37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. július 6. 00:30 | Link

Kilt Zoltán, Zoli

A vasárnap reggel borúsan indult, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a napot eltakarta a sok felhő, így borús volt az idő, a másik pedig az, hogy iszonyú fejfájással ébredtem. Miután megreggeliztem, és kimentem egy kicsit az udvarra elmúlt, eldöntöttem, hogy elmegyek ma a faluba valakivel. Siettem fel a klubhelyiségbe, hogy találjak valakit, de miközben igyekeztem a toronyba, elkezdett szakadni az eső. Még csak ez hiányzott! Nem örültem neki, mert nem szeretem az ilyen nyomasztó, hideg, esős napokat. Inkább a vidám, meleg, napos időjárást kedvelem, úgy mint a legtöbb ember. Az úticélomat megváltoztattam, elmenetem a társalgóba, hátha beszélgethetek egy jót. Mikor beléptem csalódnom kellett. A többiek nem úgy gondolkodtak, ahogy én. Mivelhogy én abban bíztam, hogy az esős napokon összegyűlnek a diákok, és egy jót beszélgetnek. De csak egy pár diák lézengett a helyiségben. Ahhoz képest, hogy nyár volt, szokatlanul hideg volt! A kandallóban lobogott a tűz, úgyhogy  odahúztam egy kényelmes, ámbár nagyon nehéz fotelt a tűz közelébe. Leültem, és néztem a lángokat, melyek sárgán, pirosan, narancssárgán égtek. Fejem lassan oldalra billent, elaludtam.
A tengerparton sétáltam, Gwen és Will társaságában. A nyaranta sok időt töltöttem barátaimmal Southend-on-sea-ben, Will szüleinek a nyaralójában. Éppen készültem nekik elmondani, hogy elutazom, és soha többé nem leszünk osztálytársak. Éppen az iskolakezdésről kezdtünk el beszélgetni.
- Figyeljetek... el szeretnék valamit mondani! Ez egy nagyon fontos dolog! - hirtelen elhallgattam, mert tudtam, hogy az igazságot nem mondhatom el nekik, de titkolózni, vagy hazudni sem szerettem volna, egyszerűen csak kimondtam - Nem leszünk az új tanévben osztálytársak! Más iskolában fogok tanulni! Más országban, külföldön.
Arcuk döbbent volt, meg sem tudtak szólalni.
- Ezt muszáj volt nektek elmondanom - hangom szomorú volt - Sajnos most mennem kell.
Otthagytam őket, a gondolataikkal.

Hirtelen felriadtam. Azóta lassan két év telt el, és csak telefonon, vagy interneten keresztül beszéltem velük. Hiába kérdeztek, hiába könyörögtek, hogy mondjam el nekik. Sosem fogják megtudni az igazat. Ennek így kell lennie! Nyugtattam magamat, hogy ez tényleg így helyes, ennek így kell lennie, de újra feltört bennem az az érzés, hogy ők mindig mindent megosztottak velem. El kell ezt felejtenem! Ők muglik, én meg varázsló! Sosem tudhatják meg az igazságot. Lassan megnyugodtam, megnyugtattam magam, hogy nem éri meg, ha bűntudatom van. Ez így helyes! Ezt mondogattam magamban.
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. szeptember 21. 13:11 | Link

Davidbocsi, hogy sokat késtem!

Éppen szabad óráimat élveztem, amikor erős elhatározásra jutottam. Benéztem egy kicsit a társalgóba. Amint ballagtam az irányába azon agyaltam, hogy kivel futhatok ott össze? Nem volt visszaút, ha már elhatároztam magam. Beléptem a terembe és legnagyobb meglepetésemre egy levitás fiút láttam az egyik kanapén ülve aludt. Csendben odaosontam mellé, majd leültem. Valamit még motyogott is álmába, de nem tudtam kivenni mit. Egyszer felébredt. óvatosan megköszörültem a torkom.

- Szia! Kilt Zoli vagyok! Remélem nem ijesztettelek meg!

Bíztam benne, hogy nem fog a kanapén keresztül esve kirohanni innen. Barátságos mosolyt küldtem felé, remélem nem sértődik meg, hogy ismeretlenül is, de ilyen közvetlen módon, de mellé ültem.

- Álmodtál és valamit még motyogtál is, de nem tudtam kivenni mit - mondtam neki, majd esküre emeltem a kezem ezt nem fogom elmondani senkinek, bízhatsz bennem

Körbenéztem a teremben. Bíztam benne, hogy ő is barátságos lesz hozzám, annak ellenére is, hogy bár háztársak vagyunk, most futunk össze először. Én szívből örültem a találkozónak. Reméltem valóban jó társaság ő is mint minden Levitás diáktársam, speciel Dasha is jó barátom és vele is jól el tudtam beszélgetni.
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 12. 14:06 | Link

Zoli
Semmi baj! Most meg én késtem! Cheesy

Zúgott a fejem, mikor hirtelen felriadtam. Uh, nagyon fáj még mindig a fejem. Megláttam, hogy egy másik diák nekem beszél. Elvörösödtem, és idegesen pöcköltem le egy bogarat a kardigánomról. Vajon mióta lehet itt? Mondott valamit, de először fel sem fogtam, mert a gondolataimba voltam mélyedve. Magam elé néztem, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy illene válaszolnom annak, aki hozzám szólt.
- Szia! David vagyok. Nem... nem ijesztettél meg! - válaszoltam, majd én is rámosolyogtam erőltetetten - Sajnos nagyon fáj a fejem!
Unottan körbenéztem, de semmi érdekeset nem láttam.
- Aha, álmodtam - mondtam, de ez valahogy olyan bénán hangzott, ezért hozzátettem - Igazából, a múltamról álmodtam, de ez nem lényeges már!
Miután ezt mondtam hosszú percekig csönd volt, majd hirtelen megszakítottam a csendet.
- Te elmondanád a legjobb barátaidnak, hogy mágus vagy, ha tudod, hogy ők muglik? Tudom, hogy nem lenne szabad... de már úgy is mindegy, hiszen nem is találkozom már velük! - most fordultam először a fiú felé, és meglepődve vettem észre, hogy levitás.
- Látom te is levitás vagy! Most már emlékszem, hogy összefutottunk néhányszor már! - mosolyodtam el. Igen, úgy tűnik ma hangulatingadozásom van. Hirtelen tüsszentettem kettőt egymás után. Remek náthás lettem! Benyúltam a zsebembe és szerencsére találtam egy zsebkendőt.
- Fura, hogy már harmadik éve itt vagyok, de még most is érnek meglepetések! - szóltam, miközben a fotel kárpitját kapargattam unalmamban.  
- Belehalok az unalomba! - kérdeztem tőle - Nincs kedved felmenni a klubhelyiségbe?
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet