros, kusza sorú levél, mely arról értesít finom szavakkal, hogy köszöni szépen, de mégse kér belőlem. Hamarosan a hangulatom romlását a szobatársaim a saját bőrükön érzékelhették, elutasító viselkedésem fokozottan csak romlott, depresszív lettem. Hajam ismét csak egyszerűen lógott a fejem búbjáról, holott korábban ezernyi különféle módon tűztem el, hogy Merse láthassa : kreatív vagyok. Most már olyan mindegy, nem?
Karácsony. Ilyestájt az emberek általában hazamennek, hogy együtt ünnepelhessenek szeretteikkel egy illatozó bejgli mellett, zamatos citromos forralt bort kortyolgatva majd a csomagoknak nagy lendülettel és hévvel nekiesve örömteli mozdulatokkal feltépni azokat, végezetül pedig annak a nyakába borulva nedves szemekkel, aki a legközelebb áll éppen hozzájuk fizikailag. Alex is írt külön egy levelet, hogy hazacsaljon, de mint eddig családom minden tagjának, neki is csak megköszöntem a támogatást és kértem, hogy ne várjon rám. Így nem láthatnak meg, ennyire lestrapáltan. Az Ő levele is egy-két nappal telihold előtt ért, és talán emiatt, vagy annyi minden összejött, de a mai napig vallom, hogy nem volt olyannyira fájdalmas átalakulásom, mint ez a legutóbbi. Most karácsony szentestéje van, havi emberi létemnek pont a felénél tartok.
Készítettem Mersének karácsonyi ajándékot. Csináltam neki. De már úgyse adom át, így inkább hazapostáztam Alexnek. Nem üzent még vissza, habár számításaim szerint már megkaphatta.
Hát nekiindultam a társalgónak. Igen, általában itt emberekkel szokás beszélgetni, de szenteste az ég világon senki sem tartózkodik itt, hisz legalább a saját szobáikban leledzenek. Jah. Meg ahogy én azt elképzeltem. Lenyomtam a kilincset, kezeimmel belöktem a faajtót és legnagyobb megdöbbenésemre Ardai Merse szemeivel kellett megbírkóznom. Leblokkoltam, ott álltam ujjaim közt görcsösen markolva a fogantyút, megnémulva.
- Bocs. - böktem ki egy kis köhécselés után, tekintetemet a földre kényszerítve. Fordulj már meg, te ostoba liba, menj már el innen, az ég szerelmére! - Boldog karácsonyt. - hamarosan öntudatra ébredve hátráltam egyet azon igyekezve, hogy elhagyhassam ezt a helységet. Nem vettem észre, hogy az Ő szemeiben könny csücsül, ahogy azt sem tudtatm, hogy mi történt vele. És Dotyával.
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 22. 22:39 | Link

Lilkó.


Nyílt az ajtó, de nem emeltem fel a fejem, csak bámultam magam elé, rasztáim az arcom elé hullottak. Aztán meghallottam a hangot, azt a hangot. Lassan emeltem fel a fejem, és szembetalálkozott a tekintetünk.
Boldog karácsonyt kívánt. Csak állt, én meg néztem őt egy pillanatig. Aztán kigördült a könnycsepp. Meg még egy. És megint.
Nem tudtam megállítani, zokogni kezdtem, és annyira szégyelltem magam emiatt! Nem sírtam. Eddig még nem sírtam nagyon sokat, csak pár kósza könnycseppet ejtettem. De a temetésen is; fekete öltönyömben megrendíthetetlennek tűntem, ahogy haladtam a többiekkel a Balaton felé, hogy Dotya hamvait szétszórják a vízben. Egy kis urnát kaptam egyébként. Egy kis részt belőle. Ennyim maradt, egy porcelántartó, meg egy ház, amit rám hagyott.
Hangosan zokogtam, mint az a gyermek-énem, aki végignézte, ahogy bejön az a robosztus férfi Dotya házába. Aki végignézte a szekrényből, ahogy...
Nem maradt Dotyából más, csak hamu. Csak az írógépe és az egyik félbehagyott cikke. Csak a füstölői és a hajhorgolótűje. Csak a parfümje és a konyhakertje. Csak az emléke.
Nem bírtam Lilire nézni. Annyi mindent akartam volna mondani neki! Hogy sajnálom és hogy szeretem. Hogy hagyjon magamra. Hogy bújjon hozzám, vagy hogy mondja, hogy jobb lesz.
Ki akartam mondani a nevét, hogy Lili, csak hogy érezzek valami finom ízt a számban, de nem lett volna szívem ilyen mocskos gondolatokkal szennyezni ezt a szót.
Még inkább magamba roskadtam. Reméltem, hogy már nem volt bent a szobában.
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. december 22. 23:02 | Link

Merse.


A kezdeti döbbenetet és sokkot az ajtóban a távozás során átváltotta valami csalódottság. Azért annyit elvártam volna tőle, hogy legalább nekem is mond valamit, ha más nem, akkor pusztán boldog karácsonyt kíván. De még ennyire se tellett neki. Ennek ellenére képtelen voltam mérges lenni rá. Inkább újfent belöktem az ajtót, ám eddigre arcát már lehajtotta, hogy ne láthassam megigéző szemeit. A manóba is, ma este hadd legyen az, amit én szeretnék! Egy ideig viaskodtam önmagammal, aztán a szív győzelmét támasztja alá, miszerint a helységbe belépve magam mögött halkan betettem az ajtót a keretébe és odaosontam Merséhez. A földre csüccsentem le a fekete nadrágomban és barna, kötött, rénszarvasos pulóveremben. Jobb térdét simogattam fel-le ritmikusan. Amint beljebb léptem a szobába, rögtön megéreztem, hogy valami hatalmas baj van, már csak a kisugárzása végett is, és mert előlem nem tudja elrejteni a könnyeit annyival, hogy lehajtja a buksiját. Én ezt ösztönösen megérzem.
A lábához bújva egy echte original angol dalt kezdtem el dúdolni, énekelgetni a magas, vékony szoprános hangomon. Magam sem tudom, hogy miért pont erre esett a választás, de reméltem, hogy legalább egy hangyányival jobb kedvre tudom deríteni, ha már egyszer szét kellett mennünk. A mai napig nem mondta meg, mégis mi történt vele, talán már soha nem is fogom megtudni az okát annak, amiért azt a zaklatott levelet akkor megírta.
Nem szoktam énekelni. Ezt tudja Ő is.... Azt hiszem indulnom kéne. De nem! Az ok nélkül nem megyek el.


DALOCSKA
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2014. december 22. 23:03
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 23. 11:09 | Link

Lilkó.


Érintés a térdemen. A zokogás még erősebb lett, hiszen ahol hozzám ért, ott perzselt minden, érintése nyomán bőrömbe visszatért az élet. Nem akartam elrontani a szentestéjét. Nem akarom rárakni az összes terhemet, nem akarom, hogy sírni lásson.
Énekelni kezdett, amire megdermedtem egy pillanatra, még a sírásom is elfojtottam, csak hogy hallhassam a hangját. Még sosem énekelt nekem. Milyen gyönyörű, csilingelő énekhangja van!
Könnyeim fátyla közül Lilkó felé pislogtam. Minden porcikám azt kívánta, hogy jöjjön hozzám közelebb és öleljen át, hogy érezhessem az illatát. De nem, mert szakítottam vele. Hiszen mind tudjuk, hogy nem érdemlem én ezt... már egyáltalán az is túlzás, hogy itt van velem.
Ahogy tekintetünk összefonódott, a történtek, mint a gát fölött elsikló árvíz, törtek ki belőlem.
- Dotya... - nyögtem. - Ő... ő... - nagyot szipogtam, majd megköszörültem a hangom. Felegyenesedtem, letöröltem a könnyeim a szemem alól. Összerántottam magam egy pillanatra. Hiszen ő sosem akarná, hogy drámázzak. - Szóval... holtan találtak rá... - mondtam halk, remegő hangomon. - Fogalmuk sincs, mi történt.
És tényleg, senki sem tudja. Semmilyen testi nyoma nem volt annak, hogy Dotya már nincs az élők között - halálos átokra gyanakodnak, de a mugli hatóságokkal csak most sikerült felvenni a kontaktot, az aurorok hamarosan nyomozni kezdenek.
Minden porcikám azért sajgott, hogy Lilkót a karjaimba zárhassam. De ez már nem fog megtörténni.
Dotyát sem tudom megölelni többé.
Senkit.
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. december 23. 14:44 | Link

Merse.


Hangocskámra mintha elcsitult volna. Tisztán éreztem, ahogy a remegése kezd megszűnni, pillantása rám siklik és egy mukkot sem ad ki. Miért dobtál el magadtól, Merse? Illetve.. persze, hogy ezt tetted. Buta vagy Evelin Lilla, mégis mit gondoltál? Majd minden rendben lesz? Nézz már végig magadon, tündérkém. Senki és semmi se vagy hozzá képest. Mit reméltél? És minek? És miért nem fogod neki soha visszaadni a pulóverét?..
Hangom alábbhagyott a dal végére érve, félőn emeltem rá tekintetem. Pillantásunk úgy fonódott össze, mint bármikor korábban, ám mintha most a megnyugvás helyett csak még inkább a szakadék szélére löktem volna. Megrázkódott, felegyenesedett. Arca csillogott a fényekben, főleg ott, ahol könnyei lecsordultak szemeiből, patakocskát végva maguknak, hogy végül az álla alatt összegyűljenek és ruhájára cseppenve ott száradjanak meg.
Elmondta az okot. Annak, amiért megírta azt a levelet, ahogyan megírta, miért írta. Dotya meghalt volna? Istenem, szegény fiú! És még én voltam elkesederve! Mi az én kínom az övéhez képest?
Csendben, szó nélkül, a térdére támaszkodva felnyaláboltam magam és mellé telepedtem. Ilyenkor nem nagyon lehet mondani semmi vigasztalót vagy bármit, ami könnyít a lelkén. Képtelenség. Oldalt néztem egy pár pillanat erejéig a profilját, mely még innen is olyan meggyötörtnek tűnik, hogy leírni nem lehet. Jobb kezem a hátán végigsimítva, bal pedig egyenesen úgy indult, hogy magamhoz öleljem vállait, fejét, egész lényét, testének hozzám távolabb eső kezein pedig összekulcsolva ujjaimat nem eresztettem el Mersét.
- Ki fogják deríteni, hogy mi történt. Hidd el. - magam sem értem pontosan, hogy mi a célom ezzel az öleléssel, de.. már annyira hiányzott. Ő is és ez az érzés. Mindjárt el fogom engedni, tudom, már nincs messze az a pont. Hamarosan itt van. A nyakamon ül. El kell eresztenem. El fogom. Muszáj.
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. december 23. 15:02 | Link

Lilkó.


Minden apró hang, amit kiadott, csillagokként omlott a fejem fölé, és hirtelen a téli éjszakában voltam a hóban, mint mikor négy éves voltam. Mint mikor annyira nagy volt a hó, hogy nem láttam, hol vannak a szüleim, és kétségbeesetten kiabáltam utánuk.
Szavait légáramlat követte, egyszer csak ott találtam magam mellett Lilit, ezt a gyönyörű teremtményt, amint épp a hátamat simogatja és lassan körém fonja karjait.
Öleltem, és nem voltam hajlandó elengedni. Mintha az utolsó mentőöv lenne ő egy feneketlen tóban, mintha az egyetlen hangot fognám a csöndben.
Hirtelen megéreztem, hogy szenteste van. Hogy ez a szeretet ünnepe, és én itt sajnáltatom magam. Mély levegőt vettem, s az idő közben újraindult fájdalomkitörésem megpróbáltam lecsitítani egy kicsit. Bár hátam még mindig rázkódott, legalább néma voltam.
Nem akartalak elhagyni. - sírtam magamban, de nem mondhattam ki. Szavak nélkül próbáltam belé kapaszkodni, s bár éreztem, hogy szorítása mindjárt meglazul, én nem akartam elengedni őt, soha többé nem akartam külön lenni tőle. Mint egy gyerek.
Megpróbált elengedni.
- Kérlek ne. - nyögtem halkan, s még abban sem voltam biztos, hogy hallotta egyáltalán elhaló szavaim.
Nem tehetem ezt vele. Olyan, mintha játszanék vele.
- Bocsánat... - suttogtam.
Abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy miért kérek bocsánatot: azért, mert sírva lát engem; mert elrontottam a karácsonyát; mert szakítottam vele; mert megkértem, hogy ne engedjen el, mikor én írtam neki; vagy mert szeretem.
Fizikailag nem voltam képes elengedni. Egyszerűen megijedtem a gondolattól... erőteljes szorításom azonban határozott ölelésre szelídült, közelebb vontam őt magamhoz, és megint úgy karoltam őt át, védelmezve, mikor valójában nekem lett volna szükségem erre; legalábbis a némán patakzó könnyeimből ez volt kiolvasható.
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. december 23. 15:22 | Link

Merse.


Hát mégis visszaölelt! Könny gyűlt a szemembe, mi tagadás. Az ölelésem lazult, éreztem, hogy el kell eresztenem és szenteste ismét annyira lenyűgözött azzal a két szavával.. Újfent a világ legboldogabb lánya voltam, még akkor is, ha már nem lehet közöttünk semmi, de.. de mégis most kért meg, hogy maradjak itt vele. Ne menjek el. Ne hagyjam el. Én pedig boldogan hagytam,hogy eddigi szorításunk kényelmes ölelésbe lazuljon, arcom vállába fúrtam, apró testemet próbáltam közelebb vonni hozzá és egészen odasimulni Merséhez.
- Ne. Ne kérj bocsánatot. Semmiért. - nem lettem volna képest most arra, hogy ezeket végigzongorázzam a buksimban. Majd holnap már meg fogom tenni, vagy az azt követő napon, de jelenleg ez biztosan nem menne.
Másodpercekkel később egy kisebb csapat vihorászó, festett-szőke hajú lánysereg lépett be az ajtón. Beletellett vagy egy bő fél perc, mire felfogták, hogy veszettül zavarnak, akkor viszont pukkadozva, ajkukat beharapva kivonultak egy halk elnézés kíséretében. Eddigi feszültségem alábbhagyott, hátradőltem a kanapé támlájára Mersével együtt, majd valami kényelmesebb pozíciót felvéve még mindig csak bújtam hozzá, mint valami kiskutya.
- Én viszont nagyon sajnálom. - ennél többre nem futotta, bármennyire igyekeztem volna. Meg aztán biztosan ezren mondták már neki ezt a mondatot, a könyökén jöhet ki, sőt, bizonyosan már meg is utálta ezt a kifejezést. Bár tudnék neki segíteni valahogy! - És hogy-hogy itt vagy.. egyedül..? - félve tettem fel a kérdést, szememmel az övét keresve onnan a "smoke weed" pólójáról felpillantva.
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2015. január 3. 16:45 | Link

Lilkó


Egy nevető lánycsapat elég volt ahhoz, hogy teljesen megsemmisülve érezzem magam. A pillantás, amit könnyfoltos arcomra vetettek, lenéző volt és idegenkedő, amolyan "úr isten, ez a srác sírt?!"-dolog. Lehajtottam a fejem, hogy ne láthassanak.
Az az igazság, hogy nagyon megváltoztam. Hirtelen megnyúltam az elmúlt időben, már elég magas vagyok, a súlyom pedig ugyanannyi maradt, szóval soványnak is tűnök. Amolyan langaléta raszta gyerek lettem, táskás szemekkel.
- Ha én nem kérhetek bocsánatot, akkor neked sem szabad. - jelentettem ki halkan.
Még egy könnycsepp vonult le az arcomon, de zokogásom abbamaradt. Hangom megmélyült az idő közbeni rengeteg dohányzástól. Arcom sokkal komolyabb volt, mint mondjuk két hónappal ezelőtt, szememben több értelem volt. Vékonyabb voltam, és a hajam eszméletlen ütemben nőtt, már a derekamig ért. Mintha kis szakállam is kezdene lenni.
Ezzel a könnycseppel befejeztem. Ezen a szentestén egy új életszakaszom kezdődik, ezt pontosan éreztem. Már nem lehetek az a kisfiú, aki a múltban él.
Teljesen máshogy szólaltam meg, mintha egy új ember lettem volna.
- Nem szerettem volna sehol rontani a levegőt. De te így is megtaláltál.
Így is megtalál. Lili mindig.
Ahogy Dotya emléke is meg fog találni, még jó sokáig. Nem szabad elfelejtenem a kellemes, gyönyörű közös emlékeinket. Nem szabad elfelejtenem őt, mint embert, a hangját, vagy a hangulatait, az apró jeleit idegességének vagy fáradtságának. A keresztanyám volt, néha egy kicsit az anyukám, a nővérem, a húgom vagy a legjobb barátom volt. És még mindig az, csak már máshol van.
- Ne haragudj rám azért, amit veled műveltem. - nyugodt hangon kértem elnézést, zokogásomnak sehol sem volt jele. - Nem volt túl... felelősségteljes viselkedés.
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet