37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lizbeth Parlay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 22. 18:52 | Link

Derek Taylor


Mindössze néhány perc van hátra sötétedés előttről, engem már is megmerényeltek így órák után. Nem kis rohanáson esek túl, mire az egyik diák céltudatosabb tempót vesz fel és a céltalan rohangálás lassan a végéhez közeledik. Eléggé ideges tekintettel  vagyok ugyanis rászorulva arra, hogy az előttem mézesmadzagként elhúzott táskám után szaladjak. Nem kis ellenszenvvel követem tehát az előttem sistergő fiúnak a nyomát, mire aztán már fogalmam sincs hol, de egy társalgóba érkezek. Az alak pedig nagy nyugodtan áll neki kutakodni nálam, amire a lehető legridegebben reagálok. Odalépek hozzá és elkapom csuklóját.
- Mások holmijainak eltulajdonítása egyszerűen szánalmas. Hord el magad, amíg szépen mondom. - El is veszem tőle a táskámat, majd viszonylag még finoman tessékelem ki. Nem akarok egy légtérbe lenni egy tolvajjal, ráadásul egy olyan tolvajjal, aki után a fél iskolát átszaladtam. Kénytelen voltam, hisz számomra fontos dolgokat tartalmazó táskámat nem hagyhatom el. Kissé szaporább levegővétellel lépek az egyik míves asztalhoz és leteszem rá nagy becsben tartott cuccaimat. Magam felé emelem, és beletekintek a félig teli táskába. Azonkívül, hogy az összes jegyzetemet összekeverte, illetve némileg összegyűrte a turkálásával, minden megvan. Nem tehetek mást, kiszedek minden papírfecnit és pergament. Apránként kihajtogatom, nem törődve azzal, hogy ebben a társalgóban jelenleg nem vagyok egyedül. Ám a sors iróniája csupán, hogy az egyik ilyen pergamen kiszökik a kezemből, s egyértelműen a kandalló felé veszi az irányt. Tekintetem kiéleződik erre, mozdulatom ösztönös és reflexszerű lesz. Az iromány után lépek, majd megkísérlem elkapni azt. Keserűen húzom el ajkaimat attól, hogy a szemem láttára lobban lángra.
Miért kellett neki pont a kandallóba esnie? Visszamegyek az asztalhoz és válogatni kezdek, de a kép nem igazán áll össze a hiányzó elem miatt. Könnyen kitalálom, hogy mit sikerült szénné égetnem az előbb, de jobbnak találom nem felhúzni magam rajta. Elvégre is mindig számolni kell a random faktorokkal; majd valahonnan megszerzem ezt a jegyzetet. Néhány perc múltán, ahogyan rendezgetem soraimat, felfigyelek egy érdekes kisugárzásra, tőlem nem olyan messze. Nem vagyok egy végképp spiritiszta alkat, de nem nehéz felfigyelni arra, ha valakinek esetlegesen a látóterébe ültél. Felpillantok a fiatal srácra.
- Üdv! Ha esetleg te is kiszúrni óhajtanál velem, előre szólok, hogy kiszúrom a szemed a pálcámmal. - Aztán gúnyosan végig fut lágy vonalaimon egy gyengébb somolygás. - Csak vicceltem. - Nem a kedvesebbik fajta humoromat vettem elő. Mondjuk nem mintha létezne az a bizonyos kedvesebbik fajta. Mindenesetre most megutáltam a fiúkat egy időre, legalább is addig, még vissza nem áll a rend.
Hozzászólásai ebben a témában
Derek Taylor
INAKTÍV


Mindenkori Mókamester # Dercsi # Cicafiú Gwennek:D
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 953
Írta: 2014. november 22. 19:11 | Link

Liznek

Mire vége az óráknak, és megörül, hogy hétvége lesz - jó, oké, klassz volt a sok új dolog, de azért kell a pihenés is - már hamar rá is esteledik.
A klubhelyiségben nem volt kedve ülni, Kirát pedig nem tudja felkeresni az ő klubhelyiségében, Mea meg épp sehol, így újabb felfedező útra indult a kastélyban.
Miután megkergette őt egy kopogó szellem, ismét üldözőbe vette a hirtelen mindig eltűnő, mászkáló - és mintha dúdolt volna is - rózsaszín plüss nyulat, és ennek hála eltévedve útbaigazítást kért egy festménytől, a Társalgóban lyukadt ki nap végére.
Itt még nem járt. És jókedvűen konstatálta, hogy azért rendesen ücsörögnek itt az emberek. Mivel ismerőst nem talált, így bekapott egy süteményt, készített magának egy fahéjas almás teát, és az egyik sarokba, kényelmes párnákra vetődve próbálgatta újdonsült varázslatait. Mióta tudta használni a pálcát, nem is restellt folyamatosan érte nyúlni. Minden ajtón elmotyogta az alohomorát, még ha az nyitva is volt, vagy kinyithatatlan, s ha nyitva volt, természetesen bezárta azt egy colloportus-szal, hogy kinyithassa aztán az alohomorával.
A vingardium leviosa is tetszett neki. Mikor az eseménysorozatok történnek, épp egy párnát lebegtet maga előtt, és nem tudja nem végig nézni a jelenetet.
Egy jó kis, nem tanórán tanult átok ki is pattan a fejéből - talán megnöveszthetné a másik fiú szemöldökét - de mire cselekedni tudna, a párna leesik, és a fiú is lelép. Csak a beszáguldó lány van a látóterében, aki hirtelen pillant rá, és szól be valamit, ami alapvetően talán nem mindenkinek volna vicces, de Dereknek...
Harsányan nevet fel. Még mielőtt a lány - aki rellonosnak tűnik - elmondaná, hogy csak valóban viccelt.
- Gondoltam. - vonja meg a vállát. - Lopott tőled a srác? - kérdezi szemöldök felvonva, már halványabb mosollyal, hiszen ez azért mégis csak egy komoly téma. Majd a kandalló felé bök még mindig kezében lévő pálcájával.
- Remélem nem volt fontos a jegyzet. Segítettem volna, de nem tudom még, hogyan, elsős vagyok, és nem tudok még olyan vará... - ám mielőtt végig mondaná, a kandallóra bökésnek hála a tűz hirtelen úgy belobban, hogy Derek hátra esik ijedtében a párnákon. Meg pár másik elsős is. Szerencsére egy felsőbb éves ráint a pálcájával, és a tűz máris újra vidáman lobog, apró lánggal. Ránéz csúnyán Derekre, aki elnézést kérőn, zavartan vigyorogva, tarkóját masszírozva ül fel újra, és reméli, hogy nem csinált nagyon hülyét magából, így elsőre.
Hozzászólásai ebben a témában


♪ ♫ ♩ ♬
Lizbeth Parlay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 22. 19:33 | Link

Derek

Spontán ötlettől vezérelve elkezdem beszámozni a jegyzetlapokat, hogy legalább később, ha összekeverik - vagy keveredik -, akkor ne jelentsen problémát a rendezés. Némileg felvonom szemöldökömet a srác nevetésére, mivel nem is igazán értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Egyáltalán nem a puszta kedvessgem vezérelt, és tényleg megtenném, ha ki akarna szúrni velem. Mondjuk biztos lehetek benne, hogy ezért kicsapnának az iskolából, szóval csak a kedvesebbik módon tenném ezt meg. Sóhajtok egyet, tekintetem túlságosan szigorúvá avanzsált eme gondolatokra. Kissé paprikás hangulatomban vagyok mindezek után, de kérdésére már elveszem a hangomból az indulatot.
- Csak megpróbálta. De így jár az, aki egy sportoló lánnyal szeretne kiszúrni. - Válaszolok neki némi szarkazmussal. Ám a további mondandójára azért egy neheztelő pillantást vetek. Túlságosan meggondolatlannak találom ugyanis, hogy csak így elárulja melyik évfolyamba jár. Így aztán akár a nevünket is világgá kürtölhetjük; nem mintha érdekelne bárkit is egy név. A magam részéről sosem ez alapján ítéltem meg másokat, ahogyan a házak sem tudnak akkora jelentőséggel bírni. Éppen csak, hogy elmerülök ezekben a gondolatokban, amikor a látszólag Eridonos diák kis pálca pöccintésére a kandalló tüze kissé megelevenedik. Páran érdekesen nézhetnek rám, hiszen egy moccanásnyira sem hat meg az ijesztő látvány. Komolyabb bajom is eshetne, ha közelebb mennék, viszont a rémülettel sem megyek semmire. Mint máskor, most is hamar rendeződnek a dolgok; ettől függetlenül megsimítom homlokomat.
- Gratulálok, majdnem sikerült felgyújtanod magad. Mit szólnál ahhoz, ha a pálcád nélkül segítenél? - Már csak azért is mondom ezt a megoldást, mert látszólag ez a fiú vonzza a katasztrófákat a pálcáját illetően. Még a végén valami ostoba indíttatásból rápöccintene az én értékes irományaimra, amik készségesen válnának hamuvá az utóbbiból kiindulva. Nem, ezt nem engedhetem meg neki; mert ha megtörténne, én biztos kiüldözném a világból. Tehát inkább csak felajánlom neki a békés segítség lehetőségét. Amennyiben pedig közelebb ül, hamar szemei elé tárulhat megannyi pergamen, amin cirádás, ámbár gyöngybetűket láthat.
- Mióta vannak nálad ezek a.. ?- Mutatok a kandalló felé, hogy jelezzem mire is gondolok.
Hozzászólásai ebben a témában
Derek Taylor
INAKTÍV


Mindenkori Mókamester # Dercsi # Cicafiú Gwennek:D
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 953
Írta: 2014. november 22. 20:01 | Link

Liznek

Hiába viselkedik kissé furcsán ez a lány, Derek nem tud nem nevetni a következő mondatán is. Ő már csak ilyen. Nehéz elvenni a jó kedvét, meg a hiperaktivitását.
- Sportoló vagy? - kérdezi minden bevezető nélkül. - Régen én is úsztam.
Azt, hogy majdnem ifjúsági, európai úszóbajnok lett, már nem teszi hozzá, pusztán szerénységből, vagy csak azért, mert ő ezt valóban nem tartja fontosnak.
Aztán lezajlik a kis incidens, és miután ismét a helyére evickél, megint hozzá szól a lány. Úgy tűnik hajlik a kommunikálásra, aminek örül, mert már éppen kezdett unatkozni párnalebegtetés közben.
- Hát öhm... igen. - nyugtázza a lány gratulációját jókedvűen, mintha valóban gratulációnak venné, majd feltápászkodik, és lassan elindul felé, még mindig kezében lengetve pálcáját.
- Segítsek akkor valamit? Mit tudok? - lépdel oda vidáman, és a biztonság kedvéért nem a pálcájával, csak az ujjával mutat a jegyzetekre.
- Fú, ezt mind te írtad? Én is sokat írok, de én füzetbe, nem merek simán csak pergamenre, mert a felét már régen elhagytam volna, a füzetemen meg valamilyen lopás meg elhagyás gátló bűbáj van elvileg, azt mondták a boltban, ahol vettük.
Mosolygó szemekkel pillant a lányra.
- Derek vagyok, Eridonos. - mutatkozik be. Aztán a kérdésre kissé felvonja a szemöldökét, de nem csökken a mosolya.
- Ja, hogy ez? - emeli fel a pálcáját. - Néha előfordul, mert nem tudok elszakadni tőle, mióta megvan. - vigyorog, meglengetve a varázseszközt, mire a pálca végéből vidám kis szikrák pattannak a levegőbe, mint egy csillagszóróból.
- De nincs gáz!
Hozzászólásai ebben a témában


♪ ♫ ♩ ♬
Lizbeth Parlay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 22. 20:27 | Link

Derek

Kérdésétől kicsit felvonom szemöldökömet. Egy pillnatig sem állítottam, hogy úszó lennék. Igazából sosem kedveltem úgy igazán a vizet, de azért úszni még megtanítottak. Muszáj voltak az otthoniak, elvégre tengerpart melletti házban élve azért illendő úszni tudni. Nosztalgikus elmélkedéseimet viszont rövidre kell zárnom, ha ki akarok végre nőni a honvágyas állapotokból.
- Igen, vívással foglalkoztam otthon, sportszerűen. - Teszem utólag hozzá. Mondjuk hivatalosan sosem léptem fel, tekintve, hogy a szüleim mindig is óvtak a bajtól. Mindenesetre azért a lefizetett tanárok és meghívott ellenfeleknek meglett az eredménye. Mára már rendelkezek olyan mértékű önvédelemmel, ami hasznos lehet, ha éppen nem akarok pálcával hadonászni. Az Eridonost viszont látszólag nem lohasztotta le a gratulációm, amire nagyon sok mindent hozzáfűzni már nem tudok. Most vagy egy totál idiótával van dolgom, vagy ami rosszabb,  ő így normális. Nem tudom melyik megérzésemre hallgassak, de talább jobb nem is válogatnom a lehetőségek közül. Egyszerűen elmegyek e felett és válaszoloka kérdésére.
- A lustaság nem hozza el a pallérozott elmét. Témák alapján kell válogatni bűbájtant, mágia történelmet és bájitaltant. Ugye megtudod különböztetni ezt a hármat egymástól? - Kérdőn, ámbár mégis hűvösen nézek rá. Remélhetőleg azért ezt a hármat megbírja különböztetni, így aztán az olvasható írásomnak köszönhetően neki tud látni ő is. Úgy megközelítőleg kétszáz oldalnyi papír van itt, amik mind arra várnak, hogy összerendezzék őket. Azért nem minden keveredett össze, viszont ennek a negyede egész biztosan. Mélyen azért még átkozom azt az alakot, aki mindezt megtette, de később úgy is bosszút állok majd rajta mindezért.
- Bűbájjal felszerelt füzet? Hát én ilyesmikkel nem élek! - Teszem hozzá némileg cinikusan. Lehetséges, hogy neki lenne igaza, de ettől függetlenül én még mindig egy tradícionálisabb családból érkezem. A bűbájokkal felszerelt füzetek helyett jó minőségű tintával, pennával és pergamenekkel rendelkezem. Apám nem fél súlyos összegeket belém feccelni, ettől függetlenül a korral csak nehezen képes tartani a lépést. Ennek örömére - vagy hátrányára - sokkal gondosabban kell bánnom a dolgaimmal, ami azért sok időt elvesz.
- Lizbeth Parlay, Rellon. - Teljes nevemet elárulom neki, de talán az évfolyamos megjegyzéssel még ráérek foglalkozni. Mindenesetre legalább elárulta a nevét, így nem kell folyton úgy gondolnom majd rá, mint az a bizonyos Eridonos srác. Egyébként miért is kellene nekem egyáltalán rágondolnom? Láthatóan megforgatom szemeimet, majd tekintetem ekkor pálcájára téved. Kihúzom magam némelyest, majd közelebb hajolok óvatosan az említett tárgyhoz, hogy megvizsgáljam. Egyes szikrák kipattanásakor picit meghátrálok, de azért megpróbálom megtalálni a szemmel látható problémákat.
- Vagy a pálcának, vagy neked és a pálcának lehet baja. Voltál már ezzel pálcásnál? - Rendezkedem vissza a magam helyére onnan nézve a tovább a szóban forgó tárgyat. Nem igazán az én dolgom, mégis érdekel, hogy mitől jöhetett létre ez a szokatlan hatás. Ámbár láthatóan csak én vagyok így ezzel, a többiek mintha megindulnának kifelé. Ez lehetne a rossz omen? Nem törődöm vele. Egy szimpla Eridonos pálcájának megzavarodásától még nem fogok saron fordulni! Ellenben érdekel, hogy miért is lehet ez. Előveszem a saját fekete, ébenfából készült pálcámat, de az nem viselkedik így. Kicsit megforgatom ujjaim közt, aztán rámutatok vele a pálcájára.
- Reparo. - Varázspálcán még nem alkalmaztam ezt a bűbájt, de kíváncsi vagyok, hogy hatással lesz- e egyáltalán rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Derek Taylor
INAKTÍV


Mindenkori Mókamester # Dercsi # Cicafiú Gwennek:D
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 953
Írta: 2014. november 22. 20:51 | Link

Liznek

- Szerintem szólnod kellene a házvezetődnek. - jegyzi meg Derek nemes egyszerűséggel, még a tolvajos sztorira utalva ezzel. - Nem szeretik a lopósokat, megérdemel egy büntit érte.
Mikor a lány arról beszél, hogy vívott, Derek még jobban felvidul, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Hű, de klassz! Én is szívesen vívtam volna, de apa nem engedte, hogy hegyes meg éles tárgyak kerüljenek a kezembe. Állítólag hiperaktív vagyok, vagy mi, és nem tennék jót vele másoknak. - vigyorog.
- Én sem vagyok lusta. Csak rendetlen. - vallja be aztán a lánynak, a jegyzeteit nézegetve, és a következő mondatot, amit talán sértésnek szánt, szintén nem veszi fel.
- Persze, hogy megtudom különböztetni, én is tanulom őket! - feleli vidoran. - De csak ennyi van? Én még tanulok egy csomó más klassz dolgot, például a rúnatan az nagyon tetszett. - közelebb hajol a papírokhoz, hogy szemügyre vegye őket. Azok szinte már olyan kínosan gondosnak tűnnek, hogy Derek teljesen belezavarodik.
- Én meg igen, mert szerintem szuper jó. - vonja meg a vállát, csak úgy mellékesen megjegyezve a dolgot. Majd a lányra pillant.
- Ó, de szép neved van! Szólíthatlak Liznek? Én nem is mondtam a vezetéknevem, Taylor. Derek Taylor. Angol név, mert apám angol, anyám meg magyar, azért kerültem végül magyar suliba. Te is angol vagy? - teszi fel a kérdést szenvtelenül, és ahogy ismét a jegyzetek fölé hajol, hogy tanulmányozza őket, szinte elsiklik a fülei mellett az, amit a lány mond a pálcájáról, és gyakorlatilag az ő épelméjűségéről. Amikor elhangzik a varázslat, elrántja a pálcáját, és elkerekedett szemekkel néz Lizre.
- Hé, mit csinálsz? Nincs semmi baja! - mondja meglepetten, majd újra elmosolyodik, mintha semmi sem történt volna.
- Milyen segítőkészek errefelé az emberek... de ez ilyen, nem kell bántani. - lengeti meg újra a pálcáját. - Rendesen működik, meg minden, már akkor is ilyen volt, amikor vásároltuk, és kiválasztott engem. Az eladó azt mondta, hogy sok bennem a mágia, és néha ezért csinálni fog az elején furcsa dolgokat, amíg nem tanulom meg használni az erőm, de ez természetes. Nézd csak! - azzal pálcáját az egyik teásbögrére irányítja egy közeli asztalon, ahol már nem ül senki.
- Vingardium leviosa!
A bögre szép lassan felemelkedik, Derek pedig hanyag eleganciával átlebbenti azt egy másik asztalra, ahová gyöngéden lehelyezi, majd elégedetten pillant Lizre.
-Látod?

VB meglepetés!
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. december 27. 13:41
Hozzászólásai ebben a témában


♪ ♫ ♩ ♬

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet