A Nyugati szárny második emeletén haladva található a Társalgó. Az ajtóra nem fordítottak nagy figyelmet, egyszerű keret fogja körbe, s a kilincs is átlagos formára készült. Belépve azonnal észrevehető, hogy a teremben főként a kék szín dominál. A padlót borító szőnyeg sötétebb kék, míg a falak világoskék színre lettek kenve. A termet úgy méretezték, hogy akár száz diák is kényelmesen elférjen benne egy esetleges rendezvény alkalmával. A falakat természetesen itt is kisebb nagyobb képek borítják, melyek állandó szómenésétől személyes jellegű témákat, titkokat megbeszélni lehetetlen, mint ahogyan az itt való alvás sem esélyes éjfél előtt. A falak színe így alig látszik, hiszen a padlótól a plafonig szinte minden egyes centimétert beborítják a különböző varázslók megörökített változatai. Ablakból néhány darab található, egymástól körülbelül három méteres távolságra bemélyedve a falba. Finom zöld bársonyszövettel vannak borítva a párkányok, kényelmes ülőhelyként szolgálva ezzel. A függönyök bronz árnyalatú, vastag anyagból készültek. Több asztal található bent, valamint mindegyik köré néhány fotel és kanapé van csoportosítva, melyek ezüstös árnyalatot viselnek magukon. Az asztalokon aprósütemények, valamint különféle finom nedűvel megtöltött kancsók oltják a szomjazókat, különleges teakeverékektől kezdve a forró csokin át a gyümölcsnektárokig.
A jobb oldali főfalon található egy kandalló, téli időszakban a legkedveltebb berendezése a helyiségnek. Különféle apró tárgyakkal vannak díszítve, mint a házak címerállatainak kicsinyített másai. A kandalló előtt egy puha, és nagyobb szőnyeg található, mely sárga színt öltött- ide szoktak kuporodni az átfagyott fiatalok. Maga a kandalló arany, és ezüst színekből van keverve.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek az ezüst színű berendezési tárgyak után.
Egy kétajtós nagyobb szekrény is található bent, tölgyfából kifaragott, már sötétre színeződött darab. Poharakkal és tányérokkal felszerelt, esetleg egy mumus is meghúzódhat az ősöreg berendezési tárgyban, így ajánlatos vele vigyázni!
A teremben a hangulat mindig kellemes, fáklyák szolgálnak fényforrásként, a diákok egyik legkedveltebb helye a kastélyban.

Egész jól állt Ella ezzel a kastélyfelfedezősdivel, és már csak azért is büszke volt magára, hogy egész mostanáig sem adta fel, mondván tök halál felesleges és egyébként is, majd kérdezősködik inkább, ha valamit nem talál, most erre külön kár az időt pocsékolni.
Aztán eszébe jutott, hogy mi történt az első alkalommal, mikor óvatlanul arra gondolt, hogy segítséget kérni jó ötlet: egy kopogószellem válaszolt rá, méghozzá úgy, hogy teljesen eláztatta, és csöpögős hajjal kényszerült beállítani az igazgatói irodába. Ami egyébként laza volt, tetszett neki az öreg reakciója, csak utána visszafelé baktatva tüsszögni kezdett, és az egyik lendületes hapci közepette lefelejt egy lovagi páncélt, aminek lakója felszólította, hogy legyen olyan szíves máshol meghalni.
Ella erre felcsapta a sisakrostélyt és belecsavarta a hajából a vizet, és a belülről jövő visongásra fittyet hányva, sokkal jókedvűbben indult tovább.
Egy szó, mint száz, több kellemetlen meglepetéssel szeretett volna nem találkozni, mert bár kedvelte, ha szokatlan, váratlan dolgok történnek körülötte, jobb szerette úgy, ha másokon mulathat közben, és nem ő szenvedi el őket. Valahogy úgy mindig jobban szórakozik.
Teljesen következetlen, meg nem tervezett körútja az iskolában kedd este aztán a második emeleten folyt, be-bekukucskált a különféle termekbe, szobákba, sűrű bocsánatkérések közepette magára hagyta a könyvei alatt kapálózó könyvtárost, és a gyengélkedőn nyöszörgő szerencsétleneket sem zaklatta sokáig (csak addig, amíg valaki szó szerint kiátkozta), míg egy jókora szobára nem bukkant, ami első ránézésre úgy festett, mint egy társalgó. Aztán a másodikra is.
Ella nem tűnődött sokat, besurrant, és ide-oda kapkodva fejét, lángcsóvaként csapkodó, élénk narancssárga hajával nézelődött a néhol halkan, máshol lelkesebben csevegő, vagy csak magukban olvasgató, vagy üldögélő, sziesztázó fiatalok között. Aztán meglátta.
Az egyik fotelnek támasztva egy gazdátlan gitár állt, fényes felületén vidáman táncoltak a fények. A Szendrei lány lehuppant, és olyan természetességgel kapta a kezébe a hangszert, mintha ugyan az övé lenne, és csak itt hagyta volna pár percre. Megtámasztotta lábán, és kissé előrehajolva, a húrokon végigsimítva tanulmányozta egy-két pillanatig, majd belekezdett egy lassú dallamba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=369573#post369573][b]Szendrei Ella - 2014.08.26. 20:18[/b][/url]

Egész jól állt Ella ezzel a kastélyfelfedezősdivel, és már csak azért is büszke volt magára, hogy egész mostanáig sem adta fel, mondván tök halál felesleges és egyébként is, majd kérdezősködik inkább, ha valamit nem talál, most erre külön kár az időt pocsékolni.
Aztán eszébe jutott, hogy mi történt az első alkalommal, mikor óvatlanul arra gondolt, hogy segítséget kérni jó ötlet: egy kopogószellem válaszolt rá, méghozzá úgy, hogy teljesen eláztatta, és csöpögős hajjal kényszerült beállítani az igazgatói irodába. Ami egyébként laza volt, tetszett neki az öreg reakciója, csak utána visszafelé baktatva tüsszögni kezdett, és az egyik lendületes hapci közepette lefelejt egy lovagi páncélt, aminek lakója felszólította, hogy legyen olyan szíves máshol meghalni.
Ella erre felcsapta a sisakrostélyt és belecsavarta a hajából a vizet, és a belülről jövő visongásra fittyet hányva, sokkal jókedvűbben indult tovább.
Egy szó, mint száz, több kellemetlen meglepetéssel szeretett volna nem találkozni, mert bár kedvelte, ha szokatlan, váratlan dolgok történnek körülötte, jobb szerette úgy, ha másokon mulathat közben, és nem ő szenvedi el őket. Valahogy úgy mindig jobban szórakozik.
Teljesen következetlen, meg nem tervezett körútja az iskolában kedd este aztán a második emeleten folyt, be-bekukucskált a különféle termekbe, szobákba, sűrű bocsánatkérések közepette magára hagyta a könyvei alatt kapálózó könyvtárost, és a gyengélkedőn nyöszörgő szerencsétleneket sem zaklatta sokáig (csak addig, amíg valaki szó szerint kiátkozta), míg egy jókora szobára nem bukkant, ami első ránézésre úgy festett, mint egy társalgó. Aztán a másodikra is.
Ella nem tűnődött sokat, besurrant, és ide-oda kapkodva fejét, lángcsóvaként csapkodó, élénk narancssárga hajával nézelődött a néhol halkan, máshol lelkesebben csevegő, vagy csak magukban olvasgató, vagy üldögélő, sziesztázó fiatalok között. Aztán meglátta.
Az egyik fotelnek támasztva egy gazdátlan gitár állt, fényes felületén vidáman táncoltak a fények. A Szendrei lány lehuppant, és olyan természetességgel kapta a kezébe a hangszert, mintha ugyan az övé lenne, és csak itt hagyta volna pár percre. Megtámasztotta lábán, és kissé előrehajolva, a húrokon végigsimítva tanulmányozta egy-két pillanatig, majd belekezdett egy lassú dallamba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=404551#post404551][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.15. 23:09[/b][/url]

Az ember csak egy pár percre hagyja magára a holmiját őrizetlenül, míg meglátogatja a mosdót, és nyújtózkodik kicsit a két hatalmas könyv között, amit épp tanulmányozott, és máris valami idegen leányzó startol rájuk. Mármint, nem a könyveimre, az minden bizonnyal a legkevésbé sem hozza lázba, pláne, hogy csak valami baromi vastag, könyvtári darab, még véletlenül sem egy aprócska regény, amivel a normálisabbak elütik az időt. Jó, hát… nem véletlen tartozom a kékekhez, no.
Az ajtóban még a kezemet törölgetve ütközik meg a tekintetem a lángvörös hajú lányon, aki elorozta a gitáromat, amit egyébként magam sem tudom, miért hurcibáltam keresztül a fél kastélyon. Enyhén oldalra billentett fejjel, és ráncolt homlokkal bámulom, hogy mégis mit csinál, a nyilvánvalón kívül, hogy játszani fog rajta, de… hozzászokhatnék végre, hogy itt mindenki ilyen közvetlen.
- Szép gitár – mosolyodom el, amikor átszelve a nagyobbacska helyiséget ott termek mellette, és rögtön le is telepszem mellé, törökülésbe helyezkedve. Hallgatom még pár pillanat erejéig a dallamot, amit játszik, de nem ismerős, hát rákérdezek. – Hm, nem hallottam még sehol, saját szerzemény? – érdeklődök. Nyilvánvaló, hogy jobban bánik a kicsikével, mint én, olyan könnyedek a mozdulatai. Egy kicsit talán még irigylem is emiatt, bár nem vágyom zenei babérokra – most már –, talán túlélem. Vagy korrepetálást kérek az ismeretlen vöröstől.
A fotel oldalának támasztom a hátam, és a nyitott könyveket is elpakolom, amit az ülőalkalmatosságon hagytam, bár nem hiszem, hogy akárki rápályázna a helyre, hacsak nem szeretné a koncertet közelebbről hallgatni. Páran felkapták a fejüket, és érdeklődve néznek a párosunk felé, inkább az élénk hajú lányra, hisz tőle származik ez a kellemes háttérzene, de különösebben senki nem törődik vele. Akik eddig olvastak, most is a könyveikbe mélyednek, és a beszélgetők duruzsolása sem halt el. Az viszont kétségtelen, hogy feldobja a hangulatot egy kis élő muzsika, habár lehet, csak engem boldogít az ilyesmi különösképpen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=406294#post406294][b]Szendrei Ella - 2014.10.19. 11:37[/b][/url]

Úgy játszott, mintha csak az előbb hagyta volna félbe, és a dallam úgy kiragadta a világból, mintha sosem tartozott volna bele.
Máshol járt, másokkal, egy emlékben, melyet még a régi iskolájában szerzett. Barátok vették körül, de már alig emlékezett az arcukra. Nem is nézett fel, csak játszott nekik, ők pedig csendben hallgatták, mígnem az egyikük hozzá nem szólt. Ella nem mozdult, pedig az illető leült mellé, míg a többiek állva figyelték játékát. Nem is emlékezett, hogy lett volna másik szék ott.
Aztán hirtelen a világ kitágult körülötte, visszatért a valóságba, és még össze is rezzent kissé. A mellette ülőre pislogott, és egy pillanatnyi zavart vigyorgással válaszolt neki, ugyanis fogalma sem volt, mit mondhatott neki a srác, ami kizökkentette.
- Helló! Igen, ahogy mondod! - bólogatott abban a hitben, hogy bizonyára valami eldöntendő kérdést kapott az imént.
- Elképesztő amúgy, hogy csak így itt hagy valaki egy ilyen klassz gitárt. Szerinted feltűnne neki, ha meglépnék vele? Nem mintha olyan lopkodós lennék, csak hát na, itt hagyta, akkor biztos nem kell neki.
Egy kicsit még forgatta a kezében a hangszert, de aztán felemelte tekintetét újdonsült társaságára. Bizonyára egy mestertanonc, vagy egy rém fiatal tanár úr lehetett. Ebben az iskolában csak úgy nyüzsögtek. Ella már most aggódott kissé, hogy nem fog tudni odafigyelni az órákon. Persze nem nagyon, tényleg csak kissé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=410454#post410454][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.26. 19:43[/b][/url]

Az ujjaim ritmusra dobolnak a lábamon, közben pedig a lányt nézem. Figyelemreméltó, ahogy játszik, teljes beleéléssel, és ahogy pengeti a húrokat, mintha mi sem lenne természetesebb a világon. Mindig is éreztem némi irigységet azok felé, akik valamilyen tehetséggel áldottan születtek, és bár ezt is fejleszteni kell, és rengeteg foglalkozást igényel, nekik valahogy zsigerből jön. A lánynál is úgy tűnik, mintha így lenne. Én biztos görcsösen és sokkal szerencsétlenebbül fognám a hangszert, ellenben vele, bár ki tudja, lehet, hogy csak a sok-sok gyakorlás…
Ez már csak annyiból is látszik, hogy amikor abbahagyja, úgy tekint rám, mintha valami földönkívüli lennék, és kell néhány pillanat, amíg teljesen visszazökken a valóságba. Hát, én nem akartam belerondítani, komolyan mondom!
- Lehet, hogy elrohant órára és itt felejtette. Vagy valami sürgős elintéznivalója akadt, aztán úgy gondolta, nem akar egy nagyobbacska hangszerrel az oldalán végigrohanni a kastélyon – sorolom a lehetőségeket, amik így hirtelenjében eszembe jutnak, bár egyik sem tükrözi a teljes valóságot. Már csak azért is megérte itt hagyni árválkodni a gitárt, hogy ilyen véletlenekbe ütközzünk. Idővel persze majd elárulom, hogy az enyém, de ez így sokkal szórakoztatóbb.
- Biztosan – nevetek fel.  – Honnan tudod, hogy nincs itt a tulaja? Lehet, hogy csak meghallotta, milyen jó kezekbe került, és nem bánja, ha kicsit játszol rajta – vetem fel az újabb eshetőséget. Persze semmiképp sem kioktatni akarom, teljesen ártatlan gondolatok csupán, amit megosztok vele, ezen felül pedig akár le is lepleződhettem legutóbbi megnyilvánulásom miatt. Nem, mintha akkora titok lenne, hogy én vagyok a felelőtlen gitártulajdonos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=411588#post411588][b]Szendrei Ella - 2014.10.27. 20:04[/b][/url]

Nem volt épp az a múltban élő típus, aki sokat nosztalgiázna, rágódna a gondjain-bajain, és azokon a dolgokon, amiket másként csinált volna. Éppen ezért elég könnyen elszakadt a dallam idézte emlékképtől, mert nem is tudta igazán, mit idézett fel. Csak egy volt a sokezer random pillanatból, amit hátrahagyott.
Azért mindenesetre valószínűleg sikerült elég idiótának tűnnie a srác előtt, de hát ez zavarta a legkevésbé. Megforgatta a kezében a hangszert, miközben a másik az elméleteit fejtegette annak hátrahagyásával kapcsolatban. Neki nem okozott volna problémát, hogy egész nap egy gitárral mászkáljon mindenhová.
- Vaaaagy az is lehet, hogy rájött, hogy semmi tehetsége hozzá, és ezért inkább hátrahagyta, hogy valaki igazán fantasztikus tehetség megtalálja!
Színpadiasan elnyújtva, kicsit előrehajolva maga felé intett, és hozzá mellékelte vigyorát. Aztán legyintett.
- Náh, de lehet hogy igazad van, és épp azt nézi, hogy mi a frászt művelünk itt a gitárjával. - Jól körbe is kémlelt, de csak egyik szeme sarkából a másikig, mintha nem akarna gyanúsan, fejét forgatva nézelődni. Már csak azért sem, mert valóban feltett szándéka volt magáévá tenni a pengetőst, ha azért nem jelentkezik a gazdája. Vagy ha nem jelentkezik eléggé kézzel-lábbal. Vagy ha nem veszi Ellától vissza erőszakkal.
Mindenesetre nem nagyon zavartatta magát, mert újabb dalba kezdett, ezúttal egy pörgősebb, ritmusos fajtát választva. Egyszer-kétszer hibázott, de a lábával is dobolt, és még nananázni is elkezdett, mielőtt hirtelen felhagyott az egésszel, és pillantását a srácra emelte.
- Izé, ugye nem a tied?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=412296#post412296][b]Várkonyi Arnold - 2014.10.28. 18:13[/b][/url]

Egészen különleges vagy váratlan indokból is magára hagyhatták volna szegény gitárt, persze, bár a legtöbb embernek szokása tovább gondolni, és figyelmen kívül hagyni a legkézenfekvőbb eseteket, amik egyébként ebben az esetben teljesen lényegtelenek, ugyanis én vagyok az a galád, akiről épp elméleteket gyártunk nagy serényen. Úgy nézek a lány kezében lévő hangszerre, mintha még sohasem láttam volna, pedig már hosszú évek óta én vagyok a gazdája, nem is mai darab a drága. Emlékszem, mennyire féltettem az öcsém elől, amikor még kisgyerekek voltunk. Talán nem is hiába maradt ilyen szép állapotban.
- Végül is, ki tudja – bólintok egyetértőn, holott én aztán pontosan tudom, hogy a történet nem igazán így kezdődött, és ha nem lenne az eszmei értéke ilyen nagy… Merlinre, egy szó nélkül odaadnám neki!
- Ne is törődj vele! Csak játssz tovább, közben kioldalazunk és már meg is van a szajré. Amúgy tényleg elég ügyes vagy – kanyarodok kicsit vissza az előző feltevéshez, a bókolás és dicsérgetés pedig még mindig nem az erősségem, tessék eltekinteni felőle! Próbálkozom. Vigyorogva nézek vele körül, én kicsit feltűnőbben, mert nem aggódom attól, hogy a keresett személy kiszúrna. Amikor ismét játszani kezd, a fotel oldalához dőlök, és ritmusra mozgok jobbra-balra.
Egy pillanatra lehunyt szemeim közül a jobb oldalit kinyitom, amikor a dallam hirtelen abbamarad, és igyekszem a lehető legártatlanabbnak tűnni. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Vártam már, mikor esik le neki, és olyan… aranyosan mulatságos volt ez így. Remélem, nem sértődik meg! – Hát őőő, ami azt illeti, de, az enyém – vallom be. – De játssz kedvedre, sokkal tehetségesebb vagy, mint én. Engem már lehet kilökdöstek volna innen, ha próbálkozom – vigyorgok továbbra is, most már egy kicsit zavartan, mert nem tudom, mi a reakciója erre a kis közjátékra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=441&post=425795#post425795][b]Szendrei Ella - 2014.11.23. 16:29[/b][/url]

Általában jól eljátszogatott ő magában, nem igényelte sem az elismerést, sem a közönséget, melytől megkaphatta volna, és egyébként sem nagyon vette volna észre, hogy nézik, miközben játszik. Persze egy nagy stadionban más lett volna talán a helyzet, de ilyesmi eszébe sem jutott.
De azért persze örült, hogy most kapott egy kis szóbeli vállveregetést. Azért jól esik az, még akkor is, ha az embert kicsit se érdekli, hogy ki mit gondol róla. Mondjuk az arcán végighúzódó vigyor inkább szólt a srác tervének a gitár megfújásával kapcsolatban. Tetszett neki ez a bajtársiasság, annak fényében, hogy nem is ismerte még őt. És a meglepetésekkel sem volt baja, így aztán...
- Ó nemár! - kacagta el magát, miután a félbehagyott dalt vallomás követte. Naná, hogy az övé a gitár!
- Köszi szépen! Hagyod itt nekem, hogy azt tervezgessem, hogyan lopjam el a gitárod - mondta még mindig nevetgélve. - És melyik átkokat szórjam rád a menekülés közepette?
Elvégre izgalmasnak kell lennie, az úgy unalmas lenne, ha simán elsétálna vele.
- Ú várj, előbb áruld el a neved. Ha majd a jövőben fenyegető leveleket kapok, legalább tudjam, hogy a gitár miatt van.
Miközben csacsogott, és nevetgélt, azért nem hagyta unatkozni az ujjait, és egy egyszerűbb dallamot pengetgetett, de a figyelmét most a hangszer tulajdonosán hagyta. Szórakoztató volt a helyzet, szóval megérte neki szentelni.